At the very opening of the fruitful years began the preparation for the approaching famine. Under the direction of Joseph, immense storehouses were erected in all the principal places throughout the land of Egypt, and ample arrangements were made for preserving the surplus of the expected harvest. The same policy was continued during the seven years of plenty, until the amount of grain laid in store was beyond computation. {PP 224.1}
A bő esztendők legelején elkezdték a felkészülést az elközelítő éhínségre. József irányítása alatt óriási tárházakat emeltek egész Egyiptom minden fontos helyén. Mindenre kiterjedő előkészületeket tettek a várható termésfelesleg megőrzésére és megtartására. Ugyanezt az eljárást folytatták a bőség hét esztendeje alatt, amíg az elraktározott gabona mennyisége felbecsülhetetlenné nem lett. {PP 224.1}
And now the seven years of dearth began to come, according to Joseph's prediction. “And the dearth was in all lands; but in all the land of Egypt there was bread. And when all the land of Egypt was famished, the people cried to Pharaoh for bread: and Pharaoh said unto all the Egyptians, Go unto Joseph; what he saith to you, do. And the famine was over all the face of the earth: and Joseph opened all the storehouses, and sold unto the Egyptians.” {PP 224.2}
Azután elkezdődött az ínségnek, az aszálynak hét esztendeje, amelyet József megjövendöl. "[...] És lőn éhség minden országban; de Egyiptom földén mindenütt vala kenyér. De megéhezék egész Egyiptom földe is, és kenyérért kiált vala a nép a Fáraóhoz. Monda pedig a Fáraó mind az Egyiptombelieknek: Menjetek Józsefhez, és amit mond néktek, az míveljétek. És az éhség mind az egész földön vala. Akkor mind megnyitá József a gabonás házakat, és árulja vala az egyiptombelieknek; mert nagyobbodik vala az éhség Egyiptom földén" (1Móz 41:54-56). {PP 224.2}
The famine extended to the land of Canaan and was severely felt in that part of the country where Jacob dwelt. Hearing of the abundant provision made by the king of Egypt, ten of Jacob's sons journeyed thither to purchase grain. On their arrival they were directed to the king's deputy, and with other applicants they came to present themselves before the ruler of the land. And they “bowed down themselves before him with their faces to the earth.” “Joseph knew his brethren, but they knew not him.” His Hebrew name had been exchanged for the one bestowed upon him by the king, and there was little resemblance between the prime minister of Egypt and the stripling whom they had sold to the Ishmaelites. As Joseph saw his brothers stooping and making obeisance, his dreams came to his mind, and the scenes of the past rose vividly before him. His keen eye, surveying the group, discovered that Benjamin was not among them. Had he also fallen a victim to the treacherous cruelty of those savage men? He determined to learn the truth. “Ye are spies,” he said sternly; “to see the nakedness of the land ye are come.” {PP 224.3}
Az éhség kiterjedt Kánaán földjére is, és ezt keményen megérezték az országnak azon a részén is, ahol Jákób lakott. Miután hallottak arról a bőséges gabonakészletről, amelyről Egyiptom királya gondoskodott, Jákób tíz fia felkerekedett és elment Egyiptomba, hogy ott gabonát vásároljanak. Megérkezésükkor a király helyetteséhez irányították őket, s a többi kérelmezővel együtt megjelentek az ország uralkodója előtt. "[...] És arccal a földre borulának ő előtte" "Megismeré pedig József az ő bátyjait, de azok nem ismerék meg őt" (1Móz 42:8). Héber nevét a király más névre változtatta. Egyiptom miniszterelnöke pedig alig-alig hasonlított arra az ifjúra, akit ők eladtak az ismáelitáknak. Amikor József látta, hogy testvérei leborulnak és hódolnak előtte, eszébe jutottak álmai, és a múlt jelenetei megelevenedtek előtte. Szemrevételezve a csoportot, éles szeme azonnal felfedezte, hogy Benjámin nincs közöttük. Vajon nem esett-e ő is áldozatul ezen irgalmat nem ismerő férfiak kegyetlenségének? Elhatározta, megtudja az igazságot. "[...] Kémek vagytok ti, kik azért jöttetek, hogy az ország védetlen részeit meglássátok" (1Móz 42:9). {PP 224.3}
They answered, “Nay, my lord, but to buy food are thy servants come. We are all one man's sons; we are true men; thy servants are no spies.” He wished to learn if they possessed the same haughty spirit as when he was with them, and also to draw from them some information in regard to their home; yet he well knew how deceptive their statements might be. He repeated the charge, and they replied, “Thy servants are twelve brethren, the sons of one man in the land of Canaan; and, behold, the youngest is this day with our father, and one is not.” {PP 225.1}
Ezt válaszolták: "Nem uram, hanem eleséget venni jöttek a te szolgáid. Mi mindnyájan egy ember fiai vagyunk: igaz emberek vagyunk. Soha nem voltak kémek a te szolgáid" (1Móz 42:10-11). József szerette volna megtudni, hogy vajon testvéreiben még mindig ugyanaz a dölyfös lelkület lakozik-e, mint amikor még velük volt. Otthonukról is kívánt némi felvilágosítást szerezni tőlük, de tudta azt is, hogy állításaik nagyon megtévesztőek lehetnek. Azért megismételte előbbi vádját, amelyre testvérei ezt felelték: "Mi, te szolgáid, tizenketten vagyunk testvérek, egy embernek fiai, Kánaán földén; és íme legkisebbikünk most atyánknál van, egyikünk pedig nincsen meg" (1Móz 42:13). {PP 225.1}
Professing to doubt the truthfulness of their story, and to still look upon them as spies, the governor declared that he would prove them, by requiring them to remain in Egypt till one of their number should go and bring their youngest brother down. If they would not consent to this, they were to be treated as spies. But to such an arrangement the sons of Jacob could not agree, since the time required for carrying it out would cause their families to suffer for food; and who among them would undertake the journey alone, leaving his brothers in prison? How could he meet his father under such circumstances? It appeared probable that they were to be put to death or to be made slaves; and if Benjamin were brought, it might be only to share their fate. They decided to remain and suffer together, rather than bring additional sorrow upon their father by the loss of his only remaining son. They were accordingly cast into prison, where they remained three days. {PP 225.2}
József úgy tett, mintha kételkedne előadott történetük igaz voltában, és még mindig kémeknek mondta őket. Az uralkodó megkövetelte, hogy állításaik bizonyítására maradjanak mindaddig Egyiptomban, amíg egyikük elmegy és elhozza magával legfiatalabb testvérüket. Ha ezt nem teszik meg, kémeknek tekinti őket. Ily ajánlatba Jákób fiai nem egyezhettek bele, mert családjuk éhezett volna, amíg egyikük elmegy, hogy elhozza testvérüket, és csak azután viszik a gabonát. Ezenkívül ki lenne az közülük, aki egyedül utazna és itt hagyná testvéreit a börtönben? Ily körülmények között miként állhatna atyja elé? Az is lehetségesnek látszott, hogy kivégzik, vagy rabszolgákká teszik őket, és ha elhozzák Benjámint, akkor valószínűleg neki is osztoznia kell sorsukban. Úgy döntöttek, hogy inkább együtt maradnak és szenvednek, mintsem hogy újabb szomorúságot okozzanak atyjuknak egyetlen otthon maradt fia elvesztésével. Ezért börtönbe vetették őket, ahol három napig maradtak. {PP 225.2}
During the years since Joseph had been separated from his brothers, these sons of Jacob had changed in character. Envious, turbulent, deceptive, cruel, and revengeful they had been; but now, when tested by adversity, they were shown to be unselfish, true to one another, devoted to their father, and, themselves middle-aged men, subject to his authority. {PP 225.3}
Az évek folyamán - amelyeket József testvéreitől távol töltött - Jákób fiai jellemükben jelentősen megváltoztak. Irigyek, izgágák, csalárdak, kegyetlenek és bosszúállók voltak. Most, amikor a nyomorúság és szerencsétlenség utolérte őket, önzetlennek, egymás és atyjuk iránt hűségesnek bizonyultak. Középkorú férfiak voltak, mégis alávetették magukat atyjuk tekintélyének. {PP 225.3}
The three days in the Egyptian prison were days of bitter sorrow as the brothers reflected upon their past sins. Unless Benjamin could be produced their conviction as spies appeared certain, and they had little hope of gaining their father's consent to Benjamin's absence. On the third day Joseph caused the brothers to be brought before him. He dared not detain them longer. Already his father and the families with him might be suffering for food. “This do, and live,” he said; “for I fear God; if ye be true men, let one of your brethren be bound in the house of your prison: go ye, carry corn for the famine of your houses: but bring your youngest brother unto me; so shall your words be verified, and ye shall not die.” This proposition they agreed to accept, though expressing little hope that their father would let Benjamin return with them. Joseph had communicated with them through an interpreter, and having no thought that the governor understood them, they conversed freely with one another in his presence. They accused themselves in regard to their treatment of Joseph: “We are verily guilty concerning our brother, in that we saw the anguish of his soul, when he besought us, and we would not hear; therefore is this distress come upon us.” Reuben, who had formed the plan for delivering him at Dothan, added, “Spake I not unto you, saying, Do not sin against the child; and ye would not hear? therefore, behold, also his blood is required.” Joseph, listening, could not control his emotions, and he went out and wept. On his return he commanded that Simeon be bound before them and again committed to prison. In the cruel treatment of their brother, Simeon had been the instigator and chief actor, and it was for this reason that the choice fell upon him. {PP 225.4}
Az egyiptomi börtönben eltöltött három nap a keserű bánat és fájdalom ideje volt számukra. Ez alatt elgondolkodtak múltjuk bűnein. Mivel Benjámint nem tudják elhozni, úgy látszott, kémeknek minősítik őket, arra pedig nagyon kis reményük volt, hogy atyjuk beleegyezik abba, hogy Benjámintól megváljon. A harmadik napon azonban József elrendelte, hogy hozzák eléje testvéreit. Nem merte tovább fogságban tartani őket, nehogy atyja és a vele levő családok szenvedjenek az éhségtől. Ekkor József azt mondta nekik: "[...] Ezt cselekedjétek, hogy éjetek; az Istent én is félem. Ha igaz emberek vagytok, maradjon fogva egyik testvéretek a ti tömlöcötökben, ti pedig menjetek el, vigyetek gabonát házaitok szükségére. Legkisebbik atyátokfiát pedig hozzátok én hozzám, akkor igazolva lesznek beszédeitek és nem haltok meg" (1Móz 42:19-20). Beleegyeztek, hogy a javaslatot elfogadják, bár kifejezték, hogy nem sok remény van arra, hogy Benjámint elengedi velük atyja Egyiptomba. József tolmács útján beszélt velük és nem is sejtették, hogy a kormányzó érti nyelvüket, ezért nyíltan beszéltek egymással jelenlétében. Vádolták magukat azért a bánásmódért is, amelyben egykor Józsefet részesítették. "Bizony vétkeztünk mi a mi atyánkfia ellen, akinek láttuk lelki szorongását, mikor nékünk könyörög vala, de nem hallgattunk reá; azért következett reánk ez a nyomorúság". Rúben, aki Dóthánban eltervezte magában József kiszabadítását, most ezt fűzte még hozzá: "Avagy nem mondtam-é néktek, hogy ne vétkezzetek a gyermek ellen, de ti nem hallgattatok reám. És ímé vérét is keresik rajtunk!" (1Móz 42:21-22). József, amikor ezt hallotta, nem tudott többé uralkodni érzelmein, kiment és sírt. Visszatérve, megparancsolta, Simeont kötözzék meg és vessék börtönbe. Abban a kegyetlen bánásmódban, amelyben testvérei akkor Dóthánban részesítették, éppen Simeon volt a felbujtó és fő résztvevő. Ezért esett most József választása Simeonra. {PP 225.4}
Before permitting his brothers to depart, Joseph gave directions that they should be supplied with grain, and also that each man's money should be secretly placed in the mouth of his sack. Provender for the beasts on the homeward journey was also supplied. On the way one of the company, opening his sack, was surprised to find his bag of silver. On his making known the fact to the others, they were alarmed and perplexed, and said one to another, “What is this that God hath done unto us?”—should they regard it as a token of good from the Lord, or had He suffered it to occur to punish them for their sins and plunge them still deeper in affliction? They acknowledged that God had seen their sins, and that He was now punishing them. {PP 226.1}
József mielőtt elengedte testvéreit, utasítást adott arra, hogy lássák el őket gabonával, és mindegyikük pénzét titokban helyezzék vissza zsákjuk szájába. A hazafelé vezető útra a teherhordó állataik számára is gondoskodott takarmányról. Útközben, amikor a testvérek egyike kinyitotta a zsákját, meglepődött, mert ott találta abban azt a zacskó ezüstpénzt, amit a gabonáért fizetett. Felfedezését azonnal közölte testvéreivel. Mindnyájan megrettentek, és ezt mondták egymásnak: "[...] Micsoda ez, amit Isten cselekedett velünk?" (1Móz 42:28). Nem tudták eldönteni, hogy vajon jó jelnek tekintsék-e ezt az Úrtól, vagy pedig azért engedte ezt megtörténni, hogy megbüntesse őket bűneikért, és még mélyebbre taszítsa őket a szerencsétlenségbe? Beismerték, hogy Isten látta bűneiket és most bünteti őket. {PP 226.1}
Jacob was anxiously awaiting the return of his sons, and on their arrival the whole encampment gathered eagerly around them as they related to their father all that had occurred. Alarm and apprehension filled every heart. The conduct of the Egyptian governor seemed to imply some evil design, and their fears were confirmed, when, as they opened their sacks, the owner's money was found in each. In his distress the aged father exclaimed, “Me have ye bereaved of my children: Joseph is not, and Simeon is not, and ye will take Benjamin away: all these things are against me.” Reuben answered, “Slay my two sons, if I bring him not to thee: deliver him into my hand, and I will bring him to thee again.” This rash speech did not relieve the mind of Jacob. His answer was, “My son shall not go down with you; for his brother is dead, and he is left alone: if mischief befall him by the way in the which ye go, then shall ye bring down my gray hairs with sorrow to the grave.” {PP 226.2}
Jákób aggódva várta fiai visszatérését. Érkezésükkor az egész tábor lelkesen gyülekezett köréjük. Amikor elmondták atyjuknak mindazt, ami velük történt, félelem és rossz előérzet lett úrrá minden szíven. Az egyiptomi kormányzó viselkedéséből valami rosszat sejtettek. Félelmük erősödött, amikor kinyitották zsákjaikat és mindegyikben a zsák tulajdonosa megtalálta saját pénzét. Fájdalmában idős atyjuk így kiáltott fel: "Megfosztotok engem gyermekeimtől, József nincs, Simeon sincsen. Benjámint is elviszitek? mindez engem ér! Akkor szóla Rúben az ő atyjának, mondván: az én két fiamat öld meg, ha meg nem hozom őt neked. Bízd az én kezemre őt, és én visszahozom néked. Az pedig monda: Nem megy le oda az én fiam ti veletek, mert az ő bátyja megholt és ő maga maradt meg; ha veszedelem érné őt az úton, amelyen elmentek, ősz fejemet búba borítva bocsátanátok le a koporsóba" (1Móz 42:36-38). {PP 226.2}
But the drought continued, and in process of time the supply of grain that had been brought from Egypt was nearly exhausted. The sons of Jacob well knew that it would be in vain to return to Egypt without Benjamin. They had little hope of changing their father's resolution, and they awaited the issue in silence. Deeper and deeper grew the shadow of approaching famine; in the anxious faces of all in the encampment the old man read their need; at last he said, “Go again, buy us a little food.” {PP 227.1}
A szárazság azonban tovább tartott. A gabonakészlet, amelyet Egyiptomból hoztak, már majdnem teljesen elfogyott. Jákób fiai jól tudták, hogy hiábavaló lenne Benjámin nélkül visszatérniük Egyiptomba. Alig-alig reménykedhettek abban, hogy megváltoztathatják atyjuk elhatározását. Csöndben várták a fejleményeket. Mind sötétebb lett a közeledő éhínség árnyéka. A táborban élők aggodalmaskodó arcáról Jákób leolvasta szükségüket. Végül így szól: "[...] Menjetek el ismét, vegyetek nékünk egy kevés eleséget" (1Móz 43:2). {PP 227.1}
Judah answered, “The man did solemnly protest unto us, saying, Ye shall not see my face, except your brother be with you. If thou wilt send our brother with us, we will go down and buy thee food: but if thou wilt not send him, we will not go down: for the man said unto us, Ye shall not see my face, except your brother be with you.” Seeing that his father's resolution began to waver, he added, “Send the lad with me, and we will arise and go; that we may live, and not die, both we, and thou, and also our little ones;” and he offered to be surety for his brother and to bear the blame forever if he failed to restore Benjamin to his father. {PP 227.2}
Júda azonban ezt felelte: "Erősen fogadkozék az a férfiú mondván: Színem elé ne kerüljetek, ha veletek nem lesz a ti atyátokfia. Ha azért elbocsátod velünk a mi öcsénket, elmegyünk, és veszünk néked eleséget; Ha pedig el nem bocsátod, nem megyünk, mert az a férfiú megmondá nékünk: Színem elé ne kerüljetek, ha a ti atyátokfia veletek nem lesz" (1Móz 43:3-5). Látva, hogy atyja ingadozik elhatározásában, ezt fűzte még hozzá: "[...] Bocsásd el azt a fiút én velem, és mi azonnal felkelünk és elmegyünk, hogy éljünk és meg ne haljunk se mi, se te, se a mi gyermekeink" (1Móz 43:8). Felajánlotta, hogy kezességet vállal testvéréért, és örökre bűnös legyen, ha nem hozza vissza Benjámint atyjához. {PP 227.2}
Jacob could no longer withhold his consent, and he directed his sons to prepare for the journey. He bade them also take to the ruler a present of such things as the famine-wasted country afforded—“a little balm, and a little honey, spices and myrrh, nuts and almonds,” also a double quantity of money. “Take also your brother,” he said, “and arise, go again unto the man.” As his sons were about to depart on their doubtful journey the aged father arose, and raising his hands to heaven, uttered the prayer, “God Almighty give you mercy before the man, that he may send away your other brother, and Benjamin. If I be bereaved of my children, I am bereaved.” {PP 227.3}
Jákób nem tarthatta tovább vissza belegyezését, ezért utasította fiait, hogy készüljenek az utazásra. Megparancsolta nekik, hogy a kormányzónak vigyenek magukkal olyan dolgokat ajándékként, amilyenekkel az éhínséggel sújtott ország még rendelkezett - "[...] egy kevés balzsamot, egy kevés mézet, fűszerszámokat, mirhát, diót, mandulát" (1Móz 43:11), és pénzt is vigyenek magukkal kétannyit. "Öcséteket is vegyétek, keljetek fel és menjetek vissza ahhoz a férfiúhoz" (1Móz 43:13). Amikor fiai már induló félben voltak kétséges útjukra, idős atyjuk felkelt és az égre emelve kezeit így imádkozott: "A mindenható Isten pedig engedje, hogy kedvet találjatok annál a férfiúnál, és bocsássa vissza ti veletek a másik atyátokfiát, és Benjámint. Én pedig ha megfosztottnak kell lennem, hadd legyek megfosztva" (1Móz 43:14). {PP 227.3}
Again they journeyed to Egypt and presented themselves before Joseph. As his eye fell upon Benjamin, his own mother's son, he was deeply moved. He concealed his emotion, however, but ordered that they be taken to his house, and that preparation be made for them to dine with him. Upon being conducted to the governor's palace, the brothers were greatly alarmed, fearing that they were to be called to account for the money found in their sacks. They thought that it might have been intentionally placed there, to furnish occasion for making them slaves. In their distress they consulted with the steward of the house, relating to him the circumstances of their visit to Egypt; and in proof of their innocence informed him that they had brought back the money found in their sacks, also other money to buy food; and they added, “We cannot tell who put our money in our sacks.” The man replied, “Peace be to you, fear not: your God, and the God of your father, hath given you treasure in your sacks: I had your money.” Their anxiety was relieved, and when Simeon, who had been released from prison, joined them, they felt that God was indeed gracious unto them. {PP 227.4}
József testvérei tehát ismét Egyiptomba mentek és megjelentek a kormányzó előtt. Amikor József tekintete Benjáminra esett - saját anyja fiára - mélyen megindult. Elrejtette érzelmét, s megparancsolta, vezessék őket saját házába, és készítsék fel őket a közös ebédre. A testvérek nagyon megrettentek, amikor megtudták, hogy a kormányzó palotájába vezetik őket és attól féltek, hogy a zsákjaikban talált pénzt kérik majd számon ott tőlük. Azt gondolták, hogy mindezt szándékosan tervezték el, hogy okot találjanak rabszolgává tételükre. Kétségbeesésükben a ház gondnokához fordultak és elmondták neki egyiptomi látogatásuk körülményeit. Ártatlanságuk bizonyítékául elmondták, hogy a zsákjaikban talált pénz visszahozták, és más pénzt is hoztak magukkal, hogy azon élelmet vásároljanak. "Legyetek békén, ne féljetek; a ti Istentek és a ti atyátok Istene adta néktek azt a kincset zsákjaitokba; pénzetek az én kezemhez jutott" (1Móz 43:23). Mentesültek aggodalmukról, és amikor Simeon, akit kiengedtek a börtönből, csatlakozott hozzájuk, úgy érezték, hogy Isten valóban kegyelmes hozzájuk. {PP 227.4}
When the governor again met them they presented their gifts and humbly “bowed themselves to him to the earth.” Again his dreams came to his mind, and after saluting his guests he hastened to ask, “Is your father well, the old man of whom ye spake? Is he yet alive?” “Thy servant our father is in good health, he is yet alive,” was the answer, as they again made obeisance. Then his eye rested upon Benjamin, and he said, “Is this your younger brother, of whom ye spake unto me?” “God be gracious unto thee, my son;” but, overpowered by feelings of tenderness, he could say no more. “He entered into his chamber, and wept there.” {PP 228.1}
Amikor a kormányzó ismét találkozott velük, átadták neki ajándékaikat, és alázatosan "[...] leborulának előtte a földig" (1Móz 43:26). Józsefnek ekkor ismét álma jutott eszébe. Vendégei üdvözlése után sietve kérdezgetni kezdte őket: "[...] Egészségben van-é a ti vén atyátok, akiről nékem szóltatok? Él-e még? [...] Egészségben van a te szolgád, ami atyánk, még él" (1Móz 43:27-28) - hangzott a válasz, miközben ismét mély meghajlással fejezték ki hódolatukat. Azután József tekintete megnyugodott Benjáminon és így szólt: "[...] Ez-é a ti legkisebbik atyátokfia, aki felől nékem szóltatok vala? [...]Az Isten légyen hozzád kegyelmes, fiam!" - mondta néki (1Móz 43:20). A gyengédség érzései azonban erőt vettek rajta, és nem tudott többé egy szót sem szólni. "[...] beméne azért szobájába, és ott síra" (1Móz 43:30). {PP 228.1}
Having recovered his self-possession, he returned, and all proceeded to the feast. By the laws of caste the Egyptians were forbidden to eat with people of any other nation. The sons of Jacob had therefore a table by themselves, while the governor, on account of his high rank, ate by himself, and the Egyptians also had separate tables. When all were seated the brothers were surprised to see that they were arranged in exact order, according to their ages. Joseph “sent messes unto them from before him;” but Benjamin's was five times as much as any of theirs. By this token of favor to Benjamin he hoped to ascertain if the youngest brother was regarded with the envy and hatred that had been manifested toward himself. Still supposing that Joseph did not understand their language, the brothers freely conversed with one another; thus he had a good opportunity to learn their real feelings. Still he desired to test them further, and before their departure he ordered that his own drinking cup of silver should be concealed in the sack of the youngest. {PP 228.2}
Miután visszanyerte önuralmát, visszatért vendégeihez és mindnyájan folytatták az ebédet. A kaszt törvényei az egyiptomiaknak megtiltották, hogy más népekhez tartozó emberekkel étkezzenek. Jákób fiai ezért külön asztalnál ettek, miközben a kormányzó, mint magas rangú úr csak egyedül ült asztalánál. Így az egyiptomiak számára is külön asztalokat terítettek meg. Amikor mindenki elfoglalta a helyét a neki kijelölt asztal mellett, József testvérei meglepődve fedezték fel, hogy ülőhelyeiket pontosan rendben, életkoruk szerint jelölték ki az asztal mellett. József "pedig részt juttata azoknak maga elől" (1Móz 43:34), Benjámin része azonban ötször több volt mint közülük bárkié. Benjámin megkülönböztetésével József arról akart megbizonyosodni, hogy vajon testvérei a legfiatalabb testvérüket nem illetik-e ugyanazzal az irigységgel és gyűlölettel, amelyet vele szemben egykor kimutattak. Feltételezve, hogy József nem érti beszédüket, a testvérek szabadon és nyíltan beszélgettek egymással. Így Józsefnek alkalma volt testvérei igazi érzéseinek megismerésére. További próbára tette őket. Eltávozásuk előtt megparancsolta, hogy saját ezüst poharát rejtsék el a legfiatalabb testvér zsákjába. {PP 228.2}
Joyfully they set out on their return. Simeon and Benjamin were with them, their animals were laden with grain, and all felt that they had safely escaped the perils that had seemed to surround them. But they had only reached the outskirts of the city when they were overtaken by the governor's steward, who uttered the scathing inquiry, “Wherefore have ye rewarded evil for good? Is not this it in which my lord drinketh, and whereby indeed he divineth? ye have done evil in so doing.” This cup was supposed to possess the power of detecting any poisonous substance placed therein. At that day cups of this kind were highly valued as a safeguard against murder by poisoning. {PP 229.1}
A testvérek örömmel indultak haza. Simeon és Benjámin is velük volt. Teherhordó állataikat megrakták gabonával. Mindnyájan úgy érezték, megmenekültek azoktól a veszedelmektől, amelyek látszólag körülvették őket. De amikor a várost elhagyták, a kormányzó gondnoka utolérte őket és ilyen sértő kérdést intézett hozzájuk: "[...] Miért fizettetek gonosszal a jó helyébe? Avagy nem abból iszik-é az én uram? és abból szokott jövendölni! Gonoszul cselekedtétek, amit cselekedtetek!" (1Móz 44:4-5). Abban az időben ugyanis az ilyen poharat, mint a mérgezés elleni óveszközt, igen nagyra értékelték. {PP 229.1}
To the steward's accusation the travelers answered, “Wherefore saith my lord these words? God forbid that thy servants should do according to this thing: behold, the money, which we found in our sack's mouths, we brought again unto thee out of the land of Canaan: how then should we steal out of thy lord's house silver or gold? With whomsoever of thy servants it be found, both let him die, and we also will be my lord's bondmen.” {PP 229.2}
A gondnok vádjára az utazók ezt válaszolták: "[...] Miért szól az én uram ilyen szavakkal? - Távol legyen szolgáidtól, hogy ilyen dolgot cselekedjenek. Ímé a pénzt, melyet zsákjaink szájában találtunk vala, meghoztuk néked Kánaán földjéről; hogy loptunk volna hát urad házából ezüstöt vagy aranyat? Akinél megtaláltatik a te szolgáid közül, haljon meg az; sőt mi is szolgái leszünk uramnak" (1Móz 44:7-9). {PP 229.2}
The search began immediately. “They speedily took down every man his sack to the ground,” and the steward examined each, beginning with Reuben's, and taking them in order down to that of the youngest. In Benjamin's sack the cup was found. {PP 229.4}
A kutatást azonnal elkezdték. "És sietének és leraká kiki az ő zsákját a földre, és kioldá kiki az ő zsákját" (1Móz 44:10). A gondnok mindegyik zsákot megvizsgálta. Rúben zsákjának a megvizsgálásával kezdte és gyorsan eljutott a legfiatalabb testvérhez. Benjámin zsákjában megtalálta a poharat. {PP 229.4}
The brothers rent their garments in token of utter wretchedness, and slowly returned to the city. By their own promise Benjamin was doomed to a life of slavery. They followed the steward to the palace, and finding the governor yet there, they prostrated themselves before him. “What deed is this that ye have done?” he said. “Wot ye not that such a man as I can certainly divine?” Joseph designed to draw from them an acknowledgment of their sin. He had never claimed the power of divination, but was willing to have them believe that he could read the secrets of their lives. {PP 229.5}
A testvérek gyászuk jeléül megszaggatták ruháikat és lassan visszatértek a városba. Benjámint saját fogadkozásukkal vetették rabszolgasorsra. Követték a gondnokot a palotába. A kormányzót még ott találták. Térdre borultak előtte. József így szólt hozzájuk: "Mi dolog ez amit cselekedtetek? Avagy nem tudjátok-é hogy az ilyen magamféle ember jövendölni tud?" (1Móz 44:15). József ezzel azt szándékozott elérni, hogy bűnük beismerésére késztesse őket. Sohasem igényelte magának a jövendölés erejét, de el akarta velük hitetni, hogy olvasni tud életük titkaiban. {PP 229.5}
In his deep distress Judah now drew near to the ruler and exclaimed, “O my lord, let thy servant, I pray thee, speak a word in my lord's ears, and let not thine anger burn against thy servant: for thou art even as Pharaoh.” In words of touching eloquence he described his father's grief at the loss of Joseph and his reluctance to let Benjamin come with them to Egypt, as he was the only son left of his mother, Rachel, whom Jacob so dearly loved. “Now therefore,” he said, “when I come to thy servant my father, and the lad be not with us; seeing that his life is bound up in the lad's life; it shall come to pass, when he seeth that the lad is not with us, that he will die: and thy servants shall bring down the gray hairs of thy servant our father with sorrow to the grave. For thy servant became surety for the lad unto my father, saying, If I bring him not unto thee, then I shall bear the blame to my father forever. Now therefore, I pray thee, let thy servant abide instead of the lad a bondman to my lord; and let the lad go up with his brethren. For how shall I go up to my father, and the lad be not with me? lest peradventure I see the evil that shall come on my father.” {PP 230.2}
Júda most térdein kúszva még közelebb jött a kormányzóhoz és így kiáltott fel: "Kérlek, uram, hadd szólhasson egy szót uram fülébe a te szolgád, és ne gerjedjen fel haragod a te szolgád ellen; mert hasonló vagy te a Fáraóhoz" (1Móz 44:18). Megható szavakkal írta le atyja fájdalmát, amit József elvesztése miatt érzett és vonakodását attól, hogy Benjámint elengedje velük Egyiptomba, mivel ő volt az egyetlen megmaradt fia anyjának, Rákhelnek, akit Jákób nagyon szeretett. "Ha tehát most visszamenéndek az te szolgádhoz, az én atyámhoz, és e fiú nem lesz velünk, mivelhogy annak lelke ennek lelkéhez van nőve, ha meglátja, hogy nincs meg a gyermek, meghal s akkor a te szolgáid, a te szolgádnak, a mi atyánknak ősz fejét búba borítva bocsátják alá a koporsóba. Mivel a te szolgád e fiúért az ő atyjánál kezes lett, mondván: Ha vissza nem hozom őt hozzád, mind éltig bűnös legyek az én atyám előtt. Hadd maradjon azért e gyermek helyébe a te szolgád, az én uramnak szolgájául; e gyermek pedig menjen fel az ő bátyjáival. Mert mimódon mehetnék én fel atyámhoz, ha e gyermek velem nem lenne, anélkül, hogy ne lássam a nyomorúságot, mely atyámat érné?" (1Móz 44:30-34). {PP 230.2}
Joseph was satisfied. He had seen in his brothers the fruits of true repentance. Upon hearing Judah's noble offer he gave orders that all but these men should withdraw; then, weeping aloud, he cried, “I am Joseph; doth my father yet live?” {PP 230.3}
Józsefnek ennyi elég volt. Meglátta testvéreiben az igazi bűnbánat gyümölcseit. Miután meghallgatta Júda nemes önfeláldozását, elrendelte, hogy testvérei kivételével mindenki vonuljon vissza, hogy maga maradjon az idegenekkel. Azután hangosan zokogva így kiáltott fel: "Én vagyok József, él-e még az én atyám?" (1Móz 45:3). {PP 230.3}
His brothers stood motionless, dumb with fear and amazement. The ruler of Egypt their brother Joseph, whom they had envied and would have murdered, and finally sold as a slave! All their ill treatment of him passed before them. They remembered how they had despised his dreams and had labored to prevent their fulfillment. Yet they had acted their part in fulfilling these dreams; and now that they were completely in his power he would, no doubt, avenge the wrong that he had suffered. {PP 230.4}
Testvérei mozdulatlanul, némán, félelemmel és ámulattal álltak ott. Egyiptom kormányzója nem más mint az ő testvérük, József, akire irigykedtek, akit meg akartak gyilkolni, és akit végül rabszolgának adtak el! Vele szemben gyakorolt bűnös bánásmódjuk minden részlete hirtelen lepergett szemük előtt. Eszükbe jutott, hogy mennyire megvetették álmait, és miként munkálkodtak azon , hogy azok ne teljesüljenek be. Megdöbbenve ébredtek annak tudatára, hogy cselekedeteikkel hozzájárultak az álom beteljesüléséhez. Most, hogy teljesen József hatalmában vannak, biztosak voltak abban, hogy kétségtelenül bosszút áll rajtuk mindazért a rosszért, amit tőlük elszenvedett. {PP 230.4}
Seeing their confusion, he said kindly, “Come near to me, I pray you;” and as they came near, he continued, “I am Joseph your brother, whom ye sold into Egypt. Now therefore be not grieved, nor angry with yourselves, that ye sold me hither: for God did send me before you to preserve life.” Feeling that they had already suffered enough for their cruelty toward him, he nobly sought to banish their fears and lessen the bitterness of their self-reproach. {PP 230.5}
József, amikor látta zavarukat, kedvesen így szólt hozzájuk: "Jöjjetek közelebb hozzám!" És amikor közelebb mentek hozzá, így folytatta: "Én vagyok József, a ti testvéretek, kit eladtatok vala Egyiptomba. És most ne bánkódjatok, és ne bosszankodjatok azon, hogy engem ide eladtatok; mert a ti megmaradástokért küldött el engem Isten ti előttetek" (1Móz 45:4-5). Érezve, hogy már eléggé megszenvedtek az iránta elkövetett kegyetlenségükért, nemesen igyekezett száműzni félelmüket és csökkenteni önvádjuk keserűségét. {PP 230.5}
“For these two years,” he continued, “hath the famine been in the land: and yet there are five years, in the which there shall neither be earing nor harvest. And God sent me before you to preserve you a posterity in the earth, and to save your lives by a great deliverance. So now it was not you that sent me hither, but God: and He hath made me a father to Pharaoh, and lord of all his house, and a ruler throughout all the land of Egypt. Haste ye, and go up to my father, and say unto him, Thus saith thy son Joseph, God hath made me lord of all Egypt: come down unto me tarry not: and thou shalt dwell in the land of Goshen, and thou shalt be near unto me, thou, and thy children, and thy children's children, and thy flocks, and thy herds, and all that thou hast: and there will I nourish thee; for yet there are five years of famine; lest thou, and thy household, and all that thou hast, come to poverty. And, behold, your eyes see, and the eyes of my brother Benjamin, that it is my mouth that speaketh unto you.” “And he fell upon his brother Benjamin's neck, and wept; and Benjamin wept upon his neck. Moreover he kissed all his brethren, and wept upon them: and after that his brethren talked with him.” They humbly confessed their sin and entreated his forgiveness. They had long suffered anxiety and remorse, and now they rejoiced that he was still alive. {PP 231.1}
"Mert immár két esztendeje - folytatta - hogy éhség van e földön, de még öt esztendő van hátra, melyben sem szántás, sem aratás nem lesz. Az Isten küldött el engem ti előttetek, hogy míveljem a ti megmaradásotokat e földön, és hogy megmenthesselek titeket nagy szabadítással. Nem ti küldöttetek azért engem ide, hanem az Isten, ki engem a Fáraó atyjává tett, és egész házának urává, és Egyiptom egész földének fejelmévé. Siessetek és menjetek fel atyámhoz, és mondjátok néki: Ezt mondja a te fiad József: Az Isten engem egész Egyiptomnak urává tett, jöjj le én hozzám, ne késsél. És Gósen földén lakozol, és én hozzám közel leszesz, mind te, mind fiaid, mind fiaidnak fiai, juhaid, barmaid, és mindened, amid van. és eltartalak ott téged, mert még öt esztendei éhség lesz, hogy tönkre ne juss te, és házadnépe, és semmi, amid van. És ímé a ti szemeitek látják, és az én atyámfiának Benjáminnak szemei, hogy az én szám szól hozzátok. [...] És siessetek s hozzátok ide az én atyámat. És nyakába borula az ő öccsének Benjáminnak és síra; Benjámin is síra az ő nyakán. És megcsókolá mind az ő testvéreit és síra ő rajtok; azután beszédbe ereszkedének vele az ő testvérei" (1Móz 45:6-12.14-15). Alázatosan bevallották neki bűnüket és könyörögve kérték bocsánatát. Hosszú ideig szenvedtek a nyugtalanságtól és a lelkifurdalástól, és most azon örvendeztek, hogy ő még él. {PP 231.1}
The news of what had taken place was quickly carried to the king, who, eager to manifest his gratitude to Joseph, confirmed the governor's invitation to his family, saying, “The good of all the land of Egypt is yours.” The brothers were sent away abundantly supplied with provision and carriages and everything necessary for the removal of all their families and attendants to Egypt. On Benjamin, Joseph bestowed more valuable gifts than upon the others. Then, fearing that disputes would arise among them on the homeward journey, he gave them, as they were about to leave him, the charge, “See that ye fall not out by the way.” {PP 231.2}
A történtek híre gyorsan eljutott a királyhoz, aki igyekezett József iránti háláját kifejezni. Ezért megerősítette azt a meghívást, amit a kormányzó a családjának küldött. Ezt mondta: "[...] én néktek adom Egyiptom földének javát, hogy éljétek e földnek zsírját" (1Móz 45:18). József a testvéreit bőségesen ellátta élelmiszerrel, szekerekkel és mindennel, ami szükséges volt az egész család Egyiptomba költözéséhez. Benjámint József értékesebb ajándékokkal ajándékozta meg, mint a többi testvér. Mivel félt attól, hogy a hazafelé vezető úton vita támad közöttük, ezért amikor már induló félben voltak, rájuk parancsolt: "[...] Ne háborogjatok az úton" (1Móz 45:24). {PP 231.2}
The sons of Jacob returned to their father with the joyful tidings, “Joseph is yet alive, and he is governor over all the land of Egypt.” At first the aged man was overwhelmed; he could not believe what he heard; but when he saw the long train of wagons and loaded animals, and when Benjamin was with him once more, he was convinced, and in the fullness of his joy exclaimed, “It is enough; Joseph my son is yet alive: I will go and see him before I die.” {PP 231.3}
Jákób fiai örömüzenettel tértek vissza atyjukhoz: "[...] József még él, és hogy uralkodik egész Egyiptom földén" (1Móz 45:26). Az idős ember először annyira meglepődött, hogy el sem akarta hinni azt, amit hallott. Amikor látta a szekerek hosszú sorát és a megrakott állatokat, és amikor Benjámin is újra vele volt, meggyőződött arról, hogy mindez igaz, és örömében így kiáltott fel: "Elég nékem, hogy József az én fiam még él: lemegyek hát, hogy meglássam őt minekelőtte meghalok" (1Móz 45:28). {PP 231.3}
Another act of humiliation remained for the ten brothers. They now confessed to their father the deceit and cruelty that for so many years had embittered his life and theirs. Jacob had not suspected them of so base a sin, but he saw that all had been overruled for good, and he forgave and blessed his erring children. {PP 232.1}
A tíz testvér számára azonban még hátra volt a megalázkodás. Be kellett vallaniuk atyjuknak azt az általuk elkövetett csalárdságot és kegyetlenséget, amely oly sok évig megkeserítette atyjuk életét és saját életüket. Jákób nem akarta elhinni róluk, hogy ily aljas bűn elkövetésére képesek. Látta, hogy minden jóra fordult, megbocsátott tévelygő gyermekeinek és megáldotta őket. {PP 232.1}
The father and his sons, with their families, their flocks and herds, and numerous attendants, were soon on the way to Egypt. With gladness of heart they pursued their journey, and when they came to Beersheba the patriarch offered grateful sacrifices and entreated the Lord to grant them an assurance that He would go with them. In a vision of the night the divine word came to him: “Fear not to go down into Egypt; for I will there make of thee a great nation. I will go down with thee into Egypt; and I will also surely bring thee up again.” {PP 232.2}
Jákób és fiai családjaikkal, nyájaikkal, gulyáikkal és a melléjük rendelt kísérőkkel együtt hamarosan úton voltak Egyiptom felé. Az utat boldog és vidám szívvel tették meg. Amikor Beérsebába érkeztek, a pátriárka hálaáldozatokat mutatott be, és imában kérte az Urat, biztosítsa kíséretéről őket. Éjjel látomásban megjelent neki Isten és így szólt: "[...] Ne félj lemenni Egyiptomba: mert nagy néppé teszlek ott téged. Én lemegyek veled Egyiptomba, és én bizonnyal fel is hozlak; és József fogja bé a te szemeidet" (1Móz 46:3-4). {PP 232.2}
The assurance, “Fear not to go down into Egypt; for I will there make of thee a great nation,” was significant. The promise had been given to Abraham of a posterity numberless as the stars, but as yet the chosen people had increased but slowly. And the land of Canaan now offered no field for the development of such a nation as had been foretold. It was in the possession of powerful heathen tribes, that were not to be dispossessed until “the fourth generation.” If the descendants of Israel were here to become a numerous people, they must either drive out the inhabitants of the land or disperse themselves among them. The former, according to the divine arrangement, they could not do; and should they mingle with the Canaanites, they would be in danger of being seduced into idolatry. Egypt, however, offered the conditions necessary to the fulfillment of the divine purpose. A section of country well-watered and fertile was open to them there, affording every advantage for their speedy increase. And the antipathy they must encounter in Egypt on account of their occupation—for every shepherd was “an abomination unto the Egyptians”—would enable them to remain a distinct and separate people and would thus serve to shut them out from participation in the idolatry of Egypt. {PP 232.3}
Ennek az ígéretnek: "Ne félj lemenni Egyiptomba; mert nagy néppé teszlek ott téged" igen nagy jelentősége volt. Ábrahámnak ugyan azt ígérte Isten, hogy utódai megszámlálhatatlanok lesznek, mint a csillagok, de eddig a választott nép csak lassan szaporodott. Kánaán földje pedig most nem látszott alkalmasnak arra, hogy ott egy nagy nemzet fejlődhessék ki, amelyről a jövendölés szólt. Kánaán területe hatalmas pogány törzsek birtokában volt és "a negyedik nemzedékig" ők birtokolják azt. Ha Izrael leszármazottai itt akarnának most nagy néppé fejlődni, akkor előbb vagy ki kellene űzni Kánaán földjéről az ország pogány lakóit, vagy el kellene vegyülniük közöttük. Az előbbit az isteni rendelkezés szerint nem tehetik meg; ha pedig elvegyülnek a kanaánitákkal, akkor azok bálványimádásra csábítják őket. Egyiptom azokat a feltételeket kínálta, amelyek szükségesek az isteni szándék megvalósításához. Az ország bővizű és termékeny szakasza állt rendelkezésükre. a letelepedésre, mindazokkal az előnyökkel, amelyek elengedhetetlenek voltak gyors növekedésükhöz., Az a tény, hogy foglalkozásuk miatt elkerülhetetlenül szembe találják magukat az egyiptomiak ellenszenvével - "[...] mert minden juhpásztor utálatos az Egyiptombeliek előtt" (1Móz 46:34) - arra volt jó, hogy egyrészt megmaradjanak külön és elkülönített népnek, másrészt védte őket az Egyiptomban gyakorolt bálványimádástól. {PP 232.3}
Upon reaching Egypt the company proceeded directly to the land of Goshen. Thither came Joseph in his chariot of state, attended by a princely retinue. The splendor of his surroundings and the dignity of his position were alike forgotten; one thought alone filled his mind, one longing thrilled his heart. As he beheld the travelers approaching, the love whose yearnings had for so many long years been repressed, would no longer be controlled. He sprang from his chariot and hastened forward to bid his father welcome. “And he fell on his neck, and wept on his neck a good while. And Israel said unto Joseph, Now let me die, since I have seen thy face, because thou art yet alive.” {PP 233.1}
Egyiptomban egyenesen Gósen földjére mentek. Ide érkezett József is állami hintón, fejedelmi kíséretével. Környezetének pompáját és állásának méltóságát elfelejtette. Csak egy gondolat töltötte be szívét és elméjét, csak egy vágyakozás hatotta át egész lényét. Amikor meglátta a közeledő utazókat, nem tudott többé uralkodni érzésein, amelyet oly sok éven át elfojtott. Kiugrott hintójából és előreszaladt, hogy örömmel üdvözölje atyját. "[...] amint maga előtt látá, nyakába borula, és síra az ő nyakán sok ideig. És monda Izrael Józsefnek: Immár örömest meghalok, minekutána láttam a te orcádat, hogy még élsz" (1Móz 46:29-30). {PP 233.1}
Joseph took five of his brothers to present to Pharaoh and receive from him the grant of land for their future home. Gratitude to his prime minister would have led the monarch to honor them with appointments to offices of state; but Joseph, true to the worship of Jehovah, sought to save his brothers from the temptations to which they would be exposed at a heathen court; therefore he counseled them, when questioned by the king, to tell him frankly their occupation. The sons of Jacob followed this counsel, being careful also to state that they had come to sojourn in the land, not to become permanent dwellers there, thus reserving the right to depart if they chose. The king assigned them a home, as offered, in “the best of the land,” the country of Goshen. {PP 233.2}
Azután József elvitte magával öt testvérét, hogy bemutassa őket a fáraónak, és megkapják tőle az engedélyt a földterület átvételére jövendő otthonuk számára. Miniszterelnöke iránti hálából az uralkodó kész lett volna állami tisztségekre is kinevezni őket. József azonban, mint Jahve hűséges imádója, igyekezett megvédeni testvéreit attól a kísértéstől, amelynek ki lettek volna téve a pogány királyi udvarban. Ezért azt tanácsolta nekik, ha a király megkérdezi tőlük, hogy mi a foglalkozásuk, őszintén és nyíltan mondják meg. Jákób fiai megfogadták és követték József tanácsát, és óvatosan azt is közölték a fáraóval, hogy csak ideiglenesen akarnak Egyiptomban tartózkodni, nem akarnak állandó lakosai maradni az országnak. Ily módon fenntartották maguknak azt a jogot, hogy bármikor szabadon eltávozhatnak Egyiptomból. A király pedig ígérete szerint kijelölte számukra az otthon, "[...] Egyiptom földének javát" (1Móz 45:18), Gósen földét. {PP 233.2}
Not long after their arrival Joseph brought his father also to be presented to the king. The patriarch was a stranger in royal courts; but amid the sublime scenes of nature he had communed with a mightier Monarch; and now, in conscious superiority, he raised his hands and blessed Pharaoh. {PP 233.3}
Nem sokkal Egyiptomba való megérkezésük után József atyját is elvitte a királyhoz. A pátriárka idegen volt a királyi udvarokban, de a természet fenséges jelenségei között a fáraónál is hatalmasabb Uralkodóval beszélgetett. Ezért most tudatos felsőbbséggel felemelte kezeit és megáldotta a fáraót. {PP 233.3}
In his first greeting to Joseph, Jacob had spoken as if, with this joyful ending to his long anxiety and sorrow, he was ready to die. But seventeen years were yet to be granted him in the peaceful retirement of Goshen. These years were in happy contrast to those that had preceded them. He saw in his sons evidence of true repentance; he saw his family surrounded by all the conditions needful for the development of a great nation; and his faith grasped the sure promise of their future establishment in Canaan. He himself was surrounded with every token of love and favor that the prime minister of Egypt could bestow; and happy in the society of his long-lost son, he passed down gently and peacefully to the grave. {PP 233.4}
Józsefhez intézett első üdvözletében Jákób úgy beszélt, mintha hosszú aggodalmának és szomorúságának ezen örvendetes végződése után már meghalni is kész lenne. Isten azonban még tizenhét esztendőt ajándékozott neki, amelyet békés visszavonultságban tölthetett el Gósen földjén. Ezek az esztendők boldogító ellentétei voltak az ezeket megelőző éveknek. Fiaiban látta az igazi bűnbánat bizonyítékát. Azt is látta, hogy családja olyan körülmények közé került, amelyek biztosították számukra a nagy néppé, nemzetté fejlődésükhöz elengedhetetlenül szükséges feltételeket. Hite megragadta Istennek azt a biztos ígéretét, hogy egyszer majd Kánaánban telepednek le. Körülvette a szeretnek és kedvességnek mindaz a jele, amivel Egyiptom miniszterelnöke csak megajándékozhatta őt. Boldog volt régen elveszített és megtalált fia társaságában, és békében került sírjába. {PP 233.4}
As he felt death approaching, he sent for Joseph. Still holding fast the promise of God respecting the possession of Canaan, he said, “Bury me not, I pray thee, in Egypt: but I will lie with my fathers, and thou shalt carry me out of Egypt, and bury me in their burying place.” Joseph promised to do so, but Jacob was not satisfied; he exacted a solemn oath to lay him beside his fathers in the cave of Machpelah. {PP 234.1}
Amikor Jákób érezte halála közeledtét, elküldött Józsefért. Szívében és elméjében tartotta Istennek a Kánaán majdani birtoklásáról szóló ígéretét, és ezért így szólt fiához: "[...] Kérlek ne temess el engem Egyiptomban. Midőn elaluszom az én atyáimmal, vígy ki engem Egyiptomból és temess el az ő sírjokba" (1Móz 47:29-30). József megígérte, így tesz, de Jákób nem érte be ennyivel; ünnepélyesen megeskette Józsefet, hogy atyái mellé temeti majd el Makpelah barlangjában. {PP 234.1}
Another important matter demanded attention; the sons of Joseph were to be formally instated among the children of Israel. Joseph, coming for a last interview with his father, brought with him Ephraim and Manasseh. These youths were connected, through their mother, with the highest order of the Egyptian priesthood; and the position of their father opened to them the avenues to wealth and distinction, should they choose to connect themselves with the Egyptians. It was Joseph's desire, however, that they should unite with their own people. He manifested his faith in the covenant promise, in behalf of his sons renouncing all the honors that the court of Egypt offered, for a place among the despised shepherd tribes, to whom had been entrusted the oracles of God. {PP 234.2}
Egy másik fontos ügy sem kerülte el figyelmét. József fiait törvényesen Izrael gyermekei közé kellett beiktatni. József, amikor utoljára látogatta meg atyját, magával hozta fiait is, Efraimot és Manassét. Ezek az ifjak, anyjuk révén kapcsolatban voltak az egyiptomi papság legmagasabb rendjével; apjuk tisztsége és állása megnyitotta előttük a gazdagsághoz és kiváltságokhoz vezető utat, ha úgy döntenek, hogy életüket és sorsukat az egyiptomiakkal kötik össze. József vágya az volt, hogy fiai saját népükkel egyesüljenek. Kinyilvánította hitét a szövetség ígéretében; abban, hogy fiai visszautasítják mindazokat a tisztségeket, amelyeket az egyiptomi királyi udvar felajánl nekik; és hogy helyet kapnak a megvetett pásztorkodó törzsek között, akikre Isten rábízta beszédét. {PP 234.2}
Said Jacob, “Thy two sons, Ephraim, and Manasseh, which were born unto thee in the land of Egypt, before I came unto thee into Egypt, are mine; as Reuben and Simeon, they shall be mine.” They were to be adopted as his own, and to become the heads of separate tribes. Thus one of the birthright privileges, which Reuben had forfeited, was to fall to Joseph—a double portion in Israel. {PP 234.3}
Ekkor Jákób ezt mondta: "Most tehát a te két fiad, akik néked Egyiptom földén annak előtte születtek, hogy én hozzád jöttem vala Egyiptomba, az enyéim; Efraim és Manasse, akár csak Rúben és Simeon, az enyéim lesznek" (1Móz 48:5). Saját gyermekeinek tekintette őket, hogy törzsek fejei legyenek majd. Így az elsőszülöttségi kiváltság, amelyet Rúben eljátszott, Józsefre szállt - két részt kapott Izraelben. {PP 234.3}
Jacob's eyes were dim with age, and he had not been aware of the presence of the young men; but now, catching the outline of their forms, he said, “Who are these?” On being told, he added, “Bring them, I pray thee, unto me, and I will bless them.” As they came nearer, the patriarch embraced and kissed them, solemnly laying his hands upon their heads in benediction. Then he uttered the prayer, “God, before whom my fathers Abraham and Isaac did walk, the God which fed me all my life long unto this day, the Angel which redeemed me from all evil, bless the lads.” There was no spirit of self-dependence, no reliance upon human power or cunning now. God had been his preserver and support. There was no complaint of the evil days in the past. Its trials and sorrows were no longer regarded as things that were “against” him. Memory recalled only His mercy and loving-kindness who had been with him throughout his pilgrimage. {PP 234.4}
Jákób szemei az öregség miatt már elhomályosodtak. Nem vette észre a fiatalembereket. Amikor azonban kivette a alakjuk körvonalait, megkérdezte: "Kicsodák ezek?" Miután megmondták neki, hogy kik állnak a közelében, ezt mondta: "Hozd ide őket hozzám, hadd áldjam meg" (1Móz 48:9). Amikor az ifjak odamentek hozzá, a pátriárka megölelte és megcsókolta őket. Azután ünnepélyesen a fejükre tette kezeit, hogy megáldja őket. Ezt az imát mondta: "Az Isten, akinek előtte jártak az én atyáim Ábrahám és Izsák; az Isten aki gondomat viselte, amióta vagyok, mind e napig: Amaz Angyal, ki megszabadított engem minden gonosztól, áldja meg e gyermekeket" (1Móz 48:15-16). Nem volt ebben az imában semmi magabízás, sem az emberi erőre való támaszkodás. Jákób arról tett hitvallást, hogy Isten volt a megtartója és a támasza. Nem panaszkodott a múltban elszenvedett nehéz napokért, a múlt megpróbáltatásait és bánatait többé nem tekintette úgy, mint amelyek "ellene" voltak. Emlékezete csak Isten irgalmát, szeretetét és kedvességét idézte fel, aki egész vándorlása alatt mindig vele volt. {PP 234.4}
At the last all the sons of Jacob were gathered about his dying bed. And Jacob called unto his sons, and said, “Gather yourselves together, and hear, ye sons of Jacob; and hearken unto Israel your father,” “that I may tell you that which shall befall you in the last days.” Often and anxiously he had thought of their future, and had endeavored to picture to himself the history of the different tribes. Now as his children waited to receive his last blessing the Spirit of Inspiration rested upon him, and before him in prophetic vision the future of his descendants was unfolded. One after another the names of his sons were mentioned, the character of each was described, and the future history of the tribes was briefly foretold. {PP 235.2}
Végezetül Jákób összes fiai haldokló atyjuk ágya köré gyülekeztek. Jákób egészen közel hívta őket magához, és így szólt hozzájuk: "Gyűljetek egybe, hadd jelentsem meg néktek, ami rátok következik a messze jövőben. Gyűljetek össze s hallgassatok Jákóbnak fiai! hallgassatok Izráelre, a ti atyátokra" (1Móz 49:1-2). Jákób gyakran és aggodalmaskodva gondolt jövőjükre és igyekezett magának képet alkotni a különböző törzsek történetéről. Most, amikor arra vártak, hogy megkapják utolsó áldását, Jákóbon az Isten Lelke nyugodott meg és világosan kitárult előtte leszármazottainak jövője. Egymás után említette fiai nevét, jellemezve mindegyiküket, és röviden előre megmondta törzsük történetét. {PP 235.2}
The priesthood was apportioned to Levi, the kingdom and the Messianic promise to Judah, and the double portion of the inheritance to Joseph. The tribe of Reuben never rose to any eminence in Israel; it was not so numerous as Judah, Joseph, or Dan, and was among the first that were carried into captivity. {PP 235.6}
A papságot Lévinek adta, a királyságot és a messiási ígéretet Júdának, az örökség két részét pedig Józsefnek osztotta ki. Rúben törzse sohasem emelkedett magas rangra Izraelben. Lélekszáma sohasem lett olyan nagy, mint Júda, József vagy Dán törzséé, és elsőként Rúben törzsének tagjait hurcolták el fogságba. {PP 235.6}
At the numbering of Israel, just before their entrance to Canaan, Simeon was the smallest tribe. Moses, in his last blessing, made no reference to Simeon. In the settlement of Canaan this tribe had only a small portion of Judah's lot, and such families as afterward became powerful formed different colonies and settled in territory outside the borders of the Holy Land. Levi also received no inheritance except forty-eight cities scattered in different parts of the land. In the case of this tribe, however, their fidelity to Jehovah when the other tribes apostatized, secured their appointment to the sacred service of the sanctuary, and thus the curse was changed into a blessing. {PP 235.9}
Izrael megszámlálásakor, amely a Kánaánba történt bevonulásuk előtt volt, Simeon törzse volt a legkisebb, Mózes utolsó áldásában nem is említette őket. Kánaánban való letelepedésük alkalmával ez a törzs csak a Júda osztályrészéből kapott egy kis területet. A Simeon törzséhez tartozó családok, amelyek később népesebbek lettek, különböző településeket alkottak, és a határon kívüli területeken telepedtek le. Lévi sem kapott semmi örökséget, kivéve azt a negyvennyolc várost, amelyek az ország különböző részein szétszórtan feküdt. De az Isten elleni lázadás idején, amikor a többi törzsek hitehagyók lettek, ők hűségesek maradtak Jahvéhoz, ezért Isten rájuk bízta a szentély szolgálatát és így számukra az átok áldássá változott. {PP 235.9}
“Judah, thou art he whom thy brethren shall praise:
Thy hand shall be in the neck of thine enemies;
Thy father's children shall bow down before thee.
Judah is a lion's whelp:
From the prey, my son, thou art gone up:
He stooped down, he couched as a lion,
And as an old lion: who shall rouse him up?
The scepter shall not depart from Judah,
Nor a lawgiver from between his feet,
Until Shiloh come;
And unto Him shall the gathering of the people be.”
{PP 236.2}
Júda! téged magasztalnak atyádfiai, kezed ellenségeidnek nyakán lesz s meghajolnak előtted atyáidnak fiai.
Oroszlánkölyök Júda; zsákmányt ejtvén, felmentél, fiam!
Lehevert, lenyugodott, mint a hím-oroszlán, és mint nőstény oroszlán; ki veri őt fel?
Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálca térdei közül; míg eljő Siló, és a népek néki engednek" (1Móz 49:8-10).
{PP 236.2}
“Joseph is a fruitful bough,
Even a fruitful bough by a well;
Whose branches run over the wall:
The archers have sorely grieved him,
And shot at him, and hated him:
But his bow abode in strength,
And the arms of his hands were made strong
By the hands of the mighty God of Jacob;
(From thence is the shepherd, the stone of Israel;). Even by the God of thy father, who shall help thee;
And by the Almighty, who shall bless thee
With blessings of heaven above,
Blessings of the deep that lieth under,
Blessings of the breasts, and of the womb:
The blessings of thy father have prevailed
Above the blessings of my progenitors
Unto the utmost bound of the everlasting hills:
They shall be on the head of Joseph,
And on the crown of the head of him that was separate from
his brethren.”
{PP 236.5}
"Termékeny fa József,
termő ág a forrás mellett,
ágazata meghaladja a kőfalat.
Keserítik, lövöldözik és üldözik a nyilazók:
De mereven marad kézíve,
feszülten keze karjai,
Jákób Hatalmasának kezétől,
onnan, Izráel pásztorától, kősziklájától.
Atyád Istenétől, aki segéljen;
a Mindenhatótól, aki megáldjon,
az ég áldásaival, onnan felülről,
a mélység áldásaival, mely alant terül,
az emlők és anyaméh áldásaival.
Atyád áldásai meghaladják az ős hegyek áldásait,
az örök halmok kiességeit.
Szálljanak József fejére,
a testvérek közül kiválasztatottnak koponyájára"(1Móz 49:22-26)
{PP 236.5}
Jacob had ever been a man of deep and ardent affection; his love for his sons was strong and tender, and his dying testimony to them was not the utterance of partiality or resentment. He had forgiven them all, and he loved them to the last. His paternal tenderness would have found expression only in words of encouragement and hope; but the power of God rested upon him, and under the influence of Inspiration he was constrained to declare the truth, however painful. {PP 237.1}
Jákób mindig mély és heves érzésű ember volt. Fiai iránt érzett szeretete erős és gyengéd volt. Hozzájuk intézett áldásában nem találhattak semmiféle részrehajlást vagy neheztelést. Mindnyájuknak megbocsátott és mindvégig szerette őket. Atyai gyengédsége mindig csak bátorító és reménykeltő szavakban fejeződött ki. Isten ereje nyugodott meg rajta, és az isteni ihletés befolyása alatt az igazság kijelentésére kényszerült, még akkor is, ha ezzel fájdalmat okozott is fiainak. {PP 237.1}
The last blessings pronounced, Jacob repeated the charge concerning his burial place: “I am to be gathered unto my people: bury me with my fathers ... in the cave that is in the field of Machpelah.” “There they buried Abraham and Sarah his wife; there they buried Isaac and Rebekah his wife; and there I buried Leah.” Thus the last act of his life was to manifest his faith in God's promise. {PP 237.2}
Az utolsó áldások elmondása után Jákób megismételte a temetésére vonatkozó rendelkezését: "Én az én népemhez takaríttatom, temessetek engem az én atyáimhoz, ama barlangba, amely a Khitteus Efron mezején van. Abba a barlangba, mely Kanaán földén Mamré átellenében Makpelahnak mezején van, [...] Oda temették el Ábrahámot és Sárát az ő feleségét; oda temették Izsákot és Rebekát az ő feleségét; s oda temettem el Leát is" (1Móz 49:29-31). Így életének utolsó cselekményében is az Isten ígéretében való hitet fejezte ki. {PP 237.2}
Jacob's last years brought an evening of tranquillity and repose after a troubled and weary day. Clouds had gathered dark above his path, yet his sun set clear, and the radiance of heaven illumined his parting hours. Says the Scripture, “At evening time it shall be light.” Zechariah 14:7. “Mark the perfect man, and behold the upright: for the end of that man is peace.” Psalm 37:37. {PP 237.3}
Jákób életének utolsó évei csendes, szelíd alkonyatként borultak fáradsággal, gonddal és küzdelemmel telt napjaira. Sötét felhők gyűltek össze nagyon sokszor élete ösvénye fölött, de életének napja fényben áldozott le, és a menny csillogása ragyogta be utolsó óráit. A Szentírás azt mondja: "De lesz egy nap [...] világosság lesz az estvének idején" (Zak 14:7). "Ügyelj a feddhetetlenre, nézd a becsületest, mert a jövendő a béke emberéé" (Zsolt 37:37). {PP 237.3}
Jacob had sinned, and had deeply suffered. Many years of toil, care, and sorrow had been his since the day when his great sin caused him to flee from his father's tents. A homeless fugitive, separated from his mother, whom he never saw again; laboring seven years for her whom he loved, only to be basely cheated; toiling twenty years in the service of a covetous and grasping kinsman; seeing his wealth increasing, and sons rising around him, but finding little joy in the contentious and divided household; distressed by his daughter's shame, by her brothers’ revenge, by the death of Rachel, by the unnatural crime of Reuben, by Judah's sin, by the cruel deception and malice practiced toward Joseph—how long and dark is the catalogue of evils spread out to view! Again and again he had reaped the fruit of that first wrong deed. Over and over he saw repeated among his sons the sins of which he himself had been guilty. But bitter as had been the discipline, it had accomplished its work. The chastening, though grievous, had yielded “the peaceable fruit of righteousness.” Hebrews 12:11. {PP 237.4}
Jákób vétkezett, de nagyon meg is szenvedett érte. Attól a naptól kezdve, amikor bűne miatt menekülnie kellett atyja sátraiból, évekig gond, fájdalom és bánat lett a sorsa. Hontalan vándorként messze anyjától - akit soha többé nem látott viszont - menekültként került idegen országba, Mezopotámiába, ahol hét évig dolgozott azért a leányért - Rákhelért - akit megszeretett. De csak azért, mert aljasul becsapták, húsz esztendeig szolgálta kapzsi és telhetetlen rokonát. Szemtanúja volt rokona gyarapodó gazdagságának. Fiai növekedtek körülötte, de nem sok örömben volt része az örökösen pörlekedő és megosztott házban. Lehangolta leánya szégyene, testvéreinek bosszúállása, elkeserítette Rákhel halála, Rúben természetellenes bűne, Júda bűne, s az a kegyetlen megtévesztő rosszindulat, ahogyan Józseffel viselkedtek. Milyen hosszú és sötét a rászakadt szerencsétlenségek sora, amelyeket végig kellett néznie. Újra és újra le kellett aratnia az első bűnös cselekedet gyümölcsét. Látnia kellett, hogy fiai között megismétlődnek azok a bűnök, amelyekben ő maga vétkezett. De bármilyen keserű volt is ez a lecke, nem volt hiábavaló, mert elvégezte munkáját. Bármilyen keserű volt is a fenyítés, megteremte "az igazságnak békességes gyümölcseit" (Zsid 12:11). {PP 237.4}
Inspiration faithfully records the faults of good men, those who were distinguished by the favor of God; indeed, their faults are more fully presented than their virtues. This has been a subject of wonder to many, and has given the infidel occasion to scoff at the Bible. But it is one of the strongest evidences of the truth of Scripture, that facts are not glossed over, nor the sins of its chief characters suppressed. The minds of men are so subject to prejudice that it is not possible for human histories to be absolutely impartial. Had the Bible been written by uninspired persons, it would no doubt have presented the character of its honored men in a more flattering light. But as it is, we have a correct record of their experiences. {PP 238.1}
Az ihletett könyv pontosan feljegyzi a jó emberek hibáit is, azokét, akiket Isten kegye kitüntetett. Valójában ezeket a hibákat a Biblia teljesebben tárja elénk, mint az erényeket. Ez csodálat tárgya sokak számára, a hitetleneknek pedig ez szolgáltat okot a Biblia kigúnyolására. A Szentírás igazságának azonban éppen ez a legerősebb bizonyítéka, mivel a tényeket nem vonja be szép mázzal és a bűnök igazi jellegét nem kendőzi el. Az emberek annyira telve vannak előítéletekkel, hogy képtelen az emberi történelem eseményeit részrehajlás nélkül megörökíteni. Ha a Bibliát nem ihletett személyek írták volna, kétségtelenül kedvezőbb színben tüntették volna fel a tiszteletben részesített emberek jellemét. Így azonban az ihletett írók tapasztalatainak hű feljegyzése van a kezünkben. {PP 238.1}
Men whom God favored, and to whom He entrusted great responsibilities, were sometimes overcome by temptation and committed sin, even as we at the present day strive, waver, and frequently fall into error. Their lives, with all their faults and follies, are open before us, both for our encouragement and warning. If they had been represented as without fault, we, with our sinful nature, might despair at our own mistakes and failures. But seeing where others struggled through discouragements like our own, where they fell under temptations as we have done, and yet took heart again and conquered through the grace of God, we are encouraged in our striving after righteousness. As they, though sometimes beaten back, recovered their ground, and were blessed of God, so we too may be overcomers in the strength of Jesus. On the other hand, the record of their lives may serve as a warning to us. It shows that God will by no means clear the guilty. He sees sin in His most favored ones, and He deals with it in them even more strictly than in those who have less light and responsibility. {PP 238.2}
Azokat az embereket, akik Istentől nagy kegyelmet és felelősséget kaptak, néha-néha bizony legyőzött a kísértés és bűnt követtek el, éppen úgy, ahogy ma mi is küzdünk, ingadozunk és gyakran bűnbe esünk. Ezeknek az embereknek az élete, minden tévedésükkel, balgaságukkal együtt figyelmeztetésül tárul elénk. Ha hibátlan embereket ábrázolnának, akkor bűnös természetünkkel kétségbeeshetnénk, amikor saját hibáinkra és fogyatékosságainkra gondolunk. Ha azonban azt látjuk, hogy e hősök a miénkhez hasonló próbákban küzdöttek, és hozzánk hasonlóan elbuktak a kísértések között, de mégis Isten kegyelme által győzedelmeskedtek, akkor mi is bátrak leszünk az igazságért való küzdelmünkben. Vereséget szenvedtek, de ismét felálltak és Isten megáldotta őket. Épp így mi is győztesek lehetünk Jézus erejével. Az életükről szóló pontos feljegyzések figyelmeztetések számunkra. Azt mutatják, hogy Isten semmiképpen nem mentegeti a bűnöst. Isten a legkegyeltebb szolgáiban is látja a bűnt, és még szigorúbban, keményebben bánik velük mint azokkal, akiknek kevesebb a világosságuk és a felelősségük. {PP 238.2}
After the burial of Jacob fear again filled the hearts of Joseph's brothers. Notwithstanding his kindness toward them, conscious guilt made them distrustful and suspicious. It might be that he had but delayed his revenge, out of regard to their father, and that he would now visit upon them the long-deferred punishment for their crime. They dared not appear before him in person, but sent a message: “Thy father did command before he died, saying, So shall ye say unto Joseph, Forgive, I pray thee now, the trespass of thy brethren, and their sin; for they did unto thee evil: and now, we pray thee, forgive the trespass of the servants of the God of thy father.” This message affected Joseph to tears, and, encouraged by this, his brothers came and fell down before him, with the words, “Behold, we be thy servants.” Joseph's love for his brothers was deep and unselfish, and he was pained at the thought that they could regard him as cherishing a spirit of revenge toward them. “Fear not,” he said; “for am I in the place of God? But as for you, ye thought evil against me; but God meant it unto good, to bring to pass, as it is this day, to save much people alive. Now therefore fear ye not: I will nourish you, and your little ones.” {PP 239.1}
Jákób temetése után József testvéreinek szívét ismét félelem töltötte el. József irántuk mutatott minden kedvessége ellenére bizalmatlanok voltak. Azt gondolták, József talán csak atyja iránti szeretetből halasztotta el büntetésüket. Személyesen nem is mertek előtte megjelenni, hanem csak üzenetet küldtek neki: "[...] A te atyád megparancsolta nékünk az ő holta előtt, mondván: Így szóljatok Józsefhez: Kérünk téged, bocsásd meg a te atyádfiainak vétkét és bűnöket, mert gonoszul cselekedtek te ellened. Most azért bocsásd meg azoknak vétkét, akik a te atyád Istenét szolgálják" (1Móz 50:16-17). Az üzenet könnyekre fakasztotta Józsefet, és ez felbátorította testvéreit, hogy elmenjenek hozzá és leboruljanak előtte e szavakkal: "[...] Ímé mi a te szolgáid vagyunk" (1Móz 50:18). József testvérei iránt érzett szeretete mély és önzetlen volt, fájt neki, hogy olyannak tekintették őt, mint aki a bosszúállás lelkületét dédelgeti magában. "Ne féljetek" - mondotta nékik - "avagy Isten gyanánt vagyok-é én? Ti gonoszt gondoltatok én ellenem, de Isten azt jóra gondolta fordítani, hogy cselekedjék úgy amint ma, hogy sok nép életét megtartsa. Most annakokáért ne féljetek: Eltartalak én titeket és a ti gyermekeiteket" (1Móz 50:19-21). {PP 239.1}
The life of Joseph illustrates the life of Christ. It was envy that moved the brothers of Joseph to sell him as a slave; they hoped to prevent him from becoming greater than themselves. And when he was carried to Egypt, they flattered themselves that they were to be no more troubled with his dreams, that they had removed all possibility of their fulfillment. But their own course was overruled by God to bring about the very event that they designed to hinder. So the Jewish priests and elders were jealous of Christ, fearing that He would attract the attention of the people from them. They put Him to death, to prevent Him from becoming king, but they were thus bringing about this very result. {PP 239.2}
József élete Krisztus életét ábrázolja. Az irigység indította József testvéreit arra, hogy rabszolgaként adják el őt. Azt remélték, ezzel megakadályozzák, hogy nagyobb legyen náluk. Amikor eladták őt Egyiptomba, akkor abban a hitben ringatták magukat, hogy nem zavarják őket többé József álmai, és azok teljesülésének még a lehetőségét is megakadályozták. De Isten őrködött az események felett. Éppen elősegítették azt, amit meg akartak akadályozni. Éppen így a zsidó papok és vének is féltékenyek voltak Krisztusra. Attól féltek, hogy a Messiás elvonja az emberek figyelmét róluk. Megölték, hogy ne lehessen Király, és nem gondolták, hogy ezzel éppen királyságát segítették elő. {PP 239.2}
Joseph, through his bondage in Egypt, became a savior to his father's family; yet this fact did not lessen the guilt of his brothers. So the crucifixion of Christ by His enemies made Him the Redeemer of mankind, the Saviour of the fallen race, and Ruler over the whole world; but the crime of His murderers was just as heinous as though God's providential hand had not controlled events for His own glory and the good of man. {PP 239.3}
József egyiptomi rabszolgasága által lett a megmentője, szabadítója atyja családjának. Ez a tény azonban semmivel sem teszi kisebbé testvérei vétkét. Éppen így Krisztust ellenségei által történt keresztre feszítése tette az emberiség Megváltójává, az elesett emberi nemzetség Szabadítójává és az egész világ Urává. Gyilkosainak bűne azonban éppen olyan szörnyű és megvetendő marad, mintha Isten gondviselő keze nem fordította volna Krisztus dicsőségére és az emberiség javára az eseményeket. {PP 239.3}
As Joseph was sold to the heathen by his own brothers, so Christ was sold to His bitterest enemies by one of His disciples. Joseph was falsely accused and thrust into prison because of his virtue; so Christ was despised and rejected because His righteous, self-denying life was a rebuke to sin; and though guilty of no wrong, He was condemned upon the testimony of false witnesses. And Joseph's patience and meekness under injustice and oppression, his ready forgiveness and noble benevolence toward his unnatural brothers, represent the Saviour's uncomplaining endurance of the malice and abuse of wicked men, and His forgiveness, not only of His murderers, but of all who have come to Him confessing their sins and seeking pardon. {PP 239.4}
Amiként Józsefet a saját testvérei adták el a pogányoknak; éppen úgy Krisztust is saját tanítványainak egyike adta el legelkeseredettebb ellenségeinek. Józsefet hamisan vádolták meg, és erényei miatt vetették börtönbe; éppen úgy Krisztust is igazságossága miatt vetették meg, mert önmegtagadó élete feddés volt a bűnösök számára. Bár semmi bűnt nem találtak benne, mégis a hamis tanuk bizonyságtétele alapján elítélték. József türelme és szelídsége a vele szemben elkövetett igazságtalanság és zsarnokság idején; a megbocsátásra és a jótékonyságra való készsége igazságtalanul viselkedő testvéreivel szemben szintén jelképe az Üdvözítő magatartásának, aki panasz nélkül hordozta el a gonosz emberek rosszindulatú cselekedeteit, s nemcsak gyilkosainak bocsátott meg, hanem mindazoknak megbocsát ma is, akik bűneiket megvallva eljönnek hozzá és nála keresnek bocsánatot. {PP 239.4}
Joseph outlived his father fifty-four years. He lived to see “Ephraim's children of the third generation: the children also of Machir the son of Manasseh were brought up upon Joseph's knees.” He witnessed the increase and prosperity of his people, and through all the years his faith in God's restoration of Israel to the Land of Promise was unshaken. {PP 240.1}
József ötvennégy évvel élte túl atyját. Megérte azt, hogy meglássa: "[...] Efraimtól harmad ízen való fiait; Manasse fiának Mákhirnak is születtek József térdén gyermekei" (1Móz 50:23). Tanúja lett népe szaporodásának, boldogulásának, és egész életében rendületlenül hitt abban, hogy Isten - ígérete szerint - visszaviszi Izraelt az ígéret földjére. {PP 240.1}
When he saw that his end was near, he summoned his kinsmen about him. Honored as he had been in the land of the Pharaohs, Egypt was to him but the place of his exile; his last act was to signify that his lot was cast with Israel. His last words were, “God will surely visit you, and bring you out of this land unto the land which He sware to Abraham, to Isaac, and to Jacob.” And he took a solemn oath of the children of Israel that they would carry up his bones with them to the land of Canaan. “So Joseph died, being an hundred and ten years old: and they embalmed him, and he was put in a coffin in Egypt.” And through the centuries of toil which followed, the coffin, a reminder of the dying words of Joseph, testified to Israel that they were only sojourners in Egypt, and bade them keep their hopes fixed upon the Land of Promise, for the time of deliverance would surely come. {PP 240.2}
József - amikor látta, hogy élete vége már közel van - rokonait összehívta, és maga köré gyűjtötte. Bármilyen nagy tiszteletben részesítették is őt a fáraók földjén, Egyiptomban számára mégis csak a száműzetés helye. Az volt utolsó cselekedete, hogy bizonyságot tett Izraellel való sorsközösségéről. Ezek voltak utolsó szavai: "[...] Én meghalok, de Isten bizonnyal meglátogat titeket és felvisz titeket e földről arra a földre, melyet esküvel ígért meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak" (1Móz 50:24). Azután ünnepélyesen megeskette Izrael gyermekeit, hogy csontjait magukkal vigyék majd Kánaán földjére. "És meghala József száztíz esztendős korában, és bebalzsamozák, és koporsóba tevék Egyiptomban" (1Móz 50:25-26). Az évszázadok során - a nehéz rabszolgaság alatt - amely ezt az időt követte, ez a koporsó mindig József utolsó szavaira emlékeztette Izrael gyermekeit, és arról tett előttük bizonyságot, hogy csak ideiglenesen tartózkodnak Egyiptomban. Arra figyelmeztette őket, hogy reményüket mindig az ígéret földje felé irányítsák, mert szabadulásuk ideje biztosan eljön. {PP 240.2}
