Prófétai eligazítás a válságban

A templom újjáépítésére vállalkozó zsidók közelében laktak a samaritánusok, akik a tíz törzs Samáriában és Galileában hagyott tagjai és az asszír tartományokból való telepesek közötti házasságokból származó pogányok voltak. Később állították, hogy az igaz Istent imádják, de szívükben és szokásaikban bálványimádók voltak. Igaz, hogy állításuk szerint bálványaik csak emlékeztették őket az élő Istenre, a világegyetem Urára, de a nép hajlamos volt a faragott képek tiszteletére.

A helyreállítási munkák idején derült ki, hogy a samaritánusok „Júda és Benjámin ellenségei.” Miután meghallották, hogy „a fogságból hazatértek templomot építenek Izráel Istenének, az Úrnak,” „elmentek Zerubbabelhoz, meg a családfőkhöz, és azt mondták nekik,” hogy részt szeretnének ők is venni a templomépítésben. „Hadd építsünk veletek együtt – ajánlották –, mert mi is a ti Istenetekhez folyamodunk, ahogyan ti, és neki áldozunk Észar-Haddón asszír király idejétől fogva, aki idehozott bennünket.” De kívánságukat nem teljesítették. „Nem építhettek velünk együtt templomot a mi Istenünknek – mondták a zsidó vezetők –, hanem mi magunk akarjuk azt felépíteni Izráel Istenének, az Úrnak, ahogyan megparancsolta nekünk Círus király, Perzsia királya” (Ezsd 4:1–3).

Az izráelitáknak csak egy maradéka tért vissza Babilonból; és most, amikor nekiláttak a látszólag erejüket meghaladó feladatnak, legközelebbi szomszédaik felkínálták segítségüket. A samaritánusok hivatkoztak arra, hogy az igaz Istent imádják, és kifejezték, szeretnének osztozni a templomi szolgálattal kapcsolatos kiváltságokban és áldásokban. „...mert mi is a ti Istenetekhez folyamodunk, ahogyan ti” – mondták. „Hadd építsünk veletek együtt.” Ha a zsidó vezetők elfogadják a felkínált segítséget, ajtót nyitnak a bálványimádás előtt. Felismerték, hogy a samaritánusok nem őszinték, és tudták, hogy az a segítség, amit ezekkel az emberekkel kötött szövetség útján kaphatnak, nem mérhető össze azzal az áldással, amelyre Jahve világos parancsai követése nyomán számíthatnak.

Az Úr kinyilatkoztatta Mózes által, hogyan kell Izráelnek a környező népekhez viszonyulnia: „...ne köss velük szövetséget, és ne kegyelmezz nekik! Ne házasodj össze velük... mert eltérítik fiaidat tőlem, és más isteneknek fognak szolgálni. Akkor pedig haragra gerjed ellenetek az Úr, és hamar kipusztít benneteket.” „Mert az Úrnak, Istenednek a szent népe vagy te, téged választott ki az Úr, hogy az ő tulajdon népe légy mindazon népek közül, amelyek a föld szinén vannak” (5Móz 7:2–4; 14:2).

Isten világosan megmondta, milyen következményekkel jár, ha szövetségre lépnek a környező népekkel. „Szétszór téged az Úr az összes népek közé, a föld egyik végétől a föld másik végéig – jelentette ki Mózes –, ott szolgálsz majd más isteneknek, akiket nem ismertél sem te, sem atyáid: fának és kőnek. De még azok közt a népek közt sem pihenhetsz meg, nem lesz egy talpalatnyi nyugvóhelyed sem. Rettegő szívet, szomorú szemet és csüggedt lelket ad neked ott az Úr. Hajszálon függ az életed, riadozni fogsz éjjel-nappal, és nem bízhatsz abban, hogy életben maradsz. Reggel azt mondod: Bárcsak este volna! Este meg azt mondod: Bárcsak reggel volna! Mert rettegés tartja fogva szívedet amiatt, amit látnod kell” (5Móz 28:64–67). „De ha keresni fogod ott az Urat, a te Istenedet, megtalálod – hangzott az ígéret –, ha teljes szívvel, lélekkel keresed” (5Móz 4:29).

Zorobábel és társai jól ismerték ezeket és a hasonló szentírási kijelentéseket. Ennek teljesedését élték át nemrégen a fogságban. De most megbánták bűneiket, amelyek a Mózes által olyan világosan megjövendölt büntetéseket hozták rájuk és atyáikra. Teljes szívükkel Istenhez térve, megújították vele kötött szövetségüket, és visszatérhettek Júdeába, hogy helyreállítsák azt, ami romba dőlt. És ezek után – vállalkozásuk kezdetén – lépjenek szövetségre bálványimádókkal?

„Ne köss velük szövetséget” – mondta Isten; és azok, akik a templom romjai előtt felállított oltárnál újra az Úrnak szentelték magukat, tudatában voltak annak, hogy Isten népe és a világ közötti határvonalnak mindig világosan látszania kell. Nem voltak hajlandók szövetségre lépni azokkal, akik ugyan jól ismerték Isten törvénye kívánalmait, de nem teljesítették azokat.

Isten népének az idők végéig kell követnie azokat az elveket, amelyeket Mózes 5. könyve Izráel eligazítására nyilatkoztatott ki. Igazán boldogok csak akkor lehetünk, ha Istennel szövetségben maradunk. Nem köthetünk egyezséget – elveinkkel megalkudva – azokkal, akik nem félik Istent.

A magukat keresztényeknek vallók számára állandó veszélyt jelent az az elképzelés, hogy bizonyos mértékig alkalmazkodni kell a világhoz, ha befolyást akarnak gyakorolni rá. Az ilyen magatartás hasznosnak tűnhet, de minden esetben lelki veszteséggel jár. Isten népének szigorúan őrizkednie kell minden olyan finoman rejtett hatástól, amelyeket az igazság ellensége hízelgéssel akar lelkükbe lopni. Isten gyermekei idegenek és vándorok ezen a világon, és veszélyekkel körülvett ösvényen járnak. Nem szabad elfogadniuk azokat az ötletes kibúvókat és csábító ajánlatokat, amelyeket Sátán kínál, hogy engedetlenségre bírja őket.

Nem Isten ügyének nyílt és közismert ellenségeitől kell a legjobban félnünk. Könnyebben meg tudják téveszteni Isten gyermekeit azok, akik Júda és Benjámin ellenségeihez hasonlóan hízelgő, kecsegtető szavakat mondanak, és úgy tesznek, mintha baráti szövetségre akarnának lépni velük. Az ilyenekkel szemben mindenkinek résen kell lennie, nehogy valamilyen gondosan elrejtett és ügyes csapda észrevétlenül megfogja őket. Különösen most, a föld történelmének záró szakaszában, Isten lankadatlan éberséget kíván gyermekeitől. Bár a harc szüntelenül folyik, senki sem marad magára a küzdelemben. Angyalok segítik és védik azokat, akik alázatosan járnak Isten előtt. Urunk soha nem hagyja cserben a benne bízót. Amikor gyermekei a gonosz ellen védelemért hozzá fordulnak, az Úr szánalommal és szeretettel zászlót emel ellenségeik előtt. Ne érintsétek őket – mondja –, mert ők az enyéim! Markaimba metszettem őket.

A samaritánusok fáradhatatlan ellenállása „...elcsüggesztette Júda népét, és elrettentette őket az építéstől. Tanácsadókat béreltek föl ellenük Círus perzsa király uralkodásának egész idejében, Dárius perzsa király uralkodásáig, hogy meghiúsítsák szándékukat” (Ezsd 4:4–5). Hamis hírekkel gyanút ébresztettek a gyanakvásra könnyen rászedhető elmékben. Isten azonban hosszú éveken át féken tartotta a gonoszság erőit, és Júda népe szabadon folytathatta munkáját.

Míg Sátán arra akarta rávenni a médó-perzsa birodalom legmagasabb méltóságait, hogy vonják meg kegyeiket Isten népétől, angyalok munkálkodtak a száműzöttek ügyéért. Az egész menny érdeklődéssel kísérte ezt a küzdelmet. Dániel próféta írásaiból bepillantást kapunk a jó és a gonosz közötti erők hatalmas harcáról. Gábriel három héten át tusakodott a sötétség hatalmaival, hogy meghiúsítsa azok munkáját, akik Círuszt befolyásolni akarták. Mielőtt pedig a küzdelem lezárult, maga Krisztus jött Gábriel segítségére. „A perzsa birodalom vezére ugyan utamat állta huszonegy napig – mondta Gábriel –, de Mikáél, az egyik legfőbb vezér, segítségemre jött. Ezért kellett ott maradnom a perzsa birodalomban” (Dán 10:13). A menny megtett Isten népe érdekében mindent, amit tudott, és végül győzött. Az ellenség erőit féken tartotta Círusz egész idejében és fiának, Cambysesnek mintegy hét és fél évig tartó uralkodása alatt.

Ez a csodálatos alkalmak ideje volt a zsidók számára. A menny leghatalmasabb erői munkálkodtak a királyok szívén, és Isten népének az volt a feladata, hogy a lehető legnagyobb buzgósággal valósítsa meg Círusz rendeletét. Nem lett volna szabad semmilyen fáradságot sem sajnálniuk a templom és a szolgálatok, valamint a júdeai otthonuk helyreállítására. Sokan nem mutattak erre készséget Isten hatalma megnyilvánulásának idején. Ellenségeik szívós kitartással helyezkedtek velük szembe, és az építőkön egyre inkább erőt vett a csüggedés. Egyesek nem tudták a szegletkő letételénél lejátszódó jelenetet elfelejteni, amikor sokan kifejezték a vállalkozással szembeni bizalmatlanságukat. Amikor pedig a samaritánusok még tolakodóbbakká lettek, a zsidók közül sokan megkérdőjelezték, hogy egyáltalán eljött-e az újjáépítés ideje? Ez az érzés csakhamar általánossá lett. Sok munkás csüggedten és elkedvetlenedve tért vissza otthonába, hogy az élet hétköznapi dolgaival foglalkozzanak.

Cambyses uralkodása alatt a templomépítés munkája lassan haladt. Az ál-Smerdist, ezt a gátlástalan csalót (akit Ezsd 4:7 Artahsasztának nevez) pedig uralkodása alatt a samaritánusok rávették arra, hogy rendelettel tiltsa meg a zsidóknak a templom és a város újjáépítését.

Több mint egy évig elhanyagolták, és majdnem egészen abba hagyták a templomépítést. A nép otthon maradt, és igyekezett földi jóléthez jutni, de helyzetük siralmas volt. Dolgoztak, ahogy csak tudtak, de nem mentek semmire. Mintha a természeti erők összeesküdtek volna ellenük. Mivel a templomot romokban hagyták, az Úr pusztító aszályt küldött rájuk. Azelőtt termékennyé tette mezőiket és kertjeiket, jóindulata jeleként adott nekik gabonát, szőlőt és olajat. De visszavonta áldását, mert önzően használták e bőkezű ajándékokat.

Ilyen állapotok uralkodtak Dárius Hystaspes királysága elején. A zsidók szánalmas helyzetben voltak mind lelki, mind földi dolgaikban. Oly sokáig zúgolódtak és kétségeskedtek, oly sokáig helyezték előtérbe személyes érdekeiket, fásultan szemlélve az Úr templomának romjait, hogy sokan szem elől tévesztették azt a célt, amelyért Isten visszahozta őket Júdeába. Ez a mondás járta: „Nem jött még el az Úr háza újjáépítésének ideje” (Hag 1:2).

De Isten még ebben a sötét órában is bátorította a benne bízókat. Elhívta Aggeus és Zakariás prófétát, hogy megoldást hozzanak a válságban. Isten szolgái megrázó bizonyságtételekben tárták fel a nép szenvedésének okát. Azért nem boldogulnak földi dolgaikban, mert nem Isten ügyét teszik első helyre – mondták a próféták. Ha a zsidók megdicsőítenék Istent, s az Őt megillető tiszteletüket és hódolatukat azzal fejeznék ki, hogy a templom építését elsődleges feladatuknak tartják, így biztosítanák Isten jelenlétét és áldását.

Aggeus ezt a szívhez szóló kérdést intézte a csüggedtekhez: „Hát annak itt van az ideje, hogy ti magatok faburkolattal díszített házakban lakjatok, amikor a templom még romokban hever? Azért így szól a Seregek Ura: Gondoljátok meg mi történik veletek!” Miért csak ennyit végeztetek el? Miért törődtök csak saját házatokkal, az Úr házával pedig nem? Hol van az a buzgóság, amit az Úr háza helyreállítása iránt valamikor éreztetek? Mit nyertetek azzal, hogy magatoknak szolgáltatok? Az Úr templomát elhanyagoljátok, mert féltek a szegénységtől; és ez a nemtörődömség rátok hozta azt, amitől féltetek. „Sokat vetettetek, de keveset hordtatok be; esztek, de nem fogtok jól lakni; isztok, de nem fogtok megrészegedni; ruházkodtok, de nem fogtok megmelegedni. Aki pénzért dolgozik, mintha lyukas erszénybe rakná a pénzét” (Hag 1:4–6).

Majd félreérthetetlen szavakkal nyilatkoztatta ki az Úr, hogy mi okozta nyomorúságukat: „Sokra számítottatok, de csak kevés lett, és amit hazahordtatok, azt is elfújtam. Ugyan miért? – így szól a Seregek Ura. Azért, mert az én házam romokban hever, ti meg csak a magatok háza körül szorgoskodtok. Ezért nem adott nektek az ég harmatot, a föld pedig nem hozta meg termését. Parancsomra szárazság sújtotta a földet, a hegyeket, a búzát, a bort, az olajat és mindent, amit a föld terem, sőt az embert és az állatot is, meg mindent, amiért csak dolgoznak” (Hag 1:9–11).

„Gondoljátok meg, mi történik veletek!” – kérlelte őket az Úr. „Menjetek föl a hegyre, hordjatok fát, és építsétek fel a templomot, hogy gyönyörködjem benne és dicsőítsenek...” (Hag 1:7–8).

Izráel népe és vezetői megszívlelték az Úr tanácsát és dorgálását, amelyet Aggeus által küldött. Érezték Isten szavának súlyát. Nem merték figyelmen kívül hagyni az ismételten kapott eligazítást, amely szerint mind a földi, mind a lelki jólétük feltétele az Isten parancsai iránti elvhű engedelmesség. A próféta intésére felébredve, Zorobábel, Jósua „...és az egész megmaradt nép hallgatott Istenének, az Úrnak a szavára” (Agg 1:12).

Mihelyt Izráel elhatározta az engedelmességet, a dorgáló szavakat a bátorítás üzenete követte. „Haggeus, az Úr követe... mondta a népnek: Én veletek vagyok!... – így szól az Úr. És felindította az Úr Zerubbábelnek... lelkét, meg Jósua főpapnak... a lelkét, és az egész megmaradt népnek a lelkét, úgyhogy eljöttek, és nekifogtak a munkának Istenüknek, a Seregek Urának a házán” (Hag 1:13–14).

Egy hónap sem telt el, hogy újra építeni kezdték a templomot, és az építők további bátorító üzenetet kaptak. „...légy bátor Zerubbábel!” – buzdította az Úr prófétája által. „Légy bátor te is, Jósua főpap... és legyen bátor az ország egész népe – így szól az Úr –, és dolgozzatok, mert én veletek vagyok! – így szól a Seregek Ura” (Hag 2:4).

A Sínai-hegy lábánál táborozó Izráelnek az Úr kinyilatkoztatta: „Izráel fiai között fogok lakni, és Istenük leszek. És megtudják, hogy én, az Úr vagyok az Istenük, aki kihoztam őket Egyiptomból, mert köztük lakozom én, az Úr, az ő Istenük” (2Móz 29:45–46). Most pedig, annak ellenére, hogy ismételten „engedetlenek voltak és megszomoríták szent lelkét” (Ézsa 63:10), Isten újra mentésre nyújtotta ki kezét a prófétai üzenettel. Annak elismeréséül, hogy szándékával együttműködnek, megújította szövetségét, amely szerint lelke közöttük marad; és ezt mondta nekik: „ne féljetek!”

Az Úr ma ezt mondja gyermekeinek: „Légy bátor... és dolgozzatok, mert én veletek vagyok.” A hívő ember mindig erős segítséget talál az Úrban. Hogy az Úr hogyan segít, azt nem tudhatjuk, de azt tudjuk, hogy soha nem hagyja cserben a benne bízókat. Ha a hivők ráébrednének arra, milyen sokszor igazította el az Úr útjukat, hogy az ellenség ne vihesse véghez velük kapcsolatos szándékát, nem botladoznának siránkozva. Hitükkel Istenre támaszkodnának, és semmilyen próba nem ingatná meg őket. Belátnák, hogy bölcsességüket és képességüket Istentől kapták; Ő pedig véghezvihetné általuk azt, amire őket kívánja felhasználni.

Az Aggeussal küldött kérleléseket és bátorításokat Zakariás is hangoztatta és kiegészítette. Isten elhívta Zakariást, hogy Aggeussal együtt az építési parancs végrehajtására buzdítsa a népet. Zakariás azzal a biztatással kezdte üzenetét, hogy Isten Igéje mindig beteljesedik, és áldást ígér azoknak, akik hallgatnak a biztos prófétai beszédre.

Izráel mezői parlagon hevertek, szűkös élelmiszerkészletük pedig rohamosan csökkent. Ellenséges népek vették körül őket, mégis hitben mentek előre, válaszként Isten követeinek hívására, és szorgalmasan dolgoztak a romadőlt templom helyreállításán. Ez a munka Istenbe vetett rendíthetetlen bizalmat igényelt. Amint a nép törekedett a maga részét megtenni, Isten kegyelmét szívében és életében újra tapasztalta, s egyik üzenetet a másik után kapta Aggeus és Zakariás által. Az üzenetek Isten gazdag jutalmának ígéretét hordozták, azt, hogy valóra váltja annak a templomnak dicsőségéről szóló jövendölését, melynek falait most építik. Ebben az épületben jelenik meg a népek Reménysége – az emberiség Tanítója és Megváltója –, amikor eljön „az időnek teljessége”.

Az építőknek tehát nem kell magukra maradtan egyedül küzdeniük. „...Velük voltak Isten prófétái, akik támogatták őket” (Ezsd 5:2), és maga a seregek Ura mondta: „Légy bátor... és dolgozzatok, mert én veletek vagyok” (Hag 2:4).

Akkor kapták a földi jólét ígéretét, amikor őszintén megbánták bűneiket, és készek voltak hitben előrelépni. „...ettől a naptól fogva áldást adok” (Hag 2:19) – mondta az Úr.

Vezetőjük, Zorobábel – aki a Babilóniából való visszatérésük óta eltelt hosszú évek során súlyos megpróbáltatásokat élt át – nagyon értékes ígéretet kapott. Az Úr kijelentette, hogy közeledik az az idő, amikor választott népének minden ellensége elhull. „Azon a napon a kezembe veszlek téged, Zerubbábel... én szolgám... és olyanná teszlek, mint egy pecsétgyűrű, mert téged választottalak ki!” (Hag 2:23) Izráel kormányzója most láthatta, mit jelent az a gondviselés, amely csüggedésen és bonyolult helyzeteken vezette át. Meglátta mindenben Isten szándékát.

A személy szerint Zorobábelnek szóló kijelentés fennmaradt, hogy minden korban bátorítsa Isten gyermekeit. Istennek célja van azzal, ha próbát küld gyermekeire. Soha nem vezeti őket másképpen, mint ahogy ők is választanák, ha látnák kezdettől fogva a véget, és fel tudnák fogni a dicső célt, amelyet betöltenek. Mindazt, amivel megpróbálja és kipróbálja őket, azért kapják, hogy erejük legyen szolgálni és szenvedni érte.

Az Aggeus és Zakariás által tolmácsolt üzenetek arra késztették a népet, hogy tegyen meg minden tőle telhetőt a templom újjáépítésére. De miközben dolgoztak, a samaritánusok és mások is nagyon zaklatták őket, kigondolva sok mindent akadályozásukra. Egy alkalommal a médó-perzsa birodalom tartományi hivatalnokai elmentek Jeruzsálembe, és megkérdezték, hogy ki engedélyezte az épület helyreállítását. Ha a zsidók ekkor nem az Úrtól várták volna az eligazítást, ez az érdeklődés végzetes lehetett volna számukra. „De a zsidók vénein rajta volt Istenük szeme, ezért nem akadályozták őket, míg jelentés nem ment Dáriushoz, és levélben válasz nem érkezett rá” (Ezsd 5:5). A hivatalnokok olyan bölcs választ kaptak, hogy elhatározták, levelet írnak Dárius Hystaspesnek, az akkori médó-perzsa uralkodónak, és felhívják figyelmét Círusz eredeti rendeletére, amely megparancsolta, hogy Isten házát építsék fel Jeruzsálemben, költségeit pedig a királyi kincstár fedezze.

Dárius megkerestette ezt a rendeletet, s megtalálták; ezután utasította azokat, akik a templom újraépítése folytatásának engedélyezése után érdeklődtek: „Hagyjátok békén az Isten háza építését! – parancsolta. A zsidók helytartója és a zsidók vénei hadd építsék föl Isten házát a régi helyén!

Arra is parancsot adok – folytatta Dárius –, mit kell tennetek a zsidók véneinek a támogatására Isten házának az építésében: a király jövedelméből, a Folyamon túli adóból pontosan adják meg a költségeket ezeknek a férfiaknak, hogy ne legyen fennakadás. Adják meg nekik napról napra hiánytalanul, amire még szükség van, bikákat, kosokat és bárányokat égőáldozatul a menny Istenének, továbbá, búzát, sót, bort és olajat a jeruzsálemi papok rendelkezése szerint, hogy mutassanak be jóillatú áldozatot a menny Istenének, és imádkozzanak a királynak és fiainak az életéért” (Ezsd 6:7–10).

A király elrendelte, hogy szigorúan büntessék meg azokat, akik bármiben eltérnek ettől a rendelkezéstől. Ezzel a rendkívüli nyilatkozattal zárta rendelkezését: „Az Isten pedig, aki ott szerzett nevének lakást, pusztítson el minden olyan királyt és népet, aki arra vetemedik, hogy megszegve ezt a rendeletet, lerombolja Istennek ezt a házát Jeruzsálemben! Én, Dárius adtam ezt a parancsot, pontosan végre kell hajtani!” (Ezsd 6:12) Így készítette az Úr a templomépítés útját.

E rendelet kiadása előtt a zsidók hónapokon át hitben végezték a munkát. A próféták továbbra is időszerű üzenetekkel segítették őket, melyekkel szemük elé tárták Istennek Izráellel kapcsolatos szándékát. Két hónappal azután, hogy Aggeus utolsó feljegyzett üzenete elhangzott, Zakariás látomás-sorozatot kapott Isten földi művéről. A bizonytalanság és nyugtalanság idején a példázatok és jelképek formájában küldött üzenetek különösen sokat jelentettek azoknak, akik Izráel Istene nevében mentek előre. A zsidó vezetők úgy látták, hogy a templom újjáépítésére adott engedélyt rövidesen visszavonják. A jövő nagyon sötétnek tűnt. Isten látta, hogy népét támogatni és bátorítani kell végtelen könyörületének és szeretetének kinyilatkoztatásával.

Zakariás látomásban hallotta az Úr angyalának kérdését: „Seregek Ura! Mikor könyörülsz már Jeruzsálemen és Júda városain, hiszen már hetven éve tart haragod?! Az Úr jóságos szavakkal, vigasztaló szavakkal válaszolt a velem beszélő angyalnak” – mondta Zakariás.

„A velem beszélő angyal pedig ezt mondta nekem: Hirdesd, hogy így szól a Seregek Ura: Féltem Jeruzsálemet és a Siont, nagyon féltem! És nagyon fel vagyok háborodva az elbizakodott népek miatt, mert amikor én kevéssé haragudtam, ők a romlást segítették elő. Ezért azt mondja az Úr: Irgalmasan fordulok Jeruzsálem felé, templomom fel fog épülni benne – így szól a Seregek Ura –, és feszítenek még ki mérőzsinórt Jeruzsálemben” (Zak 1:12–16).

A prófétának ezután ezt kellett jövendölnie: „...így szól a Seregek Ura: Bővelkedni fognak még városaim minden jóban, megvigasztalja még az Úr Siont, és továbbra is Jeruzsálem lesz a választottja” (Zak 1:17).

Zakariás ekkor négy szarv formájában látta azokat a hatalmakat, amelyek szétszórták „...Júdát, Izráelt és Jeruzsálemet.” Közvetlen ezután négy mesterembert látott. Azokat az eszközöket jelképezték, akiket az Úr használt népének és templomának, az imádkozás házának helyreállítására. Lásd: Zak 2:1–2!

„Feltekintettem, és egy férfit láttam, mérőkötéllel a kezében. Megkérdeztem: Hova mégy? Ő így válaszolt nekem: Megmérem Jeruzsálemet, hogy lássam, milyen széles, és milyen hosszú. Ekkor előlépett a velem beszélő angyal, majd egy másik angyal lépett oda eléje, akinek ezt mondta: Fuss oda ehhez az ifjúhoz, és mondd neki, hogy falak nélküli város lesz Jeruzsálem, olyan sok ember és állat lesz benne! Én magam oltalmazom mindenfelől – így szól az Úr –, mint egy tüzes fal, és ott leszek benne dicsőségesen” (Zak 2:5–9).

Isten megparancsolta Jeruzsálem újjáépítését. A város megméréséről szóló látomásban azzal bátorította, vigasztalta és erősítette elgyötört népét, hogy teljesíti örökkévaló szövetségében foglalt ígéreteit. Kijelentette, hogy oltalmazó gondoskodása olyan lesz mindenfelől, mint „tüzes fal”, és általuk megmutatkozik dicsősége minden ember előtt. Az egész földön mindenkinek tudnia kell arról, amit népéért véghezvisz. „Kiálts és ujjongj, Sion lakója, mert nagy közöttetek Izráel Szentje!” (Ésa 12:6)