A few miles south of Jerusalem, “the city of the great King,” is Bethlehem, where David, the son of Jesse, was born more than a thousand years before the infant Jesus was cradled in the manger and worshiped by the Wise Men from the East. Centuries before the advent of the Saviour, David, in the freshness of boyhood, kept watch of his flocks as they grazed on the hills surrounding Bethlehem. The simple shepherd boy sang the songs of his own composing, and the music of his harp made a sweet accompaniment to the melody of his fresh young voice. The Lord had chosen David, and was preparing him, in his solitary life with his flocks, for the work He designed to commit to his trust in after years. {PP 637.1}
Jeruzsálemtől, a nagy Király városától pár kilométernyire délre fekszik Betlehem, ahol Dávid, Isai fia született. Évszázadokkal a Megváltó eljövetele előtt az ifjú Dávid a Betlehem körüli dombokon legelő nyájait őrizte. Az egyszerű pásztorfiú saját szerzeményű dalait énekelte, és hárfája zenéje adott kíséretet üde, fiatal hangjához. Az Úr választotta és készítette fel Dávidot a nyájak melletti magányában arra a feladatra, amelynek elvégzését évekkel később rá akarta bízni. {PP 637.1}
While David was thus living in the retirement of his humble shepherd's life, the Lord God was speaking about him to the prophet Samuel. “And the Lord said unto Samuel, How long wilt thou mourn for Saul, seeing I have rejected him from reigning over Israel? fill thine horn with oil, and go, I will send thee to Jesse the Bethlehemite: for I have provided Me a king among his sons.... Take an heifer with thee, and say, I am come to sacrifice to the Lord. And call Jesse to the sacrifice, and I will show thee what thou shalt do: and thou shalt anoint unto Me him whom I name unto thee. And Samuel did that which the Lord spake, and came to Bethlehem. And the elders of the town trembled at his coming, and said, Comest thou peaceably? And he said, Peaceably.” The elders accepted an invitation to the sacrifice, and Samuel called also Jesse and his sons. The altar was built and the sacrifice was ready. All the household of Jesse were present, with the exception of David, the youngest son, who had been left to guard the sheep, for it was not safe to leave the flocks unprotected. {PP 637.2}
Mialatt Dávid, az egyszerű pásztor visszavonultságban élte életét, az Úr Isten beszélt róla Sámuel prófétának. „És mondta az Úr Sámuelnek: Ugyan meddig bánkódsz még Saul miatt, holott én megvetettem őt, hogy ne uralkodjék Izráel felett? Töltsd meg a te szarudat olajjal és eredj el; én elküldelek téged a Bethlehemben lakó Isaihoz, mert fiai közül választottam magamnak királyt… Vígy magaddal egy üszőt és azt mondjad: Azért jöttem, hogy az Úrnak áldozzam. És hívd meg Isait az áldozatra és én tudtodra adom, hogy mit cselekedjél, és kend fel számomra azt, akit mondok néked. És Sámuel megcselekedte, amit az Úr mondott neki és elment Bethlehembe. A város vénei pedig megijedtek és eleibe menvén, mondták: Békességes-é a te jöveteled? Ő pedig felelte: békességes.” A vének elfogadták a meghívást az áldozatra és Sámuel meghívta Isait és fiait is. Felépítették az oltárt, és elkészítették az áldozatot. Isai egész házanépe jelen volt Dávid, a legkisebb fiú kivételével, akit otthon hagytak a juhok őrzésére, mert nem volt biztonságos védtelenül hagyni a nyájakat. {PP 637.2}
When the sacrifice was ended, and before partaking of the offering feast, Samuel began his prophetic inspection of the noble-appearing sons of Jesse. Eliab was the eldest, and more nearly resembled Saul for stature and beauty than the others. His comely features and finely developed form attracted the attention of the prophet. As Samuel looked upon his princely bearing, he thought, “This is indeed the man whom God has chosen as successor to Saul,” and he waited for the divine sanction that he might anoint him. But Jehovah did not look upon the outward appearance. Eliab did not fear the Lord. Had he been called to the throne, he would have been a proud, exacting ruler. The Lord's word to Samuel was, “Look not on his countenance, or on the height of his stature; because I have refused him: for the Lord seeth not as man seeth; for man looketh on the outward appearance, but the Lord looketh on the heart.” No outward beauty can recommend the soul to God. The wisdom and excellence revealed in the character and deportment, express the true beauty of the man; and it is the inner worth, the excellency of the heart, that determines our acceptance with the Lord of hosts. How deeply should we feel this truth in the judgment of ourselves and others. We may learn from the mistake of Samuel how vain is the estimation that rests on beauty of face or nobility of stature. We may see how incapable is man's wisdom of understanding the secrets of the heart or of comprehending the counsels of God without special enlightenment from heaven. The thoughts and ways of God in relation to His creatures are above our finite minds; but we may be assured that His children will be brought to fill the very place for which they are qualified, and will be enabled to accomplish the very work committed to their hands, if they will but submit their will to God, that His beneficent plans may not be frustrated by the perversity of man. {PP 638.1}
Amikor az áldozatot elvégezték és mielőtt sor került volna az étkezésre, Sámuel szemügyre vette Isai nemes megjelenésű fiait. Eliáb volt a legidősebb és termetére, szépségére nézve jobban emlékeztetett Saulra, mint a többiek. Megnyerő arcvonásai és arányos alakja megragadta a próféta figyelmét. Amikor Sámuel a fejedelmi testtartására tekintett, azt gondolta: „Bizony az Úr előtt van az ő felkentje”, és várta az isteni jóváhagyást, hogy felkenhesse. De Jahve nem a külső megjelenésre tekintett. Eliáb nem félte az Istent. Ha trónra kerül, büszke, követelődző uralkodóvá vált volna. Az Úr azt mondta Sámuelnek: „Ne nézd az ő külsejét, se termetének nagyságát, mert megvetettem őt. Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” Nem külső szépséggel nyeri meg a lélek Isten tetszését. A jellemben és a viselkedésben megnyilvánuló bölcsesség és kiválóság fejezi ki az ember igazi szépségét, és a belső érték, a szív kiválósága határozza meg, hogy elfogadhatja-e a seregek Ura. Milyen mélyen át kellene éreznünk ezt az igazságot magunk és mások megítélésében. Sámuel tévedéséből azt is megtanulhatjuk, mennyire hiábavaló lehet az értékelés, amely az arc szépségén vagy az alkat nemességén alapul. Láthatjuk, mennyire képtelen az emberi bölcsesség megérteni a szív titkait vagy az Isten tanácsait különleges mennyei megvilágosítás nélkül. Isten teremtményeivel kapcsolatos gondolatai és útjai a mi véges értelmünk fölött állnak; de biztosak lehetünk abban, hogy gyermekei pontosan azt a helyet fogják betölteni, amelyben képesek lesznek a rájuk bízott feladatot elvégezni, feltéve ha akaratukat alávetik Istennek, hogy jótékony terveit ne hiúsíthassa meg az ember romlottsága. {PP 638.1}
Eliab passed from the inspection of Samuel, and the six brothers who were in attendance at the service followed in succession to be observed by the prophet; but the Lord did not signify His choice of any one of them. With painful suspense Samuel had looked upon the last of the young men; the prophet was perplexed and bewildered. He inquired of Jesse, “Are here all thy children?” The father answered, “There remaineth yet the youngest, and behold, he keepeth the sheep.” Samuel directed that he should be summoned, saying, “We will not sit down till he come hither.” {PP 638.2}
Sámuel vizsgáló tekintete elfordult Eliábtól, és az áldozat bemutatásán jelenlévő hat testvért sorra szemügyre vette, de az Úr egyikükről sem jelezte, hogy őt választotta volna. Fájdalmas bizonytalansággal tekintett Sámuel az utolsó ifjúra, és zavarba jött. Megkérdezte Isaitól: „Mind itt vannak-e már az ifjak?” Az apa azt felelte: „Hátra van még a kisebbik, és ímé ő a juhokat őrzi.” Sámuel elrendelte, hogy hívassák azt is, mert „addig nem fogunk leülni, míg ő ide nem jön”. {PP 638.2}
The lonely shepherd was startled by the unexpected call of the messenger, who announced that the prophet had come to Bethlehem and had sent for him. With surprise he questioned why the prophet and judge of Israel should desire to see him; but without delay he obeyed the call. “Now he was ruddy, and withal of a beautiful countenance, and goodly to look to.” As Samuel beheld with pleasure the handsome, manly, modest shepherd boy, the voice of the Lord spoke to the prophet, saying, “Arise, anoint him: for this is he.” David had proved himself brave and faithful in the humble office of a shepherd, and now God had chosen him to be captain of His people. “Then Samuel took the horn of oil, and anointed him in the midst of [from among] his brethren: and the Spirit of the Lord came upon David from that day forward.” The prophet had accomplished his appointed work, and with a relieved heart he returned to Ramah. {PP 641.1}
A magányos pásztort meglepte a hírnök váratlan hívása, aki tudatta vele, hogy a próféta Betlehembe érkezett és érte küldetett. Csodálkozva kérdezte, miért akarja őt látni Izráel prófétája és bírája; de késlekedés nélkül engedelmeskedett a hívásnak. „Ő pedig piros volt, szép szemű és kedves tekintetű.” Amikor Sámuel elégedetten tekintett a szép, egyszerű pásztorfiúra, az Úr hangja szólt a prófétához: „Kelj fel és kend fel, mert ő az.” Dávid bátornak és hűségesnek bizonyult a pásztorság szerény megbízatásában, és most Isten kiválasztotta, hogy népének vezetője legyen. „Vette azért Sámuel az olajos szarut és felkente őt testvérei között. És attól a naptól fogva az Úrnak Lelke Dávidra szállt és azután is.” A próféta elvégezte a rábízott feladatot, megkönnyebbült szívvel tért vissza Rámába. {PP 641.1}
Samuel had not made known his errand, even to the family of Jesse, and the ceremony of anointing David had been performed in secret. It was an intimation to the youth of the high destiny awaiting him, that amid all the varied experiences and perils of his coming years, this knowledge might inspire him to be true to the purpose of God to be accomplished by his life. {PP 641.2}
Sámuel senkivel sem közölte megbízatását, még Isai családjával sem, és Dávid felkenését is titokban hajtotta végre. A szertartás egyedül az ifjúnak adta tudtul a rá váró magas megbízatást, hogy az elkövetkező évek tapasztalatai és veszedelmei között ennek a tudata segítse Isten terveihez hűségesnek maradni, amelyeket az ő élete révén akar bevégezni. {PP 641.2}
The great honor conferred upon David did not serve to elate him. Notwithstanding the high position which he was to occupy, he quietly continued his employment, content to await the development of the Lord's plans in His own time and way. As humble and modest as before his anointing, the shepherd boy returned to the hills and watched and guarded his flocks as tenderly as ever. But with new inspiration he composed his melodies and played upon his harp. Before him spread a landscape of rich and varied beauty. The vines, with their clustering fruit, brightened in the sunshine. The forest trees, with their green foliage, swayed in the breeze. He beheld the sun flooding the heavens with light, coming forth as a bridegroom out of his chamber and rejoicing as a strong man to run a race. There were the bold summits of the hills reaching toward the sky; in the faraway distance rose the barren cliffs of the mountain wall of Moab; above all spread the tender blue of the overarching heavens. And beyond was God. He could not see Him, but His works were full of His praise. The light of day, gilding forest and mountain, meadow and stream, carried the mind up to behold the Father of lights, the Author of every good and perfect gift. Daily revelations of the character and majesty of his Creator filled the young poet's heart with adoration and rejoicing. In contemplation of God and His works the faculties of David's mind and heart were developing and strengthening for the work of his afterlife. He was daily coming into a more intimate communion with God. His mind was constantly penetrating into new depths for fresh themes to inspire his song and to wake the music of his harp. The rich melody of his voice poured out upon the air, echoed from the hills as if responsive to the rejoicing of the angels’ songs in heaven. {PP 641.3}
A Dávidot ért nagy megtiszteltetés nem tette őt elbizakodottá. A rá váró magas tisztség ellenére nyugodtan folytatta munkáját, elégedetten várva, hogy az Úr tervei majd a maguk idejében és módján kibontakozzanak. A pásztorfiú ugyanolyan alázatosan és szerényen tért vissza Betlehem halmai közé, és ugyanolyan gyengéd figyelemmel őrizte nyáját, mint felkenetése előtt. De új lelkesedéssel szerezte énekeit és játszott hárfáján. Szépségben és változatosságban gazdag táj terült el előtte. A szőlők fürtösödő termése csillogott a napfényben. Az erdők zöld lombjai susogtak a szélben. Látta a napot, amint fénnyel árasztja el az eget, mint a vőlegény, aki ágyasházából jön ki, és örvend, mint egy hős, hogy futhatja pályáját. De elnézte a hegyek ég felé törő merész ormait; Moáb hegyfalainak messze, távolban emelkedő kopár sziklabérceit, és a mindezek fölött ívelő égbolt megnyugtató kékjét. És amögött ott volt Isten. Nem láthatta Őt, de művei telve voltak dicséretével. A nappal világossága, erdőt, hegyet, rétet és folyót bearanyozva a világosság Atyjára irányította gondolatait, minden jó és tökéletes ajándék szerzőjére. Teremtője jellemének és fenségének naponkénti megnyilatkozása imádattal és örömmel töltötte el az ifjú költő szívét. Dávid értelme és lelke Isten művein elmélkedve fejlődött és erősödött meg a jövő feladatainak elvégzésére. Naponta egyre mélyebb közösségbe került Istennel. Értelme mind újabb mélységekbe hatolt új gondolatokért, amelyek énekre ihlették és megszólaltatták hárfáját. Hangjának dallamossága betöltötte a levegőt, és úgy verődött vissza a dombokról, mintha a mennyei angyalok örvendező énekére válaszolna. {PP 641.3}
Who can measure the results of those years of toil and wandering among the lonely hills? The communion with nature and with God, the care of his flocks, the perils and deliverances, the griefs and joys, of his lowly lot, were not only to mold the character of David and to influence his future life, but through the psalms of Israel's sweet singer they were in all coming ages to kindle love and faith in the hearts of God's people, bringing them nearer to the ever-loving heart of Him in whom all His creatures live. {PP 642.1}
Ki mérheti fel a magányos dombok közötti pásztorkodás és vándorlás éveinek eredményét? Az Istennel és a természettel való közösség, a nyájról való gondoskodás, egyszerű életének veszélyei és szabadulásai, örömei és bánatai nemcsak arra hivattak, hogy formálják Dávid jellemét és meghatározzák jövendő életét, hanem Izráel énekesének zsoltárain keresztül minden eljövendő korszakban szeretetet és hitet ébresszenek Isten népe szívében, közelebb hozva őket annak örök szeretetéhez, Akiben minden teremtménye él. {PP 642.1}
David, in the beauty and vigor of his young manhood, was preparing to take a high position with the noblest of the earth. His talents, as precious gifts from God, were employed to extol the glory of the divine Giver. His opportunities of contemplation and meditation served to enrich him with that wisdom and piety that made him beloved of God and angels. As he contemplated the perfections of his Creator, clearer conceptions of God opened before his soul. Obscure themes were illuminated, difficulties were made plain, perplexities were harmonized, and each ray of new light called forth fresh bursts of rapture, and sweeter anthems of devotion, to the glory of God and the Redeemer. The love that moved him, the sorrows that beset him, the triumphs that attended him, were all themes for his active thought; and as he beheld the love of God in all the providences of his life, his heart throbbed with more fervent adoration and gratitude, his voice rang out in a richer melody, his harp was swept with more exultant joy; and the shepherd boy proceeded from strength to strength, from knowledge to knowledge; for the Spirit of the Lord was upon him. {PP 642.2}
Ifjúsága szépségében és ereje teljében Dávid arra készült, hogy magas tisztséget foglaljon el a föld hatalmasai között. Talentumait, mint Istentől nyert értékes ajándékokat, az isteni Adományozó magasztalására használta. Az önvizsgálat és elmélkedés alkalmai növelték bölcsességét és istenfélelmét, ami kedvessé tette őt Isten és az angyalok előtt. Amikor Teremtője tökéletességét szemlélte, tisztább kép tárult elé Istenről. Homályos kérdések váltak világossá, ellentmondások tisztázódtak, és minden új fénysugár újabb elragadtatást váltott ki lelkéből, megújult lelkesedést Isten és a Megváltó iránt. A szeretet, amelyet érzett, a gondok melyek szorongatták, a győzelmek, amelyeket elért, mind élénken foglalkoztatták gondolatait; és amikor az életében megnyilvánuló gondviselésben meglátta Isten szeretetét, szíve még inkább hálával és imádattal telt meg, hangja lelkesebben szállt, hárfája diadalmasabban zengett. A pásztorfiú erőről erőre, ismeretről ismeretre jutott, mert az Úr Lelke nyugodott meg rajta. {PP 642.2}
