I have received letters questioning me in regard to the proper attitude to be taken by a person offering prayer to the Sovereign of the universe. Where have our brethren obtained the idea that they should stand upon their feet when praying to God? One who has been educated for about five years in Battle Creek was asked to lead in prayer before Sister White should speak to the people. But as I beheld him standing upright upon his feet while his lips were about to open in prayer to God, my soul was stirred within me to give him an open rebuke. Calling him by name, I said, “Get down upon your knees.” This is the proper position always. {2SM 311.1}
Több levélben kérdezték már, hogy milyen testhelyzetet kell felvennie annak, aki imádságban szól a világegyetem Fejedelméhez. Honnan vették a testvérek azt az elképzelést, hogy állva kell imádkozni Istenhez? Egyszer felkértek valakit, aki öt évig tanult Battle Creek-ben, hogy imádkozzon, mielőtt beszédet intéztem a néphez. Amikor megláttam, hogy állva akarja imára nyitni ajkát, felindult lelkem arra indított, hogy nyílt dorgálással megfeddjem. Nevén szólítottam, és ezt mondtam: „Ereszkedj térdre!” Ez a mindenkori helyes testtartás. {2SM 311.1}
“At the evening sacrifice I arose up from my heaviness; and having rent my garment and my mantle, I fell upon my knees, and spread out my hands unto the Lord my God, and said, O my God, I am ashamed and blush to lift up my face to Thee, my God: for our iniquities are increased over our head, and our trespass is grown up unto the heavens” (Ezra 9:5, 6). {2SM 312.4}
„Az estvéli áldozatkor pedig felkeltem sanyargatásomból, megszaggatván alsó- és felső ruhámat; és térdeimre esvén, kiterjesztém kezeimet az Úrhoz, az én Istenemhez. És mondék: Én Istenem, szégyenlem és átallom felemelni, én Istenem, az én orczámat tehozzád, mert a mi álnokságaink felülhaladtak fejünk fölött és a mi vétkeink mind az égig nevekedtek! (Ezsd 9:5-6). {2SM 312.4}
To bow down when in prayer to God is the proper attitude to occupy. This act of worship was required of the three Hebrew captives in Babylon.... But such an act was homage to be rendered to God alone—the Sovereign of the world, the Ruler of the universe; and these three Hebrews refused to give such honor to any idol even though composed of pure gold. In doing so, they would, to all intents and purposes, be bowing to the king of Babylon. Refusing to do as the king had commanded, they suffered the penalty, and were cast into the burning fiery furnace. But Christ came in person and walked with them through the fire, and they received no harm. {2SM 312.7}
Az Istenhez szóló imádsághoz a lebomlás a megfelelő testhelyzet. Az imádásnak ezt a kifejezését követelték a három héber babiloni fogolytól... Ez a tett azonban egyedül Istent megillető hódolatot fejez ki, mert Ő a világ Fejedelme és a világegyetem Ura. A három ifjú megtagadta a bálvány előtt való tisztességtevést, annak ellenére, hogy az tiszta aranyból készült. Ha mégis engedtek volna a felszólításnak, akkor tulajdonképpen a babiloni király előtt borultak volna le. Mivel megtagadták a király parancsát, büntetést róttak ki rájuk, és tüzes kemencébe vetették őket. Azonban Krisztus személyesen megjelent közöttük, együtt járt velük a tűzben, és így nem esett semmi bántódásuk. {2SM 312.7}
At the dedication of the Temple, Solomon stood facing the altar. In the court of the Temple was a brazen scaffold or platform, and after ascending this, he stood and lifted up his hands to heaven, and blessed the immense congregation of Israel, and all the congregation of Israel stood.... {2SM 312.9}
“For Solomon had made a brasen scaffold, of five cubits long, and five cubits broad, and three cubits high, and had set it in the midst of the court: and upon it he stood, and kneeled down upon his knees before all the congregation of Israel, and spread forth his hands toward heaven” (2 Chronicles 6:13). {2SM 313.1}
„Salamon pedig egy széket csináltatott vala rézből, amelyet a tornácznak közepén helyeztetett el, melynek hossza öt sing, szélessége is öt sing, magassága pedig három sing vala. Felálla abba, és térdeire esvén az egész Izráel gyülekezete előtt, kezeit az ég felé kitérjeszté” (2 Krón 6:13). {2SM 313.1}
I present these proof texts with the inquiry, “Where did Brother H obtain his education?”—At Battle Creek. Is it possible that with all the light that God has given to His people on the subject of reverence, that ministers, principals, and teachers in our schools, by precept and example, teach young men to stand erect in devotion as did the Pharisees? Shall we look upon this as significant of their self-sufficiency and self-importance? Are these traits to become conspicuous? {2SM 313.3}
Az alábbi igazoló igéket a következő kérdéssel teszem közre: „Hol végezte tanulmányait H. testvér?” - Battle Creek-ben. Talán lehetséges, hogy annak a világosságnak a fényében, melyet Isten a tiszteletadással kapcsolatban a nép elé tárt, a prédikátorok, az intézmény vezetők és iskoláink tanárai szóval és tettel arra tanítsák a fiatalokat, hogy - a farizeusokhoz hasonlóan - állva imádkozzanak? Ne tekintsük ezt úgy, mint önelégültségük és saját szemükben való fontosságuk jelét? Váljanak talán természetessé ezek a tulajdonságok? {2SM 313.3}
“And he spake this parable unto certain which trusted in themselves that they were righteous, and despised others: Two men went up into the temple to pray; the one a Pharisee, and the other a publican. The Pharisee stood and prayed thus with himself, God, I thank thee, that I am not as other men are, extortioners, unjust, adulterers, or even as this publican. I fast twice in the week, I give tithes of all that I possess” (Luke 18:9-12). Mark you, it was the self-righteous Pharisee who was not in a position of humility and reverence before God; but standing in his haughty self-sufficiency, he told the Lord all his good deeds. “The Pharisee stood and prayed thus with himself” (Luke 18:11); and his prayer reached no higher than himself. {2SM 313.4}
„Némelyeknek pedig, kik elbizakodtak magukban, hogy ők igazak, és a többieket semmibe sem vették, ezt a példázatot is mondd: Két ember méné fel a templomba imádkozni; az egyik farizeus, és a másik vámszedő. A farizeus megállván, ily módon imádkozék magában: Isten! hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, paráznák, vagy mint ím e vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten; dézsmát adok mindenből, amit szerzek" (Lk 18:9-12) Lássátok meg, hogy az önigazult farizeus volt az, aki nem alázattal és tisztelettel járult Isten elé. Büszke önelégültséggel állva beszámolt az Úrnak jócselekedeteiről. „A farizeus megállván, ily módon imádkozék magában” (Lk 18:11), és imája nem jutott tovább önmagánál. {2SM 313.4}
“And the publican, standing afar off, would not lift up so much as his eyes unto heaven, but smote upon his breast, saying, God be merciful to me a sinner. I tell you, this man went down to his house justified rather than the other: for every one that exalteth himself shall be abased; and he that humbleth himself shall be exalted” (Luke 18:13, 14). {2SM 313.5}
„A vámszedő pedig távol állván, még szemeit sem akarja vala az égre emelni, hanem veri vala mellét, mondván: Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek! Mondom néktek, ez megigazulva méné alá az ő házához, inkább hogy nem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és aki megalázza magát, felmagasztaltatik” {Lk 18:13-14). {2SM 313.5}
We hope that our brethren will not manifest less reverence and awe as they approach the only true and living God than the heathen manifest for their idol deities, or these people will be our judges in the day of final decision. I would speak to all who occupy the place of teachers in our schools. Men and women, do not dishonor God by your irreverence and pomposity. Do not stand up in your Pharisaism and offer your prayers to God. Mistrust your own strength. Depend not in it; but often bow down on your knees before God, and worship Him. {2SM 314.1}
Abban reménykedünk, hogy testvéreink nem fognak kisebb tiszteletet gyakorolni az egyedül igaz és élő Istenhez való közeledésükkor, mint amennyit a pogányok mutatnak bálványisteneik iránt, máskülönben ők fognak minket megítélni a végső elbírálás napján. Mindazokhoz szólok, akik tanári állást töltenek be iskoláinkban. Férfiak és nők! Ne becstelenítsétek meg Istent tiszteletlenség és magabízás által! Ne álljatok fel farizeusi módon imát küldeni Istenhez! Ne bízzatok saját erőtökben! Ne támaszkodjatok magatokra, hanem térdeljetek le gyakran Isten előtt, és imádjátok Őt! {2SM 314.1}
And when you assemble to worship God, be sure and bow your knees before Him. Let this act testify that the whole soul, body, and spirit are in subjection to the Spirit of truth. Who have searched the Word closely for examples and direction in this respect? Whom can we trust as teachers in our schools in America and foreign countries? After years of study shall students return to their own country with perverted ideas of the respect and honor and reverence that should be given to God, and feel under no obligation to honor the men of gray hairs, the men of experience, the chosen servants of God who have been connected with the work of God through almost all the years of their life? I advise all who attend the schools in America or in any other place, do not catch the spirit of irreverence. Be sure you understand for yourself what kind of education you need, that you may educate others to obtain a fitness of character that will stand the test that is soon to be brought upon all who live upon the earth. Keep company with the soundest Christians. Choose not the pretentious instructors or pupils, but those who show the deepest piety, those who have a spirit of intelligence in the things of God. {2SM 314.2}
Amikor Isten imádására összegyűltök, ügyeljetek arra, hogy térdeteket meghajtsátok előtte. Hadd tanúsítsa ez a tett, hogy a teljes ember, a test és lélek egyaránt aláveti magát az igazság Lelkének. Ki kutatta már komolyan az Igét, hogy példákat és útmutatást találjon ezen a téren? Kiben, iskoláink mely tanárában bízhatunk meg Amerikában és külföldön? Évekig tartó tanulás után talán úgy téljenek vissza hazájukba a diákok, hogy az Istennek járó tiszteletről hamis elgondolásuk legyen, és ne érezzék kötelességüknek az ősz hajú, sokat tapasztalt emberek tiszteletét sem, akik pedig, mint Isten választott szolgái, majdnem teljes életüket Isten művének szentelték? Azt tanácsolom az Amerikában vagy bárhol máshol iskolába járóknak, hogy ne vegyék át a tiszteletlenség lelkületét. Jussatok meggyőződésre afelől, hogy milyen jellegű oktatás képesít benneteket olyan jellegű alkalmasság megszerzésére nevelni másokat, mely segít nekik kiállni a föld lakóira hamarosan elközelgő próbát. Keressétek a leghűbb keresztények társaságát! Ne az elbizakodott tanárokat kedveljétek, hanem akik mély hívő életet élnek, és akik Isten dolgait illetően értelmes lelkülettel bírnak. {2SM 314.2}
We are living in perilous times. Seventh-day Adventists are professedly the commandment-keeping people of God; but they are losing their devotional spirit. This spirit of reverence for God teaches men how to approach their Maker—with sacredness and awe through faith, not in themselves, but in a Mediator. Thus man is kept fast, under whatever circumstances he is placed. Man must come on bended knee, as a subject of grace, a suppliant at the footstool of mercy. And as he receives daily mercies at the hand of God, he is ever to cherish gratitude in his heart, and give expression to it in the words of thanksgiving and praise for these unmerited favors. Angels have been guarding his pathway through all his life, and many of the snares he has been delivered from he has not seen. And for this guardianship and watchcare by eyes that never slumber and never sleep, he is to recognize in every prayer the service of God for him. {2SM 314.3}
Veszélyes időket élünk. A h. n. adventisták azt vallják, hogy Ők Isten parancsolattartó népe, de közben kezdik elveszíteni hívő lelkületűket. Az Isten iránt való tiszteletteljes lelkűiét arra tanítja az embert, hogy nem saját magába, hanem Közbenjárójába vetett hit által, szent és istenfélő módon közelítsen Alkotójához. így maradhat az ember Isten közelségében minden körülmények között. A kegyelem alanyának - az irgalom zsámolyánál esedező embernek - térdet kell hajtania Isten előtt. Amint naponta irgalmat nyer Istentől, mindenkor hálát kell táplálnia szívében, melynek kifejezésre is kell jutnia a méltatlanul kapott ajándékokért mondott dicsérő és hálaadó szavakban. Angyalok őrizték útját egész életében, és sok fel nem ismert csapdából szabadították meg. Minden imájakor fel kell ismernie Isten érte tett szolgálatát, hiszen olyan szemek óvták és őrizték, melyek nem alszanak és nem szunnyadnak el. {2SM 314.3}
In the assembly of the upright and in the congregation should they praise the Most High God. All who have a sense of their vital connection with God should stand before the Lord as witnesses for Him, giving expression of the love, the mercies, and the goodness of God. Let the words be sincere, simple, earnest, intelligent, the heart burning with the love of God, the lips sanctified to His glory not only to make known the mercies of God in the assembly of the saints but to be His witnesses in every place. The inhabitants of the earth are to know that He is God, the only true and living God. {2SM 315.2}
Dicsérjék a magasságos Istent az igazak gyülekezetében! Akik érzik Istennel való kapcsolatuk szükségességét, álljanak az Úr mellé és tegyenek bizonyságot Róla azáltal, hogy kifejezésre juttatják Isten szeretetét, irgalmát és jóságát. Szavaik legyenek őszinték, egyszerűek, komolyak és értelmesek; szívük égjen Isten szeretetétől; ajkuk pedig legyen megszentelt az Ő dicsőségére, és ne csak a gyülekezetben tegyen bizonyságot Isten irgalmáról, hanem mindenütt máshol is. A fold lakóinak meg kell tudnia, hogy Ő az Isten, az egyedül igaz és élő Isten. {2SM 315.2}
There should be an intelligent knowledge of how to come to God in reverence and Godly fear with devotional love. There is a growing lack of reverence for our Maker, a growing disregard of His greatness and His majesty. But God is speaking to us in these last days. We hear His voice in the storm, in the rolling thunder. We hear of the calamities He permits in the earthquakes, the breaking forth of waters, and the destructive elements sweeping all before them. We hear of ships going down in the tempestuous ocean. God speaks to families who have refused to recognize Him, sometimes in the whirlwind and storm, sometimes face to face as He talked with Moses. Again He whispers His love to the little trusting child and to the gray-haired sire in his dotage. And earthly wisdom has a wisdom as it beholds the unseen. {2SM 315.3}
Értelmes ismeretet kell szereznünk arról, hogyan jöjjünk tiszteletteljes, istenfélő, és a hívő szeretet lelkületűvel Istenhez. Az emberek egyre kisebb tiszteletet tanúsítanak Alkotójuk nagysága és fensége iránt. Isten azonban megszólít bennünket az utolsó napokban. Hallhatjuk hangját a viharban és a forgószélben. Hallunk az Isten által megengedett szerencsétlenségekről: földrengésekről, árvizekről, és a mindent elsöprő romboló elemekről. Hallunk a háborgó óceánban elsüllyedt hajókról. Isten megszólítja azokat a családokat, akik eddig visszautasították elismerését. Ezt időnként forgószélben és viharban teszi, időnként pedig szemtől szembe, mint Mózes esetében. Szeretetéről suttog a bízó lelkű gyermek, és a fehér hajú, aggkori éveiben járó apóka fülébe. A földi bölcsesség igazi bölcsességhez jut, ha a láthatatlanra tekint. {2SM 315.3}
When the still small voice which succeeds the whirlwind and the tempest that moves the rocks out of position, is heard, let all cover their face, for God is very near. Let them hide themselves in Jesus Christ; for He is their hiding place. The cleft in the rock is hidden with His own pierced hand while the humble seeker waits in bowed attitude to hear what saith the Lord unto His servant.—Manuscript 84b, 1897. {2SM 316.1}
Amikor hallhatóvá lesz az a halk és szelíd hang, mely a sziklákat helyükről kimozdító szélvihar nyomában jár, mindenki takarja el orcáját, mert Isten igen közel jár. Rejtsétek el magatokat Jézus Krisztusban, mert Ő a ti rejtekhelyetek. Saját, átszegzett kezével rejti el a sziklahasadékot, amíg az alázatos kereső leborulva hallgatja, mit mond szolgájának az Úr (84b. Kézirat, 1897). {2SM 316.1}
There is no time or place in which it is inappropriate to offer up a petition to God In the crowds of the street, in the midst of a business engagement, we may send up a petition to God, and plead for divine guidance, as did Nehemiah when he made his request before King Artaxerxes—Steps to Christ, 99, (Pocket ed.). {2SM 316.2}
Nincs olyan idő és hely, amikor és ahol alkalmatlan lenne esedezni az Úrhoz... Az utca forgatagában éppúgy, mint kötelességünk végzése során, imát küldhetünk Istenhez. Kérhetünk tőle isteni vezetést, mint Nehémiás tette, amikor kérését Artaxerxes király elé tárta (Jézushoz vezető út, 99. oldal). {2SM 316.2}
We may speak with Jesus as we walk by the way, and He says, I am at thy right hand. We may commune with God in our hearts; we may walk in companionship with Christ. When engaged in our daily labor, we may breathe out our heart's desire, inaudible to any human ear; but that word cannot die away into silence, nor can it be lost. Nothing can drown the soul's desire. It rises above the din of the street, above the noise of machinery. It is God to whom we are speaking, and our prayer is heard.—Gospel Workers, 258. {2SM 316.3}
Jártunkban is beszélhetünk Jézussal, aki azt ígéri, hogy jobb oldalunkon áll. Lélekben beszélgethetünk Istennel, és együtt járhatunk Krisztussal. Mindennapi munkánk végzése közben felsóhajtva kitárhatjuk szívünk emberi fül számára nem hallható kéréseit. Szavunk nem vész el és nem hal el a csöndességben. Semmi nem fojthatja el a lélek vágyát, mely az utca lármája és a gépek zaja fölé emelkedik. Isten az, akihez szólunk, és Ő meghallja imánkat (Gospel Workers, 258. oldal). {2SM 316.3}
