Módszerek

Házról házra

A nyilvános munkával egyenlő fontossággal bír a házanként végzett szolgálat az otthonokban. A nagyvárosokban több embercsoportot nem lehet elérni a nyilvános összejövetelekkel. Fel kell kutatni őket, ahogy a pásztor megy az elveszett bárány után. Gondos, egyéni erőfeszítésre van szükség az érdekükben. Amikor elhanyagoljuk a személyes munkát, nagyon sok lehetőséget vesztegetünk el, amiket ha kihasználnánk, az a művet határozottan előrelendítené. (Testimonies, IX, 111.)

Szükség van a tettekre és az együtt érző szavakra. Krisztus az üzenet átadását szeretettel és jóakarattal vezette be. Járjanak e munkások házról házra, segítséget nyújtva ott, ahol az szükséges; amint arra alkalom kínálkozik, mondják el a kereszt történetét. Az Üdvözítő legyen társalgásaik tárgya. Nem kell időzniük a tanításokon, beszéljenek csak Jézus művéről és áldozatáról. Emeljék magasba az ő igazságosságát, nyilatkoztassák ki tulajdon életük által az ő tisztaságát. (Testimonies, VII, 228.)

Isten nincs tekintettel az emberek személyére. Alázatos és odaszentelt keresztényeket fog felhasználni, még ha nem is részesültek olyan alapos oktatásban, mint némelyek. Álljanak be az ilyenek az ő szolgálatába, végezzék a házról házra való munkát. A családi tűzhely mellett, ha alázatosak, tapintatosak és istenfélők lesznek, jobban meg tudnak felelni egy család valódi szükségleteinek, mint ahogy egy felszentelt lelkész tenné. (Testimonies, VII, 21.)

Gyülekezetünk tagjai részéről több házról házra végzett munkára volna szükség, Biblia-tanulmányokkal és könyvek osztogatásával. (Testimonies, IX, 127.)

Azok, akik részt vesznek a házról házra végzett munkában, számos területen találnak alkalmat mások szolgálatára. Imádkozzanak a betegekért, és tegyenek meg mindent, ami erejükből telik, szenvedéseik könnyítésére. Munkálkodjanak az alacsony sorban levőkért, a szegényekért és az elnyomottakért. Imádkoznunk kell az elhagyatottakért, velük és értük, akiknek nincs akaraterejük a szenvedély által megrontott étvágyuk legyőzésére. Buzgó és állhatatos erőfeszítéseket kell tennünk azok megmentésére, akik szívében érdeklődés ébredt. Sokakat csak az önzetlen jóság tetteivel lehetséges megszólítani. Előbb testi szükségleteiket kell enyhíteni. Amikor majd látják önzetlen szeretetünk bizonyítékát, könnyebb lesz nekik hinni Krisztus szeretetében. (Testimonies, VI, 83–84.)

Járjanak a munkások házról házra, nyissák meg a Bibliát az embereknek, adják körbe a cikkeket, szóljanak másoknak is arról a világosságról, amely saját lelküknek áldást nyújtott. (Testimonies, IX, 123.)

Üdvözítőnk házról házra járt, gyógyította a betegeket, vigasztalta a gyászolókat, enyhet adott a megszomorítottaknak, békességet szólt a vigasztalanoknak. Karjába vette a kisgyermekeket és megáldotta őket, a reménység és a vigasztalás szavait szólta a megfáradt anyáknak. Kifogyhatatlan gyengédséggel és kedvességgel állt az emberi lesújtottság és bánat minden formája mellé. Nem önmagának, hanem másokért munkálkodott. Mindeneknek szolgája volt. Az ő eledele és itala volt, ha reményt és erőt nyújthatott mindenkinek, akivel kapcsolatba került. (Gospel Workers, 188.)

Az igazság szeretetteljes és keresetlen egyszerűséggel való bemutatása házról házra összhangban áll azzal az iránymutatással, amit Krisztus adott tanítványainak, amikor kiküldte őket az első misszióútjukra. A dicséret énekeivel, alázatos, szívből jövő imákkal sokakat érünk majd el. Az isteni Munkás is jelen lesz majd, hogy meggyőzze a szíveket. „Veletek leszek mindenkor”, szól ígérete. Egy ilyen segítő állandó jelenlétének biztosítékával hittel, reménységgel és bátorsággal munkálkodhatunk. (Testimonies, IX, 34.)

Házról házra járó munkásokra van szükség. Az Úr határozott erőfeszítések megtételére szólít fel azokon a helyeken, ahol az emberek semmit nem tudnak a Biblia igazságáról. Énekre, imára és Biblia-olvasásra van szükség az emberek otthonaiban. Most, épp most van az ideje annak, hogy engedelmeskedjünk a megbízatásnak: „Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam néktek.” Azoknak, akik e munkát végzik, a Szentírás bármely pillanatban rendelkezésre álló ismeretével kell rendelkezniük. A „meg van írva” legyen önvédelmi fegyverük. (Counsels to Teachers, 540.)

Testvérek és testvérnők, látogassátok meg a közeletekben lakókat, és igyekezzetek együttérzéssel és kedvességgel elérni az ő szívüket. Munkálkodjatok úgy, hogy az inkább eltávoztassa az előítéletet, semmint, hogy felkeltené. És emlékezzetek arra, hogy akik ismerik az erre az időre szóló igazságot, ám erőfeszítéseiket csak saját gyülekezeteikre korlátozzák, és nem óhajtanak megtéretlen szomszédjaikért dolgozni, számot kell, hogy adjanak azon kötelezettségeikért, amiknek nem tettek eleget. (Testimonies, IX, 34.)

Első körútjuk alkalmával a tanítványoknak csak azokra a helyekre kellett elmenniük, ahol Jézus már járt előttük és barátokra lelt. Az útra tett előkészületeiknek a lehető legegyszerűbbeknek kellett lenniük. Semmi olyat nem végezhettek, ami eltéríthette gondolataikat nagyszerű munkájuktól, vagy ami bármi módon ellenkezést válthatott ki, s elzárta volna az utat a munka folytatása előtt. Nem vehették magukra a vallási tanítók öltözetét, sem semmi leplet vagy ruhadarabot, ami megkülönböztette volna őket az egyszerű földművesektől. Nem mehettek be a zsinagógákba, nem hívhatták egybe az embereket nyilvános istentiszteletre; erőfeszítéseiket házról házra végzett munkában kellett kifejteniük. Nem vesztegethették idejüket szükségtelen köszöntgetésekkel, sem egyik háztól a másikig való vendégeskedéssel. Ugyanakkor minden helyen el kellett fogadniuk azok vendégszeretetét, akik méltók voltak, akik ugyanolyan szívesen látták őket, mintha magát Krisztust látták volna vendégül. A hajlékokba e szépséges köszöntéssel: „Békesség e háznak”, kellett belépniük. Az ilyen otthon áldásban részesült imáik, dicsérő énekeik, valamint a Szentírás családi körben való megnyitása által. (The Desire of Ages, 351–352.)

Keressétek fel szomszédjaitokat barátságosan és ismerkedjetek meg velük… Akik nem állnak be ebbe a munkába, akik azzal a közömbösséggel viseltetnek, amit némelyek tanúsítottak, hamarosan elveszítik első szeretetüket, és elkezdik majd gáncsolni, bírálni és ítélgetni saját testvéreiket. (Review and Herald, 1902. május 13.)

Az apostolok erőfeszítései nem a nyilvános beszédre korlátozódtak; sokakat nem lehetett volna ilyen módon elérni. Sok időt töltött el a házról házra végzett munkával, így keresve az alkalmat a meghitt családi körben folytatott beszélgetésekre. Meglátogatta a betegeket és a gyászolókat, megvigasztalta a megszomorítottakat és felemelte az elnyomottakat. Mindenben, amit mondott, mindenben, amit tett, Jézus nevét magasztalta fel. Így munkálkodott „erőtlenség, félelem és nagy rettegés közt”. Attól félt, hogy tanítása inkább az emberinek, semmint hogy az isteninek a jegyét viselheti. (The Acts of the Apostles, 250.)

Keressétek fel szomszédaitokat egyenként, menjetek közel hozzájuk, míg az önzetlen érdeklődés és a szeretet fel nem melegíti a szívüket. Érezzetek együtt velük, keressétek annak alkalmát, amikor jót tehettek velük, és mihelyt módotokban áll, gyűjtsétek néhányukat magatok köré, és nyissátok meg Isten Igéjét elsötétült elméjük számára. Keressétek egyre az alkalmakat, mint akiknek számot kell adniuk az emberek lelkéről, és használjátok fel a kiváltságokat, amivel Isten felruház titeket, arra, hogy munkálkodtok vele az ő lelki szőlőskertjében. Ne hanyagoljátok el a szomszédaitokkal való beszélgetést, azt, hogy szívesek legyetek irányukban, ahogy az erőtökből telik, hogy „minden módon megtarthassatok némelyeket”. Arra a lelkületre kell törekednünk, amely Pál apostolt arra kényszerítette, hogy házról házra járva könnyek között kérleljen, és tanítsa „az Istenhez való megtérést és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hitet”. (Review and Herald, 1888. március 13.)

Az Úr elém tárta azt a munkát, amely nagyvárosainkban elvégzésre vár. A híveknek ezekben a városokban, saját otthonuk közelében kell munkálkodniuk Istenért. Munkálkodjanak csendesen és alázattal, s a menny légkörét vigyék magukkal, valahová mennek. (Testimonies, IX, 128.)

Egy főből álló hallgatóság

Krisztus munkájában nagy helyet kaptak a személyes beszélgetések. Hű  tisztelettel viseltetett az egy fős hallatóság iránt is. Attól az egy lélektől ezrekhez jutott el a kapott ismeret. (Testimonies, VI, 115.)

Kimerült volt és elcsigázott; így sem mulasztotta volna el azonban az alkalmat, hogy szóljon egy asszonnyal, noha idegen volt, elszakadt Izraeltől és nyíltan bűnben élt. (The Desire of Ages, 194.)

Az Üdvözítő nem várta meg, míg egy gyülekezet sereglik egybe. Tanításait gyakran kezdte meg úgy, hogy alig néhányan gyűltek köré, de az arra elmenők egyre-másra megálltak, figyeltek, mígnem egy sokaság hallgatta álmélkodva és megilletődve Isten beszédét a mennyből küldött Tanító szájából. Krisztus munkása ne érezze úgy, hogy nem tud ugyanolyan buzgón szólni kevés hallgatónak, mint egy nagyobb gyülekezet előtt. Lehet, hogy csak egy valaki hallja az üzenetet; de ki mondhatja meg, milyen messze ható lesz annak befolyása? Még a tanítványok számára is oly csekély dolognak tűnt, hogy az Üdvözítő egy szamáriai asszonyra vesztegesse az idejét. Ő azonban komolyabban és ékesebben érvelt előtte, mint ha királyok, tanácsnokok vagy főpapok álltak volna vele szemben. Az a tanítás, amit annak az asszonynak adott, eljutott a föld legtávolabbi sarkaira is. (The Desire of Ages, 194.)

Közeli személyes kapcsolat

Személyes erőfeszítés által közel kell kerülnünk az emberekhez. Ha kevesebb időt szánnánk a prédikálásra és több időt szentelnénk a személyes munkára, nagyobb eredményeket látnánk. (The Ministry of Healing, 143.)

Az Úr azt kívánja, hogy a kegyelem Igéje jusson el valamennyi ember otthonába. Mindez nagymértékben személyes munka által végzendő el. Ez volt Krisztus módszere. (Christ’s Object Lessons, 229.)

Azok a férfiak és nők voltak a legsikeresebbek a lélekmentésben, akik nem kérkedtek a képességeikkel, hanem akik alázattal és hittel igyekeztek a körülöttük élőkön segíteni. Jézus pontosan ezt a munkát végezte. Közel ment azokhoz, akiket vágyott elérni. (Gospel Workers, 194.)

Krisztusi együttérzéssel kell közel kerülnünk az emberekhez egyenként, s fel kell keltenünk az érdeklődésüket az örök élet nagyszerű dolgai iránt. Lehet bár a szívük oly kemény, mint a letaposott útfél, és meglehet, hiábavaló erőfeszítésnek tűnhet az Üdvözítő számukra való bemutatása; de miközben a logika csődöt mondhat, és az érvelés erőtlennek bizonyulhat a meggyőzésre, a személyes munkában megnyilvánuló krisztusi szeretet meglágyíthatja a kőszívet, úgy, hogy az igazság magva szárba szökkenhet benne. (Christ’s Object Lessons, 57.)

Személyes munkával szólítsátok meg a körülöttetek élőket. Ismerkedjetek meg velük. A prédikálás nem végzi el azt a munkát, amit pedig el kell. Isten angyalai kísérnek el titeket azok hajlékaiba, akiket meglátogattok. Ezt a munkát nem lehet végezni megbízás alapján. Kölcsön pénz, fizetség véghez nem viheti azt. Prédikációk sem végezhetik el. Azzal, hogy ellátogattok az emberekhez, beszélgettek, imádkoztok, együtt éreztek velük, meg fogjátok nyerni a szíveket. Ez a legmagasabb rendű misszionáriusi munka, amit csak végezhettek. Ennek műveléséhez eltökélt, állhatatos hittel, nem lankadó béketűréssel és a lelkek iránt érzett mély szeretettel kell rendelkeznetek. (Testimonies, IX, 41.)

János, András, Simon, Fülöp és Nátánáel elhívásával vettettek meg a keresztény gyülekezet alapjai. János két tanítványát vezette Krisztushoz. Ezután egyikük, András, összetalálkozott fivérével és az Üdvözítőhöz hívta. Ekkor kapta a hívást Fülöp, aki viszont Nátánáel keresésére indult. Álljanak e példák előttünk, hogy megtanuljuk, mennyire fontosak a személyes erőfeszítések, miképp az is, hogy rokonainkat, barátainkat és szomszédjainkat mi magunk szólítsuk meg. Akadnak, akik élethossziglan vallják, hogy ismerik Krisztust, mégsem tesznek semmilyen személyes erőfeszítést, hogy akár csak egy lelket is a Megváltóhoz vezessenek. Minden munkát a lelkészre hagynak. Aki ugyan elhívásához méltó felkészültséggel rendelkezhet, de nem végezheti el azt a feladatot, amit Isten a gyülekezet tagjaira hagyott.

Sokan szorulnak rá a szerető keresztény szívek szolgálatára. Sokan züllöttek roncsokká, olyanok, akiket meg lehetett volna menteni, ha szomszédjaik – egyszerű férfiak és nők – személyesen fáradoztak volna értük. Sokan várnak arra, hogy személyesen szólítsák meg őket. Van misszionáriusi munkánk, amit Krisztusért végezhetünk, magában a családban, a szomszédok között, a városban, ahol élünk. Ha keresztények vagyunk, e munka lesz a mi örömünk. Addig, amíg egy emberben nem ébred fel a vágy, hogy milyen hű barátra lelt Jézusban, nem mondható el róla, hogy megtért. Nem zárhatja a szívébe a megmentő és megszentelő igazságot. (The Desire of Ages, 141.)

Az egyik leghatékonyabb mód, amelyen keresztül világosságot lehet árasztani, a személyes munka. Otthoni körben, a szomszédaitok konyhájában, a betegágy mellett nyugodtan olvashattok fel a Szentírásból, és szólhattok Jézusról és az igazságról. Ily módon értékes magot vethettek el, amely majd szárba szökken és gyümölcsöt hoz. (Testimonies, VI, 428–429.)

A sónak el kell vegyülnie azzal az anyaggal, amihez hozzáadják; át kell azt hatnia és szét kell folynia ahhoz, hogy tartósító ereje legyen. Ugyanígy az embereket is személyes kapcsolat és társas érintkezés által éri el az evangélium megmentő hatalma. Nem tömegszerűen, hanem egyénként üdvözülnek. A személyes befolyás hatalom. Közel kell kerülnünk azokhoz, akiknek a javát kívánjuk szolgálni. (Thoughts from the Mount of Blessing, 59.)

Jézus minden lélekben azt a valakit látta, akinek át kell adnia az ő országába szóló meghívót. Azzal érte el az emberek szívét, hogy úgy járt közöttük, mint aki a javukat keresi. Megkereste őket a nyílt utcán, a magánházakban, a bárkákon, a zsinagógában, a tópartokon és a menyegzői ünnepségen. Találkozott velük napi foglalatosságaik közben, és érdeklődést tanúsított világi ügyeik iránt. Elvitte tanítását a háztartásokba, a családokat saját otthonaikban kerítette isteni jelenlétének befolyása alá. Mély személyes együttérzése segítette őt abban, hogy megnyerje a szíveket. (The Desire of Ages, 151.)

Egyedül Krisztus módszere nyújt igazi sikert az emberek elérésében. Az Üdvözítő úgy vegyült el az emberek között, mint aki a javukat akarja. Kinyilvánította irántuk táplált rokonszenvét, megelégítette szükségleteiket és megnyerte bizalmukat. Majd felszólította őket: „Kövess engem.” (The Ministry of Healing, 143.)

Cselekedjünk úgy, ahogy Krisztus. Bárhol is volt, a zsinagógában, az utak mentén, egy csónakban, amit kissé ellöktek a parttól, a farizeusok vendégségében vagy egy vámszedő asztalánál. Az emberekkel a magasabb rendű életre tartozó dolgokról beszélgetett. A természet dolgait, a mindennapi élet eseményeit összekötötte az igazság beszédével. Hallgatói szívét önmagához vonzotta; mert meggyógyította a betegeket, megvigasztalta a gyászolókat, karjába vette a kisgyermekeket és megáldotta őket. Amikor megnyitotta az ajkát szólásra, figyelmük őreá szegeződött, és minden egyes szava a lélek számára élet illata volt az életre.

Így kell ennek lennie nálunk is. Bárhol is vagyunk, keresnünk kell annak alkalmát, hogy szóljunk másoknak is az Üdvözítőről. Ha követjük Krisztus példáját a jó cselekvésében, szívek nyílnak meg számunkra, ahogy az ő számára is megnyíltak. Nem udvariatlanul, hanem az isteni szeretet szülte tapintattal szólhatunk róla, aki „tízezer közül is kitetszik”, aki „mindenestül szép”. Ez a legmagasabb rendű munka, amelyben a beszéd talentumát műbe állíthatjuk. Azért kaptuk ezt, hogy bemutathassuk Krisztust mint bűnbocsátó Üdvözítőt. (Christ’s Object Lessons, 338–339.)

Jézus jelenléte tisztább légkört vitt az otthonba, élete kovászként hatott a társadalom tagjaira. Ártatlanul és szeplőtlenül járt a tapintatlan, durva, faragatlan emberek között, az igazságtalan vámszedők, a féktelen tékozlók, a bűnös szamaritánusok, a pogány katonák, a faragatlan földművesek és a tarka sokaság között. Mindenkihez volt együtt érző szava, ha látott valakit, aki megfáradt – pedig neki is nagyon nehéz terheket kellett hordoznia. Osztozott gondjaikban, és elismételte nekik a természetből vett tanításait a szeretetről, a kedvességről és Isten jóságáról.

Mindenkit arra tanított, hogy vegyék észre, milyen értékes képességekkel ajándékozta meg őket Isten, amik – ha helyesen használják fel őket – örök gazdagságot szerezhetnek. Minden hiábavalóságot kigyomlált az életéből, és tulajdon példája által tanította, hogy minden pillanat örökkévaló következménnyel bír, vagyis az időt olyan becsben kell tartani, mint egy kincset, és szent célokra kell fordítani. Egyetlen ember mellett sem ment el, mint valami értéktelen holmi mellett, hanem a lelkeknek igyekezett megmentő gyógyírt nyújtani. Bármilyen körben is találta magát, mindig a körülményeknek és az időnek megfelelően tanított. Igyekezett reményt ébreszteni a legfaragatlanabb, legegyszerűbb emberben is, eléjük tárva annak bizonyosságát, hogy feddhetetlenné és ártatlanná válhatnak, s olyan jellemre juthatnak el, amely Isten gyermekeiként bizonyítja őket. Gyakran találkozott Sátán befolyása alatt sodródókkal, akiknek nem volt erejük kitörni a csapdából. Az ilyen elcsüggedt, beteg, megkísértett és elbukott emberekhez Jézus a leggyengédebb szánalom szavaival szólt, amelyre nagy szükség volt, és amit meg is érthettek. Olyanokkal is találkozott, akik közelharcot vívtak a lelkek ellenségével. Állhatatosságra buzdította és arról biztosította őket, hogy övék lesz a diadal, mivel Isten angyalai mellettük állnak és győzelemre segítik őket. (The Desire of Ages, 91.)

A lelki ébredés és a személyes munka társítása

Ha a gyülekezetek eljutnak az ébredésre, ez azért van, mert némelyek buzgón igyekeznek elnyerni Isten áldását. Éhezik és szomjúhozzák az igazságot, hitben kérik és aszerint is kapják meg. Komolyan indulnak a munkába, érezve hallatlan Istenre utaltságukat, és a lelkek fel lesznek rázva, hogy ők is hasonló áldásra törekedjenek, és a felüdülés köszönt be az emberek szívébe. Nem hanyagolják el az átfogó munkát. A nagyobb terveket a legjobb időben fektetik le; de a barátok és szomszédok iránt mutatott egyéni, személyes erőfeszítés és érdeklődés többet végez el, mint azt bárki is vélné. Az ilyen típusú munka hiányában vesznek el a lelkek, akikért Krisztus meghalt.

Minden egyes személy végtelen értékkel bír; a Golgota nyilvánítja ki annak méltóságát. Az igazságot elfogadott egyetlen ember is fontos szerepet játszik mások megnyerésében, folyománya pedig az áldás és az üdv folytonos gyarapodása lesz. Munkátok több valóságos jót visz végbe, mint a legnagyobb összejövetel is, ha abból hiányzik a személyes szolgálat. Ha a kettőt társítjuk Isten áldásával, tökéletesebb és alaposabb munka végezhető el; de ha a kettőből csak az egyik rész kivitelezésére van mód, legyen az a Szentírás házanként való megnyitásának egyéni módja, személyre szóló felhívásokkal, ismerősként jőve a családtagokhoz, nem jelentéktelen dolgokról, hanem a megváltás nagyszerű témáiról beszélgetve. Hadd lássák, hogy szíveteken viselitek a lelkek üdvösségének terhét! (Review and Herald, 1888. március 13.)

Menjetek el az emberekhez!

Nem várhatunk arra, hogy a lelkek jöjjenek el hozzánk, hanem nekünk kell megkeresnünk őket ott, ahol vannak. Amikor a prédikáció elhangzott a szószékről, a munka még épp csak megkezdődött. Egész embertömegek vannak, akikhez soha nem jut el az evangélium, ha mi nem visszük el hozzájuk. (Christ’s Object Lessons, 229.)

Az evangéliumi megbízatás Krisztus országának nagyszerű misszionáriusi kiváltságlevele. A tanítványoknak buzgón kellett munkálkodniuk a lelkekért, átnyújtva mindenkinek a kegyelmi meghívást. Nem várhattak arra, míg az emberek fordulnak oda hozzájuk, nekik kellett elmenniük hozzájuk az üzenetükkel. (The Acts of the Apostles, 28.)

Hívjatok embereket magatokhoz a Biblia tanulmányozására!

Hívjátok meg szomszédaitokat magatokhoz, és olvassatok velük együtt a drága Bibliából és annak az igazságait magyarázzátok könyvekből. Hívjátok el őket közös éneklésre és dicséretre. E kicsiny gyülekezésekben Krisztus maga is jelen lesz, miként megígérte, és szíveket fog megérinteni az ő kegyelme. (The Ministry of Healing, 152–153.)

Efézusi tartózkodása idején Apollós „kezdett nagy bátorsággal szólni a zsinagógában”. Akvila és Priszcilla is a hallgatók között volt, akik miután megértették, hogy Apollós még nem vette be az evangélium teljes világosságát, „maguk mellé vették őt, és nyilvábban kifejtették előtte az Istennek útját”. Tanításuk révén a Szentírás világosabb megértésére jutott el, és a keresztény hit egyik legrátermettebb védelmezője lett belőle. (The Acts of the Apostles, 270.)

Legyetek barátságosak!

Mindenkinek mondom, akik Krisztussal együtt munkálkodnak, hogy valahol bebocsátást nyertek az emberekhez, a családi tűzhelyhez, használjátok ki az alkalmat. Vegyétek elő Bibliátokat, és nyissátok meg előttük nagyszerű igazságait. Sikeretek nem annyira ismereteiteken és képességeiteken, mint inkább azon fog múlni, hogy hogyan találtok utat a szívükhöz. Barátságosságot tanúsítva és közel kerülve az emberekhez könnyebben eltéríthetitek gondolataik folyását, mint akármilyen nagy szónoklattal. Krisztus bemutatása a családokban, a tűzhely mellett, illetve házanként kis csoportokban gyakran nagyobb sikerrel kecsegtet a lelkek megnyerésében Jézus számára, mint a szabadtéren, de akár a nagy termekben vagy a templomokban sokaság előtt elmondott szónoklatok. (Gospel Workers, 193.)

Krisztus példáját - hogy összekapcsolta a saját és az emberiség érdekeit - követniük kell mindazoknak, akik igéjét hirdetik és elfogadták kegyelmének evangéliumát. Nem szükséges lemondanunk a társasági kapcsolatokról. Nem kell másoktól elkülönülnünk. Úgy közelíthetünk meg bármilyen rendű embert, ha ott keressük fel, ahol van. Az emberek ritkán keresnek fel bennünket önszántukból. Az isteni igazság nemcsak szószékről érintheti az emberi szíveket. Van egy másik munkaterület is, lehet, hogy szerényebb, de ugyanolyan ígéretes. Ez az alacsony sorsúak otthona, a gazdagok palotája, a vendégszeretők asztala és az ártatlan társas örömet nyújtó összejövetelek helye. (The Desire of Ages, 152.)

Krisztus nem zárkózott be, és azzal, hogy e tekintetben is távol állt az ő merev szabályaiktól, különösen sértette a farizeusokat. A vallás területét Jézus szerint a kizárólagosság magas falai vették körül, mintha az túlságosan is szent dolog lett volna a mindennapi élethez képest. Ő ledöntötte ezeket a válaszfalakat. Az emberekkel való érintkezései során soha nem kérdezte: Milyen hitvallású vagy? Melyik egyházhoz tartozol? Segítő hatalmát mindenki irányában gyakorolta, aki segítségre szorult. Mennyei jelleme megbizonyítására ő nem egy remete cellájába zárkózott be, hanem buzgón fáradozott az emberiségért. Emlékezetébe véste azt az elvet, hogy a Biblia vallása nem a test sanyargatásából áll. Azt tanította, hogy a tiszta és foltmentes vallás nem csak meghatározott időre és alkalmakra vonatkozik. Mindig és mindenütt szeretetteljes érdeklődést tanúsított az emberek iránt, és a derűs kegyesség világosságát árasztotta önmaga körül. (The Desire of Ages, 86.)

Szembement az előítéletekkel és elfogadta e megvetettek vendégszeretetét. Házaikban aludt, asztaluknál étkezett velük együtt – elfogyasztva az ő kezük által készített és felszolgált ételt –, utcáikon tanított, és a legmesszemenőbbekig nyájasan és udvariasan viselkedett velük. (The Desire of Ages, 193.)

Tanúsítsatok együtt érző érdeklődést!

Azok, akik az élet nagy tétre menő küzdelmét vívják, felfrissülhetnek és megerősödhetnek a semmibe sem kerülő kicsiny figyelmességek által. A keresetlenül kimondott kedves szavak, az egyszerűen gyakorolt kis figyelmességek elűzik a kísértés és a kétely fellegeit, amelyek a lélek körül gyülekeznek. A krisztusi együttérzés igaz szívből jövő mesterkéletlen kifejezése hatalom a szívek ajtajának megnyitására – nekik Krisztus Lelkének egyszerű és finom érintésére van szükségük. (Testimonies, IX, 30.)

Szívek ezreihez találhatunk utat a legegyszerűbb és legalázatosabb módon. A legnagyobb értelemmel bíró emberek, akikre a világ úgy tekint – és akként magasztal –, mint a legtehetségesebb emberekre, gyakran újulnak meg azon keresetlen egyszerűségű szavak által, amelyek annak szívéből áradnak, aki Istent szereti, és aki ugyanolyan természetesen tud beszélni erről a szeretetről, mint ahogy a világiak szólnak azokról a dolgokról, amiket szemlélnek és amikből az elméjük táplálkozik. A jól előkészített és kimódolt szónoklatoknak gyakran csekély hatásuk van. Azonban Isten fiának vagy leányának őszinte, természetes egyszerűséggel elmondott szavai megnyitják majd a szívekhez vezető ajtót, amit sok ideje tartottak bezárva. (Testimonies, VI, 115.)

Idézzétek fel személyes tapasztalataitokat!

Akik Krisztust magukra öltik, el fogják mondani tapasztalatukat, lépésről lépésre végigkövetve a Szentlélek vezetését: ahogy éhezték és szomjúhozták Isten ismeretét és Jézus Krisztusét, akit elküldött; a Szentírásban való vizsgálódásaik eredményét, imáikat, lelki gyötrődésüket és Krisztus hozzájuk intézett szavait: „bűneid megbocsáttattak”. Az a természetellenes, ha valaki mindezt titokban tartja, és akiket Krisztus szeretete tölt be, nem cselekednek így. Amint az Úr szent igazságok letéteményeseinek tette meg őket, aszerint él bennük annak vágya, hogy mások is részesüljenek ugyanebben az áldásban. Ahogy megismertetik Isten kegyelmének gazdag kincseit, Krisztus áldásainak egyre bőségesebb mértéke árad ki rájuk. (Christ’s Object Lessons, 125.)

Serkentsetek fel minden lelki energiát a cselekvésre. Mondjátok el azoknak, akiket felkerestek, hogy a dolgok vége elérkezett. Az Úr Jézus Krisztus meg fogja nyitni a szívük ajtaját és elméjükre maradandó benyomást fog gyakorolni. Igyekezzetek felserkenteni a férfiakat és a nőket lelki érzéketlenségükből. Mondjátok el nekik, hogyan találtátok meg Jézust és milyen áldásokat nyertél te azóta, hogy tapasztalatokra tettél szert az ő szolgálatában. Mondjátok el nekik, milyen áldás árad rátok, amikor a Megváltó lábánál ültök és drága tanításokat vesztek az ő Igéjéből. Beszéljetek nekik arról, micsoda öröm és boldogság rejlik a keresztény életben. Kedves és lelkes szavaitok arról fogják meggyőzni őket, hogy nagy értékű igazgyöngyre leltetek. Derűs és bátorító üzenetetek legyen a bizonysága annak, hogy valóban megtaláltátok a magasabb rendű utat. Ez az igazi misszionáriusi munka; és ha nem lankadunk, sokan mintegy álomból fognak felébredni. (Testimonies, IX, 38.)

Azok közül, akiket Isten eszközként használ, némelyeket nem tekintenek hatékonynak; ám ha tudnak imádkozni, ha képesek egyszerűen beszélni az igazságról, mert szeretik azt, a Szentlélek ereje által el tudják érni az embereket. Amint keresetlen egyszerűséggel bemutatják az igazságot, olvasva az Igéből vagy felidézve tapasztalatokat, a Lélek hatni fog az elmére és a jellemre. Az akarat aláveti magát Isten akaratának; a mindaddig meg nem értett igazság eleven meggyőző erővel jut a szívbe, és lelki valósággá válik. (Testimonies, VI, 444.)

Hatásos szemléltetések

Jézus kegyelmi üzeneteit hallgatóihoz szabta. Tudta, miképpen kell „erősíteni a megfáradtat beszéddel”; kedvesség ömledezett ajkain, hogy a legvonzóbb módon nyújthassa át az embereknek az igazság kincseit. Tapintatot tanúsított azokkal szemben, akik előítéletet tápláltak, és olyan szemléltetésekkel lepte meg őket, amelyek lekötötték a figyelmüket. A képzelet segítségével ért el a szívhez. Példázatait a mindennapi élet dolgaiból merítette, s bár azok egyszerűek voltak, jelentésük csodálatos mélységeket tárt fel. A madarak, a mezők liliomai, a mag, a pásztor és a bárány – Krisztus e dolgokkal szemléltette az örök igazságot, hogy majd amikor hallgatói történetesen viszontlátták azokat a természetben, felidézték szavait. Jézus szemléltetései folyvást elismételték tanításait. (The Desire of Ages, 254.)

Az apostolok igyekeztek megosztani e bálványimádókkal a teremtő Isten és az ő Fia, az emberiség Megváltójának ismeretét. Figyelmüket először az Úr csodálatos műveire irányították – a Napra, a Holdra, a csillagokra, a visszatérő évszakok gyönyörű rendjére, a hatalmas hófödte hegycsúcsokra, a sudár fákra és a természet egyéb csodáira, amelyek az emberi értelmet meghaladó szakértelemről vallottak. A Mindenható e művein keresztül az apostolok a világegyetem nagy uralkodójára terelték a pogányok figyelmét. (The Acts of the Apostles, 180.)

Gyakorlatias megalapozás

Pál ékesen szóló előadó volt. Megtérése előtt gyakran igyekezett benyomást gyakorolni hallgatóira magasan szárnyaló szónoklatai által. Most azonban mindezt mellőzte. Ahelyett, hogy költői leírásokba merült volna vagy cikornyás előadásmódot vett volna fel, amelyek ugyan elkényeztetik az érzékeket és betöltik a képzeletet, azonban nincsenek kapcsolatban a mindennapi élettel; az apostol igyekezete inkább arra irányult, hogy az életfontosságú igazságokat egyszerű szavakkal vésse hallgatói szívébe. A szemkápráztató előadásmód ugyan kiválthat rajongó érzelmeket, ám az ilyen módon bemutatott igazság túlságosan gyakran nem tudja azt a táplálékot nyújtani, amely szükséges a hívő megszilárdítására és megerősítésére az élet harcaiban. A küzdő lelkek közvetlen szükségletei és jelen próbái: a kereszténység alapvető elveinek ezekre kell megválaszolniuk egészséges és gyakorlatias útmutatásokkal. (The Acts of the Apostles, 251–252.)

Tartsuk magunkat a pozitív üzenetekhez

Amikor igyekezzük bemutatni az igazságot, gyakran támad ellenállás; ám ha az ellenállásra érvekkel próbálunk válaszolni, csak növeljük azt, amit nem engedhetünk meg magunknak. Tartsuk magunkat a pozitív üzenetekhez. Isten angyalai vigyáznak rátok, ők pedig értik, hogyan gyakoroljanak hatást azokra, akiknek az ellenkezését nem akarjátok érvekkel legyőzni. Ne időzzetek a felmerülő kérdések negatív vonatkozásain, hanem töltsétek be elméteket pozitív igazságokkal, és rögzítsétek azokat komoly ima és a szív odaszentelése által. (Testimonies, IX, 147–148.)

Az igazság képviselői a főutak mentén

Azok, akik az idő sürgető hívásának engedve a legfőbb Munkás mellé szegődtek, jól teszik, ha tanulmányozzák az ő módszerét. Földi szolgálata idején az Üdvözítő kihasználta azokat az alkalmakat, amik a fő közlekedési útvonalak mentén nyíltak. Jézus Kapernaumban lakott az ide-oda való utazásai közötti időszakban, és ezt a települést úgy ismerték, mint „az ő városá”-t. E helység nagyon alkalmas volt arra, hogy az Üdvözítő munkájának központja legyen. A Damaszkuszból Jeruzsálembe, valamint Egyiptomba és a Földközi-tengerhez vezető út mentén feküdt hatalmas közlekedési csomópontként. A legkülönbözőbb országokból való emberek utaztak keresztül rajta vagy szálltak meg benne útjukat megszakítva. Jézus itt minden nemzetbélivel, minden rendű-rangú emberrel – a gazdagokkal és a hatalmasokkal ugyanúgy, mint a szegényekkel és az alacsony sorban levőkkel – találkozott; tanításai pedig ily módon más országokba, sok otthonba is eljutottak. Mindez serkentette a próféciák kutatását, a figyelem az Megváltóra irányult, küldetése a világ szeme elé tárult. (Testimonies, IX, 121.)

A világhírű fürdőhelyeken és turisztikai központokban ezrek fordulnak meg egészségük javulását várva vagy a gyönyöröket hajhászva, ott olyan lelkészeknek és könyvmunkásoknak kell állomásozniuk, akik képesek nagy tömegek figyelmét megragadni. Keressék e munkások annak alkalmát, hogy bemutassák az erre az időre szóló üzenetet, és ahogy erre lehetőség kínálkozik, tartsanak összejöveteleket. Ragadják meg gyorsan a lehetőséget, amikor szólhatnak az emberekhez. A Szentlélek hatalmával támogatva keressék fel őket Keresztelő János üzenetével: „Térjetek meg, mert elközelített a mennyek országa!” (Mt 3:2) Isten Igéjét tisztán és hatalommal kell bemutatni, és akiknek van füle a hallásra, meghallják majd az igehirdetésüket. A jelenvaló igazság ily módon azok útjába kerül, akik nem ismerik, s amit sokan fogadnak majd el, hogy azután elvigyék a világ legkülönbözőbb részén levő otthonaikba. (Testimonies, IX, 122.)

„A nagy Orvos lábnyomában” és a „Krisztus példázatai” különösen alkalmasak a turistaközpontokban való terjesztésre, és amit csak lehet, el kell követni azért, hogy e művek egy-egy példánya azok kezébe kerüljön, akik ráérnek az olvasásra és hajlandóságot is mutatnak rá. (Testimonies, IX, 85.)

Egészséges éttermeket és ápolótermeket kell létrehozni. Az e vonalon tett erőfeszítéseinknek magukba kell foglalniuk a nagy tengerparti helyeket. Ugyanúgy, ahogy Keresztelő János szava is hallható volt a pusztában: „Készítsétek az Úrnak útját!”, az Úr hírnökeinek hangja is hallható kell, hogy legyen a nagy turista- és tengerparti központokban. (Testimonies, VII, 55–56.)

Kettesével kiküldve

Jézus, miután maga köré hívta a tizenkettőt, felszólította őket arra, hogy induljanak el kettesével a falvakba és a városokba. Senkit nem küldött egymagában, hanem testvérnek testvérrel, barátnak baráttal kellett társulnia. Így segíthették és bátoríthatták egymást, együtt tanácskozhattak és imádkozhattak, kinek-kinek az ereje kipótolhatta a másik gyengeségét. Hasonló módon küldte ki később Krisztus a hetvenet. Az Üdvözítő szándéka az volt, hogy az evangélium hírnökei ilyen módon lépjenek közösségre egymással. Az evangelizálás műve a mi időnkben is sokkal sikeresebb lenne, ha e példát gondosabban követnénk. (The Desire of Ages, 350.)

Egészségügyi evangelizációs körutak

Az Úr által időről időre nekem adott iránymutatás alapján tudom, hogy szükség lenne olyan munkásokra, akik orvosi evangelizációs körutakra indulnának a városokba és a falvakba. Akik e munkát végzik, bőséges lélekaratásra számíthatnak mind a magasabb, mind az alsóbb néposztályokból. A hűséges könyvevangélisták fáradozásai alaposan előkészítették e munka számára az utat. (Testimonies, IX, 172.)

Egészségügyi evangelizátorok

Most egészségügyi evangéliumhirdetőkre van szükség. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy éveket töltsünk az előkészületekkel. Az igazság előtt ma még nyitva álló kapuk hamarosan örökre bezárulnak. Vigyétek el most az üzenetet. Ne várjatok, ne engedjétek meg az ellenségnek, hogy birtokba vegye a ma még nyitva álló munkaterületeket. Kis csoportok induljanak el annak a feladatnak az elvégzésére, amit Krisztus az ő tanítványainak jelölt ki. Fáradozzanak evangelizátorokként, terjesszék kiadványainkat, beszéljenek az igazságról mindazoknak, akik útjukba kerülnek. Imádkozzanak a betegekért, szolgáljanak nekik szükségleteik szerint nem orvosságokkal, hanem természetes gyógymódokkal, megtanítva őket arra, hogyan nyerhetik vissza egészségüket és kerülhetik el a betegségeket. (Testimonies, IX, 172.)

Fivéreim és nővéreim, adjátok át magatokat az Úr szolgálatára! Ne hagyjátok a lehetőségeket kihasználatlanul. Keressétek fel a betegeket és a szenvedőket, tanúsítsatok irántuk nyájas érdeklődést. Ha lehet, tegyetek valamit életük megkönnyítésére. Ezen az úton-módon eléritek a szívüket és szólhattok Krisztusról. Egyedül az örökkévalóság fogja feltárni, mennyire messze ható lehet a munkának ez a vonala. Más területeken is azok lesznek majd hasznosak, akik örömest tesznek eleget a kezük ügyében levő kötelességeknek. (Testimonies, IX, 36.)

Munkára nevelés

Szegény családoknak egész sokasága létezik, akik felé nincs jobb misszionáriusi munka, mint ha abban segítjük őket, hogy földet adunk nekik, és megtanítjuk őket, hogyan biztosíthatják belőle a megélhetésüket. Az ilyen fajta segítséget és útbaigazítást nem kell a városokra korlátozni. Bizony, vidéken is, ahol a jobb életnek egész sor lehetőségei állnak rendelkezésre, sok szegény él nagy nélkülözések között. Egész városok vannak munka és egészségügyi oktatás híján. Családok élnek kunyhókban, hiányos bútorzattal és ruházattal, szerszámok és könyvek nélkül, megfosztva a jóléttől, a kényelemtől és a szellemi művelődés eszközeitől. Leállatiasodott lelkek, gyenge, beteges testi állapotok árulkodnak a rossz örökség és a bűnös szokások következményeiről. Ezeknek az embereknek az alapoktól szükséges az oktatásuk. Élhetetlen, tunya, romlott életet éltek, és szükségük van arra, hogy rávezessük őket a helyes szokásokra. (The Ministry of Healing, 192.)

Nagy figyelmet kell fordítanunk a különböző üzemek alapítására, hogy a szegény családok találjanak maguknak foglalatosságot. Ácsok, kovácsok és lényegében mindenki, aki ért valamely hasznos tevékenységhez, feladatának kell éreznie, hogy tanítsák és segítsék a tudatlanokat és a munkanélkülieket. (The Ministry of Healing, 194.)

A keresztény földművesek igazi misszionáriusi munkát végezhetnek azzal, ha segítenek a szegényeknek otthonra lelni a földön, megtanítva őket, hogyan kell felszántani a talajt és termékennyé tenni azt. Tanítsuk meg nekik a mezőgazdasági eszközök helyes használatát; miképpen kell művelni a különböző kultúrákat és hogyan ültessenek és gondozzanak gyümölcsfákat. (The Ministry of Healing, 193.)

A szegények megsegítésének szolgálatában hatalmas munkaterület kínálkozik a nők és a férfiak számára. Jól dolgozó szakácsok, gazdasszonyok, varrónők, ápolónők – mindnyájuk segítségére szükség van. Tanítsuk meg a szegényebb családok tagjait főzni, arra, hogyan varrhatják és foltozhatják meg saját ruhájukat, miként ápolhatják a betegeket, s mimódon tarthatják rendben otthonukat. A fiúkat és a lányokat alaposan képezzük ki egy hasznos szakmára vagy mesterségre. (The Ministry of Healing, 194.)

Hívogassatok evangelizációs alkalmakra!

Sok olyan dolog van, amit az emberek elvégezhetnek, ha van kedvük dolgozni. Sokan vannak, akik nem mennek el a gyülekezetbe, hogy hallják az igazság prédikálását. Az egyszerűen és bölcsen véghezvitt személyes erőfeszítések által eljuthatnak arra a gondolatra, hogy mégis elmennek Isten házába. Már az első alkalommal, amikor meghallják a jelenvaló igazságról szóló beszédet, hit ébredhet a lelkükben. Ha kérleléseitek netán elutasításra is találnak, ne csüggedjetek el. Tartsatok ki, míg siker koronázza erőfeszítéseiteket. (Review and Herald, 1880. június 10.)

Hívogassatok a szombatiskolába!

A másik munka, amelyből kivehetjük a részünket, a gyermekek és az ifjak szombatiskolába való hívogatása. Az ifjak ily módon hatékonyan dolgozhatnak a drága Üdvözítőnek. Alakítgathatják a lelkek sorsát. Egy olyan munkát végezhetnek a gyülekezetért és a világért, amelynek kihatására és nagyságára egyedül a végső számadás napján derül fény, amikor a jók és a hűségesek e szózatot vehetik majd: „Jól van.” (Review and Herald, 1880. június 10.)

Tollal és élőszóval

Hirdessük tollal és élőszóval, hogy Jézus él és közbenjár értünk. Álljatok a legfőbb Munkás mellé, kövessétek az önmegtagadó Megváltót földi szeretetzarándoklatában. (Review and Herald, 1893. január 24.)

Némelyek így dolgoznak, mások amúgy – aszerint, amint az Úr elhívja és vezeti őket. De mindnyájuknak együtt kell harcolniuk, törekedve arra, hogy a munka tökéletes egész legyen. Mind tollal, mind élőszóval érte kell fáradozniuk. (Testimonies, IX, 26.)

A megfeszített Krisztus – ő legyen beszédetek, imátok és énekeitek tárgya, ez megtöri és megnyeri majd a szíveket. (Testimonies, VI, 67.)

Hatalom a toll olyan emberek kezében, akik érzik, hogy az igazság ott ég a szívük oltárán, és akik egészséges ítélőképességgel kiegyensúlyozott, értelmes buzgalommal hevülnek Isten iránt. A tiszta igazság forrásába mártott tollal az igazság fénysugarait küldhetik a Föld sötét részeibe, amelyek vissza fogják verni e sugarakat, új erővel töltve fel azokat, növekvő világosságot árasztva szerteszét. (Life Sketches, 214.) Lelkészeinknél nem szabadna, hogy minden erejüket a prédikálás és a beszéd eméssze fel, nem szabadna, hogy ezzel be is végződjék a munka. Meg kell tanítaniuk a gyülekezeti tagokat arra, hogyan álljanak be és vigyék sikerre a műnek ezt az ágát [a missziós levelezést], amely olyan a traktátusunk és a missziós társaságunk számára, mint kerék a kerékben. E belső kerék mozgása tartja egészséges, erőteljes mozgásban a külső kereket. Ha netán e belső megszűnne mozogni, a következmények elsorvadt életben és tevékenységben lennének tetten érhetők a traktátusban és a missziós társaságban. (Review and Herald, 1880. június 10.)

Ne fáradjatok bele az éber misszióba. Olyan munka ez, amelyben mindnyájan sikerrel vehettek részt, amihez nem kell más, csak hogy kapcsolatban legyetek Istennel. Egy-egy érdeklődő levél megírása előtt emeljétek fel szíveteket az Úrhoz imában, hogy sikeresen össze tudjatok szedni valami vadhajtást, hogy beoltassék az igazi szőlőtőbe és gyümölcsöt teremjen a menny dicsőségére. Akik csak alázatos szívvel részt vesznek ebben a munkában, folyamatosan képezni fogják magukat az Úr szőlőskertjének munkásaihoz illően. (Review and Herald, 1880. június 10.)