Harminchatodik fejezet – Diákok eltanácsolása

Van egy dolog, amit szeretném, hogy megértsetek. Nem értettem és nem értek egyet a diákok iskolából való eltanácsolásával, kivéve akkor, ha emberi romlottság és nagyon durva erkölcstelenség nem teszi azt szükségessé, hogy mások ettől meg ne fertőződjenek. Hiba volt az iskolából elküldeni diákokat, amint az ….”x” és „y” személyek és mások esetében történt, amely nagyon káros dolog volt. Akikkel így bántak, olyan utat nyitott meg előttük, hogy biztosította számukra az ellenséges táborhoz való tartozást, azokhoz, akik ellenünk felkészültek és felfegyverkezettek. Megint csak azt mondom, hogy ami diákjaink hibáinak nyilvánosságra hozatalát illeti, már láttam és hallottam ilyen leleplezéseket és megmutatták nekem azok utóhatásait is. Minden tekintetben káros volt és nem volt jótékony hatással az iskolára. Ha azok, akik kivették részüket e dolgokban, Krisztus lelkével és bölcsességével bírtak volna, megtalálták volna annak lehetőségét, hogy a fennálló nehézségéket jobban Jézus Krisztus erkölcsi módszerei szerint orvosolják. Sosem segít a diáknak, ha az egész iskola előtt megalázzák. Be nem gyógyuló sebet teremt. Mindig megmarad, soha nem heged be. Vannak iskolából elküldött diákok. Ebben az eljárásban Sátán csataterére dobtuk őket, hogy fegyverzet és védelem nélkül vegyék fel a küzdelmet mennybéli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal és Sátán eszközeinek könnyű prédájává váljanak. Hadd szóljak hozzátok pár szót az Úr nevében. Olyan esetekben, amikor helyesen jártak el – ott, ahol diákok könnyebben áldozattá váltak – nem lesz szükség felfüggesztésre vagy elbocsátásra. Megvan a helyes eljárásmód, és az Úr Lelkének kell az embert irányítania, máskülönben súlyos hibák történnek. Emberek lelkével és gondolkozásmódjával való foglalkozás a legszebb munka, amelybe ember valaha is belekezdhet. Gondolják meg jól a tanárok azt, hogy nem angyalokkal foglalkoznak, hanem olyan érző, indulatokkal telt emberi lényekkel, mint amilyenek ők maguk is. A jellemek nem egy minta szerint formálódnak. A gyermek örökségként kapja jelleme kialakulásának minden szakaszát. A jellemtulajdonságok hiányosságai és jellembeli erények így kerülnek felszínre. Minden oktató vegye ezt figyelembe. Az emberi jellem öröklött és szerzett torzulásaival, csakúgy mint a jellem szépségével, szembe kell nézni és az oktatónak sok jóindulatot kell kialakítania önmagában, hogy tudja, hogyan kell a tévelygőkkel foglalkozni jelen és jövőbeli javukra. Ha megtűrik az indulatokat, türelmetlenséget, önzést és önérzetet, ebből nagyon sok rossz származik, amely a lelket Sátán csataterére taszíthatja, hogy élete csónakját ott kormányozza, bölcsesség nélkül. Azonban abban a veszélybe fog kerülni, hogy Sátán kísértéseinek játékszerévé válik, akit a hullámok ide-oda vetnek, amíg hajótörést nem szenved. Minden tanárnak megvannak a maga sajátos jellemvonásai, amelyekre oda kell figyelnie, nehogy Sátán lelkeket romboló eszközként használja őt megszenteletlen jellemvonásai által. A tanároknak egyetlen biztonságot az adhat, hogy naponta tanulják Krisztus iskolájában szelídségét, szívbéli alázatát, és ekkor énjük Krisztusban elrejtett lesz. Ekkor alázattal fogják viselni Krisztus igáját, és mélyen megértik, hogy az Ő örökségével foglalkoznak. El kell mondjam nektek: láttam, hogy nem mindig a legjobb módszereket gyakorolták, amikor diákok botlásait és hibáit kezelték. Ennek eredménye az volt, hogy lelkek kerültek veszélybe, egyesek pedig elvesztek. Tanárok rossz hangulata, oktalan módon tett intézkedések, nagy méltóságtudat rossz dolgokat eredményezett. Nincs a bűnnek, világiasságnak, részegségnek olyan formája, amely károsabb befolyást tesz a jellemre, amely jobban megkeseríti a lelket, a jót legyőző gonosz pályákra irányítja, mint a Szent Lélek uralmát nélkülöző emberi indulat. Semmiféle hasznot nem hoz a düh, az érzékenység, a felindulás. Milyen sok tékozló fiú reked Isten országán kívül, olyan emberek visszataszító jelleme miatt, akik kereszténynek vallják magukat. Féltékenységet, irigységet, büszkeséget, könyörtelenséget és önigazultságot könnyen ki lehet váltani, amikor az ember rosszat gondol, durvává, rideggé és ellenszenvessé válik – ezek mind Sátán jellemvonásai. A tanárok találkozni fognak ezekkel a diákok jellemében. Szörnyű érzés, amikor az embernek ezeket kezelni kell, azonban az a munkás, aki ezek kivetésére törekszik sok esetben maga is hasonló jellemvonásokat alakított ki, amelyek annak lelkében hagytak maradandó kárt, akivel foglalkozott.

A mennyben csakugyan nincs helye az ilyen természetű embereknek. Akinek ilyen a jelleme, a menny tőle csakis nyomorúságos hely lehet, mivel ő maga is nyomorult. „Ha valaki újonnan nem születik nem *láthatja meg az Isten országát.” (Jn 3:3). A mennybe való belépéshez az emberben ki kell formálódnia Krisztusnak, a dicsőség reménységének és magával kell a mennyet vinnie. Egyedül az Úr Jézus képes formálni és megváltoztatni a jellemet. A jellemvonások türelem, kedvesség, béketűrés, önzetlenség és szeretet hiányában önkéntelenül előtörnek, amikor az ember óvatlan, és keresztényhez nem illő szavak és vonások fakadnak fel, hogy a lelket rombolják. „Nem örül a hamisságnak” (1Kor 13:6/a) Figyeljük csak meg jól! Az apostol úgy értette, hogy ahol drága lelkek iránti őszinte szeretetet ápolnak, ott meg fog az mutatkozni azok iránt olyan türelemben, amely hosszútűrő, kedves és nem áll arra készen, hogy a kis tapintatlanságokat felnagyítsa, vagy a rosszat nagy és megbocsáthatatlan véteknek mutassa be, és nem kovácsol tőkét mások vétségeiből. Azok iránti szeretet, akikért Krisztus meghalt, nem fog olyat cselekedni, amely a tévelygők által elkövetetett tettek helytelen értelmezéséből fakad, és nem tárja fel hibáikat és gyengeségeiket az egész iskola előtt. Mit gondoltok, Jézus hogy tekintett az ilyen eljárásokra? Ha jelen lett volna, akkor az ily módon eljáróknak ezt mondta volna: „Nem ismeritek sem az Írásokat, sem Istennek hatalmát.” Merthogy az Írásokból világosan kitűnik, hogyan kell a tévelygőkkel bánni. Elnézéssel, szívélyes tapintattal: …” ügyelvén magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is.” (Gal 6:1/b). Ez a makacs és kérlelhetetlen szív részére adott válasz. A Jézusi szeretet „sok vétket elfedez” (1Pt 4:8), hogy a vétkes meg tudjon azoktól szabadulni, de a bűnei se kerüljenek úgy feltárásra, hogy mindenféle érzelmet keltsenek azok lelkében, akiknek feltárták e botlásokat és hibákat, és abban sem, akivel ily módon foglalkoztak. A vétkes túl gyakran kerül kétségbeesett lelkiállapotba. Lelkiállapota gyógyíthatatlan. A munka tehát az, hogy Krisztus kegyelmére van szükség a lélekben, amely soha, de soha nem követ el olyat, hogy feltárja mások rossz dolgait, hacsak erre feltétlenül nincs szükség. Ezt a Krisztus szerinti elvet ültessük gyakorlatba. Az igaz tanúbizonyság szól a Jelenések 21:5-ben. Gyakoroljunk szeretetet. A kereszténységben semmilyen önfejűség nincs.

Ha az ember nem használja a karját, akkor az elgyengül és izomereje megfogy. Ha a keresztény nem gyakorolja lelki képességeit, nem szerez jellembeli és erkölcsi erőt. A szeretet nagyon becses növény, amit gondozni kell, hogy gyarapodjon. A szeretet drága sarjával gyengéden kell bánni, és akkor megerősödik, élettel telik meg, gazdag gyümölcsöket terem és az egész jellemben kifejezésre jut. A krisztusi jellem önzetlen, nem tapintatlan, nem sérti meg azok lelkét, akik Sátán kísértéseivel küzdenek. Úgy hatol be a kísértést szenvedők érzelmeibe, hogy azok a próbatételeket és kísértéseket a nemes dolgok felszínre hozásával és a hitvány elvetésével tudják kezelni. Ilyen fajta gyakorlatot jelöl ki Isten mindenkinek. Ennek során, Krisztus iskolájában, mindnyájan naponta tanulhatunk, diákok és tanárok egyaránt, hogy türelmesek, alázatosak, nagy-, és nemes-lelkűek legyünk. Mindnyájan őszinte szívvel kell Istent keresnetek buzgó imában, élő hittel, és Isten jellemalakító keze kiformálja képmását bennetek. Fognak jönni kísértések, de nem vesznek erőt. Azonban a Jézus kopogtatására és hangjára megnyílt szív által nyert kegyelemben a keresztény jellem és tapasztalat egyre szebbé és egyre inkább mennyeivé fog válni. Ne feledjük, hogy olyan lelkekkel bánunk, akiket Krisztus végtelen áron vett meg Önmagának. Oh, mondjátok el a tévelygőknek: Isten szeret benneteket, Isten meghalt értetek. Sírjatok miattuk, imádkozzatok velük. Hullassatok könnyeket értük, de ne legyetek rájuk dühösek. Ők Krisztus drágán megvásárolt tulajdonai. Mindenki olyan jellemre törekedjen, amely minden tettében szeretetet fejez ki. „Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik én bennem hisznek, jobb annak, hogy malomkövet kössenek a nyakára, és a tenger mélységébe vessék. (Mt. 18:6) Jobb nem élni, mint napról-napról olyan szeretet nélkül létezni, amilyet Krisztus nyilvánított ki jellemében és gyermekeinek is meghagyott: Ezt mondta: „..amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.” (Jn 13:34) Kemény, érzéketlen és szívtelen világban élünk. Sátán és szövetségesei minden furfangot kijátszanak, hogy elcsábítsák azokat a lelkeket, akikért Krisztus drága életét adta. Mindenki, aki őszintéségben és igazságban szereti Istent, szeretni fogja azokat a lelkeket is, akikért Krisztus életét adta. Ha jót akarunk másoknak tenni, akkor velük való sikerünk arányos lesz azzal, amilyen hitet kivált bennük a beléjük vetett hitünk és irántuk tanúsított megbecsülésünk. A küzdő emberi lélek iránt mutatott tisztelet az a biztos eszköz, amelyen keresztül az önbecsülését vesztett embert Krisztus Jézus helyre tudja állítani. Az ilyen emberről alkotott egyre magasztosabb elképzeléseink, hogy mivé válhat, olyan segítséget adhat neki, amit még mi magunk sem tudunk igazán értékelni. Minden órában szükségünk van Isten gazdag kegyelmére és ezzel gazdag, gyakorlati tapasztalatban lesz részünk, mert az Isten szeretet. Aki szeretetben marad, Istenben marad. Adjatok szeretetet azoknak, akik a legjobban rászorulnak. A legszerencsétlenebbeknek, akiknek természetük a legkellemetlenebb, szükségük van szeretetünkre, gyengédségünkre és részvétünkre. Akik próbára teszik türelmünket, azoknak van a legnagyobb szükségük szeretetre. Csak egyszer haladunk át ezen a világon. Bármilyen jó dolog, amelyet tehetünk, tegyük azt a leglelkiismeretesebben, fáradhatatlanul, ugyanazzal a lelkülettel, ahogyan Krisztust kifejezte munkálkodásában. „Nem pislog és meg nem reped,” (Ésa 42:4) … A durva, makacs és barátságtalan természetűeknek kell a legnagyobb segítség. Hogyan lehet nekik segíteni? Csak az olyan, velük szemben gyakorolt szeretettel, amilyet Krisztus mutatott az elbukott ember iránt. Bánjunk csak velük úgy, - megtehetjük - ahogyan megérdemlik. Mi volna, ha Krisztus így bánt volna velünk? Ő, aki nem érdemelte meg, olyan bánásmódot kapott, mint ahogyan mi megérdemeljük. Krisztus mégis jóindulattal és szeretettel bánik velünk, ahogyan mi nem érdemeltük meg, hanem Ő. Próbáljunk csak úgy kezelni egyes személyeket, ahogyan bőven megérdemlik és elszakítjuk őket az utolsó reménysugártól. Ha elrontjuk befolyásunkat, megrontjuk a lelkét. Megéri? Nem, és százszor is azt fogom mondani, hogy nem! Mindazt a segítséget, ami tőlünk telik, adjuk meg nekik és kössük e lelkeket túláradó Krisztusi szeretettel egy szerelmes, együtt érző és szánakozó szívhez, És így lelket mentünk meg a halálból és bűnök sokaságot fedezünk el. Nem volna jobb, ha a szeretet módszerével próbálkoznánk?

Legyünk óvatosak, mit teszünk, a diákok eltanácsolását illetően. Komoly dolog ez. Nagyon súlyos vétségnek kell lennie, amely ezt a fegyelmezést kívánja. Meg kell ilyenkor még fontolni minden körülményt, amely az esettel kapcsolatos. Az otthonról elküldött diákok, legyenek szüleik közel, vagy nagyon messze, több mérföldnyire, nem élvezhetik az otthon nyújtotta előnyöket és ha elűzzük őket, akkor az iskola kínálta kiváltságokat is megtagadjuk tőlük. Minden költségüket olyanoknak kell állniuk, akiknek reményük és bizalmuk volt, hogy pénzüket nem hiába fektették be. A diákot, aki a kísértés útjára lép, vagy ilyen helyzetbe kerül meg kell a rossz miatt fenyíteni. Fáj neki, hogy rossz kép alakult ki róla és csalódást okozott azoknak, akik bíztak benne, hogy az iskolai életében kapott nevelés befolyása alatt olyan jellemet formál, amely minden érte hozott áldozattal felér. Azonban ostoba választásáért elküldik. Mit fog tenni? Bátorsága mélyponton van. Bátorságot, de még férfiasságot sem táplál önmagában. Kiadást jelent és drága idő veszett el. Ki érzi át gyengédséggel és kedvességgel e lelkeknek a terhét? Nem csoda, hogy Sátán kihasználja az ilyen körülményeket. Sátán csataterére kerültek és az emberi szív leggyötrelmesebb érzései támadnak fel, erősödnek meg és nyernek igazolást. Úgy írtam le az esetet, ahogyan azt nekem bemutatták. Bárcsak mindnyájan olyan képet kapnának erről, minden vonatkozásával együtt, ahogyan az elém tárult. Azt hiszem gyökeres változások kellenének sok olyan szabályban és módszerben, amelyek emberekkel való törődésről rendelkeznek. Sokkal több megbocsátást, részvétet és szeretetet kellene gyakorolni és sokkal kevesebb elcsüggesztő, romboló befolyást. Tételezzük fel, hogy Krisztus úgy foglalkozna összes fiával és leányával, ahogyan emberi eszközei, a tanárok szoktak, a rájuk bízottakkal. Nos, amikor az Úr törvényét, szabályait, végzéseit semmibe vesszük, akkor a bűnösöket elkergetjük vagy eltanácsoljuk, a tévelygőket eltávolítjuk megmentő, felemelő és nevelő befolyásától és engedjük, hogy saját maguk útjukra és választásukra térjenek mennyei segítség nélkül. Vajon milyenekké válnának ezek a lelkek? Isten állhatatosan megbocsátó szeretete lelkünk érdekét Őhozzá köti. Jézus szeretetének rendkívüli volta – ahogy eltöprengek rajta és mérlegelem – lelkemet teljesen megrendíti. Krisztus igája nem nehéz, a tőle kapott teher könnyű. Amikor gyakorlás által jobban behatolunk Jézus szeretetébe, teljesen más eredményeket kapunk keresztényként történő előrehaladásunkban és azok jellemformálásában, akik kapcsolatba kerültek velünk. Az egyén számára a legnehezebb dolog annak feladása, amelyről azt gondolja, hogy joga van hozzá. A szeretet nem keresi a magáét. A mennyben született szeretet a felszínnél mélyebbre hatol. A szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel (1Kor.13:4). Krisztus kegyelmétől erőt nyerve, a szeretet nem cselekszik *éktelenül. Aki szeretetben marad, az Istenben marad. Az Isten szeretet. Mindnyájunknak szüksége van szeretetre, kedvességre, gyengédségre, részvétre és irántunk tanúsított béketűrésre. Űzzük el a lélekből az önzés vagy az emberi önérzet minden nyomát.

Amikor Ádám és Éva minden reményüket elvesztették törvénytelenségük és bűnük következményeként, amikor az igazság halált követelt a bűnösre, Krisztus áldozatul adta magát a világ bűnéért. A világ kárhozatra volt ítélve. Krisztus az ember helyettese és kezese lett. Életét akarta adni a világért, amelyet az egyetlen elveszett juh képviselt, ami elkóborolt a nyájtól. Bűnössége és tehetetlensége ellene szólt, elzárta az útját és akadályozta visszatérését. „Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért.” (1Jn 4:10) „Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté.” Isten minden fia és leánya, ha Megváltójukba vetett hitük megingathatatlan, akkor Krisztusként élnek. Minden lélek, akinek nincs ilyen hite, ugyanolyan keresztényietlen lesz jellemében. A szeretetet nem táplálják és nem ültetik gyakorlatba. Emeljük fel a feltámadt Üdvözítőt szavainkban, beszélgetéseinkben és ahogyan a tévelygőkkel bánunk.

Tudom a reám nehezedő teherből, hogy az iskoláinkban szolgálók közül maguk is sokan rászorulnak Krisztus iskolájában megtanulni szelídségét, a tévelygőkkel szembeni gyengéd bánásmódját, könyörületét és szeretetét. Amíg szívük meg nem indul és a salak ki nem tisztul a jellemből, addig nem lesz összhang a munkában. Mélyen megszomorodott a szívem olyan súlyos következmények miatt, amelyek oktalan eljárások után következtek be, melyek súlyosabbak, mint sokan hajlandók volnának bevallani saját lelkiismeretüknek vagy Istennek. Sokak énje oly nagy, amely mindig uralomra tör. Vannak, akik vallják, hogy Jézus Krisztus követői, de énjük még soha nem halt meg. Soha nem estek a kősziklára és nem törtek össze. Amíg ez meg nem történik, addig énjüknek fognak élni, és ha meghalnak, ahogyan meg fognak, akkor már túl késő lesz, hogy hibáikat helyrehozzák. Szeretem a lelküket. Jézus szereti a lelküket és jó munkát fog értük végezni, ha hajlandók megalázni magukat hatalmas keze alatt, bűnbánatot tartani, megtérni, és magukat naponta Istennek adni. Folytonos, napi átadásnak kell megtörténni. *Állandóan készenlétben álló embereknek kell lennünk, akik mindig vigyáznak énjükre és éberen kihasználnak minden lehetőséget jót tenni és csakis jót, azokért a lelkéért, akikért Krisztus életét adta, hogy őket tulajdonává tegye. Amikor emberi eszközök rideg lelkülettel bánnak e diákokkal, akkor Krisztus szívét szomorítják meg, nyíltan megszégyenítik, mivel saját jellemükkel tévesen képviselik Krisztus jellemét. Valaki ezt mondta: ”a te jóvoltod felmagasztalt engem.” (Zsolt 18:35/b) Imádkozom mennyei Atyánkhoz, hogy mindaz, akinek iskoláinkhoz köze van Krisztusban éljen, ahogyan a vessző az élő szőlőtőhöz kapcsolódik. -- MS, 1893