Chapter 7—The Flood

Az özönvíz

This chapter is based on Genesis 6 and 7. {PP 90}

1 Mózes 6 és 7. {PP 90}   

In the days of Noah a double curse was resting upon the earth in consequence of Adam's transgression and of the murder committed by Cain. Yet this had not greatly changed the face of nature. There were evident tokens of decay, but the earth was still rich and beautiful in the gifts of God's providence. The hills were crowned with majestic trees supporting the fruit-laden branches of the vine. The vast, gardenlike plains were clothed with verdure, and sweet with the fragrance of a thousand flowers. The fruits of the earth were in great variety, and almost without limit. The trees far surpassed in size, beauty, and perfect proportion any now to be found; their wood was of fine grain and hard substance, closely resembling stone, and hardly less enduring. Gold, silver, and precious stones existed in abundance. {PP 90.1}

Noé korában Ádám törvényszegése és Kain gyilkossága következményeképp kettős átok nehezedett a földre. De ez nem változtatta meg nagyon a természet képét. A romlásnak nyilvánvaló jelei voltak, de a földet még mindig gazdaggá és széppé tették a gondviselő Isten ajándékai. A dombokat fenséges fák koronázták, amelyek a szőlőtő gyümölcstermő ágait támasztották alá. A hatalmas kertszerű síkságok zöld színbe öltöztek, és ezernyi virágtól illatoztak. A föld sokféle gyümölcsöt termett, szinte korlátlanul. A fák mérete, szépsége és arányaik tökéletessége messze túlszárnyalta a mostaniakat. Anyaguk finom rostú, kemény szerkezetű volt, majdnem olyan mint a kő. Aranyban, ezüstben, drágakövekben bővölködött a föld. {PP 90.1}   

The human race yet retained much of its early vigor. But a few generations had passed since Adam had access to the tree which was to prolong life; and man's existence was still measured by centuries. Had that long-lived people, with their rare powers to plan and execute, devoted themselves to the service of God, they would have made their Creator's name a praise in the earth, and would have answered the purpose for which He gave them life. But they failed to do this. There were many giants, men of great stature and strength, renowned for wisdom, skillful in devising the most cunning and wonderful works; but their guilt in giving loose rein to iniquity was in proportion to their skill and mental ability. {PP 90.2}

Az emberiség sokat megőrzött eredeti erejéből. Csak néhány évszázad telt el azóta, hogy Ádám ehetett az élet fájáról, amely meghosszabbította életét; az ember korát még mindig századokban mérték. Ezek a hosszú életű emberek, akiknek kivételes képességük volt a tervezésre és a megvalósításra, Isten szolgálatára szentelődve dicsőségessé tehették volna teremtőjük nevét a földön, és megfelelhettek volna annak, amiért Isten életet adott nekik. De ők ezt nem tették. Sok óriás volt - bölcsességükről híres, nagy termetű, erős emberek, a legkülönösebb és legcsodálatosabb munkák ügyes tervezői. De elengedték a gonoszság gyeplőjét. Ügyességük és értelmi képességük arányban állt ezzel a bűnükkel. {PP 90.2}   

God bestowed upon these antediluvians many and rich gifts; but they used His bounties to glorify themselves, and turned them into a curse by fixing their affections upon the gifts instead of the Giver. They employed the gold and silver, the precious stones and the choice wood, in the construction of habitations for themselves, and endeavored to excel one another in beautifying their dwellings with the most skillful workmanship. They sought only to gratify the desires of their own proud hearts, and reveled in scenes of pleasure and wickedness. Not desiring to retain God in their knowledge, they soon came to deny His existence. They adored nature in place of the God of nature. They glorified human genius, worshiped the works of their own hands, and taught their children to bow down to graven images. {PP 90.3}

Az özönvíz előtt élt embereket Isten sok és gazdag ajándékkal áldotta meg. De ők a maguk dicsőségére használták ajándékaikat, és azt átokká tették azáltal, hogy az Ajándékozó helyett az ajándékokat szerették. Az aranyat, ezüstöt, drágaköveket és a jó minőségű faanyagot a saját lakóhelyük építéséhez használták, és egymást túl akarták szárnyalni lakásuk ötletes díszítésében. Csak saját büszke szívük kívánságait igyekeztek kielégíteni, és szórakoztató, bűnös látványokban lelték örömüket. Mivel nem akarták Istent megismerni, csakhamar létezését is tagadták. A természetet imádták a természet Istene helyett. Dicsőítették az emberi lángelmét, imádták kezük munkáit, és arra tanították gyermekeiket, hogy hajoljanak meg a faragott képek előtt. {PP 90.3}   

In the green fields and under the shadow of the goodly trees they set up the altars of their idols. Extensive groves, that retained their foliage throughout the year, were dedicated to the worship of false gods. With these groves were connected beautiful gardens, their long, winding avenues overhung with fruit-bearing trees of all descriptions, adorned with statuary, and furnished with all that could delight the senses or minister to the voluptuous desires of the people, and thus allure them to participate in the idolatrous worship. {PP 91.1}

A zöld mezőkön, a gyönyörű fák árnyékában emeltek oltárt bálványaiknak. Levélzetüket egész évben megőrző kiterjedt ligeteket a hamis istenek imádására szentelték. E ligetekhez gyönyörű kertek kapcsolódtak. Hosszú, kanyargós sétányai fölé mindenféle gyümölcstermő fa hajolt, szobrok díszítették, és mindennel el volt látva, ami az érzéseket gyönyörködteti, ami a nép érzelmi vágyainak szolgál és így csábította őket a bálvány istentiszteleteken való részvételre. {PP 91.1}   

Men put God out of their knowledge and worshiped the creatures of their own imagination; and as the result, they became more and more debased. The psalmist describes the effect produced upon the worshiper by the adoration of idols. He says, “They that make them are like unto them; so is every one that trusteth in them.” Psalm 115:8. It is a law of the human mind that by beholding we become changed. Man will rise no higher than his conceptions of truth, purity, and holiness. If the mind is never exalted above the level of humanity, if it is not uplifted by faith to contemplate infinite wisdom and love, the man will be constantly sinking lower and lower. The worshipers of false gods clothed their deities with human attributes and passions, and thus their standard of character was degraded to the likeness of sinful humanity. They were defiled in consequence. “God saw that the wickedness of man was great in the earth, and that every imagination of the thoughts of his heart was only evil continually.... The earth also was corrupt before God; and the earth was filled with violence.” God had given men His commandments as a rule of life, but His law was transgressed, and every conceivable sin was the result. The wickedness of men was open and daring, justice was trampled in the dust, and the cries of the oppressed reached unto heaven. {PP 91.2}

Az emberek nem akartak tudni Istenről; saját fantáziájuk alkotta dolgokat imádtak. Ennek következtében erkölcsileg egyre romlottak. A zsoltáríró így ecseteli a bálványimádás hatását: "Hozzájuk hasonlók lesznek készítőik, és mindazok, akik bennük bíznak" (Zsolt 115:8. új prot. ford.). Az emberi értelem törvénye, hogy szemlélés által átváltozunk. Az ember nem múlhatja felül az igazságról, tisztaságról és szentségről alkotott fogalmait. Ha gondolatban soha nem emelkedik az emberi szint fölé, ha hitben nem tud elgondolkozni a végtelen bölcsességen és szereteten, akkor egyre lejjebb süllyed. A hamis istenek tisztelői istenségeiket emberi tulajdonságokkal és szenvedélyekkel ruházták fel, ezért őket tekintették jellembeli példaképüknek. Ennek következtében erkölcsük megromlott. "És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz [...] A föld pedig romlott vala Isten előtt és megtelék a föld erőszakoskodással" (1Móz 6:5.11). Isten parancsolatokkal szabályozza az ember életét, de törvényét áthágták, és ennek mindenféle bűn lett a következménye. Az ember leplezetlenül és vakmerően vétkezett. A jogosságot a porba tiporták, és az elnyomottak kiáltása felhatolt az égig. {PP 91.2}   

Polygamy had been early introduced, contrary to the divine arrangement at the beginning. The Lord gave to Adam one wife, showing His order in that respect. But after the Fall, men chose to follow their own sinful desires; and as the result, crime and wretchedness rapidly increased. Neither the marriage relation nor the rights of property were respected. Whoever coveted the wives or the possessions of his neighbor, took them by force, and men exulted in their deeds of violence. They delighted in destroying the life of animals; and the use of flesh for food rendered them still more cruel and bloodthirsty, until they came to regard human life with astonishing indifference. {PP 91.3}

A többnejűség már korán meghonosodott, szemben a kezdetben adott mennyei intézkedéssel. Az Úr egyetlen feleséget adott Ádámnak, jelezve, hogy miként rendelkezett a házasságról. A bűnbeesés után azonban az ember a saját bűnös vágyait akarta követni. Ennek következtében a bűn és nyomorúság rohamosan fokozódott. Nem tartották tiszteletben sem a házas viszonyt, sem a tulajdonjogot. Aki megkívánta felebarátja feleségét és vagyonát, elvette erőszakkal, és diadalt ült erőszakos cselekedete felett. Élvezettel pusztították az állatokat, és a húsételek fogyasztása még kegyetlenebbé és vérszomjasabbá tette őket, mígnem az emberi élethez is megdöbbentő kegyetlenséggel viszonyultak. {PP 91.3}   

The world was in its infancy; yet iniquity had become so deep and widespread that God could no longer bear with it; and He said, “I will destroy man whom I have created from the face of the earth.” He declared that His Spirit should not always strive with the guilty race. If they did not cease to pollute with their sins the world and its rich treasures, He would blot them from His creation, and would destroy the things with which He had delighted to bless them; He would sweep away the beasts of the field, and the vegetation which furnished such an abundant supply of food, and would transform the fair earth into one vast scene of desolation and ruin. {PP 92.1}

A világ a gyermekkorát élte, de a gonoszság annyira elmélyült és elterjedt, hogy Isten nem tűrhette már tovább, és ezt mondta: "[...] Eltörlöm az embert, akit teremtettem, a földnek színéről" (1Móz 6:7). Kijelentette, hogy Lelke nem fogja örökre éltetni a gonosz emberiséget. Ha bűneikkel tovább szennyezik a világot és gazdag kincseit, eltörli őket a teremtettségből és elpusztítja azokat a dolgokat, amelyekkel oly örömmel áldotta meg őket; elsöpri az állatokat a mezőről és a gazdag élelmet kínáló növényzetet. A gyönyörű földet kietlenné és rommá teszi. {PP 92.1}   

Amid the prevailing corruption, Methuselah, Noah, and many others labored to keep alive the knowledge of the true God and to stay the tide of moral evil. A hundred and twenty years before the Flood, the Lord by a holy angel declared to Noah His purpose, and directed him to build an ark. While building the ark he was to preach that God would bring a flood of water upon the earth to destroy the wicked. Those who would believe the message, and would prepare for that event by repentance and reformation, should find pardon and be saved. Enoch had repeated to his children what God had shown him in regard to the Flood, and Methuselah and his sons, who lived to hear the preaching of Noah, assisted in building the ark. {PP 92.2}

Az eluralkodó romlottság közepette Methusélah, Noé és sokan mások megpróbálták ébren tartani az igaz Isten ismeretét, és feltartóztatni az erkölcstelenség áradatát. Százhúsz évvel az özönvíz előtt az Úr szent angyal által kinyilatkoztatta szándékát Noénak. Megparancsolta, hogy építsen bárkát, és építése közben prédikáljon. Hirdesse, hogy Isten vízözönt hoz a földre a gonoszok elpusztítására. Akik elhiszik Isten üzenetét, és bűneiket megbánva, megújulva felkészülnek erre az eseményre, azoknak megbocsát és menedéket ad. Énók is elmondta gyermekeinek, amit Isten mutatott neki az özönvízről. Methusélah és fiai pedig, akik még hallották Noét prédikálni, segítettek a bárka építésében. {PP 92.2}   

God gave Noah the exact dimensions of the ark and explicit directions in regard to its construction in every particular. Human wisdom could not have devised a structure of so great strength and durability. God was the designer, and Noah the master builder. It was constructed like the hull of a ship, that it might float upon the water, but in some respects it more nearly resembled a house. It was three stories high, with but one door, which was in the side. The light was admitted at the top, and the different apartments were so arranged that all were lighted. The material employed in the construction of the ark was the cypress, or gopher wood, which would be untouched by decay for hundreds of years. The building of this immense structure was a slow and laborious process. On account of the great size of the trees and the nature of the wood, much more labor was required then than now to prepare timber, even with the greater strength which men then possessed. All that man could do was done to render the work perfect, yet the ark could not of itself have withstood the storm which was to come upon the earth. God alone could preserve His servants upon the tempestuous waters. {PP 92.3}

Isten megadta Noénak a bárka pontos méreteit, és világosan meghatározta építésének minden részletét. Emberi bölcsesség nem tudott volna kigondolni olyan erős és masszív építményt. Isten volt a tervező és Noé az építőmester. A bárkát hajótest formájúvá építették, hogy lebeghessen a vízen, de bizonyos vonatkozásban inkább házhoz hasonlított. Három emelete volt, de csak egy ajtaja az oldalán. A bárka fentről kapta a fényt, és helyiségei úgy voltak elrendezve, hogy mind kapott a világosságból. A felhasznált anyag ciprus vagy góferfa volt, amely évszázadokig nem korhad el. E roppant nagy építmény építése lassú és nehéz munka volt. A fák megmunkálása, óriási méreteik és anyaguk tulajdonságai miatt sokkal nehezebb volt, mint a mai gerendáké, még akkor is, ha az akkori emberek erősebbek voltak. Bár az építők mindent megtettek, amire ember képes, hogy tökéletes munkát végezzenek, a bárka mégsem tudott volna önmagában ellenállni a földre zúduló viharnak. Csak Isten tudta megőrizni szolgáit a háborgó vízen. {PP 92.3}   

“By faith Noah, being warned of God of things not seen as yet, moved with fear, prepared an ark to the saving of his house; by the which he condemned the world, and became heir of the righteousness which is by faith.” Hebrews 11:7. While Noah was giving his warning message to the world, his works testified of his sincerity. It was thus that his faith was perfected and made evident. He gave the world an example of believing just what God says. All that he possessed, he invested in the ark. As he began to construct that immense boat on dry ground, multitudes came from every direction to see the strange sight and to hear the earnest, fervent words of the singular preacher. Every blow struck upon the ark was a witness to the people. {PP 95.1}

"Hit által tisztelte Istent Noé, mikor megintetvén a még nem látott dolgok felől, házanépe megtartására bárkát készített, amely által kárhoztatá e világot és a hitből való igazságnak örökösévé lett" (Zsid 11:7). Mialatt Noé hirdette intő üzenetét a világnak, cselekedeteivel tanúsította őszinteségét. Hite így tökéletesedett és lett nyilvánvalóvá. Példát adott a világnak arra, hogy miként kell hinni abban, amit Isten mond. Mindent, amije volt, a bárkába fektette. Amikor elkezdte építeni azt a hatalmas hajót a szárazföldön, tömegek jöttek mindenfelől, hogy megnézzék ezt a furcsa dolgot, és meghallgassák e különös prédikátor komoly, lelkes szavait. A bárkán ejtett minden kalapácsütés egy-egy bizonyságtevés volt az embereknek. {PP 95.1}   

Many at first appeared to receive the warning; yet they did not turn to God with true repentance. They were unwilling to renounce their sins. During the time that elapsed before the coming of the Flood, their faith was tested, and they failed to endure the trial. Overcome by the prevailing unbelief, they finally joined their former associates in rejecting the solemn message. Some were deeply convicted, and would have heeded the words of warning; but there were so many to jest and ridicule, that they partook of the same spirit, resisted the invitations of mercy, and were soon among the boldest and most defiant scoffers; for none are so reckless and go to such lengths in sin as do those who have once had light, but have resisted the convicting Spirit of God. {PP 95.2}

Először úgy látszott, hogy sokan elfogadják az intést, de nem fordultak őszinte bűnbánattal Istenhez. Nem akarták elhagyni bűneiket. Az özönvízig eltelt idő alatt hitük próbára lett téve, de ők nem állták ki a próbát. Végül az eluralkodó hitetlenségtől legyőzötten, korábbi társaikhoz csatlakozva elvetették az ünnepélyes üzenetet. Egyesek mély meggyőződésre jutottak, és megfogadták volna az intő szavakat, de oly sokan tréfálkoztak és gúnyolódtak, hogy átvéve ugyanazt a lelkületet, ellenálltak az irgalmas hívásnak, és csakhamar a legkihívóbb csúfolódókkal azonosultak. Azok voltak a legvakmerőbbek és legbűnösebbek, akiknek a lelkében egyszer már fény gyúlt, de ellenálltak Isten Lelkének. {PP 95.2}   

The men of that generation were not all, in the fullest acceptation of the term, idolaters. Many professed to be worshipers of God. They claimed that their idols were representations of the Deity, and that through them the people could obtain a clearer conception of the divine Being. This class were foremost in rejecting the preaching of Noah. As they endeavored to represent God by material objects, their minds were blinded to His majesty and power; they ceased to realize the holiness of His character, or the sacred, unchanging nature of His requirements. As sin became general, it appeared less and less sinful, and they finally declared that the divine law was no longer in force; that it was contrary to the character of God to punish transgression; and they denied that His judgments were to be visited upon the earth. Had the men of that generation obeyed the divine law, they would have recognized the voice of God in the warning of His servant; but their minds had become so blinded by rejection of light that they really believed Noah's message to be a delusion. {PP 95.3}

E nemzedékben nem mindenki volt a szó legteljesebb értelmében bálványimádó. Sokan állították, hogy imádják Istent. Azt mondták, hogy bálványaik az istenséget ábrázolják, és hogy általuk az emberek tisztább fogalmat alkothatnak a mennyei lényről. Ez az osztály elsőként vetette el Noé prédikálását. Amikor megkísérelték Istent anyagi tárgyakkal ábrázolni, elvesztették tiszta látásukat. Nem látták, milyen fenséges és hatalmas az Isten. Szem elől tévesztették jellemének szentségét, kívánalmainak szent és változatlan voltát. Amikor a bűn általános lett, egyre kevésbé tűnt nekik az rossznak, és végül kijelentették, hogy Isten törvénye érvényét veszítette; hogy Isten jellemével ellentétben áll a bűn megbüntetése; és cáfolták, hogy ítéletével meg fogja látogatni a földet. Ha e nemzedékbeli emberek engedelmeskedtek volna Isten törvényének, akkor szolgájának intésében Isten hangját hallották volna. De mivel elutasították a világosságot, elméjük annyira elsötétedett, hogy Noé üzenetét csalásnak hitték. {PP 95.3}   

It was not multitudes or majorities that were on the side of right. The world was arrayed against God's justice and His laws, and Noah was regarded as a fanatic. Satan, when tempting Eve to disobey God, said to her, “Ye shall not surely die.” Genesis 3:4. Great men, worldly, honored, and wise men, repeated the same. “The threatenings of God,” they said, “are for the purpose of intimidating, and will never be verified. You need not be alarmed. Such an event as the destruction of the world by the God who made it, and the punishment of the beings He has created, will never take place. Be at peace; fear not. Noah is a wild fanatic.” The world made merry at the folly of the deluded old man. Instead of humbling the heart before God, they continued their disobedience and wickedness, the same as though God had not spoken to them through His servant. {PP 96.1}

Nem a sokaság, nem a többség állt az igazság oldalán. A világ felsorakozott Isten igazsága és törvényei ellen, Noét pedig fanatikusnak tartották. Sátán, amikor Évát Istennel szembeni engedetlenségre kísértette, ezt mondta neki: "Bizony nem haltok meg" (1Móz 3:4). A világ által tisztelt bölcs és nagy emberek ugyanezt mondogatták. "Isten fenyegetéseinek megfélemlítés a célja - mondták -, és azok soha nem fognak megvalósulni. Ne aggódjatok! Az az Isten, aki a világot alkotta, sohasem fogja elpusztítani, és sohasem fogja büntetni azokat a lényeket, akiket ő teremtett. Csak nyugalom! Ne féljetek! Noé eszelős fanatikus." A világot mulattatta "a rászedett öregember oktalansága". Ahelyett, hogy Isten előtt megalázták volna szívüket, tovább engedetlenkedtek és erkölcstelenkedtek, mintha Isten nem is szólt volna hozzájuk szolgája által. {PP 96.1}   

But Noah stood like a rock amid the tempest. Surrounded by popular contempt and ridicule, he distinguished himself by his holy integrity and unwavering faithfulness. A power attended his words, for it was the voice of God to man through His servant. Connection with God made him strong in the strength of infinite power, while for one hundred and twenty years his solemn voice fell upon the ears of that generation in regard to events, which, so far as human wisdom could judge, were impossible. {PP 96.2}

De Noé állt, mint szikla a viharban. A megvetett és kigúnyolt Noé szent feddhetetlenségével és rendíthetetlen becsületességével tűnt ki. Szavaiból erő áradt, mert az Isten hangja volt az, amely szolgája által szólt az emberhez. Noé kapcsolatban volt Istennel, akinek végtelen hatalma erősítette, amíg százhúsz éven át ünnepélyes hangon szólt nemzedékének azokról az eseményekről, amelyek az emberi bölcsesség mércéjén mérve lehetetlenek voltak. {PP 96.2}   

The world before the Flood reasoned that for centuries the laws of nature had been fixed. The recurring seasons had come in their order. Heretofore rain had never fallen; the earth had been watered by a mist or dew. The rivers had never yet passed their boundaries, but had borne their waters safely to the sea. Fixed decrees had kept the waters from overflowing their banks. But these reasoners did not recognize the hand of Him who had stayed the waters, saying, “Hitherto shalt thou come, but no further.” Job 38:11. {PP 96.3}

Az özönvíz előtti világ századokon át változatlanoknak hitte a természet törvényeit. Az ismétlődő évszakok rendben követték egymást. Addig soha nem esett eső. A földet köd és harmat öntözte. A folyók még soha nem léptek ki medrükből, hanem vizüket baj nélkül vitték a tengerbe. Szilárd törvények tartották a vizet partjai között. De ezek az okoskodók nem ismerték fel Isten kezét, amely feltartóztatta a vizet, mondván: "Eddig jöjj és ne tovább" (Jób 38:11). {PP 96.3}   

As time passed on, with no apparent change in nature, men whose hearts had at times trembled with fear, began to be reassured. They reasoned, as many reason now, that nature is above the God of nature, and that her laws are so firmly established that God Himself could not change them. Reasoning that if the message of Noah were correct, nature would be turned out of her course, they made that message, in the minds of the world, a delusion—a grand deception. They manifested their contempt for the warning of God by doing just as they had done before the warning was given. They continued their festivities and their gluttonous feasts; they ate and drank, planted and builded, laying their plans in reference to advantages they hoped to gain in the future; and they went to greater lengths in wickedness, and in defiant disregard of God's requirements, to testify that they had no fear of the Infinite One. They asserted that if there were any truth in what Noah had said, the men of renown—the wise, the prudent, the great men—would understand the matter. {PP 97.1}

Amint múlt az idő, és nem látszott semmi változás a természetben, a korábban félelemtől remegő emberek kezdtek fellázadni. Azt gondolták, ahogy ma is sokan, hogy a természet a természet Istene felett áll, és törvényei olyan szilárdak és megalapozottak, hogy még Isten sem tud változtatni rajtuk. Úgy okoskodva: ha Noé igazat mondana, a természet rendje megváltozna. Noé tanítását csalásnak tüntették fel a világ előtt - hatalmas csalásnak! Isten intéseivel szembeni megvetésüket azzal fejezték ki, hogy pontosan azt csinálták, mint az intés előtt. Tovább ünnepeltek és lakmároztak. Ettek és ittak, ültettek és építettek, a jövőtől remélt nyereségeiket tervezgették, és még messzebbre mentek a gonoszságban, Isten kívánalmainak kihívó áthágásában, hogy megmutassák, nem félnek a Végtelen Lénytől. Azt hangsúlyozták, ha bármiben is igaz volna az, amit Noé mond, a hírneves emberek - a bölcsek, az okosok, a nagyok - megértenék azt a dolgot. {PP 97.1}   

Had the antediluvians believed the warning, and repented of their evil deeds, the Lord would have turned aside His wrath, as he afterward did from Nineveh. But by their obstinate resistance to the reproofs of conscience and the warnings of God's prophet, that generation filled up the measure of their iniquity, and became ripe for destruction. {PP 97.2}

Ha az özönvíz előtti emberek hitelt adva az intésnek, megtértek volna gonosz cselekedeteikből, az Úr nem haragudott volna többé rájuk, mint ahogy később Ninivére sem. De mivel makacsul ellenálltak a lelkiismeret feddő szavának és Isten prófétája intéseinek, az a nemzedék betöltötte gonoszságának mértékét és megérett a pusztulásra. {PP 97.2}   

The period of their probation was about to expire. Noah had faithfully followed the instructions which he had received from God. The ark was finished in every part as the Lord had directed, and was stored with food for man and beast. And now the servant of God made his last solemn appeal to the people. With an agony of desire that words cannot express, he entreated them to seek a refuge while it might be found. Again they rejected his words, and raised their voices in jest and scoffing. Suddenly a silence fell upon the mocking throng. Beasts of every description, the fiercest as well as the most gentle, were seen coming from mountain and forest and quietly making their way toward the ark. A noise as of a rushing wind was heard, and lo, birds were flocking from all directions, their numbers darkening the heavens, and in perfect order they passed to the ark. Animals obeyed the command of God, while men were disobedient. Guided by holy angels, they “went in two and two unto Noah into the ark,” and the clean beasts by sevens. The world looked on in wonder, some in fear. Philosophers were called upon to account for the singular occurrence, but in vain. It was a mystery which they could not fathom. But men had become so hardened by their persistent rejection of light that even this scene produced but a momentary impression. As the doomed race beheld the sun shining in its glory, and the earth clad in almost Eden beauty, they banished their rising fears by boisterous merriment, and by their deeds of violence they seemed to invite upon themselves the visitation of the already awakened wrath of God. {PP 97.3}

Kegyelmi idejük lejáróban volt. Noé hűségesen követte Isten utasításait. A bárka elkészült minden részletében úgy, ahogy az Úr parancsolta, és élelmet tárolt embernek és állatnak. Most utoljára hangzott az emberekhez Isten szolgájának ünnepélyes kérlelése. Szavakkal nem kifejezhető epekedő vágyakozással könyörgött nekik, hogy meneküljenek, amíg nem késő. Újra elutasították szavait, és tréfálkoztak, gúnyolódtak. De a gúnyolódó tömeg hirtelen elnémult. Különféle állatok - a legvadabbak és a legszelídebbek egyaránt - jöttek a hegyekről és az erdőkből, és csendben meneteltek a bárka felé. Szélrohamhoz hasonló zaj volt hallható, és íme, minden irányból tömegével sereglettek a madarak, elsötétítve az eget, és tökéletes rendben vonultak be a bárkába. Az állatok engedelmeskedtek Isten parancsának, az emberek pedig nem. Szent angyaloktól vezetve "kettő-kettő méne be Noéhoz a bárkába" (1Móz 7:9), a tiszta állatokból pedig hét-hét. A világ csodálkozva, egyesek félelemmel nézték ezt. Filozófusokat kértek, hogy magyarázzák meg ezt, de hiába. Ez olyan titok volt, amit nem tudtak megfejteni. Az emberek szíve annyira megkeményedett a világosság csökönyös elvetése következtében, hogy ennek a jelenetnek is csak pillanatnyi hatása volt. Amint a halálra szánt emberiség szemlélte a dicsőségben fénylő napot és a csaknem édeni szépségbe öltözött földet, féktelen vigadozással űzte el félelmét, és úgy tűnt, hogy erőszakos tetteivel magára akarja vonni Isten már feltámadt haragját. {PP 97.3}   

God commanded Noah, “Come thou and all thy house into the ark; for thee have I seen righteous before Me in this generation.” Noah's warnings had been rejected by the world, but his influence and example resulted in blessings to his family. As a reward for his faithfulness and integrity, God saved all the members of his family with him. What encouragement to parental fidelity! {PP 98.1}

Isten megparancsolta Noénak "[...] Menj be te, és egész házadnépe a bárkába: mert téged láttalak igaznak előttem ebben a nemzedékben" (1Móz 7:1). A világ elvetette Noé figyelmeztetését, de befolyása és intése saját családjára áldást hozott. Lelkiismeretességének és becsületességének jutalmaként Isten megmentette vele együtt családjának minden tagját. Micsoda bátorítás ez a hűséges szülőknek! {PP 98.1}   

Mercy had ceased its pleadings for the guilty race. The beasts of the field and the birds of the air had entered the place of refuge. Noah and his household were within the ark, “and the Lord shut him in.” A flash of dazzling light was seen, and a cloud of glory more vivid than the lightning descended from heaven and hovered before the entrance of the ark. The massive door, which it was impossible for those within to close, was slowly swung to its place by unseen hands. Noah was shut in, and the rejecters of God's mercy were shut out. The seal of Heaven was on that door; God had shut it, and God alone could open it. So when Christ shall cease His intercession for guilty men, before His coming in the clouds of heaven, the door of mercy will be shut. Then divine grace will no longer restrain the wicked, and Satan will have full control of those who have rejected mercy. They will endeavor to destroy God's people; but as Noah was shut into the ark, so the righteous will be shielded by divine power. {PP 98.2}

Az irgalom már nem járt közbe a bűnös emberiség érdekében. A mező vadjai és a levegőben röpködő madarak bevonultak a menekülés helyére. Noé és családja a bárkán belül volt, "[...] és az Úr bezárá utána az ajtót" (1Móz 7:16). Vakító fény lobbant. Villámlásnál ragyogóbb és fényesebb felhő szállt alá a mennyből, és a bárka bejárata előtt lebegett. A súlyos ajtót, amelyet a bent levők nem tudtak becsukni, láthatatlan kezek lassan a helyére fordították. Noé be volt zárva; Isten kegyelmének elutasítói pedig ki voltak zárva. A menny pecsétje volt azon az ajtón. Isten zárta be azt, és csak Isten nyithatta ki. Mielőtt Krisztus eljön az ég felhőiben, a bűnös emberért való közbenjárása megszűnik és ugyanígy fog a kegyelem ajtaja bezáródni. Isten kegyelme nem fékezi többé a gonoszokat és Sátán fogja teljesen uralni a kegyelem elutasítóit. Megkísérlik elpusztítani Isten népét, de miként Isten bezárta Noét a bárkába, akként az igazakat hatalma fogja oltalmazni. {PP 98.2}   

For seven days after Noah and his family entered the ark, there appeared no sign of the coming storm. During this period their faith was tested. It was a time of triumph to the world without. The apparent delay confirmed them in the belief that Noah's message was a delusion, and that the Flood would never come. Notwithstanding the solemn scenes which they had witnessed—the beasts and birds entering the ark, and the angel of God closing the door—they still continued their sport and revelry, even making a jest of these signal manifestations of God's power. They gathered in crowds about the ark, deriding its inmates with a daring violence which they had never ventured upon before. {PP 98.3}

Noé és családja bement a bárkába, de hét napig semmi jele nem volt a közelgő viharnak. Ezalatt hitük próbára lett téve. A kinti világnak ez az örvendezés ideje volt. A látszólagos késedelem megerősítette őket abban a hitben, hogy Noé üzenete csalás, és hogy soha nem lesz özönvíz. Az általuk látott ünnepélyes jelenetek ellenére - hogy a szárazföldi állatok és a madarak bementek a bárkába; hogy Isten angyala bezárta az ajtót - tovább tréfálkoztak és tivornyáztak. Még Isten e feltűnő megnyilatkozásaiból is tréfát űztek. Csoportokba verődtek a bárka körül, és olyan vakmerő hévvel gúnyolták lakóit, amilyenre soha azelőtt nem merészkedtek. {PP 98.3}   

But upon the eighth day dark clouds overspread the heavens. There followed the muttering of thunder and the flash of lightning. Soon large drops of rain began to fall. The world had never witnessed anything like this, and the hearts of men were struck with fear. All were secretly inquiring, “Can it be that Noah was in the right, and that the world is doomed to destruction?” Darker and darker grew the heavens, and faster came the falling rain. The beasts were roaming about in the wildest terror, and their discordant cries seemed to moan out their own destiny and the fate of man. Then “the fountains of the great deep” were “broken up, and the windows of heaven were opened.” Water appeared to come from the clouds in mighty cataracts. Rivers broke away from their boundaries, and overflowed the valleys. Jets of water burst from the earth with indescribable force, throwing massive rocks hundreds of feet into the air, and these, in falling, buried themselves deep in the ground. {PP 99.1}

A nyolcadik napon azonban sötét felhők lepték el az eget. Majd mennydörgött és villámlott. Nemsokára nagy cseppekben kezdett esni az eső. A világ soha nem látott ilyet, és az emberek szívét félelem töltötte el. Mindnyájan titokban ezt kérdezték: "Lehetséges, hogy Noénak igaza volt, és a világ pusztulásra van ítélve?" Az ég egyre sötétebb lett, és egyre sűrűbben esett az eső. Az állatok vad rémülettel kószáltak, üvöltéseikkel mintha az ember sorsát siratták volna. Majd "[...] felfakadának [...] a nagy mélység minden forrásai, és az ég csatornái megnyilatkozának" (1Móz 7:11). A felhők hatalmas zuhatagokban öntötték a vizet. A folyók kiléptek medrükből és elárasztották a völgyeket. A földből leírhatatlan erővel törtek fel a vízsugarak, többszáz méternyire a levegőbe dobva súlyos sziklákat, amelyek visszahullva a föld mélyébe temetődtek. {PP 99.1}   

The people first beheld the destruction of the works of their own hands. Their splendid buildings, and the beautiful gardens and groves where they had placed their idols, were destroyed by lightning from heaven, and the ruins were scattered far and wide. The altars on which human sacrifices had been offered were torn down, and the worshipers were made to tremble at the power of the living God, and to know that it was their corruption and idolatry which had called down their destruction. {PP 99.2}

Az emberek először csak nézték saját kezük munkájának pusztulását. Pompás építményeiket, a gyönyörű kerteket és ligeteket, ahova bálványaikat helyezték, elpusztították az égből lesújtó villámok, a romok pedig szerteszét szóródtak. Összeomlottak az oltárok, amelyeken áldoztak. Az élő Isten hatalma megremegtette a bálványimádókat és ráébresztette őket, saját romlottságuk okozta pusztulásukat. {PP 99.2}   

As the violence of the storm increased, trees, buildings, rocks, and earth were hurled in every direction. The terror of man and beast was beyond description. Above the roar of the tempest was heard the wailing of a people that had despised the authority of God. Satan himself, who was compelled to remain in the midst of the warring elements, feared for his own existence. He had delighted to control so powerful a race, and desired them to live to practice their abominations and continue their rebellion against the Ruler of heaven. He now uttered imprecations against God, charging Him with injustice and cruelty. Many of the people, like Satan, blasphemed God, and had they been able, they would have torn Him from the throne of power. Others were frantic with fear, stretching their hands toward the ark and pleading for admittance. But their entreaties were in vain. Conscience was at last aroused to know that there is a God who ruleth in the heavens. They called upon Him earnestly, but His ear was not open to their cry. In that terrible hour they saw that the transgression of God's law had caused their ruin. Yet while, through fear of punishment, they acknowledged their sin, they felt no true contrition, no abhorrence of evil. They would have returned to their defiance of Heaven, had the judgment been removed. So when God's judgments shall fall upon the earth before its deluge by fire, the impenitent will know just where and what their sin is—the despising of His holy law. Yet they will have no more true repentance than did the old-world sinners. {PP 99.3}

A vihar egyre vadabbul dühöngött és minden irányba fák, épületek, sziklák és földdarabok repültek. Leírhatatlan volt az emberek és állatok rémülete. A vihar üvöltését túlharsogta az Isten tekintélyét semmibe vevő emberek jajveszékelése. Sátán maga is, aki kénytelen volt a háborgó elemek között maradni, féltette életét. Gyönyörűséggel irányította a hatalmas embertömeget, és szerette volna, ha életben maradva, folytatják szentségtelen dolgaikat és az ég Ura elleni lázadásukat. Sátán most átkokat szórt Istenre, igazságtalansággal és kegyetlenséggel vádolta őt. Sátánhoz hasonlóan sokan káromolták Istent, és ha tehették volna, lerántják hatalma trónjáról. Mások magukon kívül voltak félelmükben, és kezüket a bárka felé nyújtva könyörögtek bebocsátásért. De hiába esedeztek. Végre felébredt lelkiismeretük. Megtudták, hogy van Isten, aki uralkodik a mennyben. Komolyan kiáltottak hozzá, de füle nem volt nyitva kiáltásukra. Ebben a rettenetes órában meglátták, hogy Isten törvényének áthágása okozta végromlásukat. A büntetéstől való félelem miatt beismerték ugyan bűneiket, de nem igazán bánták meg azokat, nem utálták meg a gonoszságokat. Az ítélet megszűntével újra dacoltak volna a mennyel. Épp úgy, ahogyan a tűz általi pusztulás előtt Isten ítélete a földre sújt, a megátalkodottak pontosan tudni fogják, hol, miben vették semmibe Isten törvényét. De bűnbánatuk nem lesz őszintébb, a régi világénál. {PP 99.3}   

Some in their desperation endeavored to break into the ark, but the firm-made structure withstood their efforts. Some clung to the ark until they were borne away by the surging waters, or their hold was broken by collision with rocks and trees. The massive ark trembled in every fiber as it was beaten by the merciless winds and flung from billow to billow. The cries of the beasts within expressed their fear and pain. But amid the warring elements it continued to ride safely. Angels that excel in strength were commissioned to preserve it. {PP 100.1}

Egyesek végső kétségbeesésükben megpróbáltak betörni a bárkába, de az erős építmény ellenállt kísérletüknek. Voltak, akik belekapaszkodtak a bárkába, amíg el nem sodródtak a háborgó vízben, vagy letépte őket egy szikla, vagy fa, amelybe beleütköztek. A masszív bárka minden rostjában remegett, amikor az irgalmatlan széltől csapkodva hullámról hullámra lendült. Az állatok belül kiáltásaikkal fejezték ki félelmüket és fájdalmukat. De a háborgó elemek között a bárka biztonságban haladt tovább. Végtelenül erős angyalok kaptak megbízást megőrzésére. {PP 100.1}   

The beasts, exposed to the tempest, rushed toward man, as though expecting help from him. Some of the people bound their children and themselves upon powerful animals, knowing that these were tenacious of life, and would climb to the highest points to escape the rising waters. Some fastened themselves to lofty trees on the summit of hills or mountains; but the trees were uprooted, and with their burden of living beings were hurled into the seething billows. One spot after another that promised safety was abandoned. As the waters rose higher and higher, the people fled for refuge to the loftiest mountains. Often man and beast would struggle together for a foothold, until both were swept away. {PP 100.2}

A viharban a védtelen állatok az emberekhez rohantak, mintha tőlük várnának segítséget. Egyes emberek gyermekeiket és magukat hatalmas állatokhoz kötötték, tudva, hogy ezek szívósan ragaszkodnak az élethez, még a legmagasabb helyekre is felmásznak, hogy megmeneküljenek az emelkedő víztől. Mások a dombok vagy hegyek csúcsán álló magas fákhoz erősítették magukat, de a fák gyökerestől kiszakadtak, és élő terhükkel a háborgó habokba zuhantak. A biztonságot ígérő helyek egymás után elárvultak. A víz egyre emelkedett, és az emberek a legmagasabb hegyeken kerestek menedéket. Gyakran ember és állat egyszerre küzdött egy talpalatnyi helyért, mígnem mindketten lesodródtak. {PP 100.2}   

From the highest peaks men looked abroad upon a shoreless ocean. The solemn warnings of God's servant no longer seemed a subject for ridicule and scorning. How those doomed sinners longed for the opportunities which they had slighted! How they pleaded for one hour's probation, one more privilege of mercy, one call from the lips of Noah! But the sweet voice of mercy was no more to be heard by them. Love, no less than justice, demanded that God's judgments should put a check on sin. The avenging waters swept over the last retreat, and the despisers of God perished in the black depths. {PP 100.3}

Az emberek a legmagasabb csúcsokról is mindenfelé csak parttalan óceánt láttak. Isten szolgájának ünnepélyes intése most már nem tűnt nevetségesnek és megvetendőnek. Azok az elveszett bűnösök hogy vágytak a semmibe vett alkalmak után! Hogy könyörögtek egy órányi kegyelemidőért, még egy kis irgalomért! Noé egyetlen hívó szaváért! De a kedves hangot, a kegyelem szavát ők már nem hallhatták. A szeretet, nem kevésbé, mint az igazság, megkövetelte, hogy Isten büntetése határt szabjon a bűnnek. A megtorlás vize elmosta az utolsó menedéket is, és azok, akik Istent semmibe vették, elpusztultak a fekete mélységben. {PP 100.3}   

“By the word of God ... the world that then was, being overflowed with water, perished: but the heavens and the earth, which are now, by the same word are kept in store, reserved unto fire against the day of judgment and perdition of ungodly men.” 2 Peter 3:5-7. Another storm is coming. The earth will again be swept by the desolating wrath of God, and sin and sinners will be destroyed. {PP 101.1}

"[...] az Isten szavára" előállott "[...] akkori világ vízzel elboríttatván, elveszett: a mostani egek pedig és a föld, ugyanazon szó által megkíméltettek, tűznek tartatván fenn, az ítéletnek és az istentelen emberek romlásának napjára" (2Pt 3:5-7). Egy másik vihar közeledik. A földön ismét végigsöpör Isten pusztító haragja, és bűn és bűnösök elpusztulnak. {PP 101.1}   

The sins that called for vengeance upon the antediluvian world exist today. The fear of God is banished from the hearts of men, and His law is treated with indifference and contempt. The intense worldliness of that generation is equaled by that of the generation now living. Said Christ, “As in the days that were before the Flood they were eating and drinking, marrying and giving in marriage, until the day that Noah entered into the ark, and knew not until the Flood came, and took them all away; so shall also the coming of the Son of man be.” Matthew 24:38, 39. God did not condemn the antediluvians for eating and drinking; He had given them the fruits of the earth in great abundance to supply their physical wants. Their sin consisted in taking these gifts without gratitude to the Giver, and debasing themselves by indulging appetite without restraint. It was lawful for them to marry. Marriage was in God's order; it was one of the first institutions which He established. He gave special directions concerning this ordinance, clothing it with sanctity and beauty; but these directions were forgotten, and marriage was perverted and made to minister to passion. {PP 101.2}

Ma is elkövetik azokat a bűnöket, amelyek az özönvíz előtti világban bosszúért kiáltottak. Az emberek szívéből eltűnt az istenfélelem. Isten törvényét közömbösen kezelik és megvetik. A most élő nemzedék mérhetetlen világiassága felér az akkorival. Így szólt Krisztus: "Mert amiképpen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, amelyen Noé a bárkába méne [...] akképpen lesz az ember Fiának eljövetele is" (Mt 24:38-39). Isten nem az evésért és ivásért marasztalta el az özönvíz előtti emberiséget. Ő adta nekik a föld sok-sok gyümölcsét, hogy kielégítse fizikai szükségleteiket. A bűn abban állt, hogy ezeket az ajándékokat az Adományozó iránti hála nélkül fogadták el, és megrontották önmagukat étvágyuk korlátlan kielégítésével. Házasságot jogosan kötöttek, Isten rendelte el. Ez volt az általa alapított első intézmények egyike, és azt különleges rendelkezésekkel szabályozta, szentté és széppé tette. Az emberek elfeledték ezeket az utasításokat, a házasságot megrontották, és a szenvedélyek szolgálatába állították. {PP 101.2}   

A similar condition of things exists now. That which is lawful in itself is carried to excess. Appetite is indulged without restraint. Professed followers of Christ are today eating and drinking with the drunken, while their names stand in honored church records. Intemperance benumbs the moral and spiritual powers and prepares the way for indulgence of the lower passions. Multitudes feel under no moral obligation to curb their sensual desires, and they become the slaves of lust. Men are living for the pleasures of sense; for this world and this life alone. Extravagance pervades all circles of society. Integrity is sacrificed for luxury and display. They that make haste to be rich pervert justice and oppress the poor, and “slaves and souls of men” are still bought and sold. Fraud and bribery and theft stalk unrebuked in high places and in low. The issues of the press teem with records of murder—crimes so cold-blooded and causeless that it seems as though every instinct of humanity were blotted out. And these atrocities have become of so common occurrence that they hardly elicit a comment or awaken surprise. The spirit of anarchy is permeating all nations, and the outbreaks that from time to time excite the horror of the world are but indications of the pent-up fires of passion and lawlessness that, having once escaped control, will fill the earth with woe and desolation. The picture which Inspiration has given of the antediluvian world represents too truly the condition to which modern society is fast hastening. Even now, in the present century, and in professedly Christian lands, there are crimes daily perpetrated as black and terrible as those for which the old-world sinners were destroyed. {PP 101.3}

Hasonló állapotok vannak ma is. Ami önmagában törvényes, azt az ember túlzásba viszi. Étvágyát korlátozás nélkül kielégíti. Azok, akik magukat Krisztus követőinek mondják, ma együtt esznek és isznak a részegesekkel, bár a nevük ott van a gyülekezet névsorában. Mértéktelenség bénítja meg az erkölcsi és lelki képességeket, és utat készít az alantas szenvedélyek kielégítésének. A tömegek nem érzik, hogy erkölcsi kötelességük érzéki vágyaik megfékezése, így a szenvedélyek rabjává lesznek. Számos ember él érzéki élvezeteinek; ennek a világnak, és csakis ennek az életnek. Szertelenség hatja át a társadalom minden rétegét. A becsületességet feláldozzák a fényűzés és hivalkodás oltárán. Azok, akik sietnek meggazdagodni, elferdítik az igazságot, elnyomják a szegényeket, és most is veszik és adják a "rabokat és emberek lelkeit". Dorgálás nélkül pusztít a rászedés, megvesztegetés és tolvajlás, fent és lent egyaránt. A sajtó hemzseg a gyilkossági hírektől - a hidegvérrel és ok nélkül elkövetett bűncselekmények híreitől, mintha az emberiesség utolsó szikrája is kihalt volna. Ezek a rémtettek olyan megszokott esetek lettek, hogy szinte megjegyzés nélkül maradnak, és alig keltenek megdöbbenést. Az anarchia szelleme lett úrrá a nemzetek életében, és a világot időről-időre rémületbe ejtő zendülések mutatják, hogy parázslik a szenvedélyek és a törvénytelenségek tüze, és ha egyszer elszabadul a gyeplő, bajjal és nyomorúsággal tölti be a világot. Az a kép, amelyet a Szentírás az özönvíz előtti világról ad, nagyon híven ábrázolja azt az állapotot, amely felé a modern társadalom szélsebesen rohan. Most a mi századunkban is, a csak névlegesen keresztény országokban naponta követnek el olyan sötét és rettenetes bűncselekményeket, amilyenek miatt a régi világ bűnösei elpusztultak. {PP 101.3}   

Before the Flood God sent Noah to warn the world, that the people might be led to repentance, and thus escape the threatened destruction. As the time of Christ's second appearing draws near, the Lord sends His servants with a warning to the world to prepare for that great event. Multitudes have been living in transgression of God's law, and now He in mercy calls them to obey its sacred precepts. All who will put away their sins by repentance toward God and faith in Christ are offered pardon. But many feel that it requires too great a sacrifice to put away sin. Because their life does not harmonize with the pure principles of God's moral government, they reject His warnings and deny the authority of His law. {PP 102.1}

Az özönvíz bekövetkezte előtt Isten elküldte Noét, hogy figyelmeztesse a világot, és megtérítse az embereket, s így megmeneküljenek a fenyegető pusztulástól. Amint Krisztus második eljövetelének ideje közeledik, az Úr elküldi szolgáit intő üzenettel a világhoz, hogy felkészítsék azt erre a nagy eseményre. Tömegek szokásszerűen hágják át Isten törvényét, és most az irgalmas Isten felszólítja őket, hogy engedelmeskedjenek törvénye szent szabályainak. Isten megbocsát mindazoknak, akik bűnbánattal és Krisztus iránti hittel elhagyják bűneiket. De sokan úgy érzik, hogy bűneik elhagyása túl nagy áldozatba kerül. Mivel életük nincs összhangban Isten erkölcsi kormányzatának tiszta elveivel, elutasítják Isten intéseit, és tagadják törvényének tekintélyét. {PP 102.1}   

Of the vast population of the earth before the Flood, only eight souls believed and obeyed God's word through Noah. For a hundred and twenty years the preacher of righteousness warned the world of the coming destruction, but his message was rejected and despised. So it will be now. Before the Lawgiver shall come to punish the disobedient, transgressors are warned to repent, and return to their allegiance; but with the majority these warnings will be in vain. Says the apostle Peter, “There shall come in the last days scoffers, walking after their own lusts, and saying, Where is the promise of His coming? for since the fathers fell asleep, all things continue as they were from the beginning.” 2 Peter 3:3, 4. Do we not hear these very words repeated, not merely by the openly ungodly, but by many who occupy the pulpits of our land? “There is no cause for alarm,” they cry. “Before Christ shall come, all the world is to be converted, and righteousness is to reign for a thousand years. Peace, peace! all things continue as they were from the beginning. Let none be disturbed by the exciting message of these alarmists.” But this doctrine of the millennium does not harmonize with the teachings of Christ and His apostles. Jesus asked the significant question, “When the Son of man cometh, shall He find faith on the earth?” Luke 18:8. And, as we have seen, He declares that the state of the world will be as in the days of Noah. Paul warns us that we may look for wickedness to increase as the end draws near: “The Spirit speaketh expressly, that in the latter times some shall depart from the faith, giving heed to seducing spirits, and doctrines of devils.” 1 Timothy 4:1. The apostle says that “in the last days perilous times shall come.” 2 Timothy 3:1. And he gives a startling list of sins that will be found among those who have a form of godliness. {PP 102.2}

Abból a sok-sok emberből, akik az özönvíz előtt a földet lakták, csak nyolcan hittek Istenben és engedelmeskedtek Noén keresztül küldött szavának. Az igazság prédikátora százhúsz éven át figyelmeztette a világot a közelgő pusztulásra, de üzenetét elutasították és semmibe vették. Mielőtt a Törvényadó eljön, hogy megbüntesse az engedetleneket, a törvényszegőket figyelmezteti, hogy térjenek meg és legyenek hívek. A többséget azonban hiába figyelmezteti. Ezt mondja Péter apostol: "[...] az utolsó időben csúfolódók támadnak, akik saját kívánságaik szerint járnak, és ezt mondják: Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert amióta az atyák elhunytak, minden azonképpen marad a teremtés kezdetétől fogva" (2Pt 3:3-4). Nem halljuk-e mi is ugyenezeket a szavakat, nem csupán azoktól, akik nyíltan tagadják Isten létezését, hanem sok olyan embertől is, akik felállnak országunk szószékeire? "Nincs ok az aggodalomra! - kiáltják. Mielőtt Krisztus eljön, az egész világ megtér, és igazság uralkodik ezer évig. Békesség! Békesség! Minden úgy folytatódik, amint kezdettől fogva volt. Ne zavarjon meg senkit ezeknek a vészmadaraknak az izgató üzenete!" De ez a tanítás a millenniumról nem egyezik Krisztus és az apostolok tanításaival. Jézus feltette ezt a sokatmondó kérdést: "Az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-é hitet e földön?" (Lk 18:8). És amint láttuk, azt is kijelentette, hogy a világ állapota olyan lesz, mint Noé napjaiban. Pál figyelmeztet bennünket, hogy lássuk meg a vég közeledtével a gonoszság növekedését: "A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén" (1Tim 4:1). Az apostol azt mondja, hogy "[...] az utolsó napokban nehéz idők állanak be" (2Tim 3:1). És megdöbbentő listát ad azoknak a bűneiről, akiknél megvan a kegyesség látszata. {PP 102.2}   

As the time of their probation was closing, the antediluvians gave themselves up to exciting amusements and festivities. Those who possessed influence and power were bent on keeping the minds of the people engrossed with mirth and pleasure, lest any should be impressed by the last solemn warning. Do we not see the same repeated in our day? While God's servants are giving the message that the end of all things is at hand, the world is absorbed in amusements and pleasure seeking. There is a constant round of excitement that causes indifference to God and prevents the people from being impressed by the truths which alone can save them from the coming destruction. {PP 103.1}

Az özönvíz előtti emberek, amint kegyelmi idejük lejáróban volt, izgalmas szórakozásokba és ünnepségekbe vetették bele magukat. A befolyásosak és hatalmasok igyekeztek az embereket vigassággal és szórakozással lekötni, nehogy valakire hatással legyen az utolsó, ünnepélyes, komoly üzenet. Vajon nem ugyanez ismétlődik ma is? Mialatt Isten szolgái hirdetik azt az üzenetet, hogy minden dolog vége a küszöbön van, a világ belemerül a szórakozások és élvezetek hajszolásába. Az állandóan visszatérő izgalmak közömbösséget váltanak ki Istennel szemben, és megakadályozzák, hogy az emberekre hassanak azok az igazságok, amelyeken kívül semmi más nem tudja megmenteni őket a közelgő pusztulástól. {PP 103.1}   

In Noah's day philosophers declared that it was impossible for the world to be destroyed by water; so now there are men of science who endeavor to show that the world cannot be destroyed by fire—that this would be inconsistent with the laws of nature. But the God of nature, the Maker and Controller of her laws, can use the works of His hands to serve His own purpose. {PP 103.2}

Noé napjaiban a filozófusok azt hangoztatták, hogy a világ nem pusztulhat el víz által. Ugyanígy ma is vannak tudós emberek, akik megkísérlik kimutatni, hogy a világ nem pusztulhat el tűz által - hogy ez összeférhetetlen a természet törvényeivel. De a természet Istene, törvényeinek alkotója és irányítója fel tudja használni keze munkáit szándékának megvalósítására. {PP 103.2}   

When great and wise men had proved to their satisfaction that it was impossible for the world to be destroyed by water, when the fears of the people were quieted, when all regarded Noah's prophecy as a delusion, and looked upon him as a fanatic—then it was that God's time had come. “The fountains of the great deep” were “broken up, and the windows of heaven were opened,” and the scoffers were overwhelmed in the waters of the Flood. With all their boasted philosophy, men found too late that their wisdom was foolishness, that the Lawgiver is greater than the laws of nature, and that Omnipotence is at no loss for means to accomplish His purposes. “As it was in the days of Noah,” “even thus shall it be in the days when the Son of man is revealed.” Luke 17:26, 30. “The day of the Lord will come as a thief in the night; in the which the heavens shall pass away with a great noise, and the elements shall melt with fervent heat, the earth also and the works that are therein shall be burned up.” 2 Peter 3:10. When the reasoning of philosophy has banished the fear of God's judgments; when religious teachers are pointing forward to long ages of peace and prosperity, and the world are absorbed in their rounds of business and pleasure, planting and building, feasting and merrymaking, rejecting God's warnings and mocking His messengers—then it is that sudden destruction cometh upon them, and they shall not escape. 1 Thessalonians 5:3. {PP 103.3}

Amikor nagy és bölcs emberek a maguk megnyugtatására bebizonyították, hogy a világ nem pusztulhat el víz által; amikor az emberek félelmét elnémították; amikor mindnyájan csalásnak tartották Noé próféciáját, és őt magát fanatikusnak nézték - ekkor jött el Isten órája. "[...] A nagy mélység minden forrásai, és az ég csatornái megnyilatkozának" (1Móz 7:11), a gúnyolódókat pedig elborította az özönvíz. A dicsőített filozófusok túl későn látták be, hogy bölcsességük ostobaság; hogy a Törvényadó nagyobb, mint a természet törvénye, és a Mindenhatónak megvannak az eszközei szándékai megvalósításához. "És miként a Noé napjaiban lett", "ezenképpen lesz azon a napon, melyen az embernek Fia megjelenik" (Lk 17:26. 30). "Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, amikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek" (2Pt 3:10). Amikor a filozófia okoskodása elűzi az Isten büntetésétől való félelmet; amikor vallási tanítók hosszú, békés és virágzó korszakokat jövendölnek, és a világot leköti az üzlet és szórakozás, az ültetés és építkezés, a dőzsölés és mulatozás, amikor elutasítják Isten intéseit, és gúnyt űznek követőiből "hirtelen veszedelem jő rájok, [...] és semmiképpen meg nem menekednek" (1Thess 5:3). {PP 103.3}