The people were surrounded by fierce, warlike tribes, that were eager to seize upon their lands; yet three times every year all the able-bodied men and all the people who could make the journey were directed to leave their homes and repair to the place of assembly, near the center of the land. What was to hinder their enemies from sweeping down upon those unprotected households, to lay them waste with fire and sword? What was to prevent an invasion of the land, that would bring Israel into captivity to some foreign foe? God had promised to be the protector of His people. “The angel of Jehovah encampeth round about them that fear Him, and delivereth them.” Psalm 34:7 [A.R.V.]. While the Israelites went up to worship, divine power would place a restraint upon their enemies. God's promise was, “I will cast out the nations before thee, and enlarge thy borders: neither shall any man desire thy land, when thou shalt go up to appear before the Lord thy God thrice in the year.” Exodus 34:24. {PP 537.2}
A nép körül volt véve vad, hadakozó törzsekkel, melyek mohón vágytak Izrael országának birtokbavételére, mégis a parancs szerint évenként háromszor a katonai szolgálatra alkalmas férfiaknak és mindenkinek, aki csak megtehette az utat, el kellett hagynia otthonát, hogy a gyülekezés helyén megjelenjen. Mi akadályozta meg ilyenkor az ellenséget, hogy ne törjön rá a védtelen otthonokra és tűzzel, karddal ne pusztítsa el azokat? Mi őrizte meg az országot a betöréstől, mely Izraelt idegen ellenség rabságába vinné? Az Úr megígérte, hogy oltalmazója lesz népének. "Az Úr angyala pedig tábort jár az őt félők körül és kiszabadítja őket" (Zsolt 34:8). Míg az izraeliták felmentek imádkozni, isteni hatalom tartotta féken az ellenséget. "Mert kiűzöm a népeket előled, és kiszélesítem határodat, és senki nem kívánja meg a te földedet, mikor felmégy, hogy a te Urad Istened előtt megjelenjél, esztendőnként háromszor" (2Móz 34:24). {PP 537.2}
The first of these festivals, the Passover, the feast of unleavened bread, occurred in Abib, the first month of the Jewish year, corresponding to the last of March and the beginning of April. The cold of winter was past, the latter rain had ended, and all nature rejoiced in the freshness and beauty of the springtime. The grass was green on the hills and valleys, and wild flowers everywhere brightened the fields. The moon, now approaching the full, made the evenings delightful. It was the season so beautifully pictured by the sacred singer: {PP 537.3}
Az első ünnepet, a páskát, vagyis a kovásztalan kenyerek ünnepét a zsidó esztendő első hónapjában, Abib hónapban tartották meg. Ez az időpont a mai március végének és április elejének felel meg. A téli hideg elmúlt, a kései eső véget ért, s az egész természet frissességében és szépségében tündökölt. A dombokon és a völgyeken már zöldült a fű és vadvirágok ékesítették a réteket. A hold, amely a holdtöltéhez közeledett, beezüstözte az estéket. Ezt az évszakot énekelte meg oly szépen a költő: {PP 537.3}
“The winter is past,
The rain is over and gone;
The flowers appear on the earth;
The time of the singing of birds is come,
And the voice of the turtle is heard in our land;
The fig tree ripeneth her green figs,
And the vines are in blossom,
They give forth their fragrance.” Song of Solomon 2:11-13, R.V.
{PP 538.1}
Throughout the land bands of pilgrims were making their way toward Jerusalem. The shepherds from their flocks, the herdsmen from the mountains, fishers from the Sea of Galilee, the husbandmen from their fields, and sons of the prophets from the sacred schools—all turned their steps toward the place where God's presence was revealed. They journeyed by short stages, for many went on foot. The caravans were constantly receiving accessions, and often became very large before reaching the Holy City. {PP 538.2}
Az egész ország tele volt Jeruzsálembe vonuló zarándok csoportokkal. A pásztorok nyájaiktól, a gulyások a hegyekről, a halászok a galileai tengerről, a földművesek a földjeikről és a prófétaifjak a szent iskolákból valamennyien ama hely felé tartottak, ahol Isten jelenléte nyilatkozott meg. A menet állandóan növekedett és a szent város elérése előtt nagyon naggyá lett. {PP 538.2}
Nature's gladness awakened joy in the hearts of Israel and gratitude to the Giver of all good. The grand Hebrew psalms were chanted, exalting the glory and majesty of Jehovah. At the sound of the signal trumpet, with the music of cymbals, the chorus of thanksgiving arose, swelled by hundreds of voices: {PP 538.3}
“I was glad when they said unto me,
Let us go unto the house of the Lord.
Our feet are standing
Within thy gates, O Jerusalem....
Whither the tribes go up, even the tribes of the Lord, ...
To give thanks unto the name of Jehovah....
Pray for the peace of Jerusalem:
They shall prosper that love thee.” Psalm 122:1-6, R.V.
{PP 538.4}
Örvendezek, mikor mondják nékem: Menjünk el az Úr házába! Ott álltak a mi lábaink a te kapuidban, óh Jeruzsálem! [...] Ahová feljárnak a nemzetségek, az Úrnak nemzetségei, [...] Izráelnek, az Úr nevének tiszteletére [...] Könyörögjetek Jeruzsálem békességéért; legyenek boldogok a téged szeretők! [...] (Zsolt 122:1-6) {PP 538.4}
Surmounting the hills in view of the Holy City, they looked with reverent awe upon the throngs of worshipers wending their way to the temple. They saw the smoke of the incense ascending, and as they heard the trumpets of the Levites heralding the sacred service, they caught the inspiration of the hour, and sang: {PP 539.1}
“Peace be within thy walls,
And prosperity within thy palaces.”
“Open to me the gates of righteousness:
I will go into them, and I will praise the Lord.”
“I will pay my vows unto the Lord
Now in the presence of all His people,
In the courts of the Lord's house,
In the midst of thee, O Jerusalem,
Praise ye the Lord.”
{PP 539.3}
"Békesség legyen a te várfalaid között, csendesség a te palotáidban." (Zsolt 122:7). "Nyissátok meg nékem az igazságnak kapuit, hogy bemenjek azokon és dicsérjem az Urat!" "Az Úr iránt való fogadásaimat megadom az ő egész népe előtt, Az Úr házának tornácaiban, tebenned, óh Jeruzsálem! Dicsérjétek az Urat!" (Zsolt 11:19; 116:18-19) {PP 539.3}
On the fourteenth day of the month, at even, the Passover was celebrated, its solemn, impressive ceremonies commemorating the deliverance from bondage in Egypt, and pointing forward to the sacrifice that should deliver from the bondage of sin. When the Saviour yielded up His life on Calvary, the significance of the Passover ceased, and the ordinance of the Lord's Supper was instituted as a memorial of the same event of which the Passover had been a type. {PP 539.5}
A hónap tizennegyedik napján este ünnepelték a páskát, amelynek magasztos benyomást keltő szertartásai az egyiptomi szolgaságból való szabadulásra emlékeztettek és előremutattak a bűn kötelékéből megszabadító áldozatra. Amikor a Megváltó feláldozta életét a Golgotán, a páska jelentősége megszűnt és helyébe az úrvacsora szertartását rendelte el, mint ugyanannak az eseménynek emlékezetét, amelynek a páska volt az előképe. {PP 539.5}
The Passover was followed by the seven day's feast of unleavened bread. The first and the seventh day were days of holy convocation, when no servile work was to be performed. On the second day of the feast, the first fruits of the year's harvest were presented before God. Barley was the earliest grain in Palestine, and at the opening of the feast it was beginning to ripen. A sheaf of this grain was waved by the priest before the altar of God, as an acknowledgment that all was His. Not until this ceremony had been performed was the harvest to be gathered. {PP 539.6}
A páska ünnepét a kovásztalan kenyerek hét napig tartó ünnepe követte. Az első és a hetedik nap szent gyülekezés napja volt, amelyen semmi szolgai munkát nem volt szabad végezni. Az ünnep második napján az évi aratás első zsengéjét mutatták be az Úr előtt. Palesztina legkorábbi gabonája az árpa volt, amely az ünnepkor kezdett érni. A pap Isten oltára előtt meglóbált egy kévét e gabonából annak elismeréséül, hogy minden az Úré. Amíg e szertartást nem végezték el, nem volt szabad az aratást elkezdeni. {PP 539.6}
Fifty days from the offering of first fruits, came the Pentecost, called also the feast of harvest and the feast of weeks. As an expression of gratitude for the grain prepared as food, two loaves baked with leaven were presented before God. The Pentecost occupied but one day, which was devoted to religious service. {PP 540.1}
Az első zsenge bemutatását követő ötvenedik nap a pünkösd volt, amelyet ugyancsak aratási ünnepnek és a hetek ünnepének neveztek. A táplálékként elkészített gabonáért két kovászos kenyeret mutattak be az Úr előtt hálájuk kifejezéseképpen. A pünkösd ünnepe csak egy napig tartott, melyet istentiszteletre szenteltek. {PP 540.1}
In the seventh month came the Feast of Tabernacles, or of ingathering. This feast acknowledged God's bounty in the products of the orchard, the olive grove, and the vineyard. It was the crowning festal gathering of the year. The land had yielded its increase, the harvests had been gathered into the granaries, the fruits, the oil, and the wine had been stored, the first fruits had been reserved, and now the people came with their tributes of thanksgiving to God, who had thus richly blessed them. {PP 540.2}
A hetedik hónapban tartották a sátoros vagy betakarítás ünnepét. Ez az ünnep elismerte Isten áldását a gyümölcsöskertek, az olajligetek és a szőlőskertek terméseiben. Ez volt az esztendőt megkoronázó ünnepi betakarítás. A föld termését, az aratást begyűjtötték a csűrbe, a gyümölcsöt, olajat és bort elraktározták, a zsengét tartalékolták, és most a nép hálaadással jött Isten elé, aki ily gazdagon megáldotta őket. {PP 540.2}
This feast was to be pre-eminently an occasion of rejoicing. It occurred just after the great Day of Atonement, when the assurance had been given that their iniquity should be remembered no more. At peace with God, they now came before Him to acknowledge His goodness and to praise Him for His mercy. The labors of the harvest being ended, and the toils of the new year not yet begun, the people were free from care, and could give themselves up to the sacred, joyous influences of the hour. Though only the fathers and sons were commanded to appear at the feasts, yet, so far as possible, all the household were to attend them, and to their hospitality the servants, the Levites, the stranger, and the poor were made welcome. {PP 540.3}
Ez az ünnep mindenekelőtt az öröm alkalma kellett legyen. A nagy engesztelési napot követte, amelyen biztosítékot kaptak, hogy bűneikről nem emlékeznek meg többé. Istennel megbékélve jöttek most, hogy elismerjék és dicsérjék irgalmát. Az aratási munka befejeződött, az új év még nem kezdődött el, a nép szabad volt a gondtól és átadhatta magát az óra szent, örömteli befolyásának. S jóllehet az ünnepen csak családfők és fiaik voltak kötelesek megjelenni, mégis amennyire lehetséges volt, az egész család csatlakozott hozzájuk és vendégszeretetükben szívesen részesítették a szolgákat, a lévitákat, a jövevényeket és a szegényeket. {PP 540.3}
Like the Passover, the Feast of Tabernacles was commemorative. In memory of their pilgrim life in the wilderness the people were now to leave their houses and dwell in booths, or arbors, formed from the green branches “of goodly trees, branches of palm trees, and the boughs of thick trees, and willows of the brook.” Leviticus 23:40, 42, 43. {PP 540.4}
At these yearly assemblies the hearts of old and young would be encouraged in the service of God, while the association of the people from the different quarters of the land would strengthen the ties that bound them to God and to one another. Well would it be for the people of God at the present time to have a Feast of Tabernacles—a joyous commemoration of the blessings of God to them. As the children of Israel celebrated the deliverance that God had wrought for their fathers, and His miraculous preservation of them during their journeyings from Egypt, so should we gratefully call to mind the various ways He has devised for bringing us out from the world, and from the darkness of error, into the precious light of His grace and truth. {PP 540.6}
Ez évenkénti ünnepeken Izrael ifjait és öregeit Isten szolgálatára bátorították, mialatt az ország különböző részeiből való népek találkozása erősítette a kötelékeket, amelyek őket Istennel és egymással összekötötték. Jó volna, ha Isten népének ma is lenne ilyen sátoros ünnepe, Isten rájuk áradó áldásainak örömemlékezete. Amiképpen Izrael gyermekei megünnepelték a szabadulást, amit Isten szerzett atyáiknak, és csodálatos megtartásukat az Egyiptomból való kivonulásuk idején, úgy mi is hálásan kellene emlékezzünk a különböző utakra, amelyeken át bennünket a világból és a tévelygés sötétségéből kihozott kegyelmének és igazságának drága világosságára. {PP 540.6}
With those who lived at a distance from the tabernacle, more than a month of every year must have been occupied in attendance upon the annual feasts. This example of devotion to God should emphasize the importance of religious worship and the necessity of subordinating our selfish, worldly interests to those that are spiritual and eternal. We sustain a loss when we neglect the privilege of associating together to strengthen and encourage one another in the service of God. The truths of His word lose their vividness and importance in our minds. Our hearts cease to be enlightened and aroused by the sanctifying influence, and we decline in spirituality. In our intercourse as Christians we lose much by lack of sympathy with one another. He who shuts himself up to himself is not filling the position that God designed he should. We are all children of one Father, dependent upon one another for happiness. The claims of God and of humanity are upon us. It is the proper cultivation of the social elements of our nature that brings us into sympathy with our brethren and affords us happiness in our efforts to bless others. {PP 541.1}
Akik a szentélytől távolabb laktak, azoknak az évi ünnepeken való jelenlét évenként egy hónapnál is több időt vett igénybe. Az Istennek való átadás eme példája hangsúlyozza az istentisztelet fontosságát és önző, világi érdekeink alárendelésének szükségességét annak, ami lelki és örök. Veszteséget szenvedünk, ha elhanyagoljuk a közösségi összejövetel ama előjogát, hogy egymást Isten szolgálatára erősítsük és bátorítsuk. Szavának igazsága elménkben elveszti élénkségét és fontosságát. Szívünkben a szent befolyás általi megvilágosodás és ébredés megszűnik és lelkiekben hanyatlunk. Mint keresztények, sokat veszítünk kapcsolatainkban az egymás iránti rokonszenv, együttérzés hiányában. Aki önmagába zárkózik, nem tölti be Isten által rendelt helyét. Valamennyien egy Atyának gyermekei vagyunk és boldogságunk egymástól függ. Isten és az emberiség igényt tart ránk. Természetünk szerinti társadalmi igény helyes ápolása testvéreinknél rokonszenvessé tesz, és erőfeszítéseinkben boldogságot ad az, hogy másokat boldoggá tegyünk. {PP 541.1}
The Feast of Tabernacles was not only commemorative but typical. It not only pointed back to the wilderness sojourn, but, as the feast of harvest, it celebrated the ingathering of the fruits of the earth, and pointed forward to the great day of final ingathering, when the Lord of the harvest shall send forth His reapers to gather the tares together in bundles for the fire, and to gather the wheat into His garner. At that time the wicked will all be destroyed. They will become “as though they had not been.” Obadiah 16. And every voice in the whole universe will unite in joyful praise to God. Says the revelator, “Every creature which is in heaven, and on the earth, and under the earth, and such as are in the sea, and all that are in them, heard I saying, Blessing, and honor, and glory, and power, be unto Him that sitteth upon the throne, and unto the Lamb forever and ever.” Revelation 5:13. {PP 541.2}
De a sátoros ünnep nem csupán emlékünnep, hanem jelkép is volt. Nemcsak a pusztai vándorlást láttatta, hanem mint az aratás ünnepe, a föld gyümölcsének bemutatását is ünnepelte és előre mutatott a végső begyűjtés nagy napjára, amikor az Aratás Ura elküldi aratóit, hogy egybegyűjtsék a konkolyt a tűzre, a búzát pedig az ő csűrébe. Abban az időben a gonoszok mind elpusztulnak. "[...] olyanok lesznek, mintha nem lettek volna" (Abd 16). És minden hang a világegyetemben Isten örömteli dicséretében egyesül. "[...] minden teremtett állat, amely van a mennyben és a földön, és a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondja vala: A királyi székben ülőnek és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsőség és hatalom örökkön örökké!" (Jel 5:13). {PP 541.2}
The people of Israel praised God at the Feast of Tabernacles, as they called to mind His mercy in their deliverance from the bondage of Egypt and His tender care for them during their pilgrim life in the wilderness. They rejoiced also in the consciousness of pardon and acceptance, through the service of the day of atonement, just ended. But when the ransomed of the Lord shall have been safely gathered into the heavenly Canaan, forever delivered from the bondage of the curse, under which “the whole creation groaneth and travaileth in pain together until now” (Romans 8:22), they will rejoice with joy unspeakable and full of glory. Christ's great work of atonement for men will then have been completed, and their sins will have been forever blotted out. {PP 542.1}
Izrael népe Istent dicsérte a sátoros ünnepen, amikor megemlékezett az Egyiptomból való szabadulásról, a pusztai vándorélet alatti gyöngéd gondoskodásról. Örvendeztek az éppen befejeződött engesztelési áldozat szolgálata által nyert megbocsátás és elfogadás tudatának. Ha majd az Úr megváltottai a mennyei Kánaánban gyűlnek egybe, hogy örökre megszabaduljanak az átok igájától, amelytől az egész teremtett világ "[...] egyetemben fohászkodik és nyög" (Róm 8:22) - akkor kimondhatatlan örömmel és a dicsőség teljességében örvendeznek. Krisztusnak az emberekért végzett nagy engesztelési munkája befejezést nyert és bűneik örökre eltöröltettek. {PP 542.1}
“The wilderness and the solitary place shall be glad for them;
And the desert shall rejoice, and blossom as the rose.
It shall blossom abundantly, and rejoice even with joy and
singing:
The glory of Lebanon shall be given unto it,
The excellency of Carmel and Sharon;
They shall see the glory of the Lord, and the excellency of our
God.
{PP 542.2}
“Then the eyes of the blind shall be opened,
And the ears of the deaf shall be unstopped.
Then shall the lame man leap as an hart,
And the tongue of the dumb sing:
“For in the wilderness shall waters break out,
And streams in the desert.
And the parched ground shall become a pool,
And the thirsty land springs of water: ...
“And an highway shall be there, and a way,
And it shall be called The way of holiness;
The unclean shall not pass over it;
But it shall be for those:
The wayfaring men, though fools, shall not err therein.
{PP 542.3}
Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak, Akkor ugrándoz, mint szarvas a sánta, és ujjong a néma nyelve, mert a pusztában víz fakad, és patakok a kietlenben. És tóvá lesz a délibáb, és a szomjú föld vizek forrásivá; a sakálok lakhelyén, ahol feküsznek, fű, nád és káka terem. És lesz ott ösvény és út, és szentség útának hivatik: tisztátalan nem megy át rajta; hisz csak az övék az; aki ez úton jár, még a bolond se téved el; {PP 542.3}
“No lion shall be there,
Nor any ravenous beast shall go up thereon,
It shall not be found there;
But the redeemed shall walk there:
“And the ransomed of the Lord shall return,
And come to Zion with songs
And everlasting joy upon their heads:
They shall obtain joy and gladness,
And sorrow and sighing shall flee away.”
{PP 542.4}
