As I have of late looked around to find the humble followers of the meek and lowly Jesus, my mind has been much exercised. Many who profess to be looking for the speedy coming of Christ are becoming conformed to this world and seek more earnestly the applause of those around them than the approbation of God. They are cold and formal, like the nominal churches from which they but a short time since separated. The words addressed to the Laodicean church describe their present condition perfectly. (See Revelation 3:14-20.) They are “neither cold nor hot,” but “lukewarm.” And unless they heed the counsel of the “faithful and true Witness,” and zealously repent and obtain “gold tried in the fire,” “white raiment,” and “eye-salve,” He will spew them out of His mouth. {EW 107.2}
Midőn nemrég körülnéztem, hogy az alázatos és szelíd Üdvözítőnek alázatos követőit keressem, lelkem nagyon elszomorodott. Sokan azok közül, akik azt állítják, hogy Krisztus közeli eljövetelére várnak, e világhoz alkalmazkodnak, és inkább keresik a világ tetszését, mint Istenét. Hidegek és a formaságok emberei, csak úgy, mint a névleges egyházak, amelyektől nemrég elszakadtak. A laodiceai gyülekezethez intézett szavak a legtalálóbban jellemzik jelenlegi állapotukat. (Lásd Jelenések 3,14–20) „Se melegek, se hidegek”, hanem langymelegek. Ha nem követik az igaz és hű Tanúbizonyság tanácsát, ha nem térnek meg őszintén, és ha nem vásárolnak „tűzben megpróbált aranyat”, „fehér ruhákat” és „szemgyógyító írt”, úgy az Üdvözítő kiveti őket szájából. {EW 107.2}
The time has come when a large portion of those who once rejoiced and shouted aloud for joy in view of the immediate coming of the Lord, are on the ground of the churches and the world who once derided them for believing that Jesus was coming, and circulated all manner of falsehoods to raise prejudice against them and destroy their influence. Now, if any one longs after the living God, hungering and thirsting for righteousness, and God gives him to feel His power, and satisfies his longing soul by shedding abroad His love in his heart, and if he glorifies God by praising Him, he is, by these professed believers in the soon coming of the Lord, often considered deluded, and charged with being mesmerized or having some wicked spirit. {EW 108.1}
Akik most Krisztus közeli eljövetelére várakoznak, ugyanabba a lelki állapotba jutottak, mint azok, akik őket reménységükért kigúnyolták és mindenféle hazugságot terjesztettek róluk, hogy előítéletet támasszanak irántuk, és befolyásukat tönkretegyék. Akik az élő Isten után vágyakoznak, és igazságát szomjúhozzák, azoknak teljesíti szívük vágyát; érezteti velük erejét és kiárasztja szívükbe Isteni szeretetét. Gyakran előfordul, hogy olyanok gúnyolják és nevezik félrevezetetteknek őket, akik magukat szintén Krisztus-váróknak állítják. Ezek azt állítják az igaz keresztényekről, hogy a magnetizmusnak vagy valami rossz szellemnek a befolyása alatt állnak. {EW 108.1}
Many of these professed Christians dress, talk, and act like the world, and the only thing by which they may be known is their profession. Though they profess to be looking for Christ, their conversation is not in heaven, but on worldly things. “What manner of persons” ought those to be “in all holy conversation and godliness,” who profess to be “looking for and hasting unto the coming of the day of God.” 2 Peter 3:11, 12. “Every man that hath this hope in him purifieth himself, even as He is pure.” 1 John 3:3. But it is evident that many who bear the name of Adventist study more to decorate their bodies and to appear well in the eyes of the world than they do to learn from the Word of God how they may be approved of Him. {EW 108.2}
Ezek közül a névleges keresztények közül nagyon sokan úgy öltözködnek, beszélnek és cselekszenek, mint bármelyik világfi. Csupán vallomásuk alapján ismerhetünk rájuk. Azt vallják, hogy Krisztus eljövetelére várakoznak, de beszélgetésük tárgyát mégsem mennyei, hanem földi dolgok képezik. Pedig „milyeneknek kell lenniük azoknak szent életben és kegyességben”, akik vallják, „hogy az Úr megjelenésének napját várják”. (2Péter 3,11) „És akiben meg van ez a reménység őiránta, az mind megtisztítja ő magát, amiképpen ő is tiszta” (1János 3,3) Csakhogy sajnos tény az, hogy sokan azok közül, akik magukat Jézust-váróknak nevezik, inkább testüket ékesítik s inkább arra törekszenek, hogy a világ tetszését megnyerjék, minthogy Isten szavát tanulmányoznák, hogy Isten tetszésére legyenek. {EW 108.2}
What if the lovely Jesus, our pattern, should make His appearance among them and the professors of religion generally, as at His first advent? He was born in a manger. Follow Him through His life and ministry. He was a man of sorrows and acquainted with grief. These professed Christians would be ashamed of the meek and lowly Saviour who wore a plain, seamless coat, and had not where to lay His head. His spotless, self-denying life would condemn them; His holy solemnity would be a painful restraint upon their lightness and vain laughter; His guileless conversation would be a check to their worldly and covetous conversation; His declaring the unvarnished, cutting truth, would manifest their real character, and they would wish to get the meek pattern, the lovely Jesus, out of the way as soon as possible. They would be among the first to try to catch Him in His words, and raise the cry, “Crucify Him! Crucify Him!” {EW 108.3}
Mi is lenne, ha Jézus, a mi Példaképünk, ezek között s általában a névleges keresztények között megjelenne, mint első eljövetelekor? Istállóban született. Figyeljétek életét és tanítói működését! A szenvedések embere volt. Jól ismerte a fájdalmat. Óh, hogy megszégyeníteni ezeket a névleges keresztényeket az alázatos Üdvözítő! Aki egyszerű, egy darabból készült ruhában járt, s akinek nem volt hová fejét lehajtani. Szeplőtlen, önmegtagadó élete kárhoztatná őket; hiúságuk és könnyelműségük miatt szégyenkezniük kellene, midőn látnák méltóságteljes komolyságát. Nyílt és becsületes szavai akadályoznák világias, könnyelmű és buja fecsegésüket. Krisztus nem szégyellné velük a kendőzetlen, tiszta igazságot közölni, amely leplezné valódi jellemüket, s ezek nem kívánnának mást, minthogy ezt a szelíd Példaképet, ezt a szeretetteljes Üdvözítőt minél előbb eltávolítsák az útból. Ők lennének az elsők, akik saját szavaival akarnák megfogni az Üdvözítőt, s elsőnek kiáltanák, hogy: „Feszítsd meg Őt, feszítsd meg Őt!” {EW 108.3}
Let us follow Jesus as He so meekly rode into Jerusalem, when “the whole multitude of the disciples began to rejoice and praise God with a loud voice, ... saying, Blessed be the King that cometh in the name of the Lord: peace in heaven, and glory in the highest. And some of the Pharisees from among the multitude said unto Him, Master, rebuke Thy disciples. And He answered and said unto them, I tell you that if these should hold their peace, the stones would immediately cry out.” A large portion of those who profess to be looking for Christ would be as forward as the Pharisees were to have the disciples silenced, and they would doubtless raise the cry, “Fanaticism! Mesmerism! Mesmerism!” And the disciples, spreading their garments and branches of palm trees in the way, would be thought extravagant and wild. But God will have a people on the earth who will not be so cold and dead but that they can praise and glorify Him. He will receive glory from some people, and if those of His choice, those who keep His commandments, should hold their peace, the very stones would cry out. {EW 109.1}
Kövessük Jézust, midőn alázatosan bevonult Jeruzsálembe, midőn a tanítványok tömege Istent fennhangon e szavakkal magasztalta: „Áldott a király, aki jő az Úrnak nevében! Békesség a mennyben és dicsőség a magasságban! És némelyek a farizeusok közül a sokaságból mondának neki: Mester, dorgáld meg a te tanítványaidat! És ő felelvén, monda nékik: Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.” (Lukács 19,38–40) Sokan, akik vallják, hogy Krisztust várják, ha az Úr eljönne, a régi farizeusok példája szerint ráparancsolnának a tanítványokra, hogy hallgassanak el. Azt kiáltanák: Fanatizmus! Magnetizmus! Mesmerizmus! Ezek is eszelősöknek mondanák a tanítványokat, akik ruháikat az útra terítették, ahol a Megváltó elhaladt. Ám de Istennek nincs szüksége olyan népre, amely hideg vagy halott; hanem olyanra, amely Őt magasztalja és megdicsőíti. Mindig lesznek hűséges lelkek, akik készek az Urat megdicsőíteni, s ha a tanítványok, a törvénytartók hallgatnak, a kövek fognak kiáltani. {EW 109.1}
Jesus is coming, but not as at His first advent, a babe in Bethlehem; not as He rode into Jerusalem, when the disciples praised God with a loud voice and cried, “Hosanna”; but in the glory of the Father and with all the retinue of holy angels to escort Him on His way to earth. All heaven will be emptied of the angels, while the waiting saints will be looking for Him and gazing into heaven, as were the men of Galilee when He ascended from the Mount of Olivet. Then only those who are holy, those who have followed fully the meek Pattern, will with rapturous joy exclaim as they behold Him, “Lo, this is our God; we have waited for Him, and He will save us.” And they will be changed “in a moment, in the twinkling of an eye, at the last trump”—that trump which wakes the sleeping saints, and calls them forth from their dusty beds, clothed with glorious immortality, and shouting, “Victory! Victory over death and the grave!” The changed saints are then caught up together with the angels to meet the Lord in the air, never more to be separated from the object of their love. {EW 110.1}
Jézus ismét eljön, de nem úgy, mint egykoron Betlehemben, sem úgy, miként Jeruzsálembe bevonult, midőn a tanítványok ujjongva kiáltottak „hozsanná”-t Neki; hanem eljön az Atyának dicsőségében az összes szent angyalokkal egyetemben, akik elkísérik földi útjára. A menny teljesen üres marad, mert az angyalok Mesterüket kísérik el és a földön az élő és várakozó szentek a menny felé, Jézus felé tekintenek, amiképpen a galileai férfiak tették, midőn az Úr az Olajfák hegyéről a mennybe szállt. Ama napon csak a jámborok, a szentek kiáltanak fel ujjongva – akik igazán alázatosan és szelíden követték Krisztus példáját: „Íme, a mi Urunk, akit vártunk, s aki megszabadít minket!” S a szentek „egyetlen szempillantás alatt” a végső harsonaszóra elváltoznak – ama harsonának a szavára, amely a porban nyugvó szenteket új életre szólítja. Az Úr felruházza dicső halhatatlansággal szentjeit, úgy, hogy örömmel kiáltanak fel: „Győzelem, győzelem a sír és halál felett!” Az elváltozott szentek most a szent angyalokkal együtt az Úr elé ragadtatnak a levegőbe, hogy soha többé el ne váljanak szeretett Uruktól. {EW 110.1}
With such a prospect as this before us, such a glorious hope, such a redemption that Christ has purchased for us by His own blood, shall we hold our peace? Shall we not praise God even with a loud voice, as did the disciples when Jesus rode into Jerusalem? Is not our prospect far more glorious than was theirs? Who dare then forbid us glorifying God, even with a loud voice, when we have such a hope, big with immortality, and full of glory? We have tasted of the powers of the world to come, and long for more. My whole being cries out after the living God, and I shall not be satisfied until I am filled with all His fullness. {EW 110.2}
Hallgathatunk e ily dicsőséges reménység, ily tökéletes megváltás tudatában, melyet Krisztus saját vére árán szerzett meg számunkra? Ne magasztaljuk-e és ne áldjuk-e mi is fennhangon az Üdvözítőt, miképp a tanítványok tették, midőn az Úr bevonult Jeruzsálembe? Nincs-e közelebb hozzánk ama nagy nap, mint volt hozzájuk? Vajon ki akadályozhatna meg minket abban, hogy Istent magasztaljuk és áldjuk, mert a halhatatlanságba és megdicsőülésbe vetett reménységünk nemsokára teljesedésbe megy? Mi immáron megízleltük az eljövendő világ dicsőségét s mind többre és többre vágyunk. Egész lényem vágyik az élő Isten után, s nem nyugszom mindaddig, amíg teljesen át nem hatja valómat az Ő teljessége. {EW 110.2}
