Chapter 53—The Earlier Judges

Az első bírák

This chapter is based on Judges 6 to 8; 10. {PP 543}

{PP 543}   

After the settlement in Canaan the tribes made no vigorous effort to complete the conquest of the land. Satisfied with the territory already gained, their zeal soon flagged, and the war was discontinued. “When Israel was strong, ... they put the Canaanites to tribute, and did not utterly drive them out.” Judges 1:28. {PP 543.1}

Kánaáni letelepedésük után az izraeliták nem tettek határozott erőfeszítéseket az ország meghódításának befejezésére. A már elfoglalt területekkel megelégedve buzgalmuk hamarosan alábbhagyott, és beszüntették a harcot. „És amikor Izrael megerősödött, adófizetőjévé tette a kananeust, de elűzni nem űzte el.” (Bír. 1:28) {PP 543.1}   

The Lord had faithfully fulfilled, on His part, the promises made to Israel; Joshua had broken the power of the Canaanites, and had distributed the land to the tribes. It only remained for them, trusting in the assurance of divine aid, to complete the work of dispossessing the inhabitants of the land. But this they failed to do. By entering into league with the Canaanites they directly transgressed the command of God, and thus failed to fulfill the condition on which He had promised to place them in possession of Canaan. {PP 543.2}

Isten hűségesen teljesítette Izraelnek tett ígéreteit; Józsué megtörte a kananeusok hatalmát, és felosztotta a földet a törzsek között. Nem maradt más tennivalójuk, mint az isteni eskü bizonyosságában bízva befejezni az ország korábbi lakóinak elűzését. Ezt azonban elmulasztották. Azzal, hogy szövetségre léptek a kánaánitákkal, megszegték Isten parancsát, és nem teljesítették a feltételeket, amelyek mellett Isten megígérte, hogy Kánaánt nekik adja. {PP 543.2}   

From the very first communication of God with them at Sinai, they had been warned against idolatry. Immediately after the proclamation of the law the message was sent them by Moses concerning the nations of Canaan: “Thou shalt not bow down to their gods, nor serve them, nor do after their works: but thou shalt utterly overthrow them, and quite break down their images. And ye shall serve the Lord your God, and He shall bless thy bread, and thy water; and I will take sickness away from the midst of thee.” Exodus 23:24, 25. The assurance was given that so long as they remained obedient, God would subdue their enemies before them: “I will send My fear before thee, and will destroy all the people to whom thou shalt come; and I will make all thine enemies turn their backs unto thee. And I will send hornets before thee, which shall drive out the Hivite, the Canaanite, and the Hittite, from before thee. I will not drive them out from before thee in one year; lest the land become desolate, and the beast of the field multiply against thee. By little and little I will drive them out from before thee, until thou be increased, and inherit the land.... I will deliver the inhabitants of the land into your hand; and thou shalt drive them out before thee. Thou shalt make no covenant with them, nor with their gods. They shall not dwell in thy land, lest they make thee sin against Me: for if thou serve their gods, it will surely be a snare unto thee.” Exodus 23:27-33. These directions were reiterated in the most solemn manner by Moses before his death, and they were repeated by Joshua. {PP 543.3}

A Sínain adott legelső kinyilatkoztatás óta óvta őket Isten a bálványimádás bűnétől. Közvetlenül a törvény kihirdetése után ezt az üzenetet kapták Mózes által a kánaáni népekre vonatkozóan: „Ne imádd azoknak isteneit és ne tiszteld azokat, és ne cselekedj az ő cselekedeteik szerint; hanem inkább döntögesd le azokat és tördeld össze bálványaikat. És szolgáljátok az Urat, a ti Isteneteket, akkor megáldja a te kenyeredet és vizedet; és eltávolítom tiközületek a nyavalyát.” (II. Móz. 23:24–25) Azt az ígéretet kapták, hogy amíg engedelmesek maradnak, Isten leigázza ellenségeiket: „Az én rettentésemet bocsátom el előtted, és minden népet megrettentek, amely közé mégy, és minden ellenségedet megfutamítom előtted. Darazsat is bocsátok el előtted, és kiűzi előled a khivveust, kananeust és khitteust. De nem egy esztendőben űzöm őt ki előled, hogy a föld pusztává ne legyen, és meg ne sokasodjék ellened a mezei vad. Lassan, lassan űzöm őt ki előled, míg megszaporodol és bírhatod a földet… Kezeitekbe adom annak a földnek lakosait, és kiűzöd azokat előled. Ne köss szövetséget se azokkal, se az ő isteneikkel. Ne lakjanak a te földeden, hogy bűnbe ne ejtsenek téged ellenem; mert ha az ő isteneiket szolgálnád, vesztedre lenne az néked.” (II. Móz. 23:27–33) Ezeket az utasításokat a legünnepélyesebb módon elismételte Mózes a halála előtt, és később Józsué is. {PP 543.3}   

God had placed His people in Canaan as a mighty breastwork to stay the tide of moral evil, that it might not flood the world. If faithful to Him, God intended that Israel should go on conquering and to conquer. He would give into their hands nations greater and more powerful than the Canaanites. The promise was: “If ye shall diligently keep all these commandments which I command you, ... then will the Lord drive out all these nations from before you, and ye shall possess greater nations and mightier than yourselves. Every place whereon the soles of your feet shall tread shall be yours: from the wilderness and Lebanon, from the river, the river Euphrates, even unto the uttermost sea shall your coast be. There shall no man be able to stand before you: for the Lord your God shall lay the fear of you and the dread of you upon all the land that ye shall tread upon, as He hath said unto you.” Deuteronomy 11:22-25. {PP 544.1}

Isten hatalmas védőbástyaként helyezte népét Kánaán földjére, hogy a terjedő gonoszság el ne árassza a világot. Ha hűségesek maradtak volna hozzá, Isten terve az volt Izraellel, hogy hódítás hódítást kövessen. A kananeusoknál nagyobb és hatalmasabb népeket adott volna a kezükbe. Az ígéret így hangzott: „Mert ha szorosan megtartjátok mind e parancsolatot, amelyet én parancsolok néktek… akkor kiűzi az Úr mindazokat a nemzeteket tielőletek, és úrrá lesztek nálatoknál nagyobb és erősebb nemzeteken. Minden hely, amelyet lábatok talpa megnyom, tiétek lesz, a pusztától a Libánonig és a folyóvíztől, az Eufrátes folyóvizétől a nyugati tengerig lesz a ti határotok. Nem állhat meg senki előttetek; azt míveli az Úr, a ti Istenetek, hogy féljenek és rettegjenek titeket az egész föld színén, amelyre rátapostok, amint megmondta néktek.” (V. Móz. 11:22–25) {PP 544.1}   

But regardless of their high destiny, they chose the course of ease and self-indulgence; they let slip their opportunities for completing the conquest of the land; and for many generations they were afflicted by the remnant of these idolatrous peoples, that were, as the prophet had foretold, as “pricks” in their eyes, and as “thorns” in their sides. Numbers 33:55. {PP 544.2}

De ők, magasztos küldetésükkel mit sem törődve, a jómódot és önző kívánságaik kielégítését választották, s közben elszalasztották a lehetőséget a föld elfoglalásának befejezésére; és sok nemzedéken át gyötörte őket a bálványimádó népek maradéka, akik – amint a próféta megjövendölte – „szálkák” voltak a szemeikben, és „tövisek” az oldalukban (IV. Móz. 33:55). {PP 544.2}   

The Israelites were “mingled among the heathen, and learned their works.” Psalm 106:35. They intermarried with the Canaanites, and idolatry spread like a plague throughout the land. “They served their idols: which were a snare unto them. Yea, they sacrificed their sons and their daughters unto devils: ... and the land was polluted with blood.... Therefore was the wrath of the Lord kindled against His people, insomuch that He abhorred His own inheritance.” Psalm 106:36-40. {PP 544.3}

Az izraeliták „elegyedtek a pogányokkal, és eltanulták cselekedeteiket” (Zsolt. 106:35). Összeházasodtak a kananeusokkal, és a bálványimádás ragályként terjedt az országban. „És tisztelték azoknak bálványait, és tőrré lettek azok reájuk. És feláldozták fiaikat és leányaikat az ördögöknek… és megfertőztetett a föld öldökléssel. De felgyúlt az Úr haragja népe ellen, és megutálta az ő örökségét.” (Zsolt. 106:36–38, 40) {PP 544.3}   

Until the generation that had received instruction from Joshua became extinct, idolatry made little headway; but the parents had prepared the way for the apostasy of their children. The disregard of the Lord's restrictions on the part of those who came in possession of Canaan sowed seed of evil that continued to bring forth bitter fruit for many generations. The simple habits of the Hebrews had secured them physical health; but association with the heathen led to the indulgence of appetite and passion, which gradually lessened physical strength and enfeebled the mental and moral powers. By their sins the Israelites were separated from God; His strength was removed from them, and they could no longer prevail against their enemies. Thus they were brought into subjection to the very nations that through God they might have subdued. {PP 544.4}

Amíg a Józsué vezette nemzedék ki nem halt, a bálványimádás csak kevéssé terjedt, de a szülők utat készítettek gyermekeik hitehagyásának. Az Úr korlátozásainak figyelmen kívül hagyása a gonoszság magját vetette el, ami sok nemzedéken át termett keserű gyümölcsöt. A héberek egyszerű szokásai testi egészséget biztosítottak számukra; de a bálványimádókkal való érintkezés a szenvedélyek kielégítéséhez vezetett, ami fokozatosan csökkentette testi erejüket, elgyengítette szellemi és erkölcsi erőiket. Az izraeliták a bűn hatalma alatt magukra maradtak; a bűn elválasztotta őket Istentől, és többé nem állhattak ellen ellenségeiknek. Így alattvalóivá váltak azoknak a nemzeteknek, amelyeket Isten segítségével leigázhattak volna. {PP 544.4}   

“They forsook the Lord God of their fathers, which brought them out of the land of Egypt,” “and guided them in the wilderness like a flock.” “They provoked Him to anger with their high places, and moved Him to jealousy with their graven images.” Therefore the Lord “forsook the tabernacle of Shiloh, the tent which He placed among them; and delivered His strength into captivity, and His glory into the enemy's hand.” Judges 2:12; Psalm 78:52, 58, 60, 61. Yet He did not utterly forsake His people. There was ever a remnant who were true to Jehovah; and from time to time the Lord raised up faithful and valiant men to put down idolatry and to deliver the Israelites from their enemies. But when the deliverer was dead, and the people were released from his authority, they would gradually return to their idols. And thus the story of backsliding and chastisement, of confession and deliverance, was repeated again and again. {PP 545.1}

„Elhagyták az Urat, atyáik Istenét, aki kihozta őket Egyiptom földjéről… és vezette őket, mint nyájat a pusztában.” „Haragra ingerelték Őt magaslataikkal és bosszantották faragott bálványaikkal.” Azért az Úr „elvetette magától silói hajlékát, a sátort, amelyben lakott az emberek között, sőt fogságba vitette erejét, dicsőségét pedig az ellenség kezébe”. (Bír. 2:12; Zsolt. 78:52, 58, 60–61) De Isten mégsem hagyta el népét. Mindig volt egy maradék, aki hű maradt az Úrhoz, és Ő időről időre hűséges és bátor férfiakat hívott, hogy véget vessenek a bálványimádásnak és megszabadítsák Izraelt az ellenségeitől. De amikor a szabadító meghalt és a nép vezető nélkül maradt, fokozatosan visszatértek bálványaikhoz. Így a bukás és büntetés, a beismerés és szabadulás története újra és újra megismétlődött. {PP 545.1}   

The king of Mesopotamia, the king of Moab, and after them the Philistines, and the Canaanites of Hazor, led by Sisera, in turn became the oppressors of Israel. Othniel, Shamgar, and Ehud, Deborah and Barak, were raised up as deliverers of their people. But again “the children of Israel did evil in the sight of the Lord; and the Lord delivered them into the hand of Midian.” Heretofore the hand of the oppressor had fallen but lightly on the tribes dwelling east of the Jordan, but in the present calamities they were the first sufferers. {PP 545.2}

Mezopotámia királya, Moáb királyai, a filiszteusok, a hásori kananeusok Sisera vezetésével sorra Izrael elnyomóivá váltak. Othniel, Sámgár, Ehud, Debora és Bárák kaptak elhívást népük szabadítóiul. De az izraeliták ismét „gonoszul cselekedtek az Úr szemei előtt, azért adta őket az Úr a midiániták kezébe”. Eddig a Jordán keleti partján lakó törzsek nem sokat szenvedtek az elnyomástól, de ez a mostani csapás elsősorban őket érte. {PP 545.2}   

The Amalekites on the south of Canaan, as well as the Midianites on its eastern border, and in the deserts beyond, were still the unrelenting enemies of Israel. The latter nation had been nearly destroyed by the Israelites in the days of Moses, but they had since increased greatly, and had become numerous and powerful. They had thirsted for revenge; and now that the protecting hand of God was withdrawn from Israel, the opportunity had come. Not alone the tribes east of Jordan, but the whole land suffered from their ravages. The wild, fierce inhabitants of the desert, “as locusts for multitude” (Judges 6:5, R.V.), came swarming into the land, with their flocks and herds. Like a devouring plague they spread over the country, from the river Jordan to the Philistine plain. They came as soon as the harvests began to ripen, and remained until the last fruits of the earth had been gathered. They stripped the fields of their increase and robbed and maltreated the inhabitants and then returned to the deserts. Thus the Israelites dwelling in the open country were forced to abandon their homes, and to congregate in walled towns, to seek refuge in fortresses, or even to find shelter in caves and rocky fastnesses among the mountains. For seven years this oppression continued, and then, as the people in their distress gave heed to the Lord's reproof, and confessed their sins, God again raised up a helper for them. {PP 545.3}

Az amálekiták Kánaán déli részén csakúgy, mint a midiániták a keleti határon és mögötte elterülő pusztában még mindig Izrael kérlelhetetlen ellenségei voltak. Az utóbbi nemzetet csaknem teljesen kiirtották Mózes idejében, de azóta nagyon megsokasodtak, hatalmas nemzetté lettek. Bosszút szomjaztak, és most, hogy Isten oltalmazó keze visszavonatott Izraelről, elérkezett számukra az alkalom. Nemcsak a Jordántól keletre élő törzsek, hanem az egész ország szenvedett a pusztításuktól. A puszta vad, hadakozó lakói „mint sáskák” özönlötték el nyájaikkal és csordáikkal Izrael földjét, a Jordán folyótól Filisztea síkságáig. Akkor jöttek, amikor az aratnivaló érni kezdett, és addig maradtak, míg a föld utolsó gyümölcsét is betakarították. Lekopaszították a földeket, kirabolták és bántalmazták az ország lakóit, azután visszatértek a pusztába. Így a védtelen vidéken lakó izraeliták arra kényszerültek, hogy házaikat elhagyva kerített városokba települjenek, erődítményekben keressenek menedéket, vagy akár barlangokban és sziklahasadékokban találjanak oltalmat a hegyek között. Hét évig tartott ez az elnyomás, s akkor, miután a nép szorultságában megszívlelte az Úr feddését, és megvallotta bűneit, Isten segítőt támasztott számukra. {PP 545.3}   

Gideon was the son of Joash, of the tribe of Manasseh. The division to which this family belonged held no leading position, but the household of Joash was distinguished for courage and integrity. Of his brave sons it is said, “Each one resembled the children of a king.” All but one had fallen in the struggles against the Midianites, and he had caused his name to be feared by the invaders. To Gideon came the divine call to deliver his people. He was engaged at the time in threshing wheat. A small quantity of grain had been concealed, and not daring to beat it out on the ordinary threshing floor, he had resorted to a spot near the winepress; for the season of ripe grapes being still far off, little notice was now taken of the vineyards. As Gideon labored in secrecy and silence, he sadly pondered upon the condition of Israel and considered how the oppressor's yoke might be broken from off his people. {PP 546.1}

Gedeon Joás fia volt, Manassé nemzetségéből. A törzs, amelyhez ez a család tartozott, semmilyen vezető tisztséget nem viselt, de Joás családja kitűnt bátorságával és becsületességével. Derék fiairól olvassuk: „mindegyik olyan arcú, mint egy-egy királyfi”. Mind elestek a midiániták elleni küzdelemben, egy kivételével: Isten Gedeont hívta el népe szabadítójául. Ő ekkor éppen búzacsépléssel volt elfoglalva. Egy kevés gabonát elrejtett, és mivel nem merte a szokásos cséplőhelyen kiverni, a szőlőpréshez közeli helyre vonult, mert a szőlőérés ideje még messze volt, és most senki sem figyelt a szőlőskertekre. Miközben titkon és halkan dolgozott, Izrael szomorú sorsán tűnődött: hogyan lehetne letörni az elnyomók igáját népe nyakáról. {PP 546.1}   

Suddenly the “Angel of the Lord” appeared and addressed him with the words, “Jehovah is with thee, thou mighty man of valor.” {PP 546.2}

Hirtelen „az Úr angyala” jelent meg, és megszólította: „Az Úr veled, erős férfiú!” {PP 546.2}   

“O my Lord,” was his answer, “if the Lord be with us, why then is all this befallen us? and where be all His miracles which our fathers told us of, saying, Did not the Lord bring us up from Egypt? but now the Lord hath forsaken us, and delivered us into the hands of the Midianites.” {PP 546.3}

„Kérlek, uram – hangzott a válasz –, ha velünk van az Úr, miért ért bennünket mindez? És hol vannak minden Ő csoda dolgai, amelyekről beszéltek nékünk atyáink, mondván: Nem az Úr hozott-e fel minket Egyiptomból? Most pedig elhagyott minket az Úr, és adott a midiániták kezébe.” {PP 546.3}   

The Messenger of heaven replied, “Go in this thy might, and thou shalt save Israel from the hand of the Midianites: have not I sent thee?” {PP 547.1}

A menny követe így felelt: „Menj el ezzel a te erőddel és megszabadítod Izraelt a Midián kezéből. Nemde én küldelek téged?” {PP 547.1}   

Gideon desired some token that the one now addressing him was the Covenant Angel, who in time past had wrought for Israel. Angels of God, who communed with Abraham, had once tarried to share his hospitality; and Gideon now entreated the divine Messenger to remain as his guest. Hastening to his tent, he prepared from his scanty store a kid and unleavened cakes, which he brought forth and set before Him. But the Angel bade him, “Take the flesh and the unleavened cakes, and lay them upon this rock, and pour out the broth.” Gideon did so, and then the sign which he had desired was given: with the staff in His hand, the Angel touched the flesh and the unleavened cakes, and a flame bursting from the rock consumed the sacrifice. Then the Angel vanished from his sight. {PP 547.2}

Gedeon valamilyen jelt kívánt, hogy aki vele beszél, csakugyan a szövetség angyala, aki a múltban harcolt Izraelért. Isten angyalai, akik annak idején Ábrahámmal érintkeztek, elfogadták vendégszeretetét, s Gedeon most kérlelte a mennyei követet, hogy maradjon nála vendégül. Sátrához sietve szűkös készleteiből kecskegödölyét és kovásztalan pogácsákat készített, amiket előhozott és letett a vendég elé. Az angyal azonban ezt parancsolta: „Vegyed a húst és a kovásztalan kenyereket, és rakd erre a kősziklára, és a hús levét öntsd rá.” Gedeon úgy tett, és akkor meglátta a jelet, amelyre vágyott. Az angyal a kezében lévő pálcával megérintette a húst és a kovásztalan kenyereket, és tűz tört elő a kősziklából, megemésztve az áldozatot. Azután az angyal eltűnt Gedeon szeme elől. {PP 547.2}   

Gideon's father, Joash, who shared in the apostasy of his countrymen, had erected at Ophrah, where he dwelt, a large altar to Baal, at which the people of the town worshiped. Gideon was commanded to destroy this altar and to erect an altar to Jehovah over the rock on which the offering had been consumed, and there to present a sacrifice to the Lord. The offering of sacrifice to God had been committed to the priests, and had been restricted to the altar at Shiloh; but He who had established the ritual service, and to whom all its offerings pointed, had power to change its requirements. The deliverance of Israel was to be preceded by a solemn protest against the worship of Baal. Gideon must declare war upon idolatry before going out to battle with the enemies of his people. {PP 547.3}

Gedeon apja, Joás, aki osztozott honfitársai hitehagyásában, lakóhelyén, Ofrában hatalmas oltárt emelt Baálnak, amelynél a helység lakói imádkoztak. Gedeon azt a parancsot kapta, hogy rontsa le Baál oltárát, és azon a sziklán, amelyen áldozatát a tűz megemésztette, emeljen oltárt Jahvénak, s mutasson be áldozatot az Úrnak. Az Istennek szánt áldozat bemutatása a papok feladata volt, és a silói oltárra korlátozódott; de annak, aki az egész ceremoniális szolgálatot alapította, és akire minden áldozat előremutatott, volt hatalma megváltoztatni annak szabályait. Gedeonnak pedig hadat kellett üzennie a bálványimádásnak, mielőtt harcba indult volna népe ellenségei ellen. {PP 547.3}   

The divine direction was faithfully carried out. Knowing that he would be opposed if it were attempted openly, Gideon performed the work in secret; with the aid of his servants, accomplishing the whole in one night. Great was the rage of the men of Ophrah when they came next morning to pay their devotions to Baal. They would have taken Gideon's life had not Joash—who had been told of the Angel's visit—stood in defense of his son. “Will ye plead for Baal?” said Joash. “Will ye save him? he that will plead for him, let him be put to death whilst it is yet morning: if he be a god, let him plead for himself, because one hath cast down his altar.” If Baal could not defend his own altar, how could he be trusted to protect his worshipers? {PP 547.4}

Az isteni utasítást hűségesen végrehajtotta. Mivel tudta, hogy a nyílt cselekvés ellenállást váltana ki, titokban végezte el feladatát szolgái segítségével, egyetlen éjszaka leforgása alatt. Nagy volt az ofraiak haragja, amikor reggel istenük, Baál imádatára egybegyűltek. Bizonyára meg is ölték volna Gedeont, ha Joás – aki értesült az angyal látogatásáról – ki nem áll fia védelmében. „A Baálért pereltek ti – mondta –, avagy ti oltalmazzátok-é őt? Valaki perel őérette, ölettessék meg reggelig. Ha isten ő, hát pereljen ő maga, hogy oltára lerontatott!” Ha Baál nem tudta megvédeni saját oltárát, hogyan lehet bízni benne, hogy megvédi imádóit? {PP 547.4}   

All thoughts of violence toward Gideon were dismissed; and when he sounded the trumpet of war, the men of Ophrah were among the first to gather to his standard. Heralds were dispatched to his own tribe of Manasseh, and also to Asher, Zebulum, and Naphtali, and all answered to the call. {PP 548.1}

A Gedeonnal szembeni erőszak minden gondolata eloszlott, és amikor megfúvatta a harci kürtöt, Ofra férfiai elsőként gyülekeztek zászlaja alá. Követeket küldtek törzséhez, Manasséhoz, valamint Áser, Zebulon és Naftali törzseihez is, s mind eleget tettek a hívásnak. {PP 548.1}   

Gideon dared not place himself at the head of the army without still further evidence that God had called him to his work, and that He would be with him. He prayed, “If Thou wilt save Israel by mine hand, as Thou hast said, behold, I will put a fleece of wool in the floor; and if the dew be on the fleece only, and it be dry upon all the earth besides, then shall I know that Thou wilt save Israel by mine hand, as Thou hast said.” In the morning the fleece was wet, while the ground was dry. But now a doubt arose, since wool naturally absorbs moisture when there is any in the air; the test might not be decisive. Hence he asked that the sign be reversed, pleading that his extreme caution might not displease the Lord. His request was granted. {PP 548.2}

Gedeon nem merte vállalni a sereg vezetését, amíg nem kapott további bizonyítékot, hogy Isten hívta el erre a feladatra, és hogy vele lesz. Így imádkozott: „Ha csakugyan az én kezem által akarod megszabadítani Izraelt, amiképpen mondottad, ímé egy fürt gyapjat teszek a szérűre, és ha csak maga a gyapjú lesz harmatos, míg az egész föld száraz lesz, erről megtudom, hogy valóban az én kezem által szabadítod meg Izraelt, amint mondottad.” Másnap reggel a gyapjú nedves volt, míg a föld száraz. De most kétely ébredt benne, mivel a gyapjú természeténél fogva magába szívja a nedvességet, ha egy kicsi is van a levegőben. A próbának egyértelműnek kell lennie. Ezért most azt kérte, hogy fordított legyen a jel, és közben esedezett, hogy Isten ne nehezteljen különleges óvatosságáért. Kívánsága teljesült. {PP 548.2}   

Thus encouraged, Gideon led out his forces to give battle to the invaders. “All the Midianites and the Amalekites and the children of the east were gathered together, and went over, and pitched in the valley of Jezreel.” The entire force under Gideon's command numbered only thirty-two thousand men; but with the vast host of the enemy spread out before him, the word of the Lord came to him: “The people that are with thee are too many for Me to give the Midianites into their hands, lest Israel vaunt themselves against Me, saying, Mine own hand hath saved me. Now therefore go to, proclaim in the ears of the people, saying, Whosoever is fearful and afraid, let him return and depart early from Mount Gilead.” Those who were unwilling to face danger and hardships, or whose worldly interests would draw their hearts from the work of God, would add no strength to the armies of Israel. Their presence would prove only a cause of weakness. {PP 548.3}

Ezen felbátorodva Gedeon kivezette csapatait, hogy megütközzön a betolakodókkal. „Az egész Midián és Amálek és a napkeletiek egybegyűltek és átkeltek, s tábort jártak a Jezréel völgyében.” A Gedeon vezetése alatt álló egész haderő csak harminckétezer emberből állt; de miközben az ellenség előttük lévő hatalmas seregét szemlélte, az Úr így szólt hozzá: „Több ez a nép, amely veled van, hogysem kezedbe adhatnám Midiánt, Izrael még dicsekednék velem szemben, mondván: Az én kezem szerzett szabadulást nékem. Azért kiálts a népnek füle hallatára, mondván: Aki fél és retteg, térjen vissza és menjen el a Gileád hegységről.” Akik féltek szembenézni a veszéllyel és nehézségekkel, vagy akiknek a szívét világi érdekek vonták el Isten ügyétől, nem növelték volna Izrael haderejét, jelenlétük inkább gyengítené seregüket. {PP 548.3}   

It had been made a law in Israel that before they went to battle the following proclamation should be made throughout the army: “What man is there that hath built a new house, and hath not dedicated it? let him go and return to his house, lest he die in the battle, and another man dedicate it. And what man is he that hath planted a vineyard, and hath not yet eaten of it? let him also go and return unto his house, lest he die in the battle, and another man eat of it. And what man is there that hath betrothed a wife, and hath not taken her? let him go and return unto his house, lest he die in the battle, and another man take her.” And the officers were to speak further to the people, saying, “What man is there that is fearful and fainthearted? let him go and return unto his house, lest his brethren's heart faint as well as his heart.” Deuteronomy 20:5-8. {PP 548.4}

Izraelben már korábban törvénnyé tették, hogy mielőtt hadba szállnak, ki kell hirdetni a seregben: „Kicsoda az olyan férfi, aki új házat épített, de még fel nem avatta azt? Menjen el és térjen vissza az ő házába, hogy meg ne haljon a harcban, és másvalaki avassa fel azt. És kicsoda olyan férfi, aki szőlőt ültetett és nem vette el annak hasznát? Menjen el, és térjen vissza az ő házába, hogy meg ne haljon a harcban, és másvalaki vegye el annak hasznát. És kicsoda olyan férfi, aki feleséget jegyzett el magának, de még el nem vette? Menjen el, és térjen vissza házába, hogy meg ne haljon a harcban, és másvalaki vegye azt el.” A tisztek így folytatták a felszólításokat: „Kicsoda olyan férfi, aki félénk és lágy szívű? Menjen el, és térjen vissza az ő házába, hogy az ő atyjafiainak szíve úgy meg ne olvadjon, mint az ő szíve.” (V. Móz. 20:5–8) {PP 548.4}   

Because his numbers were so few compared with those of the enemy, Gideon had refrained from making the usual proclamation. He was filled with astonishment at the declaration that his army was too large. But the Lord saw the pride and unbelief existing in the hearts of His people. Aroused by the stirring appeals of Gideon, they had readily enlisted; but many were filled with fear when they saw the multitudes of the Midianites. Yet, had Israel triumphed, those very ones would have taken the glory to themselves instead of ascribing the victory to God. {PP 549.1}

Mivel az ellenség számához képest olyan kevesen voltak, Gedeon mellőzte a rendelkezés szokásos kihirdetését. Az Úr kijelentését hallva csodálkozott, hogy serege túl nagy. De az Úr látta, hogy büszkeség és hitetlenség lakik népe szívében. Gedeon buzdító felhívására készségesen felsorakoztak, de sokan félelemmel teltek el, amikor látták a midiániták sokaságát. Győzelem esetén mégis éppen ezek az emberek igényelnék maguknak a dicsőséget, ahelyett, hogy Istennek tulajdonítanák a diadalt! {PP 549.1}   

Gideon obeyed the Lord's direction, and with a heavy heart he saw twenty-two thousand, or more than two thirds of his entire force, depart for their homes. Again the word of the Lord came to him: “The people are yet too many; bring them down unto the water, and I will try them for thee there: and it shall be, that of whom I say unto thee, This shall go with thee, the same shall go with thee; and of whomsoever I say unto thee, This shall not go with thee, the same shall not go.” The people were led down to the waterside, expecting to make an immediate advance upon the enemy. A few hastily took a little water in the hand and sucked it up as they went on; but nearly all bowed upon their knees, and leisurely drank from the surface of the stream. Those who took of the water in their hands were but three hundred out of ten thousand; yet these were selected; all the rest were permitted to return to their homes. {PP 549.2}

Gedeon engedelmeskedett az Úr utasításának, és nehéz szívvel látta, hogy huszonkétezer ember, egész haderejének több mint kétharmada hazatért otthonába. Az Úr ismét szólt hozzá: „Még ez a nép is sok. Vezesd őket le a vízhez, és ott megpróbálom őket néked, és amelyikről azt mondom néked: Ez menjen el veled, az menjen el; de bármelyikről azt mondom: ez ne menjen el veled, az ne is menjen.” A sereget levezették a vízhez, és mindenki azt várta, hogy azonnal az ellenség ellen indulnak. Néhányan egy kis vizet vettek tenyerükbe és menet közben felszürcsölték, de majdnem mindenki letérdelt és kényelmesen ivott a patakból. Azok, akik tenyerükbe vettek a vízből, csak háromszázan voltak a tízezerből, mégis ők voltak a kiválasztottak, és a többiek mind visszatérhettek otthonaikba. {PP 549.2}   

By the simplest means character is often tested. Those who in time of peril were intent upon supplying their own wants were not the men to be trusted in an emergency. The Lord has no place in His work for the indolent and self-indulgent. The men of His choice were the few who would not permit their own wants to delay them in the discharge of duty. The three hundred chosen men not only possessed courage and self-control, but they were men of faith. They had not defiled themselves with idolatry. God could direct them, and through them He could work deliverance for Israel. Success does not depend upon numbers. God can deliver by few as well as by many. He is honored not so much by the great numbers as by the character of those who serve Him. {PP 549.3}

Az ember jellemét gyakran a legegyszerűbb dolgok teszik próbára. Nem lehet bízni olyan emberekben, akiknek nehéz helyzetben is a saját szükségletük kielégítése az elsődleges. Az Úr munkájában nincs helye a hanyagoknak, és azoknak, akik csak a saját hasznukat keresik. Isten azt a néhány embert választotta ki, akik nem engedték, hogy önös érdekeik hátráltassák őket kötelességük teljesítésében. A háromszáz kiválasztott nemcsak bátor és önzetlen férfi volt, hanem a hit emberei is voltak. Nem fertőztették meg magukat bálványokkal. Isten vezethette őket, és megszabadíthatta általuk Izraelt. A siker nem a számuk nagyságától függött. Isten kevés és sok által egyaránt megszabadíthat. Nem annyira a nagy tömegek dicsőítik az Urat, hanem azoknak az embereknek a jelleme, akik Őt szolgálják. {PP 549.3}   

The Israelites were stationed on the brow of a hill overlooking the valley where the hosts of the invaders lay encamped. “And the Midianites and the Amalekites and all the children of the east lay along in the valley like locusts for multitude; and their camels were without number, as the sand which is upon the seashore for multitude.” Judges 7:12, R.V. Gideon trembled as he thought of the conflict of the morrow. But the Lord spoke to him in the night season and bade him, with Phurah his attendant, go down to the camp of the Midianites, intimating that he would there hear something for his encouragement. He went, and, waiting in the darkness and silence, he heard a soldier relating a dream to his companion: “Lo, a cake of barley bread tumbled into the host of Midian, and came unto a tent, and smote it that it fell, and overturned it, that the tent lay along.” The other answered in words that stirred the heart of that unseen listener, “This is nothing else save the sword of Gideon the son of Joash, a man of Israel: for into his hand hath God delivered Midian, and all the host.” Gideon recognized the voice of God speaking to him through those Midianitish strangers. Returning to the few men under his command, he said, “Arise; for the Lord hath delivered into your hand the host of Midian.” {PP 550.1}

Az izraeliták a midiániták tábora feletti magaslaton állomásoztak. „És a midiániták és az amálekiták és a napkeletiek minden fiai úgy feküdtek a völgyben, mint a sáskák sokasága, és tevéiknek nem volt száma a sokaságuk miatt, mint a fövénynek, amely a tenger partján van.” Gedeon megremegett, amikor a másnapi összecsapásra gondolt. De az Úr szólt hozzá éjszaka, és utasította, hogy menjen le szolgájával, Purával a midiániták táborába, s ott hallani fog majd valami bátorítót. Lement, és a sötétben csendben várakozva hallotta, amint az egyik katona egy álmot beszélt el a társának: „Ímé álmot álmodtam, hogy egy sült árpakenyér hengergett alá a midiániták táborára, és mikor a sátorig jutott, megütötte azt, úgy, hogy eldőlt.” A másik olyan szavakkal felelt, amelyek megdobogtatták a hallgatózók szívét: „Nem egyéb ez, mint Gedeonnak, Joás fiának, az Izraelből való férfiúnak fegyvere, az ő kezébe adta az Isten Midiánt és egész táborát.” Gedeon felismerte, hogy Isten szólt hozzá a midiánita katonák által. Maroknyi csapatához visszatérve azt mondta: „Keljetek fel, mert kezetekbe adta az Úr Midián táborát.” {PP 550.1}   

By divine direction a plan of attack was suggested to him, which he immediately set out to execute. The three hundred men were divided into three companies. To every man were given a trumpet, and a torch concealed in an earthen pitcher. The men were stationed in such a manner as to approach the Midianite camp from different directions. In the dead of night, at a signal from Gideon's war horn, the three companies sounded their trumpets; then, breaking their pitchers and displaying the blazing torches, they rushed upon the enemy with the terrible war cry, “The sword of the Lord, and of Gideon!” {PP 550.2}

Isteni késztetésre támadási tervet javasoltak neki, amelynek végrehajtásához azonnal hozzálátott. A háromszáz embert három csoportra osztotta. Mindenkinek egy-egy kürtöt és egy-egy cserépedénybe rejtett fáklyát adtak. Úgy álltak fel, hogy különböző irányokból közelítsék meg a tábort. Az éjszaka közepén, Gedeon harci kürtjének jelére, a három csapat megfújta a kürtöket, azután összetörték a cserépedényeket, és a lobogó fáklyákat fölemelve rárontottak az ellenségre, ezzel a csatakiáltással: „Az Úrért és Gedeonért!” {PP 550.2}   

The sleeping army was suddenly aroused. Upon every side was seen the light of the flaming torches. In every direction was heard the sound of trumpets, with the cry of the assailants. Believing themselves at the mercy of an overwhelming force, the Midianites were panic-stricken. With wild cries of alarm they fled for life, and, mistaking their own companions for enemies, they slew one another. As news of the victory spread, thousands of the men of Israel who had been dismissed to their homes returned and joined in pursuit of their fleeing enemies. The Midianites were making their way toward the Jordan, hoping to reach their own territory, beyond the river. Gideon sent messengers to the tribe of Ephraim, rousing them to intercept the fugitives at the southern fords. Meanwhile, with his three hundred, “faint, yet pursuing,” Gideon crossed the stream hard after those who had already gained the farther side. The two princes, Zebah and Zalmunna, who had been over the entire host, and who had escaped with an army of fifteen thousand men, were overtaken by Gideon, their force completely scattered, and the leaders captured and slain. {PP 550.3}

Az alvó sereg hirtelen felriadt. Minden oldalon lobogó fáklyák fénye világított. Minden irányból trombiták hangja és a támadók kiáltása hallatszott. Mivel azt hitték, hogy egy nyomasztó fölényben lévő sereg veszi őket körül, páni félelem fogta el a midiánitákat. Vad kiáltásokkal próbálták menteni az életüket, és saját társaikat ellenségnek nézve, egymást kaszabolták le. Amikor a győzelem híre eljutott az otthonaikban várakozó izraelitákhoz, ezrével tértek vissza a csatatérre, hogy részt vegyenek menekülő ellenségeik üldözésében. A midiániták a Jordán felé vették az irányt, remélve, hogy elérhetik saját területüket a folyó túloldalán. Gedeon követeket küldött Efraim törzséhez, mozgósítva őket, hogy tartóztassák fel a menekülőket a déli gázlóknál. Eközben háromszáz emberével átkelt a folyón, és tovább üldözte azokat, akik már átjutottak a túloldalra. Zébát és Sálmunáht, a két fejedelmet, akik az egész sereget vezették és akik tizenötezer emberrel elmenekültek, Gedeon utolérte, csapataikat teljesen szétszórta, a vezéreket pedig elfogta és megölette. {PP 550.3}   

In this signal defeat not less than one hundred and twenty thousand of the invaders perished. The power of the Midianites was broken, so that they were never again able to make war upon Israel. The tidings spread swiftly far and wide, that Israel's God had again fought for His people. No words can describe the terror of the surrounding nations when they learned what simple means had prevailed against the power of a bold, warlike people. {PP 553.1}

Ebben a jelentős vereségben nem kevesebb, mint százhúszezer midiánita pusztult el. Midián hatalma megtört, úgy, hogy soha többé nem voltak képesek háborút indítani Izrael ellen. A hír, hogy Izrael Istene újból hadakozott népéért, gyorsan elterjedt. Nincs szó, amely leírhatná a körülöttük lakó nemzetek rettegését, amikor megtudták, milyen egyszerű eszközökkel győzedelmeskedtek a merész, harcedzett népen. {PP 553.1}   

The leader whom God chose to overthrow the Midianites occupied no prominent position in Israel. He was not a ruler, a priest, or a Levite. He thought himself the least in his father's house. But God saw in him a man of courage and integrity. He was distrustful of himself and willing to follow the guidance of the Lord. God does not always choose for His work men of the greatest talents, but He selects those whom He can best use. “Before honor is humility.” Proverbs 15:33. The Lord can work most effectually through those who are most sensible of their own insufficiency, and who will rely upon Him as their leader and source of strength. He will make them strong by uniting their weakness to His might, and wise by connecting their ignorance with His wisdom. {PP 553.2}

A midiániták legyőzésére választott vezető nem foglalt el előkelő helyet Izraelben. Nem volt uralkodó, sem pap, sem lévita. A legkisebbnek tartotta magát atyja házában. De Isten bátor és becsületes férfit látott benne. Gedeon nem bízott önmagában, és kész volt az Úr vezetését követni. Isten nem mindig a legnagyobb képességekkel megáldott embereket választja munkatársául, hanem azokat, akiket a legjobban felhasználhat. „A tisztességnek előtte jár az alázatosság.” (Péld. 15:33) Az Úr azok által tud a leghatékonyabban cselekedni, akik leginkább tudatában vannak saját kicsinységüknek, és akik Őbenne bíznak mint vezetőjükben és erejük forrásában. Isten erőssé teszi őket úgy, hogy erejét gyengeségükkel egyesíti, és bölccsé azáltal, hogy bölcsességét tudatlanságukkal párosítja. {PP 553.2}   

If they would cherish true humility, the Lord could do much more for His people; but there are few who can be trusted with any large measure of responsibility or success without becoming self-confident and forgetful of their dependence upon God. This is why, in choosing the instruments for His work, the Lord passes by those whom the world honors as great, talented, and brilliant. They are too often proud and self-sufficient. They feel competent to act without counsel from God. {PP 553.3}

Az Úr sokkal többet tehetne népe tagjaiért, ha ápolnák az igazi alázatosságot, azonban kevés olyan ember van, aki nagy felelősséget vagy sikert tudna elhordozni anélkül, hogy magabízóvá ne válna, és el ne feledkezne Istentől való függőségéről. Ez az oka annak, hogy Isten mellőzi azokat, akiket a világ nagynak, tehetségesnek és kiválóságnak ismer el. Ők legtöbbször büszkék és önelégültek, s úgy érzik, képesek arra, hogy Isten tanácsa nélkül cselekedjenek. {PP 553.3}   

The simple act of blowing a blast upon the trumpet by the army of Joshua around Jericho, and by Gideon's little band about the hosts of Midian, was made effectual, through the power of God, to overthrow the might of His enemies. The most complete system that men have ever devised, apart from the power and wisdom of God, will prove a failure, while the most unpromising methods will succeed when divinely appointed and entered upon with humility and faith. Trust in God and obedience to His will are as essential to the Christian in the spiritual warfare as to Gideon and Joshua in their battles with the Canaanites. By the repeated manifestations of His power in behalf of Israel, God would lead them to have faith in Him—with confidence to seek His help in every emergency. He is just as willing to work with the efforts of His people now and to accomplish great things through weak instrumentalities. All heaven awaits our demand upon its wisdom and strength. God is “able to do exceeding abundantly above all that we ask or think.” Ephesians 3:20. {PP 554.1}

Isten hatalma révén vált hatékony fegyverré a trombita megfúvásának egyszerű feladata Jerikó falai alatt és Gedeon kicsiny csapata esetében is. A legtökéletesebb terv is csődöt mond Isten hatalma és bölcsessége nélkül, míg a legkevésbé ígéretes elgondolás is sikert hoz, ha Isten rendelte, s ha alázattal és hittel fognak hozzá. Az Isten iránti bizalom és az akarata iránti engedelmesség ugyanolyan lényeges a keresztény lelki küzdelmeiben, mint Józsué és Gedeon kánaánitákkal vívott csatáiban volt. Hatalmának Izrael érdekében történt ismételt megnyilatkozásaival Isten arra akarta megtanítani őket, hogy higgyenek Őbenne – bizalommal keressék a segítségét minden veszélyben. Ma is éppen úgy kész együtt munkálkodni népével, az emberi erőfeszítésekkel, és nagy dolgokat véghezvinni gyenge eszközök által, mint akkor. Az egész menny arra vár, hogy igényeljük Isten bölcsességét és hatalmát. Isten „mindeneket megcselekedhetik, feljebb, hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk” (Ef. 3:20). {PP 554.1}   

Gideon returned from pursuing the enemies of the nation, to meet censure and accusation from his own countrymen. When at his call the men of Israel had rallied against the Midianites, the tribe of Ephraim had remained behind. They looked upon the effort as a perilous undertaking; and as Gideon sent them no special summons, they availed themselves of this excuse not to join their brethren. But when the news of Israel's triumph reached them, the Ephraimites were envious because they had not shared it. After the rout of the Midianites, the men of Ephraim had, by Gideon's direction, seized the fords of the Jordan, thus preventing the escape of the fugitives. By this means a large number of the enemy were slain, among whom were two princes, Oreb and Zeeb. Thus the men of Ephraim followed up the battle, and helped complete the victory. Nevertheless, they were jealous and angry, as though Gideon had been led by his own will and judgment. They did not discern God's hand in the triumph of Israel, they did not appreciate His power and mercy in their deliverance; and this very fact showed them unworthy to be chosen as His special instruments. {PP 554.2}

Gedeon a nemzet ellenségeinek üldözéséből visszatérve honfitársai feddéseivel és vádaskodásaival találta magát szemben. Amikor hívására Izrael férfiai összegyülekeztek Midián ellen, Efraim törzse otthon maradt. Veszélyes vállalkozásnak látták az erőfeszítéseket, és mivel Gedeon nem küldött nekik külön felhívást, ezt ürügyként arra használták, hogy ne kelljen csatlakozniuk testvéreikhez. De amikor Izrael győzelmének híre eljutott hozzájuk, az efraimiták irigykedtek, mert nem osztozhattak az örömben. A midiániták megfutamítása után Efraim férfiai Gedeon utasítására megszállták a Jordán gázlóit, megakadályozva az ellenség menekülését. Így nagyon sok ellenséget megöltek, akik között volt Oreb és Zéeb, két fejedelem is. Efraim férfiai is részt vettek a harcban és segítettek, hogy a győzelem teljes legyen. Mégis féltékenyek és haragosak voltak, mintha Gedeont a saját akarata és elgondolása vezette volna. Nem ismerték fel Isten kezét Izrael győzelmében, nem értékelték a szabadításukban megnyilatkozó erőt és kegyelmet, s éppen ez a tény mutatta meg, hogy méltatlanok arra, hogy Isten különleges, választott eszközei legyenek. {PP 554.2}   

Returning with the trophies of victory, they angrily reproached Gideon: “Why hast thou served us thus, that thou calledst us not, when thou wentest to fight with the Midianites?” {PP 555.1}

A zsákmánnyal visszatérve, dühösen megfeddték Gedeont: „Miért cselekedted azt mivelünk, hogy el nem hívtál minket, mikor a Midián ellen való hadakozásra indultál?” {PP 555.1}   

“What have I done now, in comparison of you?” said Gideon. “Is not the gleaning of the grapes of Ephraim better than the vintage of Abiezer? God hath delivered into your hands the princes of Midian, Oreb and Zeeb: and what was I able to do in comparison of you?” {PP 555.2}

„Vajon cselekedtem-e én olyan dolgot, mint ti? – mondta Gedeon – Nem többet ér-e Efraim szőlőmezgerlése, mint Abiézer egész szüretje? Kezetekbe adta az Isten Midián fejedelmeit. Orebet és Zéebet, hát mit cselekedhettem én olyat, mint ti?” {PP 555.2}   

The spirit of jealousy might easily have been fanned into a quarrel that would have caused strife and bloodshed; but Gideon's modest answer soothed the anger of the men of Ephraim, and they returned in peace to their homes. Firm and uncompromising where principle was concerned, and in war a “mighty man of valor,” Gideon displayed also a spirit of courtesy that is rarely witnessed. {PP 555.3}

Az irigység lelkülete könnyen összetűzéshez vezethetett volna, ami viszályba és vérontásba torkollhat, de Gedeon higgadt felelete lecsillapította az efraimiták haragját és békében tértek vissza otthonaikba. Amikor elvekről volt szó, Gedeon szilárd és megalkuvást nem ismerő volt, a háborúban pedig erős férfiú, most pedig udvariasságot is tanúsított, amire ma ritkán látunk példát. {PP 555.3}   

The people of Israel, in their gratitude at deliverance from the Midianites, proposed to Gideon that he should become their king, and that the throne should be confirmed to his descendants. This proposition was in direct violation of the principles of the theocracy. God was the king of Israel, and for them to place a man upon the throne would be a rejection of their Divine Sovereign. Gideon recognized this fact; his answer shows how true and noble were his motives. “I will not rule over you,” he declared; “neither shall my son rule over you: the Lord shall rule over you.” {PP 555.4}

Izrael népe, a midiániáktól való szabadulásért érzett hálából, felajánlotta Gedeonnak, hogy legyen király, a trón pedig legyen mindenkor utódaié. Ez a kezdeményezés nyílt áthágása volt a teokrácia elveinek. Isten volt Izrael királya, és ha embert ültetnek a trónra, az isteni uralkodójuk elvetését jelenti. Gedeon felismerte ezt a tényt, és válaszából látszik, milyen igazak és nemesek voltak indítékai: „Én nem uralkodom felettetek – jelentette ki –, sem az én fiam nem fog uralkodni rajtatok. Az Úr uralkodik tifelettetek.” {PP 555.4}   

But Gideon was betrayed into another error, which brought disaster upon his house and upon all Israel. The season of inactivity that succeeds a great struggle is often fraught with greater danger than is the period of conflict. To this danger Gideon was now exposed. A spirit of unrest was upon him. Hitherto he had been content to fulfill the directions given him from God; but now, instead of waiting for divine guidance, he began to plan for himself. When the armies of the Lord have gained a signal victory, Satan will redouble his efforts to overthrow the work of God. Thus thoughts and plans were suggested to the mind of Gideon, by which the people of Israel were led astray. {PP 555.5}

Gedeon azonban mégis beleesett egy hibába, ami katasztrófába sodorta háza népét és egész Izraelt. A nagy küzdelem utáni tétlenség ideje gyakran nagyobb veszéllyel fenyeget, mint a háborús időszak. Gedeon is ennek a veszélynek volt most kitéve. Nyugtalan lelkület szállta meg. Eddig hajlandó volt az Istentől kapott utasításokat végrehajtani, de most ahelyett, hogy az isteni útmutatásra várt volna, maga készített terveket. Amikor Isten népe jelentős győzelmet arat, Sátán megkettőzi Isten munkájának meghiúsítására irányuló erőfeszítéseit. Így olyan gondolatokat és terveket sugalmazott Gedeonnak, amelyek által Izrael népét félrevezette. {PP 555.5}   

Because he had been commanded to offer sacrifice upon the rock where the Angel appeared to him, Gideon concluded that he had been appointed to officiate as a priest. Without waiting for the divine sanction, he determined to provide a suitable place, and to institute a system of worship similar to that carried on at the tabernacle. With the strong popular feeling in his favor he found no difficulty in carrying out his plan. At his request all the earrings of gold taken from the Midianites were given him as his share of the spoil. The people also collected many other costly materials, together with the richly adorned garments of the princes of Midian. From the material thus furnished, Gideon constructed an ephod and a breastplate, in imitation of those worn by the high priest. His course proved a snare to himself and his family, as well as to Israel. The unauthorized worship led many of the people finally to forsake the Lord altogether, to serve idols. After Gideon's death great numbers, among whom were his own family, joined in this apostasy. The people were led away from God by the very man who had once overthrown their idolatry. {PP 555.6}

Gedeon abból, hogy áldozatot kellett bemutatnia a sziklán, ahol az angyal megjelent, arra a következtetésre jutott, hogy papi szolgálatra hívatott el. Anélkül, hogy isteni felkenetésére várt volna, elhatározta, hogy megfelelő helyről gondoskodik, és a szent sátornál folyó istentiszteleti rendhez hasonlót alapít. Mivel népszerű személyiség volt, nem okozott nehézséget a terv megvalósítása. Kérésére a midiánitáktól elvett összes fülönfüggőt neki adták mint a zsákmányból őt megillető részt. A csata után sok értéket összegyűjtöttek, így Midián fejedelmeinek gazdagon díszített ruháit is. Ezekből Gedeon efódot és hósent készített, a főpap által viseltek mintájára. Amit tett, tőrnek bizonyult önmaga, családja és Izrael számára is. Az önkényes istentisztelet gyakorlása végül sokakat az Úr teljes elhagyására vezetett, hogy azután bálványoknak szolgáljanak. Gedeon halála után sokan, köztük családja is, csatlakoztak a hitehagyókhoz. Ugyanaz az ember fordította el a népet Istentől, aki annak idején véget vetett a bálványimádásnak. {PP 555.6}   

There are few who realize how far-reaching is the influence of their words and acts. How often the errors of parents produce the most disastrous effects upon their children and children's children, long after the actors themselves have been laid in the grave. Everyone is exerting an influence upon others, and will be held accountable for the result of that influence. Words and actions have a telling power, and the long hereafter will show the effect of our life here. The impression made by our words and deeds will surely react upon ourselves in blessing or in cursing. This thought gives an awful solemnity to life, and should draw us to God in humble prayer that He will guide us by His wisdom. {PP 556.1}

Kevesen ismerik fel, hogy szavaik és cselekedeteik befolyása milyen messzire ható. Milyen gyakran fejtik ki végzetes hatásukat az apák és anyák vétkei gyermekeikre és unokáikra, jóval azután, hogy maguk a szülők már a sírban vannak! Mindenki hatást gyakorol másokra, és számon kérik majd rajta befolyása következményeit. A szavaknak és cselekedeteknek erejük van, és csak a távoli jövő mutatja meg mostani életünkre kiható eredményeiket. A szavaink és tetteink keltette benyomások visszahatnak ránk, áldás vagy átok formájában. Ezért ünnepélyes komolysággal kellene tekintenünk az életünkre, és alázatos imában Istenhez kellene fordulnunk, hogy Ő vezessen bölcsessége által. {PP 556.1}   

Those who stand in the highest positions may lead astray. The wisest err; the strongest may falter and stumble. There is need that light from above should be constantly shed upon our pathway. Our only safety lies in trusting our way implicitly to Him who has said, “Follow Me.” {PP 556.2}

A legmagasabb tisztségben levők, a legbölcsebbek is tévedhetnek, a legerősebbek is megbotolhatnak és elbukhatnak. Szükséges, hogy állandóan felülről jövő világosság áradjon ösvényünkre. Egyedüli biztonságunk abban áll, hogy minden utunkat arra bízzuk, aki így szólt: „Kövess engem!” {PP 556.2}   

After the death of Gideon “the children of Israel remembered not the Lord their God, who had delivered them out of the hands of all their enemies on every side: neither showed they kindness to the house of Jerubbaal, namely, Gideon, according to all the goodness which he had showed unto Israel.” Forgetful of all that they owed to Gideon, their judge and deliverer, the people of Israel accepted his baseborn son Abimelech as their king, who, to sustain his power, murdered all but one of Gideon's lawful children. When men cast off the fear of God they are not long in departing from honor and integrity. An appreciation of the Lord's mercy will lead to an appreciation of those who, like Gideon, have been employed as instruments to bless His people. The cruel course of Israel toward the house of Gideon was what might be expected from a people who manifested so great ingratitude to God. {PP 556.3}

Gedeon halála után „nem emlékeztek meg az Izrael fiai az Úrról, az ő Istenükről, aki őket megszabadította minden ellenségeik kezéből körös-körül. És nem cselekedének irgalmasságot a Jerubbaál Gedeon házával mind ama jók szerint, amelyeket ő tett vala az Izraellel.” Elfeledkezve mindarról, amivel tartoztak Gedeonnak, bírájuknak és szabadítójuknak, Izrael népe Gedeon törvénytelen fiát, Abiméleket tette királlyá maga felett, aki, hogy uralmát megerősítse, egy kivétellel mind megölte Gedeon törvényes leszármazottait. Ha az ember elveti az istenfélelmet, csakhamar letér a tisztesség és becsület útjáról. Az Úr kegyelmének elfogadása azoknak a méltányolásához fog vezetni, akiket – mint Gedeont is – eszközül használt népe áldására. Izrael Gedeon házával szembeni kegyetlen bánásmódja várható volt az olyan emberektől, akik akkora hálátlanságot mutattak Isten iránt. {PP 556.3}   

After the death of Abimelech the rule of judges who feared the Lord served for a time to put a check upon idolatry, but erelong the people returned to the practices of the heathen communities around them. Among the northern tribes the gods of Syria and Sidon had many worshipers. On the southwest the idols of the Philistines, and on the east those of Moab and Ammon, had turned the hearts of Israel from the God of their fathers. But apostasy speedily brought its punishment. The Ammonites subdued the eastern tribes and, crossing the Jordan, invaded the territory of Judah and Ephraim. On the west the Philistines came up from their plain beside the sea, burning and pillaging far and near. Again Israel seemed to be abandoned to the power of relentless foes. {PP 557.1}

Abimélek halála után az istenfélő bírák uralkodása egy ideig féken tartotta a bálványimádást, de a nép nemsokára visszatért a körülöttük lakó pogány közösségek vallási gyakorlatához. Az északi törzsek között Szíria és Szidon isteneinek sok tisztelője volt. Délnyugaton a filiszteusok, keleten pedig a moábiták és ammoniták bálványai fordították el Izrael szívét atyáik Istenétől. De a hitehagyás gyorsan maga után vonta büntetését. Az ammoniták leigázták a keleti törzseket, és a Jordánon átkelve elözönlötték Júda és Efraim területét. Nyugaton a filiszteusok jöttek föl a tengermelléki síkságról, mindenfelé gyújtogatva és fosztogatva. Izrael ismét kiszolgáltatottnak tűnt a könyörtelen ellenségek hatalmának. {PP 557.1}   

Again the people sought help from Him whom they had so forsaken and insulted. “The children of Israel cried unto the Lord, saying, We have sinned against Thee, both because we have forsaken our God, and also served Baalim.” But sorrow had not worked true repentance. The people mourned because their sins had brought suffering upon themselves, but not because they had dishonored God by transgression of His holy law. True repentance is more than sorrow for sin. It is a resolute turning away from evil. {PP 557.2}

A nép ismét annál keresett segítséget, akit elhagyott és megsértett. „Akkor az Úrhoz kiáltottak az Izrael fiai, mondván: Vétkeztünk Teellened, mert elhagytuk a mi Istenünket és szolgáltunk a Baáloknak.” De a baj nem munkált igazi bűnbánatot. A nép a bűnei okozta szenvedései miatt sírt, és nem azért, mert megbántotta Istent szent törvénye áthágásával. Az igazi bűnbánat több, mint a bűn miatti sajnálkozás. Az igazi bűnbánat határozott elfordulás a gonosztól. {PP 557.2}   

The Lord answered them through one of His prophets: “Did I not deliver you from the Egyptians, and from the Amorites, from the children of Ammon, and from the Philistines? The Zidonians also, and the Amalekites, and the Maonites, did oppress you; and ye cried to Me, and I delivered you out of their hand. Yet ye have forsaken Me, and served other gods: wherefore I will deliver you no more. Go and cry unto the gods which ye have chosen; let them deliver you in the time of your tribulation.” {PP 557.3}

Az Úr egy próféta által válaszolt nekik: „Nemde én szabadítottalak-é meg benneteket az egyiptombeliektől, az emoreusoktól, az ammon fiaitól, a filiszteusoktól? És a sidonbeliektől, az amálekitáktól és a maonitáktól, amikor titeket szorongattak, és ti énhozzám kiáltottatok, megszabadítottalak titeket az ő kezükből. És ti mégis elhagytatok engem és idegen isteneknek szolgáltatok; annakokáért többé nem szabadítlak meg titeket ezután. Menjetek és kiáltsatok azokhoz az istenekhez, akiket választottatok, szabadítsanak meg azok benneteket a ti nyomorúságtoknak idején.” (Bír. 10:11–13) {PP 557.3}   

These solemn and fearful words carry the mind forward to another scene—the great day of final judgment—when the rejecters of God's mercy and the despisers of His grace shall be brought face to face with His justice. At that tribunal must they render an account who have devoted their God-given talents of time, of means, or of intellect, to serving the gods of this world. They have forsaken their true and loving Friend, to follow the path of convenience and worldly pleasure. They intended at some time to return to God; but the world with its follies and deceptions absorbed the attention. Frivolous amusements, pride of dress, indulgence of appetite, hardened the heart and benumbed the conscience, so that the voice of truth was not heard. Duty was despised. Things of infinite value were lightly esteemed, until the heart lost all desire to sacrifice for Him who has given so much for man. But in the reaping time they will gather that which they have sown. {PP 557.4}

Ezek az ünnepélyes és félelmetes szavak egy másik, eljövendő eseményre irányítják a figyelmet: az utolsó ítélet nagy napjára, amikor Isten kegyelmének elutasítói és irgalmának megvetői szembesülnek majd igazságával. Ez előtt a törvényszék előtt kell majd számot adniuk azoknak, akik az idő, a javak, az értelem Isten adta képességeit e világ isteneinek szolgálatára szentelték. Akik elhagyták igaz, szerető Barátjukat, hogy a kényelem és a világi élvezetek útját kövessék. Bizonyos időközökben vissza akartak térni Istenhez, de a világ balgaságai és csalásai lekötötték figyelmüket. A léha szórakozások, az öltözet kérkedése és az étvágy kielégítése annyira megkeményítették szívüket, eltompították lelkiismeretüket, hogy az igazság hangját nem hallották. Kötelességeiket megvetették. A végtelen értékű dolgokat könnyen vették, míg teljesen kiveszett szívükből a vágy, hogy áldozatot hozzanak azért, aki oly nagy árat fizetett az emberért. De a begyűjtés idején azt fogják aratni, amit vetettek. {PP 557.4}   

Saith the Lord: “I have called, and ye refused; I have stretched out My hand, and no man regarded; but ye have set at nought all My counsel, and would none of My reproof: ... when your fear cometh as desolation, and your destruction cometh as a whirlwind; when distress and anguish cometh upon you. Then shall they call upon Me, but I will not answer; they shall seek Me early, but they shall not find Me: for that they hated knowledge, and did not choose the fear of the Lord: they would none of My counsel: they despised all My reproof. Therefore shall they eat of the fruit of their own way, and be filled with their own devices.” “But whoso hearkeneth unto Me shall dwell safely, and shall be quiet from fear of evil.” Proverbs 1:24-31, 33. {PP 558.1}

Az Úr azt mondta: „Mivelhogy hívtalak titeket, és vonakodtatok, kiterjesztettem az én kezemet, és senki eszébe nem vette, s elhagytátok minden tanácsomat, és az én feddésemmel nem gondoltatok… Mikor eljő, mint a vihar, az, amitől féltek, és a ti nyomorúságotok mint a forgószél elközelget; mikor eljön tireátok a nyomorgatás és a szorongatás, akkor segítségül hívnak engem, de nem hallgatom meg; keresnek engem, de meg nem találnak. Azért, hogy gyűlölték a bölcsességet, és az Úrnak félelmét nem választották. Nem engedtek az én tanácsomnak, megvetették minden feddésemet. Esznek azért az ő útjuknak gyümölcséből, és az ő tanácsukból megelégednek… Aki pedig hallgat engem, lakozik bátorsággal, és csendes lesz a gonosznak félelmétől.” (Péld. 1:24–31, 33) {PP 558.1}   

The Israelites now humbled themselves before the Lord. “And they put away the strange gods from among them, and served Jehovah.” And the Lord's heart of love was grieved—“was grieved for the misery of Israel.” Oh, the long-suffering mercy of our God! When His people put away the sins that had shut out His presence, He heard their prayers and at once began to work for them. {PP 558.2}

Az izraeliták most megalázták magukat az Úr előtt: „És elvetették maguktól az idegen isteneket, és szolgáltak az Úrnak.” És „megesett az Ő szíve az Izrael nyomorúságán”. Ó, a mi Istenünk hosszútűrő kegyelme! Amikor népe kivetette soraiból bűneit, amelyek kizárták az Ő jelenlétét, meghallgatta imáikat és azonnal cselekedett értük. {PP 558.2}   

A deliverer was raised up in the person of Jephthah, a Gileadite, who made war upon the Ammonites and effectually destroyed their power. For eighteen years at this time Israel had suffered under the oppression of her foes, yet again the lesson taught by suffering was forgotten. {PP 558.3}

A gileádita Jefte személyében támasztott nekik szabadítót, aki háborút indított az ammoniták ellen, és legyőzte őket. Ezt megelőzően Izrael tizennyolc éven át szenvedett ellenségei elnyomása alatt, mégis újból elfelejtették a szenvedések árán megtanult leckét. {PP 558.3}   

As His people returned to their evil ways, the Lord permitted them to be still oppressed by their powerful enemies, the Philistines. For many years they were constantly harassed, and at times completely subjugated, by this cruel and warlike nation. They had mingled with these idolaters, uniting with them in pleasure and in worship, until they seemed to be one with them in spirit and interest. Then these professed friends of Israel became their bitterest enemies and sought by every means to accomplish their destruction. {PP 558.4}

Mihelyt népe visszatért gonosz útjaihoz, az Úr megengedte, hogy hatalmas ellenségeik, a filiszteusok elnyomják Izraelt. Ez a kegyetlen és harcedzett nemzet hosszú éveken át zaklatta és bizonyos időszakokban teljesen leigázta őket. Az izraeliták összevegyültek a bálványimádókkal, eggyé válva gyönyöreikben és istentiszteletükben, míg végül lelkületben és érdeklődésben azonosnak látszottak velük. Ekkor Izraelnek ezek az állítólagos barátai a legelkeseredettebb ellenségeikké lettek, akik minden lehető módon az elpusztításukra törekedtek. {PP 558.4}   

Like Israel, Christians too often yield to the influence of the world and conform to its principles and customs, in order to secure the friendship of the ungodly; but in the end it will be found that these professed friends are the most dangerous of foes. The Bible plainly teaches that there can be no harmony between the people of God and the world. “Marvel not, my brethren, if the world hate you.” 1 John 3:13. Our Saviour says, “Ye know that it hated Me before it hated you.” John 15:18. Satan works through the ungodly, under cover of a pretended friendship, to allure God's people into sin, that he may separate them from Him; and when their defense is removed, then he will lead his agents to turn against them and seek to accomplish their destruction. {PP 559.1}

Izraelhez hasonlóan a keresztények is túl gyakran engednek a világ befolyásának, alkalmazkodnak elveihez és szokásaihoz, hogy biztosítsák maguknak az istentelenek barátságát, de végül kiderül majd, hogy az úgynevezett barátok a legveszedelmesebb ellenségek. A Biblia világosan tanítja, hogy nem lehet összhang Isten népe és a világ között: „Ne csodálkozzatok, atyámfiai, ha gyűlöl titeket a világ.” (I. Jn. 3:13) Üdvözítőnk ezt mondta: „Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem előbb gyűlölt tinálatoknál.” (Jn. 15:18) Sátán az istenteleneken keresztül, a barátság leple alatt igyekszik bűnbe vinni Isten népét, hogy elválaszthassa őket az Úrtól; s amikor védelem nélkül maradnak, ellenük fordul, és elpusztítja őket. {PP 559.1}