Chapter 71—David's Sin and Repentance

Dávid bűne és bűnbánata

This chapter is based on 2 Samuel 11; 12. {PP 717}

2 Sámuel 11; 12. {PP 717}   

The Bible has little to say in praise of men. Little space is given to recounting the virtues of even the best men who have ever lived. This silence is not without purpose; it is not without a lesson. All the good qualities that men possess are the gift of God; their good deeds are performed by the grace of God through Christ. Since they owe all to God the glory of whatever they are or do belongs to Him alone; they are but instruments in His hands. More than this—as all the lessons of Bible history teach—it is a perilous thing to praise or exalt men; for if one comes to lose sight of his entire dependence on God, and to trust to his own strength, he is sure to fall. Man is contending with foes who are stronger than he. “We wrestle not against flesh and blood, but against principalities, against powers, against the rulers of the darkness of this world, against wicked spirits in high places.” Ephesians 6:12, margin. It is impossible for us in our own strength to maintain the conflict; and whatever diverts the mind from God, whatever leads to self-exaltation or to self-dependence, is surely preparing the way for our overthrow. The tenor of the Bible is to inculcate distrust of human power and to encourage trust in divine power. {PP 717.1}

A Bibliának kevés elismerő szava van az emberekről. Kevés helyet biztosít a legjobb emberek erényeinek felsorolására, akik valaha is ezen a földön éltek. A Biblia ezt szándékosan teszi. Ez az eljárás tanítást tartalmaz. Minden jó tulajdonság, amellyel az emberek rendelkeznek, Isten ajándéka. Jócselekedeteiket Isten kegyelmével Krisztus által viszik véghez. Mivel mindent Istennek köszönhetnek, egyedül őt illeti a tisztelet mindazért, amivé lettek és amit tesznek; ők csak eszközök kezében. Sőt mi több - mivel a Biblia történetének minden leckéje tanítja - veszélyes dolog dicsérni vagy felmagasztalni az embereket; mert ha valaki szem elől téveszti az Istentől való teljes függősége tényét és saját erejében bízik, biztos, hogy elbukik. Az ember olyan ellenségekkel küzd, amelyek erősebbek nála. "Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak" (Ef 6:12). Lehetetlen számunkra saját erőnkkel megállni a küzdelemben. mindaz, ami eltereli gondolatainkat Istenről, ami önmagunk felmagasztalásához, vagy önmagunktól való függőségünkhöz vezet, az vereségünk útját készíti számunkra. A Biblia az emberi erőben való bizalmatlanságot igyekszik belénk nevelni és arra bátorít, hogy bízzunk az isteni erőben. {PP 717.1}   

It was the spirit of self-confidence and self-exaltation that prepared the way for David's fall. Flattery and the subtle allurements of power and luxury were not without effect upon him. Intercourse with surrounding nations also exerted an influence for evil. According to the customs prevailing among Eastern rulers, crimes not to be tolerated in subjects were uncondemned in the king; the monarch was not under obligation to exercise the same self-restraint as the subject. All this tended to lessen David's sense of the exceeding sinfulness of sin. And instead of relying in humility upon the power of Jehovah, he began to trust to his own wisdom and might. As soon as Satan can separate the soul from God, the only Source of strength, he will seek to arouse the unholy desires of man's carnal nature. The work of the enemy is not abrupt; it is not, at the outset, sudden and startling; it is a secret undermining of the strongholds of principle. It begins in apparently small things—the neglect to be true to God and to rely upon Him wholly, the disposition to follow the customs and practices of the world. {PP 717.2}

A magabiztosság és önmagasztalás lelkülete készítette elő a Dávid bukásához vezető utat. A hízelgés, hatalom és a pompa csábítása hatással volt rá. A szomszédos nemzetekkel való kapcsolatai is rossz befolyással voltak. A keleti uralkodók között érvényes szokások szerint azok a gonoszságok, amelyeket nem tűrtek el büntetés nélkül az alattvalóknál, büntetlenül maradtak a királyoknál. Az uralkodónak nem kellett ugyanolyan önmegtartóztatást gyakorolnia, mint alattvalóinak. Mindez hajlamossá tette Dávidot arra, hogy csökkenjen érzéke a bűn súlyossága iránt. Ahelyett, hogy alázatosan Jahve hatalmára támaszkodott volna, saját bölcsességében és hatalmában kezdett bízni. Abban a pillanatban, amikor Sátán el tudja választani a lelket az Istentől, az erő egyetlen biztos forrásától, felébreszti az ember testi természetének szentségtelen vágyát. Az ellenség nem váratlanul, nem mindjárt a kezdetben, hirtelen és meglepő módon végzi munkáját; az alapelvek erődítményeit titokban ássa alá. Látszólag kis dolgokkal kezdi munkáját; az Istenhez való hűség és a reá támaszkodás elhanyagolásával, a világ szokásainak és gyakorlatának követése iránti hajlammal. {PP 717.2}   

Before the conclusion of the war with the Ammonites, David, leaving the conduct of the army to Joab, returned to Jerusalem. The Syrians had already submitted to Israel, and the complete overthrow of the Ammonites appeared certain. David was surrounded by the fruits of victory and the honors of his wise and able rule. It was now, while he was at ease and unguarded, that the tempter seized the opportunity to occupy his mind. The fact that God had taken David into so close connection with Himself and had manifested so great favor toward him, should have been to him the strongest of incentives to preserve his character unblemished. But when in ease and self-security he let go his hold upon God, David yielded to Satan and brought upon his soul the stain of guilt. He, the Heaven-appointed leader of the nation, chosen by God to execute His law, himself trampled upon its precepts. He who should have been a terror to evildoers, by his own act strengthened their hands. {PP 718.1}

Az ammonitákkal való háború befejezése előtt Dávid Joábra hagyta a hadsereg vezetését és visszatért Jeruzsálembe. A szíriaiak már alávetették magukat Izraelnek és az ammoniták teljes veresége is bizonyosnak látszott. Dávidot a győzelem gyümölcsei és a bölcs, kiváló képességű uralkodónak kijáró megtiszteltetés vették körül. Amikor átadta magát a pihenésnek és nem őrködött éberen magára, a kísértő megragadta az alkalmat és elfoglalta elméjét. Az, hogy Isten szoros kapcsolatban volt Dáviddal és igen nagy jóindulatot nyilvánított iránta, a legerősebb ösztönző erő kellett volna legyen jelleme szeplőtlen megőrzésére. Amikor azonban kényelmében és biztonságában elengedte Isten kezét, engedett Sátánnak és bűnnel szennyezte be lelkét. Dávid, akit az ég jelölt ki népe vezéréül, akit Isten választott ki törvénye végrehajtására, megtörte az Úr parancsolatát. A gonosztevők megfélemlítője kellett volna legyen, és ehelyett most saját cselekedetével erősítette meg őket. {PP 718.1}   

Amid the perils of his earlier life David in conscious integrity could trust his case with God. The Lord's hand had guided him safely past the unnumbered snares that had been laid for his feet. But now, guilty and unrepentant, he did not ask help and guidance from Heaven, but sought to extricate himself from the dangers in which sin had involved him. Bathsheba, whose fatal beauty had proved a snare to the king, was the wife of Uriah the Hittite, one of David's bravest and most faithful officers. None could foresee what would be the result should the crime become known. The law of God pronounced the adulterer guilty of death, and the proud-spirited soldier, so shamefully wronged, might avenge himself by taking the life of the king or by exciting the nation to revolt. {PP 718.2}

Korábbi élete veszedelmei között tudatos becsületességgel mindig rá tudta bízni ügyét Istenre. Az Úr keze teljes biztonsággal vezette a számára elkészített megszámolhatatlan csapdák mellett. Most azonban a bűnös és bűnbánat nélküli Dávid nem a mennyből kérte a segítséget és a vezetést, hanem saját maga igyekezett kiszabadítani magát azokból a veszedelmekből, amelyekbe bűne sodorta. Bethsabé, akinek szépsége csapdának bizonyult számára, a Hitteus Uriásnak volt a felesége. Uriás egyike volt Dávid legbátrabb és leghűségesebb tisztjeinek. Senki sem tudta előre, hogy mi lenne a következménye annak, ha a bűn kitudódik. Isten törvénye a házasságtörő bűnére halálbüntetést mondott ki. Az volt a kérdés, hogy ez a becsületes, büszke katona, akinek a becsületébe ilyen szégyenletes módon belegázoltak, vajon nem a király életének elvételével, vagy pedig a nép fellázításával áll-e bosszút a rajta esett sérelemért? {PP 718.2}   

Every effort which David made to conceal his guilt proved unavailing. He had betrayed himself into the power of Satan; danger surrounded him, dishonor more bitter than death was before him. There appeared but one way of escape, and in his desperation he was hurried on to add murder to adultery. He who had compassed the destruction of Saul was seeking to lead David also to ruin. Though the temptations were different, they were alike in leading to transgression of God's law. David reasoned that if Uriah were slain by the hand of enemies in battle, the guilt of his death could not be traced home to the king, Bathsheba would be free to become David's wife, suspicion could be averted, and the royal honor would be maintained. {PP 718.3}

Dávid minden erőfeszítése, amit bűne eltitkolása céljából elkövetett, hiábavalónak bizonyult. Kiszolgáltatta magát Sátán hatalmának. Veszedelem vette körül. A halálnál keserűbb becstelenséggel kellett szembenéznie. Úgy tűnt, hogy a menekülésnek csak egy útja van. Kétségbeesésében sietett gyilkossággal tetézni a házasságtörést. Az, aki végrehajtotta Saul megsemmisítését, most arra törekedett, hogy Dávidot is romlásba döntse. Bár a kísértések különbözők voltak, mégis mind Isten törvényének az áthágásához vezettek. Dávid úgy okoskodott, hogyha Uriás a csatában esnék el az ellenség kezétől, akkor halálának bűne nem tudódna ki, s nem terhelné a királyt. Így Bethsabé szabad lenne, és Dávid feleségül vehetné. Ezzel minden gyanú elhárulna róla és a tisztessége meg lenne őrizve. {PP 718.3}   

Uriah was made the bearer of his own death warrant. A letter sent by his hand to Joab from the king commanded, “Set ye Uriah in the forefront of the hottest battle, and retire ye from him, that he may be smitten, and die.” Joab, already stained with the guilt of one wanton murder, did not hesitate to obey the king's instructions, and Uriah fell by the sword of the children of Ammon. {PP 719.1}

Így lett Uriás saját halálos ítéletének átadójává. ő maga adta át a király parancsát tartalmazó levelet. "Állassátok Uriást legelöl, ahol a harc leghevesebb és háta mögül fussatok el, hogy megölettessék és meghaljon" (2Sám 11:15). Joáb, akit egy szándékos emberölés bűne már beszennyezett, nem vonakodott engedelmeskedni a király utasításának, és Uriás az Ammon fiainak kardjától esett el. {PP 719.1}   

Heretofore David's record as a ruler had been such as few monarchs have ever equaled. It is written of him that he “executed judgment and justice unto all his people.” 2 Samuel 8:15. His integrity had won the confidence and fealty of the nation. But as he departed from God and yielded himself to the wicked one, he became for the time the agent of Satan; yet he still held the position and authority that God had given him, and because of this, claimed obedience that would imperil the soul of him who should yield it. And Joab, whose allegiance had been given to the king rather than to God, transgressed God's law because the king commanded it. {PP 719.2}

Mind ez ideig Dávid, mint uralkodó olyan életet élt, amelyhez hasonlót kevés uralkodó élt. Azt írták róla, hogy "[...] az egész nép között ítéletet és igazságot" (2Sám 8:15) szolgáltatott. Becsületessége megnyerte a nép bizalmát és hűségét. Amikor azonban elpártolt Istentől és átadta magát a gonosznak, akkor egy időre Sátán eszköze lett; mégis még mindig megtartotta rangját és tekintélyét, amit Isten adott neki, és ezért engedelmességet követelt azoktól, akiknek a lelkét veszélybe sodorta engedelmességük által. És Joáb, aki inkább engedelmeskedett a királynak, mint Istennek, áthágta Isten törvényét, mert a király parancsolta azt. {PP 719.2}   

David's power had been given him by God, but to be exercised only in harmony with the divine law. When he commanded that which was contrary to God's law, it became sin to obey. “The powers that be are ordained of God” (Romans 13:1), but we are not to obey them contrary to God's law. The apostle Paul, writing to the Corinthians, sets forth the principle by which we should be governed. He says, “Be ye followers of me, even as I also am of Christ.” 1 Corinthians 11:1. {PP 719.3}

Dávidnak Isten adta a hatalmat, ezt azonban csak az Isten törvényével összhangban gyakorolhatta. Amikor valami olyat parancsolt meg, ami ellentétben állt Isten törvényével, akkor a parancsának való engedelmesség bűn volt. "[...] amely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek" (Róm 13:1), de nekünk nem szabad engedelmeskednünk azoknak a hatalmasságoknak, amelyek azt parancsolják meg, ami Isten törvényével ellentétes. Pál apostol a korinthusiakhoz írt levelében kifejti azt az alapelvet, amelynek az életünket kormányoznia kell. Azt mondja: "Legyetek az én követőim, mint én is a Krisztusé" (1Kor 11:1). {PP 719.3}   

An account of the execution of his order was sent to David, but so carefully worded as not to implicate either Joab or the king. Joab “charged the messenger saying, When thou hast made an end of telling the matters of the war unto the king, and if so be that the king's wrath arise, ... then say thou, Thy servant Uriah the Hittite is dead also. So the messenger went, and came and showed David all that Joab had sent him for.” {PP 719.4}

A végrehajtott parancsról értesítést küldtek Dávidnak, és oly gondosan szövegezték meg, hogy nem keverték bele az ügybe sem Joábot, sem a királyt. Joáb ezt mondta a követnek: "Ha az ütközetnek egész lefolyását teljesen előadtad a királynak [...] Akkor mond meg: A te szolgád a Hitteus Uriás is meghalt. Elméne azért a követ, és mikor megérkezett, elbeszélé Dávidnak mindazt, amivel megbízta volt őt Joáb" (2Sám 11:19-22). {PP 719.4}   

The king's answer was, “Thus shalt thou say unto Joab, Let not this thing displease thee, for the sword devoureth one as well as another: make thy battle more strong against the city, and overthrow it: and encourage thou him.” {PP 720.1}

A király válasza ez volt: "Ezt mondjad Joábnak: Ne bánkódjál amiatt; mert a fegyver úgy megemészt egyet, mint mást. Fokozzad azért támadásodat a város ellen, hogy elpusztítsad azt. Így bíztasd őt" (2Sám 11:25) {PP 720.1}   

Bathsheba observed the customary days of mourning for her husband; and at their close “David sent and fetched her to his house, and she became his wife.” He whose tender conscience and high sense of honor would not permit him, even when in peril of his life, to put forth his hand against the Lord's anointed, had so fallen that he could wrong and murder one of his most faithful and most valiant soldiers, and hope to enjoy undisturbed the reward of his sin. Alas! how had the fine gold become dim! how had the most fine gold changed! {PP 720.2}

Bethsabé a gyász szokásos napjait megtartotta férjéért. E napok eltelte után "érette külde Dávid és házába viteté őt és lőn néki felesége, és szüle néki egy fiat" (2Sám 11:27). Az, akinek lelkiismerete és tisztességérzete még életveszélyben sem engedte meg, hogy kinyújtsa kezét az Úr felkentje ellen, most olyan mélyre süllyedt bűnében, hogy rosszat tudott tenni egyik leghűségesebb és legbátrabb katonájának, sőt megölette, és még azt remélte, hogy zavartalanul élvezi majd bűne jutalmát. Sajnos, hogy "[...] meghomályosodott az arany, elváltozott a szép színarany" (JSir 4:1). {PP 720.2}   

From the beginning Satan has portrayed to men the gains to be won by transgression. Thus he seduced angels. Thus he tempted Adam and Eve to sin. And thus he is still leading multitudes away from obedience to God. The path of transgression is made to appear desirable; “but the end thereof are the ways of death.” Proverbs 14:12. Happy they who, having ventured in this way, learn how bitter are the fruits of sin, and turn from it betimes. God in His mercy did not leave David to be lured to utter ruin by the deceitful rewards of sin. {PP 720.3}

Sátán kezdettől fogva a törvényszegésből eredő nyereséggel kecsegtette az embereket. Így csábította el, így vitte bűnre az angyalokat. Így vezette bűnre Ádámot és Évát. Így téríti le még ma is az emberek sokaságát Isten ösvényéről. A törvény áthágásának útját kívánatosnak tünteti fel, de a "vége a halálra menő út" (Péld 14:12). Boldogok azok, akik - megkockáztatva az ezen az úton való járást - megtanulták, hogy milyen keserűek a bűn gyümölcsei és kellő időben letértek a bűn útjáról. Isten nagy irgalmasságában nem hagyta, hogy Dávidot a bűn csalóka jutalmaival teljes romlásba döntse. {PP 720.3}   

For the sake of Israel also there was a necessity for God to interpose. As time passed on, David's sin toward Bathsheba became known, and suspicion was excited that he had planned the death of Uriah. The Lord was dishonored. He had favored and exalted David, and David's sin misrepresented the character of God and cast reproach upon His name. It tended to lower the standard of godliness in Israel, to lessen in many minds the abhorrence of sin; while those who did not love and fear God were by it emboldened in transgression. {PP 720.4}

Izrael érdekében is közbe kellett lépnie Istennek. Az idő múlásával ismeretessé lett Dávid bűne, amelyet Bethsabéval követett el. Egyre inkább erőre kapott az a gyanú, hogy Uriás halálát Dávid okozta. Ezzel meggyalázta az Urat. Isten pártfogolta és felmagasztalta Dávidot, bűne azonban hamisan mutatta be Isten jellemét és meggyalázta az ő nevét. Izraelben a kegyesség mértéke egyre alacsonyabb szintre süllyedt. Sokak elméjében csökkent a bűntől való irtózás, míg azok, akik nem szerették és nem félték Istent, vakmerőbbek lettek törvényének áthágásában. {PP 720.4}   

Nathan the prophet was bidden to bear a message of reproof to David. It was a message terrible in its severity. To few sovereigns could such a reproof be given but at the price of certain death to the reprover. Nathan delivered the divine sentence unflinchingly, yet with such heaven-born wisdom as to engage the sympathies of the king, to arouse his conscience, and to call from his lips the sentence of death upon himself. Appealing to David as the divinely appointed guardian of his people's rights, the prophet repeated a story of wrong and oppression that demanded redress. {PP 720.5}

Isten megparancsolta Nátán prófétának, hogy dorgáló üzenetet adjon át Dávidnak. Az üzenet a maga szigorúságában rettenetes volt. Kevés uralkodónak adhattak át ilyen feddést úgy, hogy a dorgálónak ne kellett volna életével fizetnie. Nátán megingathatatlanul továbbította Isten ítéletét olyan mennyei bölcsességgel, hogy elnyerte a király rokonszenvét, felébresztette lelkiismeretét és kimondatta önmaga feletti ítéletét. Nátán úgy fordult Dávidhoz, mint népe jogainak Istentől kijelölt oltalmazójához. A próféta egy történetet mondott el neki a rosszról és az elnyomásról, amely elégtételt követelt. {PP 720.5}   

“There were two men in one city,” he said, “the one rich, and the other poor. The rich man had exceeding many flocks and herds: but the poor man had nothing, save one little ewe lamb, which he had bought and nourished up: and it grew up together with him, and with his children; it did eat of his own meat, and drank of his own cup, and lay in his bosom, and was unto him as a daughter. And there came a traveler unto the rich man, and he spared to take of his own flock and of his own herd, to dress for the wayfaring man that was come unto him; but took the poor man's lamb, and dressed it for the man that was come to him.” {PP 721.1}

"Két ember vala egy városban," - mondta - "egyik gazdag, a másik szegény. A gazdagnak felette sok juhai és ökrei valának. A szegénynek pedig semmije nem vala egyéb egy kis nőstény báránykájánál, amelyet vett és táplált vala, s felnevelkedett nála gyermekeivel együtt; saját falatjából evett és poharából ivott és keblén aludt, és néki olyan vala, mintegy leánya. Mikor pedig utazó vendége érkezett a gazdagnak: sajnált az ő ökrei és juhai közül hozatni, hogy a vendégnek ételt készítsen belőle, aki hozzá ment vala; hanem elvevé a szegénytől az ő bárányát, és azt főzeté meg a vendégnek, aki hozzá ment" (2Sám 12:1-4). {PP 721.1}   

The anger of the king was roused, and he exclaimed, “As the Lord liveth, the man that hath done this thing is worthy to die. And he shall restore the lamb fourfold, because he did this thing, and because he had no pity.” 2 Samuel 12:5, 6, margin. {PP 721.2}

A király haragja felgerjedt és így kiáltott fel: "Él az Úr, hogy halálnak fia az az ember, aki azt cselekedte. A bárányért pedig négy annyit kell adnia, mivelhogy ezt mívelte, és annak nem kedvezett" (2Sám 12:5-6). {PP 721.2}   

Nathan fixed his eyes upon the king; then, lifting his right hand to heaven, he solemnly declared, “Thou art the man.” “Wherefore,” he continued, “hast thou despised the commandment of the Lord, to do evil in His sight?” The guilty may attempt, as David had done, to conceal their crime from men; they may seek to bury the evil deed forever from human sight or knowledge; but “all things are naked and opened unto the eyes of Him with whom we have to do.” Hebrews 4:13. “There is nothing covered, that shall not be revealed; and hid, that shall not be known.” Matthew 10:26. {PP 721.3}

Nátán, a szemeit a királyra szegezve, jobb kezét az égre emelve ünnepélyesen kijelentette: "Te vagy az az ember! [...] Miért vetetted meg az Úrnak beszédét, oly dolgot cselekedvén, mely utálatos ő előtte?" (2Sám 12:7.9). A bűnös megkísérelheti, amint Dávid is tette, hogy elrejti elkövetett bűnét az emberek elől. A bűnösök arra törekedhetnek, hogy bűnös tetteiket örökre elrejtsék az emberek elől, de "[...] mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, akiről mi beszélünk" (Zsid 4:13). "[...] Mert nincs oly rejtett dolog, ami napfényre ne jőne: és oly titok, ami ki ne tudódnék" (Mt 10:26). {PP 721.3}   

Nathan declared: “Thus saith the Lord God of Israel, I anointed thee king over Israel, and I delivered thee out of the hand of Saul.... Wherefore hast thou despised the commandment of the Lord, to do evil in His sight? thou hast killed Uriah the Hittite with the sword, and hast taken his wife to be thy wife, and hast slain him with the sword of the children of Ammon. Now therefore the sword shall never depart from thine house.... Behold, I will raise up evil against thee out of thine own house, and I will take thy wives before thine eyes, and give them unto thy neighbor.... For thou didst it secretly; but I will do this thing before all Israel, and before the sun.” {PP 721.4}

Nátán kijelentette: "Én kentelek fel téged, hogy király légy Izrael felett, és megszabadítottalak téged a Saul kezéből [...] Miért vetetted meg az Úrnak beszédét, oly dolgot cselekedvén, mely utálatos ő előtte. A Hitteus Uriást fegyverrel ölted meg, és az ő feleségét magadnak vetted feleségül; [...] Ímé én éppen a saját házadból bocsátok reád csapásokat, és feleségeidet szemed láttára veszem el, és adom más felebarátodnak [...] Mert te titkon cselekedtél; de én az egész Izráel előtt és napvilágnál cselekeszem azt" (2Sám 12:7-12). {PP 721.4}   

The prophet's rebuke touched the heart of David; conscience was aroused; his guilt appeared in all its enormity. His soul was bowed in penitence before God. With trembling lips he said, “I have sinned against the Lord.” All wrong done to others reaches back from the injured one to God. David had committed a grievous sin, toward both Uriah and Bathsheba, and he keenly felt this. But infinitely greater was his sin against God. {PP 722.1}

A próféta dorgáló szavai érintették Dávid szívét. Lelkiismerete felébredt. Bűne a maga teljes szörnyűségében jelent meg lelki szemei előtt. Remegő ajakkal mondta: "Vétkeztem az Úr ellen!" Mindaz a rossz, amit mások ellen cselekszünk, a megsértettről mindig Istenre hat vissza. Dávid súlyos bűnt követett el úgy Uriás, mint Bethsabé ellen, és ezt mélyen át is érezte. Végtelenül nagyobb volt azonban az, amit Isten ellen követett el. {PP 722.1}   

Though there would be found none in Israel to execute the sentence of death upon the anointed of the Lord, David trembled, lest, guilty and unforgiven, he should be cut down by the swift judgment of God. But the message was sent him by the prophet, “The Lord also hath put away thy sin; thou shalt not die.” Yet justice must be maintained. The sentence of death was transferred from David to the child of his sin. Thus the king was given opportunity for repentance; while to him the suffering and death of the child, as a part of his punishment, was far more bitter than his own death could have been. The prophet said, “Because by this deed thou hast given great occasion to the enemies of the Lord to blaspheme, the child also that is born unto thee shall surely die.” {PP 722.2}

Bár Izraelben nem találhatott volna senkit, aki végrehajtotta volna a halálos ítéletet az Úr felkentjén, Dávid mégis remegett, hogy Isten gyors ítélete által elveheti életét. Isten még nem bocsátott meg neki, bármelyik pillanatban lecsaphat rá. Isten azonban a prófétával újabb üzenetet küldött neki: "Az Úr is elvette a te bűnödet, nem fogsz meghalni" (2Sám 12:13). De igazságot kellett szolgáltatni. A halálbüntetést Isten áthárította Dávidról a bűnből született gyermekre. Így Isten alkalmat adott Dávidnak a bűnbánatra. Gyermeke halála, mint büntetésének egy része, számára sokkal keserűbb volt, mint amilyen saját halála lett volna. A próféta ezt mondta: "Mindazáltal, mivel alkalmat adtál a gyalázásra az Úr ellenségeinek e dologban: a te fiad is, aki lett néked, bizonnyal meghal" (2Sám 12:14). {PP 722.2}   

When his child was stricken, David, with fasting and deep humiliation, pleaded for its life. He put off his royal robes, he laid aside his crown, and night after night he lay upon the earth, in heartbroken grief interceding for the innocent one suffering for his guilt. “The elders of his house arose, and went to him, to raise him up from the earth: but he would not.” Often when judgments had been pronounced upon persons or cities, humiliation and repentance had turned aside the blow, and the Ever-Merciful, swift to pardon, had sent messengers of peace. Encouraged by this thought, David persevered in his supplication so long as the child was spared. Upon learning that it was dead, he quietly submitted to the decree of God. The first stroke had fallen of that retribution which he himself had declared just; but David, trusting in God's mercy, was not without comfort. {PP 722.3}

Amikor gyermeke megbetegedett, Dávid böjtöléssel és mély megalázkodással könyörgött a gyermek életéért. Levetette királyi ruháit, félretette a koronát és éjszakáról éjszakára a földön feküdt és a fájdalomtól megtört szívvel könyörgött Istenhez az ő bűnéért ártatlanul szenvedő gyermekéért. "Felkelének azért az ő házának vénei és menének ő hozzá, hogy felemeljék őt a földről: de nem akará" (2Sám 12:17). Gyakran megtörtént, hogy amikor ítéletet mondtak ki egy személyre vagy városra, a megalázkodás és a bűnbánat elhárította a csapást és az Örökkévaló Irgalmasság gyorsan megbocsátott és elküldte békekövetét. Ettől a gondolattól felbátorodva Dávid kitartott könyörgésében mindaddig, amíg a gyermek meg nem halt. Amikor megtudta, hogy a gyermek halott, csendesen alávetette magát Isten akaratának. A megtorlásnak ez az első csapása így sújtott le rá és ezt a csapást ő maga is igazságosnak tartotta. Dávid azonban, mivel bízott Isten kegyelmében, nem maradt vigasztalás nélkül. {PP 722.3}   

Very many, reading the history of David's fall, have inquired, “Why has this record been made public? Why did God see fit to throw open to the world this dark passage in the life of one so highly honored of Heaven?” The prophet, in his reproof to David, had declared concerning his sin, “By this deed thou hast given great occasion to the enemies of the Lord to blaspheme.” Through successive generations infidels have pointed to the character of David, bearing this dark stain, and have exclaimed in triumph and derision, “This is the man after God's own heart!” Thus a reproach has been brought upon religion, God and His word have been blasphemed, souls have been hardened in unbelief, and many, under a cloak of piety, have become bold in sin. {PP 722.4}

Nagyon sokan, akik már elolvasták Dávid bukásának történetét, megkérdezték: Miért kellett ezt a feljegyzést nyilvánosságra hozni és az emberek elé tárni? Isten miért látta helyesnek a világnak nyíltan megmutatni olyan valaki életének sötét szakaszát, akit a menny igen magasra becsült? A próféta Dávidhoz intézett feddésében ezt jelentette ki bűnéről: "[...] mivel alkalmat adtál a gyalázásra az Úr ellenségeinek e dologban" (2Sám 12:14). Az Istenhez hűtlenekké vált emberek az egymást követő nemzedékek élete folyamán gyakran mutattak Dávid jellemének erre a sötét foltjára és diadallal, csúfolással így kiáltottak fel: "Íme az Isten szíve szerint való ember!" Így hoztak szégyent a vallásra, káromolták Istent és az ő szavát, lelküket megkeményítették a hitetlenségben és sokan a kegyeskedés álruhájában merészek lettek a bűnben. {PP 722.4}   

But the history of David furnishes no countenance to sin. It was when he was walking in the counsel of God that he was called a man after God's own heart. When he sinned, this ceased to be true of him until by repentance he had returned to the Lord. The word of God plainly declares, “The thing that David had done was evil in the eyes of the Lord.” 2 Samuel 11:27, margin. And the Lord said to David by the prophet, “Wherefore hast thou despised the commandment of the Lord, to do evil in His sight? ... Now therefore the sword shall never depart from thine house; because thou hast despised Me.” Though David repented of his sin and was forgiven and accepted by the Lord, he reaped the baleful harvest of the seed he himself had sown. The judgments upon him and upon his house testify to God's abhorrence of the sin. {PP 723.1}

Dávid története azonban nem nyújt támogatást a bűnnek. Dávidot akkor mondták Isten szíve szerint való embernek, amikor még Isten tanácsa szerint járt el minden dolgában. Mikor azonban a bűn útjára lépett, megszűnt igaznak lenni, mindaddig, amíg bűnbánattal vissza nem tért az Úrhoz. Isten szava világosan kijelenti: "De ez a dolog, amelyet Dávid cselekedett, nem tetszék az Úrnak" (2Sám 11:27). Az Úr azt mondta neki a próféta útján: "Miért vetetted meg az Úrnak beszédét, oly dolgot cselekedvén, mely utálatos ő előtte? [...] Most azért ne távozzék el a fegyver soha házadból, mivel megutáltál engem" (2Sám 12:9-10). Bár Dávid megbánta bűnét és Isten megbocsátott neki és elfogadta őt, de az általa elvetett mag kikelt kártékony gyümölcsét neki kellett learatnia. A személyén és házán végrehajtott ítélet bizonyítja Isten bűntől való irtózását. {PP 723.1}   

Heretofore God's providence had preserved David against all the plottings of his enemies, and had been directly exercised to restrain Saul. But David's transgression had changed his relation to God. The Lord could not in any wise sanction iniquity. He could not exercise His power to protect David from the results of his sin as he had protected him from the enmity of Saul. {PP 723.2}

Eddig Isten gondviselése megőrizte Dávidot ellenségei összes cselszövéseitől, ez Saul megfékezésében mutatkozott meg a legjobban. E bűnnel, Dávid megváltoztatta Istenhez való viszonyát. Az Úr semmiképpen sem nézhette el bűnét. Hatalmát nem használhatta fel arra, hogy Dávidot megvédje a bűn következményeitől, mint ahogy megvédte őt Saul gyűlölködésétől. {PP 723.2}   

There was a great change in David himself. He was broken in spirit by the consciousness of his sin and its far-reaching results. He felt humbled in the eyes of his subjects. His influence was weakened. Hitherto his prosperity had been attributed to his conscientious obedience to the commandments of the Lord. But now his subjects, having a knowledge of his sin, would be led to sin more freely. His authority in his own household, his claim to respect and obedience from his sons, was weakened. A sense of his guilt kept him silent when he should have condemned sin; it made his arm feeble to execute justice in his house. His evil example exerted its influence upon his sons, and God would not interpose to prevent the result. He would permit things to take their natural course, and thus David was severely chastised. {PP 723.3}

Dávidban nagy változás ment végbe. Lelkileg megtört bűne tudatától és annak messzire kiható következményeitől. Megalázottnak érezte magát alattvalói szemében. Befolyása gyenge lett. Jólétét eddig annak tulajdonították, hogy lelkiismeretesen engedelmeskedett az Úr parancsainak. Most azonban alattvalói, mivel tudomást szereztek bűnéről, maguk is szabadabban vétkeztek. Tekintélye - hogy tiszteletet kapjon fiaitól - saját családjában is lecsökkent. Bűnének tudata csendben maradásra késztette akkor, amikor a bűnt kárhoztatnia kellett volna. Erőtlen lett ahhoz is, hogy saját családjában, érvényt szerezzen az igazságnak. Rossz példája befolyást gyakorolt fiaira és Isten nem lépett közbe, hogy a következményeket elhárítsa. Hagyta, hogy a dolgok a maguk természetes módján folyjanak, és Dávid szigorúan meg lett büntetve. {PP 723.3}   

For a whole year after his fall David lived in apparent security; there was no outward evidence of God's displeasure. But the divine sentence was hanging over him. Swiftly and surely a day of judgment and retribution was approaching, which no repentance could avert, agony and shame that would darken his whole earthly life. Those who, by pointing to the example of David, try to lessen the guilt of their own sins, should learn from the Bible record that the way of transgression is hard. Though like David they should turn from their evil course, the results of sin, even in this life, will be found bitter and hard to bear. {PP 723.4}

Elbukása után Dávid egy egész évig látható biztonságban élt. Isten nemtetszésének nem volt semmi külső jele. Az isteni ítélet azonban állandóan a feje fölött lebegett. Az ítélet és a megtorlás napja gyorsan és biztosan közeledett, amelyet semmiféle bűnbánat nem háríthatott el. Gyötrődés és szégyen volt az, ami beárnyékolta földi életét. Azok, akik Dávid példájára való hivatkozással próbálják bűnüket kisebbíteni, tanulják meg a Biblia feljegyzéséből, hogy Isten törvénye áthágásának, a bűnnek az útja bizony nagyon kemény. Bár a bűnösök éppen úgy, mint Dávid, elfordulhatnak a gonoszság útjáról, a bűn következményeinek elhordozását még ebben az életben keserűnek és keménynek találják. {PP 723.4}   

God intended the history of David's fall to serve as a warning that even those whom He has greatly blessed and favored are not to feel secure and neglect watchfulness and prayer. And thus it has proved to those who in humility have sought to learn the lesson that God designed to teach. From generation to generation thousands have thus been led to realize their own danger from the tempter's power. The fall of David, one so greatly honored by the Lord, has awakened in them distrust of self. They have felt that God alone could keep them by His power through faith. Knowing that in Him was their strength and safety, they have feared to take the first step on Satan's ground. {PP 724.1}

Dávid elbukásának történetét Isten figyelmeztetésnek szánta, mert még azok sem érezhetik magukat biztonságban, akiket Isten felettébb megáldott és pártfogolt, ha elhanyagolják az éberséget és az imádkozást. E lecke áldásnak bizonyul azok részére, akik Istentől jövő tanulságként szívükbe fogadják. Nemzedékről nemzedékre ezrek ismerték fel, hogy veszedelmük a kísértő hatalmából származik. Dávid elbukása - akit az Úr nagyon becsült - felébresztette bennük az önmaguk iránt való bizalmatlanságot. Megérezték, hogy egyedül Isten tarthatja meg őket hatalmával, hitük által. Ha tudatában vannak annak, hogy egyedül Istenben van az erejük és biztonságuk, akkor félnek Sátán területére lépni. {PP 724.1}   

Even before the divine sentence was pronounced against David he had begun to reap the fruit of transgression. His conscience was not at rest. The agony of spirit which he then endured is brought to view in the thirty-second psalm. He says: {PP 724.2}

Mielőtt kimondták az isteni ítéletet Dávid ellen, már aratni kezdte törvényszegése gyümölcseit. Lelkiismerete nem volt nyugodt. Lelki gyötrődése látható a harminckettedik zsoltárban, amelyben ezt mondja: "Boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett. {PP 724.2}   

“Blessed is he whose transgression is forgiven, whose sin is

covered.

Blessed is the man unto whom the Lord imputeth not iniquity,

And in whose spirit there is no guile.

When I kept silence, my bones waxed old

Through my roaring all the day long.

For day and night Thy hand was heavy upon me:

My moisture was changed as with the drought of summer.” {PP 724.3}

Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít, és lelkében csalárdság nincsen.
Míg elhallgatám, megavultak csontjaim a napestig való jajgatás miatt.
{PP 724.3}   

And the fifty-first psalm is an expression of David's repentance, when the message of reproof came to him from God: {PP 724.4}

Az ötvenegyedik zsoltár Dávid bűnbánatának a kifejezése, mikor Isten feddéséről szóló üzenete eljutott hozzá: {PP 724.4}   

“Have mercy upon me, O God, according to Thy loving-kindness:

According unto the multitude of Thy tender mercies blot out

my transgressions. Wash me throughly from mine iniquity, and cleanse me from

my sin.

For I acknowledge my transgressions: and my sin is ever before

me....

Purge me with hyssop, and I shall be clean: wash me, and I

shall be whiter than snow.

Make me to hear joy and gladness;

That the bones which Thou hast broken may rejoice.

Hide Thy face from my sins,

And blot out all mine iniquities.

Create in me a clean heart, O God;

And renew a right spirit within me.

Cast me not away from Thy presence;

And take not Thy Holy Spirit from me.

Restore unto me the joy of Thy salvation;

And uphold me with Thy free Spirit.

Then will I teach transgressors Thy ways;

And sinners shall be converted unto Thee.

Deliver me from bloodguiltiness, O God, Thou God of my

salvation:

And my tongue shall sing aloud of Thy righteousness.” {PP 724.5}

Könyörülj rajtam én Istenem a te kegyelmességed szerint; irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én bűneimet!
Egészen moss ki engemet az én álnokságomból, és az én vétkeimből tisztíts ki engemet; Mert ismerem az én bűneimet, és az én vétkem szüntelen előttem forog.
Egyedül te ellened vétkeztem, és cselekedtem azt, ami gonosz a te szemeid előtt; hogy igaz légy beszédedben, és tiszta ítéletedben.
Ímé én vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem az anyám.
Ímé te az igazságban gyönyörködöl, amely a vesékben van, és bensőmben bölcsességre tanítasz engem.
Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek; moss meg engemet, és fehérebb leszek a hónál.
Hallass örömet és vigasságot velem, hogy örvendezzenek csontjaim, amelyeket összetörtél.
Rejtsd el orcádat az én vétkeimtől, és töröld el minden álnokságomat.
Tiszta szívet teremts bennem, óh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem.
Ne vess el engem a te orcád elől, és a te szent lelkedet ne vedd el tőlem.
Add vissza nékem a te szabadításodnak örömét, és engedelmesség lelkével támogass engem.
Hadd tanítsam a bűnösöket a te útaidra, hogy a vétkezők megtérjenek hozzád.
Szabadíts meg engemet a vérontástól, óh Isten, szabadításomnak Istene!
hogy harsogja nyelvem a te igazságodat".
{PP 724.5}   

Thus in a sacred song to be sung in the public assemblies of his people, in the presence of the court—priests and judges, princes and men of war—and which would preserve to the latest generation the knowledge of his fall, the king of Israel recounted his sin, his repentance, and his hope of pardon through the mercy of God. Instead of endeavoring to conceal his guilt he desired that others might be instructed by the sad history of his fall. {PP 725.1}

E szent énekben - amelyet nyilvánosan kellett énekelni a nép nagy összejövetelein az udvar, a papok, a bírák, a fejedelmek és a harcosok jelenlétében, és mely ének megőrzi a legutolsó nemzedékig bukásának történetét - Izrael királya elbeszélte bűnét, bűnbánatát és reménységét az Isten irgalmassága útján elnyerhető bocsánatban. Ahelyett, hogy elrejtette volna bűnös voltát, azt akarta, hogy bukásának szomorú története másokat útbaigazítson. {PP 725.1}   

David's repentance was sincere and deep. There was no effort to palliate his crime. No desire to escape the judgments threatened, inspired his prayer. But he saw the enormity of his transgression against God; he saw the defilement of his soul; he loathed his sin. It was not for pardon only that he prayed, but for purity of heart. David did not in despair give over the struggle. In the promises of God to repentant sinners he saw the evidence of his pardon and acceptance. {PP 725.2}

Dávid bűnbánata őszinte és mély volt. Nem tett semmi kísérletet arra, hogy elfedezze bűnét. Nem igyekezett megszökni a fenyegető ítélet elől, ez inkább imára késztette. Látta Isten ellen elkövetett bűne szörnyűségét; beszennyezett lelkét; undorodott a bűntől. Nem csak bocsánatért, hanem szíve tisztaságáért is könyörgött. Dávid kétségbeesésében nem adta fel a küzdelmet. Bűneiket megbánó bűnösöknek adott isteni ígéretben meglátta Isten bocsánatát ez és biztosíték volt, hogy neki is megbocsát. {PP 725.2}   

“For Thou desirest not sacrifice; else would I give it:

Thou delightest not in burnt offering.

The sacrifices of God are a broken spirit:

A broken and a contrite heart, O God, Thou wilt not despise.” {PP 725.3}

"Mert nem kívánsz te véresáldozatot, hogy adnék azt, égő áldozatban sem gyönyörködöl. Isten előtt kedves áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó szívet óh Isten nem veted te meg!" {PP 725.3}   

Though David had fallen, the Lord lifted him up. He was now more fully in harmony with God and in sympathy with his fellow men than before he fell. In the joy of his release he sang: {PP 726.1}

Bár Dávid elbukott, az Úr felemelte őt. Ezután, mint bukása előtt, teljes összhangban volt Istennel és embertársaival. Szabadításának örömében így énekelt: {PP 726.1}   

“I acknowledged my sin unto Thee, and mine iniquity have I

not hid.

I said, I will confess my transgressions unto the Lord;

And Thou forgavest the iniquity of my sin....

Thou art my hiding place; Thou shalt preserve me from

trouble;

Thou shalt compass me about with songs of deliverance.” {PP 726.2}

"Vétkemet bevallám néked, bűnömet el nem fedeztem. Azt mondtam: Bevallom hamisságomat az Úrnak - és te elvetted rólam bűneimnek terhét. Te vagy oltalmam, te mentesz meg veszedelemtől; végy körül engem a szabadulás örömével! {PP 726.2}   

Many have murmured at what they called God's injustice in sparing David, whose guilt was so great, after having rejected Saul for what appear to them to be far less flagrant sins. But David humbled himself and confessed his sin, while Saul despised reproof and hardened his heart in impenitence. {PP 726.3}

Sokan zúgolódnak és igazságtalannak tartják azt, hogy Isten megkímélte Dávidot, akinek olyan nagy volt a bűne; Sault pedig, akinek a bűne sokkal kisebb volt, elvetette. Dávid azonban megalázkodott és megvallotta bűnét, míg Saul megvetette a feddést és bűnei meg nem bánásával megkeményítette szívét. {PP 726.3}   

This passage in David's history is full of significance to the repenting sinner. It is one of the most forcible illustrations given us of the struggles and temptations of humanity, and of genuine repentance toward God and faith in our Lord Jesus Christ. Through all the ages it has proved a source of encouragement to souls that, having fallen into sin, were struggling under the burden of their guilt. Thousands of the children of God, who have been betrayed into sin, when ready to give up to despair have remembered how David's sincere repentance and confession were accepted by God, notwithstanding he suffered for his transgression; and they also have taken courage to repent and try again to walk in the way of God's commandments. {PP 726.4}

Dávid történetének e szakasza nagy jelentőségű a bűnbánó bűnös számára. E, az emberiség harcáról, kísértéseiről, az Isten előtti őszinte bűnbánatról és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hitről adott egyik legerőteljesebb szemléltetés. Évszázadokon át a bűnbe esett és vétkük terhe alatt küzdő lelkek számára bátorításul szolgált. Isten gyermekeinek ezrei, akik bűnbe estek és kétségbeesésükben már-már feladták a küzdelmet, megemlékeztek arról, hogy Dávid őszinte bűnbánatát és beismerését Isten miként fogadta el, noha szenvedett törvényszegéséért; és így bátorságot merítettek a bűnbánatra és erőt kaptak ismét Isten parancsolatainak útján járni. {PP 726.4}   

Whoever under the reproof of God will humble the soul with confession and repentance, as did David, may be sure that there is hope for him. Whoever will in faith accept God's promises, will find pardon. The Lord will never cast away one truly repentant soul. He has given this promise: “Let him take hold of My strength, that he may make peace with Me; and he shall make peace with Me.” Isaiah 27:5. “Let the wicked forsake his way, and the unrighteous man his thoughts: and let him return unto the Lord, and He will have mercy upon him; and to our God, for He will abundantly pardon.” Isaiah 55:7. {PP 726.5}

Mindenki, aki Isten dorgálása alatt bűnbánattal és bűnvallással megalázza lelkét, amint Dávid is tette, biztos lehet abban, hogy van remény számára. Aki hittel elfogadja Isten ígéreteit, bocsánatot nyer. Az Úr egyetlen őszinte lelket sem vet el. Isten ezt az ígéretet adta: "[...] fogja meg erősségemet, kössön békét velem, békét kössön velem!" (Ésa 27:5). "Hagyja el a gonosz az ő útát, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban" (Ésa 55:7). {PP 726.5}