Fegyelmezés

"Ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással" (2 Tim 4:2).

A gyermeknek legelőször az engedelmesség leckéjét kell megtanulnia. Még mielőtt elég idős lesz az önálló gondolkodásra, már megtanulhatja az engedelmességet. Szelíd, kitartó erőfeszítések által kell ezt a szokást megalapoznunk. Így nagymértékben megakadályozhatjuk azokat az összeütközéseket, amelyeket az akarat és tekintély között később létrejönnének, s amely keserűséget és elidegenedést szítnának a gyermekben a szülőkkel és nevelőkkel szemben, ami viszont oda vezethet, hogy ellenállnak minden isteni és emberi tekintélynek.

A fegyelmezés célja az, hogy önuralomra nevelje a gyermeket. Meg kell tanulnunk az önuralomra és az önbizalomra, mihelyt kifejlődik értelme; és az engedelmesség oldalára kell őt állítanunk! Minden bánásmódunk olyan legyen iránta, hogy megértse: az engedelmesség igazságos és célszerű! Látassuk meg vele, hogy a világ minden dolgát törvények kormányozzák, ezért az engedetlenség végül szerencsétlenséghez és szenvedéshez vezet! Midőn Isten így szól: "Ne...", akkor szeretettel figyelmeztet bennünket az engedetlenség következményeire, hogy megmentsen bennünket a kártól és veszteségtől.

Ismertessük meg a gyermekkel, hogy a szülők és tanítók Isten képviselői, és amikor Vele összhangban tevékenykednek az otthonban és az iskolában, ezek a törvények is az Ő törvényei! Amint a gyermekeknek engedelmességet kell tanúsítania a szülők és tanítók iránt, ugyanúgy engedelmeskedniük kell Istennek is.

A szülők és tanítók tanulmányozzák: hogyan irányíthatnák úgy a gyermekek fejlődését, hogy azt közben ne akadályozzák helytelen korlátozásokkal. A túlságos gyámkodás és irányítás éppen olyan rossz, mint a túl kevés. Rettenetes hiba az a törekvés, hogy megtörjük a gyermek akaratát. Az emberek különbözőképpen vannak megalkotva. Az erőszak, a kényszer bár eredményezhet látszat-engedelmességet, azonban sok gyermek szíve mélyén annál elszántabb lázadást idéz elő. Ha a szülő és tanító elérné is azt az uralmat a gyermek felett, amire törekszik, ennek eredménye nagyon káros lenne. Egy emberi légy fegyelmezése, aki elérte értelmi fejlődésének szintjét, különbözzék az állat idomításától! Az állatot csak a gazdája iránti engedelmességre tanítják meg, mert az állat számára gazdája az ész, az ítélőképesség és az akarat. Ez a nevelési módszer alig teszi többé a gyermekeket az automatánál, az önműködő gépeknél. Elméjük, akaratuk, lelkiismeretük mások irányítása, uralma alatt áll. Nem Isten akarata az, hogy egy emberi lényt így uraljanak! Azok, akik gyengítik vagy megsemmisítik mások egyéniségét, olyan felelősséget vesznek magukra, amely súlyos következményekkel jár. Amíg a gyermekek a tekintély uralma alatt állnak, olyanok mint a jól fegyelmezett katonák, de amikor az ellenőrzés megszűnik, jellemükből hiányozni fog az erő és az állhatatosság. Mivel sohasem tanultak meg uralkodni önmagukon, így az ilyen ifjak nem ismernek más gátat a szüleik és tanítójuk által felállított korlátokon kívül. Ha ez a korlátozás megszűnik, nem tudják, hogyan használják fel szabadságukat, ezért az romlásukra fog szolgálni.

Mivel az akarat alárendelése egyik tanuló számára sokkal nehezebb, mint a másik számára, ezért a követelmények iránti engedelmességet a tanító tegye a lehető legkönnyebbé. Az akaratot irányítanunk és formálnunk kell, nem szabad figyelmen kívül hagynunk vagy megsemmisítenünk. Őrizzétek meg az akarat erejét, mert az élet nagy harcaiban szükség lesz rá.

Minden gyermek értse meg az akarat igazi erejét! Láttassák meg vele, hogy milyen felelősség jár ezzel az ajándékkel! Az akarat az emberi természetet uraló hatalom, döntésének vagy választásának képessége. Minden értelemmel bíró emberi lénynek hatalma van arra, hogy a helyeset, a jót válassza. Életünk minden tapasztalatában így hangzik hozzánk Isten szava: "... válasszatok magatoknak még ma, akit szolgáljatok..." (Józsué 24:15)! Akaratát mindenki alárendelheti Isten akaratának. Választhatja az iránta való engedelmességet, és így összekapcsolódva az isteni eszközökkel, senki sem kényszerítheti őt arra, hogy gonoszt cselekedjék. Hatalmában áll minden ifjúnak és minden gyermeknek, hogy Isten segítségével feddhetetlen jellemet fejlesszen, és mások számára hasznos, áldásos életet éljen.

Az a szülő vagy tanító válik a leghasznosabbá, akit ilyen tanítás által önuralomra neveli gyermekét, és így maradandó sikereket ér el. A felületes szemlélő számára munkája lehet, hogy nem tűnik a legelőnyösebbnek; lehet, hogy nem értékelik olyan nagyra, mint annak a nevelőnek a munkáját, aki tekintélyének feltétlen uralma alatt tartja a gyermekek értelmét és akaratát, de évek múlva bebizonyosodik, hogy nevelési módszere eredményesebb.

A bölcs nevelő igyekszik növelni tanítványa bizalmát és megerősíteni tisztelettudó érzéseit. A gyermekek és ifjak áldására szolgál, ha bíznak bennük. Sok kisgyermek arra vágyik, hogy bizalommal és tisztelettel kezeljék őket, és ehhez joguk van. Ne érezzék azt, hogy nem mehetnek ki jöhetnek be anélkül, hogy ne figyelnék őket. A gyanakvás megmételyező és ugyanazt a gonoszt idézi elő, amit meg akartak akadályozni. A tanítók ahelyett, hogy állandóan figyelnék - mindig csak a rosszat szimatolnák -, ha kapcsolatban állnának tanítványaikkal, akkor felismernék a nyugtalan elme munkálkodását, és olyan befolyást tudnának árasztani amely ellensúlyozná a gonoszt. Éreztessétek az ifjúsággal, hogy bíztok bennük, és csak kevesen lesznek, akik nem akarnak majd méltónak bizonyulni bizalmatokra!

Jobb kérni, mint parancsolni, mert annak, akit így megkértek valamire, alkalma van arra, hogy hűségesnek bizonyuljon a helyes alapelvekhez. Engedelmessége nem a kényszernek, hanem saját szabad választásának lesz eredménye.

Az iskolai szabályok - amennyire csak lehetséges - az iskola álláspontját képviseljék. Minden, a tanulókkal kapcsolatos alapelvet úgy tárjanak eléjük, hogy meggyőződhessenek azok jogosságáról. Így a tanulók felelősséggel fognak engedelmeskedni azoknak a szabályoknak, amelyeket közösen alkottak.

Csak kevés, jól megfontolt szabályt állítsanak, de ha egyszer elrendelték, akkor vigyék is keresztül azokat. Bármi, amiről az a tudomásuk, hogy változtathatatlan, az emberek megtanulják, hogy elismerjék és alkalmazkodjanak hozzá; míg az elnézés lehetősége felébreszti bennük a megszegés vágyát és a bizonytalankodást, aminek eredménye nyugtalanság, ingerlékenység és fegyelmezetlenség lesz.

Világossá kell tennünk, hogy Isten kormányzata nem ismeri el a gonosszal való megalkuvást! Ne tűrjük meg az engedetlenséget se az otthonban, se az iskolában! Az a szülő vagy tanító, aki szívén viseli a gondjaira bízott gyermekek jólétét, nem alkuszik meg azzal a makacs dacossággal, amely szembeszáll tekintélyével vagy kibúvót és ürügyet keres, hogy kitérjen az engedelmesség elől. Nem szeretet, hanem kényeztető érzelgősség az, amely elnézi a rossz cselekvését, netalán hízelgéssel és megvesztegetéssel igyekszik biztosítani az engedelmességet, vagy a megparancsolt dolog helyett annak valamilyen helyettesítését, pótlását fogadja el.

Őrizkedjünk attól, hogy a bűnt könnyen vegyük, mert hatalma rettenetes módon nyilvánul meg annak cselekvőjében! "A maga álnokságai fogják meg az istentelent, és a saját bűnének köteleivel kötöztetik meg" (Péld 5:22). A legnagyobb gonoszságot akkor követik el a gyermek vagy az ifjú ellen, amikor meg megengedik neki, hogy megerősödjön a rossz szokások szolgálatában.

Az ifjúság természeténél fogva szereti a szabadságot. Meg kell értenünk velük, hogy a felbecsülhetetlen áldásoknak csak az Isten törvénye iránti engedelmességben örvendhetnek! Isten törvénye az igazi szabadság lehetőségét rejti magában. Feltárja és megtiltja azokat a dolgokat, amelyek lealacsonyítanak és rabszolgaságba döntenek bennünket, és így az engedelmeseknek felkínálja védelmét a gonosz hatalma ellen.

A zsoltáríró így szól: "És tágas téren járok, mert a te határozataidat keresem" (Zsolt 119:45). "A te bizonyságaid én gyönyörűségem, és én tanácsadóm" (Zsolt 119:24).

A rossz javítására irányuló törekvésünkben óvakodnunk kell az állandó hibakereséstől és a megrovástól, mert az állandó megrovástól egyáltalán nem megújító, pozitív hatású. Sokan, és gyakran éppen azok, akik a legfinomabb lelkülettel rendelkeznek, képtelenek fejlődni a kíméletlen kritika légkörében. A virágok nem nyílnak ki a fagyos szélben!

Az a gyermek, akit állandóan korholnak valamilyen hibájáért, arra az elgondolásra jut, hogy hibája olyan természetű, ami ellen úgyis hiába küzd. Az így előidézett csüggedés és reménytelenség gyakran a közöny vagy a dacos ellenállás külszíne alá rejtőzik.

A dorgálás akkor érte el igazi célját, ha a rossz cselekedet elkövetőjét hibájának belátására vezetik, és akaratát megfeszítik a hiba helyesbítése érdekében. Ha ezt elérted, akkor utasítsd őt a bűnbocsánat és az erő Forrásához, Jézushoz! Igyekezz arra, hogy megőrizze önbecsülését és bátorságát! Ébressz reményt szívében!

Ez a munka a legnehezebb, de a legszebb, amelyet valaha emberi lényre bíztak. A leggyengédebb tapintatra, a legfinomabb fogékonyságra, az emberi természet ismeretére, a mennyben született hitre és türelemre van szükség, hogy kész legyen dolgozni, vigyázni és várni. Olyan munka ez, amelynél nincs fontosabb!

Akik másokat akarnak irányítani, először önmagunkat kell uralnunk. Ha indulatosan bánnak a gyermekkel vagy ifjúval, kiváltják neheztelését. Amikor a szülő vagy a tanító türelmetlenné válik, és az a veszély fenyegeti, hogy oktalanul beszél, inkább hallgasson. A hallgatásban csodálatos erő rejlik.

A tanítónak számítani kell arra, hogy fonák jellemekkel és konok, makacs szívekkel találkozik. Az ilyen esetekben sohasem szabad elfelejtenie, hogy egykor ő is gyermek volt, akinek fegyelmezésre volt szüksége. Ne felejtse el, hogy életkorának minden előnyével, nevelésével, és tapasztalataival együtt meg most is gyakran téved, és így neki is kegyelemre és türelemre van szüksége! Az ifjúság nevelésénél tekintetbe kell vennie, hogy olyanokkal bánik, akiknek az övéhez hasonló gonosz hajlamaik vannak. Még ezután kell mindent megtanulniuk, és egyeseknek sokkal nehezebb a tanulás, mint másoknak. A lassú észjárású tanulókat türelemmel kell elviselnie! Ne rója fel tudatlanságaikat, hanem használjon fel helyesen minden alkalmat arra, hogy bátorítsa őket! Az érzékeny, ideges tanulókkal nagyon gyengéden kell bánni! Saját engedetlenségének tudata vezesse őt állandóan arra, hogy rokonszenvet és türelmet tanúsítson azok iránt, akik szintén nehézségekkel küzdenek!

Mindazok, akik a gyermekek és az ifjúság nevelésével foglalkoznak, tegyék magukévá a Megváltó szabályait: "És amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek azokkal" (Lk 6:31). A gyermekek az Úr családjának ifjabb tagjai, akik velünk együtt öröklik az élet kegyelmét. Krisztusnak azt a szabályát szentül meg kell őriznünk a legnehezebb felfogású, a legfiatalabb, a legdurvább hibákat elkövető, sőt még a tévelygő és lázadó tanulókkal szemben is.

Ez a szabály arra indítja a tanítót, hogy óvakodjon nyilvánosságra hozni tanítványai hibáit vagy tévedéseit. Óvakodni fog attól, hogy mások jelenlétében dorgáljon vagy büntessen. Addig nem távolít el az iskolából egyetlen tanulót sem, amíg mindent meg nem tett megjobbulása érdekében. Ha azonban nyilvánvalóvá válik, hogy a tanuló nem nyert áldást, és dacos magatartása, a tekintély megvetése, az iskola irányításának felborítására vezethetne, és befolyása másokat is megfertőzhetne, akkor szükségessé válik eltávolítása. Sok tanulónál a megalázó nyilvános kizárás végső lezüllésre és romlásra vezet, ezért a legtöbb esetben, amikor az eltávolítás elkerülhetetlen, az ügyet nem kell nyilvánosságra hozni. A tanító a szülőkkel való tanácskozás és együttműködés által bizalmasan intézze el a tanuló visszavonulását.

A mai idők különleges veszélyeket jelentenek az ifjúságra; minden oldalról kísértések veszik körül őket, és mivel könnyen elmerülnek ezekben, ezért a legnagyobb erőfeszítéseket kell tennünk az áradat visszaszorítására. Minden iskola legyen egy "menedékváros" a megkísértett ifjúság számára, ahol balgaságaikat türelmesen és bölcsen kezelik. Azok a tanítók, akik megértik felelősségüket, saját szívükből és életükből is eltávolítanak mindent, ami akadályozná őket abban, hogy eredményesen bánjanak az akaratosokkal és engedetlenekkel. Beszédünk törvénye mindenkor a szeretet és kedvesség, türelem és önuralom legyen. Kegyelem és részvét vegyüljön az igazsággal. Ha szükséges feddeni, akkor ne túlozzunk, hanem alázatosan szóljunk. Kedvesen tárjuk fel a vétkező előtt hibáit, és segítsünk gyógyulásában. Minden igazi tanító érezni fogja, hogy ha ilyen ügyben tévedne, akkor inkább az elnézés, mint a túlzott szigorúság hibájába essen.

Fiatalok, akiket javíthatatlannak gondolnak, szívükben nem olyan kemények, mint amilyennek látszanak. Sokakat, akiket reménytelennek tekintenek, vissza lehetne nyerni közülük bölcs fegyelmezéssel. A legkönnyebben kedves szavakkal lágyíthatók meg. A tanító nyerje meg a megkísértett tanuló bizalmát, és amikor felismeri jellemében a jót és fejleszteni kezdi azt, sok esetben kiküszöbölheti a rosszat anélkül, hogy felhívná rá a tanuló figyelmét.

Az isteni Tanító türelmet tanúsít a tévedők iránt minden rosszságukban. Szeretete nem hűl ki. A megnyerésükre irányuló erőfeszítései nem szűnnek meg. Kiterjesztett karokkal várja, hogy újra és újra szívesen üdvözölje a tévedőt, a lázadót, sőt a hitehagyót is. Szívét meghatja a kisgyermek gyámoltalansága, akivel nyersen bánnak. A szenvedő ember segélykiáltása mindig fülébe jut. Habár mindenki becses szemében, mégis a nyes, mogorva, makacs természetek ébresztik fel a legjobban rokonszenvét és szeretetét, mert az okból következtet az okozatra, vagyis minden torz jellem kifejlődésénél tekintetbe veszi az előidéző okokat és körülményeket. Különös gondoskodásának és részvétének tárgyát azok képezik, akik a legkönnyebben beleesnek a kísértésbe és a leghajlamosabbak a tévedésre.

Minden szülőnek és tanítónak ápolnia kell Krisztus jellemvonásait, aki magáévá teszi a szerencsétlenek, a szenvedők és megkísértettek ügyét! Legyen "képes együtt érezni a tudatlanokkal és tévelygőkkel, mivelhogy maga is körül van véve gyarlósággal" (Zsid 5:2). Jézus sokkal jobban bánik velünk, mint azt megérdemelnénk, ezért ahogy Ő kezel bennünket, nekünk is úgy kell kezelnünk másokat. Egyetlen szülő vagy tanító eljárása se igazolható, ha az nem olyan, mint amit Megváltónk hasonló körülmények között folytatna.

Találkozás az élet fegyelmezésével

Az otthon az iskola fegyelmezése után mindenkinek találkoznia kell az élet fegyelmezésével is. Alaposan fel kell készíteni minden gyermeket és ifjút arra, hogy ezekben a helyzetekben bölcsen tudjon megállni! Igaz, hogy Isten szeret bennünket és boldogságunkat akarja. Ha törvényének mindig engedelmeskedtünk volna, sohasem ismertük volna meg a szenvedést. Bűneink következtében azonban mindenkinek az életében bekövetkeznek a szenvedések, a bajok és a nehéz terhek. A gyermekekkel és ifjakkal életük végéig tartó jót cselekedhetünk, ha megtanítjuk őket arra, hogy bátran szálljanak szembe az élet bajaival, és viseljék terheiket. Mialatt rokonszenvet kell tanúsítanunk irántuk, sohase ápoljuk bennük részvétünk által az önsajnálatot. Serkentésre és erőfeszítésre van szükségük, nem gyengítésre.

Tanítsuk meg őket arra, hogy ez a világ nem a díszszemle tere, hanem a csatatér! Az Úr mindnyájunkat arra hívta el, hogy nehézségeket szenvedjenek el, mint a jó katonák, ezért erősnek kell lenniük, és férfiasan kell viselkedniük. Tanítsák meg őket arra, hogy jellemük igazi próbáját készséges teherhordásukban állják ki, amikor megállnak a nehéz helyzetben, és elvégzik azt a munkát, amelyet el kell végezniük, még akkor is, ha ez nem hoz számukra földi elismerést vagy jutalmat!

A próbát nem úgy álljuk ki, hogy elmenekülünk előle, hanem úgy, hogy átalakítjuk. Ez áll minden fegyelmezésre, a koraira és későire is. A gyermek korai nevelésének elhanyagolása és rossz hajlamainak következetes erősítése megnehezíti utónevelését is, és fegyelmezését fájdalmas az énünk számára, mert keresztezi az ember természetes vágyait és hajlamait, azonban a magasabbrendű öröm érdekében képes elviselni a fájdalmat.

Tanítsák meg a gyermekeket és az ifjakat arra, hogy minden legyőzött hiba és nehézség lépcsővé válik számukra az értékes és magasabbrendű dolgok elérésére. Az ilyen tapasztalat által mindazok sikert értek el, akik az életet érdemesnek tartották végigélni.

"A nagy emberek által elért és kivívott sikerek¤n¤Nem hirtelenül, lendületes szárnyalással születtek,¤n¤Hanem míg társaik aludtak,¤n¤Ők késő éjjelig dolgoztak."

"Lábaink alatt heverő dolgok által emelkedünk magasba,¤n¤Ezek megtanítottak a jóra és a hasznosra,¤n¤A félretett büszkeség és a legyőzött szenvedélyek által¤n¤És a leküzdött betegségek által, amellyel óránként találkozunk."

"Minden közönséges dolog, a mindennapi események,¤n¤Amelyek óránként elkezdődnek és bevégződnek,¤n¤Élvezeteink és elégedetlenségeink,¤n¤Létrafokok, amelyeken egyre feljebb hághatunk."

"... Nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók" (2 Kor 4:18). Az a csere, amit önző vágyaink és hajlamaink megtagadásával elérünk, nem más, mint az értéktelennek és mulandónak felcserélése az értékesért és maradandóért. Ez pedig nem áldozat, hanem végtelen nyereség.

Minden igaz nevelés jelszava, minden igazi élet törvénye ez legyen: mindig valami jobbat felmutatni! Ha Krisztus valaminek a lemondására kér bennünket, mindig valami jobbat ajánl fel helyébe. Az ifjúság gyakran ápol olyan célkitűzéseket, eljárásmódokat és élvezeteket, amelyek nem látszanak ugyan rossznak, mégsem érik el a felbecsülhetetlen javak színvonalát. Életüket elfordítják annak legmagasabbrendű céljától. Az ilyen ifjak vezetésében az önkényes rendelkezés vagy a közvetlen dorgálás semmit sem használ, mert nem adják fel azt, amit ők drágának tartanak. A külsőségeknél, a becsvágynál vagy az önzésnél jobb dologra kell irányítani figyelmüket és törekvéseiket. Hozzátok őket kapcsolatban kézzelfogható szépségekkel, magasztosabb alapelvekkel és nemesebb életet élő egyénekkel. Bírjátok rá őket, hogy Krisztust szemléljék, aki "mindenestől fogva gyönyörűséges". Ha egyszer a Megváltóra irányítják tekintetüket, megtalálják életük értelmét. Az ifjúság lelkesedése, nagylelkű odaadása, szenvedélyes buzgalma itt találja meg igazi célját. A kötelességteljesítés gyönyörűségessé válik, és az áldozatot örömnek tekintik. Életük legfőbb vágya és legnagyobb öröme az lesz, hogy dicsőítsék Krisztust, és hasonlókká legyenek Őhozzá.

"Mert a Krisztusnak szerelme szorongat minket" (2 Kor 5:14).