A sikeres keresztény szolgálathoz szükséges képesítések

Hatékonyság

A nemtörődömség és a képzettség hiánya nem a kegyesség sajátja. Amikor tudatosítjuk, hogy Istennek dolgozunk, magasabb rendű elképzeléssel kell rendelkeznünk, mint bármikor korábban, a lelki szolgálat szent voltáról. Ennek belátása élettel, éberséggel tölt el, és állhatatos erőkifejtést kölcsönöz valamennyi kötelességünk teljesítésének. (Testimonies, IX, 150.)

Az idő nagyobb hatékonyságot és mélyebb odaszentelődést kíván meg. Ó, engem annyira foglalkoztat ez a tárgy, hogy így kiáltok Istenhez: „Serkenj fel, és küldj ki hírnököket, akik teljes tudatában vannak kötelességüknek; hírnököket, akik szívében az én bálványozása, amely minden bűnnek az alapja, keresztre lett feszítve.” (Testimonies, IX, 27.)

A tanítványokra bízott munka fokozott hatékonyságot fog igényelni, mert a gonoszság áradata erősen és hatalmasan zúdul ellenük. (The Acts of the Apostles, 31.)

Pallérozott beszéd

A beszéd művelése és helyes használata a lelki munka minden ágát érinti… Szokjuk meg, hogy kellemes hangon, tisztán és helyesen, kedves és udvarias szavakkal beszéljünk. (Christ’s Object Lessons, 336.)

Minden lelkész és tanító tartsa szem előtt, hogy az embereknek örök érdekeiket érintő üzenetet tolmácsolnak. A hallott igazság megítéli őket a végső elszámolás napján. Egyeseknél az üzenet közvetítőjének magatartásán múlik, hogy hallgatói elfogadják-e az üzenetet vagy sem. Hirdessük ezért úgy az Igét, hogy hasson az emberek értelmére és szívére! Mondjuk lassan, érthetően és ünnepélyesen, de ugyanakkor a fontosságát megillető buzgósággal! (Christ’s Object Lessons, 336.)

Amint igyekszel másokat Isten szeretetének vonzáskörébe vonni, tegyen bizonyságot beszéded tisztasága, önzetlen szolgálatod, derűs viselkedésed a kegyelem hatalmáról. (The Ministry of Healing, 156.)

Minden hívő arra kapott elhívást, hogy az embereket elvezesse Krisztus kimeríthetetlen gazdagságához. Ezért igyekeznie kell a tökéletes beszédre. Úgy kell Isten Igéjét feltárnia, hogy tiszteletet keltsen iránta a hallgatókban. Az Úr nem bárdolatlan emberekkel akar dolgozni. Nem tetszik neki, ha csökkentik és elsekélyesítik azt az áldást, amelyet Isten küld általa a világnak. (Christ’s Object Lessons, 336.)

Megtanulják a türelmet, a kedvességet, a barátságosságot és a szolgálatkészséget. Minthogy szem előtt tartják, hogy állandó kísérőjük, Krisztus nem hagyhatja jóvá a barátságtalan szavakat és érzelmeket, igazi keresztény udvariasságot tanúsítanak majd. Szavaik megtisztulnak. A beszéd adományát szent ajándéknak tekintik, amelyet abból a célból nyertek, hogy Isten magasztos és szent munkájában állítsák műbe. (Gospel Workers, 97.)

Az elme művelése

Szellemi műveltségre van szükségünk nekünk, mint népnek; erre kell szert tennünk ahhoz, hogy megfeleljünk az idő követelményeinek. (Testimonies, IV, 414.)

Nem szabad hűbelebalázs módjára belevágnunk az Úr munkájába. Így nem számíthatunk sikerre. Mennyei Atyánknak gondolkodó, megfontolt emberekre van szüksége. Jézus munkatársakat hív el, nem pedig szeleburdi embereket. Isten józan gondolkodású, értelmes embereket akar annak a hatalmas munkának az elvégzésére, ami a lelkek megmentéséhez szükséges. (Testimonies, IV, 67.)

Némelyeknek fegyelmezniük kell a gondolkodásukat, éspedig használat által. Rá kell kényszeríteniük magukat a gondolkodásra. Amíg másoktól függnek, akik helyettük gondolkodnak, akik megoldják helyettük a nehézségeiket, maguk pedig nem hajlandók használni a fejüket, képtelenek lesznek dolgokat észbe venni, előre tervezni és különbséget tenni dolgok között. Mindenkinek egyenként kell erőfeszítéseket tenni elméje kiművelésére. (Testimonies, II, 188.)

Isten nem akarja, hogy beérjük a rest és fegyelmezetlen gondolkodással, a lassú észjárással és a gyenge emlékezőképességgel. (Counsels to Teachers, 506.)

A menny emberei legyenek szorgalmasak a tanulásban, buzgók az ismeretek elsajátításában, egyetlen órát sem tékozolva el. Szívós igyekezettel a kiválóságnak jóformán bármilyen magaslatára feljuthatnak, mint keresztények vagy mint hatalommal és befolyással rendelkező emberek. (Testimonies, IV, 411.)

Csak épp nagyon meg kell becsülni a perceket. Használjuk ki a perceket, míg úton vagyunk;… a perceket, amíg az étkezésre várunk vagy azokra, akik elkésnek a megbeszélt találkozóról! Ha ilyenkor kéznél lenne egy könyv, és ezeket a perctöredékeket tanulásra, olvasásra vagy elmélkedésre használnánk fel, mennyi mindent tudnánk véghezvinni! (Christ’s Object Lessons, 343–344.)

Céltudatossággal, kitartó szorgalommal, gondos időbeosztással olyan tudásra és fegyelmezett gondolkozásra tehetünk szert, amellyel szinte bármilyen befolyásos állásban és hasznos munkaterületen megálljuk helyünket. (Christ’s Object Lessons, 344.)

A felelős állásokat betöltő embereknek folyamatosan pallérozniuk kell magukat. Nem horgonyozhatnak le régi tapasztalataiknál, nem vélhetik úgy, hogy mint munkások nem kell, hogy immár a tudománnyal foglalkozzanak. Az ember, noha világra jövetelekor Isten leggyámoltalanabb, később, természete szerint, a létező legromlottabb teremtménye, mindazonáltal folyamatos fejlődésre képes. Megvilágosodhat a tudás, nemesebbé válhat az erény által, egyre előbbre juthat a szellemi és erkölcsi méltóságban, mígnem az értelem és a jellem tisztaságának olyan fokára jut el, amely csak kevéssel marad el az angyalokétól. (Testimonies, IV, 93.)

Mindazoknak, akik Isten munkatársai akarnak lenni, igyekezniük kell testük valamennyi szervét és valamennyi szellemi képességüket tökéletesíteni. Az igazi nevelés a testi, a szellemi és az erkölcsi képességek felkészítése minden feladat teljesítésére; a test, az értelem és a lélek képzése Isten szolgálatára. Ez a nevelés szól az örök életre. (Christ’s Object Lessons, 330.)

Kétkezi munkások, ügyvédek, kereskedők, továbbá sok, más foglalkozást és hivatást űző ember tanul és képezi magát, hogy szakmáját mesteri fokon elsajátítsa. Vajon Krisztus követőinek kevésbé kell intelligenseknek lenniük, s miközben azt vallják, hogy a Megváltóhoz szegődtek el, az ő szolgálatát végzik? Maradjanak netán tudatlanságban afelől, hogy ezt milyen úton-módon a legjobb véghez vinni? Hiszen az örök élet elnyerésének munkája minden földi szempont felett áll. Ahhoz, hogy Jézushoz tudjunk vezetni embereket, ismernünk kell az emberi természetet, tanulmányoznunk kell a sokféle gondolkodásmódokat. Körültekintő magatartásra és buzgó imára van szükség ahhoz, hogy tisztában legyünk vele, hogyan szólíthatjuk meg az embereket az igazság nagyszerű témájával. (Testimonies, IV, 67.)

Keresztény méltóság és udvariasság

A valódi méltóság és a keresztény kifinomultság hiánya a szombatünneplők soraiban ellenünk, mint nép ellen szól, és visszataszítóvá teszi az általunk vallott igazságot. A gondolkodásunk és modorunk megnevelésére irányuló munkát tovább kell folytatnunk és tökélyre kell vinnünk. Ha az igazságban hívő emberek nem használják most ki előjogaikat és alkalmaikat, hogy felnőjenek a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére, nem hoznak dicsőséget az igazság ügyére, sem Jézusnak tisztességet. (Testimonies, IV, 358–359.)

Feltétlenül őrizd meg a mű méltóságát rendezett élettel és istenfélő társalgási szokásokkal. Soha ne félj attól, hogy túl magasra emeld a mércét… Minden nyers és faragatlan megnyilvánulást vessünk el magunktól. Ápolnunk kell a kifinomult viselkedésmódot és a keresztény udvariasságot. Őrizkedj a nyers és faragatlan viselkedéstől. Ne tekintsd az efféle egyénieskedést erénynek, mert Isten sem tekinti annak. Törekedj arra, hogy senkit se bánts meg szükségtelenül. (Review and Herald, 1890. november 25.)

Égetően fontos, hogy az Isten akaratát ismerő férfiak és nők megtanulják, hogyan lehetnek sikeres munkások az Úr művében. Csiszolt, értelemmel bíró embereknek kell lenniük, akik nem megtévesztő külső mázzal és mesterkélt világi modorossággal, hanem azzal a kifinomultsággal és igazi udvariassággal bírnak, amely a menny illatát hordozza, és amellyel valamennyi keresztény rendelkezni fog, amennyiben vett az isteni természetből. (Testimonies, IV, 358.)

Miénk a legnagyszerűbb igazság és reménység, amely valaha e világnak adatott, miénk a legnagyszerűbb hitvallás; és felmagasztalt voltában kívánjuk bemutatni azt a világnak. Nem akarunk felvenni olyan viselkedést, mint akik a világ bocsánatáért esedezve járnak-kelnek mindenfelé, mivel vettük a bátorságot, és elhittük e drága, szent igazságot. Viszont alázatosan akarunk járni Istennel, és úgy akarjuk viselni magunkat, mint akik a Mindenható gyermekei, és noha gyenge eszközökként a legfontosabb és legérdekesebb kérdésekkel foglalkozunk, amely magasabb rendű és magasztosabb, mint bármely földi, e világi téma. (Review and Herald, 1887. július 26.)

A lelkekért fáradozó embereknek megszenteltnek, feddhetetlennek, értelmesnek, serénynek, tettre késznek és tapintatosnak kell lenniük. Senki nem lehet alábbvaló másoknál, aki rendelkezik e tulajdonságokkal; sőt, tekintélyes befolyást gyakorolhat a jóra. (Gospel Workers, 111.)

Olyan férfiaknak kell munkába állniuk, akik készek megtanulni, mely a legalkalmasabb mód az egyének és a családok megszólítására. Ruházatuk legyen tiszta, de ne legyen piperkőc, s modoruk se olyan, ami visszatetszést kelt az emberekben. Népünk körében súlyos hiány mutatkozik az igazi udvariasságból, holott mindenkinek, aki hittérítő munkára adja a fejét, gyakorolnia kell magát ebben. (Testimonies, IV, 391–392.)

Természetesség

Nem lehet tettetés azok életében, akiket egy ilyen szent és ünnepélyes üzenet képviseletére hívtak el. A világ rajta tartja a szemét a hetednapi adventistákon, mert valamennyi ismerettel bír a hitvallásukról és magas kívánalmukról; és amikor azt látja náluk, hogy nem élnek a hitük szerint, csúfolódva mutogat rájuk. (Testimonies, IX, 23.)

Az emberek rendelkezhetnek kiváló adottságokkal, jó képességekkel, ragyogó tulajdonságokkal, ámde egyetlen megtűrt fogyatkozás vagy titkos bűn ugyanazt okozza a jellemben, mint amit a szúette palló okoz a hajónak – teljes pusztulást és romlást! (Testimonies, IV, 90.)

Pál a menny légkörét vitte magával. Akik vele társalkodtak, Krisztussal való egységének befolyását érezték áradni belőle. Az a tény, hogy élete az általa hirdetett igazságot szemléltette, meggyőző erőt kölcsönzött prédikálásának. Ebben rejlik az evangélim hatalma. Egy szent élet mesterkéletlen, öntudatlan befolyása a legmeggyőzőbb igehirdetés, ami a kereszténység védelmében előadható. Az érvek, még ha nem is tudnak mit felhozni velük szemben, csak ellenkezést válthatnak ki; az istenfélő ember példája azonban olyan hatalom, amelynek teljesen lehetetlen ellenállni. (Gospel Workers, 59.)

Az igaz jellemet nem kívülről alakítgatják, húzzák az emberre, hanem belülről sugárzik kifelé. Ha másokat az igazság ösvényére kívánunk vezetni, akkor annak elveit el kell rejtenünk a szívünkben. Hitvallásunk hirdetheti az igazság elméletét, ám az igazság igéiről gyakorlati kegyességünk vall. Következetes élet, szent társas kapcsolatok, tántoríthatatlan feddhetetlenség, tevékeny, jótékony lelkület, istenfélő példa – ezek azok a csatornák, amiken keresztül világosság árad a világra. (The Desire of Ages, 307.)

Az imák, az intelmek és a beszéd értéktelen gyümölcsök, amit rákötöznek a fára; ám a jó cselekedetekben, a rászorulókról, az árvákról, az özvegyekről való gondoskodásban megnyilvánuló tettek igazi gyümölcsök, és természet szerint nőnek a jó fán. (Testimonies, II, 24.)

Határozott fellépés

Isten általában nem művel csodákat az igazsága előmozdítására. Ha a földműves elhanyagolja a talaj megmunkálását, az Úr nem visz végbe csodát az elkerülhetetlen következmények ellensúlyozására. A számunkra is ismert nagy törvények szerint munkálkodik, és a mi részünk az, hogy bölcs terveket érleljünk, és állítsuk műbe azokat az eszközöket, amelyek által a menny biztos eredményeket hoz elő. Azok, akik nem tesznek határozott erőfeszítéseket, hanem csak várnak, hogy a Szentlélek kényszerítse őket a cselekvésre, ki fognak hunyni a sötétben. Nem ülhettek nyugodtan és tétlenkedhettek a Mindenható művében. (The Southern Watchman, 1903. december 1.)

Némelyek azok közül, akik a missziós szolgálatban tevékenykednek, gyengék, elpuhultak, lélektelenek és könnyen elcsüggednek. Hiányzik belőlük a lendület. Nem rendelkeznek azokkal a pozitív jellemtulajdonságokkal, amelyek erőt kölcsönöznek egy munka elvégzéséhez: a lélekkel és az erővel, amely lángra lobbantja a lelkesedést. Akik sikert akarnak elérni, bátornak és bizakodónak kell lenniük. Nem elég, ha a passzív erényeket művelik, a cselekvő erényeket is gondozni kell. (Gospel Workers, 290.)

Az Úrnak szüksége van olyan munkásokra, akik kiterjesztik Krisztus keresztjének hódításait. (Review and Herald, 1890. május 6.)

Az üzenetet nem színtelen, élettelen módon, hanem csakis egyértelmű, határozott és felrázó szavakkal adhatjuk át. (Testimonies, VIII, 16.)

Ennek az üzenetnek az átadására aranyszájú szónokokra van szükség. Az igazságot mindenestül félreérthetetlen komolysággal kell szólni. Tettre kész emberek kellenek – emberek, akik buzgó, kifogyhatatlan erőfeszítések árán fáradoznak a gyülekezet megtisztulásán és a világ figyelmeztetésén. (Testimonies, V, 187.)

Isten nem használ fel lustákat az ő művében: előzékeny, kedves, szeretetteljes, buzgó munkásokat akar látni. (Testimonies, IV, 411.)

Eltökéltség

Akik Isten szolgálatát végzik, azoknak lendületet és eltökéltséget kell tanúsítaniuk a lelkek megnyerésének munkájában. Emlékezzetek meg arról, hogy emberek fognak elveszni, ha mi, a menny eszközei nem fáradozunk olyan eltökéltséggel, amely nem hagy alább és nem csügged el. (Testimonies, VI, 418.)

Az Úr hatalmas munkát bízott ránk. Végezzük azt pontosan és eltökélten! Mutassuk meg az életünkkel, mit tett értünk az igazság. (Testimonies, VI, 418.)

Buzgóság

Buzgó keresztény lelkesedésre van itt szükség, olyan lelkesedésre, amely tettekben mutatkozik meg… Azokat, akiket Krisztus vett birtokba, nem könnyebb meggátolni abban, hogy vallást tegyenek róla, mint megállítani a Niagara-vízesést, hogy ne zúduljon alá. (Testimonies, II, 233.)

Mindenki, aki elfogadja Jézust személyes Megváltójának, vágyik arra a kiváltságra, hogy Istent szolgálhassa. Amikor elgondolkozik azon, hogy mit tett érte a menny, szívét határtalan szeretet, imádat és hála hatja át. Ég a vágytól, hogy háláját képességeinek a menny szolgálatára való odaszentelésével mutassa ki. Vágyik bebizonyítani szeretetét Krisztus és megvásárolt tulajdonai iránt. Fáradozni kíván, nehézséget és áldozatot hozni. (The Ministry of Healing, 502.)

Széles területek nyílnak meg a Márták előtt, akik lelkesen és tevékenyen vetik magukat a vallásos munkába. Először azonban üljenek le Máriával Jézus lábához. Krisztus kegyelme szentelje meg a szorgalmat, az igyekezetet, a lendületet – ekkor az élet legyőzhetetlen hatalom lesz a jóra. (The Desire of Ages, 525.)

Az Úr nevében és azzal a fáradhatatlan kitartással és lankadatlan lelkesedéssel, amit Krisztus vitt a munkájába, kell tovább végeznünk Isten munkáját. (Testimonies, IX, 25.)

Meg kell törnünk vallási ténykedésünk egyhangúságát. Végzünk ugyan egyfajta munkát a világban, de nem tanúsítunk megfelelő tettrekészséget és lelkesedést. Ha buzgóbbak lennénk, az meg is győzné az embereket üzenetünk igaz voltáról. Az az unottság, az az egyhangúság, amit Isten szolgálatában felmutatunk, sok előkelő embert riaszt el, akiknek mély, buzgó, megszentelt lelkesedéssel kellene szembetalálniuk magukat. (Testimonies, VI, 417.)

Türelem

Ha Jézus munkatársa akarsz lenni, akkor legyél végtelen türelemmel azokkal szemben, akikért fáradozol, nem vetve meg a munka egyszerűségét, hanem tekints az áldott eredményre. Ha azok, akikért munkálkodsz, nem felelnek meg pontosan az elképzeléseidnek, gyakran így szólsz a szívedben: „Csak menjenek, úgysem méltók az üdvösségre.” Mi lett volna, ha Jézus hasonlóképpen bánt volna a szegény kivetettekkel? Ő azért halt meg, hogy nyomorult bűnösöket mentsen meg, és ha te is ugyanezzel a lelkülettel és hozzáállással munkálkodsz, amire ő, akinek követője vagy, adott példát, Istenre bízva az eredményt, akkor soha nem tudod majd felmérni annak a jónak a sokaságát, amit véghezviszel. (Testimonies, IV, 132.)

Munkálkodjatok saját érdekeiteket félretéve szeretettel és türelmesen mindenkiért, akivel kapcsolatba kerültök. Ne legyetek soha türelmetlenek. Egyetlen bántó szó se hagyja el ajkatokat. Krisztus szeretete éljen a szívetekben, kedvesség ömledezzen ajkatokról. (Testimonies, IX, 41.)

Tapintat

Akik teljesen átadják magukat Istennek, azok megfontoltságot és imát, valamint buzgó, megszentelt tapintatot visznek fáradozásaikba. (Signs of the Times, 1893. május 29.)

Ha egy emberben van tapintat, szorgalom és lelkesedés, akkor sikerre viszi evilági vállalkozásait. Ugyanezek a tulajdonságok, ha Isten művének szenteljük őket, kettőzötten hathatósak lesznek, ugyanis a mennyei hatalom egyesülni fog az emberi erőfeszítéssel. (Testimonies, V, 276.)

A lelkek megnyeréséhez nagy tapintatra és bölcsességre van szükség. A Megváltó sohasem hallgatta el az igazságot, de mindig szeretetteljesen fejezte ki azt. A másokkal való érintkezésben a legnagyobb tapintattal viseltetett, mindenkor kedves és figyelmes volt. Sosem volt goromba, soha nem ejtett ki fölöslegesen egyetlen szigorú szót sem, és az érzékeny lelkűeknek sem okozott fájdalmat. Nem ítélte el az emberi gyengeséget. Ugyan félelem nélkül megfeddte a képmutatást, a hitetlenséget és a bűnt, de a megrovás szigorú szavainál könnyek fátyolozták el hangját. Soha nem hagyta, hogy az igazság kegyetlen dolognak tűnjék, ellenben mélységes gyengédséget tanúsított az emberiség iránt. Minden lélek drága volt a szemében. Bár isteni méltósággal lépett fel, a leggyengédebb könyörülettel és figyelmességgel hajolt le Isten családjának minden egyes tagjához. Mindenkiben a lelket látta, amelynek megmentésére jött e világra. (Gospel Workers, 117.)

Némely hirtelen, hűbelebalázs, habár becsületes ember az igehirdetés egyértelmű szavainak elhangzása után meglehetősen faragatlan módon szólítja meg azokat, akik nem tartoznak a sorainkba, és teszi az igazságot visszataszítóvá számukra, holott az a vágyunk, hogy befogadják azt. „E világ fiai bölcsebbek a maguk nemében a világosság fiainál.” Az üzletemberek és a politikusok nagy gondot fordítanak az előzékenységre. Feladatukká teszik, hogy olyan vonzók legyenek, amennyire csak lehetséges. Tanulmányozzák, hogyan tehetik beszédüket és modorukat olyanná, hogy a lehető legmélyebb benyomást gyakorolják az őket körülvevő emberek lelkére. A lehető legügyesebben használják fel tudásukat és képességeiket céljaik elérésére. (Testimonies, IV, 68.)

Ezt az üzenetet át kell adnunk, de közben vigyáznunk kell arra, hogy ne tolakodjunk, ne erőltessük, ne ítélgessük azokat, akik nem rendelkeznek azzal a világossággal, amellyel mi bírunk. Nem kell azon igyekeznünk, hogy nagy kirohanásokat intézzünk a katolikusok ellen. Sokan vannak közöttük, akik felettébb lelkiismeretes keresztények, és a reájuk áradó világosság szerint járnak, így Isten munkálkodni fog értük. (Testimonies, IX, 243.)

Állhatatosság

Az igaz keresztény Istenért munkálkodik, nem indulatból, hanem elvből; nem egy napig vagy egy hónapig, hanem teljes életén át. (Counsels to Teachers, 518.)

Az Üdvözítő fáradhatatlan munkás volt. Ő nem órákban mérte a szolgálatát. Idejét, szívé és erejét az emberiség javát szolgáló fáradozásnak szentelte. Egész napokat áldozott a munkálkodásra, éjszakákat töltött el imában, hogy erővel feltöltve szállhasson szembe a ravasz ellenséggel és annak minden megtévesztésével, megerősödve az emberiség felemelésére és meggyógyítására végzendő munkájában. Az Istent szerető ember nem nyolcórás rendben méri ki a munkáját. Állandó műszakban van, és sosincs szolgálaton kívül. Valahányszor lehetősége van rá, jót tesz. Mindenütt és  minden helyen talál alkalmat arra, hogy Istenért munkálkodjon. Valahová megy, jó illatot visz magával. (Testimonies, IX, 45.)

Aki bármilyen meggondolatlan tettel gyalázatnak teszi ki Isten művét, vagy meggyengíti munkatársai kezét, az nehezen eltávolítható foltot ejt jellemén, és komoly akadályt képez saját maga számára, hogy akár később hasznára legyen a műnek. (Prophets and Kings, 659.)

„Vegyétek föl magatokra az én igámat”, mondja Jézus. Az iga a szolgálat eszköze. Az ökröt munkavégzésre fogják igába, mert feltétlenül szükséges a hatékony munkához. Ezzel a példával Krisztus arra tanít minket, hogy elhívásunk a szolgálatra élethossziglan szól. Ha munkatársai akarunk lenni, fel kell vennünk az ő igáját. (The Desire of Ages, 329.)

Együttérzés és barátságosság

Isten művének valamennyi területén férfiakra és nőkre van szükség, akik együttérzést tanúsítanak az emberi nem baja iránt. Az ilyen együttérzés azonban ritka. (Review and Herald, 1890. május 6.)

Több krisztusi együttérzésre van szükségünk; nemcsak azok iránt, akiket hibátlannak látunk, hanem azokért a szegény, szenvedő, küzdő lelkekért is, akiket sokszor kapnak azon, hogy megtévednek, vétkeznek és megbánják bűneiket, vagy hogy megkísértetnek és elcsüggednek. Erőtlenségeiken megindulva menjünk el felebarátainkhoz azzal a megindultsággal, amilyet irgalmas Főpapunk is tanúsít. (Gospel Workers, 141.)

Népünket súlyos veszteség éri, mert hiányzik sorainkból az együttérzés és a barátságosság. Aki függetlenséggel hivalkodik és magába zárkózik, az nem tölti be azt a helyet, amit Isten jelölt ki számára. A menny gyermekei vagyunk, boldogságunk tekintetében kölcsönösen egymásra vagyunk utalva. Isten és az emberiség elvárásai nehezednek ránk. Mindnyájunknak be kell töltenünk a magunk részét ebben az életben. Emberi mivoltunk társas jellegének helyes művelése ösztökél bennünket az együttérzésre testvéreink iránt, és kölcsönöz nekünk boldogságot, valahányszor mások áldására igyekszünk élni. (Testimonies, IV, 71–72.)

Az Üdvözítő egy farizeus lakomáján vendégeskedett. Ő elfogadta mind a jómódúak, mind a szegények meghívását, és szokásához híven az elé táruló jelenetet egybekötötte az igazságról adott tanításaival. (Christ’s Object Lessons, 219.)

Egyszerűség

Midőn Krisztus kiküldte tanítványait, hogy menjenek el és gyűjtsenek be minden hívőt a gyülekezetbe, figyelmüket egyértelműen felhívta arra, hogy őrizzék meg az egyszerűségüket. Minél kevesebb súlyt helyeznek külsőségekre és pompára, annál nagyobb lesz a befolyásuk a jóra. A tanítványoknak olyan egyszerűen kellett szólniuk, ahogy Mesterük is tette. (The Acts of the Apostles, 28.)

Ezreket lehet megközelíteni a legegyszerűbb és legszerényebb eszközökkel. A legintelligensebb embereket, akiket a világ legtehetségesebbjeinek tartunk, sokszor felüdítik azoknak az egyszerű szavai, akik szeretik Istent, és akik olyan egyszerűen beszélnek erről a szeretetről, amilyen természetesen társalognak a világ fiai az őket leginkább érdeklő dolgokról. A jól meggondolt és felépített beszéd sokszor csekély hatással bír. A szív ajtaja pedig, amely sokáig zárva volt Krisztus szeretete előtt, Isten gyermekének keresetlen egyszerűséggel elmondott, őszinte, nyílt szavaira kitárul. (Christ’s Object Lessons, 232.)

Hit

A menny munkásainak Istenbe vetett hitre van szükségük. Ő nem feledkezik meg fáradozásaikról. Nagyra értékeli a munkájukat. Isteni eszközök vannak kirendelve arra, hogy működjenek együtt az Úrral munkálkodókkal. Amikor úgy gondolkodunk magunkban, hogy a Mindenható nem tartja meg a szavát, s úgysincs neki arra ideje, hogy figyelemmel kísérje minden egyes munkását, akkor Alkotónkat gyalázzuk. (Southern Watchman, 1904. augusztus 2.)

Aki Istennek dolgozik, annak erős hitre van szüksége. A látszat lehet bár vészjósló, de a legsötétebb órában a felhők mögött világosság ragyog fel. Akik hitben és szeretetben szolgálják az Örökkévalót, napról napra megújulnak. (Gospel Workers, 262.)

Az őszinte hittel olyan emelkedettség, elvhűség és állhatatosság jár együtt, amely sem az idő múlásával, sem a fárasztó munkával nem hagy alább. (Christ’s Object Lessons, 147.)

A keresztények élete gyakran tele van veszedelmekkel és olyan kötelességekkel, amelyeket felettébb nehéz vagy szinte lehetetlen teljesítenünk. Képzeletünk hamarosan bekövetkező romlást lát elöl, szolgaságot és halált hátul. Isten hangja azonban tisztán csendül a fülünkbe: „Indulj előre!” E parancsnak akkor is engedelmeskednünk kell, ha nem látunk át a lelki vagy testi szemünk elé ereszkedő sötétségen, és a lábunk körül már érezzük a hideg hullámokat. Az előrehaladásunkat gátló akadályok sohasem tűnnek el előlünk, ha a lelkünk ingadozik vagy kételkedik. Ha nem tudunk engedelmeskedni addig, amíg a bizonytalanság minden árnyéka nem szűnik meg előttünk, és a vereség veszélye el nem hárul, akkor sohasem fogunk engedelmeskedni. A hitetlenség ezt suttogja fülünkbe: „Várjunk addig, amíg az akadályok el nem tűnnek, és világosan nem látjuk az utat, amelyen járnunk kell!” A hit arra ösztönöz és bátorít, hogy induljunk el, mert mindent hisz és mindent remél. (Patriarchs and Prophets, 290.)

Bátorság

Nagy munka vár elvégzésre: átfogóbb terveket kell lefektetnünk. Fel kell harsannia az intő szózatnak a népek felserkentésére. E sorsdöntő válság idején a gyenge és ingadozó hitűek nem vihetik előre a munkát. Hősök bátorságára és vértanúk hitére van most szükségünk. (Testimonies, V, 187.)

Amikor hit által ragadjuk meg az ő erejét, ő csodálatosan megváltoztatja a legreménytelenebb és legcsüggesztőbb kilátásokat is. Mindezt pedig a neve dicsőségére műveli. Isten felszólítja az hűségeseit, akik hisznek benne, hogy szóljanak a bátorságról a hit és remény nélkül élőknek. Az Úr áldjon meg bennünket abban, hogy segíthessünk egymásnak, és próbáljuk meg őt élő hit által! (Testimonies, VIII, 12.)

A remény és a bátorság alapvető fontosságú ahhoz, hogy tökéletes szolgálatot végezhessünk Istennek. A hit gyümölcsei ezek. A csüggedés bűn és értelmetlen. (Prophets and Kings, 164.)

Bátornak, kitartónak, tetterősnek kell lenniük! Ha látszólag leküzdhetetlen akadályok állják is útjukat, tovább kell haladniuk kegyelmével. Ahelyett, hogy a nehézségek miatt panaszkodnának, győzzék le azokat! Semmi miatt ne essenek kétségbe, hanem mindent reméljenek: Krisztus összekötötte őket Isten trónjával, hasonlíthatatlan szeretetének aranyláncával. Azt akarja, hogy részesei legyenek a világegyetem legnagyobb befolyásainak, amelyek minden erő forrásától származnak. Azt akarja, hogy legyen hatalmuk ellenállni a gonosznak. Ez olyan hatalom, amelyet sem  a föld, sem a pokol, sem a halál legyőzni nem tud, amely képessé tesz a győzelemre, miként Krisztus is győzött! (Gospel Workers, 39.)

Odaszentelődés

Az igazi szentség adja a teljességet Isten szolgálatában. Ez a valódi keresztény élet feltétele. Krisztus teljes odaszentelődést, osztatlan szolgálatot kíván. Igényt tart a szívünkre, az értelmünkre, a lelkünkre és az erőnkre. Nem dédelgethetjük énünket. Aki önmagának él, az nem hívő keresztény. (Christ’s Object Lessons, 48–49.)

Az első lecke, amit mindenkinek, aki Istennel együtt akar munkálkodni, el kell sajátítania, az, hogy legyen bizalmatlan önmagával szemben. Csakis így készülhet fel a Krisztus jellemében való részesülésre. Erre a tudásra a legmagasabb szintű iskolákban sem lehet szert tenni. Ez a bölcsesség gyümölcse, ami egyedül az isteni Tanítótól származik. (The Desire of Ages, 249–250.)

Nem döntő bizonyítéka annak, hogy keresztények vagyunk, ha rendkívüli körülmények között mutatunk nagy lelkesedést. A megszentelődés és a szent élet nem elragadtatásból áll; hanem azt jelenti, hogy akaratunkat teljesen Istennek adjuk át. Továbbá hogy élünk az Úrnak minden Igéjével, amely az ő szájából származik, azonkívül, hogy mennyei Atyánk akaratát cselekedjük. Azt jelenti, hogy benne bízunk minden kísértésben, úgy a sötét, mint a fényes napokban is. Azt jelenti, hogy hitben járunk minden körülmények között, rendíthetetlen bizalommal támaszkodunk reá, és megnyugszunk szeretetében. (The Acts of the Apostles, 51.)

Teljes szívvel végzett szolgálat

Isten népét az alapján lehet felismerni, hogy mint nép mindenestül, teljes szívéből őt szolgálja, nem a maguk dicsőségét keresve, valamint szem előtt tartja, hogy igen ünnepélyes szövetség által az Úr és kizárólag az ő szolgálatára kötelezték el magukat. (Testimonies, IX, 17.)

Most egyes-egyedül a teljes szívükből, mindenestül eltökélt férfiak és nők fognak megállni. Krisztus újra és újra megrostálta követőit, míg egyszer nem maradt több tizenegynél és néhány hűséges asszonynál, akikre a keresztény gyülekezetet alapíthatta. Némelyek a háttérbe húzódnak, amikor terheket kell viselni; de amikor a gyülekezet felizzik, magukkal ragadja őket a lelkesedés, énekelnek és kiáltoznak, mámorosak lesznek. De figyeljük csak őket! Amikor a buzgóság alább hagy, csak néhány hűséges Káleb marad elöl és tanúsít rendületlen elvszerűséget. Ezek azok a sók, amelyek megtartják az ízüket. Amikor a mű nehezen halad előre, akkor nevelik fel a gyülekezetek az igazi segítőket. (Testimonies, V, 130.)

Senki sem szolgálhat eredményesen Istennek, ha nem adja át egész szívét ennek a munkának, és nem ítél mindent kárnak a Krisztus ismeretének gazdagságáért. Aki bármilyen fenntartással jön, az nem lehet az Üdvözítő tanítványa, még kevésbé a munkatársa. (The Desire of Ages, 249–250.)

Nem vehetnek részt kockázatos vállalkozásokban, hitetlenekkel sem társulhatnak az üzleti életben, mert ez hátráltatná őket istenadta munkájuk elvégzésében. (Testimonies, IX, 19.)

A Megváltó nem fogad el megosztott szolgálatot. Aki Istennek dolgozik, nap nap után meg kell tanulnia, mit jelent átadni önmagát. (Gospel Workers, 113.)

Hűség

Az Úr utálja, ha valaki közömbös és hűtlen, amikor műve válságba jut. Az egész világegyetem leírhatatlan érdeklődéssel figyeli a jó és a rossz közötti nagy küzdelem záró jeleneteit. Isten népe közeledik az örökkévalóság határához. Mi lehetne fontosabb számára annál, mint hogy hű legyen a menny Istenéhez?! Minden korszakban voltak az Úrnak erkölcsi hősei. Most is vannak, akik – Józsefhez, Illéshez és Dánielhez hasonlóan – nem szégyellik Isten választott népéhez tartozónak vallani magukat. A menny különös áldása kíséri a tettek embereinek fáradozását, akik nem hagyják magukat letéríteni a kötelesség útjáról, hanem mennyei hatalommal szólnak: „Jöjjön hozzám, aki az Úré!” (2Móz 32:26) Nem állnak meg a puszta kérdezésnél, hanem követelik, hogy mindazok, akik egyek akarnak lenni Isten népével, lépjenek elő és félreérhetetlenül tegyenek tanúságot a királyok Királya és az uraknak Ura iránti hűségükről. Ezek az emberek akaratukat és terveiket alárendelik Isten törvényének. Saját életük sem drága nekik, mert szeretik a Megváltót. Munkájuk abban áll, hogy felfogják az Ige fényét, és ragyogtassák a világnak tiszta, egyenletes sugarakban. Jelszavuk: hűség Isten iránt. (Prophets and Kings, 148.)

Ügyesség

Minden kereszténynek kötelessége, hogy rendre, alaposságra és gyorsaságra szoktassa magát. A lassú kezű kontárnak nincs mentsége, legyen bármi is a munkája. Ha valaki mindig csak dolgozik, de soha nem végzi el a munkáját, ennek az az oka, hogy nem viszi bele szívét és lelkét a feladatába. A lassú és rossz hatásfokkal dolgozó munkásnak be kell látnia, hogy e hibáin változtatnia kell. Fordítson nagy gondot a tervezésre, az időbeosztásra és a lehető legjobb eredmények kiaknázására! Egyesek ügyes és módszeres munkával öt óra alatt elvégzik azt, amit mások tíz óra alatt. Némelyek állandóan tesznek-vesznek a háztartásukban. Nem mintha annyi tennivalójuk lenne, hanem mert nem osztják be jól idejüket. Lassan, pepecselve, sok munkával nagyon keveset végeznek. De mindenki, aki akar, megszabadulhat a nehézkességtől és az időrabló szokásoktól. Munkájukban legyen kitűzött céljuk! Határozzák meg, mennyi időre van szükség egy adott feladathoz, majd minden erejüket megfeszítve legyenek azon, hogy a munkát el is végezzék a megállapított időn belül! Meg lehet parancsolni annak a kéznek, hogy mozogjon fürgébben. (Christ’s Object Lessons, 344.)

Krisztus szolgálata haladéktalan engedelmességet követel. (Southern Watchman, 1904. augusztus 9.)

Az Úr elvárja, hogy szolgáiban olyan lelkület éljen, amely gyors a lelkek értékének megérzésére, serény az elvégzendő feladatok felismerésére és a menny által rájuk bízott kötelességek teljesítésére. (Testimonies, IX, 123.)

Az Isten által kijelölt feladat teljesítésében tanúsított szorgalom hitvallásunk fontos része. Meg kell ragadnunk azokat az alkalmakat, amelyek a Mindenható eszközeiként szolgálhatnak akarata véghezvitelére. A gyors és határozott cselekvés a megfelelő időben fényes győzelemmel kecsegtet; a késlekedés és a hanyagság kudarcot eredményez és meggyalázza Istent. (Prophets and Kings, 676.)

Magas színvonal

Sokan, akik kiváló munkára lennének alkalmasak, keveset teljesítenek, mert kevésre törekszenek. Ezrek élik le úgy az életüket, mintha nem volna semmiféle nagy cél, amiért érdemes lenne dolgozniuk, és olyan magas szint, amelyre el lehetne jutniuk. Ennek egyik oka az, hogy nem sokra értékelik önmagukat. Jézus Krisztus végtelen árat fizetett értünk, és az a vágya, hogy ennek az árnak megfelelően értékeljük magunkat. (Gospel Workers, 291.)

Földi élete során Jézus mindvégig buzgó és állhatatos munkás volt. Sokat várt el, ezért sokra vállalkozott. (The Desire of Ages, 72.)

Azoknak, akik a Mester szolgálatában akarnak fáradozni, az eddiginél magasabb rendű, mélyebb és szélesebb körű tapasztalatra van szükségük. Sokan, akik már tagjai a mennyei családnak, nem tudják, mit jelent az ő dicsőségét szemlélni, és átváltozni dicsőségről dicsőségre. Sokaknak csupán homályos elképzelésük van Krisztus tökéletességéről és a szív öröméről. Sóvárognak, hogy jobban, mélyebben megismerjék az Üdvözítő szeretetét. Bárcsak Isten szerint ápolnák lelkük minden kívánságát! (Gospel Workers, 274.)

Át kell adnom egy üzenetet lelkészeinknek, orvosainknak, tanítóinknak és mindenki másnak, aki a Mesterért való szolgálat különböző területein dolgozik. Az Úr felszólít benneteket, hogy emelkedjetek feljebb, törekedjetek magasabb színvonalra. Sokkal mélyebb tapasztalatra kell szert tennetek, mint amilyennel, úgy vélitek, rendelkeztek. Sokan, akik már tagjai a mennyei családnak, nem tudják, mit jelent az ő dicsőségét szemlélni, és átváltozni dicsőségről dicsőségre. Sokaknak csupán homályos elképzelése van Krisztus tökéletességéről és a szív öröméről. Sóvárogtok, hogy jobban, mélyebben megismerjétek az Üdvözítő szeretetét. Kielégületlenek vagytok. Ám ne keseredjetek el! Adjátok Jézusnak szívetek legigazabb és legszentebb érzelmeit. Gyűjtsétek be a világosság minden egyes sugarát. Melengessétek a lelketek Isten utáni vágyakozását. Adjátok át magatokat a lelki gondolatok művelésének és a szent társalgásoknak. Csupán hajnali sugarait szemléltétek az ő dicsőségének. Ahogy mind jobban megismeritek az Urat, meglátjátok, hogy az ő kijövetele bizonyos, mint a hajnal. „Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig.” Miután megbántuk és megvallottuk bűneinket, és bocsánatot nyertünk, egyre jobban megismerjük majd Krisztust, mígnem eljutunk a tökéletes evangéliumi hit déli világosságára. (Testimonies, VIII, 318.)

Körültekintés és előrelátás

Miközben Nehémiás Isten segítségéért könyörgött, nem ült összekulcsolt kézzel, úgy vélekedve, hogy neki nincs most mit tennie, nincs elvégzendő feladata annak érdekében, hogy a Jeruzsálem helyreállítására irányuló szándékát kivitelezze. Bámulatos körültekintésről és előrelátásról téve tanúságot tett meg minden szükséges előkészületet a vállalkozás sikerének biztosítására. Minden egyes mozdulatát nagy elővigyázatosság jellemezte. (Southern Watchman, 1904. március 15.)

E szent férfiú [Nehémiás] példája tanulságára kell, hogy szolgáljon Isten egész népének, miszerint nem elég hitben imádkozniuk, de eközben szorgalmasan és hűségesen kell munkálkodniuk. Hány nehézséggel találjuk szembe magunkat, hányszor hátráltatjuk a Gondviselés értünk való munkálkodását, mivel a körültekintést, az előrelátást és a gondosságot úgy tekintjük, mint amiknek kevés közük van a valláshoz! Ez súlyos tévedés! Kötelességünk művelni és ápolni minden olyan képességet, ami Isten hatékonyabb munkásaivá tesz bennünket. A gondos mérlegelés és a kiérlelt tervek éppoly alapvetőek a mai idők szent vállalkozásainak sikerre vitelében, mint Nehémiás korában. (Southern Watchman, 1904. március 15.)

Hogyan ellensúlyozzuk a csüggedést?

Az Úr szolgáinak mindenféle csüggesztő körülményekre kell számítaniuk. Nem csupán az ellenség dühe, megvető bánásmódja és kegyetlensége próbálja meg őket, hanem a barátok, a segítők nemtörődömsége, állhatatlansága, langyossága és árulása is… Még azok is, akikben látszólag az a vágy él, hogy sikerre vigyék az Úr művét, gyengíteni fogják Isten szolgáinak kezét azzal, hogy meghallgatják, továbbadják és félig-meddig el is hiszik ellenségeik rágalmait, hencegéseit és fenyegetőzéseit… A súlyosan csüggesztő körülmények között Nehémiás Istenbe vetette bizalmát, mert ő a mi védőügyvédünk. Valahányszor megemlékezünk arról, mit tett az Úr értünk, támaszt nyerünk minden veszedelmünkben. „Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?” Bármily ravaszul is szövik a hálót Sátán és ügynökei, Isten le tudja leplezni őket, és semmivé teszi a tanácsaikat. (Southern Watchman, 1904. április 19.)

Azokat, akik miközben a csatákban az első sorban harcolnak, a Szentlélek különleges munkára késztet, a nyomás alábbhagyásakor sok esetben visszaesést tapasztalnak. A csüggedés megrendítheti a leghősiesebb hitű és legerősebb akaratú embert is. Isten azonban megértő, és ilyenkor is szánja és szereti őket. Olvas a szívükben, ismeri indítékaikat és szándékaikat. Türelmesen várni és bízni, amikor minden sötétbe borul – ez az a lecke, amit Isten műve vezetőinek meg kell tanulniuk. A menny nem hagyja cserben őket a viszontagságos órában. Látszólag nincs tehetetlenebb, de valójában nincs legyőzhetetlenebb annál a léleknél, aki semmiségét érezve teljesen Istenre hagyatkozik. (Prophets and Kings, 174–175.)

Az Úr katonákat szólít harcba, akik nem alélnak el, sem el nem csüggednek; hanem elfogadják a munkát annak minden kényelmetlenségével együtt. Azt kívánja, hogy vegyük mindnyájan Krisztust példaképül. (Review and Herald, 1894. július 17.)

Napjainkban se csüggedjen el az igazság hirdetője, még akkor sem, ha ma sem talál kedvezőbb fogadtatásra, még az úgynevezett hitvalló keresztények részéről sem, mint annak idején Pál és munkatársai azoktól, akik között fáradoztak. A kereszt hírnökei éberen és imádságos lelkülettel felvértezve, hittel és bátran törjenek előre mindenkor Jézus nevében munkálkodva. (The Acts of the Apostles, 230.)

Szelídség

A kihívó viselkedéssel szemben is kedvességet tanúsító lelkület hathatósabban szól az igazság mellett, mint bármilyen, egyébként erőteljes érv. (The Desire of Ages, 353.)

Amilyen lágyan hullik a harmat és a csendes eső a hervadó növényekre, olyan szelídek legyenek szavaink, amikor embereket igyekszünk kiszabadítani a tévelygésükből. Isten azt akarja, hogy először a szívet nyerjük meg. Szóljuk az igazságot szeretettel, és bízzunk abban, hogy az Úr hatalma alkalmassá teszi beszédünket az élet átformálására. A Szentlélek kenegeti majd a lelket a szeretettel mondott szavakkal. (The Ministry of Healing, 157.)

A gyengéd lélek, a kedves, megnyerő modor megmentheti a tévelygőket, és sok bűnt rejt el. Krisztus megnyilvánulása a jellemetekben átalakító erőt gyakorol mindazokra, akikkel érintkeztek. Jézus legyen látható nap mint nap bennetek, és rajtatok keresztül fogja kinyilvánítani Igéjének teremtő erejét – a kedves, meggyőző, mégis hatalmas befolyást más lelkek felüdítésére a mi Urunk Istenünk szépségében. (Thoughts from the Mount of Blessing, 129.)

Minden részrehajlástól mentesen

Megváltónk amíg az emberek között élt, osztozott a szegények sorsában. Tapasztalatból ismerte gondjaikat és nehézségeiket, így vigasztalni és bátorítani tudott minden egyszerű munkást. Akik valóban megértették Jézus életének tanítását, sohasem vélik úgy, hogy különbséget kellene tenni a társadalmi osztályok között, és hogy jobban kellene tisztelni a gazdagokat az arra érdemesebb szegényeknél. (The Desire of Ages, 73.)

Tisztában vagy-e azzal, hogy amikor elfordulsz a látszólag javíthatatlan és visszataszító emberektől, azokat a lelkeket mellőzöd, akik megkeresésére Jézus e világba jött? Talán éppen amikor elfordulsz tőlük, van leginkább szükségük a részvétedre. Minden istentiszteletre jönnek nyugalomra és békességre vágyó lelkek. Látszólag nemtörődöm módon élnek, de nem érzéketlenek a Szentlélek befolyása iránt. Sokan lennének közülük megnyerhetők Krisztusnak. (Christ’s Object Lessons, 191.)

Az evangéliumi hívást nem szabad leszűkíteni, s csupán néhány kiváltságosnak átadni, akikről úgy hisszük, bennünket tisztelnek meg azzal, ha elfogadják. Az üzenetet mindenkinek át kell adni. Valahol szívek nyílnak meg, hogy elfogadják az igazságot, Krisztus készen áll a tanításukra. (The Desire of Ages, 194.)

Becsületesség, hűség, szorgalom

Ha egy emberre felelősségeket bízunk, ne azt firtassuk, hogy kellően ékesen szóló vagy jómódú-e az illető, hanem hogy becsületes, hűséges és szorgalmas-e; mert rendelkezhet ugyan bármilyen képesítésekkel, de ezen tulajdonságok nélkül teljességgel alkalmatlan bizalmi állás betöltésére. (Testimonies, IV, 413.)

Önzetlenség

Krisztus munkája például kell, hogy álljon előttünk. Szüntelen széjjel járt jót cselekedve. A templomban és a zsinagógákban, a városok utcáin, a piacokon és a műhelyben, a tengerparton és a hegyek között, mindenütt az evangéliumot hirdette és betegeket gyógyított. Élete önzetlen szolgálat volt, és ez a mi tankönyvünk. Gyengéd, szánakozó szeretete megfeddi önzésünket és szívtelenségünket. (Testimonies, IX, 31.)

Az Isten szolgálatára késztető indítékok közé nem vegyülhet semmilyen önzés. Az önzetlen odaszentelődés és az áldozathozatal lelkülete volt és lesz is mindig az Istennek kedves szolgálat első feltétele. Urunk és Mesterünk azt akarja, hogy egyetlen önző szál se szövődjék művébe. Igyekezetünkbe bele kell vinnünk azt az ügyességet és szaktudást, pontosságot és bölcsességet, amelyet a tökéletesség Istene a földi templom építőitől várt el. Munkánk közben mindig szem előtt kell tartanunk, hogy legnagyszerűbb képességeink és leghősiesebb szolgálataink is csak akkor kedvesek az Úr előtt, ha az ént az oltárra helyezzük – élő, égő áldozatként. (Prophets and Kings, 65.)

A világ valamennyi embere között a hitújítóknak kell a legönzetlenebb, legkedvesebb és legudvariasabb embereknek lenniük. Életükben meg kell látszania az önzetlen cselekedetekben kifejeződő igazi jóságnak. (The Ministry of Healing, 157.)

Hagyjunk fel a nyugtalankodással

A dolgok rossz irányba mennek, mégpedig az odaszenteletlen munkások miatt. Onthattok könnyeket a következmények láttán, de ne nyugtalankodjatok! Az áldott Mester elejétől végig tökéletesen ellenőrzése alatt tartja az egész munkát. Amit kér, az az, hogy munkásai jöjjenek hozzá, hogy elvegyék a nekik szóló utasításokat, és engedelmeskedjenek parancsainak. Mindent – gyülekezeteinket, misszióinkat, szombatiskoláinkat, intézményeinket – az ő isteni szívén visel. Miért nyugtalankodnánk? A vágyakozás hevét, hogy egy élő gyülekezetet lássunk, amely világosságot áraszt magából, ahogyan azt Isten is elgondolta – a tökéletes Úrban való bizalom csillapíthatja. (Review and Herald, 1893. november 14.)

Ápold a békességet és tökéld el magadban, hogy megőrzöd lelkedet Istennek, hűséges Teremtődnek. Amit az ő gondjaira bízunk, azt ő meg is őrzi. Nem gyönyörködik abban, hogy oltárát könnyeink és panaszaink takarják be. Akkor is épp elég okunk van a Mindenhatót dicsőíteni, ha egyetlen új lélek sem térne már meg. A jó munka azonban csak akkor folytatódik, ha előretörsz, és nem próbálsz mindent a magad elgondolásához igazítani. Az Istennek békessége uralkodjon a szívedben, és légy hálás. Engedj az Úrnak teret, hogy munkálkodjon. Ne torlaszold el az útját. Ő tud és fog is munkálkodni, ha hagyjuk őt. (Testimonies, IX. 136.)

Az isteni hitelesítő jegyek viselése

Isten pontosan annak arányában tud felhasználni egy-egy embert, amennyire ki tudja tölteni az ő Szentlelkét a lélek templomába. Azt a munkát fogadhatja el, amely visszatükrözi a képmását. Tanítványaiknak a világ előtti hitelesítő jegyekként magukon kell viselniük az ő halhatatlan elveinek kitörölhetetlen jellemvonásait. (Testimonies, VII, 144.)

Krisztus neve legyen jelszavuk, ismertetőjelük és összetartó kötelékük, cselekedeteikre a felhatalmazás és eredményük forrása. Országában semmit ne ismerjenek el, melyen nincs rajta neve és kézjegye! (The Acts of the Apostles, 28.)

Őrállók

Legyetek hűséges őrállók, akik hirdetik az ő dicséretét, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott ki titeket. (Review and Herald, 1893. január 24.)

Isten szolgáinak őrállóknak kell lenniük, akik állandóan készen állnak arra, hogy gyorsan nekiinduljanak, amint a Gondviselés utat nyit számukra. Minden késlekedés a részükről Sátán munkájának enged teret, hogy legyőzze őket. (Patriarchs and Prophets, 423.)

Az ő parancsolattartó népének állandóan készen kell állnia a szolgálatra. (Testimonies, VIII, 247.)

Akik valóban Krisztus képviselői, azok mások javán munkálkodnak. Abban lelik örömüket, ha előbbre mozdíthatják Isten művét mind hazájukban, mind külhonban. Ők láthatók és hallhatók, befolyásuk pedig érezhető az imaalkalmakon. Igyekeznek pótolni a lelkész helyét, akinek munkáit egyébként nem vállalhatják fel. Nem törekednek az én felmagasztalására, sem érdemeket szerezni, mert hogy mily nagy munkát visznek végbe, hanem alázatosan, szelíden, hűségesen munkálkodnak, akár kisebb küldetést teljesítenek, akár – ha úgy hozza a szükség – nagyobb munkával bízzák meg őket, egyszerűen azért, mert Krisztus oly sokat tett értük. (Review and Herald, 1881. szeptember 6.)

Bátrak és igazak

Amire az egyháznak a veszedelmek napjaiban szüksége van, az egy olyan munkás hadsereg, melynek tagjai, miként Pál, hasznos szolgálatra képezték magukat, és gazdag tapasztalatokat szereztek Istennel, valamint igyekvők és buzgók. Megszentelt, önfeláldozó férfiak kellenek, akik nem riadnak vissza a megpróbáltatásoktól és a felelősségektől. Olyanok, akik bátrak és hűségesek; szívükben kiformálódott Krisztus, „a dicsőségnek ama reménysége”, és szent tűzzel érintett ajakkal hirdetik az Igét. Ilyen munkások hiányában szenved Isten ügye; a végzetes tévtanok, mint halálos mérgek fertőzik az emberi nem nagyobb részének erkölcseit, megfosztva reményeitől. (The Acts of the Apostles, 507.)

Támadó hadviseléssel az ellenállás és a veszedelmek, a veszteség és az emberi szenvedés közepette tovább kell vinnünk a lélekmentés nemes munkáját. Egy csatában történt, hogy amikor a támadó sereg egyik ezredét visszaverték az ellenség erői, a sereg visszavonulása közben a zászlóvivő lecövekelt. A parancsnok odakiáltott neki, hogy vonuljon vissza ő is a zászlóval, ám az így felelt erre: „Rendelje az embereket a zászlóhoz!” Ez a munka hárul minden hűséges zászlóvivőre – odaküldeni az embereket a lobogó alá. Az Úr teljes szívvel végzett szolgálatot vár el. Mindnyájan tudjuk, hogy sok hitvalló keresztény bűne abból áll, hogy hiányzik belőlük a bátorság és a tettrekészség, amellyel magukat és a velük kapcsolatban állókat is a zászlóhoz viszik. (Testimonies, IX, 45–46.)

Isten nem tud felhasználni olyan embereket, akik a veszély idején – amikor mindenki erejére, bátorságára és befolyására szükség van – félnek határozott állást foglalni az igazság mellett. Olyanokra vár, akik becsületesen harcolnak a hibák ellen, küzdenek a fejedelemségekkel és a hatalmasságokkal, e világ sötétségének urai és a gonoszság lelkei ellen. Hozzájuk intézi majd ezeket a szavakat: „Jól van, jó és hű szolgám…” (Prophets and Kings, 142.)

Isten Illéshez, Nátánhoz és Jánoshoz hasonló emberekre vár – akik híven tolmácsolják üzenetét, tekintet nélkül a következményekre; akik bátran szólják az igazságot, még ha azért fel is kell áldozniuk mindenüket, amijük van. (Prophets and Kings, 142.)

Pásztori gondoskodás

A pásztor, aki észreveszi, hogy hiányzik egy juha, nem nézi közönnyel biztonságban levő nyáját, és nem mondja: „Úgyis van kilencvenkilenc juhom, túl fárasztó lenne nekiindulni és keresni azt az egy eltévedtet. Jöjjön vissza magától, én meg majd kinyitom az akol ajtaját, és beengedem.” Nem így tesz. Mihelyt a bárány eltéved, a pásztor szívén bánat és aggodalom lesz úrrá. Újra meg újra megszámolja nyáját. Amikor meggyőződik arról, hogy egy juh elveszett, nincs nyugalma többé. Az akolban hagyja a kilencvenkilencet, és elmegy, hogy megkeresse az eltévedtet. Minél sötétebb és viharosabb az éjszaka, minél veszélyesebb az út, a pásztor annál jobban aggódik, és még nagyobb igyekezettel keres. Mindent megtesz, hogy megtalálja azt az egy elveszett báránykáját.

Hogy megkönnyebbül, amikor a távolból meghallja az elhaló nyöszörgést! A hangot követve megmássza a legmeredekebb csúcsot is, elmegy, saját életét is kockáztatva, egészen a szakadék széléig. Így keres, és az egyre halkuló sírásból tudja, hogy juha haldoklik. Igyekezetét végül siker koronázza. Megtalálja az elveszettet. Nem korholja, amiért olyan sok bajt okozott. Nem is hajtja ostorral. Hazaterelgetni sem próbálja. Hanem örömében vállára emeli a reszkető teremtést. Ha megsérült vagy eltört valamije, karjába veszi és magához szorítja, hogy saját melegével tartsa életben. Hálával a szívében, mert fáradsága nem volt hiábavaló, viszi őt vissza a nyájhoz. (Christ’s Object Lessons, 187–188.)

Alázatosság

Amikor Isten férfiakat és nőket választ ki, hogy őt szolgálják, nem érdeklődik az után, mennyire tanultak, milyen szónoki képességekkel vagy mekkora világi gazdagsággal bírnak. Azt kérdezi csupán: „Vannak olyan alázatosak, hogy megtaníthatók az én útjaimra? Az ajkukra tudom helyezni az én Igémet? Képviselni fognak engem?” (Testimonies, VII, 144.)

Amikor a szegényeken, a megvetetteken és az elhagyatottakon próbáltok segíteni, ne saját méltóságotok és magasabb rendűségetek magaslatáról lenézve munkálkodjatok értük, mert így semmire sem juttok. (Testimonies, VI, 277.)

Nem a nagy nyüzsgés teszi gyülekezeteink fáradozásait erőteljessé és eredményessé, hanem a csendes és alázatos munkálkodás; nem a csinnadratta és a fellengzősség, hanem a türelmes, imádsággal kísért állhatatos erőfeszítés. (Testimonies, V, 130.)

A kudarc okozta megaláztatás gyakran áldásunkra válik, mert rámutat arra, mennyire képtelenek vagyunk az ő akaratát cselekedni a segítsége nélkül. (Prophets and Kings, 633.)

A házról házra végzett munkában az egyszerű napszámos adottságaira van szükség, és ezzel itt jóval messzebbre jutunk, mint a ragyogó képességekkel. (Testimonies, IX, 37–38.)

Az egész menny érdeklődve figyeli ezt a szolgálatot, amit Isten hírnökei folytatnak a világban a názáreti Jézus Krisztus nevében. Hatalmas munka ez, testvéreim és testvérnőim, naponta meg kell aláznunk magunkat az Úr előtt, nem szabad azt az érzést táplálnunk magunkban, hogy a mi bölcsességünk tökéletes. Buzgón fogjuk meg a feladatunk végét. Nem kell azért imádkoznunk Istenhez, hogy alázzon meg bennünket; amikor ugyanis megragad, meg is fog alázni minket, éspedig olyan módon, ami nem lesz kellemes számunkra. Ennek ellenére napról napra meg kell aláznunk magunkat az Istennek hatalmas keze alatt. Félelemmel és rettegéssel kell munkálnunk saját üdvösségünket. Noha Isten az, aki munkálja bennünk mind az akarást, mind a cselekvést az ő jó tetszése szerint, nekünk együtt kell működnünk vele, miközben ő miáltalunk munkálkodik. (Review and Herald, 1887. július 12.)

Igyekeznünk kell, hogy bejuthassunk a szoros kapun. Ez a kapu azonban nem cél nélkül himbálózik a pántjain. Nem fogja beengedni az ingadozó jelleműeket. Azzal az eltökéltséggel kell küzdenünk az örök életért, amely az előttünk levő jutalom értékével arányos. Nem a pénz, a birtokok, sem nem a magas állás, hanem a krisztusi jellem nyitja meg előttünk a Paradicsom kapuit. Nem földi méltóság, nem szellemi teljesítmények által nyerhetjük el a halhatatlanság koronáját. Egyedül a szelídek és az alázatosak érdemlik ki ezt az ajándékot, akik Istent tették erejükké. (Southern Watchman, 1903. április 16.)

Amikor visszatértek a hittérítő munkából, ne magatokat dicsérgessétek, hanem magasztaljátok Jézust, emeljétek magasba a Golgota keresztjét. (Testimonies, V, 596.)

A tisztesség előtt jár a megalázkodás. A menny azt a munkást választja magas tisztség betöltésére, aki Keresztelő Jánoshoz hasonlóan alacsony feladatot is vállal Isten előtt. A leggyermekibb tanítvány végzi az Úrért a leghatékonyabb munkát. A mennyei szolgáló lelkek azokkal tudnak együttműködni, akik nem az én felmagasztalásán, hanem a lelkek megmentésén fáradoznak. (The Desire of Ages, 436.)

Mértékletesség

Bár Isten minden gyermeke elméjébe vésné, mennyire fontos a mértékletesség az evésben, az öltözködésben és a munkában, hogy a tőle telhető legjobb szolgálatot végezhesse Isten művében! Ha valaki a munka és a napi gondok nyomása alatt él, testileg és lelkileg is agyondolgozza magát, le kell állnia és pihennie kell egy keveset, nem a maga kedvéért, hanem azért, hogy jobban fel tudjon készülni a későbbi feladatokra. Éber ellenségünk van, aki állandóan a nyomunkban jár, hogy kihasználja minden megingásunkat, és hatékonyan tudjon megkísérteni a gonosszal. Ha az elme túlfeszített állapotba kerül, a test pedig kimerül, abból Sátán előnyt tud kovácsolni, a leghevesebb kísértéseivel támadva a lelket, hogy ily módon okozza Isten gyermekének bukását. Az Úr munkása gazdálkodjon jól erejével, és amikor a reá rakódó terhek miatt kimerül, vonuljon egy kicsit félre, pihenjen meg, és legyen közösségben Jézussal. (Review and Herald, 1893. november 14.)

Ha visszaélünk testi erőnkkel, akkor lerövidítjük azt az időt, amelyben életünket Isten dicsőségére használhatjuk, és alkalmatlanná tesszük magunkat arra a munkára, amelyet az Úr reánk bízott. Rossz szokásokkal – mint éjszakázással vagy egészségtelen táplálkozással – aláássuk a betegségekkel szembeni ellenálló képességünket. A mozgás elhanyagolásával, a túlfeszített szellemi és fizikai munkával zavart okozunk idegrendszerünkben. Akik a természet törvényeinek áthágásával megrövidítik életüket, és alkalmatlanná teszik magukat a szolgálatra, azok vétkeznek, mert megrabolják Istent, de megrabolják embertársaikat is. Jóllehet a Mindenható azért küldi őket a világba, hogy áldást árasszanak másokra, ők életvitelükkel rövidre metszik ezen alkalmaikat. De még e kevesebb idő alatt elvégezhető feladatokra is alkalmatlanná válnak. Az Úr előtt bűnösök vagyunk, ha káros szokásainkkal áldásoktól fosztjuk meg a világot. (Christ’s Object Lessons, 346–347.)

Istenünk örökkön-örökké könyörületes, irgalommal teljes, és minden elvárása méltányos. Nem akarja, hogy olyan életvitelt folytassunk, amely egészségünk megromlásához és lelki erőnk meggyengüléséhez vezet. Nem kívánja, hogy olyan lázasan és megfeszítetten dolgozzunk, aminek vége a halálos fáradtság és idegkimerülés. Az Úr értelmet adott nekünk, és elvárja, hogy használjuk azt, és az élet belénk plántált törvényeivel összhangban éljünk, azoknak engedelmeskedve, hogy kiegyensúlyozott szervezettel bírjunk. Napra nap jön, és mindegyiknek megvan a maga dolga és feladata, de a holnapi munkát nem lehet belesűríteni a mába. Az Isten művében munkálkodóknak érezniük kell, mennyire szent annak jellege, és a holnapi munkára ma kell felkészülniük, éspedig erőnk és képességeink józan felhasználásával. (Review and Herald, 1893. november 7.)

Pihenés és elmélkedés

Jézus tanítványinak meg kellett tanulniuk azt is, hogyan dolgozzanak, miként azt is, hogyan pihenjenek. Ma is szükség van arra, hogy Isten választott munkásai hallgassanak Krisztus parancsára, vonuljanak vissza és pihenjenek meg egy kevéssé. Sok értékes életet áldoztunk fel, holott nem lett volna rá szükség, mivel nem vettünk tudomást erről a parancsról… Habár az aratnivaló sok és a munkás kevés, semmit sem nyerünk azzal, ha feláldozzuk az életünket és az egészségünket. Sok gyenge, kimerült munkás mélységes csüggedést érez, látva, milyen sok a teendő és milyen keveset tud ebből elvégezni. Mennyire vágyik több testi erőre, hogy többet vihessen végbe, de hozzá szólnak Jézus szavai: „Jertek el csupán timagatok valamely puszta helyre, és pihenjetek meg egy kevéssé.” (Review and Herald, 1893. november 7.)

A keresztény élet nem szüntelen sürgölődésből áll, de nem is állandó elmélkedésből. Buzgón kell fáradoznunk az elveszettek megmentésén, időt kell szakítanunk az elmélkedésre, az imára, Isten Igéjének tanulmányozására is. Ez nem fog menni akkor, ha állandóan megfeszített munkában és izgalomban élünk, mert így a személyes vallást fogjuk elhanyagolni, a test és a lélek erőit roncsolva szét. (Review and Herald, 1893. november 7.)

Mindazoknak, akik Istentől tanulnak, szükségük van egy-egy csendes órára, a természettel való kapcsolatra, a bensőséges beszélgetésre saját szívükkel és Istennel. Általuk egy olyan életnek kell láthatóvá válnia, amely szokásaiban, életformájában nem alkalmazkodik a világhoz. Ezért személyes tapasztalatból kell megismerniük az Úr akaratát. Személyesen kell meghallanunk, amint a szívünkhöz szól. Amikor minden más zaj elült, és elcsöndesülten várunk az Úrra, a lélek ebben a nyugalomban jobban meghallja a Teremtő szavát. Ezt mondja: „Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!” (Zsolt 46:11) Így lehet eredményesen felkészülni minden munkára, amit az Úrért végzünk. Aki a rohanó tömeg közepette és az élet mérhetetlen sok tennivalójának hordozása közben ilyen módon felüdül, az a világosság és békesség légkörében fog élni. Új erőt nyer mind testileg, mind szellemileg. Élete jó illatot áraszt, és az a mennyei erő, amelyről bizonyságot tesz, megérinti az emberek szívét. (The Ministry of Healing, 58.)