Hatvankettedik fejezet – Vetés minden vízpart mellett

1903 május 29-én, meghívásra meglátogattam Healdsburgot, ahol tanévzárást tartottak. Örömmel tudtam meg, hogy tanárok és diákok megállapodtak abban, hogy az ilyen szokásos iskolazárást kísérő fárasztó és haszontalan dolgokat mellőzik és a tanév legvégéig, mindenki hasznos tanulásra fordította energiáját.

Péntek reggel osztották ki csendesen a jogosultaknak a bizonyítványokat. Ekkor jöttek össze tanárok és diákok egy tapasztalatcsere találkozóra, amelyen sokan beszéltek a tanév során, Istentől kapott bőséges áldásokról.

A nyugalomnap reggelén a healdsburgi gyülekezet tágas nagytermében a hallgatósághoz szóltam. A tanárok és diákok elöl ültek és Isten áldása volt rajtam, amikor eléjük tártam, hogy Isten munkásaiként milyen felelősségük van. Az Üdvözítő felszólítja a tanárokat és diákokat, hogy eredményes ember-halászként végezzék szolgálatukat.

Este nagy közönség gyűlt össze a gyülekezetben Beardslee testvér és tanítványai zenei szolgálatának meghallgatására. A szép éneklés istentiszteletünk fontos része. Örülök, hogy Beardslee testvér arra tanítja diákokat, hogy énekelni tudó evangelizátorok legyenek.

Amit láttam az iskolában, nagy elégedettséggel töltött el. Az elmúlt év során jelentős fejlődés történt. Diákok és tanárok egyaránt a lelki életükben magasabb és egyre magasabb célokat tűznek ki. Az elmúlt év során jelentős megtérések voltak. Elveszett bárányokat találtak meg és hoztak vissza a nyájhoz. -- Review and Herald, 1903 július 14