Chapter 44—Crossing the Jordan

Átkelés a Jordánon

This chapter is based on Joshua 1 to 5:12. {PP 481}

{PP 481}   

The Israelites deeply mourned for their departed leader, and thirty days were devoted to special services in honor of his memory. Never till he was taken from them had they so fully realized the value of his wise counsels, his parental tenderness, and his unswerving faith. With a new and deeper appreciation they recalled the precious lessons he had given while still with them. {PP 481.1}

Az izraeliták mélyen gyászolták vezetőjük elvesztését, és harminc napig különleges szolgálatokkal adóztak emlékezetének. Amíg el nem vétetett tőlük, nem érezték ennyire tanácsai, atyai gondoskodása és rendíthetetlen hite értékét. Mély megbecsüléssel idézték fel drága tanításait, amelyeket nekik adott, amikor még velük volt. {PP 481.1}   

Moses was dead, but his influence did not die with him. It was to live on, reproducing itself in the hearts of his people. The memory of that holy, unselfish life would long be cherished, with silent, persuasive power molding the lives even of those who had neglected his living words. As the glow of the descending sun lights up the mountain peaks long after the sun itself has sunk behind the hills, so the works of the pure, the holy, and the good shed light upon the world long after the actors themselves have passed away. Their works, their words, their example, will forever live. “The righteous shall be in everlasting remembrance.” Psalm 112:6. {PP 481.2}

Mózes halott volt, de befolyása nem halt meg vele együtt. Annak tovább kellett élnie, meg-megújulva a nép szívében. Sokáig ápolniuk kellett e szent és önzetlen élet emlékezetét, hogy meggyőző hatalmával befolyásolja azok életét is, akik szavait életében semmibe vették. Amint a leáldozó nap utolsó sugarai bearanyozzák a hegyek ormait, miután a nap maga már rég letűnt a hegyek mögött, úgy árasztották el világossággal a világot a tiszták, szentek és jók, miután ők maguk már rég elköltöztek az élők sorából. Műveik, szavaik és példájuk élni fog: „Örök emlékezetben lesz az igaz.” (Zsolt. 112:6) {PP 481.2}   

While they were filled with grief at their great loss, the people knew that they were not left alone. The pillar of cloud rested over the tabernacle by day, and the pillar of fire by night, an assurance that God would still be their guide and helper if they would walk in the way of His commandments. {PP 481.3}

Miközben a nagy veszteség fájdalommal töltötte el őket, tudták, hogy nem maradtak magukra. Nappal a felhő-, éjjel a tűzoszlop nyugodott a szentély fölött annak bizonyságául, hogy Isten még mindig vezetőjük és segítőjük lesz, ha parancsolatai szerint járnak. {PP 481.3}   

Joshua was now the acknowledged leader of Israel. He had been known chiefly as a warrior, and his gifts and virtues were especially valuable at this stage in the history of his people. Courageous, resolute, and persevering, prompt, incorruptible, unmindful of selfish interests in his care for those committed to his charge, and, above all, inspired by a living faith in God—such was the character of the man divinely chosen to conduct the armies of Israel in their entrance upon the Promised Land. During the sojourn in the wilderness he had acted as prime minister to Moses, and by his quiet, unpretending fidelity, his steadfastness when others wavered, his firmness to maintain the truth in the midst of danger, he had given evidence of his fitness to succeed Moses, even before he was called to the position by the voice of God. {PP 481.4}

Most Józsué volt Izrael vezetője. Elsősorban katonaként ismerték, adottságai és erényei különösen értékesek voltak Izrael történelmének ebben a korszakában. Bátor, határozott, kitartó, gyors, megvesztegethetetlen, a rábízottakról való gondoskodásban önző érdekektől mentes, és mindenekelőtt Istenbe vetett élő hittel teljes – ilyen volt annak a férfiúnak a jelleme, akit Isten kiválasztott, hogy Izrael seregeit az ígéret földjének elfoglalásában irányítsa. A pusztai tartózkodás idején kormányzóként tevékenykedett Mózes mellett, és nyugodt, kitartó hűséggel, a mások ingadozásakor tanúsított állhatatosságával, amellyel a veszélyek közepette is határozottan az igazság mellett állt, már akkor bizonyságát adta, hogy méltó utóda lesz Mózesnek, mielőtt még Isten szava elhívta volna erre a szolgálatra. {PP 481.4}   

It was with great anxiety and self-distrust that Joshua had looked forward to the work before him; but his fears were removed by the assurance of God, “As I was with Moses, so I will be with thee: I will not fail thee, nor forsake thee.... Unto this people shalt thou divide for an inheritance the land, which I sware unto their fathers to give them.” “Every place that the sole of your foot shall tread upon, that have I given unto you, as I said unto Moses.” To the heights of Lebanon in the far distance, to the shores of the Great Sea, and away to the banks of the Euphrates in the east—all was to be theirs. {PP 482.1}

Józsué szorongással és önmaga iránti bizalmatlansággal tekintett az előtte álló feladatra. De Isten biztatása eloszlatta félelmeit. „Amiképpen vele voltam Mózessel, azonképpen teveled is veled leszek, el nem hagylak téged, sem el nem maradok tőled… Te teszed majd a népet a földnek örökösévé, amely felől megesküdtem az ő atyáiknak, hogy nékik adom azt.” „Minden helyet, amelyet talpatok érint, néktem adtam, amiképpen szólottam Mózesnek.” A Libanon távoli magaslataitól a nagy tenger fövenyéig, keleten pedig az Eufrátesz partjáig – minden nekik adatott. {PP 482.1}   

To this promise was added the injunction, “Only be thou strong and very courageous, that thou mayest observe to do according to all the law, which Moses My servant commanded.” The Lord's direction was, “This book of the law shall not depart out of thy mouth; but thou shalt meditate therein day and night;” “turn not from it to the right hand or to the left;” “for then thou shalt make thy way prosperous, and then thou shalt have good success.” {PP 482.2}

Az ígérethez ezt a parancsot kapta: „Csak légy bátor és igen erős, hogy vigyázz, és mindent ama törvény szerint cselekedj, amelyet Mózes, az én szolgám szabott elődbe.” Az Úr utasítása így hangzott: „El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, mert akkor leszel jószerencsés a te utaidon és akkor boldogulsz!” {PP 482.2}   

The Israelites were still encamped on the east side of Jordan, which presented the first barrier to the occupation of Canaan. “Arise,” had been the first message of God to Joshua, “go over this Jordan, thou, and all this people, unto the land which I do give to them.” No instruction was given as to the way in which they were to make the passage. Joshua knew, however, that whatever God should command, He would make a way for His people to perform, and in this faith the intrepid leader at once began his arrangements for an advance. {PP 482.3}

Az izraeliták még mindig a Jordán folyó keleti partján táboroztak, amely Kánaán elfoglalásának első akadálya volt. „Kelj fel – szólt az Úr első parancsa Józsuénak –, és menj át ezen a Jordánon te és mind ez a nép arra a földre, amelyet én adok nékik, az Izrael fiainak.” Nem kaptak utasítást, hogy milyen módon hajtsák végre az átkelést. Józsué azonban tudta, hogy ha Isten bármit is parancsol, utat készít népének a véghezvitelhez, és ebben a hitben azonnal megkezdte az előkészületeket az átkeléshez. {PP 482.3}   

A few miles beyond the river, just opposite the place where the Israelites were encamped, was the large and strongly fortified city of Jericho. This city was virtually the key to the whole country, and it would present a formidable obstacle to the success of Israel. Joshua therefore sent two young men as spies to visit this city and ascertain something as to its population, its resources, and the strength of its fortifications. The inhabitants of the city, terrified and suspicious, were constantly on the alert, and the messengers were in great danger. They were, however, preserved by Rahab, a woman of Jericho, at the peril of her own life. In return for her kindness they gave her a promise of protection when the city should be taken. {PP 482.4}

A túlparton, néhány mérföldnyire a folyótól, az izraelita táborral éppen szemben állt Jerikó hatalmas, jól megerősített városa. Ez a város volt tulajdonképpen az egész ország kulcsa, és félelmetes akadályt jelentett Izrael útjában. Józsué ezért két ifjút előreküldött, hogy kémleljék ki a várost, és mérjék fel erődítményei erősségét, tudjanak meg valamit a lakosság számáról, készleteiről. A város ijedt és gyanakvó lakói állandó készültségben voltak, így a kémek nagy veszedelemben forogtak. Mindazonáltal Ráháb, egy jerikói asszony saját élete kockáztatásával megmentette őket. Ezért védelmet ígértek neki akkorra, amikor a várost beveszik. {PP 482.4}   

The spies returned in safety with the tidings, “Truly the Lord hath delivered into our hands all the land; for even all the inhabitants of the country do faint because of us.” It had been declared to them in Jericho, “We have heard how the Lord dried up the water of the Red Sea for you, when ye came out of Egypt; and what ye did unto the two kings of the Amorites, that were on the other side Jordan, Sihon and Og, whom ye utterly destroyed. And as soon as we had heard these things, our hearts did melt, neither did there remain any more courage in any man, because of you: for the Lord your God, He is God in heaven above, and in earth beneath.” {PP 483.1}

A kémek épségben tértek vissza a hírrel: „Bizony kezünkbe adta az Úr azt az egész földet, meg is olvadt már a földnek minden lakosa miattunk.” Jerikóban elmondták nekik: „Hallottuk, hogy megszárította az Úr a Vörös-tenger vizét előttetek, amikor kijöttetek Egyiptomból, és hogy mit cselekedtetek az emoreusok két királyával, akik túl voltak a Jordánon, Szihonnal és Óggal, akiket megöltetek. És amint hallottuk, megolvadt a mi szívünk, és nem támadt többé bátorság senkiben miattatok. Bizony az Úr, a ti Istenetek az Isten fenn az égben és alant a földön.” {PP 483.1}   

Orders were now issued to make ready for an advance. The people were to prepare a three days’ supply of food, and the army was to be put in readiness for battle. All heartily acquiesced in the plans of their leader and assured him of their confidence and support: “All that thou commandest us we will do, and whithersoever thou sendest us, we will go. According as we hearkened unto Moses in all things, so will we hearken unto thee: only the Lord thy God be with thee, as He was with Moses.” {PP 483.2}

Kiadták a parancsot, hogy mindenki készülődjön az indulásra. A nép lássa el magát háromnapi élelemmel, a hadsereg pedig készüljön fel az összecsapásra. Mindnyájan örömmel követték vezetőjük utasításait, bizalmukról és támogatásukról biztosították: „Mindent megcselekszünk, amit nekünk parancsoltál, és ahova küldesz, oda megyünk. Amint Mózesre hallgattunk, éppen úgy hallgatunk majd tereád, csak legyen veled az Úr, a te Istened, amiképpen vele volt Mózessel.” {PP 483.2}   

Leaving their encampment in the acacia groves of Shittim, the host descended to the border of the Jordan. All knew, however, that without divine aid they could not hope to make the passage. At this time of the year—in the spring season—the melting snows of the mountains had so raised the Jordan that the river overflowed its banks, making it impossible to cross at the usual fording places. God willed that the passage of Israel over Jordan should be miraculous. Joshua, by divine direction, commanded the people to sanctify themselves; they must put away their sins and free themselves from all outward impurity; “for tomorrow,” he said, “the Lord will do wonders among you.” The “ark of the covenant” was to lead the way before the host. When they should see the token of Jehovah's presence, borne by the priests, remove from its place in the center of the camp, and advance toward the river, then they were to remove from their place, “and go after it.” The circumstances of the passage were minutely foretold; and said Joshua, “Hereby ye shall know that the living God is among you, and that He will without fail drive out from before you the Canaanites.... Behold, the ark of the covenant of the Lord of all the earth passeth over before you into Jordan.” {PP 483.3}

Sittim akácligetében lévő táborhelyüket elhagyva, a sereg leereszkedett a Jordán partjához. Mindnyájan tudták azonban, hogy isteni segítség nélkül nem is remélhetik az átkelést. Ebben az évszakban – tavasszal – a hegyek olvadó hava annyira megemelte a Jordán vizét, hogy kiöntött a partjaira, és a gázlókon lehetetlen volt az átkelés. Isten akarta, hogy Izrael átkelése a Jordánon csoda legyen. Józsué, az Úr parancsára, meghagyta a népnek, hogy szenteljék meg magukat; el kellett vetniük minden bűnt és eltávolítani minden külső tisztátalanságot. „Mert holnap – mondta – csodákat cselekszik az Úr köztetek.” A szövetség ládájának kellett a sereg előtt az utat mutatni. Amikor látják Jahve jelenlétének jelét, amint a papok helyéről, a tábor közepéről a folyó felé viszik, akkor hagyják el helyüket és kövessék. Az átkelés körülményeit előre, részletesen kihirdették, és Józsué azt mondta: „Ebből látjátok meg, hogy az élő Isten van közöttetek, és kétség nélkül elűzi előletek a kananeust… Ímé a minden világ Uralkodójának frigyládája előttetek megy át a Jordánon.” {PP 483.3}   

At the appointed time began the onward movement, the ark, borne upon the shoulders of the priests, leading the van. The people had been directed to fall back, so that there was a vacant space of more than half a mile about the ark. All watched with deep interest as the priests advanced down the bank of the Jordan. They saw them with the sacred ark move steadily forward toward the angry, surging stream, till the feet of the bearers were dipped into the waters. Then suddenly the tide above was swept back, while the current below flowed on, and the bed of the river was laid bare. {PP 484.1}

A meghatározott időben elkezdődött az átkelés, a papok vállán vitt frigyláda vezette a menetet. A nép utasítást kapott, hogy maradjon le annyira, hogy több mint egy kilométernyi üres tér legyen a láda körül. Mindenki feszült érdeklődéssel nézte, amint a papok leereszkedtek a Jordán partjához. Látták őket, amint a szent frigyládával kitartóan közelednek a haragosan tajtékzó folyam felé. Amikor lábuk beleért a vízbe, a folyam felső folyása hirtelen összetorlódott, míg az alsó rész tovább folyt, és a folyamágy üresen maradt. {PP 484.1}   

At the divine command the priests advanced to the middle of the channel and stood there while the entire host descended and crossed to the farther side. Thus was impressed upon the minds of all Israel the fact that the power that stayed the waters of Jordan was the same that had opened the Red Sea to their fathers forty years before. When the people had all passed over, the ark itself was borne to the western shore. No sooner had it reached a place of security, and “the soles of the priests’ feet were lifted up unto the dry land,” than the imprisoned waters, being set free, rushed down, a resistless flood, in the natural channel of the stream. {PP 484.2}

Isten parancsára a papok bementek a meder közepére, és ott maradtak, amíg az egész sereg leereszkedett a mederbe és átment a túlsó partra. Így vésődött egész Izrael lelkébe az a tény, hogy a Jordán vizét visszatartó Hatalom ugyanaz, amely negyven évvel ezelőtt megnyitotta a Vörös-tengert atyáik előtt. Amikor az egész nép átkelt, a frigyládát is átvitték a nyugati partra. Alig érte a papok talpa a szárazat, a féken tartott vizek szabaddá válva lezúdultak, ellenállhatatlanul hömpölyögve tova. {PP 484.2}   

Coming generations were not to be without a witness to this great miracle. While the priests bearing the ark were still in the midst of Jordan, twelve men previously chosen, one from each tribe, took up each a stone from the river bed where the priests were standing, and carried it over to the western side. These stones were to be set up as a monument in the first camping place beyond the river. The people were bidden to repeat to their children and children's children the story of the deliverance that God had wrought for them, as Joshua said, “That all the people of the earth might know the hand of the Lord, that it is mighty: that ye might fear the Lord your God forever.” {PP 484.3}

Az eljövendő nemzedékek nem maradhattak e nagy csoda bizonysága nélkül. Miközben a ládát hordozó papok a Jordán közepén álltak, tizenkét férfi, minden törzsből előre kiválasztva, felvett egy-egy követ a folyó medréből, ahol a papok álltak, és átvitte a nyugati partra. Ezekből a kövekből emlékoszlopot kellett emelniük első túlparti táborozásuk helyén. A népnek pedig megparancsolták, hogy beszéljék el gyermekeiknek és azok gyermekeinek, amit az Úr cselekedett értük, amint Józsué mondta: „Hogy megismerje a föld minden népe az Úr kezét, hogy bizony erős az; hogy féljétek az Urat, a ti Isteneteket minden időben.” {PP 484.3}   

The influence of this miracle, both upon the Hebrews and upon their enemies, was of great importance. It was an assurance to Israel of God's continued presence and protection—an evidence that He would work for them through Joshua as He had wrought through Moses. Such an assurance was needed to strengthen their hearts as they entered upon the conquest of the land—the stupendous task that had staggered the faith of their fathers forty years before. The Lord had declared to Joshua before the crossing, “This day will I begin to magnify thee in the sight of all Israel, that they may know that, as I was with Moses, so I will be with thee.” And the result fulfilled the promise. “On that day the Lord magnified Joshua in the sight of all Israel; and they feared him, as they feared Moses, all the days of his life.” {PP 484.4}

Ez a csoda mind a héberekre, mind ellenségeikre nagy hatással volt. Izrael számára Isten folytonos jelenlétének és védelmének a megerősítését jelentette – annak bizonyítékát, hogy Józsué által ugyanúgy cselekszik majd értük, amint Mózes által tette. Szükség volt egy ilyen bizonyosságra, hogy megerősítse szívüket, amikor megkezdték Kánaán meghódítását – az óriási feladatot, amely negyven évvel azelőtt megingatta atyáik hitét. Az Úr kijelentette Józsuénak az átkelés előtt: „E napon kezdelek téged felmagasztalni az egész Izrael szemei előtt, hogy megtudják, hogy amiképpen vele voltam Mózessel, azonképpen teveled is veled leszek.” Az eredmény megfelelt az ígéretnek: „Azon a napon felmagasztalta az Úr Józsuét az egész Izrael szemei előtt, és félik őt, amint félték Mózest, életének minden napjaiban.” {PP 484.4}   

This exercise of divine power in behalf of Israel was designed also to increase the fear with which they were regarded by the surrounding nations, and thus prepare the way for their easier and complete triumph. When the tidings that God had stayed the waters of Jordan before the children of Israel, reached the kings of the Amorites and of the Canaanites, their hearts melted with fear. The Hebrews had already slain the five kings of Midian, the powerful Sihon, king of the Amorites, and Og of Bashan, and now the passage over the swollen and impetuous Jordan filled all the surrounding nations with terror. To the Canaanites, to all Israel, and to Joshua himself, unmistakable evidence had been given that the living God, the King of heaven and earth, was among His people, and that He would not fail them nor forsake them. {PP 485.1}

Az isteni hatalom megnyilvánulása azt a célt is szolgálta, hogy növelje a környező népek félelmét, és így előkészítse a héberek könynyebb és teljes győzelmét. Amikor a kánaániták és emoreusok királyai meghallották, hogy Isten megállította népe előtt a Jordán vizét, szívük megolvadt a félelemtől. A héberek eddigre már megverték a midiániták öt királyát, továbbá Szihont, az emoreusok királyát és Ógot, Básán királyát, s most a sebes és megáradt Jordánon való átkelés híre rettegéssel töltött el minden körülöttük élő nemzetet. Mind a kánaániták, mind az egész Izrael félreérthetetlen bizonyítékát kapták annak, hogy az élő Isten, a menny és föld hatalmas királya népe között van, és nem hagyja el őket. {PP 485.1}   

A short distance from Jordan the Hebrews made their first encampment in Canaan. Here Joshua “circumcised the children of Israel;” “and the children of Israel encamped in Gilgal, and kept the Passover.” The suspension of the rite of circumcision since the rebellion at Kadesh had been a constant witness to Israel that their covenant with God, of which it was the appointed symbol, had been broken. And the discontinuance of the Passover, the memorial of their deliverance from Egypt, had been an evidence of the Lord's displeasure at their desire to return to the land of bondage. Now, however, the years of rejection were ended. Once more God acknowledged Israel as His people, and the sign of the covenant was restored. The rite of circumcision was performed upon all the people who had been born in the wilderness. And the Lord declared to Joshua, “This day have I rolled away the reproach of Egypt from off you,” and in allusion to this the place of their encampment was called Gilgal, “a rolling away,” or “rolling off.” {PP 485.2}

A Jordántól nem messze ütötték fel az izraeliták első kánaáni táborukat. Itt Józsué „körülmetélte Izrael fiait… és Gilgálban táboroztak Izrael fiai, és megkészítették a páskát”. A körülmetélkedés szertartásának a kádesi lázadás utáni felfüggesztése állandó bizonysága volt annak, hogy Izrael megtörte Istennel kötött szövetségét, melynek elrendelt jegye a körülmetélkedés volt. Az Egyiptomból való szabadulásukra emlékeztető páska megszűnése pedig az Úr nemtetszésének bizonyítéka volt, amelyet az váltott ki, hogy a nép folyton visszavágyott szolgasága földjére. Most azonban vége szakadt az elvettetés éveinek. Isten újból népévé fogadta Izraelt, és a szövetség jegyét helyreállították. Mindenkit körülmetéltek, aki a pusztában született. Így szólt az Úr Józsuéhoz: „Ma fordítottam el rólatok Egyiptom gyalázatát”, ezért nevezték ezt a táborhelyet Gilgálnak, „elgörgetés”-nek. {PP 485.2}   

Heathen nations had reproached the Lord and His people because the Hebrews had failed to take possession of Canaan, as they expected, soon after leaving Egypt. Their enemies had triumphed because Israel had wandered so long in the wilderness, and they had mockingly declared that the God of the Hebrews was not able to bring them into the Promised Land. The Lord had now signally manifested His power and favor in opening the Jordan before His people, and their enemies could no longer reproach them. {PP 486.1}

A pogány nemzetek gyalázták Istent és népét, mert a héberek nem tudták bevenni Kánaánt mindjárt az Egyiptomból való kivonulás után, ahogy várták. Ellenségeik diadalt ültek, hogy Izrael oly sokáig bolyongott a pusztában, és gúnyolódva állapították meg, hogy a héberek Istene nem volt képes bevinni őket az ígéret földjére. Az Úr most emlékezetesen mutatta meg hatalmát és kegyelmét, amikor megnyitotta népe előtt a Jordánt, s ellenségeik nem ócsárolhatták őket többé. {PP 486.1}   

“On the fourteenth day of the month at even,” the Passover was celebrated on the plains of Jericho. “And they did eat of the old corn of the land on the morrow after the Passover, unleavened cakes, and parched corn in the selfsame day. And the manna ceased on the morrow after they had eaten of the old corn of the land; neither had the children of Israel manna any more; but they did eat of the fruit of the land of Canaan.” The long years of their desert wanderings were ended. The feet of Israel were at last treading the Promised Land. {PP 486.2}

„És Gilgálban táboroztak az Izrael fiai, és megkészítették a páskát, a hónap tizennegyedik napján estve, Jerikó mezején. És ettek a földnek terméséből a páska másodnapján, kovásztalan kenyeret és pörkölt gabonát, ugyanezen a napon. És másnaptól kezdve, hogy ettek a földnek terméséből, megszűnt a manna, és nem volt többé mannájuk az Izrael fiainak, hanem Kánaán földjének gyümölcséből ettek abban az esztendőben.” Pusztai vándorlásuk hoszszú évei véget értek. {PP 486.2}