The overthrow of Absalom did not at once bring peace to the kingdom. So large a part of the nation had joined in revolt that David would not return to his capital and resume his authority without an invitation from the tribes. In the confusion that followed Absalom's defeat there was no prompt and decided action to recall the king, and when at last Judah undertook to bring back David, the jealousy of the other tribes was roused, and a counter-revolution followed. This, however, was speedily quelled, and peace returned to Israel. {PP 746.1}
Absolon lázadásának leverése nem hozott azonnal békét az országra. A nemzet oly nagy része csatlakozott a felkeléshez, hogy Dávid nem akart visszatérni a fővárosba és folytatni uralkodását, amíg a törzsek meg nem hívják. Az Absolon bukását követő zűrzavarban nem került sor gyors és határozott lépésre a király visszahívását illetően, és amikor Júda végül vállalkozott arra, hogy visszahozza Dávidot, a többi törzsben féltékenység ébredt, és felkelés robbant ki. Ezt azonban hamar elfojtották, és a béke újra visszatért Izraelbe. {PP 746.1}
The history of David affords one of the most impressive testimonies ever given to the dangers that threaten the soul from power and riches and worldly honor—those things that are most eagerly desired among men. Few have ever passed through an experience better adapted to prepare them for enduring such a test. David's early life as a shepherd, with its lessons of humility, of patient toil, and of tender care for his flocks; the communion with nature in the solitude of the hills, developing his genius for music and poetry, and directing his thoughts to the Creator; the long discipline of his wilderness life, calling into exercise courage, fortitude, patience, and faith in God, had been appointed by the Lord as a preparation for the throne of Israel. David had enjoyed precious experiences of the love of God, and had been richly endowed with His Spirit; in the history of Saul he had seen the utter worthlessness of mere human wisdom. And yet worldly success and honor so weakened the character of David that he was repeatedly overcome by the tempter. {PP 746.2}
Dávid története szolgáltatja a valaha adatott egyik leghatásosabb bizonyítékot arról a lelket fenyegető veszedelemről, amely a hatalomból, gazdagságból és világi dicsőségből származik – azokból a javakból, amelyekre az emberek a legmohóbban vágynak. Kevesen mentek át valaha is olyan tapasztalatokon, amelyek alkalmasabbak lettek volna előkészíteni őket egy ilyen próba elviselésére. Dávid pásztorként töltött ifjúkora, az alázatosság, a türelmes munka, és a nyájról való gondoskodás leckéivel; a természettel való érintkezés a hegyek magányában, amely kibontakoztatta zenei és költői tehetségét, és gondolatait a Teremtőre irányította; pusztai életének hosszú tanulóideje, ami megedzette bátorságát, állhatatosságát, türelmét és Istenbe vetett hitét, mindezek az Úrtól rendelt eszközök voltak, hogy előkészítsék Izrael trónjának elfoglalására. Dávid értékes tapasztalatokat szerzett Isten szeretetéről, és Szentlelke gazdagon megnyugodott rajta; Saul történetében pedig a pusztán emberi bölcsesség teljes hiábavalóságát látta. Mégis, a világi siker és dicsőség úgy meggyengítette Dávid jellemét, hogy ismételten legyőzte a kísértő. {PP 746.2}
Intercourse with heathen peoples led to a desire to follow their national customs and kindled ambition for worldly greatness. As the people of Jehovah, Israel was to be honored; but as pride and self-confidence increased, the Israelites were not content with this pre-eminence. They cared rather for their standing among other nations. This spirit could not fail to invite temptation. With a view to extending his conquests among foreign nations, David determined to increase his army by requiring military service from all who were of proper age. To effect this, it became necessary to take a census of the population. It was pride and ambition that prompted this action of the king. The numbering of the people would show the contrast between the weakness of the kingdom when David ascended the throne and its strength and prosperity under his rule. This would tend still further to foster the already too great self-confidence of both king and people. The Scripture says, “Satan stood up against Israel, and provoked David to number Israel.” The prosperity of Israel under David had been due to the blessing of God rather than to the ability of her king or the strength of her armies. But the increasing of the military resources of the kingdom would give the impression to surrounding nations that Israel's trust was in her armies, and not in the power of Jehovah. {PP 746.3}
A pogány népekkel való érintkezés felébresztette a vágyat, hogy azok nemzeti szokásait kövessék és világi nagyságra törekedjenek. Izraelt, mint Jahve népét, tisztelet illette meg; de amikor büszkeségük és önbizalmuk növekedett, az izraeliták nem érték be ezzel a kiváltsággal. Inkább a többi nép között betöltött helyük foglalkoztatta őket. Ez a lelkület szükségszerűen kísértésekhez vezetett. Dávid, azzal a céllal, hogy az idegen népek közötti hódításait kiterjessze, elhatározta, növeli hadseregét, azáltal hogy mindenkit katonai szolgálatra kötelez, akik a megfelelő életkorban vannak. Ennek végrehajtásához népszámlálásra volt szükség. Büszkeség és becsvágy késztette erre a királyt. A népszámlálás megmutatja majd a különbséget az ország trónralépésekori gyengesége és az uralkodása alatt bekövetkezett megerősödése és virágzása között. Ez tovább táplálta volna a mind a király, mind a nép részéről megnyilvánuló, máris túlzott önbizalmat. Az Írás mondja: „Támadt pedig a Sátán Izráel ellen és felindította Dávidot, hogy megszámlálja Izráelt.” Izráel Dávid alatt bekövetkezett virágzása inkább Isten áldásának, mint királyuk tehetségének, vagy a hadseregük erejének volt köszönhető. De az ország katonai hatalmának növekedése azt a benyomást keltette a szomszédos népekben, hogy Izrael a hadseregeiben bízott és nem Jahve hatalmában. {PP 746.3}
Though the people of Israel were proud of their national greatness, they did not look with favor upon David's plan for so greatly extending the military service. The proposed enrollment caused much dissatisfaction; consequently it was thought necessary to employ the military officers in place of the priests and magistrates, who had formerly taken the census. The object of the undertaking was directly contrary to the principles of a theocracy. Even Joab remonstrated, unscrupulous as he had heretofore shown himself. He said, “The Lord make His people a hundred times so many more as they be: but, my lord the king, are they not all my lord's servants? why then doth my lord require this thing? why will he be a cause of trespass to Israel? Nevertheless the king's word prevailed against Joab. Wherefore Joab departed, and went throughout all Israel, and came to Jerusalem.” The numbering was not finished when David was convicted of his sin. Self-condemned, he “said unto God, I have sinned greatly, because I have done this thing: but now, I beseech Thee, do away the iniquity of Thy servant; for I have done very foolishly.” The next morning a message was brought to David by the prophet Gad: “Thus saith the Lord, Choose thee either three years’ famine; or three months to be destroyed before thy foes, while that the sword of thine enemies overtaketh thee; or else three days the sword of the Lord, even the pestilence, in the land, and the angel of the Lord destroying throughout all the coasts of Israel. Now therefore,” said the prophet, “advise thyself what word I shall bring again to Him that sent me.” {PP 747.1}
Bár Izrael népe büszke volt nemzeti nagyságára, mégsem fogadták kedvezően Dávid tervét, hogy ennyire ki akarja terjeszteni a katonai szolgálatot. A kilátásba helyezett besorozás nagy elégedetlenséget okozott, és emiatt szükségesnek tűnt, hogy katonatiszteket bízzanak meg a papok és tisztviselők helyett, akik azelőtt a népszámlálást végezték. Ennek az intézkedésnek célja homlokegyenest ellentétes volt a teokrácia alapelveivel. Még Joáb is ellenkezett, bármilyen lelkiismeretlennek mutatkozott is különben. Így szólt: „Az Úr százennyivel szaporítsa meg az ő népét, amennyien vannak. Avagy nem mind a te szolgáid-é azok, Uram király? S miért tudakozza ezt az én uram? Miért lenne Izráelnek büntetésére? De a király szava erősebb volt a Joábénál. Elment azért Joáb és bejárta egész Izráelt; azután megtért Jeruzsálembe.” A népszámlálás még be sem fejeződött, amikor Dávid már belátta bűnét. Önmagát hibáztatva mondta Istennek: „Igen vétkeztem, hogy ezt műveltem, most azért bocsásd meg a te szolgád vétkét, mert felette esztelenül cselekedtem!” Másnap reggel Gád próféta üzenettel jött Dávidhoz: „Ezt mondja az Úr! Válassz magadnak! Vagy három esztendeig való éhséget, vagy hogy három hónapig emésztessél ellenségeid által és a te ellenséged fegyvere legyen terajtad, vagy az Úr fegyvere és a döghalál három napig kegyetlenkedjenek földedben, és az Úr angyala pusztítson Izráel minden határaiban. Azért lássad most mit feleljek annak, aki engem hozzád küldött.” {PP 747.1}
The land was smitten with pestilence, which destroyed seventy thousand in Israel. The scourge had not yet entered the capital, when “David lifted up his eyes, and saw the angel of the Lord stand between the earth and the heaven, having a drawn sword in his hand stretched out over Jerusalem. Then David and the elders of Israel, who were clothed in sackcloth, fell upon their faces.” The king pleaded with God in behalf of Israel: “Is it not I that commanded the people to be numbered? even I it is that have sinned and done evil indeed; but as for these sheep, what have they done? let Thine hand, I pray Thee, O Lord my God, be on me, and on my father's house; but not on Thy people, that they should be plagued.” {PP 748.2}
Az országot járvány sújtotta, amely hetvenezer embert ölt meg Izraelben. A csapás még nem érte el a fővárost, amikor „Dávid felemelte az ő szemeit és látta az Úr angyalát állni a föld és az ég között, kivont kardja a kezében, amelyet Jeruzsálem ellen emelt fel. Leesett azért Dávid és a vének is, zsákba öltözvén az ő orcájokra.” A király Istenhez esedezett Izraelért: „Nemde nem én számláltattam-é meg a népet? Én vagyok, aki vétkeztem és igen gonoszul cselekedtem! De ez a nyáj mit tett? Oh én Uram Istenem, forduljon ellenem a te kezed és az én házam népe ellen és ne legyen a te népeden a csapás.” {PP 748.2}
The destroying angel had stayed his course outside Jerusalem. He stood upon Mount Moriah, “in the threshing floor of Ornan the Jebusite.” Directed by the prophet, David went to the mountain, and there built an altar to the Lord, “and offered burnt offerings and peace offerings, and called upon the Lord; and He answered him from heaven by fire upon the altar of burnt offering.” “So the Lord was entreated for the land, and the plague was stayed from Israel.” {PP 748.4}
Az öldöklő angyal abbahagyta küldetését Jeruzsálem falai előtt. A Mórija hegyén állt, a „jebuzeus Ornánnak szérűjén”. Dávid, a próféta útmutatása szerint felment a hegyre, és egy oltárt épített ott az Úrnak „és áldozott égő és hálaáldozatokkal, és segítségül hívta az Urat, aki meghallgatta őt, a mennyből tüzet bocsátva az égőáldozat oltárára… És megkegyelmezett az Úr a földnek, és megszűnt a csapás Izráelben.” {PP 748.4}
The spot upon which the altar was erected, henceforth ever to be regarded as holy ground, was tendered to the king by Ornan as a gift. But the king declined thus to receive it. “I will verily buy it for the full price,” he said; “for I will not take that which is thine for the Lord, nor offer burnt offerings without cost. So David gave to Ornan for the place six hundred shekels of gold by weight.” This spot, memorable as the place where Abraham had built the altar to offer up his son, and now hallowed by this great deliverance, was afterward chosen as the site of the temple erected by Solomon. {PP 748.5}
A helyet, amelyen az oltár épült, és ezért örökre szent földként kellett tisztelni, Ornán ajándékként ajánlotta fel a királynak. De az nem akarta így elfogadni. „Nem úgy, hanem igaz áron akarom megvenni tőled, mert ami a tied, nem veszem el tőled az Úrnak és nem akarok égőáldozattal áldozni Neki a máséból. Adott azért Dávid Ornánnak a szérűért hatszáz arany siklust.” Ezt a helyet, amely arról emlékezetes, hogy itt építette Ábrahám az oltárt, hogy fiát megáldozza, és most ez a nagy szabadítás szentelte meg, később a Salamon által épített templom helyéül választották. {PP 748.5}
Still another shadow was to gather over the last years of David. He had reached the age of threescore and ten. The hardships and exposures of his early wanderings, his many wars, the cares and afflictions of his later years, had sapped the fountain of life. Though his mind retained its clearness and strength, feebleness and age, with their desire for seclusion, prevented a quick apprehension of what was passing in the kingdom, and again rebellion sprang up in the very shadow of the throne. Again the fruit of David's parental indulgence was manifest. The one who now aspired to the throne was Adonijah, “a very goodly man” in person and bearing, but unprincipled and reckless. In his youth he had been subjected to but little restraint; for “his father had not displeased him at any time in saying, Why hast thou done so?” He now rebelled against the authority of God, who had appointed Solomon to the throne. Both by natural endowments and religious character Solomon was better qualified than his elder brother to become ruler of Israel; yet although the choice of God had been clearly indicated, Adonijah did not fail to find sympathizers. Joab, though guilty of many crimes, had heretofore been loyal to the throne; but he now joined the conspiracy against Solomon, as did also Abiathar the priest. {PP 749.1}
Még egy árnyék vetődött Dávid utolsó éveire. Elérte a hetvenéves kort. Fiatalkori bujdosásának viszontagságai és veszedelmei, a sok háború, későbbi éveinek gondjai és megpróbáltatásai kimerítették életerejét. Bár szellemi frissessége és tisztánlátása megmaradt, mégis a gyengeség és a kor, amelyek már visszavonultságot követeltek, megakadályozták az országban történő események irányításában, és ismét lázadás tört ki a trón közvetlen közelében. Dávid atyai engedékenységének gyümölcse újból megmutatkozott. Adónia tört most a trónra, aki arcra és tartására nézve „igen szép férfi” volt, de elvek nélküli és féktelen. Ifjúsága idején alig korlátozták, mert „az ő atyja soha meg nem szomorította, ezt mondva: miért cselekszel így?” Ez a fiú most fellázadt Isten tekintélye ellen, aki Salamont jelölte a trónra. Salamon a természetes adottságokat és az istenfélő jellemet illetően egyaránt alkalmasabb volt idősebb bátyjánál arra, hogy Izrael uralkodója legyen; és bár Isten világosan kifejezte választását, mégsem hiányoztak Adónia mellől a támogatók. Joáb, bár sok bűnben volt már vétkes, mégis mindeddig hű maradt a trónhoz; de most a Salamon elleni öszszeesküvéshez csatlakozott, ahogy Abjáthár pap is. {PP 749.1}
The rebellion was ripe; the conspirators had assembled at a great feast just without the city to proclaim Adonijah king, when their plans were thwarted by the prompt action of a few faithful persons, chief among whom were Zadok the priest, Nathan the prophet, and Bathsheba the mother of Solomon. They represented the state of affairs to the king, reminding him of the divine direction that Solomon should succeed to the throne. David at once abdicated in favor of Solomon, who was immediately anointed and proclaimed king. The conspiracy was crushed. Its chief actors had incurred the penalty of death. Abiathar's life was spared, out of respect to his office and his former fidelity to David; but he was degraded from the office of high priest, which passed to the line of Zadok. Joab and Adonijah were spared for the time, but after the death of David they suffered the penalty of their crime. The execution of the sentence upon the son of David completed the fourfold judgment that testified to God's abhorrence of the father's sin. {PP 749.2}
A lázadás megérett; az összeesküvők nagy ünnepségre gyűltek közvetlenül a város előtt, hogy Adóniát királlyá kiáltsák, amikor tervüket néhány hűséges ember gyors cselekvése meghiúsította, akiknek vezetői Sádok pap, Náthán próféta és Bethsabé, Salamon anyja voltak. Elmondták az ügyet a királynak, emlékeztetve az isteni rendelkezésre, hogy Salamonnak kell őt a trónon követnie. Dávid rögtön lemondott Salamon javára, akit azonnal felkentek királlyá, és kikiáltották uralkodását. Az összeesküvést azonnal elfojtották. A főbűnösöket halálra ítélték. Abjáthár életét hivatalára és Dávid iránt tanúsított korábbi hűségére való tekintettel megkímélték, de főpapi tisztéből felmentették, és ezt Sádók házára ruházták. Joábot és Adóniát egyelőre életben hagyták, Dávid halála után azonban bűnhődniük kellett gonosz tetteikért. A Dávid fián végrehajtott ítélet betöltötte a négyszeres büntetést, amely Istennek az apa bűne iránti megvetését bizonyította. {PP 749.2}
From the very opening of David's reign one of his most cherished plans had been that of erecting a temple to the Lord. Though he had not been permitted to execute this design, he had manifested no less zeal and earnestness in its behalf. He had provided an abundance of the most costly material—gold, silver, onyx stones, and stones of divers colors; marble, and the most precious woods. And now these valuable treasures that he had collected must be committed to others; for other hands must build the house for the ark, the symbol of God's presence. {PP 750.1}
Dávidnak már uralkodása legelejétől fogva dédelgetett terve volt, hogy templomot építsen az Úrnak. Ha nem is kapott engedélyt arra, hogy tervét megvalósítsa, nem tanúsított kevesebb buzgalmat és odaadást az ügy iránt. Bőséges mennyiségben gondoskodott a legdrágább anyagokról – aranyról, ezüstről, ónixról és különböző színű drágakövekről; márványról és a legdrágább faanyagokról. Most ezeket az értékes kincseket, amelyeket ő gyűjtött, át kellett adnia másoknak; mert más kezeknek kellett házat építeni a frigyládának, Isten jelenléte jelképének. {PP 750.1}
Seeing that his end was near, the king summoned the princes of Israel, with representative men from all parts of the kingdom, to receive this legacy in trust. He desired to commit to them his dying charge and secure their concurrence and support in the great work to be accomplished. Because of his physical weakness, it had not been expected that he would attend to this transfer in person; but the inspiration of God came upon him, and with more than his wonted fervor and power, he was able, for the last time, to address his people. He told them of his own desire to build the temple, and of the Lord's command that the work should be committed to Solomon his son. The divine assurance was, “Solomon thy son, he shall build My house and My courts; for I have chosen him to be My son, and I will be his Father. Moreover I will establish his kingdom forever, if he be constant to do My commandments and My judgments, as at this day.” “Now therefore,” David said, “in the sight of all Israel the congregation of the Lord, and in the audience of our God, keep and seek for all the commandments of the Lord your God: that ye may possess this good land, and leave it for an inheritance for your children after you forever.” {PP 750.2}
A király, látva, hogy elközelített az utolsó órája, összegyűjtötte Izrael fejedelmeit a birodalom minden részéből jelenlévő képviselőkkel együtt, hogy átvegyék ezt a hagyatékot. Végrendeletét kívánta rájuk bízni, egyetértésüket és támogatásukat megnyerni az elvégzendő nagy műhöz. Testi gyöngesége miatt nem kívánták tőle, hogy személyesen jelenjen meg az átadásnál, de Isten ereje nyugodott meg rajta, és a szokásosnál nagyobb buzgalmával és erejével képes volt arra, hogy utolsó alkalommal szóljon a népéhez. Beszélt nekik saját templomépítési szándékáról, és az Úr parancsáról, hogy ezt a munkát fiára, Salamonra kell bíznia. Az isteni megerősítés így hangzott: „Salamon, a te fiad építi meg az én házamat és udvaromat, mert én őt magamnak fiamul választottam és én is néki atyja leszek. Megerősítem az ő királyságát mindörökké, ha az én parancsolataimat és ítéletimet szorgalmatosan megtartja, amint e mai napon… Most azért – mondta Dávid – az egész Izráelnek, az Úr gyülekezetének szeme előtt és a mi Istenünk hallására: őrizzétek s keressétek az Úrnak, a ti Isteneteknek minden parancsolatit, hogy bírhassátok e jó földet és hogy örökségül hagyhassátok fiaitokra is magatok után mindörökké.” {PP 750.2}
David had learned by his own experience how hard is the path of him who departs from God. He had felt the condemnation of the broken law, and had reaped the fruits of transgression; and his whole soul was moved with solicitude that the leaders of Israel should be true to God, and that Solomon should obey God's law, shunning the sins that had weakened his father's authority, embittered his life, and dishonored God. David knew that it would require humility of heart, a constant trust in God, and unceasing watchfulness to withstand the temptations that would surely beset Solomon in his exalted station; for such prominent characters are a special mark for the shafts of Satan. Turning to his son, already acknowledged as his successor on the throne, David said: “And thou, Solomon my son, know thou the God of thy father, and serve Him with a perfect heart and with a willing mind: for the Lord searcheth all hearts, and understandeth all the imaginations of the thoughts: if thou seek Him, He will be found of thee; but if thou forsake Him, He will cast thee off forever. Take heed now; for the Lord hath chosen thee to build a house for the sanctuary: be strong, and do it.” {PP 750.3}
Dávid a saját tapasztalatából tanulta meg, milyen nehéz annak az útja, aki elhagyja Istent. Átérezte a megszegett törvény kárhoztatását, learatva az áthágás gyümölcseit; és egész lelkét átjárta a vágy, hogy vajha Izrael vezetői hűségesek lennének Istenhez, és Salamon engedelmeskedne Isten törvényének, és elkerülné azokat a bűnöket, amelyek atyja tekintélyét meggyengítették, megkeserítve életét és szégyent hozva Istenre. Dávid tudta, hogy szívbéli alázat, Istenbe vetett állandó bizalom és szüntelen vigyázás szükséges a kísértések legyőzéséhez, melyek biztosan megtámadják majd Salamont uralkodói trónján; mert az ilyen nemes jellem különösen célpontjává válik Sátán nyilainak. Fiához fordult, akit már utódjának ismertek el a trónon, és így szólt: „Te azért, fiam, Salamon, ismerd meg atyád Istenét és szolgálj néki tökéletes szívvel és jó kedvvel, mert az Úr minden szívbe belelát és minden gondolatot jól ért. Hogyha Őt keresni fogod, megtalálod, ha ellenben őt elhagyod, Ő is elhagy téged mindörökké. Most azért, mivelhogy az Úr választott téged, hogy néki szent házat építs, légy erős és készítsd meg azt!” {PP 750.3}
David gave Solomon minute directions for building the temple, with patterns of every part, and of all its instruments of service, as had been revealed to him by divine inspiration. Solomon was still young, and shrank from the weighty responsibilities that would devolve upon him in the erection of the temple and in the government of God's people. David said to his son, “Be strong and of good courage, and do it: fear not, nor be dismayed, for the Lord God, even my God, will be with thee; He will not fail thee, nor forsake thee.” {PP 751.1}
Dávid részletekbe menő utasítást adott Salamonnak a templom építésére, terveket minden részéhez és az istentisztelet minden eszközéhez, ahogy azokat Isten megmutatta neki. Salamon még fiatal volt, és visszariadt a súlyos felelősségtől, amelyet a templom építése és Isten népének kormányzása rótt rá. Dávid így szólt fiához: „Légy bátor és erős és kezdj hozzá, semmit ne félj és ne rettegj, mert az Úr Isten, az én Istenem veled lesz, téged el nem hagy, tőled el nem távozik.” {PP 751.1}
Again David appealed to the congregation: “Solomon my son, whom alone God hath chosen, is yet young and tender, and the work is great: for the palace is not for man, but for the Lord God.” He said, “I have prepared with all my might for the house of my God,” and he went on to enumerate the materials he had gathered. More than this, he said, “I have set my affection to the house of my God, I have of mine own proper good, of gold and silver, which I have given to the house of my God, over and above all that I have prepared for the holy house, even three thousand talents of gold, of the gold of Ophir, and seven thousand talents of refined silver, to overlay the walls of the houses withal.” “Who then,” he asked of the assembled multitude that had brought their liberal gifts—“who then is willing to consecrate his service this day unto the Lord?” {PP 751.2}
Dávid újra a gyülekezethez fordult: „Egyedül az én fiamat, Salamont választotta Isten, aki még gyermek és gyenge, a munka pedig nagy, mert nem emberé lesz az a ház, hanem az Úr Istené.” Azt mondta: „Én pedig teljes tehetségem szerint az én Istenem háza számára bőségesen szereztem”, és felsorolta mindazt, amit gyűjtött. Majd ezt mondta: „Ezenfelül, mivel nagy kedvem van az én Istenem házához, ami kincsem, aranyam és ezüstöm van, oda adom az én Istenem házának szükségére, azok mellett, amelyeket szereztem a szentház számára. Háromezer tálentum aranyat Ofir aranyából és hétezer tálentom tiszta ezüstöt a házak falainak beborítására… És ha valaki – mondta az egybegyűlt sokaságnak, akik elhozták önkéntes ajándékaikat – még adni akar, szabad akarata szerint, töltse meg az ő kezét ma és adjon, amit akar az Úrnak!” {PP 751.2}
There was a ready response from the assembly. “The chief of the fathers and princes of the tribes of Israel, and the captains of thousands and of hundreds, with the rulers of the king's work, offered willingly, and gave, for the service of the house of God, of gold five thousand talents and ten thousand drams, and of silver ten thousand talents, and of brass eighteen thousand talents, and one hundred thousand talents of iron. And they with whom precious stones were found gave them to the treasure of the house of the Lord.... Then the people rejoiced, for that they offered willingly, because with perfect heart they offered willingly to the Lord: and David the king also rejoiced with great joy. {PP 751.3}
A nép készséges volt: „Azért szabad akaratuk szerint adnak ajándékokat az atyák fejedelmei, Izráel nemzetségeinek fejedelmei, az ezredesek, századosok és a király dolgainak fejedelmei. És adtak az Isten házának szükségére ötezer talentom aranyat és tízezer dárikot, tízezer tálentom ezüstöt és tizennyolcezer tálentom rezet és százezer tálentom vasat. És valakinél drágakövek találtattak, adták az Úr házának kincséhez… És örvendezett a sokaság, hogy szabad akaratukból adtak, mert tiszta szívből adakoztak az Úrnak. Dávid király is nagy örömmel örvendezett. {PP 751.3}
“Wherefore David blessed the Lord before all the congregation: and David said, Blessed be Thou, Lord God of Israel our father, forever and ever. Thine, O Lord, is the greatness, and the power, and the glory, and the victory, and the majesty: for all that is in the heaven and in the earth is Thine; Thine is the kingdom, O Lord, and Thou art exalted as head above all. Both riches and honor come of Thee, and Thou reignest over all; and in Thine hand is power and might; and in Thine hand it is to make great, and to give strength unto all. Now therefore, our God, we thank Thee, and praise Thy glorious name. But who am I, and what is my people, that we should be able to offer so willingly after this sort? for all things come of Thee, and of Thine own have we given Thee. For we are strangers before Thee, and sojourners, as were all our fathers: our days on the earth are as a shadow, and there is none abiding. O Lord our God, all this store that we have prepared to build Thee an house for Thine holy name cometh of Thine hand, and is all Thine own. I know also, my God, that Thou triest the heart, and hast pleasure in uprightness. {PP 752.1}
Hálákat adott azért Dávid az Úrnak az egész gyülekezet előtt és mondta: Áldott vagy te Uram! Izráelnek, a mi atyáinknak Istene, öröktől fogva mindörökké! Oh Uram, tied a nagyság, hatalom, dicsőség, örökkévalóság és méltóság, sőt minden, valami a mennyben és a földön van, tied! Tied, oh Uram, az ország, te magasztalod fel magadat, hogy légy minden fejedelmek felett! A gazdagság és a dicsőség mind tetőled vannak, és te uralkodsz mindeneken; a te kezedben van mind az erősség és mind a birodalom, a te kezedben van mindeneknek felmagasztaltatása és megerősíttetése. Most azért, oh mi Istenünk, vallást teszünk előtted és dicsérjük a te dicsőséges nevedet! Mert micsoda vagyok én, és micsoda az én népem, hogy erőnk lehetne a szabad akarat szerint való ajándék adására, amint tettük? Mert tőled van minden és amiket a te kezedből vettünk, azokat adtuk most Néked. Mert mi csak jövevények vagyunk te előtted és zsellérek, miként a mi atyáink is egyenként. A mi életünk napjai is olyanok e földön, mint az árnyék, amelyben állandóság nincsen. Oh mi Urunk Istenünk! mindez a gazdagság, amit gyűjtöttünk, hogy néked és a te szent nevednek házat építsünk, a te kezedből való és mindazok tiéid! Jól tudom, oh én Istenem, hogy te a szívet vizsgálod és az igazságot szereted. {PP 752.1}
“As for me, in the uprightness of mine heart I have willingly offered all these things: and now have I seen with joy Thy people, which are present here, to offer willingly unto Thee. O Lord God of Abraham, Isaac and of Israel, our fathers, keep this forever in the imagination of the thoughts of the heart of Thy people, and prepare their heart unto Thee: and give unto Solomon my son a perfect heart, to keep Thy commandments, Thy testimonies, and Thy statutes, and to do all these things, and to build the palace, for the which I have made provision. And David said to all the congregation, Now bless the Lord your God. And all the congregation blessed the Lord God of their fathers, and bowed down their heads, and worshiped the Lord.” {PP 752.2}
Én mindezeket tiszta szívemből, nagy jó kedvvel adtam, s láttam, hogy a te néped is, amely itt jelen van, nagy örömmel, szabad akarata szerint adta ezeket néked. Oh Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek, a mi atyáinknak Istene, tartsd meg mindörökké ezt az érzést a te néped szívében és irányítsd az ő szívüket te feléd. Salamonnak pedig, az én fiamnak adj tökéletes szívet, hogy a te parancsolataidat, bizonyságtételeidet és rendeléseidet megőrizhesse, s hogy mindazokat megcselekedhesse, s felépíthesse azt a házat, amelyet én megindítottam. És szólt Dávid az egész gyülekezetnek: Kérlek, áldjátok az Urat, a ti Isteneteket. Áldja azért az egész gyülekezet az Urat, az ő atyáik Istenét; s leborulva tisztelték az Urat és a királyt.” {PP 752.2}
With deepest interest the king had gathered the rich material for building and beautifying the temple. He had composed the glorious anthems that in afteryears should echo through its courts. Now his heart was made glad in God, as the chief of the fathers and the princes of Israel so nobly responded to his appeal, and offered themselves to the important work before them. And as they gave their service, they were disposed to do more. They swelled the offerings, giving of their own possessions into the treasury. David had felt deeply his own unworthiness in gathering the material for the house of God, and the expression of loyalty in the ready response of the nobles of his kingdom, as with willing hearts they dedicated their treasures to Jehovah and devoted themselves to His service, filled him with joy. But it was God alone who had imparted this disposition to His people. He, not man, must be glorified. It was He who had provided the people with the riches of earth, and His Spirit had made them willing to bring their precious things for the temple. It was all of the Lord; if His love had not moved upon the hearts of the people, the king's efforts would have been vain, and the temple would never have been erected. {PP 752.3}
A király a legmélyebb odaadással gyűjtötte az értékes anyagokat a templom építéséhez és díszítéséhez. Ő szerezte a gyönyörű dicsérő énekeket is, amelyek az ezután következő években a templom udvarában felhangzottak. Most boldog volt Istenben, mert Izrael véneinek és fejedelmeinek főemberei olyan nemes választ adtak felhívására, és maguk is áldoztak az előttük álló fontos műre. Miután teljesítették felajánlásukat, készek voltak még többet hozni. Megnövelték az adományokat, saját tulajdonukat is elhozva a kincstárba. Dávid mélyen átérezte mennyire méltatlan arra, hogy az Isten házához anyagot gyűjtsön, és örömmel töltötte el, amikor látta országa nemeseinek a készséges válaszadásban kifejezésre jutó hűségét, amikor kincseiket önként odaszánták Jahvénak, önmagukat pedig szolgálatára szentelték. De egyedül Isten volt az, aki népében ezt az odaadó lelkületet munkálta. Őt, és nem embert illette a dicsőség! Ő látta el a népet földi javakkal, és az Ő Lelke tette őket készségessé arra, hogy elhozzák kincsüket a templom javára. Mindez az Úrtól volt; ha szeretete nem indította volna meg a nép szívét, a király fáradozása hiábavalónak bizonyul, és a templom sohasem épül fel. {PP 752.3}
All that man receives of God's bounty still belongs to God. Whatever God has bestowed in the valuable and beautiful things of earth is placed in the hands of men to test them—to sound the depths of their love for Him and their appreciation of His favors. Whether it be the treasures of wealth or of intellect, they are to be laid, a willing offering, at the feet of Jesus; the giver saying, meanwhile, with David, “All things come of Thee, and of Thine own have we given Thee.” {PP 753.1}
Minden, amit az ember Isten adományaként elnyer, még mindig Isten tulajdonát képezi. Mindazt, amit Isten a föld értékes és szép dolgaiban adott, az emberek kezeibe helyezte, hogy próbára tegye őket – hogy meglássa iránta érzett szeretetük mélységét és irántuk való jóságának megbecsülését. Legyenek azok akár gazdagság, akár az értelem kincsei, egyaránt Jézus lábai elé kell helyeznünk mint önkéntes áldozatot; miközben a felajánló Dáviddal együtt mondjuk: „Tőled van minden, és amiket a Te kezedből vettünk, azokat adtuk most Néked!” {PP 753.1}
When he felt that death was approaching, the burden of David's heart was still for Solomon and for the kingdom of Israel, whose prosperity must so largely depend upon the fidelity of her king. “And he charged Solomon his son, saying, I go the way of all the earth: be thou strong therefore, and show thyself a man; and keep the charge of the Lord thy God, to walk in His ways, to keep His statutes, and His commandments, and His judgments, and His testimonies, ... that thou mayest prosper in all that thou doest, and whithersoever thou turnest thyself: that the Lord may continue His word which He spake concerning me, saying, If thy children take heed to their way, to walk before Me in truth with all their heart and with all their soul, there shall not fail thee (said He) a man on the throne of Israel.” 1 Kings 2:1-4. {PP 753.2}
Amikor Dávid halála közeledtét érezte, szívét még mindig Salamon és Izrael sorsa aggasztotta, mert ez utóbbi jóléte nagyban függött királya hűségétől. „Parancsot adott Salamonnak, az ő fiának, ezt mondván: Én elmegyek az egész földnek útján; erősítsd meg magad és légy férfiú! Őrizd meg az Úrnak, a te Istenednek őrizetét, hogy az ő útjain járj, és megőrizzed az ő rendeléseit, parancsolatait, ítéleteit és bizonyságtételeit,… hogy előmeneted legyen mindenekben, amelyeket cselekedni fogsz és mindenütt, valamerre fordulsz. Hogy megteljesítse az Úr az ő beszédét, amelyet szólott nékem, mondván: Ha megőrzik a te fiaid az ő útjukat, járván én előttem tökéletességgel, teljes szívük és teljes lelkük szerint; soha el nem fogy férfiú te közüled az Izráelnek királyi székéből!” (I. Kir. 2:1–4) {PP 753.2}
“David the son of Jesse saith,
And the man who was raised on high saith,
The anointed of the God of Jacob,
And the sweet psalmist of Israel:
The Spirit of Jehovah spake by me: ...
One that ruleth over men righteously,
That ruleth in the fear of God,
He shall be as the light of the morning, when the sun riseth,
A morning without clouds;
When the tender grass springeth out of the earth,
Through clear shining after rain.
Verily my house is not so with God;
Yet He hath made me an everlasting covenant,
Ordered in all things, and sure:
For it is all my salvation, and all my desire.”
{PP 754.2}
„Dávidnak, Isai fiának szózata,
Annak a férfiúnak szózata,
Aki igen felmagasztaltaték.
Jákób Istenének felkentje
És Izráel dalainak kedvence.
Az Úrnak Lelke szólott énbennem…
Aki igazságosan uralkodik az emberek felett,
Aki Isten félelmével uralkodik:
Olyan az, mint a reggeli világosság,
Mikor a nap feljő, mint a felhőtlen reggel:
Napsugártól, esőtől sarjadzik a fű a földből
Avagy nem ilyen-é az én házam Isten előtt?
Mert örökkévaló szövetséget kötött velem,
Mindennel ellátva és állandót.
Mert az én teljes üdvösségemet és minden kívánságomat
Nem sarjadoztatja-é?”
{PP 754.2}
The psalms of David pass through the whole range of experience, from the depths of conscious guilt and self-condemnation to the loftiest faith and the most exalted communing with God. His life record declares that sin can bring only shame and woe, but that God's love and mercy can reach to the deepest depths, that faith will lift up the repenting soul to share the adoption of the sons of God. Of all the assurances which His word contains, it is one of the strongest testimonies to the faithfulness, the justice, and the covenant mercy of God. {PP 754.4}
Dávid zsoltárai nyomon követik minden tapasztalatát, a tudatosan elkövetett bűn és az önkárhoztatás mélységeitől a hit és az Istennel való legszorosabb közösség magaslatáig. Élettörténete azt ábrázolja, hogy a bűn csak szégyent és fájdalmat hozhat, de Isten szeretete és kegyelme a legsötétebb mélységekbe is elér, hogy a hit felemeli a bűnbánó lelket, hogy Isten fiává legyen. Az igében foglalt minden biztosíték közül ez az egyik legerősebb bizonyság Isten hűségéről, igazságosságáról és kegyelme szövetségéről. {PP 754.4}
Man “fleeth also as a shadow, and continueth not,” “but the word of our God shall stand forever.” “The mercy of Jehovah is from everlasting to everlasting upon them that fear Him, and His righteousness unto children's children; to such as keep His covenant, and to those that remember His commandments to do them.” Job 14:2; Isaiah 40:8; Psalm 103:17, 18. {PP 754.5}
Az ember „eltűnik, mint az árnyék és nem állandó”, „de Istenünk beszéde mindörökre megmarad!” (Jób 14:2; Ésa. 40:8) „Az Úr kegyelme öröktől fogva való és örökkévaló az őt félőkön, és az ő igazsága a fiaknak fiain; azokon, akik megtartják az ő szövetségét és megemlékeznek az ő parancsolatjairól, hogy azokat megcselekedjék.” (Zsolt. 103:17–18) {PP 754.5}
“I have sworn unto David My servant ... with whom My hand shall be established: Mine arm also shall strengthen him.... My faithfulness and My mercy shall be with him: and in My name shall his horn be exalted. I will set his hand also in the sea, and his right hand in the rivers. He shall cry unto Me, Thou art my Father, my God, and the Rock of my salvation. Also I will make him My first-born, higher than the kings of the earth. My mercy will I keep for him forevermore, and My covenant shall stand fast with him.” Psalm 89:3-28. {PP 755.1}
„Megesküdtem Dávidnak, az én szolgámnak,… akivel állandóan vele lesz az én kezem, sőt az én karom erősíti meg őt… És vele lesz az én hűségem és kegyelmem, és az én nevemmel magasztaltatik fel az ő szarva. És rávetem az ő kezét a tengerre, és az ő jobbját a folyóvizekre. Ő így szólít engem: Atyám vagy te; én Istenem és szabadításom kősziklája! Én meg elsőszülöttemmé teszem őt és feljebbvalóvá a föld királyainál. Örökké megtartom néki az én kegyelmemet, és az én szövetségem bizonyos marad ővele.” (Zsolt. 89:4–29) {PP 755.1}
“He shall judge the poor of the people,
He shall save the children of the needy,
And shall break in pieces the oppressor.
They shall fear thee while the sun endureth,
And so long as the moon, throughout all generations....
In his days shall the righteous flourish;
And abundance of peace, till the moon be no more.
He shall have dominion also from sea to sea,
And from the river unto the ends of the earth.”
“His name shall endure forever:
His name shall be continued as long as the sun:
And men shall be blessed in him:
All nations shall call him blessed.”
{PP 755.3}
„Legyen bírája a nép szegényeinek,
Segítsen a szűkölködőnek fiain,
És törje össze az erőszakoskodót.
Féljenek téged, amíg a nap áll
És ameddig a hold fénylik, nemzedékről nemzedékre…
Virágozzék az ő idejében az igaz
És a béke teljessége, amíg nem lesz a hold.
És uralkodjék egyik tengertől a másik tengerig,
És a nagy folyamtól a föld határáig…
Tartson neve mindörökké;
Viruljon neve, míg a nap lesz;
Vele áldják magukat mind a nemzetek,
És magasztalják őt.”
{PP 755.3}
“For unto us a Child is born, unto us a Son is given: and the government shall be upon His shoulder: and His name shall be called Wonderful, Counselor, The mighty God, The everlasting Father, The Prince of Peace.” “He shall be great, and shall be called the Son of the Highest; and the Lord God shall give unto Him the throne of His father David: and He shall reign over the house of Jacob forever; and of His kingdom there shall be no end.” Isaiah 9:6; Luke 1:32, 33(757) . {PP 755.4}
„Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság Atyjának, békesség fejedelmének!” (Ésa. 9:6) „Ez nagy lészen, és a Magasságos Fiának hivattatik; és néki adja az Úr Isten a Dávidnak, az ő atyjának, királyi székét; És uralkodik a Jákób házán mindörökké; és az ő királyságának vége nem lészen!” (Lk. 1:32–33) {PP 755.4}
