FELHÍVÁS AZ IFJÚSÁGHOZ

Kedves fiatalok!

Az Úr időről időre a figyelmeztetés bizonyságtételét bízza rám számotokra. Bátorítást küld nektek, hogy adjátok neki szívetek legszentebb szeretetének színe-javát. Amint e figyelmeztetések élesen emlékezetembe ötlenek, a titeket fenyegető veszély olyan érzete fog el, melyről nincs sok fogalmatok. A Battle Creek-i iskola más-más szellemű fiatalokat gyűjt össze. Ha e fiatalok nem szentelték magukat Istennek, ha nem járnak alázatosan parancsainak útján, a Battle Creek-i iskola súlyos csüggedés okozójának fog bizonyulni a gyülekezet számára. Az iskola áldás lehet, vagy átok. Kérlek benneteket, akik a Krisztus nevét hívjátok segítségül, hagyjátok abba bűnös életeteket, s oly jellemet fejlesszetek, melyet Isten jóváhagyhat.

Felvetem a kérdést: hiszitek-e, hogy a feddés bizonyságtételei, melyekben részesültetek, Istentől származnak? Ha valóban hiszitek, hogy Isten szava szólt hozzátok, rámutatva veszélyeitekre, engedelmeskedtek-e a tanácsoknak? Frissen megtartjátok-e emlékezetetekben e bizonyságtételeket, gyakran, imádkozó szívvel olvasva azokat? Gyerekek és fiatalok, az Úr szól hozzátok ismételten, mégis csak késve hallgattok a figyelmeztetésekre. Ne tiltakozzatok, lázongva szívetekben az út ellen, melyet Isten kijelölt számotokra, hogy azon járjatok. Elvárja tőletek, hogy lelki erőt nyerjetek, s áldás legyetek az iskolán, a gyülekezetben, s azoknak, akikkel érintkeztek.

Ifjak és serdülő lányok, Istennek vagytok felelősek a világosságért, melyet nyújtott nektek. Ez a világosság és figyelmeztetések, ha nem engedelmeskedtek nekik, ellenetek szólnak majd az ítélet napján. Félreérthetetlenül közölték veletek veszélyeiteket, intettek és őriztek minden oldalon, körülvettek benneteket figyelmeztetésekkel. Isten házában hallottátok a legkomolyabb, legünnepélyesebb, szívet vizsgáló igazságokat, melyeket Isten szolgái a Lélek nyilvánvaló hozzájárulásával hirdettek nektek. Mekkora súlyuk van szívetekben az ilyen ünnepélyes felhívásoknak? Mennyiben hatnak ki jellemetekre? Mert minden egyes felhívásért és figyelmeztetésért felelősségre vonnak majd benneteket. Az ítéleten ezek alapján fogják vádolni azokat, akik most a hiábavalóság, könnyelműség és hiúság életét élik.

Kedves ifjú barátaim, amit vettek, azt is fogjátok learatni. Most érkezett el hozzátok az aratás ideje. Milyen lesz majd az aratásotok? Milyen magot vettek? Minden kiejtett szó, minden cselekedet magot jelent, amely vagy jó, vagy rossz gyümölcsöt terem, örömet vagy bánatot hoz a vetőnek. Amilyen magot vettek, olyan lesz a termés is. Isten nagy világosságot és sok előjogot árasztott rátok. Miután elnyertétek a világosságot, világosan elétek tárva a veszedelmeket, rátok hárul a felelősség. Amint az Istentől nyert fénnyel bántok, az billenti a mérleget a boldogság vagy bánat oldalára. Ti kovácsoljátok sorsotokat.

Mindnyájan hatni tudtok mások gondolkodására és jellemére, vagy a jó, vagy a rossz irányban. S a menny könyveiben azt írják be, amilyen irányban hattok. Angyal jár veletek, feljegyzi szavaitokat, tetteiteket. Mikor reggel felkeltek, tudatában vagytok-e tehetetlenségeteknek, s hogy Isten erejére van szükségetek? Elmondjátok-e a szükségeiteket alázatosan s őszintén mennyei Atyátoknak? Ha az imák nem színlelő ajakról szólnak, akkor, ha veszély fenyegetne, hogy öntudatlanul is, de rosszat kövessetek el, s oly hatással legyetek környezetetekre, mely másokat rosszra vezet, akkor őrző angyalotok mellettetek áll, hogy jobb útra serkentsen, megválasztja szavaitokat, s irányítja cselekedeteiteket.

Ha nem érzitek át a veszélyt, ha nem könyörögtök segítségért és erőért, hogy legyőzzétek a kísértéseket, egészen bizonyosan le fogtok térni a helyes ösvényről. Ez esetben hanyagságtok ott áll majd Isten könyvében, a próba napján pedig híjával találnak benneteket. Vannak köztetek, akiket elkényeztettek, babusgattak, agyondicsértek, míg csak alkalmatlanná nem tették őket a gyakorlati életre. Azokról beszélek, akiket ismerek. A kényeztetés, dicséret és henyeség annyira eltorzította jellemüket, hogy hasznavehetetlenek lettek erre az életre. S ha erre haszontalanok, miben reménykedhetnénk azon élet felől, mely teljesen tiszta és szent, ahol mindenkinek kiegyensúlyozott a jelleme? Imádkoztam e fiatalokért, s személyesen is szóltam hozzájuk. Előre láttam, milyen hatással lennének a többiek értelmére – hivalkodásra, divat szeretetére vezetnék őket, s hanyagságra a lelkiek iránt. Számukra az egyedüli remény, ha gondosan ügyelnek útjaikra, ha megalázzák hiú, büszke szívüket Isten előtt, ha bevallják bűneiket, s megtérnek.

A fiatalok számára súlyos kísértés a hiú ruházkodás és a szórakozás szeretete. Isten szent követeléseket támaszt valamennyiükkel szemben. Igényt tart egész szívükre, teljes lelkükre, szeretetükre. Olykor azt felelik erre: Ó, hát úgysem vallom kereszténynek magam. És ha nem? Isten nem ugyanazon követeléseket támasztja irántatok, mint az iránt, aki gyermekének vallja magát? Mivel elszemtelenedtetek a szent dolgok iránt, az Úr tán szemet fog hunyni hanyagságtok és lázadástok felett? Minden napot, melyen semmibe veszitek Isten igényeit, minden megvetett lehetőséget rovástokra írnak, s csak duzzasztják ellenetek a bűnök jegyzékét ama napra, mikor mindenki számlája kivizsgálásra kerül. Hozzátok szólok ifjak és lányok, hitvallók és nem hitvallók. Isten szereteteteket kéri, jókedvű engedelmességeteket, iránta való odaadásotokat. Ez az élet rövid próbaidő csupán, használjátok hát az alkalmat, hogy feltétel nélkül átadjátok magatokat az Úrnak.

Az Isten követelményei iránti engedelmesség és alávetettség azok a feltételek, melyet az ihletett apostol említ, hogy Isten gyermekeivé, a királyi család tagjaivá lehessünk. Jézus megment a vérével minden gyermeket és ifjút, minden férfit és nőt a romlás feneketlen mélységéből, ahová az ördög kényszerítené őket. Mivel sok bűnös nem fogadja el az ingyen felajánlott megváltást, azért még nem szabadulnak a kötelezettségek alól! Mivel a bűnben és törvényszegésben maradást választják, ez súlyosbítja vétkes voltukat. Jézus megfizette értük az árat így ők is az Úr tulajdonai. Hozzá tartoznak, s ha nem engedelmeskednek annak, aki életét adta értük, hanem az ördög szolgálatába állítják idejüket, erejüket és képességeiket, nekik is az ördög fizetsége jár, ami a halál. Hervadhatatlan dicsőség és örök élet a jutalom, melyet a Megváltó ajánl fel azoknak, akik hajlandók neki engedelmeskedni. Lehetővé tette, hogy neve által tökéletesítsék keresztény jellemüket, hogy győzelmet arassanak, amint ő is győzött értük. Jézus az életével mutatott példát, jelölte ki a győzelem útját. „Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban.”

Isten követelményei egyformán kötelezők mindenkire. Akik a nagylelkűen felajánlott, nagyszerű megváltás mellőzését választják, s hogy magukat szolgálják, hogy az Isten s az önfeláldozó Megváltó ellenségei maradnak, megérdemlik fizetségüket. Testükbe vetnek, és testükből aratnak romlást.

Akik a keresztség által Krisztust öltik magukra, kinyilvánítják, hogy elkülönülnek a világtól, akik új élet élésére kötöttek szövetséget, ne állítsanak bálványokat szívükben. Akik már egyszer örvendeztek a bűnbocsánat bizonyosságának, s megízlelték az Üdvözítő szeretetét, de később Krisztus ellenségeihez csatlakoznak, elvetve a tökéletes igazságot, az igaz életet, melyet Krisztus felajánl nekik, akik az általa elítélt utat választják, azokat szigorúbban bírálják el, mint az olyan pogányt, aki sosem nyert világosságot, sosem ismerte Istent és törvényét. Akik nem hajlandók követni a fényt, melyet Isten nyújtott, hanem a világi szórakozásokat, hiábavalóságokat és dőreségeket választják, akik nem készek Isten törvényének méltányos és szent követelményeihez szabni magatartásukat, azok Isten szemében a legminősíthetetlenebb bűnökben vétkesek. Bűnösségük és fizetésük arányos lesz a világossággal s előjogokkal, melyeknek örvendeztek.

Látjuk, hogy a világ mélyen az élvezetekbe merül. Legtöbbjüknek a hivalkodás a legfőbb gondjuk, különösen a nőknek. A divat és élvezetek rajongása nyomorítja meg ezrek boldogságát. S egyesek, noha vallják, hogy szeretik és megtartják Isten parancsait, olyan közelről majmolják a világiakat, amennyire csak lehet, hogy éppen csak megtartják keresztény nevüket is. Vannak fiatalok, kik olyan mohón kapnak a hivalkodáson, hogy a keresztény nevet is képesek feladni, csakhogy követhessék a hiú ruházkodás és gyönyörök szeretete iránti hajlamukat. A magunk megtagadása a ruházkodásban, ez is a keresztény kötelesség része. Az egyszerű ruházkodás, az ékszerek és mindennemű díszek mellőzése nem más, mint hitünk megtartása. Azok között vagyunk-e, akik felismerik annak dőreségét, hogy a világiak a fényűző ruházkodásba és szórakozás szeretetébe merülnek? Ha igen, legyünk azok között is, akik elkerülnek mindent, ami szentesítené e lelkületet mely hatalmába keríti azok gondolkodását és szívét, akik csakis a világnak élnek, s nem gondolnak és nem törődnek az elkövetkező világgal.

Keresztény fiatalok, láttam némelyikőtökben a hiú ruházkodás és hivalkodás szeretetét, s ez elszomorított. A helyesen neveltek közül is, akik gyermekkoruktól vallásos előjogoknak örvendeztek, s keresztséggel Krisztust öltötték magukra, így nyilvánosan megvallották, hogy meghaltak a világ számára, némelyekben mégis ott láttam a hiú ruházkodást és léha viselkedést, ami megszomorítja szeretett Megváltónkat, és szégyent hoz Isten ügyére. Szomorúan vettem észre vallásos tisztátalanságotokat, s a hajlamot, hogy a külsőtöket cicomázzátok és díszítgessétek. Némelyeket az a balszerencse ért, hogy arany láncokat és dísztűket örökölt, majd azzal mutatta ki rossz ízlését, hogy feltűnően viselte őket, hogy magára terelje a figyelmet. Önkéntelenül is a hiú páva jut eszembe, mely azért mutogatja gyönyörű tollait, hogy megcsodálják. A szegény madárnak csak ennyije van, amivel magára tudja terelni a figyelmet, mert a hangja és alakja nem vonzó.

A fiatalok törekedjenek elnyerni a zavartalan szelídség és lelki nyugalom ékességét, ami olyan felülmúlhatatlan ékszer, melyet viselhetnek. Ez az ékesség sokak számára vonzó lesz már a világon is, és érték a mennyei angyalok, de főleg mennyei Atyánk előtt. Ez teszi alkalmassá viselőjét, hogy szívesen látott vendég legyen a mennyei udvarokban.

A fiatalokban olyan képességek vannak, melyek kellő műveléssel csaknem bármely bizalmi állásra képesíti őket. Ha művelődés a céljuk, hogy úgy gyakorolják, s fejlesszék Istentől nyert képességeiket, hogy hasznosak legyenek, és az emberek áldására élhessenek, akkor a gondolkodásuk nem süllyed alantasabb szintre. Akkor elnyerik a gondolkodás mélységét, az elv szilárdságát, mély benyomást tudnak tenni környezetükre, s tiszteletet vívnak ki. Némelyekre örök hatással lehetnének, ami arra vezetne embereket hogy felismerjék, s elismerjék az értelmes keresztény élet hatalmát. Akik többet törődnek a maguk cicomázgatásával, minthogy értelmüket műveljék, s a lehető legnagyobb hasznosságra használják képességeiket, hogy így Istent dicsőíthessék, nem veszik eszükbe, hogy Istennek tartoznak számadással. Ezek mindenben hajlamosak lesznek a felületességre és leszűkítik hasznavehetőségüket és szellemi képességeiket.

Fáj a szívem az ilyen fiatalok szüleiért, de gyerekeikért is. E gyermekeket hiányosan nevelték, ami súlyos felelősséget hárít valakire. A kényeztető és elnéző szülők ahelyett, hogy okkal-móddal, elvből megfékezték volna gyermekeiket, most láthatják, milyen jellemet alakítottak. Amilyen volt a nevelés, arra hajlik a jellem.

A hű Ábrahám

A hű Ábrahám jut eszembe, aki engedelmeskedve a Beérsebában éjjeli látomásban kapott parancsnak, Izsákkal útnak indul. Maga előtt látta a hegyet, melyet Isten kijelölt, hogy azon áldozzék. Leveszi a fát szolgájának válláról, és Izsákra rakja át, arra, akit majd fel kell áldoznia. Szilárdsággal és gyötrelmes szigorral övezi fel lelkét, készen arra, amit Isten mondott neki. Sajgó szívvel és reszkető kézzel tartja a tüzet, mikor Izsák megkérdezi: Apám, itt a fa meg a tűz, de hol az áldozat? De jaj, Ábrahám most még nem bírja megmondani. Apa és fia megépíti az oltárt, s elérkezik a szörnyű perc, mikor Ábrahámnak meg kell mondania Izsáknak, ami az egész hosszú úton gyötrelmekkel töltötte el lelkét, azt, hogy Izsák az áldozat. Izsák nem gyerek többé, hanem felnőtt ifjú. Megtagadhatta volna apjának az engedelmességet, ha azt választja. Nem vádolja apját, hogy megbolondult, azt sem kísérli meg, hogy eltérítse szándékától, hanem engedelmeskedik. Tudja, hogy apja szereti őt, s nem ajánlaná fel e borzalmas áldozatot, ha Isten nem szólította volna fel erre. Szánakozó apjának reszkető, szerető keze megkötözi Izsákot, mert Isten úgy parancsolta. A fiú alárendeli magát, hogy apja feláldozza, mert hisz apjának feltétlen becsületességében. De mikor minden elkészül, mikor a végsőkig próbára lett téve mind az apa hite, mind a fiú engedelmessége, akkor Isten angyala megragadja Ábrahám kinyújtott karját, mely már-már lesújt fiára, s azt mondja néki, hogy elég volt. „Most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem kedvezel a te fiadnak a te egyetlenegyednek énérettem.”

A mi okulásunkra jegyezték le ezt. Komoly tanítást nyújt arról, hogy bizalommal lehetünk Isten követelményei iránt, bármily szigorúak és húsunkba vágók, a gyermekeket pedig arra tanítja, hogy tökéletesen vessék alá magukat szüleiknek és Istennek. Ábrahám engedelmessége arra tanít, hogy semmi se legyen túl becses szemünkben, hogy Istennek adjuk.

Izsák itt Isten Fiát testesíti meg, akit az Úr a világ bűnéért áldozott. Isten azt akarta, hogy Ábrahám értse meg az ember megmentésének örömüzenetét. Hogy ezt elérje, hogy valóságossá tegye előtte, s hogy hitét is próbára tegye, elvárta tőle, hogy ölje meg a hőn szeretett Izsákot. Azért kellett átesnie a sötét és félelmetes próbán, hogy mélyen értelmébe vésse a bűnös emberért szerzett megváltás áldozatos voltát. Az Úr a maga áldozatával értette meg vele, mennyire kimondhatatlan a végtelen Isten lemondása, mikor halálra adja Fiát, hogy megmentse az embert a teljes romlástól. Ábrahám számára az volt a legsúlyosabb lelki gyötrelem, melyet akkor viselt el, mikor Isten parancsának engedelmeskedett, hogy áldozza fel fiát.

Isten odaadta Fiát a megaláztatás, lemondás, nyomor, fárasztó munka, gyalázat életére, majd a kereszt kínhalálára. Az ő áldozatánál azonban nem jött boldog üzenetet hozó angyal: Elég, nem kell meghalnod szeretett Fiam. Angyalok seregei gyászba borulva vártak, remélve, hogy mint Izsák esetében, Isten az utolsó pillanatban megakadályozza Jézus szégyenteljes halálát. Az Atya mégsem hagyta, hogy az angyalok ilyen üzenetet vigyenek szeretett Fiának. A törvényszékek megaláztatása és a Kálváriára az út nem szakadt félbe. Krisztus elviselte mind a maró gúnyt, becsmérlést, gyűlölőinek gyalázkodását, míg csak le nem hajtotta fejét a kereszten, míg meg nem halt.

Isten tudna-e hatalmasabb bizonyítékot nyújtani szeretetéről, mint hogy így engedte Fiát átesni a szenvedés sorozatán? S amint az Isten embernek adott ajándéka ingyenes volt, szeretete pedig végtelen, így korlátlan a bizalmunkra, engedelmességünkre, egész szívünkre és szeretetünk gazdagságára tartott igénye. Az Úr mindarra igényt tart, amit az ember adni képes. Átadásunknak arányban kell állnia Isten ajándékával, teljesnek, hiánytalannak kell lennie. Valamennyien adósai vagyunk Istennek. Olyan igényeket támaszt velünk szemben, melyeknek csak akkor tehetünk eleget, ha teljesen és önként áldozatul adjuk magunkat. Az Úr azonnali, készséges engedelmességre tart igényt, s semmit se fogad el, ami ennél kevesebb. Most nyílik alkalmunk biztosítani magunknak Isten szeretetét és kedvezését. Némelyek életében talán ez az utolsó év, akik ezt olvassák. Van-e ezt a felhívást olvasó fiatalok közt olyan, aki inkább a világ élvezeteit választja ama béke helyett melyet Krisztus nyújt az őszinte keresőnek, és annak, aki jókedvvel teljesíti akaratát?

Isten a szenthely mérlegén méri meg jellemünket, magaviseletünket, indítékainkat. Félelmetes lenne, ha híjával találtatnánk az Üdvözítő iránti szeretet és engedelmesség terén, aki meghalt a kereszten, hogy magához vonzza szívünket. Isten nagyszerű és értékes ajándékokat adományozott nekünk. Világosságot nyújtott, ismertette velünk akaratát, nem kell hát tévelyegnünk, sem a sötétben tapogatóznunk. Ha a végső elszámolás és jutalmak napján valakit lemérnek, és híjával találnak, s félelmes helyzetnek néz elébe, az borzalmas hibát követett el, melyet később nem tudott helyrehozni. Ifjú barátaim, ne keressék majd hiába neveteket Isten könyvében.

Isten olyan feladattal bízott meg benneteket, mely az ő munkásaivá tesz. Körös-körül megmentésre váró lelkek élnek. Ott vannak, akiket bátorítani tudnátok, akiknek áldására lehetnétek buzgó igyekezetetekkel. Mikor majd eszetekbe veszitek, hogy Istennek tartoztok számadással, akkor majd szükségesnek tartjátok, hogy hűségesek legyetek az imaéletben, s hogy virrasszatok az ördög kísértései ellen. Ha valóban keresztények vagytok, sokkal inkább elszomorít majd a világ erkölcsi sötétsége, minthogy magatokat léhaságra és divatos öltözködésre adnátok. Akkor azok közt lesztek, akik siránkoznak és bánkódnak a szörnyűségek miatt, melyek Isten népe közt történnek. Akkor majd ellenálltok a Sátán arra irányuló kísértéseinek, hogy belemerüljetek a hiúságba, cicomáskodásba és szépítgetésekbe. Az értelem, melyet a magasztos felelősség rovására ezek a hiábavaló dolgok tudnak kielégíteni, az csak elsatnyul, szellemi képessége eltörpül.

A mai fiatalok, ha akarnak, Krisztus munkatársai lehetnek. S mikor tevékenyek, hitük megerősödik, és növekedik az Isten akarata felől nyert megismerésük. Az élet könyvébe bevezetnek minden igaz szándékot, minden helyénvaló cselekedetet. Fel szeretném rázni a fiatalokat, hogy ismerjék fel és érezzék át annak az életnek bűnös voltát, mely a maguk önző kielégülésére tör, vásári és hiábavaló dolgokkal nyomorítja halálra szellemi képességeiket. Ha gondolatban és tettekben felülemelkednek a világ hivalkodó vonásain, ha az lesz a céljuk, hogy Isten dicsőségére éljenek, akkor övék lesz a minden értelmet felülmúló béke.

KRISZTUS MEGALÁZTATÁSA

Példaképünk a nehéz, lemondó, önfeláldozó, alázatos ösvényt járta értünk, hogy megmentsen minket. Nehézségekkel találta magát szembe, csalódások érték, gyalázkodást és szenvedést viselt el igyekezetében, hogy megmentsen minket. Mégis megtagadnánk, hogy oda is kövessük őt, ahova pedig a dicsőség királya haladt előttünk? Panaszkodjunk talán a nehéz helyzetekről és próbákról, noha magunkért akarunk győzni, mikor eszünkbe jut, mit szenvedett Megváltónk a kísértés pusztájában, a Gecsemánéban, a Kálvárián? Ezeket azért viselte el, hogy megmutassa nekünk az utat, és meghozza nekünk az isteni segítséget, melyet el kell fogadnunk, máskülönben menthetetlenül elpusztulunk. Ha a fiatalok el szeretnék nyerni az örök életet, ne várják azt, hogy követni tudják hajlamaikat. A díj sokba – mindenbe – fog kerülni. Most még választhatnak Jézus és a világ között. Hány kedves fiatal kész elviselni a nélkülözéseket, fáradtságot, nehéz munkát és aggodalmat, csakhogy magukat szolgálják, hogy ebben az életben érjék el céljukat! Eszükbe se jutna panaszkodni a nélkülözések és az útjukba kerülő akadályok miatt, mikor a maguk érdekeit szolgálják. Mért kellene hát visszariadniuk a viszályoktól, a lemondástól vagy bármi áldozattól, mikor az örök életet akarják elnyerni?

Krisztus a dicsőség udvarából jött le a bűntől szennyes világra, s az emberek színvonalára alázta magát. Azonosította magát gyengeségeinkkel, s hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett. Krisztus igaz jellemet tökéletesített a földön. Nem a maga javára, mert az ő jelleme tiszta és szeplőtlen volt, hanem a bukott emberért. S most felajánlja jellemét annak, aki hajlandó elfogadni azt. A bűnösnek a bűnei elhagyása, a Krisztusba vetett hit, s az Isten tökéletes törvénye iránti engedelmesség által Krisztus igazságos tetteit tudják be, ezek az ő igaz tettei lesznek, s nevét bejegyzik a Bárány életkönyvébe. Isten gyermekévé, a királyi család tagjává válik.

Jézus végtelen árat fizetett, hogy megváltsa a világot, ezért rábízták az emberiséget – az ő tulajdona lettünk. Feláldozta megtisztelő helyzetét, gazdagságát, fenségben uralkodó, dicső otthonát, s József és Mária fia lett. József a lehető legegyszerűbb kétkezi munkás volt. Jézus is dolgozott, a nélkülözések és fárasztó munka életét élte. Keresztsége után, mikor nyilvános szolgálata elkezdődött, csaknem hat hétig viselte a gyötrő böjtöt. Nem csupán az éhség tette kimondhatatlanná szenvedéseit, hanem ólomsúllyal nehezedett rá a világ bűne. Ö, aki bűnné lett értünk, maga nem ismert bűnt. A bűneink miatt ráháruló roppant teherrel együtt viselte az étvágy követelésének rettenetes súlyát, de a világ, a megtiszteltetés és a hiú fitogtatás önhitt, elbizakodásra vezető szeretetének roppant terhét is. Krisztus elviselte, kibírta e három legsúlyosabb kísértést, és győzött az ember javára, helyes jellemet alakítva ki számára, mert tudta, hogy az ember képtelen erre. Tudta, hogy az ördög e három ponton rohamozza az emberiséget. Sátán legyőzte Ádámot s azt tervezi, hogy addig folytatja a züllesztést, míg teljessé nem teszi az ember romlását. Krisztus azért szállt síkra, hogy az ember helyett legyőzze az ördögöt, mert látta, hogy magára hagyva sehogyan sem bír győzelmet aratni. Krisztus a szenvedéssel teli, lemondó, önfeláldozó életével és megaláztatásával, majd végső halálával készítette elő az utat az ember megváltásához. Segítséget hozott az embernek, hogy ha követi Krisztus példáját, győzelmet tudjon aratni magáért, amint Krisztus is győzött érte.

„Avagy nem tudjátok-e, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szentléleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek, és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg, dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi.” „Nem tudjátok-e, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek. Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent ezek vagytok ti.” „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában, mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? Vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel. És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? Vagy mi köze hívőnek hitetlenhez. Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, amint az Isten mondta: Lakozom bennük, és közöttük járok, és leszek nékik Istenük, és ők én népem lesznek. Annakokáért menjetek ki közülük, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek, és magamhoz fogadlak titeket. És leszek néktek Atyátok, és lesztek fiaimmá és lányaimmá, azt mondja a mindenható Úr.”

Mennyei Atyánk mily kegyelmesen s gyengéden bánik gyermekeivel! Megőrzi őket ezernyi ismeretlen veszélytől, s megóvja őket Sátán körmönfont ármányaitól, nehogy elpusztuljanak. Mivel Istennek angyalai által végzett védelmező gondoskodása láthatatlan homályos szemünk előtt, azért ne is próbáljuk elképzelni és megbecsülni azt az örökké éber érdeklődést, mellyel szeretetteljes és jó szándékú Teremtőnk viseltetik kezének alkotásai iránt? Nem vagyunk hálásak a kegyelem sokrétűségéért, amelyet naponta ránk áraszt.

A fiatalok nem ismerik a sok-sok veszélyt, melynek naponta ki vannak téve. Soha teljesen meg nem ismerhetik azokat, de ha virrasztanak és imádkoznak, akkor Isten érzékenynek őrzi meg lelkiismeretüket, s tisztán a felfogásukat, hogy felismerjék az ellenség áskálódását, és támadásai közepette is erősek legyenek. Ám sok fiatal már hosszú ideje hajlamait követi, hogy a kötelesség semmitmondó szó előttük. Nem értik meg a magasztos és szent kötelességeket, melyeket végezniük kell mások javára és Isten dicsőségére, s teljesen elhanyagolják a teljesítésüket.

Ha a fiatalok fel tudnának ébredni, hogy mélyen átérezzék, hogy Istentől van szükségük erőre a Sátán kísértései ellen, értékes győzelmeket arathatnának, s becses tapasztalatra tehetnének szert a keresztény hadviselés terén. Milyen kevés fiatal gondol Péternek, az ihletett apostolnak intésével: „Józanok legyetek, vigyázzatok, mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szertejár, keresvén, kit elnyeljen. Akinek álljatok ellen.” János látomásban látta az ördög hatalmát az emberek felett, ezért kiáltotta: „Jaj a föld és tenger lakosainak, mert leszállott az ördög tihozzátok, nagy haraggal teljes, úgy, mint aki tudja, hogy kevés ideje van.”

A fiatalok egyedüli biztonsága a folytonos virrasztás és alázatos ima. Ne áltassák magukat, hogy e kettő nélkül is keresztények tudnának lenni. Az ördög ma is a világosság leple alá rejti kísértéseit és cselvetéseit, épp úgy, mint Krisztust is megközelítette a pusztában. Ott is mennyei angyalok külsejét öltötte magára. Az üdvösség ellenfele mennyei vendégként közelít meg minket, az apostol azért javasolja az óvatosságot és éberséget, mint egyedüli biztonságot. A fiatal, aki gondtalanságot és könnyelműséget enged meg magának, s elhanyagolja a keresztény kötelességet, az egyre az ellenség kísértései alá esik, ahelyett, hogy győzelmeket aratna, amint Krisztus is győzött.

A teljesen megtért számára nem fárasztó teher a Krisztus szolgálata. Az Üdvözítő iránti engedelmesség ez életben sem csökkenti boldogságunkat és igaz örömünket, hanem finomító, felemelő hatalmat gyakorol jellemükre. Az élet becses Igéjének Bibliában található mindennapos tanulása megerősíti szellemi képességünket, felszerel minket az Isten természetben fellelhető nagyszerű és dicső műveinek ismeretével. A Szentírás tanulmányozása által szert teszünk a helyes tudásra, mellyel a lehető legtöbb tiszta, zavartalan boldogságnak örvendhetünk. A Biblia kutatója felfegyverzi magát a Szentírás érveivel is, hogy el tudja távolítani a hitetlenek kételyeit, s az igazság tiszta fényével tud szembeszegülni azokkal. A Szentírás kutatói mindig erőt meríthetnek belőle az ördög kísértései ellen, teljesek lehetnek jócselekedeteikben, s meg tudnak felelni annak, aki reménységükről kérdőre vonja őket.

Gyakran az a benyomás marad az emberekben, hogy a vallás megalázó, s hogy a bűnösök részéről leereszkedés, ha életük szabályának fogadják el a Biblia mértékét. Azt képzelik, hogy Isten követelményei kifinomulatlanok, s ha elfogadják ezeket, le kell mondaniuk ízlésükről, s arról, hogy a szépnek örvendezzenek. Azt képzelik, hogy e helyett a megalázást és a lesüllyedést kell elfogadniuk. Az ördög sosem hoz aljasabb csalást, mint ezt. A mesterséges és hamis helyett Jézus tiszta vallása elvárja követőitől a természetes szépség egyszerűségét, a természetes kifinomultság és emelkedett erkölcsi tisztaság csiszoltságát.

Úgy tekintik a tiszta vallást, mint aminek nagyon szigorúak a követelményei, s kedvezőtlenül hasonlítható össze a világ csillogásával, ragyogásával, különösen a fiatalok esetében. Megalázó, lemondó próbának tartják, mely megfoszt az élet minden örömétől. Holott a Biblia vallása mindig arra hajlik, hogy felemeljen és finomítson. S ha Krisztus hitvalló követői megvalósítanák életükben a hamisítatlan vallás elveit, akkor az elfogadható lenne a kifinomultan gondolkodó emberek előtt. A Biblia vallásában semmi sem hat bántón akár a legnemesebb érzésekre is. Minden tanítása és követelménye oly tiszta, mint Isten jelleme, s magasztos, mint az Úr királyi széke.

A világ Megváltója figyelmeztetett ugyan bennünket az élet kevélysége ellen, de nem az élet kellemes oldalai, sem a természet szépségei ellen. Hiszen ő említette a mezei virágok ragyogó szépségét, s a tó tükrén ringó tavirózsa tisztaságát, mikor így szólt: „Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek: nem munkálkodnak, és nem fonnak. De mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy.” Arra tereli itt a figyelmet, hogy bár valaki gondos lehet, fárasztó munkát végezhet, hogy a csodálat tárgyává tegye magát a külső díszekkel, az összes elképzelhető cicomával, mégsem vetekedhet a természetes szépséggel, a mező egyszerű virágaival. Isten díszítésével a virágok is felülmúlják Salamon legszemkápráztatóbb öltözetét: „Salamon, minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy.”

Fontos tanítás rejlik ebben Krisztus követői számára. A világ megváltója a fiatalokhoz intézi szavait. Hallgatni fogtok-e a mennyei Tanító szavára? Olyan tárgyakat tár elétek megfontolásra, melyek megnemesítenek, felemelnek, kifinomítanak, megtisztítanak, és soha le nem aljasítják, soha alantassá nem teszik a szellemi képességeket. Az ő hangja szól hozzátok: „Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város.” „Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jócselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” Ha Isten világossága bennetek van, akkor az világítani fog másoknak is. Mert lehetetlen elrejteni.

Kedves fiatalok, hajlotok a világias öltözködésre; hogy csipkéket, aranyat és mesterséges díszeket viseljetek hivalkodásra, de ez nem fogja beajánlani a vallásotokat az embereknek, sem az igazságot, melyet vallotok. Éles látású emberek annak bizonyítékaként veszik külsőtök szépítgetésére irányuló kísérleteiteket, hogy gyenge az elmétek, s büszke a szívetek. Ifjú nővéreimnek jó ajánlólevél lesz az egyszerű, keresetlen, szerény öltözet. Nincs jobb módja, hogy úgy fényljék világosságotok az emberek előtt, mintha szerényen öltözködtök, és szerényen viselkedtek. Ezzel bizonyítjátok, hogy az örök élethez képest nem tartjátok fontosnak az evilági dolgokat.

Most nyílik előttetek aranyat érő lehetőség, hogy ártatlan, ártalmatlan, tiszta és szent jellemet alakítsatok ki a menny számára. Nem vethetitek koncul e drága órákat a csokroknak, szalagoknak, a külső felcicomázásnak – a benső ékesítés rovására. „Akiknek ékessége ne legyen külső, hajuknak fonogatásából és aranynak felrakásából, vagy öltözékek felvevéséből való. Hanem a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával, ami igen becses az Isten előtt.”

Isten, aki mindent szépnek s gyönyörködtetőnek teremtett, amin csak megnyugszik a szem, nagyon szereti a szépet. Ő mutatja meg, hogyan értékeljétek a valódi szépséget. Isten előtt a rejtett belső ember értékes, a zavartalan szelídség és lelki nyugalom ékessége. Törekedjünk hát buzgón, hogy elérjük, ami értékesebb Isten előtt, mint a költséges öltözék, a gyöngyök, vagy az arany! A belső ékesség, a szelídség kegyessége, a mennyei angyalokkal összhangban álló lelki nyugalom nem csökkenti a jellem valódi méltóságát, s e világon sem tesz bennünket kevésbé vonzóvá.

A tiszta és szeplőtlen vallásosság nemessé változtatja birtokosát. Az igazi keresztényben mindig fellelhető a kifejezett derű, Istenbe vetett szent, örömteljes bizalom, a gondviselés iránti alávetettség, mely felüdíti a lelket. A keresztény minden elnyert jóban Isten szeretetét és gondoskodását látja. A természet adományai méltók, hogy elgondolkozzunk rajtuk. Ha szemügyre vesszük környezetünk természetes szépségét, gondolataink felemelkednek a természet Alkotójához, aki minden szépséget teremtett. Isten művei szólnak érzékeinkhez, dicsőítik az Úr hatalmát s bölcsességét. Minden teremtett dolognak megvan a maga varázsa, bája, mely felkelti Isten gyermekének érdeklődését, s arra neveli, hogy többre becsülje Isten szeretetének e becses bizonyítékait, mint az ember alkotásait.

A látnok a lelkesedés szavaival dicsőíti Isten teremtett műveit: „Mikor látom egeidet, a te ujjaidnak munkáját, a holdat és a csillagokat, amelyeket teremtettél, micsoda az ember – mondom –, hogy megemlékezel róla, és az embernek fia, hogy gondod van reá?” „Mi Urunk, Istenünk, mily felséges a te neved az egész földön!” „Dicsérlek Uram teljes szívemmel, hirdetem minden csudatételeidet.”

A vallás olyan sok vallójának a vallás hiánya teszi árnyékossá ösvényét. Van, aki bár kereszténynek látszik, mégis méltatlan e névre. Nincsen keresztény jellemük. Mikor keresztény voltuk próbára kerül, vallásuk hamissága nagyon nyilvánvaló. Az igaz vallásosság meglátszik a mindennapi viselkedésen. A keresztény életét őszinte szívből fakadó, önzetlen cselekedetek jellemzik, a mások javára és Isten dicsőségére végzett cselekedetek. A keresztény ösvénye nem sötét és borús. Ihletett író mondja: „Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz a teljes délig. Az istentelenek útja pedig olyan, mint a homály, nem tudják, miben ütköznek meg.”

A fiatalok éljenek talán hiábavaló s következetlen életet, a divat és könnyelműség életét, a ruhaügyek szintjére alacsonyítva le szellemi képességeiket, és bűnös, érzéki élvezetekre pazarolva idejüket? Még ha nem is állnak készen, Isten így szólhat hozzájuk: Ma éjjel véget ér dicsőséged. Halálos betegséget engedélyezhet azokra, akik nem teremnek gyümölcsöt az ő dicsőségére. Mikor az örökkévalóság tényeivel kerülnek szembe, talán megértik az idő és életük értékét, melyet most elveszítettek. Akkor talán eszükbe veszik az üdvösség értékét. Belátják, hogy nem dicsőítették Istent életükkel, nem világították meg mások előtt a mennybe vezető utat. Csak a maguk dicsőítésére éltek. S mikor kínok gyötrik, s lelki bánkódás emészti őket, már nem lesz világos fogalmuk az örökkévaló dolgokról. Áttekinthetik múlt életüket, s lelkiismeretfurdalástól mardosva így kiáltanak fel: Semmit sem tettem Jézusért, noha ő mindent megtett értem. Borzalmasan hiábavaló volt az életem!

Míg imádkozol kedves fiatal, hogy el ne ess a kísértésben, ne feledd, hogy kötelességed nem ér véget az imával. Amennyire csak lehet, magadnak kell megfelelned imádra azzal, hogy ellenállsz a kísértésnek. S amit magad nem bírsz megtenni, bízd Jézusra, hogy ő megtegye érted. Szavaiddal és viselkedéseddel lehetetlen túlzásba vinni az elővigyázatot, nehogy meghívd az ellenséget, hogy megkísértsen. Sok fiatal, semmibe véve a figyelmeztetéseket és intéseket, szélesre tárja az ajtót az ördög előtt. Isten szavával, mint vezetőnkkel, s Jézussal, mint mennyei Tanítónkkal, nem kell tudatlannak lennünk az Úr kívánalmai, sem az ördög csapdái felől, nem elkerülhetetlen, hogy kísértései legyőzzenek. Mikor teljesen átadjuk magunkat az Úr Lelke irányításának, nem lesz nyűgös kötelesség engedelmeskednünk Isten akaratának.

Ideje komolyan vennünk a dolgokat. Ha Isten gyermekei vagyunk, míg csak e világban élünk, feladatokat bíz ránk. Nem mondhatjuk, hogy semmi tennivalónk, míg bármi is elvégzésre vár. Bár minden fiatal úgy látná, mint én, hogy mit végezhetnének el, s hogy Isten felelősnek tartja őket, ha hanyagok. Ő végezte el a világon a legjelentősebb feladatot, ő a fájdalmak férfija, aki tudta, mi a szenvedés. A léha gondolkodású soha jót nem végez.

Szomorú, ha manapság sok ifjú és lány lelki gyengeségben szenved, mert ha Istennek szentelnék magukat, hatalmas eszközök lehetnének a jóra. Milyen fájdalom a fiatalok szilárdságának, állhatatosságának hiánya. Valamennyiünknek szánakozni kellene ezen. Szemlátomást kevés az erejük a helyes viselkedéshez, hiányzik belőlük az őszinte igyekezet, hogy inkább a kötelesség hívásainak, mint hajlandóságaiknak engedelmeskedjenek. Némelyekben mintha alig lenne erő, hogy ellenálljanak a kísértésnek. Azért csenevészek a lelkiekben, mert nem erősödnek bennük gyakorlás által. Egyhelyben topognak, holott előre kellene törniük. A hitélet s kötelességteljesítés terén minden előre megtett lépés közelebb visz bennünket a mennyhez. Olyan megújulásról szeretnénk hallani, amilyet a fiatalok eddig nem valósítottak meg. Sátán rájuk erőszakol minden csalétket, amit csak ki tud eszelni, hogy közönyössé és hanyaggá tegye őket. Azt javaslom, hogy a fiatalok tegyenek rendkívüli erőfeszítést, hogy támogassák egymást, hogy hűek maradjanak a keresztséggel vállalt ígéretekhez, s kötelezzék el magukat Isten előtt, hogy visszavonják szeretetüket a kiöltözködéstől és hivalkodástól.

Emlékeztetni szeretném a fiatalokat, akik egyre díszítgetik magukat, kalapjukat, hogy az Üdvözítő az ő bűneikért viselt szégyenletes töviskoronát. Amikor értékes időt pazarolnak külsejük cicomázására, ne feledjék, hogy a dicsőség királya egyszerű, egy darabból szőtt öltözetet viselt. Akiknek az a gondjuk, hogy személyüket díszítgessék, ne feledjék, hogy Jézus gyakran kimerült volt a szakadatlan, súlyos fáradozástól, lemondástól és önfeláldozástól, csak hogy a szenvedők, s lelki szükséget látók áldására lehessen. Egész éjszakákat töltött imában, magányos hegyekben. Nem gyengeségei és szükségletei miatt, hanem mert ismerte természetetek gyengeségét, hogy épp azokon a pontokon álljatok ellen az ellenségnek, ahol most vereséget szenvedtek. Tudta, hogy közönyösek lesztek a fenyegető veszedelem iránt, s nem érzitek át az ima szűkségét. Értünk öntötte ki könyörgését az Atya előtt hangos kiáltásokkal és könnyhullatással, hogy megmentsen bennünket a kevélységtől, a hiúság s élvezetek szeretetétől, amelyekbe most belemerülünk, melyek kiszorítják a Jézus iránti szeretetet. Ezért ontotta könnyeit, s azért törte meg tekintetét a bánat és a kín, bárki emberfiánál inkább.

Ébredjetek fel hát ifjú barátaim, rázzátok le az ijesztő közönyt s kábultságot, mely a világhoz igazodásra késztet! Hallgassatok az intő szóra, mely arra tanít, hogy pusztulás leselkedik azok ösvényén, akik a veszélynek ez óráján könnyen veszik a dolgokat. Isten türelme nem vár rátok örökké, szegény, komolytalan lelkekre. Aki kezében tartja sorsunkat, nem hagy örökre gúnyt űzni magából. Jézus kijelentette, hogy súlyosabb bűn is létezik, mint amely elpusztította Szodomát és Gomorát. Azok vétke, akik elnyerték ugyan az igazság ragyogó fényét, mégsem készteti ez őket bűnbánatra. Ez a vétek nem más, minthogy elrejtjük a világnak szóló legkomolyabb üzenet fényét. Azok bűne, akik bár látták Jézust a kísértés pusztájában, mikor halálos kínnal görnyedt a világ bűnének súlya alatt, e látvány mégsem készteti őket alapos megtérésre. Urunk csaknem hat hétig böjtölt, hogy az emberért győzzön az étvágyon, a hiúságon, a cicomáskodás és a világi megtiszteltetés kívánásán. Jézus megmutatta nekik, hogy tudnak magukért győzni, amint ő is győzött. Mégis húzódozik a természetük, hogy a drága Megváltóért elviseljék a rosszallást és gyalázatot, a gúnykacajt és szégyent. Nincs ínyükre megtagadni magukat, s a más javát akarni. Nem kellemes győzniük, amint ő is győzött, ezért hátat fordítanak a példának, melyet pedig félreérthetetlenül követésre adott számukra az Úr. Nem hajlandók követni a példát, melyért az Üdvözítő lejött a mennyei udvarokból, hogy rájuk hagyja.

Az ítélet napján enyhébb sorsa lesz Szodomának és Gomorának, mint akiknek osztályrészül jutott a ma ragyogó fényes világosság és előjogok, s mégsem követik a fényt, mégsem adják át szívüket teljesen Istennek.