Minden elvégzett munkát meg kell vizsgálni

Mindenki, aki Krisztus nevét vallja, vegye fontolóra azt a tényt, hogy Krisztus ítélőszéke előtt szembesülnie kell minden igazságtalan tettel, számot kell adnia minden durva szóról. Nem lesz kellemes számba venni azokat a kiejtett szavakat, amelyek lelkeket megbántottak és megsebeztek, azon döntéseket, amelyek olyan lelkek ellen hatottak, akikért Krisztus meghalt. Minden cselekedetet ítéletre vonnak majd, és nyilvánvalóvá válik az indíték, amelyből fakadt. Minden önző, önkényes kierőszakolás nyilvánvaló lesz, az emberek pedig úgy fogják majd látni tetteik eredményét, ahogyan Isten látja azokat. Látni fogják majd, hogy drága lelkeket térítettek el a helyes úttól azzal, hogy nem krisztusi módon bántak velük. A nagy engesztelési nap idején élünk és most van itt az ideje annak, hogy minden lélek bűnbánatot tartson Isten előtt, megvallja bűneit és élő hittel a megfeszített és élő Üdvözítő érdemeire támaszkodjon.

Fivéreim és nővéreim! Szem előtt fogjátok tartani, hogy amikor Isten örökségével bántok, nem cselekedhettek a természetes jellemetekből fakadóan? Isten népe Krisztus megvásárolt tulajdona, és Ő micsoda árat fizetett értük! Találtasson közüttünk akárcsak egy is, aki Isten és ember ellenségét segíti lelkek elcsüggesztésében és tönkretételében? Milyen büntetést hozunk magunkra, ha efféle munkát végzünk? Mindegyikünknek ki kellene irtania a beszédéből minden durva és kemény megnyilvánulást. Nem lenne szabad örömet lelnünk mások kárhoztatásában, és nem is fogunk így tenni, ha egyek vagyunk Krisztussal. Krisztust kell képviselnünk embertársainkkal való bánásmódunkban. (1895 május 7) – Bizonyságtételek lelkészeknek, 224-5 oldal