4. fejezet

6. Isten utasította Debórát, hívja el Bárákot - Az Úr közölte Debórával szándékát, hogy elpusztítja Izrael ellenségeit, s fölszólította, küldjön el Bárákért, Naftali törzséből, s közölje vele az Úrtól kapott utasításokat. El is küldött Bárákért, s utasította, hogy gyűjtsön össze húszezer férfit Naftali és Zebulon törzséből és harcoljon Jabin király seregei ellen. (Idők jelei 1881 június 16)

8, 9 Bárák nem bízott Izraelben - Bárák ismerte a héberek szétszórt, csüggedt és fegyvertelen állapotát, valamint ellenségeik erejét és fölkészültségét. Bár az Úr jelölte ki öt Izrael szabadítására, bár biztosította őt, hogy vele megy és legyőzi ellenségeiket, Bárák mégis félénk és bizalmatlan maradt. Elfogadta az üzenetet Debórától, mint Isten szavát, mégis kevéssé bízott meg Izraelben. Attól tartott, hogy nem engedelmeskednek majd hívásának. Nem volt hajlandó ilyen kétséges vállalkozásba fogni, hacsak Debóra el nem kíséri őt, hogy tekintélyével és tanácsával támogassa. (Idők jelei 1881 június 16.)

12-14. Rosszul fölfegyverezett Izraeliták a Tábor hegyéhoz vonulnak - Bárák most már tízezer férfiúnyi hadsereget vezetve a Tábor hegyéhez menetelt, amint az Úr utasította. Sisera azonnal roppant jól felszerelt sereget gyűjtött, körül szándékozott venni a hébereket s könnyű zsákmánnyá akarta tenni őket. Az izraeliták rosszul voltak fölfegyverezve a csatára, s rémülten tekintettek a számlálhatatlan seregre, mely a síkon táborozott előttük, fölfegyverezetten, a retteget vasalt hadiszekerekkel is föl szerelve. A szekerek borzalmas pusztításra készültek. Hosszú késeket erősítettek a tengelyhez, úgyhogy amikor a hadiszekereket áthajtották az ellenség sorain, úgy vágta le őket, mint a sarló a búzát. (Idők jelei, 1881. június 16.)

17-22. Sisera halála Jáhel keze által - Jáhel először nem ismerte föl vendégét s el akarta rejteni őt. Hanem amikor megtudta, hogy Sisera, Isten és az ő népének ellensége tért be hozzá, megváltozott a szándéka. Amint Sisera Jáhel előtt fekve aludt, Jáhel legyőzte természetes iszonyát és megölte őt - szöget vert halántékába. Mikor Bárák az ellenséget üldözve arra haladt, Jáhel behívta őt, hogy lássa az ellenség dicsekvő parancsnokát holtan a lábánál - asszony keze által megölten. (Idők jelei 1881 június 16)