Jacob and Esau, the twin sons of Isaac, present a striking contrast, both in character and in life. This unlikeness was foretold by the angel of God before their birth. When in answer to Rebekah's troubled prayer he declared that two sons would be given her, he opened to her their future history, that each would become the head of a mighty nation, but that one would be greater than the other, and that the younger would have the pre-eminence. {PP 177.1}
Izsák ikerfiai - Jákób és Ézsaú - jelleme és élete élesen különbözött egymástól. Ezt a különbséget Isten angyala megjövendölte születésük előtt. Amikor az angyal Rebeka aggódó imájára válaszként kijelentette, hogy két fiút kap, feltárta neki jövendő történetüket - hogy mindketten hatalmas nép fejévé lesznek, de az egyik nagyobb lesz a másiknál, és a fiatalabb lesz a kiemelkedőbb. {PP 177.1}
Esau grew up loving self-gratification and centering all his interest in the present. Impatient of restraint, he delighted in the wild freedom of the chase, and early chose the life of a hunter. Yet he was the father's favorite. The quiet, peace-loving shepherd was attracted by the daring and vigor of this elder son, who fearlessly ranged over mountain and desert, returning home with game for his father and with exciting accounts of his adventurous life. Jacob, thoughtful, diligent, and care-taking, ever thinking more of the future than the present, was content to dwell at home, occupied in the care of the flocks and the tillage of the soil. His patient perseverance, thrift, and foresight were valued by the mother. His affections were deep and strong, and his gentle, unremitting attentions added far more to her happiness than did the boisterous and occasional kindnesses of Esau. To Rebekah, Jacob was the dearer son. {PP 177.2}
Ézsaú saját kedvét keresve nőtt fel, és minden érdeklődése a jelenre összpontosult. Nem tűrte a korlátozást, és örömét lelte a vadászélet szilaj szabadságában. Egész fiatalon úgy döntött, hogy vadász lesz. Mégis ő volt atyja kedvence. A csendes, békeszerető pásztornak tetszett az idősebb fiú merészsége és ereje, aki félelmet nem ismerve barangolt be hegyet és pusztát, hazatérve vadat vitt atyjának, és elmesélte kalandos életének izgalmas történeteit. A meggondolt, szorgalmas és gondos Jákób, aki többet gondolt a jövőre, mint a jelenre, elégedetten élt otthon, gondozta a nyájat, és művelte a földet. Türelmét és állhatatosságát, gazdaságosságát és óvatosságát anyja értékelte. Jákób érzései mélyek és erősek voltak, gyengédségével és szüntelen figyelmességével sokkal több örömet szerzett anyjának, mint Ézsaú hangoskodó, időnkénti kedvessége. Rebekának Jákób volt a kedvesebb. {PP 177.2}
The promises made to Abraham and confirmed to his son were held by Isaac and Rebekah as the great object of their desires and hopes. With these promises Esau and Jacob were familiar. They were taught to regard the birthright as a matter of great importance, for it included not only an inheritance of worldly wealth but spiritual pre-eminence. He who received it was to be the priest of his family, and in the line of his posterity the Redeemer of the world would come. On the other hand, there were obligations resting upon the possessor of the birthright. He who should inherit its blessings must devote his life to the service of God. Like Abraham, he must be obedient to the divine requirements. In marriage, in his family relations, in public life, he must consult the will of God. {PP 177.3}
Az Ábrahámnak tett és fiának megerősített ígéretek álltak Izsák és Rebeka vágyainak és reményeinek középpontjában. Ézsaú és Jákób jól ismerte ezeket az ígéreteket. Arra tanították őket, hogy az elsőszülöttségi jogot nagyon fontos dolognak tartsák, mert az nemcsak világi javak öröklését foglalta magában, hanem kiemelkedő lelki értékeket is. Az elsőszülöttségi jog birtokosa volt a család papja, és tőle származott a világ eljövendő Megváltója. Másrészről az elsőszülöttségi jog birtokosának kötelezettségei is voltak. Aki örökli majd áldásait, annak Isten szolgálatára kell szentelnie életét. Ábrahámhoz hasonlóan teljesítenie kell Isten kívánalmait. Házasságában, családi kapcsolataiban, a közéletben Isten akaratát kell követnie. {PP 177.3}
Isaac made known to his sons these privileges and conditions, and plainly stated that Esau, as the eldest, was the one entitled to the birthright. But Esau had no love for devotion, no inclination to a religious life. The requirements that accompanied the spiritual birthright were an unwelcome and even hateful restraint to him. The law of God, which was the condition of the divine covenant with Abraham, was regarded by Esau as a yoke of bondage. Bent on self-indulgence, he desired nothing so much as liberty to do as he pleased. To him power and riches, feasting and reveling, were happiness. He gloried in the unrestrained freedom of his wild, roving life. Rebekah remembered the words of the angel, and she read with clearer insight than did her husband the character of their sons. She was convinced that the heritage of divine promise was intended for Jacob. She repeated to Isaac the angel's words; but the father's affections were centered upon the elder son, and he was unshaken in his purpose. {PP 178.1}
Izsák ismertette fiaival a kiváltságokat és a feltételeket, s világosan megmondta, hogy Ézsaút, az idősebbet illeti meg az elsőszülöttségi jog. De Ézsaúnak nem volt kedve a jámborsághoz, ő nem hajlott a vallásos életre. A lelki elsőszülöttségi joggal járó követelményeket kellemetlen, sőt gyűlölt korlátozásnak tartotta. Isten törvényét, amely az Ábrahámmal kötött szövetség feltétele volt, Ézsaú a szolgaság igájának tekintette. Ki akarta elégíteni vágyait, és semmit sem kívánt annyira, mint hogy azt tehesse, ami neki tetszik. A hatalom és gazdagság, lakmározás és dőzsölés jelentette neki a boldogságot. Szilaj, kószáló, gátlástalan szabad életben lelte kedvét. Rebeka emlékezett az angyal szavaira, és világosabban ítélte meg fiai jellemét, mint férje. Biztos volt abban, hogy Isten ígéretének öröksége Jákóbnak szól. Elismételte Izsáknak az angyal szavait, de az atya az idősebb fiúra összpontosította szeretetét, és nem ingott meg szándékában. {PP 178.1}
Jacob had learned from his mother of the divine intimation that the birthright should fall to him, and he was filled with an unspeakable desire for the privileges which it would confer. It was not the possession of his father's wealth that he craved; the spiritual birthright was the object of his longing. To commune with God as did righteous Abraham, to offer the sacrifice of atonement for his family, to be the progenitor of the chosen people and of the promised Messiah, and to inherit the immortal possessions embraced in the blessings of the covenant—here were the privileges and honors that kindled his most ardent desires. His mind was ever reaching forward to the future, and seeking to grasp its unseen blessings. {PP 178.2}
Jákób megtudta anyjától, hogy Isten neki szánta az elsőszülöttségi jogot, és kimondhatatlanul vágyott az ezzel járó kiváltságokra. Nem atyja gazdagsága után sóvárgott, hanem lelki elsőszülöttségi jogra. Istennel beszélgetni, ahogy az igaz Ábrahám tette; engesztelő áldozatot mutatni be családjáért; a választott nép és a megígért Messiás ősatyjává lenni és örökölni a szövetség áldásaiban foglalt múlhatatlan javakat, ezekre a kiváltságokra és erre a megtiszteltetésre vágyott egész szívével. Mindig a jövőre gondolt, és igyekezett megragadni láthatatlan áldásait. {PP 178.2}
With secret longing he listened to all that his father told concerning the spiritual birthright; he carefully treasured what he had learned from his mother. Day and night the subject occupied his thoughts, until it became the absorbing interest of his life. But while he thus esteemed eternal above temporal blessings, Jacob had not an experimental knowledge of the God whom he revered. His heart had not been renewed by divine grace. He believed that the promise concerning himself could not be fulfilled so long as Esau retained the rights of the first-born, and he constantly studied to devise some way whereby he might secure the blessing which his brother held so lightly, but which was so precious to himself. {PP 178.3}
Titkolt vágyódással hallgatta mindazt, amit atyja a lelki elsőszülöttségi jogról mondott; kincsként őrizte azt, amit anyjától megtudott. Éjjel és nappal ez foglalkoztatta, annyira, hogy egész életét betöltő érdeklődéssé vált. Jákób többre értékelte az örök áldásokat, mint a mulandókat, de nem volt tapasztalata Istennel, akit imádott. Szívét nem újította meg Isten kegyelme. Azt hitte, hogy a róla szóló ígéret nem valósulhat meg addig, amíg Ézsaúé az elsőszülöttségi jog. Állandóan azt kutatta, hogyan szerezheti meg azokat az áldásokat, amelyeket bátyja annyira nem becsült, de ami neki olyan értékes volt. {PP 178.3}
When Esau, coming home one day faint and weary from the chase, asked for the food that Jacob was preparing, the latter, with whom one thought was ever uppermost, seized upon his advantage, and offered to satisfy his brother's hunger at the price of the birthright. “Behold, I am at the point to die,” cried the reckless, self-indulgent hunter, “and what profit shall this birthright do to me?” And for a dish of red pottage he parted with his birthright, and confirmed the transaction by an oath. A short time at most would have secured him food in his father's tents, but to satisfy the desire of the moment he carelessly bartered the glorious heritage that God Himself had promised to his fathers. His whole interest was in the present. He was ready to sacrifice the heavenly to the earthly, to exchange a future good for a momentary indulgence. {PP 179.1}
Ézsaú, amikor egy napon a vadászatból lankadtan és fáradtan jött haza, abból az ételből kért, amit Jákób készített. Jákób, akit főként egy gondolat foglalkoztatott, megragadta a kedvező alkalmat, és felkínálta, hogy az elsőszülöttségi jog árán kielégíti bátyja éhségét. "[...] Ímé én halni járok," - kiáltotta a meggondolatlan vadász, aki önmagától semmit sem tagadott meg - "mire való hát nékem az én elsőszülöttségem?" (1Móz 25:32). És egy tál lencséért megvált elsőszülöttségi jogától, esküvel erősítve meg azt. Nem sokkal később kaphatott volna ételt atyja sátraiban, de hogy kielégítse pillanatnyi kívánságát, könnyelműen elcserélte azt a dicső örökséget, amelyet maga Isten ígért atyáinak. Minden érdeklődése a jelenre irányult. Kész volt feláldozni a mennyeit a földiért, felcserélni a jövendő jót egy pillanatnyi élvezetért. {PP 179.1}
“Thus Esau despised his birthright.” In disposing of it he felt a sense of relief. Now his way was unobstructed; he could do as he liked. For this wild pleasure, miscalled freedom, how many are still selling their birthright to an inheritance pure and undefiled, eternal in the heavens! {PP 179.2}
"[...] Így veté meg Ézsaú az elsőszülöttséget" (1Móz 25:34). Megkönnyebbült, amikor túladott rajta. Útja most már akadálytalan: azt tehet, ami neki tetszik. Tévesen szabadságnak nevezett vad élvezetért most is hányan adják el elsőszülöttségi jogukat, a tiszta, folt nélküli, a menny örökkévalóságára szóló örökség jogát! {PP 179.2}
Ever subject to mere outward and earthly attractions, Esau took two wives of the daughters of Heth. They were worshipers of false gods, and their idolatry was a bitter grief to Isaac and Rebekah. Esau had violated one of the conditions of the covenant, which forbade intermarriage between the chosen people and the heathen; yet Isaac was still unshaken in his determination to bestow upon him the birthright. The reasoning of Rebekah, Jacob's strong desire for the blessing, and Esau's indifference to its obligations had no effect to change the father's purpose. {PP 179.3}
A pusztán külső és földi varázsnak hódoló Ézsaú két feleséget vett Khitteus lányai közül. ők hamis isteneket imádtak, és bálványimádásuk kegyetlenül fájt Izsáknak és Rebekának. Ézsaú megszegte a szövetség egyik feltételét, azt, amely megtiltotta a választott nép és a pogányok közti házasságot. Izsák még mindig kitartott elhatározása mellett, hogy Ézsaúra ruházza az elsőszülöttségi jogot. Rebeka érve - Jákób áldás utáni vágyódása, és Ézsaú közömbössége az elsőszülöttségi jog kötelezettségeivel szemben - nem tudta megváltoztatni az atya szándékát. {PP 179.3}
Years passed on, until Isaac, old and blind, and expecting soon to die, determined no longer to delay the bestowal of the blessing upon his elder son. But knowing the opposition of Rebekah and Jacob, he decided to perform the solemn ceremony in secret. In accordance with the custom of making a feast upon such occasions, the patriarch bade Esau, “Go out to the field, and take me some venison; and make me savory meat, ... that my soul may bless thee before I die.” {PP 179.4}
Évek múltak el, amíg az öreg és vak Izsák, aki közeli halálára készült, elhatározta, hogy nem vár tovább, hanem megáldja idősebb fiát. Ismerve Rebeka és Jákób ellenvéleményét, titokban akarta elvégezni az ünnepélyes szertartást. Szokás volt ilyen alkalmakkor lakomát készíteni, ezért a pátriárka így szólt Ézsaúhoz: "[...] menj ki a mezőre, és vadássz énnékem vadat. És csinálj nékem kedvem szerint való ételt [...] hogy megáldjon téged az én lelkem, minekelőtte meghalok" (1Móz 27:3-4). {PP 179.4}
Rebekah divined his purpose. She was confident that it was contrary to what God had revealed as His will. Isaac was in danger of incurring the divine displeasure and of debarring his younger son from the position to which God had called him. She had in vain tried the effect of reasoning with Isaac, and she determined to resort to stratagem. {PP 180.1}
Rebeka megsejtette Izsák szándékát. Meg volt győződve arról, hogy az ellentétben van Isten kijelentett akaratával. Félő volt, hogy Izsák magára vonja Isten haragját, és megfosztja fiatalabb fiát attól a feladattól, amelyre Isten elhívta. Rebeka elhatározta, hogy cselhez folyamodik, mivel hiába próbálta érvekkel meggyőzni Izsákot. {PP 180.1}
No sooner had Esau departed on his errand than Rebekah set about the accomplishment of her purpose. She told Jacob what had taken place, urging the necessity of immediate action to prevent the bestowal of the blessing, finally and irrevocably, upon Esau. And she assured her son that if he would follow her directions, he might obtain it as God had promised. Jacob did not readily consent to the plan that she proposed. The thought of deceiving his father caused him great distress. He felt that such a sin would bring a curse rather than a blessing. But his scruples were overborne, and he proceeded to carry out his mother's suggestions. It was not his intention to utter a direct falsehood, but once in the presence of his father he seemed to have gone too far to retreat, and he obtained by fraud the coveted blessing. {PP 180.2}
Amikor Ézsaú útnak indult, Rebeka azonnal hozzáfogott szándéka megvalósításához. Elmondta Jákóbnak, mi történt, hangsúlyozva, hogy azonnali cselekvésre van szükség, nehogy Ézsaú nyerje el az áldást véglegesen és megmásíthatatlanul. Biztosította fiát arról, hogy ha követi utasításait, ő kaphatja meg azt, ahogy Isten megígérte. Jákób nem szívesen fogadta az anyja által javasolt tervet. Az a gondolat, hogy becsapja atyját, nagyon lehangolta. Úgy érezte, hogy ez a bűn inkább átkot, mint áldást hoz. De az anya eloszlatta fia aggályait, és Jákób hozzáfogott, hogy megvalósítsa anyja indítványát. Nem akart kifejezetten hazudni, de amikor már atyjánál volt, úgy látta, túl messzire ment ahhoz, hogy visszalépjen. És megszerezte csalással a sóvárgott áldást. {PP 180.2}
Jacob and Rebekah succeeded in their purpose, but they gained only trouble and sorrow by their deception. God had declared that Jacob should receive the birthright, and His word would have been fulfilled in His own time had they waited in faith for Him to work for them. But like many who now profess to be children of God, they were unwilling to leave the matter in His hands. Rebekah bitterly repented the wrong counsel she had given her son; it was the means of separating him from her, and she never saw his face again. From the hour when he received the birthright, Jacob was weighed down with self-condemnation. He had sinned against his father, his brother, his own soul, and against God. In one short hour he had made work for a lifelong repentance. This scene was vivid before him in afteryears, when the wicked course of his sons oppressed his soul. {PP 180.3}
Jákóbnak és Rebekának sikerült céljukat elérni, de a csalással csak bajt és fájdalmat szereztek maguknak. Isten kijelentette, hogy Jákób kapja meg az elsőszülöttségi jogot, és az általa jónak látott időben teljesítette volna ígéretét, ha hittel kivárták volna, hogy cselekedjék értük. De ahogy most is sokan, akik Isten gyermekeinek vallják magukat, ők sem akarták Isten kezében hagyni az ügyet. Rebeka keservesen megbánta, hogy rossz tanácsot adott fiának. E tanács miatt kellett elválnia tőle, és soha többé nem láthatta. Attól az órától kezdve, hogy megkapta az elsőszülöttségi jogot, önvád súlya nehezedett Jákóbra. Vétkezett atyja, bátyja, saját lelke, és Isten ellen. Egész életében bánhatta a bűnt, amit egy rövid óra alatt elkövetett. Felelevenedett előtte ez az esemény, amikor saját fiainak gonoszsága nyomasztotta lelkét. {PP 180.3}
No sooner had Jacob left his father's tent than Esau entered. Though he had sold his birthright, and confirmed the transfer by a solemn oath, he was now determined to secure its blessings, regardless of his brother's claim. With the spiritual was connected the temporal birthright, which would give him the headship of the family and possession of a double portion of his father's wealth. These were blessings that he could value. “Let my father arise,” he said, “and eat of his son's venison, that thy soul may bless me.” {PP 180.4}
Ahogy Jákób elhagyta atyja sátrát, Ézsaú lépett be oda. Bár eladta elsőszülöttségi jogát, és ezt ünnepélyes esküvel erősítette meg, most elhatározta, hogy megszerzi az áldásokat, nem törődve öccse igényével. A lelki elsőszülöttségi joghoz kapcsolódott a földi, amely a család fejévé, és atyja vagyonából két rész birtokosává tette volna. Ezek olyan áldások voltak, amelyeket értékelni tudott. "[...] Keljen fel az én atyám," - mondta - "és egyék az ő fia vadászatából, hogy áldjon meg engem a te lelked" (1Móz 27:31). {PP 180.4}
Trembling with astonishment and distress, the blind old father learned the deception that had been practiced upon him. His long and fondly cherished hopes had been thwarted, and he keenly felt the disappointment that must come upon his elder son. Yet the conviction flashed upon him that it was God's providence which had defeated his purpose and brought about the very thing he had determined to prevent. He remembered the words of the angel to Rebekah, and notwithstanding the sin of which Jacob was now guilty, he saw in him the one best fitted to accomplish the purposes of God. While the words of blessing were upon his lips, he had felt the Spirit of inspiration upon him; and now, knowing all the circumstances, he ratified the benediction unwittingly pronounced upon Jacob: “I have blessed him; yea, and he shall be blessed.” {PP 181.1}
A vak, idős atya reszketett a megdöbbenéstől és fájdalomtól, amikor felismerte, hogy becsapták. Sokáig gyengéden dédelgetett reményei hiúsultak meg, és neki is fájt az a csalódás, amit idősebb fia érezhetett. De hirtelen megvilágosodott előtte, hogy a gondviselő Isten hiúsította meg szándékát, és véghezvitte azt, amit ő, Izsák, meg akart akadályozni. Visszaemlékezett azokra a szavakra, amelyeket az angyal Rebekának mondott, és Jákób most elkövetett bűne ellenére, meglátta benne azt, aki a legalkalmasabb Isten szándékai megvalósítására. Amíg az áldás szavai ajkán voltak, érezte a Lélek ihletését; és most, ismerve az összes körülményt, megerősítette a Jákóbra akaratlanul kimondott áldást: "[...] megáldottam őt, és áldott is lészen" (1Móz 27:33). {PP 181.1}
Esau had lightly valued the blessing while it seemed within his reach, but he desired to possess it now that it was gone from him forever. All the strength of his impulsive, passionate nature was aroused, and his grief and rage were terrible. He cried with an exceeding bitter cry, “Bless me, even me also, O my father!” “Hast thou not reserved a blessing for me?” But the promise given was not to be recalled. The birthright which he had so carelessly bartered he could not now regain. “For one morsel of meat,” for a momentary gratification of appetite that had never been restrained, Esau sold his inheritance; but when he saw his folly, it was too late to recover the blessing. “He found no place of repentance, though he sought it carefully with tears.” Hebrews 12:16, 17. Esau was not shut out from the privilege of seeking God's favor by repentance, but he could find no means of recovering the birthright. His grief did not spring from conviction of sin; he did not desire to be reconciled to God. He sorrowed because of the results of his sin, but not for the sin itself. {PP 181.2}
Ézsaú nem sokra értékelte az áldást, amíg az elérhetőnek látszott számára, de most - miután örökre elvesztette - vágyott rá. Hirtelen és szenvedélyes természetének minden indulata feltámadt, rettenetes volt fájdalma és haragja. Mérhetetlen keserűséggel sírva kiáltotta: "Áldj meg engem is atyám" "Nem tartottál-é nékem is valami áldást?" (1Móz 27:34.36). De az elhangzott ígéretet nem lehetett visszavonni. A könnyelműen elvesztegetett elsőszülöttségi jogot nem lehetett visszaszerezni. "Egy ételért", étvágyának pillanatnyi kielégítéséért - aminek soha nem szabott határt - Ézsaú eladta örökségét. De amikor felismerte oktalanságát, túl késő volt visszaszerezni az áldást. "[...] mert nem találta meg a megbánás helyét, noha könnyhullatással kereste" (Zsid 12:17). Ézsaúnak is volt joga ahhoz, hogy bűnbánattal keresse Isten kegyét, de az elsőszülöttségi jog visszaszerzésére nem volt lehetősége. Nem bűntudat okozta fájdalmát. Nem arra vágyott, hogy megbéküljön Istennel. Bűnének következményei miatt bánkódott, és nem azért, mert vétkezett. {PP 181.2}
Because of his indifference to the divine blessings and requirements, Esau is called in Scripture “a profane person.” Verse 16. He represents those who lightly value the redemption purchased for them by Christ, and are ready to sacrifice their heirship to heaven for the perishable things of earth. Multitudes live for the present, with no thought or care for the future. Like Esau they cry, “Let us eat and drink; for tomorrow we die.” 1 Corinthians 15:32. They are controlled by inclination; and rather than practice self-denial, they will forgo the most valuable considerations. If one must be relinquished, the gratification of a depraved appetite or the heavenly blessings promised only to the self-denying and God-fearing, the claims of appetite prevail, and God and heaven are virtually despised. How many, even of professed Christians, cling to indulgences that are injurious to health and that benumb the sensibilities of the soul. When the duty is presented of cleansing themselves from all filthiness of the flesh and spirit, perfecting holiness in the fear of God, they are offended. They see that they cannot retain these hurtful gratifications and yet secure heaven, and they conclude that since the way to eternal life is so strait, they will no longer walk therein. {PP 181.3}
A menny áldásaival és kívánalmaival szembeni közömbössége miatt nevezi a Szentírás Ézsaút "istentelen"-nek (Zsid 12:16). Ő azokat képviseli, akik nem sokra értékelik a Krisztus által megszerzett üdvösséget, és a föld mulandó dolgaiért feláldozzák mennyei örökségüket. Tömegek élnek csak a mának. Nem gondolnak és nem törődnek a jövővel. Ézsaúhoz hasonlóan kiáltanak: "[...] Együnk és igyunk, holnap úgyis meghalunk!" (1Kor 15:32). Hajlamaik rabjai, az önmegtagadás gyakorlása helyett lemondanak a legnagyobb értékekről. Ha választani kell a romlott étvágy kielégítése és az önmegtagadóknak és istenfélőknek megígért áldások között - az étvágy győz, és Isten és a menny veszít. Milyen sokan, még magukat kereszténynek vallók is, ragaszkodnak azokhoz az élvezetekhez, amelyek károsítják egészségüket és megbénítják lelki érzékenységüket. Sértve érzik magukat arra a felszólításra, hogy tisztítsák meg magukat minden testi és lelki szennytől, és szentelődjenek meg Isten félelmében. Látják, hogy e káros élvezetekkel együtt nem lehet a mennyet is megszerezni, és mivel az örök élethez vezető út nagyon keskeny, nem akarnak többé azon járni. {PP 181.3}
Multitudes are selling their birthright for sensual indulgence. Health is sacrificed, the mental faculties are enfeebled, and heaven is forfeited; and all for a mere temporary pleasure—an indulgence at once both weakening and debasing in its character. As Esau awoke to see the folly of his rash exchange when it was too late to recover his loss, so it will be in the day of God with those who have bartered their heirship to heaven for selfish gratifications. {PP 182.1}
Érzéki élvezetekért tömegek adják el elsőszülöttségi jogukat. Feláldozzák egészségüket, csökkentik szellemi képességeiket, és elveszítik a mennyet. Mindezt múló örömökért, olyan élvezetért, amely gyöngít és lealjasít. Ahogy Ézsaú is akkor látta meg az elhamarkodott csere oktalanságát, amikor az elveszettet már késő volt visszaszerezni, így lesz Isten napján azokkal is, akik önző kedvtelésekkel cserélik fel mennyei örökségüket. {PP 182.1}
