A GYÜLEKEZET ÁLLAPOTA

Isten népe körében égető a szükség a lelki megújulásra. A gyülekezet mai állapota ehhez a kérdéshez vezet: így nézne ki talán annak helyes képviselete, aki életét adta értünk? Ezek lennének Krisztus követői, s azok testvérei, akik nem sokra becsülték életüket? Csak hébe-hóba találkozunk olyanokkal, akik megütik a Biblia mértékét, a Bibliának Krisztus követőiről szóló leírását. Mert elhagyták Istent, az élő vizek forrását, s víztárolókat ástak maguknak, repedezett víztárolókat, amelyek nem tartják meg a vizet. Az angyal így szólt: „A szeretet s hit rettentő hiánya a súlyos bűnök, mikben Isten népe vétkes.” A hit hiánya hanyagságra vezet, magunk és a világ szeretetére. Akik elszakítják magukat Istentől, s elbuknak a kísértések alatt, vaskos aljasságokat engednek meg maguknak, mert az érzéki szív súlyos gonoszságra vezet. S ilyen állapotokat találunk azoknál, akik Isten népének vallják magukat. Bar állítják, hogy Istent szolgálják, a valóságban megrontják útjukat őelőtte. Sokan annak ellenére is belemerülnek étvágyuk és szenvedélyük kielégítésébe, hogy az igazság tiszta világossága megjelöli a veszélyt, s felemeli figyelmeztető hangját: „Vigyázz, tartózkodj, mondj le, tagadd meg magad!” „A bűn fizetése a halál.” Bár a hitüket zátonyra futtatók példája figyelmeztető fényként lebeg előttük – nehogy ők is arra az útra térjenek –, mégis sokan eszeveszetten rohannak tovább. Az ördög uralkodik értelmükön, s úgy látszik, ő uralkodik testükön is.

Jaj, hányan áltatják magukat, hogy jók és igazak, mikor Isten igaz világossága azt bizonyítja, hogy egész életükben csak kedvtelésükre éltek! Isten irtózattal fordul el viselkedésüktől. Hányan veszik semmibe Isten törvényét! E sűrű sötétségük ellenére elégedetten nézik magukat, de ha kijelentenék lelkiismeretüknek Isten törvényét, mint Pálnak is kijelentették, felismernék, hogy a bűn rabjai, s okvetlenül meg kell halniuk az érzéki, bűnös gondolkodásnak. Még ezután kell megfeszíteni magukat.

Mily szomorúak s félelmetesek a tévedések, melyeket elkövetnek! Bár homokra építenek, mégis azzal áltatják magukat, hogy az örök sziklához rögzítettek. Sokan, bár vallják az istenfélelmet, mégis vakmerőn folytatják útjukat. Annyira fogalmuk sincs az őket fenyegető veszélyről, mintha nem lenné ítélet. Félelmetes megtorlás vár rájuk, mégis az ösztönök s a vak szenvedélyek uralkodnak rajtuk. Sötét feljegyzéseket halmoznak az ítéletre. Felemelem figyelmeztető szavamat mindenkihez, aki Krisztus nevét vallja. Szakadjatok el a vétkezéstől. Tisztítsátok meg lelketeket az igazság iránti engedelmességgel. Tartsuk távol magunktól a test és a lélek minden szennyét, és Isten félelemében tegyük teljessé megszentelődésünket. Ti, akikre ez vonatkozik, tudjátok, miről beszélek. Benneteket is, akik rossz útra tértetek az Úr előtt, s akik részt vesztek az uralkodó gonoszságban, s bűnnel feketítettétek be lelketeket, Jézus még mindig hívogat, forduljatok vissza útjaitokról, ragadjátok meg erejét, s benne találjatok nyugalmat, erőt és kegyelmet, ami által hódítóknál hatalmasabbak lehettek az ő neve által.

Romlott korunk aljasságai sok ember lelkét beszennyezték már, akik állítólag Istent szolgálják. De még most sem késő helyrehozniuk a rosszat, ha megtérnek és érzik, hogy bocsánatra van szükségük, hogy a megfeszített és feltámadott Megváltó elfedezze bűnüket. Virrasszanak és imádkozzanak, mint még soha, nehogy elbukjanak a kísértés nyomása alatt, nehogy olyan életet hagyjanak maguk után, mely siralmas roncs csupán. Népünknek nem szabad hanyaggá válnia, és félvállról vennie a bűnt. A tábornak tisztításra van szüksége. Aki Krisztus nevét vallja, virrasszon és imádkozzék, őrizze a lélek útjait, mert az ördög nem alszik, hanem meg akar rontani, el akar pusztítani, ha akár a legparányibb lehetőséget nyújtjuk neki.

Testvéreim, Isten felszólít benneteket, akik az ő követői vagytok, hogy járjatok a világosságban. Riadjatok meg. Hisz bűn rejlik közöttünk, s még csak nem is tűnik végtelenül gonosznak előttünk. Az étvágy kielégítése, s a bűn megszokása zsibbasztja el sokak érzékeit. Törjünk előre, közelebb a mennyhez. Módunkban áll egyre növekedni a kegyességben és az igazság ismeretében. Járjatok a világosságban, fussatok Isten parancsainak útján. Ezek nem azt fejezik ki, mintha megengedhető lenne egyhelyben topognunk, hogy tétlenek legyünk, hanem, hogy előre kell törekednünk.

Hallatlan gyengeség rejtőzik a magunk szeretetében, felmagasztalásában, s a büszkeségben, az alázatban viszont roppant erő. Nem azzal tartjuk fenn valódi méltóságunkat, ha a legtöbbet gondolunk magunkról, hanem ha Isten él minden gondolatunkban, ha szívünk izzik a Megváltónk, és embertársaink iránti szeretettől. A jellem őszinte odaadása és az alázatos szívűség, boldogságot fakaszt, az önhittség viszont csak elégedetlenséget, kielégítetlen vágyakat, s örökös csalódást szül. Tanuljunk meg szerényebbet, kevesebbet gondolni magunkról, és többet arra, hogy másokat boldogítsunk. Ez majd meghozza számunkra az isteni erőt.

Mivel elszakadtunk Istentől, mivel büszkeség domborítja mellünket, mivel sötétben járunk, ezért egyre magunkat toljuk az előtérbe, s feledjük, hogy az alázatos szívűségben az erő. Üdvözítőnk ereje nem az olyan éles szavak elsöprő áradata volt, melyek átütnek, egészen a lélekig, hanem a gyengédség, mesterkéletlen, szerény modora tette őt szívek hódítójává. A kevélység és felfuvalkodottság, ha az alázatos szívűséggel és szerénységgel hasonlítjuk össze, valóban gyengeségek. Az Úr felszólít most, hogy tanuljunk tőle, mert ő szelíd volt és alázatos szívű, akkor tapasztalni fogjuk a megnyugvást s békét, melyre oly igen vágyunk.

*****