The Hebrews had entered Canaan, but they had not subdued it; and to human appearance the struggle to gain possession of the land must be long and difficult. It was inhabited by a powerful race, who stood ready to oppose the invasion of their territory. The various tribes were bound together by the fear of a common danger. Their horses and iron battle chariots, their knowledge of the country, and their training in war, would give them great advantage. Furthermore, the country was guarded by fortresses—“cities great and fenced up to heaven.” Deuteronomy 9:1. Only in the assurance of a strength not their own could the Israelites hope for success in the impending conflict. {PP 487.1}
A héberek beléptek Kánaánba, de még nem foglalták el, és emberi szemmel nézve még hosszú, nehéz küzdelmet kellett megvívniuk birtokbavételéért. Egy hatalmas nép lakta ezt a földet, amely készen állt arra, hogy területének elözönlését megakadályozza. A különböző törzseket a közös veszélytől való félelem szövetségbe tömörítette. Lovaik, harci vasszekereik, terepismeretük és harcedzettségük nagy előnyt jelentettek számukra. Az országot erődítmények védték – „nagy és égig megerősített városok” (V. Móz. 9:1). Csak egy, az övékénél nagyobb erőben bízva remélhették az izraeliták, hogy sikeresen vívhatják meg a közelgő harcot. {PP 487.1}
One of the strongest fortresses in the land—the large and wealthy city of Jericho—lay just before them, but a little distance from their camp at Gilgal. On the border of a fertile plain abounding with the rich and varied productions of the tropics, its palaces and temples the abode of luxury and vice, this proud city, behind its massive battlements, offered defiance to the God of Israel. Jericho was one of the principal seats of idol worship, being especially devoted to Ashtaroth, the goddess of the moon. Here centered all that was vilest and most degrading in the religion of the Canaanites. The people of Israel, in whose minds were fresh the fearful results of their sin at Beth-peor, could look upon this heathen city only with disgust and horror. {PP 487.2}
Az ország egyik legerősebb vára, Jerikó nagy és gazdag városa éppen előttük feküdt, egészen közel gilgáli táborukhoz. Gazdagságával és sokféleségével, a pompának és a bűnnek otthont adó palotáival és templomaival ez a büszke város masszív falai mögött dacolt Izrael Istenével. Jerikó volt a bálványimádás egyik fő székhelye; a várost elsősorban Astarótnak, a holdistennőnek szentelték. Itt összpontosult minden, ami a kánaániták vallásában a leggonoszabb és leglealacsonyítóbb volt. Az izraeliták emlékezetében még frissen élt a baál-peóri bálványimádás rettentő következménye, ezért csak irtózattal és utálattal tudtak nézni erre a pogány városra. {PP 487.2}
To reduce Jericho was seen by Joshua to be the first step in the conquest of Canaan. But first of all he sought an assurance of divine guidance, and it was granted him. Withdrawing from the encampment to meditate and to pray that the God of Israel would go before His people, he beheld an armed warrior, of lofty stature and commanding presence, “with his sword drawn in his hand.” To Joshua's challenge, “Art thou for us, or for our adversaries?” the answer was given, “As Captain of the host of the Lord am I now come.” The same command given to Moses in Horeb, “Loose thy shoe from off thy foot; for the place whereon thou standest is holy,” revealed the true character of the mysterious stranger. It was Christ, the Exalted One, who stood before the leader of Israel. Awe-stricken, Joshua fell upon his face and worshiped, and heard the assurance, “I have given into thine hand Jericho, and the king thereof, and the mighty men of valor,” and he received instruction for the capture of the city. {PP 487.3}
Józsué Jerikó bevételét tekintette a Kánaán elfoglalásához vezető első lépésnek. Mindenekelőtt azonban biztos akart lenni az isteni vezetésben, és ezt a bizonyosságot meg is kapta. Amikor kiment a táborból, hogy magányosan elmélkedjen és imádkozzon azért, hogy Izrael Istene vezesse népét, egy sudár termetű, parancsoló megjelenésű, fegyveres harcost pillantott meg, „meztelen karddal kezében”. Józsué kérdésére – „Közülünk való vagy-e te, vagy az ellenségeink közül?” – a következő választ adta: „Nem, mert én az Úr seregének fejedelme vagyok, most jöttem.” Ugyanaz a parancs hangzott el, amelyet Mózes kapott a Hóreben, „Oldd le a te saruidat lábaidról, mert szent ez a hely, amelyen állasz”, és ez felfedte a titokzatos idegen kilétét. Krisztus volt az, a Fenséges, aki Izrael vezetője előtt állt! Józsué szent félelemmel borult arcra, így fejezve ki imádatát, és a következő biztatást hallotta: „Lásd, kezedbe adtam Jerikót királyával és vitézeivel együtt”, azután a város bevételére vonatkozó utasításokat kapott. {PP 487.3}
In obedience to the divine command Joshua marshaled the armies of Israel. No assault was to be made. They were simply to make the circuit of the city, bearing the ark of God and blowing upon trumpets. First came the warriors, a body of chosen men, not now to conquer by their own skill and prowess, but by obedience to the directions given them from God. Seven priests with trumpets followed. Then the ark of God, surrounded by a halo of divine glory, was borne by priests clad in the dress denoting their sacred office. The army of Israel followed, each tribe under its standard. Such was the procession that compassed the doomed city. No sound was heard but the tread of that mighty host and the solemn peal of the trumpets, echoing among the hills and resounding through the streets of Jericho. The circuit completed, the army returned in silence to their tents, and the ark was restored to its place in the tabernacle. {PP 488.1}
Józsué szemlét tartott Izrael seregei felett. Az isteni parancsnak engedelmeskedve nem volt szabad rohamozniuk. Csak járják körül a várost, Isten ládáját hordozva és kürtöket fújva. Elöl mentek a harcosok, válogatott férfiak csapata, akiknek most nem saját ügyességükkel vagy vitézségükkel, hanem az Isten rendelkezései iránti engedelmességükkel kellett győzniük. Hét pap következett trombitával. Azután Isten ládája, isteni dicsfénytől övezve, amelyet a papok hordoztak, olyan ruhákban, melyek szent tisztüket hirdették. Őket Izrael serege követte, minden törzs a saját zászlaja alatt. Ilyen volt a menet, amely a halálra ítélt várost megkerülte. Nem hallatszott más hang, mint a hatalmas sereg lépéseinek zaja és a kürtök ünnepélyes zengése, amelyet a közeli halmok és Jerikó utcái visszhangoztak. A város megkerülése után a sereg csendben a sátraiba vonult, a szövetség ládáját pedig visszavitték a helyére, a gyülekezet sátorába. {PP 488.1}
With wonder and alarm the watchmen of the city marked every move, and reported to those in authority. They knew not the meaning of all this display; but when they beheld that mighty host marching around their city once each day, with the sacred ark and the attendant priests, the mystery of the scene struck terror to the hearts of priest and people. Again they would inspect their strong defenses, feeling certain they could successfully resist the most powerful attack. Many ridiculed the thought that any harm could come to them through these singular demonstrations. Others were awed as they beheld the procession that each day wound about the city. They remembered that the Red Sea had once parted before this people, and that a passage had just been opened for them through the river Jordan. They knew not what further wonders God might work for them. {PP 488.2}
A város őrei ámulattal és aggodalommal figyelték a héberek minden mozdulatát, és jelentették elöljáróiknak. Semmit sem értettek a menetelés jelentőségéből, azonban amikor látták, hogy ez a hatalmas sereg tervszerűen, naponta megkerüli a várost a szent ládával és az azt kísérő papokkal, az esemény titokzatossága rettegéssel töltötte el a papok és a nép szívét egyaránt. Újra átvizsgálták erődítményeiket, megbizonyosodva, hogy azok a legerősebb támadásnak is sikeresen ellenállhatnak. Sokan csak nevettek a gondolaton, hogy egy ilyen különös felvonulás valamit is árthatna nekik. Mások megijedtek a menet láttán. Visszaemlékeztek, hogy a Vörös-tenger egyszer már kettévált ez előtt a nép előtt, és a Jordánon keresztül is út nyílt számukra. Nem tudták, milyen csodát tesz még Isten. {PP 488.2}
For six days the host of Israel made the circuit of the city. The seventh day came, and with the first dawn of light, Joshua marshaled the armies of the Lord. Now they were directed to march seven times around Jericho, and at a mighty peal from the trumpets to shout with a loud voice, for God had given them the city. {PP 488.3}
The vast army marched solemnly around the devoted walls. All was silent, save the measured tread of many feet, and the occasional sound of the trumpet, breaking the stillness of the early morning. The massive walls of solid stone seemed to defy the siege of men. The watchers on the walls looked on with rising fear, as, the first circuit ended, there followed a second, then a third, a fourth, a fifth, a sixth. What could be the object of these mysterious movements? What mighty event was impending? They had not long to wait. As the seventh circuit was completed, the long procession paused, The trumpets, which for an interval had been silent, now broke forth in a blast that shook the very earth. The walls of solid stone, with their massive towers and battlements, tottered and heaved from their foundations, and with a crash fell in ruin to the earth. The inhabitants of Jericho were paralyzed with terror, and the hosts of Israel marched in and took possession of the city. {PP 491.1}
A nagy sereg ünnepélyesen vonult a pusztulásra ítélt falak körül. A masszív építmények dacolni látszottak az emberi ostrommal. A falakon az őrszemek növekvő félelemmel látták, hogy amikor az első kör befejeződött, egy második, azután egy harmadik, negyedik, ötödik, hatodik következett. Mi lehet ezeknek a titokzatos hadmozdulatoknak a célja? Milyen hatalmas esemény közeledik? Nem kellett sokáig várakozniuk. Mihelyt a hetedik kör befejeződött, a hosszú menet megállt. A kürtök, amelyek egy ideig hallgattak, most felharsantak, s még a föld is megrázkódott. A szilárd kőfalak, erős tornyaikkal és oromzatukkal meginogtak és alapjaikban remegtek, azután nagy robajjal a földre hullottak. Jerikó lakosai megbénultak a rémülettől, Izrael seregei pedig bevonultak és elfoglalták a várost. {PP 491.1}
The Israelites had not gained the victory by their own power; the conquest had been wholly the Lord's; and as the first fruits of the land, the city, with all that it contained, was to be devoted as a sacrifice to God. It was to be impressed upon Israel that in the conquest of Canaan they were not to fight for themselves, but simply as instruments to execute the will of God; not to seek for riches or self-exaltation, but the glory of Jehovah their King. Before the capture the command had been given, “The city shall be accursed, even it, and all that are therein.” “Keep yourselves from the accursed thing, lest ye make yourselves accursed ... and make the camp of Israel a curse, and trouble it.” {PP 491.2}
Az izraeliták nem a saját erejükkel vívták ki a győzelmet, a diadal teljesen az Úré volt; és a várost, mint a föld első zsengéjét, mindazzal, ami benne volt, áldozatként az Úrnak kellett szentelni. Izraelnek meg kellett értenie, hogy Kánaán elfoglalása közben nem önmagukért kell harcolniuk, hanem egyszerű eszközökként Isten akaratát hajtják végre; nem a maguk hasznát és dicsőségét, hanem királyuk, Jahve dicsőségét kell keresniük. A város elfoglalása előtt elhangzott a parancs: „Legyen a város maga és minden, ami benne van az Úrnak szentelve.” „Óvjátok meg magatokat az Istennek szentelt dolgoktól, hogy miután neki szentelitek, el ne vegyetek a neki szentelt dolgokból, hogy Izrael táborát átokká ne tegyétek, és bajba ne keverjétek.” {PP 491.2}
All the inhabitants of the city, with every living thing that it contained, “both man and woman, young and old, and ox, and sheep, and ass,” were put to the sword. Only faithful Rahab, with her household, was spared, in fulfillment of the promise of the spies. The city itself was burned; its palaces and temples, its magnificent dwellings with all their luxurious appointments, the rich draperies and the costly garments, were given to the flames. That which could not be destroyed by fire, “the silver, and the gold, and the vessels of brass and of iron,” was to be devoted to the service of the tabernacle. The very site of the city was accursed; Jericho was never to be rebuilt as a stronghold; judgments were threatened upon anyone who should presume to restore the walls that divine power had cast down. The solemn declaration was made in the presence of all Israel, “Cursed be the man before the Lord, that riseth up and buildeth this city Jericho: he shall lay the foundation thereof in his first-born, and in his youngest son shall he set up the gates of it.” {PP 491.3}
A város minden lakóját, „férfitől az asszonyig, gyermektől aggastyánig, sőt az ökörig, juhig és szamárig” ki kellett irtaniuk fegyverrel. Csak a hívő Ráhábot és családját kímélték meg, a kémek ígéretének megfelelően. A várost porrá égették, palotái, templomai, drága szőnyegei és minden kincse a lángok martaléka lett. Amit nem lehetett tűzzel elpusztítani – az ezüstből, aranyból, rézből és vasból készült edényeket –, a sátor szolgálatára szentelték. Még a város helye is átkozott volt, Jerikónak soha többé nem volt szabad erődítménnyé épülnie, és mindenkit ítélet fenyegetett, aki újból fel akarná építeni a falakat, melyeket Isten lerombolt. Az egész Izrael jelenlétében hangzott el az ünnepélyes kijelentés: „Átkozott legyen az Úr előtt a férfiú, aki felkél, hogy megépítse e várost, Jerikót! Az ő elsőszülöttjére rakja le annak alapjait, s legifjabb fiára állítsa fel annak kapuit!” {PP 491.3}
The utter destruction of the people of Jericho was but a fulfillment of the commands previously given through Moses concerning the inhabitants of Canaan: “Thou shalt smite them, and utterly destroy them.” Deuteronomy 7:2. “Of the cities of these people, ... thou shalt save alive nothing that breatheth.” Deuteronomy 20:16. To many these commands seem to be contrary to the spirit of love and mercy enjoined in other portions of the Bible, but they were in truth the dictates of infinite wisdom and goodness. God was about to establish Israel in Canaan, to develop among them a nation and government that should be a manifestation of His kingdom upon the earth. They were not only to be inheritors of the true religion, but to disseminate its principles throughout the world. The Canaanites had abandoned themselves to the foulest and most debasing heathenism, and it was necessary that the land should be cleared of what would so surely prevent the fulfillment of God's gracious purposes. {PP 492.1}
Jerikó lakóinak elpusztítása a Kánaán lakóira vonatkozó parancs végrehajtása volt, amelyet korábban Mózesen keresztül kaptak: „Ha megvered őket: mindenestől veszítsd ki őket.” „De a népek városaiban… ne hagyj élni csak egy lelket is.” (V. Móz. 7:2; 20:16) Sokaknak úgy tűnik, hogy ez a parancs ellenkezik a Szentírás más helyein hangsúlyozott szeretet és irgalmasság elvével – pedig Jerikóban valójában csak az történt, amit a végtelen bölcsesség és igazságosság megkívánt. Isten le akarta telepíteni Izraelt Kánaánban, hogy ott olyan nemzetté váljék, amelyben az Ő országa nyilatkozik meg ezen a földön. Nemcsak arra kaptak elhívást, hogy az igazi vallás örökösei legyenek, hanem hogy annak alapelveire az egész világot megtanítsák. A kánaániták a legromlottabb és leglealacsonyítóbb pogányság követésére adták magukat, s szükséges volt az országot mindentől megtisztítani, ami megakadályozná Isten kegyelmes terveinek teljesedését. {PP 492.1}
The inhabitants of Canaan had been granted ample opportunity for repentance. Forty years before, the opening of the Red Sea and the judgments upon Egypt had testified to the supreme power of the God of Israel. And now the overthrow of the kings of Midian, of Gilead and Bashan, had further shown that Jehovah was above all gods. The holiness of His character and His abhorrence of impurity had been evinced in the judgments visited upon Israel for their participation in the abominable rites of Baalpeor. All these events were known to the inhabitants of Jericho, and there were many who shared Rahab's conviction, though they refused to obey it, that Jehovah, the God of Israel, “is God in heaven above, and upon the earth beneath.” Like the men before the Flood, the Canaanites lived only to blaspheme Heaven and defile the earth. And both love and justice demanded the prompt execution of these rebels against God and foes to man. {PP 492.2}
Kánaán lakóinak elég idejük volt a megtérésre. Hiszen negyven éve az Egyiptomra mért csapások és a Vörös-tenger megnyílása Izrael Istenének hatalmáról tanúskodtak. Most Midián, Gileád és Básán királyának veresége további bizonysága volt annak, hogy Jahve mindenek felett áll, az ő „isteneik” felett is. Lényének szentségét és a tisztátalansággal szembeni utálatát pedig az a kemény ítélet bizonyította, amellyel Izraelt büntette a Baál-Peór feslett szertartásain való részvételért. Jerikó lakói ismerték mindezeket az eseményeket, és sokan voltak, akik osztották Ráháb meggyőződését, de megtagadták, hogy engedelmeskedjenek Jahvénak, Izrael Istenének, aki „az Isten úgy a földön, mint a mennyben”. Az özönvíz előtti emberekhez hasonlóan a kánaániták is csak azért éltek, hogy káromolják az eget és tisztátalanná tegyék a földet. Mind a szeretet, mind az igazságosság úgy kívánta, hogy az Isten ellen lázadók, akik embertársaik ellenségei, mindenestől eltűnjenek a földről. {PP 492.2}
“By faith the walls of Jericho fell down.” Hebrews 11:30. The Captain of the Lord's host communicated only with Joshua; He did not reveal Himself to all the congregation, and it rested with them to believe or doubt the words of Joshua, to obey the commands given by him in the name of the Lord, or to deny his authority. They could not see the host of angels who attended them under the leadership of the Son of God. They might have reasoned: “What unmeaning movements are these, and how ridiculous the performance of marching daily around the walls of the city, blowing trumpets of rams’ horns. This can have no effect upon those towering fortifications.” But the very plan of continuing this ceremony through so long a time prior to the final overthrow of the walls afforded opportunity for the development of faith among the Israelites. It was to be impressed upon their minds that their strength was not in the wisdom of man, nor in his might, but only in the God of their salvation. They were thus to become accustomed to relying wholly upon their divine Leader. {PP 493.1}
„Hit által omlottak le Jerikó kőfalai.” (Zsid. 11:30) Az Úr seregének fejedelme csak Józsuéval beszélt, és nem nyilatkoztatta ki magát az egész gyülekezetnek. Rajtuk múlt, hogy hiszik-e Józsué szavait, vagy kételkednek benne, engedelmeskednek-e az Úr nevében adott utasításainak, vagy ellenszegülnek tekintélyének. Ők nem láthatták az angyalok seregét, akik Isten Fia vezetése alatt kísérték őket. Így is érvelhettek volna: „Milyen értelmetlen és nevetséges dolog ez, naponta kerülgetni a város falait, kürtöket fújva. Ennek nem lehet hatása a robusztus erődítményre.” De éppen ennek a felvonulási ceremóniának a naponkénti folytatása adott alkalmat a hit növekedésére az izraeliták között. Emlékezetükbe kellett vésődnie, hogy erejük nem emberi bölcsességben vagy hatalomban rejlik, hanem egyedül üdvösségük Istenében. Hozzászoktak, hogy teljesen isteni vezérük hatalmára támaszkodjanak. {PP 493.1}
God will do great things for those who trust in Him. The reason why His professed people have no greater strength is that they trust so much to their own wisdom, and do not give the Lord an opportunity to reveal His power in their behalf. He will help His believing children in every emergency if they will place their entire confidence in Him and faithfully obey Him. {PP 493.2}
Az Úr nagy dolgokat akar cselekedni a benne bízókért. Isten állítólagos mostani népének azért nincs nagyobb ereje, mert túlságosan bízik saját bölcsességében, és nem ad alkalmat Istennek, hogy kinyilvánítsa hatalmát érdekükben. Minden veszélyben segíteni fog hívő gyermekein, ha teljesen Őbelé vetik bizalmukat és hűségesen engedelmeskednek szavának. {PP 493.2}
Soon after the fall of Jericho, Joshua determined to attack Ai, a small town among the ravines a few miles to the west of the Jordan Valley. Spies sent to this place brought back the report that the inhabitants were but few, and that only a small force would be needed to overthrow it. {PP 493.3}
Röviddel Jerikó eleste után Józsué elhatározta, hogy megtámadja Ait, a Jordán völgyétől néhány kilométerre nyugatra eső, hegyszakadékok között épült kis várost. Az odaküldött kémek azzal a hírrel tértek vissza, hogy a városnak csak kevés lakója van, és kisebb haderő is elég az elfoglalásához. {PP 493.3}
The great victory that God had gained for them had made the Israelites self-confident. Because He had promised them the land of Canaan they felt secure, and failed to realize that divine help alone could give them success. Even Joshua laid his plans for the conquest of Ai without seeking counsel from God. {PP 493.4}
Az Isten által kivívott fényes győzelem sajnos magabízókká tette az izraelitákat. Mivel Isten nekik ígérte Kánaánt, biztonságban érezték magukat, és nem ismerték fel, hogy győzelmet egyedül csak Isten segítsége adhat. Még maga Józsué is anélkül tervezte el Ai bevételét, hogy az Úr tanácsát kikérte volna. {PP 493.4}
The Israelites had begun to exalt their own strength and to look with contempt upon their foes. An easy victory was expected, and three thousand men were thought sufficient to take the place. These rushed to the attack without the assurance that God would be with them. They advanced nearly to the gate of the city, only to encounter the most determined resistance. Panic-stricken at the numbers and thorough preparation of their enemies, they fled in confusion down the steep descent. The Canaanites were in hot pursuit; “they chased them from before the gate, ... and smote them in the going down.” Though the loss was small as to numbers—but thirty-six men being slain—the defeat was disheartening to the whole congregation. “The hearts of the people melted, and became as water.” This was the first time they had met the Canaanites in actual battle, and if put to flight before the defenders of this little town, what would be the result in the greater conflicts before them? Joshua looked upon their ill success as an expression of God's displeasure, and in distress and apprehension he “rent his clothes, and fell to the earth upon his face before the ark of the Lord until the eventide, he and the elders of Israel, and put dust upon their heads.” {PP 493.5}
Az izraeliták elkezdték saját erejüket magasztalni és ellenfeleiket lebecsülni. Könnyű győzelmet vártak, s úgy gondolták, háromezer ember elég a hely elfoglalásához. Siettek a támadással, anélkül, hogy meggyőződtek volna Isten támogatásáról. Egészen a város kapujáig nyomultak előre, ott azonban a legeltökéltebb ellenállásba ütköztek. Ellenségeik nagy számát és alapos előkészületeit látva pánikba estek, s zavarodottan menekültek a meredek hegyoldalon. A kánaániták felbőszülten üldözték őket, „és levágták őket a lejtőn”. Bár a veszteség szám szerint nem volt nagy – harminchat ember esett el –, de a vereség az egész gyülekezetet elbátortalanította. „Megolvadt azért a nép szíve, és olyanná lett, mint a víz.” Ez volt az első alkalom, hogy nyílt csatában találkoztak a kánaánitákkal, és ha e kicsiny város védői előtt megfutamodtak, mi lesz majd az előttük álló nagyobb összecsapások eredménye? Józsué a vereséget Isten rosszallása jelének tekintette, s fájdalmas sejtésektől kínozva „megszaggatta ruháit, és Izrael véneivel egyetemben arcra borult az Úr frigyládája előtt, s port hintettek fejükre mind estélig”. {PP 493.5}
“Alas, O Lord God,” he cried, “wherefore hast Thou at all brought this people over Jordan, to deliver us into the hand of the Amorites, to destroy us? ... O Lord, what shall I say, when Israel turneth their backs before their enemies! For the Canaanites and all the inhabitants of the land shall hear of it, and shall environ us round, and cut off our name from the earth: and what wilt Thou do unto Thy great name?” {PP 494.1}
„Ah, Uram Istenem! – kiáltotta. – Miért is hoztad által a Jordánon ezt a népet, ha most az emoreusok kezébe adsz, hogy az elveszítsen bennünket? Vajha úgy akartuk volna, hogy maradtunk volna túl a Jordánon! Ó, Uram, mit mondjak, miután meghátrált Izrael az ő ellenségei előtt? Ha meghallják a kananeusok és e földnek minden lakói, s ellenünk fordulnak és kiirtják a nevünket is a földről, mit cselekszel majd a Te nagy nevedért?” {PP 494.1}
The answer from Jehovah was, “Get thee up; wherefore liest thou thus upon thy face? Israel hath ... transgressed My covenant which I commanded them.” It was a time for prompt and decided action, and not for despair and lamentation. There was secret sin in the camp, and it must be searched out and put away before the presence and blessing of the Lord could be with His people. “Neither will I be with you any more, except ye destroy the accursed from among you.” {PP 494.2}
Isten így válaszolt: „Kelj fel! Miért is borulsz te arcra? Vétkezett Izrael, és áthágták szövetségemet is, melyet rendeltem nekik. Ezért nem bírtak megállni ellenségeik előtt!” A gyors és határozott cselekvés ideje volt ez, s nem a kétségbeesésé és panaszkodásé! Titkos bűn volt a táborban, ki kellett kutatni és eltávolítani, mielőtt Isten újból jelenlétével és áldásával támogatná őket. „Nem leszek veletek többé, ha ki nem vesztitek magatok közül azt a nekem szentelt dolgot.” {PP 494.2}
God's command had been disregarded by one of those appointed to execute His judgments. And the nation was held accountable for the guilt of the transgressor: “They have even taken of the accursed thing, and have also stolen, and dissembled also.” Instruction was given to Joshua for the discovery and punishment of the criminal. The lot was to be employed for the detection of the guilty. The sinner was not directly pointed out, the matter being left in doubt for a time, that the people might feel their responsibility for the sins existing among them, and thus be led to searching of heart and humiliation before God. {PP 494.3}
Olyan valaki szegte meg Isten parancsát, akit az Ő ítélete végrehajtásával bíztak meg. Az egész nemzetet felelősségre vonták a törvényszegő bűnéért. „Mert elvettek a teljesen nékem szentelt dolgokból is, és loptak és hazudtak is, s edényeik közé is dugdostak.” Józsué utasítást kapott, hogyan találja meg a bűnöst és miként büntesse meg. Sorsvetést alkalmaztak a tolvaj megkeresésére. Nem mutattak rá közvetlenül a bűnösre, hogy a dolog egy ideig bizonytalanságban maradjon, és a nép átérezhesse felelősségét a közöttük élő bűnökért, s így önvizsgálatra és Isten előtti megalázkodásra juthasson. {PP 494.3}
Early in the morning, Joshua gathered the people together by their tribes, and the solemn and impressive ceremony began. Step by step the investigation went on. Closer and still closer came the fearful test. First the tribe, then the family, then the household, then the man was taken, and Achan the son of Carmi, of the tribe of Judah, was pointed out by the finger of God as the troubler of Israel. {PP 495.1}
Korán reggel Józsué egybegyűjtötte a népet törzsenként, és kezdetét vette az ünnepélyes szertartás. Lépésről lépésre haladt a vizsgálat, közelebb, egyre közelebb hozva a bűnös kilétét. Először a törzs, azután a család, a háznép, végül a személy került sorra: Ákánra, a Júda nemzetségéből való Kármi fiára mutatott Isten ujja, mint Izrael megháborítójára. {PP 495.1}
To establish his guilt beyond all question, leaving no ground for the charge that he had been unjustly condemned, Joshua solemnly adjured Achan to acknowledge the truth. The wretched man made full confession of his crime: “Indeed I have sinned against the Lord God of Israel.... When I saw among the spoils a goodly Babylonish garment, and two hundred shekels of silver, and a wedge of gold of fifty shekel's weight, then I coveted them, and took them; and, behold, they are hid in the earth in the midst of my tent.” Messengers were immediately dispatched to the tent, where they removed the earth at the place specified, and “behold, it was hid in his tent, and the silver under it. And they took them out of the midst of the tent, and brought them unto Joshua, ... and laid them out before the Lord.” {PP 495.2}
Hogy bűnössége minden kérdésen felül álljon, és ne legyen alapja egy olyan vádnak, hogy igazságtalanul ítélték el, Józsué ünnepélyesen felszólította Ákánt, hogy ismerje be az igazságot. A szerencsétlen ember beismerte vétkét: „Bizony én vétkeztem az Úr ellen, az Izrael Istene ellen… Láttam ugyanis a zsákmány között egy jó babiloni köntöst, kétszáz siklus ezüstöt és egy aranyvesszőt, amelynek súlya ötven siklus vala, és megkívántam ezeket és elvettem ezeket, és ímé elrejtve vannak a földben sátramnak közepén.” Azonnal embereket küldtek Ákán sátrához, ahol a földet a megjelölt helyen felásva „ímé elrejtve volt az az ő sátorában, és az ezüst is alatta volt; kivették azért azokat a sátor közepéből és Józsuéhoz vitték… és lerakták azokat az Úr előtt”. {PP 495.2}
Sentence was pronounced and immediately executed. “Why hast thou troubled us?” said Joshua, “the Lord shall trouble thee this day.” As the people had been held responsible for Achan's sin, and had suffered from its consequences, they were, through their representatives, to take part in its punishment. “All Israel stoned him with stones.” {PP 495.3}
Kimondták az ítéletet, és azonnal végre is hajtották. „Amiért megrontottál minket – mondta Józsué –, rontson meg téged e napon az Úr.” Mivel Isten a népet is felelősnek tartotta Ákán bűnéért, és mivel következményeitől ők is szenvedtek, részt kellett venniük a büntetés végrehajtásában: „Elborította őt az egész Izrael kövekkel.” {PP 495.3}
Achan's sin was committed in defiance of the most direct and solemn warnings and the most mighty manifestations of God's power. “Keep yourselves from the accursed thing, lest ye make yourselves accursed,” had been the proclamation to all Israel. The command was given immediately after the miraculous passage of the Jordan, and the recognition of God's covenant by the circumcision of the people—after the observance of the Passover, and the appearance of the Angel of the covenant, the Captain of the Lord's host. It had been followed by the overthrow of Jericho, giving evidence of the destruction which will surely overtake all transgressors of God's law. The fact that divine power alone had given the victory to Israel, that they had not come into possession of Jericho by their own strength, gave solemn weight to the command prohibiting them from partaking of the spoils. God, by the might of His own word, had overthrown this stronghold; the conquest was His, and to Him alone the city with all that it contained was to be devoted. {PP 495.5}
Isten legközvetlenebb és legünnepélyesebb figyelmeztetése és hatalma legmeggyőzőbb megnyilvánulása ellenére követte el Ákán a bűnét. „Óvjátok meg magatokat teljesen az Istennek szentelt dolgoktól” – hirdették ki az egész Izraelnek. A parancsot közvetlenül a Jordánon történt csodálatos átkelés és az isteni szövetségnek a nép körülmetélkedése általi elismerése, a páska megünneplése és a szövetség angyala, az Úr seregének fejedelme megjelenése után adták ki. Ezt követte Jerikó elfoglalása, amely azt a pusztulást bizonyította, amely Isten törvénye minden áthágóját biztosan utoléri majd. Az a tény, hogy a győzelmet egyedül isteni hatalom vívta ki Izrael számára és nem a saját erejük révén vették be Jerikót, ünnepélyes hangsúlyt adott a parancsnak, amely megtiltotta, hogy részesüljenek a zsákmányból. Isten a saját szava hatalmával vette be ezt az erődítményt, Ő foglalta el, Őt illette azért a város és mindaz, ami abban volt. {PP 495.5}
Of the millions of Israel there was but one man who, in that solemn hour of triumph and of judgment, had dared to transgress the command of God. Achan's covetousness was excited by the sight of that costly robe of Shinar; even when it had brought him face to face with death he called it “a goodly Babylonish garment.” One sin had led to another, and he appropriated the gold and silver devoted to the treasury of the Lord—he robbed God of the first fruits of the land of Canaan. {PP 496.1}
Izrael milliói között csak egy ember volt, aki a győzelem és ítélet ünnepélyes órájában át merte hágni Isten parancsát. Az értékes babiloni öltözet látványa ébresztette fel a kívánságot Ákán szívében, és még akkor is, amikor szemtől szembe került miatta a halállal, „jó babiloni köntösnek” nevezte. Egyik bűn a másikhoz vezetett, eltulajdonított az Úrnak szentelt ezüstből és aranyból is – elrabolta Istentől Kánaán földjének zsengéjét. {PP 496.1}
The deadly sin that led to Achan's ruin had its root in covetousness, of all sins one of the most common and the most lightly regarded. While other offenses meet with detection and punishment, how rarely does the violation of the tenth commandment so much as call forth censure. The enormity of this sin, and its terrible results, are the lessons of Achan's history. {PP 496.2}
Az Ákán vesztét okozó halálos bűn a kívánságban gyökerezett, amely minden bűn közül az egyik legáltalánosabb – és a legenyhébb megítélés alá eső. Míg más vétkekre fény derül és büntetés következik rájuk, milyen ritkán dorgálják a tizedik parancsolat áthágását! Ennek a bűnnek szörnyűségét és rettenetes következményeit bizonyítja Ákán története. {PP 496.2}
Covetousness is an evil of gradual development. Achan had cherished greed of gain until it became a habit, binding him in fetters well-nigh impossible to break. While fostering this evil, he would have been filled with horror at the thought of bringing disaster upon Israel; but his perceptions were deadened by sin, and when temptation came, he fell an easy prey. {PP 496.3}
A kapzsiság fokozatosan kialakuló bűn. Ákán addig dédelgette a haszon utáni vágyat, míg az szokásává vált és szinte széttörhetetlen bilincsbe verte. Mialatt e bűnnek hódolt, rettegéssel kellett volna eltöltenie a gondolatnak, hogy szerencsétlenséget hoz Izraelre; de érzékeit eltompította a bűn, és amikor eléje állt a kísértés, ő könnyű zsákmánynak bizonyult. {PP 496.3}
Are not similar sins still committed, in the face of warnings as solemn and explicit? We are as directly forbidden to indulge covetousness as was Achan to appropriate the spoils of Jericho. God has declared it to be idolatry. We are warned, “Ye cannot serve God and mammon.” Matthew 6:24. “Take heed, and beware of covetousness.” Luke 12:15. “Let it not be once named among you.” Ephesians 5:3. We have before us the fearful doom of Achan, of Judas, of Ananias and Sapphira. Back of all these we have that of Lucifer, the “son of the morning,” who, coveting a higher state, forfeited forever the brightness and bliss of heaven. And yet, notwithstanding all these warnings, covetousness abounds. {PP 496.4}
Nem követnek-e el még mindig hasonló vétkeket az ünnepélyes és határozott óvások ellenére is? Nekünk ugyanolyan világosan megtiltották, hogy engedjünk a kívánságnak, ahogyan tilos volt eltulajdonítani bármit is Jerikó zsákmányából. Isten a kapzsiságot bálványimádásnak minősíti (Kol. 3:5). Figyelmeztet bennünket: „Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak!” (Mt. 6:24) „Eltávoztassátok a telhetetlenséget!” (Lk. 12:15) „Fösvénység ne is neveztessék közöttetek.” (Ef. 5:3) Előttünk van Ákán, Júdás, Ananiás és Zafira félelmetes sorsa. Mindezek előtt pedig ott van Lucifer, „a szép hajnalcsillag”, aki magasabb méltóságra áhítozva mindörökre elveszítette a menny fényességét és gyönyörűségét. Mégis, mindezen figyelmeztetések ellenére a kívánság uralkodik e világon. {PP 496.4}
Everywhere its slimy track is seen. It creates discontent and dissension in families; it excites envy and hatred in the poor against the rich; it prompts the grinding oppression of the rich toward the poor. And this evil exists not in the world alone, but in the church. How common even here to find selfishness, avarice, overreaching, neglect of charities, and robbery of God “in tithes and offerings.” Among church members “in good and regular standing” there are, alas! many Achans. Many a man comes statedly to church, and sits at the table of the Lord, while among his possessions are hidden unlawful gains, the things that God has cursed. For a goodly Babylonish garment, multitudes sacrifice the approval of conscience and their hope of heaven. Multitudes barter their integrity, and their capabilities for usefulness, for a bag of silver shekels. The cries of the suffering poor are unheeded; the gospel light is hindered in its course; the scorn of worldlings is kindled by practices that give the lie to the Christian profession; and yet the covetous professor continues to heap up treasures. “Will a man rob God? Yet ye have robbed Me” (Malachi 3:8), saith the Lord. {PP 497.1}
Mindenütt ennek a visszataszító következményei láthatók. Elégedetlenséget és viszályokat idéz elő a családokban, irigységet és gyűlöletet támaszt a szegényekben a gazdagok ellen, a szegényeket megnyomorító bánásmódra vezeti a gazdagokat. Ez a gonoszság nemcsak a világban uralkodik, hanem az egyházban is: mennyire általános itt is az önzés, a bírvágy, a rászedés, a jó elhanyagolása, Isten megrablása a tized és az adományok tekintetében. A „jó, kötelességtudó” gyülekezeti tagok között mennyi az Ákán! Sok férfi állandóan jár a gyülekezetbe és ül az Úr asztalánál, holott birtokában igazságtalanul szerzett javak rejtőznek, és olyan dolgok, melyeken Isten átka van! Egy jó babiloni köntösért tömegek áldozzák fel lelkiismeretüket és mennyei reménységüket! Tömegek cserélik fel becsületüket és használható képességeiket egy erszény ezüstért. A szenvedő szegények kiáltása meghallgatás nélkül marad, az evangélium világossága nem terjed, a világi embereket gúnyolódásra ingerlik azok a tettek, amelyek meghazudtolják a keresztény hitvallást – és a kapzsi hitvallók mégis folytatják a kincsek felhalmozását. Ezt mondja az Úr: „Avagy az ember csalhatja-é az Istent? És ti mégis csaltok engem!” (Mal. 3:8) {PP 497.1}
Achan's sin brought disaster upon the whole nation. For one man's sin the displeasure of God will rest upon His church till the transgression is searched out and put away. The influence most to be feared by the church is not that of open opposers, infidels, and blasphemers, but of inconsistent professors of Christ. These are the ones that keep back the blessing of the God of Israel and bring weakness upon His people. {PP 497.2}
Ákán bűne szerencsétlenséget hozott az egész nemzetre. Egy ember bűne miatt Isten rosszallása nyugszik egyházán, míg fel nem derítik és fel nem számolják a törvényszegést. Az a befolyás, amelytől a gyülekezetnek leginkább félnie kell, nem a nyílt ellenfeleké, a hitetleneké és káromlóké, hanem a képmutató Krisztus-követőké. Ők azok, akik feltartóztatják Izrael Istenének áldásait, és gyengítik az Ő népét. {PP 497.2}
When the church is in difficulty, when coldness and spiritual declension exist, giving occasion for the enemies of God to triumph, then, instead of folding their hands and lamenting their unhappy state, let its members inquire if there is not an Achan in the camp. With humiliation and searching of heart, let each seek to discover the hidden sins that shut out God's presence. {PP 497.3}
Ha a gyülekezet nehézségbe kerül, ha az elhidegülés és a lelki hanyatlás az uralkodó, s így alkalmat adnak Isten ellenségeinek az ujjongásra, akkor ahelyett, hogy a tagok összetett kézzel siránkoznának, vizsgálják meg, nincs-e Ákán a táborban! Alázattal, szívét vizsgálva próbálja mindenki megtalálni a titkos bűnöket, amelyek kizárják Isten jelenlétét. {PP 497.3}
Achan acknowledged his guilt, but when it was too late for the confession to benefit himself. He had seen the armies of Israel return from Ai defeated and disheartened; yet he did not come forward and confess his sin. He had seen Joshua and the elders of Israel bowed to the earth in grief too great for words. Had he then made confession, he would have given some proof of true penitence; but he still kept silence. He had listened to the proclamation that a great crime had been committed, and had even heard its character definitely stated. But his lips were sealed. Then came the solemn investigation. How his soul thrilled with terror as he saw his tribe pointed out, then his family and his household! But still he uttered no confession, until the finger of God was placed upon him. Then, when his sin could no longer be concealed, he admitted the truth. How often are similar confessions made. There is a vast difference between admitting facts after they have been proved and confessing sins known only to ourselves and to God. Achan would not have confessed had he not hoped by so doing to avert the consequences of his crime. But his confession only served to show that his punishment was just. There was no genuine repentance for sin, no contrition, no change of purpose, no abhorrence of evil. {PP 497.4}
Ákán beismerte bűnét, de csak akkor, amikor vallomása már túl későn jött ahhoz, hogy segítsen rajta. Látta Izrael seregeit megveretve és elkeseredetten visszatérni Aitól, mégsem lépett elő, hogy megvallja, mit tett. Látta Józsuét és Izrael véneit földre borulni fájdalmukban, amelyet szavakkal ki sem lehetett fejezni. Ha akkor bevallja bűnét, az igazi bűnbánatról tanúskodott volna, de még mindig hallgatott. Hallotta, amint kihirdették, hogy nagy bűnt követtek el Izraelben, sőt még a bűn jellegét is pontosan meghatározták. Azután az ünnepélyes vizsgálat következett. Hogy remegett a lelke, amikor a sors az ő törzsére, nemzetségére, majd házanépére esett! De amíg Isten egyenesen rá nem mutatott, nem tett bűnvallomást. Akkor engedett az igazságnak, amikor már nem rejtegethette tovább a gonoszságot. Milyen gyakran tesznek emberek hasonló bűnvallomást! Nagy különbség engedni a tényeknek, miután bizonyítást nyertek, vagy megvallani a bűnöket, amelyekről csak mi tudunk és Isten! Ákán nem tett volna bűnvallomást, ha nem reméli büntetésének elengedését. De bűnvallomása már csak arra volt jó, hogy megmutassa büntetése jogosságát. Nem volt lelkében igazi bűnbánat, se töredelem, se a szándékok megváltozása, se a gonoszságtól való irtózás. {PP 497.4}
So confessions will be made by the guilty when they stand before the bar of God, after every case has been decided for life or death. The consequences to result to himself will draw from each an acknowledgment of his sin. It will be forced from the soul by an awful sense of condemnation and a fearful looking for of judgment. But such confessions cannot save the sinner. {PP 498.1}
Ilyen vallomást tesznek a bűnösök, amikor Isten ítélete előtt állnak, amikor mindenki ügye eldől életre vagy halálra. A bűn következménye csalja majd ki a bűnösökből a beismerést. A kárhozat félelmetes tudata, az ítélet rettenetes várása kényszeríti majd ki a lélekből, de az ilyen bűnvallomás nem mentheti meg az igazságtalanságot cselekvőket. {PP 498.1}
So long as they can conceal their transgressions from their fellow men, many, like Achan, feel secure, and flatter themselves that God will not be strict to mark iniquity. All too late their sins will find them out in that day when they shall not be purged with sacrifice or offering forever. When the records of heaven shall be opened, the Judge will not in words declare to man his guilt, but will cast one penetrating, convicting glance, and every deed, every transaction of life, will be vividly impressed upon the memory of the wrongdoer. The person will not, as in Joshua's day, need to be hunted out from tribe to family, but his own lips will confess his shame. The sins hidden from the knowledge of men will then be proclaimed to the whole world. {PP 498.2}
Sokan Ákánhoz hasonlóan biztonságban érzik magukat, amíg titokban tarthatják vétküket embertársaik előtt, és azzal áltatják magukat, hogy Isten nem lesz olyan szigorú, hogy megbélyegezze az igazságtalanságot. Túl későn döbbennek majd rá bűneikre, amikor már semmilyen áldozat nem törölheti el azokat. Amikor a mennyei könyvek megnyittatnak, a Bíró már nem szavakban sorolja fel az ember előtt a bűneit, hanem csupán egy pillantást vet rá, és ennek hatására életének minden cselekedete, tette megelevenedik a gonosztevő emlékezetében. Akkor majd nem kell, mint Józsué napjaiban, felkutatni a vétkest, hanem ki-ki saját ajkaival vallja meg szégyenét. Az emberek előtt eltitkolt bűnöket az egész világnak hirdetik majd azon a napon. {PP 498.2}
