Chapter 5—Cain and Abel Tested

Kain és Ábel próbatétele

This chapter is based on Genesis 4:1-15. {PP 71}

{PP 71}   

Cain and Abel, the sons of Adam, differed widely in character. Abel had a spirit of loyalty to God; he saw justice and mercy in the Creator's dealings with the fallen race, and gratefully accepted the hope of redemption. But Cain cherished feelings of rebellion, and murmured against God because of the curse pronounced upon the earth and upon the human race for Adam's sin. He permitted his mind to run in the same channel that led to Satan's fall—indulging the desire for self-exaltation and questioning the divine justice and authority. {PP 71.1}

Ádám fiai, Kain és Ábel jellemükre nézve nagyon különbözőek voltak. Ábel hű volt Istenhez, igazságot és irgalmat látott abban, ahogyan a Teremtő a bukott emberiséggel bánt, és hálásan fogadta a megváltás reménységét. Kain azonban lázadó érzéseknek adott helyet, zúgolódott Isten ellen az átok miatt, amely Ádám bűne következtében a Földet és az emberiséget sújtotta. Megengedte, hogy gondolatai ugyanolyan irányt vegyenek, mint amely Sátán bukásához vezetett: az önfelmagasztalás vágyának kielégítése és az isteni igazságosság és tekintély kétségbe vonása irányába terelődjenek. {PP 71.1}   

These brothers were tested, as Adam had been tested before them, to prove whether they would believe and obey the word of God. They were acquainted with the provision made for the salvation of man, and understood the system of offerings which God had ordained. They knew that in these offerings they were to express faith in the Saviour whom the offerings typified, and at the same time to acknowledge their total dependence on Him for pardon; and they knew that by thus conforming to the divine plan for their redemption, they were giving proof of their obedience to the will of God. Without the shedding of blood there could be no remission of sin; and they were to show their faith in the blood of Christ as the promised atonement by offering the firstlings of the flock in sacrifice. Besides this, the first fruits of the earth were to be presented before the Lord as a thank offering. {PP 71.2}

A fivérek próbára tétettek, amint előttük Ádám is, hogy bizonyítsák, hisznek-e és engedelmeskednek-e Isten szavának? Tisztában voltak az ember megváltása érdekében hozott rendelkezésekkel, értették az áldozatok rendszerét, amelyet Isten rendelt el. Tudták, hogy áldozataikkal az Üdvözítőbe vetett hitüket bizonyítják – akit az áldozatok jelképeztek –, ugyanakkor elismerik az Őtőle való teljes függőségüket a bűnbocsánat tekintetében. Azt is tudták, hogy ily módon összhangba kerülve a megváltásukra irányuló isteni tervvel, az Isten akarata iránti engedelmességüket bizonyítják. Vérontás nélkül nincs bűnbocsánat, és a Krisztus vérébe mint a megígért engesztelésbe vetett hitük bizonyítására nyájaik első fajzását kellett áldozatul bemutatniuk, ezenkívül a föld termésének zsengéjét is hálaáldozatul vitték az Úrnak. {PP 71.2}   

The two brothers erected their altars alike, and each brought an offering. Abel presented a sacrifice from the flock, in accordance with the Lord's directions. “And the Lord had respect unto Abel and to his offering.” Fire flashed from heaven and consumed the sacrifice. But Cain, disregarding the Lord's direct and explicit command, presented only an offering of fruit. There was no token from heaven to show that it was accepted. Abel pleaded with his brother to approach God in the divinely prescribed way, but his entreaties only made Cain the more determined to follow his own will. As the eldest, he felt above being admonished by his brother, and despised his counsel. {PP 71.3}

Mindkét fivér felépítette oltárát, és áldozatot mutatott be. Ábel, az Úr utasításainak megfelelően, a nyájból hozott áldozatot. „És tekintett az Úr Ábelre és az ő ajándékára.” (I. Móz. 4:4) Az égből tűz szállt alá és megemésztette az áldozatot. Kain azonban, figyelmen kívül hagyva az Úr világos és kifejezett parancsát, csak a föld terméséből hozott áldozatot. A menny pedig nem adta jelét, hogy elfogadta volna azt. Ábel kérte bátyját, hogy Istenhez az általa elrendelt módon közeledjen, de kérései Kaint csak annál eltökéltebbé tették saját akaratának követésében. Úgy érezte, hogy mint idősebb, öccse felett áll, akitől nem fogadhat el intelmet – tehát megvetette a tanácsot. {PP 71.3}   

Cain came before God with murmuring and infidelity in his heart in regard to the promised sacrifice and the necessity of the sacrificial offerings. His gift expressed no penitence for sin. He felt, as many now feel, that it would be an acknowledgment of weakness to follow the exact plan marked out by God, of trusting his salvation wholly to the atonement of the promised Saviour. He chose the course of self-dependence. He would come in his own merits. He would not bring the lamb, and mingle its blood with his offering, but would present his fruits, the products of his labor. He presented his offering as a favor done to God, through which he expected to secure the divine approval. Cain obeyed in building an altar, obeyed in bringing a sacrifice; but he rendered only a partial obedience. The essential part, the recognition of the need of a Redeemer, was left out. {PP 72.1}

Kain zúgolódva járult Isten elé, s nem hitt a megígért áldozatban és a véres áldozatok szükségességében. Ajándéka nem fejezett ki bűnbánatot. Mint napjainkban igen sokan, ő is az emberi gyengeség jelének tekintette azt, ha pontosan követi az Isten által előírt utat, ha üdvösségét teljesen a megígért Üdvözítő engesztelési szolgálatára bízza. A maga útját választotta. Saját érdemeivel akart Isten elé járulni. Nem akart bárányt áldozni és annak vérét az áldozatához vegyíteni, hanem gyümölcseiből hozott, saját munkájának eredményét. Úgy mutatta be áldozatát, mintha szívességet tenne Istennek, mely által Isten tetszését biztosíthatja magának. Kain engedelmeskedett annyiban, hogy oltárt épített, áldozatot mutatott be, azonban engedelmessége csak részleges volt. A lényeg, annak beismerése, hogy szüksége van a Megváltóra, kimaradt az áldozatából. {PP 72.1}   

So far as birth and religious instruction were concerned, these brothers were equal. Both were sinners, and both acknowledged the claims of God to reverence and worship. To outward appearance their religion was the same up to a certain point, but beyond this the difference between the two was great. {PP 72.2}

Nevelés tekintetében a fivérek egyformák voltak. Mindketten elismerték Isten imádatra és tiszteletre vonatkozó igényeit. Vallásgyakorlatuk a külsőségek tekintetében bizonyos mértékig azonos volt, de azon túl nagy volt a különbség kettőjük között. {PP 72.2}   

“By faith Abel offered unto God a more excellent sacrifice than Cain.” Hebrews 11:4. Abel grasped the great principles of redemption. He saw himself a sinner, and he saw sin and its penalty, death, standing between his soul and communion with God. He brought the slain victim, the sacrificed life, thus acknowledging the claims of the law that had been transgressed. Through the shed blood he looked to the future sacrifice, Christ dying on the cross of Calvary; and trusting in the atonement that was there to be made, he had the witness that he was righteous, and his offering accepted. {PP 72.3}

„Hit által vitt Ábel becsesebb áldozatot Istennek, mint Kain.” (Zsid. 11:4) Ábel megértette a megváltás nagy alapelveit. Beismerte, hogy bűnös, s látta a bűnt és annak büntetését, a halált, amely lelke és az Istennel való közösség közé férkőzött. Elhozta a leölt áldozatot, a feláldozott életet, így ismerve el a megszegett törvény követelményeit. Tekintetét a kiontott vér az eljövendő áldozatra irányította, a Golgota keresztjén haldokló Krisztusra – és az ott végbemenő engesztelésben bízva bizonyságot nyert, hogy igaz ember, akinek áldozatát Isten elfogadta. {PP 72.3}   

Cain had the same opportunity of learning and accepting these truths as had Abel. He was not the victim of an arbitrary purpose. One brother was not elected to be accepted of God, and the other to be rejected. Abel chose faith and obedience; Cain, unbelief and rebellion. Here the whole matter rested. {PP 72.4}

Kainnak ugyanúgy lehetősége volt ezeket az igazságokat megismerni és elfogadni, mint Ábelnek. Nem valamilyen önkényes tervnek esett áldozatul. Nem Isten választotta ki az egyik fivért, hogy elfogadja, és a másikat, hogy elvesse. Ábel a hit és az engedelmesség útját választotta, Kain a hitetlenséget és a lázadást. {PP 72.4}   

Cain and Abel represent two classes that will exist in the world till the close of time. One class avail themselves of the appointed sacrifice for sin; the other venture to depend upon their own merits; theirs is a sacrifice without the virtue of divine mediation, and thus it is not able to bring man into favor with God. It is only through the merits of Jesus that our transgressions can be pardoned. Those who feel no need of the blood of Christ, who feel that without divine grace they can by their own works secure the approval of God, are making the same mistake as did Cain. If they do not accept the cleansing blood, they are under condemnation. There is no other provision made whereby they can be released from the thralldom of sin. {PP 72.5}

Kain és Ábel az emberiség két csoportját képviseli, amelyek az idők végezetéig mindenkor fellelhetők a világon. Az egyik csoport megragadja a maga számára a bűnért rendelt áldozatot, a másik viszont a saját érdemeiben bízik, s áldozata nélkülözi az isteni közbenjárás erejét, így az nem képes az embert Istennel megbékéltetni. Csak Jézus érdemei nyerhetnek bocsánatot törvényszegéseinkre. Azok, akik nem érzik szükségét Krisztus vérének, s azt hiszik, hogy isteni kegyelem nélkül, érdemeik által is elnyerhetik Isten tetszését, ugyanazt a hibát követik el, mint Kain. Kárhozat vár rájuk, ha nem fogadják el a megtisztító vért. Nincs más út, amely által a bűn rabságából megszabadulhatnának. {PP 72.5}   

The class of worshipers who follow the example of Cain includes by far the greater portion of the world; for nearly every false religion has been based on the same principle—that man can depend upon his own efforts for salvation. It is claimed by some that the human race is in need, not of redemption, but of development—that it can refine, elevate, and regenerate itself. As Cain thought to secure the divine favor by an offering that lacked the blood of a sacrifice, so do these expect to exalt humanity to the divine standard, independent of the atonement. The history of Cain shows what must be the results. It shows what man will become apart from Christ. Humanity has no power to regenerate itself. It does not tend upward, toward the divine, but downward, toward the satanic. Christ is our only hope. “There is none other name under heaven given among men, whereby we must be saved.” “Neither is there salvation in any other.” Acts 4:12. {PP 73.1}

A Kainhoz hasonló „istentisztelők” vannak a legtöbben a világon, mert szinte mindegyik hamis vallás ugyanarra az alapelvre épül: hogy az ember üdvössége saját igyekezetétől függ. Vannak, akik azt állítják, hogy az emberiség nem annyira megváltásra, hanem inkább fejlődésre szorul – önmagát nemesbítheti, fölemelheti és megújíthatja. Amint Kain olyan áldozat által akarta elnyerni Isten kegyelmét, amely nélkülözte a vért, úgy akarják az emberiséget isteni színvonalra emelni, az engeszteléstől függetlenül. Kain története bemutatja, mi ennek a törvényszerű következménye, megmutatja, mivé válik az ember Krisztus nélkül. Az emberiségnek nincs ereje, hogy önmagától megújuljon. Nem felfelé ível, az isteni felé, hanem lefelé zuhan, a sátáni irányba. Krisztus a mi egyedüli reménységünk. „És nincsen senkiben másban üdvösség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.” (Ap. csel. 4:12) {PP 73.1}   

True faith, which relies wholly upon Christ, will be manifested by obedience to all the requirements of God. From Adam's day to the present time the great controversy has been concerning obedience to God's law. In all ages there have been those who claimed a right to the favor of God even while they were disregarding some of His commands. But the Scriptures declare that by works is “faith made perfect;” and that, without the works of obedience, faith “is dead.” James 2:22, 17. He that professes to know God, “and keepeth not His commandments, is a liar, and the truth is not in him.” 1 John 2:4. {PP 73.2}

Az igaz hit, amely egyedül Krisztusra támaszkodik, az Isten minden követelménye iránti engedelmességben nyilvánul meg. Ádám napjaitól kezdve egészen a mai időkig az Isten törvénye iránti engedelmesség körül folyt a nagy küzdelem. Minden korban éltek emberek, akik akarták Isten tetszését bírni, noha egyes törvényeit áthágták. A Szentírás azonban kijelenti: „a cselekedetekből lett teljessé a hit”, „azonképpen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt magában”; aki azt állítja, hogy ismeri Istent „és az Ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság” (Jak. 2:22, 17; I. Jn. 2:4). {PP 73.2}   

When Cain saw that his offering was rejected, he was angry with the Lord and with Abel; he was angry that God did not accept man's substitute in place of the sacrifice divinely ordained, and angry with his brother for choosing to obey God instead of joining in rebellion against Him. Notwithstanding Cain's disregard of the divine command, God did not leave him to himself; but He condescended to reason with the man who had shown himself so unreasonable. And the Lord said unto Cain, “Why art thou wroth? and why is thy countenance fallen?” Through an angel messenger the divine warning was conveyed: “If thou doest well, shalt thou not be accepted? And if thou doest not well, sin lieth at the door.” The choice lay with Cain himself. If he would trust to the merits of the promised Saviour, and would obey God's requirements, he would enjoy His favor. But should he persist in unbelief and transgression, he would have no ground for complaint because he was rejected by the Lord. {PP 73.3}

Amikor Kain látta, hogy Isten visszautasította az áldozatát, megharagudott az Úrra és Ábelre. Haragudott, amiért Isten nem fogadta el az általa elrendelt áldozat helyett azt, amit ő bemutatott, és haragudott fivérére, mert az Isten iránti engedelmességet választotta ahelyett, hogy csatlakozott volna a lázadáshoz. Bár Kain az isteni parancsot figyelmen kívül hagyta, Isten mégsem hagyta őt magára, hanem leereszkedett, hogy az értelmetlenül viselkedő embert föleszméltesse. „És mondta az Úr Kainnak: Miért gerjedtél haragra? És miért csüggeszted le fejedet?” Angyali követ közvetítette az isteni figyelmeztetést: „Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik…” (I. Móz. 4:6–7) A választás csak Kainon múlott. Ha bizalmát a megígért Megváltóba veti és engedelmeskedik Isten kívánalmainak, akkor örvendhet kegyelmének. Ha azonban makacsul megmarad hitetlenségében és törvényszegésében, akkor nem zúgolódhat azért, hogy az Úr elveti. {PP 73.3}   

But instead of acknowledging his sin, Cain continued to complain of the injustice of God and to cherish jealousy and hatred of Abel. He angrily reproached his brother, and attempted to draw him into controversy concerning God's dealings with them. In meekness, yet fearlessly and firmly, Abel defended the justice and goodness of God. He pointed out Cain's error, and tried to convince him that the wrong was in himself. He pointed to the compassion of God in sparing the life of their parents when He might have punished them with instant death, and urged that God loved them, or He would not have given His Son, innocent and holy, to suffer the penalty which they had incurred. All this caused Cain's anger to burn the hotter. Reason and conscience told him that Abel was in the right; but he was enraged that one who had been wont to heed his counsel should now presume to disagree with him, and that he could gain no sympathy in his rebellion. In the fury of his passion he slew his brother. {PP 74.1}

Azonban ahelyett, hogy bűnét beismerte volna, Kain tovább panaszkodott Isten igazságtalansága miatt, Ábel iránt pedig féltékenységet és gyűlöletet táplált magában. Szemrehányásokat tett öccsének és vitatkozni próbált vele Isten bánásmódjáról. Ábel szelíden, ugyanakkor félelem nélkül, határozottan védte Isten igazságosságát és jóságát. Rámutatott Kain tévedésére, és megpróbálta meggyőzni, hogy a hiba saját magában van. Emlékeztetett Isten irgalmára, amikor megkímélte szüleik életét az azonnali halálbüntetés helyett, és hangsúlyozta, hogy Isten szereti őket, különben nem adta volna ártatlan, szent Fiát, hogy elszenvedje a büntetést, amit bűneikkel vontak magukra. Mindez csak fokozta Kain haragját. Értelme és lelkiismerete ugyan azt mondta, hogy Ábelnek igaza van, azonban feldühödött azon, hogy Ábel, aki mindeddig megszívlelte bátyja tanácsait, most az övétől eltérő véleményen van, nem ért egyet lázadásával. Dühödt szenvedélyében agyonütötte testvérét. {PP 74.1}   

Cain hated and killed his brother, not for any wrong that Abel had done, but “because his own works were evil, and his brother's righteous.” 1 John 3:12. So in all ages the wicked have hated those who were better than themselves. Abel's life of obedience and unswerving faith was to Cain a perpetual reproof. “Everyone that doeth evil hateth the light, neither cometh to the light, lest his deeds should be reproved.” John 3:20. The brighter the heavenly light that is reflected from the character of God's faithful servants, the more clearly the sins of the ungodly are revealed, and the more determined will be their efforts to destroy those who disturb their peace. {PP 74.2}

Kain gyűlölte és megölte öccsét. Nem azért, mert Ábel valami rosszat tett, hanem „mivel az ő cselekedetei gonoszak voltak, a testvéréi pedig igazak” (I. Jn. 3:12). Az istentelenek minden korban gyűlölték azokat, akik náluk jobbak voltak. Ábel engedelmes és állhatatos hitélete állandó szemrehányás volt Kain számára. „Mert mindenki, aki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek.” (Jn. 3:20) Minél fényesebb a mennyei világosság, amelyet Isten hűséges szolgáinak jelleme sugároz, annál nyilvánvalóbbá válnak az istentelenek bűnei, és annál határozottabban törekednek azok megsemmisítésére, akik békéjüket zavarják. {PP 74.2}   

The murder of Abel was the first example of the enmity that God had declared would exist between the serpent and the seed of the woman—between Satan and his subjects and Christ and His followers. Through man's sin, Satan had gained control of the human race, but Christ would enable them to cast off his yoke. Whenever, through faith in the Lamb of God, a soul renounces the service of sin, Satan's wrath is kindled. The holy life of Abel testified against Satan's claim that it is impossible for man to keep God's law. When Cain, moved by the spirit of the wicked one, saw that he could not control Abel, he was so enraged that he destroyed his life. And wherever there are any who will stand in vindication of the righteousness of the law of God, the same spirit will be manifested against them. It is the spirit that through all the ages has set up the stake and kindled the burning pile for the disciples of Christ. But the cruelties heaped upon the follower of Jesus are instigated by Satan and his hosts because they cannot force him to submit to their control. It is the rage of a vanquished foe. Every martyr of Jesus has died a conqueror. Says the prophet, “They overcame him [“that old serpent, called the devil, and Satan”] by the blood of the Lamb, and by the word of their testimony; and they loved not their lives unto the death.” Revelation 12:11, 9. {PP 77.1}

Ábel meggyilkolása volt az első példája annak az ellenségeskedésnek, amely – Isten kijelentése szerint – a kígyó és az asszony magva, azaz Sátán és alattvalói, valamint Krisztus és követői között dúl majd. Az ember bűne következtében Sátán uralmat szerzett az emberiség felett; Krisztus azonban képessé teszi az embert arra, hogy Sátán igáját lerázza magáról. Valahányszor az Isten Bárányába vetett hit által egy emberi lélek megtagadja a bűn szolgaságát, Sátán haragja fellángol. Ábel szent élete cáfolta Sátán állítását, hogy az ember képtelen megtartani Isten törvényét. Amikor Kain a gonosz lelkétől indíttatva látta, hogy nem befolyásolhatja Ábelt, annyira feldühödött, hogy kioltotta az életét. És azóta is, bárhol akad valaki, aki kiáll Isten törvényének igazságossága mellett, ugyanilyen lelkület nyilvánul majd meg vele szemben. Ez az a lelkület, amely minden korban máglyákat rakott és kínpadokat állított Krisztus tanítványai számára. A Jézus követőire zúdított kegyetlenkedésekre Sátán és seregei bujtogatnak, mert nem tudják őket uralmuk alá kényszeríteni. A legyőzött ellenség bosszúja ez. Jézus minden vértanúja győztesként halt meg. A próféta mondja így: „És ők legyőzték azt (a régi kígyót, aki neveztetik ördögnek és a Sátánnak) a Bárány véréért és az ő bizonyságtételüknek beszédéért; és az ő életüket nem kímélték mindhalálig.” (Jel. 12:11, 9) {PP 77.1}   

Cain the murderer was soon called to answer for his crime. “The Lord said unto Cain, Where is Abel thy brother? And he said, I know not: Am I my brother's keeper?” Cain had gone so far in sin that he had lost a sense of the continual presence of God and of His greatness and omniscience. So he resorted to falsehood to conceal his guilt. {PP 77.2}

A gyilkos Kaint hamar szembesítették bűntettével. „És mondta az Úr Kainnak: Hol van Ábel, a Te atyádfia? Ő pedig monda: Nem tudom, avagy őrizője vagyok-e az én atyámfiának?” (I. Móz. 4:9) Kain olyan mélyre süllyedt a bűnben, hogy már nem volt tudatában Isten állandó jelenlétének, nagyságának és mindentudásának, így hazugsághoz folyamodott, hogy bűnét leplezze. {PP 77.2}   

Again the Lord said to Cain, “What hast thou done? The voice of thy brother's blood crieth unto Me from the ground.” God had given Cain an opportunity to confess his sin. He had had time to reflect. He knew the enormity of the deed he had done, and of the falsehood he had uttered to conceal it; but he was rebellious still, and sentence was no longer deferred. The divine voice that had been heard in entreaty and admonition pronounced the terrible words: “And now art thou cursed from the earth, which hath opened her mouth to receive thy brother's blood from thy hand. When thou tillest the ground, it shall not henceforth yield unto thee her strength; a fugitive and a vagabond shalt thou be in the earth.” {PP 77.3}

Ismét szólt az Úr Kainnak: „Mit cselekedtél? A te atyádfiának vére kiált énhozzám a földről.” Isten alkalmat adott Kainnak, hogy bűnét megvallja. Kainnak volt ideje a megfontolásra. Tudatában volt tette szörnyű voltának, sőt a hazugságnak is, amellyel azt leplezni akarta; azonban még mindig lázadozott, és az ítélet nem késett tovább. Az isteni hang, amely eddig kérlelőn és intőn hangzott, kimondta a borzalmas szavakat: „Most azért átkozott légy e földön, mely megnyitotta az ő száját, hogy befogadja atyádfiának vérét a te kezedből. Mikor a földet műveled, ne adja az többé neked az ő termő erejét, bujdosó és vándorló légy a földön.” (I. Móz. 4:11–12) {PP 77.3}   

Notwithstanding that Cain had by his crimes merited the sentence of death, a merciful Creator still spared his life, and granted him opportunity for repentance. But Cain lived only to harden his heart, to encourage rebellion against the divine authority, and to become the head of a line of bold, abandoned sinners. This one apostate, led on by Satan, became a tempter to others; and his example and influence exerted their demoralizing power, until the earth became so corrupt and filled with violence as to call for its destruction. {PP 78.1}

Annak ellenére, hogy Kain gonosztettével rászolgált a halálos ítéletre, az irgalmas Teremtő megkímélte életét és alkalmat adott neki a megbánásra. Azonban Kain még inkább megkeményítette a szívét, csak azért élt, hogy az isteni tekintély ellen lázadozzék, és ősatyja legyen egy Istentől elrugaszkodott bűnös nemzetségnek. A hitehagyó Sátántól vezetve később mások kísértőjévé vált, példája és befolyása megrontó hatást árasztott, míg végül annyira romlottá vált az egész föld és annyira megtelt erőszakossággal, hogy kihívta özönvíz általi pusztulását. {PP 78.1}   

In sparing the life of the first murderer, God presented before the whole universe a lesson bearing upon the great controversy. The dark history of Cain and his descendants was an illustration of what would have been the result of permitting the sinner to live on forever, to carry out his rebellion against God. The forbearance of God only rendered the wicked more bold and defiant in their iniquity. Fifteen centuries after the sentence pronounced upon Cain, the universe witnessed the fruition of his influence and example, in the crime and pollution that flooded the earth. It was made manifest that the sentence of death pronounced upon the fallen race for the transgression of God's law was both just and merciful. The longer men lived in sin, the more abandoned they became. The divine sentence cutting short a career of unbridled iniquity, and freeing the world from the influence of those who had become hardened in rebellion, was a blessing rather than a curse. {PP 78.2}

Azzal, hogy az első gyilkos életét megkímélte, Isten az egész világegyetemnek tanítást adott a nagy küzdelemre vonatkozóan. Kain és utódainak sötét történelme azt szemlélteti, mi lett volna a következménye, ha Isten megengedi, hogy a bűnös örökké éljen és Isten elleni lázadását megvalósítsa. Isten hosszútűrése a bűnösöket csak annál vakmerőbbé és kihívóbbá tenné az istentelenségben. A Kain felett kimondott ítélet után tizenöt évszázaddal a világmindenség tanúja lehetett Kain befolyásának és példája eredményének: a Földet elárasztó romlottságnak és gonoszságnak. Beigazolódott, hogy az Isten törvényének áthágásáért az elbukott emberiség felett kimondott halálos ítélet egyszerre volt jogos és irgalmas. Minél tovább éltek a bűnben az emberek, annál elvetemültebbek lettek. Az isteni ítélet, amely a féktelen gonoszság pályafutását megrövidítette és megszabadította a világot azok befolyásától, akik megátalkodtak a lázadásban, inkább áldás volt, mint átok. {PP 78.2}   

Satan is constantly at work, with intense energy and under a thousand disguises, to misrepresent the character and government of God. With extensive, well-organized plans and marvelous power, he is working to hold the inhabitants of the world under his deceptions. God, the One infinite and all-wise, sees the end from the beginning, and in dealing with evil His plans were far-reaching and comprehensive. It was His purpose, not merely to put down the rebellion, but to demonstrate to all the universe the nature of the rebellion. God's plan was unfolding, showing both His justice and His mercy, and fully vindicating His wisdom and righteousness in His dealings with evil. {PP 78.3}

Sátán állandóan, ezernyi álarc mögé bújva, lankadatlan buzgalommal arra törekszik, hogy Isten jellemét és kormányzását hamis megvilágításban tüntesse fel. Szerteágazó, jól kigondolt tervek szerint és bámulatos hatalommal dolgozik, hogy a világ lakóit csalásai fogságában tartsa. A Gonosszal szembeni bánásmódjában a végtelen és bölcs Isten tervei messzehatóak és átfogóak voltak. Ő a kezdetből látja már a véget. Nem csupán az volt a célja, hogy letörje a lázadást, hanem az is, hogy bemutassa az egész világegyetemnek a lázadás természetét. Isten terve az idők folyamán kibontakozott, megmutatta mind igazságosságát, mind irgalmasságát, és tökéletesen igazolta bölcs és méltányos eljárását a Gonosszal szemben. {PP 78.3}   

The holy inhabitants of other worlds were watching with the deepest interest the events taking place on the earth. In the condition of the world that existed before the Flood they saw illustrated the results of the administration which Lucifer had endeavored to establish in heaven, in rejecting the authority of Christ and casting aside the law of God. In those high-handed sinners of the antediluvian world they saw the subjects over whom Satan held sway. The thoughts of men's hearts were only evil continually. Genesis 6:5. Every emotion, every impulse and imagination, was at war with the divine principles of purity and peace and love. It was an example of the awful depravity resulting from Satan's policy to remove from God's creatures the restraint of His holy law. {PP 78.4}

Más világok szent lakói mély érdeklődéssel figyelték a földön végbemenő eseményeket. A világnak az özönvíz előtti állapotában meglátták annak a kormányzásnak az eredményeit, amelyet Lucifer szándékozott megalapozni a mennyben Krisztus tekintélyének elvetésével és Isten törvényének mellőzésével. A vízözön előtti világ megátalkodott bűnözőiben olyan alattvalókat láttak, akik felett Sátán uralkodott. „Az ember szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz.” (I. Móz. 6:5) Az ember minden indulata, minden ösztöne és egész képzelete harcban állt a tisztaság, a béke és a szeretet isteni alapelveivel. A sátáni törekvés szörnyű következményeit példázta mindez, amely arra irányult, hogy Isten teremtményeit kivonja Isten szent törvényének korlátozásai alól. {PP 78.4}   

By the facts unfolded in the progress of the great controversy, God will demonstrate the principles of His rules of government, which have been falsified by Satan and by all whom he has deceived. His justice will finally be acknowledged by the whole world, though the acknowledgment will be made too late to save the rebellious. God carries with Him the sympathy and approval of the whole universe as step by step His great plan advances to its complete fulfillment. He will carry it with Him in the final eradication of rebellion. It will be seen that all who have forsaken the divine precepts have placed themselves on the side of Satan, in warfare against Christ. When the prince of this world shall be judged, and all who have united with him shall share his fate, the whole universe as witnesses to the sentence will declare, “Just and true are Thy ways, Thou King of saints.” Revelation 15:3. {PP 79.1}

A nagy küzdelem folyamán kibontakozó tényekből Isten bemutatta kormányzásának alapelveit, amelyeket Sátán és mindazok, akiket megtévesztett, meghamisítottak. Isten igazságos voltát végül az egész világ elismeri majd – de az elismerés már túl kései lesz ahhoz, hogy a lázadókat megmentse. Istent az egész világegyetem egyetértése övezi, amint nagy terve lépésről lépésre halad végső beteljesülése felé. Ez az egyetértés kíséri majd a lázadás végső megsemmisítésében is. Nyilvánvalóvá válik, hogy mindazok, akik elhagyták az isteni rendelkezéseket, Sátán oldalára álltak a Krisztus elleni harcban. Amikor e világ fejedelme majd megítéltetik, és mindazok, akik hozzá csatlakoztak, osztozni fognak sorsában, az egész világegyetem mint az ítélet tanúja igazolja majd Isten eljárását: „Igazságosak és igazak a Te útjaid, ó, szentek királya!” (Jel. 15:3) {PP 79.1}