SZERENCSÉTLENEK IRÁNTI KÖTELESSÉGÜNK
A szerencsétlenek iránti kötelességünkről közöltek velem néhány dolgot, s most kötelességemnek tartom, hogy írjak erről.
Láttam, hogy Isten gondviselése helyezte gyülekezetünkbe, közeli keresztény közösségbe az özvegyeket, árvákat, vakokat, süketeket, sántákat es más nyomorékokat, hogy próbára tegye népét, s kimutassa jellemüket. Isten angyalai figyelik, hogyan bánunk a szánakozásunkra, szeretetünkre és önzetlen jótékonyságunkra szorulókkal. Ez Isten jellemünkkel kapcsolatos vizsgája. Ha valóban a Biblia vallásával rendelkezünk, akkor szeretettel, nyájassággal, s a szívünkön viselés adósságával tartozunk Krisztusnak testvérei személyében. S mi sem tehetünk kevesebbet, mint kimutatni hálánkat, irántunk tanúsított mérhetetlen szeretetéért, amikor még bűnösök voltunk, méltatlanok a kegyelmére, mint hogy szívünkön viseljük, s önzetlenül szeretjük kevésbé szerencsés testvéreinket.
Isten törvényének két hatalmas elve, hogy szeressük Istent mindenekfelett, s embertársainkat is önzetlenül. E kettőn fordul, ezekből nő ki, e két elvből az első négy, s a másik hat parancs. Krisztus megmagyarázta a törvénytudónak, hogy ki a felebarátja, embertársa, annak a példázatával, aki Jeruzsálemből Jerikóba ment. Az úton rablók kezére került, kifosztották, véresre verték, s félholtan otthagyták. A pap és a lévita látták ugyan a szenvedőt, szívük mégsem indult meg nyomorúságán. Elkerülték, átmentek az út másik oldalára. A szamaritánus is arra jött, s mikor látta a bajba jutott idegent, nem kérdezte, vajon rokon-e, melyik országból való, mi a vallása, hanem a szenvedő segítségére sietett, mivel annak szüksége volt rá. Amennyit tudott, enyhített szenvedésén, majd feltette szamarára, beszállította a vendégfogadóba, s a maga költségére gondoskodott szükségleteiről. Ez a samáriai – mondta Krisztus – felebarátja volt annak, akit a rablók megtámadtak. A pap, a lévita olyanokat képviselnek a gyülekezetben, akik épp a sajnálatukra és segítségükre szorulók iránt hidegek. Bár a gyülekezet tagjai, megszegik a parancsot. A samáriai olyanokat képvisel, akik igaz segítői Krisztusnak, együtt dolgoznak vele, követik példáját – jót tesznek.
Akinek megesik a szíve a szerencsétlenen, a vakon, sántán, elesetten, az özvegyeken, árvákon és ínségeseken, azokat Krisztus parancsolattartóknak mondja, s ezek elnyerik az örök életet. … -on súlyos a hiány a személyes vallásosságban. De abban is, hogy átéreznék egyéni kötelességüket, hogy szívükön viseljék mások baját, s önzetlen jótékonysággal fáradozzanak a szerencsétlenek és elesettek jólétén. Némelyek nem tettek szert tapasztalatra az ilyen kötelezettségekben. Egész életükben olyanok voltak, mint a lévita, a pap, aki az út másik oldalára került. Kötelesség vár a gyülekezetre, amit, ha elhanyagolnak, sötétséget fog árasztani rájuk. A gyülekezet egésze, de egyénenként is vegyék gondosan szemügyre indítékaikat, s vessék össze életüket egyedül igaz példaképünk életével és tanításával. Krisztus úgy tekint minden könyörületes, jótékony, figyelmes tettet, melyet a szerencsétlenért, vakért, betegért, özvegyért és árváért tettünk, mintha vele tettük volna. Ezek feljegyzéseit a mennyben megőrzik, s meg is jutalmazzák. Másrészt feljegyzéseket vezetnek azok ellen, akik a pap és a lévita közönyét tanúsítják mások szerencsétlensége iránt, s azokkal szemben, akik kihasználják mások baját, sőt növelik elesettségüket, hogy önzőn előnyökhöz jussanak. Isten visszafizeti az igazságtalan tettet, a hanyag közöny megnyilvánulásait a közülünk való elesettek iránt. Végül mindenki cselekedetei szerint kap jutalmat.
Elém tárták E. testvér esetét, hogy testvérei nem bántak vele méltányosan. F., G. és más testvérek Istennek nem tetszőn viselkedtek vele szemben. F. testvér nem viselte szívén E. testvért, csak ha ki tudta őt használni. Közölték velem, hogy többen fukarnak és csalónak tartják E. testvért. Ez a vélekedés nem tetszik Istennek. E. testvérnek semmi baja sem lenne, bőségesen gondoskodhatott volna magáról, ha testvérei nem bántak volna vele önzőn, akiknek éles szeme és pénze volt, akik ellene dolgoztak, mivel képességeiket önző érdekeik szolgálatába állították. Akik kihasználják a vak férfi kemény tanulását, s a maguk javára aknázzák ki találmányait, azok rablást követnek el, lényegében megszegve Isten parancsait.
Vannak a gyülekezetben, akik, noha vallják, hogy megtartják az Úr törvényét, mégis áthágják a törvényt. Egyesek észre sem veszik hibáikat. Önző, kapzsi szellem él bennük, az vakítja meg szemüket, hogy ne ismerjék fel magukban a másé kívánását, noha ezt a Biblia bálványimádásnak nevezi. Az ilyen jelleműeket a legpéldásabb keresztényeknek tarthatják testvéreik, Isten mégis olvas a szívekben, s felismeri az indítékokat. Meglátja, amit az ember nem vesz észre bent a gondolatokban és szívben. Az Úr gondviselése olyan helyzetekbe hozza őket, melyek idő multával felfedik jellemük hibáit, hogy ha tényleg fel akarják ismerni, ha valóban ki akarják küszöbölni azokat, módjuk legyen rá. Némelyek egész életükben csak önző érdekeiket vették tekintetbe, önző terveik kötnek le teljesen, arra törtetnek, hogy a maguk malmára hajtsák a vizet, tekintet nélkül arra, hogy terveik vagy tetteik szorult helyzetbe hozna-e másokat. Önzésük eltiporja a könyörületet és az Isten szeretetét. Az Úr néha megengedi, hogy folytassák önző útjukat a lelki vakságban, míg hibáik nyilvánvalók nem lesznek a lelki látással rendelkezők előtt, míg tetteikkel be nem bizonyítják, hogy nem igazi keresztények.
Vagyonos és jómódú emberek, akik örvendenek szemük felbecsülhetetlen áldásának, mindenben előnnyel rendelkeznek afelett, aki vak. Sok olyan foglalkozás áll nyitva előttük, ami zárva van azelőtt, aki elvesztette szeme világát. Az egészségesek ne keressék a maguk hasznát, s morzsányit se fosszák meg a vakot a pénzkeresés lehetőségétől. E. testvér szegény ember. Egyáltalán nem erős, azonkívül vak is. Ez a testvérünk tényleg szeretne segíteni magán, s bár csüggesztő betegségekkel terhelt, elesettsége mégsem égette ki lelkének nagylelkű indítékait. Szűkös körülményei ellenére is szívből megtett, s Isten szemében többet tett a segítségre szorulók felkarolásáért, mint sok ép szemű és tetemes jövedelemmel rendelkező testvér. E. testvérnek az üzleti számítókészsége és találékonysága a tőkéje. Keményen dolgozott, azzal a reménnyel, hogy olyan üzleti lehetőségeket talál fel, amellyel el tudná tartani magát, hogy ne kelljen testvéreire támaszkodnia.
Szeretném, ha valamennyien úgy látnánk, amint Isten lát. Szeretném, ha mindenki rádöbbenne, mint is tekinti Isten azokat, akik bár vallják, hogy Krisztus követői, bár szemük világának s kényelmes megélhetésnek örvendeznek, mégis irigylik a kicsiny jólétet, melynek a vak örvend, s azt is a maguk hasznára akarják kiuzsorázni, azzal is csak a nyomorék testvérünk rovására növelni vagyonukat. Isten úgy tekinti ezt, mint a legbűnösebb önzést és rablást, súlyosbító körülményekkel terhelt bűnt, melyet kétségkívül meg fog torolni. Isten nem feledékeny. Ő nem az ember szemével, nem az ember hideg, szívtelen mérlegelésével néz. Az Úr nem a világ szempontja szerint tekinti a dolgokat, hanem a könyörület, szánakozás, s a végtelen szeretet szemszögéből.
H. testvér segíteni próbált ugyan E. testvéren, de nem önzetlenül. Eleinte felébredt benne a szánakozás. Belátta, hogy E. testvér segítségre szorul. Rövidesen mégis kihűlt a szíve, önző gondolatok kaptak benne erőre, míg testvéreinek bánásmódja következtében E. testvér inkább veszített, mint nyert. Ez ügyek nagyon elcsüggesztették E. testvért, megingatták testvéreibe vetett bizalmát. Emiatt aztán, mikor felismerte testvéreinek vele szembeni önzését, elszomorodott, sőt olykor fel is háborodott. Olyan adósságokba keveredett, melyeket sehogy sem tudott visszafizetni. Időnként csaknem leküzdhetetlen, le nem csillapítható gondolatai támadtak – nemcsak hogy vak, szegény, s beteg, de némely testvére is ellene dolgozik. Ez hallatlanul súlyosbította elesettségét, s ijesztően megviselte egészségét is.
Az Úr közölte, hogy E. testvér több kitűnő szellemi képességgel rendelkezik, melyeket a többiek jobban megbecsülnének, ha a testvér jobban tudna uralkodni magán, s nem fortyanna fel. A türelmetlenség és idegesség összes megnyilvánulása ellene szól. Jó pár ember kihasználja az ilyesmit, noha sokkal súlyosabb bűnök terhelik őket Isten szemében. E. testvérnek helytállók az elvei. Nem lehet eltántorítani a becsületességtől, nem lehet beszennyezni őt. Soha senkit tudatosan meg nem csalna. Mégis vannak hibái s bűnei, melyeket le kell küzdenie. Neki is, mint másoknak, az emberi természettel kell viaskodnia. Gyakran türelmetlen, olykor követelőző is. Művelje hát magában a szerető, előzékeny lelkületet, ápoljon szívében hálát azok iránt, akik felkarolták az ügyét. Születésétől fogva lobbanékony a természete, ha hirtelen rátámadnak vagy méltatlanul bánnak vele. Ezek dacára is jóra törekvő, s őszintén megbánja bűnét az Isten előtt, mikor eszébe ötlenek helytelen tettei.
Ha látja, hogy testvérei igazságosan szeretnének bánni vele, nagylelkűen megbocsát. Elég alázatos, hogy békességet kívánjon, még ha súlyos áldozatokat is kell hoznia azért. Mégis könnyen felizgatható, ideges természetű. Isten Lelkének csillapító hatalmára van szüksége. Ha akik kész örömmel vádolói lennének, a maguk helytelen tetteire gondolnának, a testvér hibáit pedig oly szeretettel viselnék, amilyen nemes lelkűen csak tudják, Krisztus lelkületéről tennének tanúságot. E. testvérre kötelesség vár, hogy győzedelmeskedjék. Szavai és viselkedése legyen gyengéd, szeretetteljes és nyájas. Szigorúan őrizkedjék mindentől, ami parancsolgató szellemnek látszik, vagy lehengerlő modor és szó.
Bár Isten a vakok és szerencsétlenek barátja, mégsem nézi el bűneiket. Elvárja tőlük, hogy győzzenek, hogy alakítsanak krisztusi jellemet Jézus nevében, aki már előbb győzött értük. Jézus mégis szánakozik gyengeségükön, készségesen erőt ad, hogy elviseljék a próbát, hogy ellenállhassanak az ördög kísértéseinek, ha rá vetik terhüket. Isten angyalokat küld, hogy szolgálják vak gyermekeit. Angyalok vigyáznak lépéseikre, óvják meg őket ezernyi veszélytől, melyek, tudtukon kívül, leskelődnek ösvényükön. Lelke mégsem kíséri őket, ha nem ápolják az igazság szellemét, ha nem törekszenek komolyan uralkodni természetükön, ha nem igyekeznek szenvedélyeiket és képességeiket Istennek vetni alá. Feltétlenül ápolják a szeretet lelkületét, uralkodjanak szavaikon és tetteiken.
Közölték velem, hogy Isten elvárja népétől, hogy legyenek sokkal szánakozóbbak és figyelmesebbek a szerencsétlenek iránt. „Isten, a mi Atyánk szemében ez a tiszta és igaz vallásosság: Viseld gondját a nyomorgó árvának és özvegynek, s őrizd magadat tisztán a világtól.” Ez az igazi vallásosság meghatározása. Isten elvárja, hogy oly figyelmesek legyünk a vakok és más testi hiányosságban szenvedők iránt, mint az özvegy és árva iránt. A világ mai korszakában ritka az önzetlen jótékonyság.
E. testvér esetével kapcsolatban közölték velem, hogy akik bármi módon igazságtalanul bánnak vele, akik csüggesztik őt, mikor segíteni igyekszik magán, vagy akik irigyelve a szegény vak jólétét, a maguk hasznára károsítják meg őt, azok Isten átkát vonják magukra, mert ő a vakok barátja. Izráel gyermekeinek külön utasításokat adott a vakok felől. „Ne használd ki, és ne zsákmányold ki embertársadat, a munkás bére ne maradjon nálad másnap reggelig.” „Átkozott, aki elmozdítja az ő felebarátjának határát! És azt mondja az egész nép: Ámen! Átkozott, aki félrevezet vakot az úton! És mondja az egész nép: Ámen!”
Érthetetlen, hogy hitvalló keresztények semmibe veszik Isten szavának félreérthetetlen, kifejezett tanításait, s még lelkiismeretfurdalást sem éreznek. Bár Isten rájuk hárítja a felelősséget, hogy gondoskodjanak a szerencsétlenről, vakról, sántáról, özvegyről és apátlan árváról, sokan mégsem tesznek eleget ennek. Azzal a céllal, hogy megmentse őket, Isten gyakran a nyomorúság pálcája alá viszi őket, s olyan helyzetekbe, melyek hasonlítanak azokéhoz, akik noha segítségre s együttérzésre szorultak, mégsem kapták meg ezt tőlük.
Isten felelősnek fogja tartani az …-i gyülekezetet, amiért tagjai helytelenül jártak el. Ha megengedik, hogy az önzés és hidegség szelleme éljen bármely tagjukban a szerencsétlen, az özvegy, az árva, a vak, a sánta vagy a beteg testű vagy elméjű iránt, elrejti arcát népe elől, míg eleget nem tesznek kötelességüknek, el nem távolítják soraikból a helytelenséget. Ha bárki, aki Krisztus nevét vallja, annyira rosszul képviseli Megváltóját, hogy semmibe veszi az elveszettek iránti kötelességét, vagy bármi módon előnyhöz akar jutni a szerencsétlenek kárára, így meglopva őket az anyagiaktól, az Úr a gyülekezetet tartja felelősnek tagjai bűnei miatt, míg csak el nem követtek mindent, hogy kiküszöböljék a köztük levő gonoszságot. Nem hallgatja meg népének imáit, míg elhanyagolják az árvát, apátlant, sántát, vakot, beteget.
Többet jelent az Úr oldalán állni, mint csupán ezt hangoztatni az összejövetelen. Az Úr oldala mindig a könyörület, szánakozás, és szenvedéssel együtt érzés oldala, amint azt a Jézus életének példája mutatja. Az Úr elvárja, hogy kövessük példáját. Mégis akadnak, akik nem az Úr oldalán, hanem az ellenségén állnak e dolgokban. Mikor Jézus szemléltetni akarta ezt hallgatói előtt, így szólt:
„Bizony amennyiben megcselekedtétek eggyel ez én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg. Akikor szól majd az ő balkeze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögöknek és az ő angyalainak készíttetett. Mert éheztem és nem adtatok ennem, szomjúhoztam és nem adtatok innom. Jövevény voltam és nem fogadtatok be engem, mezítelen voltam és nem ruháztatok meg engem, beteg és fogoly voltam és nem látogattatok meg engem. Akkor ezek is felelnek majd neki, mondván: Uram mikor láttunk, hogy éheztél vagy szomjúhoztál vagy hogy jövevény, vagy mezítelen beteg és fogoly voltál, és nem szolgáltunk volna neked?Akkor majd felel nekik, mondván, Bizony mondom nektek, amennyiben nem cselekedtétek meg eggyel eme legkisebbek közül, énvelem sem cselekedtétek meg. És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre, az igazak pedig az örök életre.”
Krisztus e beszédében azonosítja magát a szenvedő emberiséggel, egyúttal félreérthetetlenül belénk vési, hogy a legkisebb szentjeivel szemben elkövetett hanyagságot vagy igazságtalanságot őellene követtük el. Ez az Úr oldala, s aki az Úr oldalán akar állni, jöjjön ide mellénk. Szerető Megváltónkat sebezzük meg, mikor valamely legszerényebb szentjét megsebezzük.
Az igaz Jób nyög, s védi magát, mikor egyik vigasztalója igazságtalanul vádolja. Ezt mondja: „A vaknak én szeme voltam, és a sántának lába. A szűkölködőknek én atyjuk voltam, az ismeretlennek ügyét is jól meghánytam vetettem. Az álnoknak zápfogait kitördeltem, és fogai közül a prédát kiütöttem.”
Egyetlen ember bűne vereséget okozott Izráel egész seregének. Egyetlen embernek testvére elleni gonosz útja elfordítja Isten világosságát a néptől, hogy legyenek gyengédek az érzéseik és belátásaik, szívük legyen nagy, érzésük széles és mély, nem pedig szűkkeblű, önző és szűkmarkú. Nemes együttérzésre, nagylelkűségre, és önzetlen jótékonyságra van szükség. Akkor a gyülekezet diadalmaskodni tud majd Istenben. De míg eltűri, hogy önzés szikkassza fel a szeretetet, a gyengéd és gondoskodó együttérzést, testvéreink sorsának szívünkön viselését, addig minden erény romlott lesz. Tanulmányozzák Ésaiás böjtjét, végezzenek alapos önvizsgálatot azzal a vággyal, hogy meglássák, vajon bennük élnek-e az elvek, melyeket Isten elvár népétől, hogy elnyerhessék a megígért gazdag áldásokat.
Isten elvárja népétől, hogy ne tűrje el a szegények és elesettek elnyomását. Ha összetörnek minden igát, ha szabadon bocsátják az elnyomottat, ha önzetlenül s szeretettel pártfogásba veszik az ínségest, akkor elnyerik a megígért áldásokat. Ha vannak a gyülekezetben, akik elbuktatják a vakot, vonják felelősségre őket, hiszen Isten minket tett a vakok, az elesettek, özvegyek és apátlanok őrizőjévé. A buktató tőke, melyet Isten Igéje említ, nem farönköt jelent, amit a vakok lába elé teszünk, hogy elessenek, hanem sokkal többet. Bármilyen arra irányuló eljárást jelent, hogy megsebezze vak testvéreinket, sértse érdeküket, vagy akadályozza jólétüket.
Azt a vak, szegény vagy beteg testvért, aki erősen igyekszik, hogy ne szoruljon másokra, testvéreinek bátorítani kellene. De akik, bár vallják, hogy testvérei, s egészségesek, nem szorulnak másokra, annyira megfeledkeznek a vakok iránti kötelességükről, hogy nyugtalanítják, kétségbeesésbe kergetik, s elállják az útjukat, olyat művelnek, amiért bűnbánatot kell tartaniuk s jóvátenniük, mielőtt Isten elfogadná imájukat. S Isten gyülekezete, mely eltűrte, hogy kihasználják szerencsétlen testvéreiket, bűnös lesz e vétekben, míg el nem követ mindent, hogy helyrehozza a helytelent.
Ismerjük Ákán esetét. A későbbieknek jegyezték ezt fel a írásban, de különösen a végső időben élőknek. Józsué arcra borulva kesergett az Úr előtt, mert Izráel népe kénytelen volt szégyenletesen visszavonulni ellenségei elől. Az Úr rászólt Józsuéra: „Kelj fel! Mért is borulsz te arcra? Ok nélkül aláztalak meg, mivel eltávoztam tőletek?” Most közli vele, hogy kötelesség vár rá, mielőtt meghallgatná imáit. „Vétkezett Izráel, és áthágták szövetségemet is, mert elvettek a nekem szentelt dolgokból is, és loptak és hazudtak is és edényeik közé is dugdostak. Ezért nem bírtak megállni Izráel fiai az ő ellenségeik előtt, hátat fordítottak ellenségeiknek, mert átkozottakká lettek. Nem leszek többé veletek, ha ki nem vesztitek magatok közül azt a nékem szentelt dolgot.”
E példából fogalmunk lehet, hogy milyen felelősség nyugszik a gyülekezeten, s hogy mit vár el Isten, hogy jelen legyen köztünk. Bűn a gyülekezetben, ha nem kutatnak a köztük levő sötétségük és szenvedéseik oka után. Az …-i gyülekezet nem lehet életerős, virágzó gyülekezet, amíg rá nem döbbennek a köztük levő gonoszságokra, melyek megakadályozzák, hogy Isten áldásai eljussanak hozzájuk. A gyülekezet ne tűrje, hogy gonoszul bánjanak elesett testvéreikkel. Épp ezeknek kellene kiváltani belőlük minden szív együttérzését, életre hívni a nemes, jótékony érzéseket Krisztus követőiben. Igaz tanítványai összhangban fognak dolgozni vele, s példáját követve, segíteni fogják a segítségre szorulókat. E. testvér vaksága borzalmas elesettség, ezért mindenki igyekezzék a vak szeme világa lenni, s amennyire lehet, kevésbé éreztetni vele veszteségét. Egyesek arra használják szemüket, hogy figyeljék az alkalmat, amikor előnyükre nyerészkedhetnek, Isten azonban olyan módon zavarhatja meg őket, amilyet nem is képzelnek.
Ha Isten könyörülete olyan kezdeményező képességeket adott a vaknak, amit jól felhasználhat, Isten őrizz, hogy bárki sajnálja tőle ez előjogot, s meglopja őt az előnyöktől, melyeket meg tud szerezni Istennek az ő számára nyújtott ajándékával. A vak minden oldalon hátrányokkal találja szemben magát vaksága miatt. Amelyik szív nem esik meg, s nem érez együtt, ha vak embert lát botorkálni a számára sötétbe borult világban, az valóban kemény, annak meg kell lágyulnia Isten kegyelme által. A vak senki arcába nem tekinthet, hogy szeretetet és jóindulatot olvasson le. Nem látja a természet szépségeit, nem fedezheti fel Isten ujja nyomát teremtett dolgaiban. Ezek vidámító öröme hozzá nem szól, nem vigasztalja és áldja őt, mikor kétségbeesés környékezi. Mily boldogan felcserélné vakságát, s valahány földi áldását szeme világának áldásáért. De ő sötét világba van zárva, s az ő istenadta jogaiba gázolnak bele, hogy más fölözze le a dolgait.
*****