Jacob and Esau, the twin sons of Isaac, present a striking contrast, both in character and in life. This unlikeness was foretold by the angel of God before their birth. When in answer to Rebekah's troubled prayer he declared that two sons would be given her, he opened to her their future history, that each would become the head of a mighty nation, but that one would be greater than the other, and that the younger would have the pre-eminence. {PP 177.1}
Jákób és Ézsau, Izsák ikerfiai jellemükben és életükben feltűnő ellentétet mutattak. Ezt az ellentétet Isten angyala már születésük előtt megjelentette. Válaszként Rebeka aggódó imájára kijelentette, hogy két fia fog születni; mindkettő nagy nemzet feje lesz, de az egyik nagyobb lesz a másiknál és a nagyobb a fiatalabb lesz. {PP 177.1}
Esau grew up loving self-gratification and centering all his interest in the present. Impatient of restraint, he delighted in the wild freedom of the chase, and early chose the life of a hunter. Yet he was the father's favorite. The quiet, peace-loving shepherd was attracted by the daring and vigor of this elder son, who fearlessly ranged over mountain and desert, returning home with game for his father and with exciting accounts of his adventurous life. Jacob, thoughtful, diligent, and care-taking, ever thinking more of the future than the present, was content to dwell at home, occupied in the care of the flocks and the tillage of the soil. His patient perseverance, thrift, and foresight were valued by the mother. His affections were deep and strong, and his gentle, unremitting attentions added far more to her happiness than did the boisterous and occasional kindnesses of Esau. To Rebekah, Jacob was the dearer son. {PP 177.2}
Ézsau vágyait kielégítve nőtt fel, és minden érdeklődését a jelenre összpontosította. Nem tűrte, hogy fékezzék, fegyelmezzék, csak a szabad, vad hajszát szerette, és már ifjú korában a vadászéletet választotta. Mégis ő volt apja kedvence. A csendes, békeszerető pásztornak tetszett idősebb fia merészsége és tettereje, aki bátran bebarangolta a hegyeket, a pusztákat, és hazatérve apjának vadpecsenyét hozott, majd beszámolt kalandos élete izgalmas eseményeiről. Jákób viszont meggondolt, szorgalmas, óvatos ember volt, inkább a jövővel törődött, mint a jelennel; megelégedett az otthoni élettel, a nyáj körüli elfoglaltsággal és a földműveléssel. Kitartását, takarékosságát és előrelátását édesanyja értékelte sokra. Jákób szeretete mély és erős volt; gyengéd, lankadatlan figyelmessége inkább boldogította anyját, mint Ézsau nagyhangú, alkalmi kedvessége. Rebeka Jákóbot szerette jobban. {PP 177.2}
The promises made to Abraham and confirmed to his son were held by Isaac and Rebekah as the great object of their desires and hopes. With these promises Esau and Jacob were familiar. They were taught to regard the birthright as a matter of great importance, for it included not only an inheritance of worldly wealth but spiritual pre-eminence. He who received it was to be the priest of his family, and in the line of his posterity the Redeemer of the world would come. On the other hand, there were obligations resting upon the possessor of the birthright. He who should inherit its blessings must devote his life to the service of God. Like Abraham, he must be obedient to the divine requirements. In marriage, in his family relations, in public life, he must consult the will of God. {PP 177.3}
Az Ábrahámnak adott és a később fiának is megerősített ígéret volt Izsák és Rebeka minden vágya és reménye. Ézsau és Jákób jól ismerte ezeket az ígéreteket. Megtanulták, hogy az elsőszülöttségi jog nagyon fontos, mert nem csupán gazdag örökséget jelentett, hanem lelki elsőséget is. Az elsőszülött egyúttal a család papja volt, és utódai közül származik majd a világ Megváltója. Másrészt az elsőszülöttségi joggal kötelezettségek is jártak. Aki áldásait örökli, életét Isten szolgálatára kell szentelnie. Mint Ábrahámnak, neki is engedelmeskednie kell Isten követelményeinek. Mind házasságában, mind családi kapcsolataiban és közösségi életében ki kell kérnie Isten tanácsát. {PP 177.3}
Isaac made known to his sons these privileges and conditions, and plainly stated that Esau, as the eldest, was the one entitled to the birthright. But Esau had no love for devotion, no inclination to a religious life. The requirements that accompanied the spiritual birthright were an unwelcome and even hateful restraint to him. The law of God, which was the condition of the divine covenant with Abraham, was regarded by Esau as a yoke of bondage. Bent on self-indulgence, he desired nothing so much as liberty to do as he pleased. To him power and riches, feasting and reveling, were happiness. He gloried in the unrestrained freedom of his wild, roving life. Rebekah remembered the words of the angel, and she read with clearer insight than did her husband the character of their sons. She was convinced that the heritage of divine promise was intended for Jacob. She repeated to Isaac the angel's words; but the father's affections were centered upon the elder son, and he was unshaken in his purpose. {PP 178.1}
Izsák feltárta fiai előtt ezeket a kiváltságokat és feltételeket, és világosan kijelentette, hogy Ézsaut, az idősebbet illeti az elsőszülöttség joga. Ézsautól azonban távol állt az odaszentelődés, a vallásos élet. Ellenére voltak a lelki elsőszülöttséggel járó kötelezettségek, sőt gyűlölt terhet jelentettek a számára. Isten törvényét, amely az Ábrahámmal kötött szövetség feltételét képezte, Ézsau igának tekintette. Vágyai kielégítését hajszolva, legfőbb kívánsága az volt, hogy szabadon tehesse, amit szeret. A hatalom és a gazdagság, dőzsölés és mulatozás jelentette számára a boldogságot. Vad, kóborló életének féktelen szabadsága volt élete gyönyörűsége. Rebeka visszaemlékezett az angyal szavaira, és világosabban felismerte fiai jellemét, mint férje. Meggyőződött arról, hogy Jákób az isteni ígéret örököse. Elismételte az angyal szavait Izsáknak, de az atya szeretete idősebb fián csüggött, és elhatározása megingathatatlan volt. {PP 178.1}
Jacob had learned from his mother of the divine intimation that the birthright should fall to him, and he was filled with an unspeakable desire for the privileges which it would confer. It was not the possession of his father's wealth that he craved; the spiritual birthright was the object of his longing. To commune with God as did righteous Abraham, to offer the sacrifice of atonement for his family, to be the progenitor of the chosen people and of the promised Messiah, and to inherit the immortal possessions embraced in the blessings of the covenant—here were the privileges and honors that kindled his most ardent desires. His mind was ever reaching forward to the future, and seeking to grasp its unseen blessings. {PP 178.2}
Jákób anyjától értesült a mennyei kinyilatkoztatásról, hogy az elsőszülöttségi jog őt fogja illetni, és kimondhatatlanul vágyott az ezzel járó kiváltságok után. Nem atyja gazdag örökségét sóvárogta, számára a lelki elsőszülöttség volt a fontos. Vágyott közösségben lenni Istennel úgy, mint Ábrahám; engesztelő áldozatot hozni családjáért; a választott nép, a megígért Messiás ősatyjává, lenni és végül örökölni a szövetség áldásait, az örökkévaló országot – ezek a kiváltságok és megtiszteltetések gyújtották fel leghőbb vágyait. Gondolatai állandóan a jövő körül forogtak, szerette volna megragadni a még nem látott áldásokat. {PP 178.2}
With secret longing he listened to all that his father told concerning the spiritual birthright; he carefully treasured what he had learned from his mother. Day and night the subject occupied his thoughts, until it became the absorbing interest of his life. But while he thus esteemed eternal above temporal blessings, Jacob had not an experimental knowledge of the God whom he revered. His heart had not been renewed by divine grace. He believed that the promise concerning himself could not be fulfilled so long as Esau retained the rights of the first-born, and he constantly studied to devise some way whereby he might secure the blessing which his brother held so lightly, but which was so precious to himself. {PP 178.3}
Titkolt sóvárgással hallgatta mindazt, amit atyja mondott el a lelki elsőszülöttségről, és gondosan megőrizte azt is, amit anyjától hallott. Éjjel és nappal ez foglalkoztatta gondolatait, míg életének mindent átfogó, egyetlen értelmévé, céljává vált. De miközben így az örökkévalót többre becsülte az időleges, mulandó áldásoknál, Jákób még nem ismerte tapasztalatból azt az Istent, akit tisztelt. Az isteni kegyelem még nem újította meg szívét. Úgy gondolta, hogy a rá vonatkozó ígéret mindaddig nem teljesülhet, amíg Ézsau igényt tart az elsőszülött jogaira, és állandóan azon törte a fejét, hogy hogyan biztosíthatná a maga számára az áldást, amelyet bátyja nem is értékelt, számára pedig olyan sokat jelentett. {PP 178.3}
When Esau, coming home one day faint and weary from the chase, asked for the food that Jacob was preparing, the latter, with whom one thought was ever uppermost, seized upon his advantage, and offered to satisfy his brother's hunger at the price of the birthright. “Behold, I am at the point to die,” cried the reckless, self-indulgent hunter, “and what profit shall this birthright do to me?” And for a dish of red pottage he parted with his birthright, and confirmed the transaction by an oath. A short time at most would have secured him food in his father's tents, but to satisfy the desire of the moment he carelessly bartered the glorious heritage that God Himself had promised to his fathers. His whole interest was in the present. He was ready to sacrifice the heavenly to the earthly, to exchange a future good for a momentary indulgence. {PP 179.1}
Amikor Ézsau egyszer a vadászattól fáradtan, kimerülten érkezett haza, kért Jákóbtól az ételből, amit öccse éppen készített. Jákóbot e pillanatban is egyetlen gondolat foglalkoztatta. Megragadta a kínálkozó alkalmat, és felajánlotta, hogy az elsőszülöttségi jogért cserébe csillapítja bátyja éhségét. „Íme, én halni járok – kiáltotta a féktelen, csupán élvezetét hajszoló vadász – mire való hát nékem az én elsőszülöttségem?” (I. Móz. 25:32) Egy tál lencséért eladta hát elsőszülöttségi jogát, és esküvel erősítette meg az adásvételt. Csak rövid ideig kellett volna még várnia, hogy atyja sátorában ételt kapjon; azonban, hogy kielégítse pillanatnyi étvágyát, könnyelműen eltékozolta dicső örökségét, amelyet Isten ígért meg atyáinak. Minden érdeklődése a jelenre irányult. Kész volt feláldozni a mennyeit a földiért, odaadni a jövő javait egy pillanatnyi gyönyörért. {PP 179.1}
“Thus Esau despised his birthright.” In disposing of it he felt a sense of relief. Now his way was unobstructed; he could do as he liked. For this wild pleasure, miscalled freedom, how many are still selling their birthright to an inheritance pure and undefiled, eternal in the heavens! {PP 179.2}
„Így vetette meg Ézsau az elsőszülöttséget.” (I. Móz. 25:34) Miután megtette, megkönnyebbülést érzett. Útja ezentúl akadálytalan; úgy tehet, ahogy tetszik. Ezért a vad örömért, a helytelenül értelmezett szabadságért hányan cserélik el ma is elsőszülöttségüket, a tiszta, szeplőtlen, örökkévaló mennyei örökséget! {PP 179.2}
Ever subject to mere outward and earthly attractions, Esau took two wives of the daughters of Heth. They were worshipers of false gods, and their idolatry was a bitter grief to Isaac and Rebekah. Esau had violated one of the conditions of the covenant, which forbade intermarriage between the chosen people and the heathen; yet Isaac was still unshaken in his determination to bestow upon him the birthright. The reasoning of Rebekah, Jacob's strong desire for the blessing, and Esau's indifference to its obligations had no effect to change the father's purpose. {PP 179.3}
Mivel mindig csak a külsőségek és a földi gyönyörök vonzották, Ézsau két feleséget vett Héth leányai közül. Ezek bálványisteneket imádtak, és bálványimádásuk Izsáknak és Rebekának keserves gyötrelmet okozott. Ézsau megszegte a szövetség egyik feltételét, amely megtiltotta a választott nép és a pogányok közötti összeházasodást; Izsákot azonban még ez sem ingatta meg abbeli elhatározásában, hogy Ézsaunak adja az elsőszülöttségi áldást. Rebeka érvelése, Jákób hő sóvárgása és Ézsau kötelezettségeivel szembeni közönye mind-mind hatástalan maradt, az atya nem változtatott eredeti szándékán. {PP 179.3}
Years passed on, until Isaac, old and blind, and expecting soon to die, determined no longer to delay the bestowal of the blessing upon his elder son. But knowing the opposition of Rebekah and Jacob, he decided to perform the solemn ceremony in secret. In accordance with the custom of making a feast upon such occasions, the patriarch bade Esau, “Go out to the field, and take me some venison; and make me savory meat, ... that my soul may bless thee before I die.” {PP 179.4}
Múltak az évek, Izsák megöregedett, megvakult, és érezve, hogy halála közeleg, elhatározta, hogy nem vár tovább, idősebbik fiának adja az áldást. Mivel számított Rebeka és Jákób ellenzésére, úgy döntött, hogy ezt az ünnepélyes szertartást titokban végzi el. Mivel az ilyen alkalmakon a szokáshoz híven ünnepet ültek, a pátriárka megparancsolta Ézsaunak: „Menj ki a mezőre és vadássz énnekem vadat. És csinálj nekem kedvem szerint való ételt,… hogy megáldjon téged az én lelkem, mielőtt meghalok.” (I. Móz. 27:3–4) {PP 179.4}
Rebekah divined his purpose. She was confident that it was contrary to what God had revealed as His will. Isaac was in danger of incurring the divine displeasure and of debarring his younger son from the position to which God had called him. She had in vain tried the effect of reasoning with Isaac, and she determined to resort to stratagem. {PP 180.1}
Rebeka megsejtette Izsák tervét. Biztos volt abban, hogy az ellenkezik Isten kinyilvánított akaratával. Izsák abban a veszélyben forgott, hogy Isten haragját hívja ki maga ellen, és megfosztja fiatalabb fiát attól a tisztségtől, amelyre Isten hívta el. Mivel Izsákkal szemben eddig minden érvelése hatástalan maradt, ezért elhatározta, hogy cselhez folyamodik. {PP 180.1}
No sooner had Esau departed on his errand than Rebekah set about the accomplishment of her purpose. She told Jacob what had taken place, urging the necessity of immediate action to prevent the bestowal of the blessing, finally and irrevocably, upon Esau. And she assured her son that if he would follow her directions, he might obtain it as God had promised. Jacob did not readily consent to the plan that she proposed. The thought of deceiving his father caused him great distress. He felt that such a sin would bring a curse rather than a blessing. But his scruples were overborne, and he proceeded to carry out his mother's suggestions. It was not his intention to utter a direct falsehood, but once in the presence of his father he seemed to have gone too far to retreat, and he obtained by fraud the coveted blessing. {PP 180.2}
Ézsau még útnak sem indult, Rebeka máris hozzálátott terve megvalósításához. Elmondta Jákóbnak a történteket, és gyors cselekvésre sürgette, hogy megakadályozza a végleges és visszavonhatatlan áldásosztást Ézsau javára. Biztosította fiát, hogy ha követi utasításait, elnyerheti az áldást, Isten ígérete szerint. Jákób vonakodott beleegyezni anyja tervébe. Az a gondolat, hogy atyját megcsalja, gyötrelmes volt számára. Érezte, hogy ilyen bűn inkább átkot, mint áldást hozhat. De anyja eloszlatta aggodalmát, és Jákób hozzálátott, hogy a kapott tanácsokat megvalósítsa. Nem akart hazudni, de miután már atyja előtt állt, úgy látta, túl messzire ment, és nincs már visszaút. Csalással nyerte el a hőn óhajtott áldást. {PP 180.2}
Jacob and Rebekah succeeded in their purpose, but they gained only trouble and sorrow by their deception. God had declared that Jacob should receive the birthright, and His word would have been fulfilled in His own time had they waited in faith for Him to work for them. But like many who now profess to be children of God, they were unwilling to leave the matter in His hands. Rebekah bitterly repented the wrong counsel she had given her son; it was the means of separating him from her, and she never saw his face again. From the hour when he received the birthright, Jacob was weighed down with self-condemnation. He had sinned against his father, his brother, his own soul, and against God. In one short hour he had made work for a lifelong repentance. This scene was vivid before him in afteryears, when the wicked course of his sons oppressed his soul. {PP 180.3}
Jákób és Rebeka sikeresen keresztülvitték tervüket, de csalásuk csak bánatot, fájdalmat hozott számukra. Isten kijelentette, hogy az elsőszülöttségi jog Jákóbé, és beváltotta volna szavát a maga idejében, ha hittel, türelemmel várnak teljesülésére. Azonban, hasonlóan azokhoz, akik ma Isten gyermekeinek vallják magukat, szintén nem voltak hajlandóak ügyüket Isten kezébe helyezni. Rebeka keservesen megbánta a Jákóbnak adott rossz tanácsot; emiatt kellett elválnia szeretett fiától, akit soha többé nem látott viszont. Jákóbot pedig, attól az órától kezdve, hogy elnyerte az elsőszülöttségi jogot, önvád marcangolta. Vétkezett atyja, fivére, a saját lelke és Isten ellen. Egyetlen rövid óra élethosszig tartó bűnbánó töredelemre adott okot. Élénken élt emlékezetében ez a jelenet még évek múltán is, amikor fiainak gonosz életmódja nyomta lelkét. {PP 180.3}
No sooner had Jacob left his father's tent than Esau entered. Though he had sold his birthright, and confirmed the transfer by a solemn oath, he was now determined to secure its blessings, regardless of his brother's claim. With the spiritual was connected the temporal birthright, which would give him the headship of the family and possession of a double portion of his father's wealth. These were blessings that he could value. “Let my father arise,” he said, “and eat of his son's venison, that thy soul may bless me.” {PP 180.4}
Alig távozott Jákób atyja sátrából, máris belépett Ézsau. Ámbár eladta elsőszülöttségi jogát, és ezt ünnepélyes esküjével is megerősítette, mégis elhatározta, hogy áldásait biztosítja magának, tekintet nélkül fivére igényeire. A lelki elsőszülöttséggel anyagi áldások is jártak, ő lett volna a család feje, és atyja vagyonából kétszeres rész illetné. Ezek olyan áldások voltak, amelyeket ő is értékelt. „Keljen fel az én atyám – mondta –, és egyék az ő fia vadászatából, hogy áldjon meg engem a te lelked!” (I. Móz. 27:31) {PP 180.4}
Trembling with astonishment and distress, the blind old father learned the deception that had been practiced upon him. His long and fondly cherished hopes had been thwarted, and he keenly felt the disappointment that must come upon his elder son. Yet the conviction flashed upon him that it was God's providence which had defeated his purpose and brought about the very thing he had determined to prevent. He remembered the words of the angel to Rebekah, and notwithstanding the sin of which Jacob was now guilty, he saw in him the one best fitted to accomplish the purposes of God. While the words of blessing were upon his lips, he had felt the Spirit of inspiration upon him; and now, knowing all the circumstances, he ratified the benediction unwittingly pronounced upon Jacob: “I have blessed him; yea, and he shall be blessed.” {PP 181.1}
A vak, idős apa megrémülve, döbbenten eszmélt rá a vele szemben elkövetett csalásra. Régóta dédelgetett reményeit hiúsították meg, és teljesen átérezte idősebb fia csalódását. Azonban átvillant rajta a meggyőződés, hogy Isten gondviselése akadályozta meg terve keresztülvitelét és valósította meg azt, amit ő megakadályozni szándékozott. Visszaemlékezett az angyal Rebekához intézett szavaira és belátta, hogy bűne ellenére is Jákób az alkalmas Isten terveinek megvalósítására. Mialatt ajkairól az áldás szavai hangzottak el, érezte a Lélek sugallatát; most pedig, a körülmények ismeretében, megerősítette az akaratlanul is Jákóbra adott áldását: „Megáldottam őt, és áldott is lészen.” {PP 181.1}
Esau had lightly valued the blessing while it seemed within his reach, but he desired to possess it now that it was gone from him forever. All the strength of his impulsive, passionate nature was aroused, and his grief and rage were terrible. He cried with an exceeding bitter cry, “Bless me, even me also, O my father!” “Hast thou not reserved a blessing for me?” But the promise given was not to be recalled. The birthright which he had so carelessly bartered he could not now regain. “For one morsel of meat,” for a momentary gratification of appetite that had never been restrained, Esau sold his inheritance; but when he saw his folly, it was too late to recover the blessing. “He found no place of repentance, though he sought it carefully with tears.” Hebrews 12:16, 17. Esau was not shut out from the privilege of seeking God's favor by repentance, but he could find no means of recovering the birthright. His grief did not spring from conviction of sin; he did not desire to be reconciled to God. He sorrowed because of the results of his sin, but not for the sin itself. {PP 181.2}
Ézsau nem értékelte az áldást, amíg elérhető volt számára, de annál inkább kívánta most, miután örökre eljátszotta. Szenvedélyes természetének egész hevessége felgyúlt, fájdalma és haragja rettenetes volt. Keserves sírással kiáltotta: „Áldj meg engem is, atyám! Nem tartottál-é nékem is valami áldást?” Azonban az adott ígéret nem volt visszavonható. Elsőszülöttségét, melyet oly könnyelműen elcserélt, nem nyerhette vissza. „Egy jó falatért”, étvágya pillanatnyi kielégítéséért, melyet sosem fékezett, Ézsau eladta örökségét; de mire belátta balgaságát, már túl késő volt, az áldást nem szerezhette vissza. „Nem találta meg a megbánás helyét, noha könnyhullatással kereste azt az áldást.” (Zsid. 12:17) Isten nem zárta ki Ézsaut abból a kiváltságból, hogy töredelemmel keresse az Úr kegyelmét; elsőszülöttségi jogát azonban többé nem szerezhette vissza. Bánatát nem az okozta, hogy meggyőződött bűnösségéről; nem vágyott az Istennel való megbékélésre. Bántotta bűnének következménye, de maga a bűn nem. {PP 181.2}
Because of his indifference to the divine blessings and requirements, Esau is called in Scripture “a profane person.” Verse 16. He represents those who lightly value the redemption purchased for them by Christ, and are ready to sacrifice their heirship to heaven for the perishable things of earth. Multitudes live for the present, with no thought or care for the future. Like Esau they cry, “Let us eat and drink; for tomorrow we die.” 1 Corinthians 15:32. They are controlled by inclination; and rather than practice self-denial, they will forgo the most valuable considerations. If one must be relinquished, the gratification of a depraved appetite or the heavenly blessings promised only to the self-denying and God-fearing, the claims of appetite prevail, and God and heaven are virtually despised. How many, even of professed Christians, cling to indulgences that are injurious to health and that benumb the sensibilities of the soul. When the duty is presented of cleansing themselves from all filthiness of the flesh and spirit, perfecting holiness in the fear of God, they are offended. They see that they cannot retain these hurtful gratifications and yet secure heaven, and they conclude that since the way to eternal life is so strait, they will no longer walk therein. {PP 181.3}
Az isteni áldások és követelmények iránti közönye miatt a Szentírás „paráznának, istentelennek” nevezi Ézsaut (Zsid. 12:16). Azokat példázza, akik könnyelműen veszik a Jézus Krisztus vérén szerzett megváltásukat, és készek mennyei örökségüket mulandó földi dolgokért feláldozni. Tömegek élnek ma is a pillanatnak, nem gondolva a jövőre, sem az eljövendő életre. Mint Ézsau, így kiáltanak: „Együnk és igyunk, holnap úgyis meghalunk!” (I. Kor. 15:32) Hajlamaik irányítják tetteiket, és az önmegtagadás helyett inkább lemondanak a legnagyobb értékekről. Ha választani kell az étvágy és az önmegtagadók és istenfélők számára megígért mennyei áldások között, az étvágy győz felettük, Istent és a mennyet valósággal megvetik. Még a hitvalló keresztények között is mennyien ragaszkodnak az egészségükre ártalmas élvezetekhez, melyek pedig a lélek fogékonyságát, érzékenységét tompítják! Ha eléjük tárják kötelességüket, hogy tisztítsák meg magukat a test és a lélek minden szennyétől, és törekedjenek Isten félelmében a tökéletességre, megsértődnek. Megértik, hogy ha ragaszkodnak ártalmas élvezeteikhez, akkor nem juthatnak be Isten országába, tehát úgy döntenek, hogy mivel az örök élet útja annyira keskeny, nem járnak tovább rajta. {PP 181.3}
Multitudes are selling their birthright for sensual indulgence. Health is sacrificed, the mental faculties are enfeebled, and heaven is forfeited; and all for a mere temporary pleasure—an indulgence at once both weakening and debasing in its character. As Esau awoke to see the folly of his rash exchange when it was too late to recover his loss, so it will be in the day of God with those who have bartered their heirship to heaven for selfish gratifications. {PP 182.1}
Tömegek adják el elsőszülöttségi jogukat ösztöneiknek engedelmeskedve. Feláldozzák egészségüket, meggyengítik értelmi képességeiket, eljátsszák mennyei örökségüket, és mindezt csupán egy pillanatnyi gyönyörért, élvezetekért, amelyek egyszerre gyengítenek és a jellemet is rombolják. Ahogy Ézsau is csak akkor ébredt rá a meggondolatlan csere balgaságára, amikor már túl késő volt ahhoz, hogy veszteségét jóvátehesse, úgy járnak majd Isten nagy napján mindazok, akik önzésük kielégítéséért elfecsérelték mennyei örökrészüket. {PP 182.1}
