Chapter 55—The Child Samuel

A gyermek Sámuel

This chapter is based on 1 Samuel 1; 2:1-11. {PP 569}

1 Sámuel 1; 2:1-11. {PP 569}   

Elkanah, a Levite of Mount Ephraim, was a man of wealth and influence, and one who loved and feared the Lord. His wife, Hannah, was a woman of fervent piety. Gentle and unassuming, her character was marked with deep earnestness and a lofty faith. {PP 569.1}

Elkána, az Efraim hegyéről való lévita, jómódú és befolyásos ember volt, aki szerette és félte az Urat. Felesége, Anna is buzgó, odaszentelt életű asszony volt, szelídség, szerénység, mély komolyság és hit jellemezte. {PP 569.1}   

The blessing so earnestly sought by every Hebrew was denied this godly pair; their home was not gladdened by the voice of childhood; and the desire to perpetuate his name led the husband—as it had led many others—to contract a second marriage. But this step, prompted by a lack of faith in God, did not bring happiness. Sons and daughters were added to the household; but the joy and beauty of God's sacred institution had been marred and the peace of the family was broken. Peninnah, the new wife, was jealous and narrow-minded, and she bore herself with pride and insolence. To Hannah, hope seemed crushed and life a weary burden; yet she met the trial with uncomplaining meekness. {PP 569.2}

Az áldás, amelyet minden izraelita oly hőn áhított, nem jutott osztályrészül ennek az istenfélő házaspárnak. Otthonukat nem vidámította gyermekzsivaj, és a vágy, hogy neve fennmaradjon, arra késztette a férjet – mint sok más férfit is –, hogy egy második házasságot kössön. De ez a lépés, amely az Istenbe vetett hit hiányából fakadt, nem hozott boldogságot. Fiúk és lányok születtek a családba, de az Isten alapította szent intézmény örömét, szépségét tönkretették, a család békéje elveszett. Peninna, az új feleség féltékeny és kicsinyes volt, büszkén és arcátlanul viselkedett. Anna reménytelennek látta a helyzetet, az élet teher volt számára, mégis zokszó nélkül, szelíden tűrte a megpróbáltatásokat. {PP 569.2}   

Elkanah faithfully observed the ordinances of God. The worship at Shiloh was still maintained, but on account of irregularities in the ministration his services were not required at the sanctuary, to which, being a Levite, he was to give attendance. Yet he went up with his family to worship and sacrifice at the appointed gatherings. {PP 569.3}

Elkána hűségesen megtartotta Isten minden rendelkezését. Akkoriban még folytak Silóban az istentiszteletek, de a sátorszolgálat rendjében előforduló szabálytalanságok miatt nem tartottak igényt a szolgálatára a szentélyben, ahol mint lévitának meg kellett volna jelennie. Mégis felment családjával, hogy imádkozzék és áldozatot mutasson be az elrendelt ünnepeken. {PP 569.3}   

Even amid the sacred festivities connected with the service of God the evil spirit that had cursed his home intruded. After presenting the thank offerings, all the family, according to the established custom, united in a solemn yet joyous feast. Upon these occasions Elkanah gave the mother of his children a portion for herself and for each of her sons and daughters; and in token of regard for Hannah, he gave her a double portion, signifying that his affection for her was the same as if she had had a son. Then the second wife, fired with jealousy, claimed the precedence as one highly favored of God, and taunted Hannah with her childless state as evidence of the Lord's displeasure. This was repeated from year to year, until Hannah could endure it no longer. Unable to hide her grief, she wept without restraint, and withdrew from the feast. Her husband vainly sought to comfort her. “Why weepest thou? and why eatest thou not? and why is thy heart grieved?” he said; “am I not better to thee than ten sons?” {PP 569.4}

Még az Isten szolgálatához kapcsolódó szent ünnepségek közé is befurakodott az otthonán átokként ülő gonoszság szelleme. Miután bemutatták a hálaáldozatot, a kialakult szokásoknak megfelelően minden család ünnepélyes, örömteli étkezéshez gyűlt egybe. Ezeken az alkalmakon Elkána átadta gyermekei anyjának a neki és a gyerekeknek járó részt, és Anna iránti megbecsülése és szeretete jeléül neki kétszer akkora részt adott, mintha neki is volna egy fia. Ekkor a második feleség féltékenységtől fűtve magának követelte az elsőbbséget, mint Isten különös kegyeltje, és kigúnyolta Anna meddő állapotát, amely szerinte az ég nemtetszésének bizonyítéka volt. Ez évről évre megismétlődött, míg végül Anna már nem bírta tovább elviselni. Képtelen volt elrejteni fájdalmát, elsírta magát és visszavonult az ünnepi étkezéstől. Férje hiába próbálta vigasztalni. „Miért sírsz, és miért nem eszel? Mi felett bánkódol szívedben? – mondta. – Avagy nem többet érek én néked tíz fiúnál?” {PP 569.4}   

Hannah uttered no reproach. The burden which she could share with no earthly friend she cast upon God. Earnestly she pleaded that He would take away her reproach and grant her the precious gift of a son to nurture and train for Him. And she made a solemn vow that if her request were granted, she would dedicate her child to God, even from its birth. Hannah had drawn near to the entrance of the tabernacle, and in the anguish of her spirit she “prayed, ... and wept sore.” Yet she communed with God in silence, uttering no sound. In those evil times such scenes of worship were rarely witnessed. Irreverent feasting and even drunkenness were not uncommon, even at the religious festivals; and Eli the high priest, observing Hannah, supposed that she was overcome with wine. Thinking to administer a deserved rebuke, he said sternly, “How long wilt thou be drunken? put away thy wine from thee.” {PP 570.1}

Anna nem tett szemrehányást. A terhet, amelyet földi baráttal nem oszthatott meg, Istenre vetette. Komolyan könyörgött, hogy Isten vegye el a szégyenét, és ajándékozza meg fiúmagzattal. Ünnepélyes fogadalmat tett, hogy ha kérése megadatik, a gyermeket születésétől fogva Istennek neveli. Közelebb ment a szentély bejáratához, ahol lelkében elkeseredve „könyörgött… és igen sírt”. Mégis csendesen szólt Istenhez, hangja nem volt hallható. Azokban a gonosz időkben az ilyen imádság ritka látvány volt. A közönséges dőzsölés, sőt részegeskedés nem volt szokatlan még a vallási ünnepségeken sem, és Éli, a főpap, Annát figyelve azt hitte, hogy részeg. Mivel azt gondolta, hogy megszolgálta a feddést, szigorúan rászólt: „Meddig leszel részeg? Távolítsd el mámorodat magadtól!” {PP 570.1}   

Pained and startled, Hannah answered gently, “No, my lord, I am a woman of a sorrowful spirit: I have drunk neither wine nor strong drink, but have poured out my soul before the Lord. Count not thine handmaid for a daughter of Belial: for out of the abundance of my complaint and grief have I spoken hitherto.” {PP 570.2}

A megbántott és megriasztott Anna szelíden azt felelte: „Nem, uram! Bánatos lelkű asszony vagyok én, sem bort, sem részegítő italt nem ittam, csak szívemet öntöttem ki az Úr előtt. Ne tartsd a te szolgálóleányodat rossz asszonynak, mert az én bánatomnak és szomorúságomnak teljességéből szólottam eddig.” {PP 570.2}   

The high priest was deeply moved, for he was a man of God; and in place of rebuke he uttered a blessing: “Go in peace: and the God of Israel grant thee thy petition that thou hast asked of Him.” {PP 570.3}

A főpap mélyen megindult, mert Isten embere volt, és a feddés helyett áldást mondott: „Eredj el békességgel, és Izrael Istene adja meg a te kérésedet, amelyet kértél Tőle.” {PP 570.3}   

Hannah's prayer was granted; she received the gift for which she had so earnestly entreated. As she looked upon the child, she called him Samuel—“asked of God.” As soon as the little one was old enough to be separated from his mother, she fulfilled her vow. She loved her child with all the devotion of a mother's heart; day by day, as she watched his expanding powers and listened to his childish prattle, her affections entwined about him more closely. He was her only son, the special gift of Heaven; but she had received him as a treasure consecrated to God, and she would not withhold from the Giver His own. {PP 570.4}

Anna imája meghallgatást nyert: ajándékot kapott, egy gyermeket, akiért oly buzgón esedezett. Amikor a gyermekre nézett, Sámuelnek nevezte – „az Úrtól kértem őt”. Az anyai szív minden aggódásával szerette gyermekét, napról napra figyelte fejlődését, egyre szorosabban ragaszkodott hozzá. Ő volt az egyetlen fia, a menny különleges ajándéka. Mégsem szegte meg ígéretét, hogy visszaadja az Adományozónak: mihelyt a kisgyermek elég idős volt, hogy elválasszák, azonnal teljesítette fogadalmát. {PP 570.4}   

Once more Hannah journeyed with her husband to Shiloh and presented to the priest, in the name of God, her precious gift, saying, “For this child I prayed; and the Lord hath given me my petition which I asked of Him: therefore also I have lent him to the Lord; as long as he liveth he shall be lent to the Lord.” Eli was deeply impressed by the faith and devotion of this woman of Israel. Himself an overindulgent father, he was awed and humbled as he beheld this mother's great sacrifice in parting with her only child, that she might devote him to the service of God. He felt reproved for his own selfish love, and in humiliation and reverence he bowed before the Lord and worshiped. {PP 571.1}

Anna újból elment férjével Silóba, és Isten nevében átadta a papnak értékes ajándékát, ezekkel a szavakkal: „Ezért a fiúért könyörögtem, és az Úr megadta kérésemet, amelyet Tőle kértem. Most azért én is az Úrnak szentelem; teljes életére az Úrnak legyen szentelve!” Élire mély benyomást tett az asszony hite és odaadása. Mivel ő maga túlzottan engedékeny apa volt, tisztelettel és alázattal tekintett az anya áldozatára, aki képes volt megválni egyetlen gyermekétől, hogy Isten szolgálatára szentelje. Megfeddve érezte magát saját önző szeretete miatt, alázattal és tisztelettel borult le az Úr előtt. {PP 571.1}   

The mother's heart was filled with joy and praise, and she longed to pour forth her gratitude to God. The Spirit of Inspiration came upon her; “and Hannah prayed, and said: {PP 571.2}

Anna szívét öröm és dicséret töltötte be, és vágyott arra, hogy kifejezze háláját Isten előtt. A Szentlélek ihletésére így imádkozott: {PP 571.2}   

“My heart rejoiceth in the Lord;

Mine horn is exalted in the Lord;

My mouth is enlarged over mine enemies;

Because I rejoice in Thy salvation.

There is none holy as the Lord:

For there is none beside Thee:

Neither is there any rock like our God.

Talk no more so exceeding proudly;

Let not arrogancy come out of your mouth;

For Jehovah is a God of knowledge,

And by Him actions are weighed....

The Lord killeth, and maketh alive:

He bringeth down to the grave, and bringeth up.

The Lord maketh poor, and maketh rich:

He bringeth low, and lifteth up.

He raiseth up the poor out of the dust,

And lifteth up the beggar from the dunghill,

To set them among princes,

And to make them inherit the throne of glory:

For the pillars of the earth are the Lord's,

And He hath set the world upon them.

He will keep the feet of His saints,

And the wicked shall be silent in darkness;

For by strength shall no man prevail.

The adversaries of the Lord shall be broken to pieces; Out of heaven shall He thunder upon them:

The Lord shall judge the ends of the earth;

And He shall give strength unto His king,

And exalt the horn of His anointed.” {PP 571.3}

„Örvendez az én szívem az Úrban,
felmagasztaltatott az én szarvam az Úrban!
Az én szám felnyílt ellenségeim ellen,
mert szabadításodnak örvendezek én.
Senki sincs olyan szent, mint az Úr,
sőt rajtad kívül senki sincs.
Nincsen olyan kőszál, mint a mi Istenünk!
Ne szóljatok oly kevélyen,
oly nagyon kevélyen,
szátokból ne jöjjön kérkedő szó,
mert mindentudó Isten az Úr,
és a cselekedeteket Ő ítéli meg…
Az Úr öl és elevenít;
sírba visz és visszahoz.
Az Úr szegénnyé tesz és gazdagít,
megaláz és fel is magasztal.
Felemeli a porból a szegényt,
és a sárból kihozza a szűkölködőt,
hogy ültesse hatalmasok mellé,
és a dicsőségnek székét adja nekik.
Mert az Úré a földnek oszlopai,
és azokra helyezte a föld kerekségét.
Híveinek lábait megoltalmazza,
de az istentelenek setétségben némulnak el.
Mert nem az erő teszi hatalmassá az embert.
Az Úr, akik Vele versengenek, megrontja;
mennydörög felettük az égben.
Az Úr megítéli a földnek határait,
királyának pedig hatalmat ad.
És felemeli felkentjének szarvát!”
{PP 571.3}   

Hannah's words were prophetic, both of David, who should reign as king of Israel, and of the Messiah, the Lord's Anointed. Referring first to the boasting of an insolent and contentious woman, the song points to the destruction of the enemies of God and the final triumph of His redeemed people. {PP 572.1}

Anna szavai prófétikusan vonatkoztak egyrészt Dávidra, aki Izrael királyaként uralkodik majd, másrészt a Messiásra, az Úr Felkentjére is. Egy arcátlan és viszálykodó asszony dicsekvésére utalva Isten ellenségeinek pusztulását és megváltott népe végső diadalát énekelte meg. {PP 572.1}   

From Shiloh, Hannah quietly returned to her home at Ramah, leaving the child Samuel to be trained for service in the house of God, under the instruction of the high priest. From the earliest dawn of intellect she had taught her son to love and reverence God and to regard himself as the Lord's. By every familiar object surrounding him she had sought to lead his thoughts up to the Creator. When separated from her child, the faithful mother's solicitude did not cease. Every day he was the subject of her prayers. Every year she made, with her own hands, a robe of service for him; and as she went up with her husband to worship at Shiloh, she gave the child this reminder of her love. Every fiber of the little garment had been woven with a prayer that he might be pure, noble, and true. She did not ask for her son worldly greatness, but she earnestly pleaded that he might attain that greatness which Heaven values—that he might honor God and bless his fellow men. {PP 572.2}

Anna megnyugodva tért vissza Silóból rámai otthonába, otthagyva a gyermek Sámuelt, hogy a főpap irányítása mellett Isten háza szolgálatára neveljék. Fiát a gyermek értelmének első nyiladozásától kezdve Isten szeretetére és tiszteletére tanította, s hogy az Úr tulajdonának és szolgájának tekintse magát. Mindennel, ami csak a környezetükben volt, a Teremtő felé próbálta irányítani a fiúcska gondolatait. Szerető gondoskodása akkor sem hagyott alább, amikor el kellett válnia gyermekétől. Mindennap érte imádkozott. Minden évben saját kezűleg készített ruhát, hogy a gyermek abban szolgáljon, és amikor felment férjével Silóba az ünnepre, átadta gyermekének, hogy szeretetére emlékeztesse. A kis ruhának minden szálát imádságával szőtte át, hogy fia tiszta, nemes és igaz legyen. Nem kért számára világi elismerést, de buzgón könyörgött, hogy elérje azt a nagyságot, amelyet a menny értékel – hogy tisztelje Istent és áldás legyen embertársai számára. {PP 572.2}   

What a reward was Hannah's! and what an encouragement to faithfulness is her example! There are opportunities of inestimable worth, interests infinitely precious, committed to every mother. The humble round of duties which women have come to regard as a wearisome task should be looked upon as a grand and noble work. It is the mother's privilege to bless the world by her influence, and in doing this she will bring joy to her own heart. She may make straight paths for the feet of her children, through sunshine and shadow, to the glorious heights above. But it is only when she seeks, in her own life, to follow the teachings of Christ that the mother can hope to form the character of her children after the divine pattern. The world teems with corrupting influences. Fashion and custom exert a strong power over the young. If the mother fails in her duty to instruct, guide, and restrain, her children will naturally accept the evil, and turn from the good. Let every mother go often to her Saviour with the prayer, “Teach us, how shall we order the child, and what shall we do unto him?” Let her heed the instruction which God has given in His word, and wisdom will be given her as she shall have need. {PP 572.3}

Milyen nagy volt Anna jutalma – és milyen bátorító példa a hűségre! Felbecsülhetetlen értékű lehetőségei, végtelenül becses kiváltságai vannak minden anyának. A kötelességeknek azt a szerény körét, amelyet a nők csak fáradságos munkának tartanak, nagyszerű és nemes feladatnak kellene tekinteni. Az anya felelőssége, hogy befolyása révén áldására legyen a világnak, miközben saját szíve is örömmel telik meg. Egyenessé teheti az utat gyermekei számára, napfényen és árnyékon át, fel a dicső magasságokba. De csak akkor remélheti, hogy sikerül gyermekei jellemét az isteni mintára formálni, ha saját életében is Krisztus tanításainak követésére törekszik. A világ tele van káros befolyásokkal. A divat és a rossz szokások erősen hatnak a fiatalokra. Ha az anya elmulasztja kötelességét, s nem tanítja, tanácsolja gyermekeit és tartja féken kívánságaikat, akkor ők természetszerűleg elfogadják a rosszat és elfordulnak a jótól. Járuljon azért minden anya gyakran az Üdvözítőhöz ezzel a könyörgéssel: „Taníts minket, miként bánjunk a gyermekkel és mit cselekedjék ő?” Fogadja meg az Isten igéjében található útmutatásokat, és bölcsességet nyer, amikor majd szüksége lesz rá. {PP 572.3}   

“The child Samuel grew on, and was in favor both with the Lord, and also with men.” Though Samuel's youth was passed at the tabernacle devoted to the worship of God, he was not free from evil influences or sinful example. The sons of Eli feared not God, nor honored their father; but Samuel did not seek their company nor follow their evil ways. It was his constant endeavor to become what God would have him. This is the privilege of every youth. God is pleased when even little children give themselves to His service. {PP 573.1}

„A gyermek Sámuel pedig folytonosan növekedék és kedves volt mind az Úr, mind az emberek előtt.” Bár Sámuel ifjúsága a szent sátornál telt el az Isten imádatára szentelve, mégsem volt mentes a gonosz befolyásoktól. Éli fiai sem Istent nem félték, sem atyjukat nem tisztelték, de Sámuel nem kereste a társaságukat és rossz példájukat sem követte. Állandóan azon fáradozott, hogy olyanná váljon, amilyennek Isten szeretné látni. Ez a kiváltsága minden fiatalnak. Isten előtt kedves, amikor már kicsiny gyermekek az Ő szolgálatára szentelik magukat. {PP 573.1}   

Samuel had been placed under the care of Eli, and the loveliness of his character drew forth the warm affection of the aged priest. He was kind, generous, obedient, and respectful. Eli, pained by the waywardness of his own sons, found rest and comfort and blessing in the presence of his charge. Samuel was helpful and affectionate, and no father ever loved his child more tenderly than did Eli this youth. It was a singular thing that between the chief magistrate of the nation and the simple child so warm an affection should exist. As the infirmities of age came upon Eli, and he was filled with anxiety and remorse by the profligate course of his own sons, he turned to Samuel for comfort. {PP 573.2}

Sámuel jelleme gyöngéd szeretetet ébresztett az idős papban. A gyermek kedves, nagylelkű, engedelmes és tisztelettudó volt. Fiai akaratossága annyi fájdalmat okozott Élinek, s most megnyugvást és vigasztalást talált a rábízott fiúcska nevelésében, aki segítőkész és szeretetteljes volt. Sohasem szerette apa gyengédebben a gyermekét, mint Éli Sámuelt. Egyedülálló volt, hogy a nemzet legfőbb bírája és egy kisgyermek között ilyen meleg, bensőséges kapcsolat jött létre. Amikor Élin úrrá lett az öregség, s fiai erkölcstelensége miatt félelem és lelkiismeret-furdalás gyötörte, Sámuelhez fordult vigasztalásért. {PP 573.2}   

It was not customary for the Levites to enter upon their peculiar services until they were twenty-five years of age, but Samuel had been an exception to this rule. Every year saw more important trusts committed to him; and while he was yet a child, a linen ephod was placed upon him as a token of his consecration to the work of the sanctuary. Young as he was when brought to minister in the tabernacle, Samuel had even then duties to perform in the service of God, according to his capacity. These were at first very humble, and not always pleasant; but they were performed to the best of his ability, and with a willing heart. His religion was carried into every duty of life. He regarded himself as God's servant, and his work as God's work. His efforts were accepted, because they were prompted by love to God and a sincere desire to do His will. It was thus that Samuel became a co-worker with the Lord of heaven and earth. And God fitted him to accomplish a great work for Israel. {PP 573.3}

Izraelben nem volt szokás, hogy a léviták huszonötödik életévük betöltése előtt megkezdjék különleges szolgálatukat, de Sámuel kivétel volt e szabály alól. Évről évre egyre fontosabb megbízatásokat kapott, és miközben még csak gyermek volt, felövezték gyolcs efóddal, ami azt jelezte, hogy Sámuel a szentély szolgálatára szenteltetett. Nagyon fiatalon kialakult benne a kötelességtudat. Kezdetben igen szerény és nem mindig kellemes kötelességei voltak, de ő legjobb tudása szerint, készségesen végezte el azokat. Vallását élete minden cselekedetébe belevitte. Isten szolgájának tekintette magát, munkáját pedig Isten művének. Fáradozásai kedvet találtak Isten előtt, mert indítékuk az Úr iránti szeretet és az Ő akarata végrehajtásának őszinte vágya volt. Így lett Sámuel a menny és föld Urának munkatársa, és Isten képessé tette, hogy nagy munkát végezzen Izraelért. {PP 573.3}   

If children were taught to regard the humble round of everyday duties as the course marked out for them by the Lord, as a school in which they were to be trained to render faithful and efficient service, how much more pleasant and honorable would their work appear. To perform every duty as unto the Lord, throws a charm around the humblest employment and links the workers on earth with the holy beings who do God's will in heaven. {PP 574.1}

Mennyivel jobban becsülnék és szeretnék a gyermekek a munkát, ha megtanítanánk őket arra, hogy a mindennapi szerény kötelességeket az Isten által számukra kijelölt útnak tekintsék, olyan iskolának, amelyben hűséges és hatékony szolgálatra kell képességet kapniuk. Ha minden kötelességüket úgy végeznék, mintha az Úrnak tennék, vonzóvá válna számukra a legszerényebb foglalatosság is, és ez a földi munkásokat a szent lényekhez kapcsolná, akik Isten akaratát teljesítik a mennyben. {PP 574.1}   

Success in this life, success in gaining the future life, depends upon a faithful, conscientious attention to the little things. Perfection is seen in the least, no less than in the greatest, of the works of God. The hand that hung the worlds in space is the hand that wrought with delicate skill the lilies of the field. And as God is perfect in His sphere, so we are to be perfect in ours. The symmetrical structure of a strong, beautiful character is built up by individual acts of duty. And faithfulness should characterize our life in the least as well as in the greatest of its details. Integrity in little things, the performance of little acts of fidelity and little deeds of kindness, will gladden the path of life; and when our work on earth is ended, it will be found that every one of the little duties faithfully performed has exerted an influence for good—an influence that can never perish. {PP 574.2}

A mostani élet sikerei és az eljövendő élet elnyerése a kis dolgokban tanúsított hűségtől és a lelkiismeretes odafigyeléstől függ. Isten műveinek legkisebbikét is ugyanaz a tökéletesség jellemzi, mint a legnagyobbat. A kéz, amely a világokat a világegyetemben fenntartja, ugyanaz, amely lágy finomsággal alkotta a mezők liliomát. Amiképpen Isten tökéletes, akképpen kell nekünk is tökéletesnek lennünk. A szép és igaz jellem az egyes kötelességek elvégzésével épül fel. Hűségnek kell jellemeznie életünket, legkisebb részletében éppúgy, mint a legnagyobban. A kis dolgokban tanúsított becsületesség, a hűség és szívélyesség apró tettei boldoggá teszik életünket, és amikor munkánk e földön befejeződik, kitűnik majd, hogy a lelkiismeretesen végzett minden egyes kicsiny feladat jó befolyást árasztott – olyan befolyást, amely soha el nem vész. {PP 574.2}   

The youth of our time may become as precious in the sight of God as was Samuel. By faithfully maintaining their Christian integrity, they may exert a strong influence in the work of reform. Such men are needed at this time. God has a work for every one of them. Never did men achieve greater results for God and humanity than may be achieved in this our day by those who will be faithful to their God-given trust. {PP 574.3}

Korunk ifjúsága éppoly becsessé válhat Isten szemében, mint Sámuel volt. Ha keresztény becsületességüket hűségesen fenntartják, erős befolyást áraszthatnak a reformáció munkájára. Ilyen emberekre van szükség ma. Istennek feladata van mindenki számára. Soha senki nem ért el nagyobb eredményt Isten és az emberiség érdekében, mint amit napjainkban érhetnek el azok, akik hűségesnek bizonyulnak Istentől kapott megbízatásaikban. {PP 574.3}