Ragadjunk meg minden alkalmat!

Kedves K. testvér!

Éjfélkor keltem fel, hogy írjak neked, mert nyugtalan vagyok. Miattad vagyok nyugtalan, mert tudom, hogy noha közel járunk a földi történelem végéhez, a te életed mégsem olyan, hogy majd örömmel szembesülnél vele azon a nagy napon, amikor mindenki a tettei szerint kap jutalmat.

Azt gondolod másokról, hogy hibákat követnek el, és mindketten tudjuk, hogy a gyülekezetben sem nyilvánul meg a Krisztusnak tetsző lelkület. Vajon ez mentségedre szolgál majd az ítéletkor? Két rosszból születhet-e jó? Mivel néhány ember hibát követ el a gyülekezetben, ez még nem törli, nem menti a te bűnödet. Bármit tesznek is mások, legfőbb kötelességed a saját szíved rendezése. Isten igényt tart rád, ezt ne feledd, és semmiképpen ne vedd félvállról, mert az Ő szemében minden ember értékes.

Fáj a szívem azokért, akik elbuktak a hitetlenség sötétjében, és segíteni szeretnék rajtuk. Jó anyag gyűlt össze a gyülekezetben, Isten Lelke mégsem alakította át a tagok szívét, nem világít a világosságuk. Némelyek a legjobb szándék és a sokat ígérő képességek ellenére is csődöt mondanak, ha próba éri a gyülekezetet, mert hiányzik belőlük a szeretet és a szánalom, ami pedig olyan bőséges Krisztus szívében. Azonnal észreveszik, ha valaki tévelyeg, de ahelyett, hogy a segítségére sietnének, távol tartják magukat tőle. Hajlanak a kínos célozgatásokra és az érzékeny pontok csipkedésére, pedig elkerülhetnék azt. Tökéletlenségük felszínre tör, megragadja a kormánykereket, fájdalmat okoz, és felkorbácsolja a rossz érzéseket. Bármilyen tiszta is a szándékuk, bármennyire jótettekre irányul is a törekvésük, ez legtöbbször sikertelen, olykor kifejezetten árt is, mert nem él bennük Krisztus gyengédsége és szánakozása. Nagyon jó sebészek, de rossz ápolók lennének. Nincs meg bennük a szeretetből született tapintat. Ha rendelkeznének ezzel, tudnák, hogyan szóljanak helyes szavakat, s mit cselekedjenek a megfelelő időben és helyen. Talán másokban sem él őszintébb kívánság a jótettek után, nincs mélyebb érdeklődés Isten műve iránt, lehet, hogy nem igazabb és hűségesebb lelkűek, nincs bennük több szeretet és együttérzés, de mert gyengédek és tapintatosak, eredményesebben nyerik meg tévelygő társaikat.

Az Úr nagyon örülne annak, ha népe figyelmesebb, könyörületesebb és segítőkészebb lenne egymás iránt. Amikor Krisztus szeretete él bennünk, mindenki a szívén viseli mások érdekeit. Testvér nem használja ki testvérét az üzleti ügyekben, senki sem kér majd mértéktelenül magas kamatot, csak mert szorult helyzetben látja testvérét. Aki mások nehézségeit kihasználja, minden kétséget kizáróan azt bizonyítja, hogy nem Krisztus evangéliumának elvei irányítják. Mint csalást és becstelenséget jegyzik be eljárásukat a menny könyveibe. S ahol ezek az elvek uralkodnak, ott Isten áldása nem közelít a szívhez. Ezek az emberek a hazugság atyja bélyegét veszik magukra, nem pedig a Szentlélekét. Azokat azonban, akik végül is örökölni fogják a mennyek országát, feltétlenül át kell alakítania az isteni kegyelemnek. Legyen szívünk és életünk ártatlan, jellemünk pedig kiegyensúlyozott.

Testvérem, hallatlan veszélyben forogsz! A földön gyűjtesz kincset, s ahol a kincsed, ott a szíved is. De minden gazdagság, amit összegyűjthetsz, legyenek bár millióid, nem lesz elég ahhoz, hogy megfizesd magadért a váltságdíjat. Ne maradj hát megátalkodott és hitetlen, ne hagyd, hogy Isten veled kapcsolatos célja kárt szenvedjen. Ne kényszeríts ki birtokodra pusztulást, vagy önmagadra szenvedést Isten vonakodó kezéből.

Milyen sokan térnek most olyan útra, amely majd hasonló fenyítést von maga után. Napról napra, hétről hétre csak önző érdekeiknek élnek. Magukra és családjukra fordítják szellemi és anyagi javaikat, nem gondolva kegyes adományozójukra, pedig mindent az Istentől kapott rátermettséggel szereztek. Semmit sem juttatnak vissza az ajándékozónak, sőt sajátjukként kezdenek az életükre és a rájuk bízott képességekre tekinteni. Ha pedig visszaadják Istennek az Őt megillető részt, azt gondolják, hogy a Teremtő a lekötelezettjük lett. Végül mégis elfogy az Úr türelme hűtlen szolgái iránt, és hirtelen véget vet önző és világi számításaiknak. Megmutatja nekik, hogy mivel a saját dicsőségükre gyűjtöttek, joga van szétszórni vagyonukat, s nincs erő, amely ellenállhatna hatalmának.

Testvérem, mint a reménység foglyához szólok ma hozzád. Gondold meg, hogy a nap már túljutott delelőjén és gyorsan ereszkedik a látóhatár felé! Eljött az este. Látod-e a hosszúra nyúló árnyékokat? Kevés időd maradt, hogy tevékenykedj önmagadért, az emberekért, Mesteredért. Ha a győzők közé akarsz jutni, akkor rendkívüli feladat vár rád lelki életeddel kapcsolatban. Mit mutat az életedről szóló feljegyzés? Vajon hiába kell Jézusnak könyörögnie érted? Hát mindig csalódnia kell benned? Néhány társadat már elszólították mellőled. Az örökkévalóságban derül fény arra, vajon sikerült-e biztosítaniuk az örök életet, vajon gazdagok voltak-e Isten szemében, s örökösei-e a mennyei dicsőségnek. Nem gondolod, hogy Isten hosszan tartó türelme arra késztet, hogy tarts bűnbánatot és alázd meg magad előtte?

De a magad üdvösségén túl is komoly tennivalók követelik a figyelmedet. Bár már későre jár az idő, bár napod már-már a nyugati halmok mögé száll alá, még mindig komoly kötelezettséggel tartozol gyermekeidnek, akiknek megengedted, hogy a világ szeretete elszakítsa őket Istentől. Azonkívül meg nem mentett rokonaid, szomszédaid, barátaid vannak. Ha példád összhangban állt volna a néked adott világossággal, ha olyan szorgalmasan gyűjtötted volna be ezeket az értékes lelkeket, mint ahogyan a világi kincseket gyűjtötted, ha arra fordítottad volna javaidat és tekintélyedet, bölcsességedet és tapintatodat, hogy Krisztus nyájába hozd az elveszetteket – ha ez lett volna életed célja, akkor biztosítottad volna mind a lélekaratást, mind a gazdag jutalmat Isten napján. Akkor értékeset és maradandót építettél volna az igaz alapzatra. Ehelyett csak fából, szénából és szalmából építettél. Amikor majd minden ember munkája megpróbáltatik, hogy mennyit ér, épületed a semmibe hamvad.

Kudarc volt, és még most is kudarc az életed. Botránykő voltál és vagy a bűnösöknek. Azt mondták rólad: „Ha ennek az embernek igaz a vallása, akkor miért kap olyan mohón a világ után? Mért nem hirdeti magatartásával Krisztus lelkületét?” Siess, testvérem, mielőtt örökre késő lenne! Távolítsd el a követ a bűnösök lába elől! Megelégedéssel tekintesz-e vissza az életedre, vagy arra, ahogyan másokra hatottál? Megfontolod-e ezentúl az útjaidat? Igyekszel-e majd valódi kapcsolatba lépni Istennel? Nem gondolom, hogy teljesen érzéketlen lenne a szíved, és azt is tudom, hogy csodálatos az Isten szeretete és könyörülete. Nem járt le még teljesen a próbaidőd. Most ragadd meg a lehetőséget, míg Jézus vérének érdemeire hivatkozik az Atya előtt. Isten kegyelmesen megkímélte életedet, pedig olyan volt az, mint a terméketlen fügefa, amelyen évről évre nem talált senki gyümölcsöt, csak levelet és levelet. Meddig tűröd még, hogy a Mesternek csalódnia kelljen? Arra akarod kényszeríteni, hogy kimondja rád: „Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé” (Mt. 21:19), vagy hogy így szóljon: „Vágd ki! Minek is foglalja a földet?” (Lk. 13:7) Ó, ne várd meg, hogy az Úr ellened emelje kezét, s szétszórja összegyűjtött vagyonodat! Ne feledd, hogy nagy gazdagságod egyetlen percnyi édes bizonyosságot és békességet sem nyújt majd a halálos ágyadon.

Kérve kérlek, azonnal térj vissza az Úrhoz! Esdekelve kérlek, tépd le magadról az ellenség bilincsét, ne engedd, hogy kegyetlen hatalmával uralkodjék rajtad. Életed hátralévő részében arra törekedj, hogy egészen mást jegyezzenek fel rólad a mennyben, amit nem kell majd szégyellned, amikor megnyitják a könyveket, és a bíró kimondja az ítéletet azokra, akik semmibe vették Isten hatalmas kegyelmét.

Pál inti az efézusi testvéreket, hogy minden alkalmat ragadjanak meg, használjanak ki, mivel gonosz időben élnek (Eféz. 5:16). Ez az intés nagyon is rád illik. Bár lehetetlen jóvátenni, ha elfecséreltük az időt, mert ha már elmúlt, örökre múlt el, Isten mégis felszólít, hogy újulj meg. Légy most annyira buzgó a jótettekben, amennyire eddig elhanyagoltad a kötelességeidet. Fordulj meg, térj az ellenkező irányba! Kettőzd meg szorgalmadat, hogy megerősítsd elhívásodat és kiválasztásodat. Tartsd meg Isten parancsolatait, akkor boldog leszel, őrizd a tanítást, mint a szemed fényét. A lehető legjobban használj ki minden percet, fordítsd mindet örök érdekeidre s a környezeted megmentésére. Így mentheted meg magadat és azokat, akiket többé-kevésbé a te példád irányít. Olyan indítékok ezek, amelyeket alaposan meg kellene fontolnod.

Ébredj fel, ébredj! Munka vár rád, napod pedig gyorsan hanyatlik. Gyengeség vesz erőt rajtad, de minden, ami vagy, képességeid utolsó morzsája is az Úré, s az Ő szolgálatában kell becsületesen és önzetlenül felhasználnod azt. Munkálkodj, míg nappal van, mert „eljön az éj, és senki sem munkálkodhat” (Jn. 9:4).

Jöjj, testvérem, gyere, amint vagy, bűnösen, szennyesen! Vesd Jézusra bűneid terhét, s hittel tarts igényt érdemeire. Siess, míg a kegyelem várakozik, gyere, valld meg bűneidet, alázd meg magadat, és Isten nagylelkűen megbocsát majd. Ne félj megragadni ezt az alkalmat. Hallgass a könyörület hangjára, amely most kérlel, ébredj fel, támadj fel, hogy Krisztus világosságot gyújthasson neked. Minden múló pillanat az örökkévalósághoz visz közelebb. Ne hagyd, hogy büszkeségből és hitetlenségből továbbra is visszautasítsd a felajánlott kegyelmet. Ha azt teszed, végül magadra maradsz panaszoddal: „Elmúlt az aratás, véget ért a nyár, de számomra nem érkezett el a szabadulás.” (Jer. 8:20)

Várakozz mélységes alázattal Isten előtt. Mától kezdve határozd el, hogy az Úré leszel, elvégzed minden kötelességedet, feltétlenül bízol a bűn kegyelmes elfedezésében. Ha így cselekszel, semmitől nem kell félned. Békés és boldog lesz életed hátralevő része. Egyúttal biztosítod magadnak azt az életet is, amely megmarad, amíg Isten él.

Azért írtam ezt a levelet, mert Isten Lelke késztetett, s mert szívemen viselem a sorsodat. Ne engedd, hogy a gondolataid ellenem lázadjanak, mert az irántad érzett szeretet vezetett. Számos évet töltöttünk együtt Isten örömteli imádásával, amikor ujjongással telt meg a szívünk az Úr áldásai nyomán. Örökre elmúltak volna azok az idők? Lehet, hogy sohasem találkozunk már ebben az életben, de vajon találkozunk-e akkor, amikor a megváltottak a fényes trón köré gyűlnek majd?

*****