Chapter 39—The Conquest of Bashan

Básán bevétele

This chapter is based on Deuteronomy 2; 3:1-11. {PP 433}

5 Mózes 2; 3:1-11. {PP 433}   

After passing to the south of Edom, the Israelites turned northward, and again set their faces toward the Promised Land. Their route now lay over a vast, elevated plain, swept by cool, fresh breezes from the hills. It was a welcome change from the parched valley through which they had been traveling, and they pressed forward, buoyant and hopeful. Having crossed the brook Zered, they passed to the east of the land of Moab; for the command had been given, “Distress not the Moabites, neither contend with them in battle: for I will not give thee of their land for a possession; because I have given Ar unto the children of Lot.” And the same direction was repeated concerning the Ammonites, who were also descendants of Lot. {PP 433.1}

Az izraeliták, miután elérték Edom déli részét, északnak fordultak és arcukat ismét az ígéret földje felé irányították. Útjuk most tágas fennsíkon vitt át, amelyen a hegyekről jövő hűvös, friss szellő söpört végig. Ez kellemes változást jelentett a kiszáradt völgyön átvezető vándorútjuk után. Élénkebben és reménykedve haladtak előre. Miután átkeltek Záred patakján, Moáb földjének keleti határa mellett mentek el. Igen, mert Isten ezt a parancsot adta Mózesnek: "[...] Ne hadakozzál Moáb ellen, és ne ingereld azt hadra, mert nem adok az ő földjéből néked semmi örökséget; mert a Lót fiainak adtam azt örökségül" (5Móz 2:9). Isten ugyanezt az utasítást ismételte meg az ammoniták felől is Mózesnek, akik szintén Lót leszármazottai voltak. {PP 433.1}   

Still pushing northward, the hosts of Israel soon reached the country of the Amorites. This strong and warlike people originally occupied the southern part of the land of Canaan; but, increasing in numbers, they crossed the Jordan, made war upon the Moabites, and gained possession of a portion of their territory. Here they had settled, holding undisputed sway over all the land from the Arnon as far north as the Jabbok. The route to the Jordan which the Israelites desired to pursue lay directly through this territory, and Moses sent a friendly message to Sihon, the Amorite king, at his capital: “Let me pass through thy land: I will go along by the highway, I will neither turn unto the right hand nor to the left. Thou shalt sell me meat for money, that I may eat; and give me water for money, that I may drink: only I will pass through on my feet.” The answer was a decided refusal, and all the hosts of the Amorites were summoned to oppose the progress of the invaders. This formidable army struck terror to the Israelites, who were poorly prepared for an encounter with well-armed and well-disciplined forces. So far as skill in warfare was concerned, their enemies had the advantage. To all human appearance, a speedy end would be made of Israel. {PP 433.2}

Tovább haladtak előre észak felé és Izrael seregei hamarosan elérték az emoreusok országát. Ez az erős és harcias nép eredetileg Kánaán földjének déli részét foglalta el. Mivel azonban számuk megszaporodott, átkeltek a Jordánon háborút indítva a moábiták ellen, és miután legyőzték őket, országuk területének egy részét birtokukba vették. Itt letelepedve uralkodtak az Arnon és a tőle északra lévő Jabbok folyó közötti területen. A Jordánhoz vezető út, amelyhez az izraeliták menni vágytak, közvetlenül ezen a területen vonult át. Ezért Mózes barátságos üzenetet küldött Szihonhoz, az emoreusok királyához, a fővárosba. Békességes beszéddel ezt üzente neki: "Hadd menjek át a te földeden! Útról-útra megyek, nem térek le se jobbra, se balra. Eleséget pénzen adj nékem, hogy egyem; vizet is pénzen adj nékem, hogy igyam; csak gyalog hadd megyek át" (5Móz 2:27-28). A válasz azonban határozottan elutasító volt. Sőt az emoreusok összehívták hadaikat a benyomulók megállítására. Ez a félelmetes hadsereg rémületbe ejtette az izraelitákat, akik szegényesen voltak felkészülve arra, hogy megütközzenek a jól felfegyverzett és jól kiképzett hadsereggel. Ami a hadviselésben való jártasságot és ügyességet illette, ellenségeik ebben is előnyben voltak. Minden emberi számítás szerint ennek a csatának nagyon gyorsan Izrael döntő vereségével kellett végződnie. {PP 433.2}   

But Moses kept his gaze fixed upon the cloudy pillar, and encouraged the people with the thought that the token of God's presence was still with them. At the same time he directed them to do all that human power could do in preparing for war. Their enemies were eager for battle, and confident that they would blot out the unprepared Israelites from the land. But from the Possessor of all lands the mandate had gone forth to the leader of Israel: “Rise ye up, take your journey, and pass over the river Arnon: behold, I have given into thine hand Sihon the Amorite, king of Heshbon, and his land: begin to possess it, and contend with him in battle. This day will I begin to put the dread of thee and the fear of thee upon the nations that are under the whole heaven, who shall hear report of thee, and shall tremble, and be in anguish because of thee.” {PP 434.1}

Mózes azonban tekintetét a felhőoszlopra függesztette és azzal a gondolattal bátorította a népet, hogy Isten jelenlétének jele még velük van. Ugyanakkor arra utasította őket, hogy tegyenek meg mindent, amit emberi erővel meg lehet tenni és így készüljenek fel a harcra. Ellenségeik égtek a harci vágytól és biztosak voltak abban, hogy a felkészületlen izraelitákat elsöprik országuk földjéről. Azonban a minden ország Urától meghatalmazás érkezett Izrael vezetőjéhez: "Keljetek fel azért, induljatok, menjetek át az Arnon patakán; lásd: kezedbe adtam Szihont, Hesbonnak királyát; az Emoreust, és annak földét; kezdj hozzá, foglald el azt, és hadakozzál ő ellene. E napon kezdem rábocsátani a népekre, hogy féljenek és rettegjenek tőled az egész ég alatt, és akik híredet hallják, rendüljenek meg és reszkessenek te előtted" (5Móz 2:24-25). {PP 434.1}   

These nations on the borders of Canaan would have been spared, had they not stood, in defiance of God's word, to oppose the progress of Israel. The Lord had shown Himself to be long-suffering, of great kindness and tender pity, even to these heathen peoples. When Abraham was shown in vision that his seed, the children of Israel, should be strangers in a strange land four hundred years, the Lord gave him the promise, “In the fourth generation they shall come hither again: for the iniquity of the Amorites is not yet full.” Genesis 15:16. Although the Amorites were idolaters, whose life was justly forfeited by their great wickedness, God spared them four hundred years to give them unmistakable evidence that He was the only true God, the Maker of heaven and earth. All His wonders in bringing Israel from Egypt were known to them. Sufficient evidence was given; they might have known the truth, had they been willing to turn from their idolatry and licentiousness. But they rejected the light and clung to their idols. {PP 434.2}

Ezeket a Kánaán határain élő népeket megkímélte volna az Úr, ha nem helyezkednek szembe szavával, és nem kísérlik akadályozni Izrael előrenyomulását. Az Úr hosszútűrő, kegyelmes és irgalmas volt ezekhez a népekhez, annak ellenére, hogy pogányok voltak. Mikor Isten látomásban megmutatta Ábrahámnak utódai sorsát, hogy Izrael gyermekei idegenek, jövevények lesznek egy idegen országban négyszáz évig, akkor ezt az ígéretet adta neki: "Csak a negyedik nemzedék tér meg ide; mert az Emoreusok gonoszsága még nem tölt be (1Móz 15:16). Az emoreusok bálványimádók voltak, akik gonoszságukkal az életüket már eljátszották. Isten négyszáz évig mégis megkímélte őket, mert félreérthetetlen bizonyítékát akarta adni nekik, hogy ő az egyedüli igaz Isten, az ég és a föld Alkotója. Isten mindazon csodái, amelyekkel Izraelt kihozta Egyiptomból, ismeretesek voltak előttük. Isten elegendő bizonyítékot adott nekik, amelyből megismerhették volna az igazságot, elfordulván a bálványimádástól és kicsapongó életmódjuktól. De elvetették maguktól az Isten által felkínált világosságot, és továbbra is bálványaikon csüngtek. {PP 434.2}   

When the Lord brought His people a second time to the borders of Canaan, additional evidence of His power was granted to those heathen nations. They saw that God was with Israel in the victory gained over King Arad and the Canaanites, and in the miracle wrought to save those who were perishing from the sting of the serpents. Although the Israelites had been refused a passage through the land of Edom, thus being compelled to take the long and difficult route by the Red Sea, yet in all their journeyings and encampments, past the land of Edom, of Moab and Ammon, they had shown no hostility, and had done no injury to the people or their possessions. On reaching the border of the Amorites, Israel had asked permission only to travel directly through the country, promising to observe the same rules that had governed their intercourse with other nations. When the Amorite king refused this courteous solicitation, and defiantly gathered his hosts for battle, their cup of iniquity was full, and God would now exercise His power for their overthrow. {PP 434.3}

Mikor az Úr másodszor is elvezette a népet Kánaán határáig, hatalma további bizonyítékával ajándékozta meg az ott letelepedett pogány nemzeteket. Meglátták, Isten Izraellel volt, mikor győzelmet aratott Arad királya és a kánaániták felett, és amikor csodálatos módon megmentette azokat, akik egyébként elpusztultak volna a kígyók marásától. Ámbár az izraelitáknak nem engedték meg az átkelést Edom földjén és így arra kényszerültek, hogy egy hosszú és nehéz utat tegyenek meg a Vörös-tenger vidékén, és elmenjenek Edom, Moáb és Ammon földje mellett, ennek ellenére nem tanúsítottak ellenséges magatartást egyik néppel szemben sem és kárt sem tettek tulajdonukban. Miután eljutottak az emoreusok földjének határához, ezt a népet is csak arra kérték, hogy engedje őket átvonulni országukon. Megígérték nekik, hogy figyelembe veszik és megtartják mindazokat a szabályokat, amelyeket más népekkel való érintkezésükben már alkalmaztak. Amikor azonban az emoreusok királya visszautasította ezt az udvarias kérelmüket és kihívóan harcra gyűjtötte seregeit, akkor a gonoszság, a bűn pohara betelt és Isten az emoreusok legyőzését, megsemmisítését határozta el. {PP 434.3}   

The Israelites crossed the river Arnon and advanced upon the foe. An engagement took place, in which the armies of Israel were victorious; and, following up the advantage gained, they were soon in possession of the country of the Amorites. It was the Captain of the Lord's host who vanquished the enemies of His people; and He would have done the same thirty-eight years before had Israel trusted in Him . {PP 435.1}

Az izráeliták átkeltek az Arnon patakján és előnyomultak az ellenséges sereg irányába, megütköztek velük. A csatában Izrael hadseregei győztek. Megszerzett előnyüket kihasználták és hamarosan birtokukba vették az emoreusok országát. Az Úr volt az, aki legyőzte népének ellenségeit. Ugyanezt megtette volna már harmincnyolc évvel előbb is, ha akkor és ott Izrael reá bízta volna magát. {PP 435.1}   

Filled with hope and courage, the army of Israel eagerly pressed forward, and, still journeying northward, they soon reached a country that might well test their courage and their faith in God. Before them lay the powerful and populous kingdom of Bashan, crowded with great stone cities that to this day excite the wonder of the world—“threescore cities ... with high walls, gates, and bars; besides unwalled towns a great many.” Deuteronomy 3:1-11. The houses were constructed of huge black stones, of such stupendous size as to make the buildings absolutely impregnable to any force that in those times could have been brought against them. It was a country filled with wild caverns, lofty precipices, yawning gulfs, and rocky strongholds. The inhabitants of this land, descendants from a giant race, were themselves of marvelous size and strength, and so distinguished for violence and cruelty as to be the terror of all surrounding nations; while Og, the king of the country, was remarkable for size and prowess, even in a nation of giants. {PP 435.2}

Reménységgel és bátorsággal megtelve Izrael hadserege buzgón nyomult előre és még mindig észak felé vándoroltak. Hamarosan elérték azt az országot, amely megpróbálta bátorságukat és Istenbe vetett hitüket. Előttük terült el a hatalmas és népes Básán királysága, amely tele volt kőből épült nagy városokkal. Ezekkel a városokkal Básán a mai napig kivívta magának a világ csodálatát. "[...] hatvan várost [.,..] magas kőfalakkal, kapukkal és zárokkal, kivévén igen sok kerítetlen várost" (5Móz 3:4-5). A házak hatalmas fekete kövekből készültek és olyan elképesztően nagy méretűek voltak, hogy teljesen bevehetetlennek tűntek bármiféle katonai erő és hadi eszköz számára, amelyeket abban az időben felvonultathattak ellenük. Ezenkívül az ország tele volt félelmetes barlangokkal, mély szakadékokkal, magas hegycsúcsokkal és sziklás erődítményekkel, hágókkal. A föld lakói pedig az óriásokból álló nemzetség leszármazottai, maguk is csodálatos méretű és erejű emberek voltak, akiktől kegyetlenségük és erőszakosságuk miatt a körülöttük élő népek rettegtek. Királyuk, Óg pedig még a saját óriásokból álló népe között is feltűnően óriás termetű és igen vitéz férfiú volt. {PP 435.2}   

But the cloudy pillar moved forward, and following its guidance the Hebrew hosts advanced to Edrei, where the giant king, with his forces, awaited their approach. Og had skillfully chosen the place of battle. The city of Edrei was situated upon the border of a tableland rising abruptly from the plain, and covered with jagged, volcanic rocks. It could be approached only by narrow pathways, steep and difficult of ascent. In case of defeat, his forces could find refuge in that wilderness of rocks, where it would be impossible for strangers to follow them. {PP 435.3}

A felhőoszlop azonban tovább haladt előre és vezetését követve a héber sereg eljutott Edreihez, ahol az óriás király várta érkezésüket hadseregével. Óg ügyesen választotta meg a csata helyét. Edre városa a síkságból meredeken kiemelkedő és szaggatott, vulkánikus sziklákkal borított fennsík szélén feküdt. A fennsíkot csak szűk ösvényeken, meredek és nehezen járható kapaszkodókon lehetett megközelíteni. Vereség esetén haderői menedéket találhattak a sziklákkal borított pusztaságban, ahová az idegenek képtelenek lettek volna követni őket. {PP 435.3}   

Confident of success, the king came forth with an immense army upon the open plain, while shouts of defiance were heard from the tableland above, where might be seen the spears of thousands, eager for the fray. When the Hebrews looked upon the lofty form of that giant of giants towering above the soldiers of his army; when they saw the hosts that surrounded him, and beheld the seemingly impregnable fortress, behind which unseen thousands were entrenched, the hearts of many in Israel quaked with fear. But Moses was calm and firm; the Lord had said concerning the king of Bashan, “Fear him not: for I will deliver him, and all his people, and his land, into thy hand; and thou shalt do unto him as thou didst unto Sihon king of the Amorites, which dwelt at Heshbon.” {PP 436.1}

Győzelme biztos tudatában a király roppant hadseregével jelent meg a nyílt síkságon, miközben kihívó kiáltások hangzottak a felettük elterülő fennsíkról, ahol láthatók voltak harci vágytól égő lándzsásaik ezrei. Mikor a héberek meglátták az óriások királyának a sereg közül is kiemelkedő hatalmas alakját, és a királyt körülvevő seregeket, megpillantották a bevehetetlennek látszó erődöt, amely mögött még láthatatlan ezrek sáncolták el magukat, az izraeliták közül sokak szíve remegett a félelemtől. Mózes azonban nyugodt és szilárd maradt, mert emlékezetében tartotta azt, amit az Úr mondott neki Básán királyáról: "[...] Ne félj tőle, mert a te kezedbe adtam őt és minden ő népét és földjét; és úgy cselekedjél vele, amint cselekedtél Szihonnal, az Emoreusok királyával, aki Hesbonban lakik vala" (5Móz 3:2). {PP 436.1}   

The calm faith of their leader inspired the people with confidence in God. They trusted all to His omnipotent arm, and He did not fail them. Not mighty giants nor walled cities, armed hosts nor rocky fortresses, could stand before the Captain of the Lord's host. The Lord led the army; the Lord discomfited the enemy; the Lord conquered in behalf of Israel. The giant king and his army were destroyed, and the Israelites soon took possession of the whole country. Thus was blotted from the earth that strange people who had given themselves up to iniquity and abominable idolatry. {PP 436.2}

Vezetőjük nyugodt hite Istenben való bizalommal töltötte el a népet. Mindent rábíztak az ő mindenható karjaira és Isten nem hagyta őket cserben. Sem a hatalmas óriások, sem a kőfallal körülvett városok, sem a jól felfegyverzett seregek, sem a sziklás erődítmények nem tudtak megállni az Úr seregének fejedelme előtt. A hadsereget maga az Úr vezette. Az Úr verte meg az ellenséget. Az Úr győzött Izrael nevében. Az óriás király és hadserege megsemmisült és az izraeliták hamarosan elfoglalták az egész országot. Isten így törölte el a föld színéről ezt a különös népet, amely a gonoszságnak és a bálványimádás utálatosságának adta át magát. {PP 436.2}   

In the conquest of Gilead and Bashan there were many who recalled the events which nearly forty years before had, in Kadesh, doomed Israel to the long desert wandering. They saw that the report of the spies concerning the Promised Land was in many respects correct. The cities were walled and very great, and were inhabited by giants, in comparison with whom the Hebrews were mere pygmies. But they could now see that the fatal mistake of their fathers had been in distrusting the power of God. This alone had prevented them from at once entering the goodly land. {PP 436.3}

Gileád és Básán meghódítása idején sokan idézték vissza emlékezetükbe a negyven esztendővel előbb Kádesben lejátszódott eseményeket, mely Izraelt még hosszú ideig tartó pusztai vándorlásra ítélte. Most már belátták, hogy a kémek jelentése, beszámolója az ígéret földjéről sok tekintetben igaz volt. A városok valóban nagyok és kőfallal körülkerítettek voltak és olyan óriások laktak bennük, hogy a velük való összehasonlításban a héberek csak sáskáknak látszottak. Most azonban azt is belátták, hogy atyáik végzetes tévedése az volt, hogy nem bíztak Isten hatalmában. Egyedül ez akadályozta meg őket abban, hogy azonnal nem vonulhattak be Kánaánba. {PP 436.3}   

When they were at the first preparing to enter Canaan, the undertaking was attended with far less difficulty than now. God had promised His people that if they would obey His voice He would go before them and fight for them; and He would also send hornets to drive out the inhabitants of the land. The fears of the nations had not been generally aroused, and little preparation had been made to oppose their progress. But when the Lord now bade Israel go forward, they must advance against alert and powerful foes, and must contend with large and well-trained armies that had been preparing to resist their approach. {PP 436.4}

Amikor először készültek bevonulni az ígéret földjére, akkor ezt a vállalkozásukat sokkal kevésbé találták nehéznek, mint most. Hiszen Isten akkor is megígérte nekik, az ő népének, hogy ha engedelmeskednek szavának, akkor előttük jár majd és harcolni fog érettük; sőt lódarazsakat is küld majd, hogy kiűzzék előlük e föld lakóit. A népek között ekkor még nem volt általános az izraelitáktól való félelem és nem sok előkészületet tettek annak érdekében, hogy szembehelyezkedjenek előnyomulásukkal. Most azonban, amikor az Úr azt parancsolta Izraelnek, hogy törjön előre az ígéret földje felé, már éber és hatalmas ellenfeleket kellett megtámadniuk és nagy számú, jól képzett hadsereggel kellett megütközniük, amelyeket felkészítettek előnyomulásuk feltartóztatására. {PP 436.4}   

In their contest with Og and Sihon the people were brought to the same test beneath which their fathers had so signally failed. But the trial was now far more severe than when God had commanded Israel to go forward. The difficulties in their way had greatly increased since they refused to advance when bidden to do so in the name of the Lord. It is thus that God still tests His people. And if they fail to endure the trial, He brings them again to the same point, and the second time the trial will come closer, and be more severe than the preceding. This is continued until they bear the test, or, if they are still rebellious, God withdraws His light from them and leaves them in darkness. {PP 437.1}

Az Óggal és Szihonnal való küzdelemben a népnek ugyanabban a próbában kellett megállnia, amelyben atyáik elbuktak. A próbatétel azonban most sokkal keményebb volt mint akkor, amikor Isten először parancsolta meg Izraelnek, hogy induljanak előre. Útjuk közben a nehézségek megszaporodtak; azóta, hogy nem voltak hajlandók előrenyomulni az Úr nevében, amikor erre parancsot kaptak. Így teszi próbára Isten ma is az ő népét. Ha elveszítik türelmüket, akkor ugyanarra a pontra viszi őket vissza, és másodszorra ez a próba még alaposabb és keményebb lesz, mint amilyen az előző volt. Ez addig folytatódik, míg vagy megállják a próbát vagy ha még mindig lázadoznak, Isten visszavonja tőlük világosságát és sötétségben hagyja őket. {PP 437.1}   

The Hebrews now remembered how once before, when their forces had gone to battle, they had been routed, and thousands slain. But they had then gone in direct opposition to the command of God. They had gone out without Moses, God's appointed leader, without the cloudy pillar, the symbol of the divine presence, and without the ark. But now Moses was with them, strengthening their hearts with words of hope and faith; the Son of God, enshrined in the cloudy pillar, led the way; and the sacred ark accompanied the host. This experience has a lesson for us. The mighty God of Israel is our God. In Him we may trust, and if we obey His requirements He will work for us in as signal a manner as He did for His ancient people. Everyone who seeks to follow the path of duty will at times be assailed by doubt and unbelief. The way will sometimes be so barred by obstacles, apparently insurmountable, as to dishearten those who will yield to discouragement; but God is saying to such, Go forward. Do your duty at any cost. The difficulties that seem so formidable, that fill your soul with dread, will vanish as you move forward in the path of obedience, humbly trusting in God. {PP 437.2}

A héberek most megemlékeztek arról az esetről, amikor egyszer korábban a seregeik harcba mentek, de vereséget szenvedtek és ezreket öltek meg közülük. Akkor azonban Isten egyenes parancsa ellenére vonultak ki, Isten által választott vezérük, Mózes nélkül, az Isten üzenetét jelképező felhőoszlop és a szövetség ládája nélkül. Most azonban Mózes velük volt és a reménység, a hit szavaival erősítette szívüket. A felhőoszlopba zárt Isten Fia ment előttük és mutatta nekik az utat. A szövetség szent ládája is csatlakozott a sereghez. Ennek a tapasztalatnak az a tanulsága számunkra, hogy Izrael hatalmas Istene a mi Istenünk is. Bízhatunk benne! Ha pedig engedelmeskedünk parancsainak, követelményeinek, akkor éppen olyan feltűnő módon munkálkodik majd érettünk, mint ahogy munkálkodott ősi népéért. Mindenkit, aki igyekszik a kötelesség ösvényét követni, időnként megtámadja a kételkedés és a hitetlenség. Útját néha olyan akadályok torlaszolják el, amelyek látszólag leküzdhetetlenek. Ezek az akadályok elcsüggesztik azt, aki átadja magát a csüggedésnek. Isten azonban éppen neki mondja: Indulj előre! Bármi áron teljesítsd kötelességedet! Azok az akadályok, nehézségek, amelyek olyan félelmeteseknek látszanak, hogy szívedet, lelkedet félelemmel, rettegéssel töltik meg, eltűnnek, ha előre indulsz az engedelmesség ösvényén, alázatosan Istenben bízva. {PP 437.2}