I dreamed of seeing a temple to which many people were flocking. Only those who took refuge in that temple would be saved when time should close. All who remained outside would be forever lost. The multitudes without, who were going their various ways, were deriding and ridiculing those who were entering the temple, and told them that this plan of safety was a cunning deception, that, in fact, there was no danger whatever to avoid. They even laid hold of some to prevent them from hastening within the walls. {EW 78.3}
Álmomban láttam egy templomot, amelybe csak úgy özönlött a nép. Az idők végén csak azok menekülnek meg, akik ebben a templomban kerestek menedéket. Akik künn maradtak örökre elvesznek. A kívül maradó, saját útjain járó tömeg kinevette azokat, akik a templomba léptek és azt mondta, hogy a menekvés e módja ravasz csalás csupán és a valóságban nincsen olyan veszedelem, amelyet kerülni kellene. Egyeseket feltartóztattak, s erővel is meg akarták akadályozni, hogy a templomba bejuthassanak. {EW 78.3}
Fearing to be laughed at and ridiculed, I thought best to wait until the multitude were dispersed, or until I could enter unobserved by them. But the numbers increased instead of diminishing, and fearful of being too late, I hastily left my home and pressed through the crowd. In my anxiety to reach the temple I did not notice or care for the throng that surrounded me. On entering the building, I saw that the vast temple was supported by one immense pillar, and to this was tied a Lamb all mangled and bleeding. We who were present seemed to know that this Lamb had been torn and bruised on our account. All who entered the temple must come before it and confess their sins. {EW 78.4}
Mivel féltem, hogy engem is kinevetnek és kigúnyolnak, várni akartam, míg a tömeg eloszlik, vagy amíg észrevétlenül beosonhatok a templomba. A tömeg azonban ahelyett, hogy szétoszlott volna, állandóan gyarapodott és mivel attól tartottam, hogy elkések, elhagytam otthonomat és keresztültörtem a tömegen. Sietségemben nem is ügyeltem arra a tömegre, amely engem körülvett. Mikor beléptem a templomba, akkor láttam, hogy a hatalmas épület egy óriási pilléren nyugszik, amelyhez egy megsebesített, vérző Bárány van kötve. Mi, akik jelen voltunk, mindnyájan tudtuk, hogy a Bárány mi miattunk sebesíttetett meg. Azoknak, akik a templomba léptek, a Bárány elé kellett járulniuk és bűneiket beismerni. {EW 78.4}
Just before the Lamb were elevated seats upon which sat a company of people looking very happy. The light of heaven seemed to shine upon their faces, and they praised God and sang songs of glad thanksgiving that seemed to be like the music of angels. These were they who had come before the Lamb, confessed their sins, been pardoned, and were now waiting in glad expectation of some joyful event. {EW 79.1}
Közvetlenül a Bárány előtt magas ülések voltak, melyeken emberek ültek, akik nagyon boldogoknak látszottak. Arcukról a menny dicsősége sugárzott, állandóan magasztalták Istent, dics- és hálaénekeket énekelte, amelyek az angyalok zenéjéhez hasonlítottak. Ők azok, akik a Bárány elé járulva, bűneiket beismerték, és bűnbocsánatban részesültek, és immár boldogan várták a bekövetkezendő eseményeket. {EW 79.1}
Even after having entered the building a fear came over me and a sense of shame that I must humiliate myself before these people. But I seemed compelled to move forward, and was slowly making my way around the pillar in order to face the Lamb, when a trumpet sounded, the temple shook, shouts of triumph arose from the assembled saints, an awful brightness illuminated the building, then all was intense darkness. The happy people had all disappeared with the brightness, and I was left alone in the silent horror of night. {EW 79.2}
Miután én is beléptem az épületbe, félelemmel gondoltam arra, hogy ezen emberek előtt magamat meg kell aláznom. Azonban valami állandóan előbbre űzött, úgy, hogy megkerültem a pillért, hogy a Báránnyal szembeállhassak. Ekkor erős harsonaszó hallatszott, a templom megremegett. Felhangzott az egybegyűlt szentek diadalkiáltása és vakítóan félelmetes fény világította be az egész épületet. Majd ismét sűrű sötétség lett. A boldog emberek mind eltűntek a fénnyel együtt és én megdöbbenve teljesen egyedül maradtam az éjszaka sötét, kísérteties csendjében. {EW 79.2}
Soon after this I had another dream. I seemed to be sitting in abject despair, with my face in my hands, reflecting like this: If Jesus were upon earth, I would go to Him, throw myself at His feet, and tell Him all my sufferings. He would not turn away from me, He would have mercy upon me, and I should love and serve Him always. Just then the door opened, and a person of beautiful form and countenance entered. He looked upon me pityingly and said: “Do you wish to see Jesus? He is here and you can see Him if you desire to do so. Take everything you possess and follow me.” {EW 79.4}
Kevéssel ezután újabb álmom volt. Látszólag kétségbeesetten ültem, arcomat kezeimmel elfedtem, s ezeket gondoltam el: Ha Jézus a földön lenne, hozzámennék, lábaihoz vetném magamat és elpanaszolnám minden bajomat. Nem fordulna el tőlem, irgalommal tekintene rám, én pedig végtelenül szeretném, és mindörökké szolgálnám Őt. Ekkor kinyílt az ajtó és egy fenséges alakú és arcú személy lépett be rajta. Részvétteljesen tekintett rám és így szólt: „Szeretnéd Jézust látni? Jézus itt van, és ha akarod, megláthatod Őt. Vedd magadhoz mindazt, amid van és kövess engemet.” {EW 79.4}
I heard this with unspeakable joy, and gladly gathered up all my little possessions, every treasured trinket, and followed my guide. He led me to a steep and apparently frail stairway. As I commenced to ascend the steps, he cautioned me to keep my eyes fixed upward, lest I should grow dizzy and fall. Many others who were climbing up the steep ascent fell before gaining the top. {EW 80.1}
Kimondhatatlan örömmel hallgattam e szavakat, boldogan összeszedtem mindenemet, amim csak volt és sietve követtem vezetőmet. Meredek és látszólag rozoga lépcsőhöz vezetett engem. Mikor a lépcsőn felfele indultam, figyelmeztetett, hogy szemeimet állandóan felfelé irányítsam, mert különben megszédülhetnék és leesek. Már sokan estek le erről a lépcsőről, még mielőtt elérték legfelsőbb fokát. {EW 80.1}
Finally we reached the last step and stood before the door. Here my guide directed me to leave all the things that I had brought with me. I cheerfully laid them down; he then opened the door and bade me enter. In a moment I stood before Jesus. There was no mistaking that beautiful countenance. Such a radiant expression of benevolence and majesty could belong to no other. As His gaze rested upon me, I knew at once that He was acquainted with every circumstance of my life and all my inner thoughts and feelings. {EW 80.2}
Végre elérkeztünk az utolsó lépcsőfokra s egy ajtó előtt álltunk. Vezetőm felszólított, hogy hagyjak itt mindent, amit magammal hoztam. Én örömmel raktam le mindent; erre kinyitotta az ajtót s beléptünk. A következő pillanatban Jézus előtt álltam. Mily gyönyörű arc! A tévedés teljesen kizárt. Ez a jóságot sugárzó fenséges arc csak Ő lehetett. Midőn tekintete rajtam megpihent, azonnal tudtam, hogy ismeri életem minden körülményét, még legelrejtettebb gondolatomat és érzelmemet is. {EW 80.2}
I tried to shield myself from His gaze, feeling unable to endure His searching eyes, but He drew near with a smile, and, laying His hand upon my head, said: “Fear not.” The sound of His sweet voice thrilled my heart with a happiness it had never before experienced. I was too joyful to utter a word, but, overcome with ineffable happiness, sank prostrate at His feet. While I was lying helpless there, scenes of beauty and glory passed before me, and I seemed to have reached the safety and peace of heaven. At length my strength returned, and I arose. The loving eyes of Jesus were still upon me, and His smile filled my soul with gladness. His presence filled me with holy reverence and an inexpressible love. {EW 80.3}
Elrejtőzni akartam tekintete elől, mert fürkésző szemeinek pillantását nem tudtam elviselni. Ő azonban mosolyogva közeledett hozzám és kezét fejemre téve mondta: „Ne félj!” Édes szavának hangja oly boldogsággal töltötte be szívemet, amelyet addig nem ismertem. Örömöm oly nagy volt, hogy egyetlen szót sem bírtam kiejteni; és kifejezhetetlen, túláradó boldogságtól ájultan rogytam lábaihoz. Miközben tehetetlenül feküdtem ott, a legfenségesebb jelenetek vonultak el szemeim előtt és úgy látszott, elértem a menny biztonságát és békéjét. Végül újra visszatért erőm s felálltam. Jézus szeretetteljes tekintete még mindig rajtam pihent s nyájas mosolya felüdítette lelkemet. Jelenléte szent félelemmel és kimondhatatlan szeretettel töltött be. {EW 80.3}
My guide now opened the door, and we both passed out. He bade me take up again all the things I had left without. This done, he handed me a green cord coiled up closely. This he directed me to place next my heart, and when I wished to see Jesus, take from my bosom and stretch it to the utmost. He cautioned me not to let it remain coiled for any length of time, lest it should become knotted and difficult to straighten. I placed the cord near my heart and joyfully descended the narrow stairs, praising the Lord and joyfully telling all whom I met where they could find Jesus. This dream gave me hope. The green cord represented faith to my mind, and the beauty and simplicity of trusting in God began to dawn upon my benighted soul. {EW 81.1}
Vezetőm most kinyitotta az ajtót és mindketten kijöttünk. Ekkor megparancsolta nekem, hogy újra szedjem fel az előbb letett dolgokat. Midőn ezt megtettem, egy zöld, szorosan feltekert gombolyagot adott. Meghagyta, hogy helyezzem azt szívem közelébe s hogyha Jézust kívánom látni, vegyem elő s nyújtsam amennyire tudom. Figyelmeztetett, hogy ne hagyjam sokáig feltekerve, nehogy elcsomósodjék, és nehezen tekerhető legyen. A kis gombolyagot szívemre helyeztem, örömmel jöttem alá a lépcsőkön, magasztaltam az Istent, s akivel csak találkoztam, mindenkinek elbeszéltem, hogy hol láthatják meg Jézust. Ez az álom reménnyel töltötte be szívemet. A zöld gombolyag részemre a hitet jelképezte s az Istenbe vetett bizalom szépsége és egyszerűsége virradni kezdett éjbeborult lelkemben. {EW 81.1}
