The building of the tabernacle was not begun for some time after Israel arrived at Sinai; and the sacred structure was first set up at the opening of the second year from the Exodus. This was followed by the consecration of the priests, the celebration of the Passover, the numbering of the people, and the completion of various arrangements essential to their civil or religious system, so that nearly a year was spent in the encampment at Sinai. Here their worship had taken a more definite form, the laws had been given for the government of the nation, and a more efficient organization had been effected preparatory to their entrance into the land of Canaan. {PP 374.1}
A sátor építése még nem kezdődött el. (A kivonulás utáni második év elején állították fel a szent sátort.) Ezt követte a papok felszentelése, a páska megünneplése, a nép megszámlálása és különböző intézkedések, amelyek lényegesek voltak polgári és vallási rendszerük szempontjából. Így Izrael népe közel egy évet töltött el a Sinai hegynél kialakított táborhelyen. Istentiszteletük itt határozott formát öltött. Isten törvényeket adott a nép kormányzására és olyan szervezetet valósított meg, amely előkészítő iskola volt a nép számára Kánaán földjére való bemenetelükhöz. {PP 374.1}
The government of Israel was characterized by the most thorough organization, wonderful alike for its completeness and its simplicity. The order so strikingly displayed in the perfection and arrangement of all God's created works was manifest in the Hebrew economy. God was the center of authority and government, the sovereign of Israel. Moses stood as their visible leader, by God's appointment, to administer the laws in His name. From the elders of the tribes a council of seventy was afterward chosen to assist Moses in the general affairs of the nation. Next came the priests, who consulted the Lord in the sanctuary. Chiefs, or princes, ruled over the tribes. Under these were “captains over thousands, and captains over hundreds, and captains over fifties, and captains over tens,” and, lastly, officers who might be employed for special duties. Deuteronomy 1:15. {PP 374.2}
Izrael kormányzását a legalaposabb szervezés jellemezte. Csodálatos volt tökéletessége és egyszerűsége. A rend feltűnően megmutatkozott Isten minden teremtett műve tökéletességében és elrendezésében, mely a héber gazdasági életben is kifejezésre jutott. Isten volt a vezetés és a kormányzat középpontja, Izrael uralkodója. Mózes az Isten által kijelölt látható vezetőként állott a nép élén, hogy Isten nevében gondoskodjék a törvények betartásáról és végrehajtásáról. Később a törzsek véneiből egy hetven tagból álló tanácsot választottak meg, hogy ez támogassa Mózest a nép általános ügyeinek intézésében. Ezután következtek a papok, akik a szentélyben tanácskoztak az Úrral. A törzsek főnökei vagy fejedelmei uralkodtak a törzsek felett. Ezek alatt állottak és ügyködtek az "ezredeseknek, századosoknak, ötvenedeseknek, tizedeseknek és tiszttartóknak" nevezett elöljárók, akik szintén a törzsek főemberei közül kerültek ki. Végül voltak olyan tisztjeik is, akiket különleges kötelességek végzésével bíztak meg (5Móz 1:15). {PP 374.2}
The Hebrew camp was arranged in exact order. It was separated into three great divisions, each having its appointed position in the encampment. In the center was the tabernacle, the abiding place of the invisible King. Around it were stationed the priests and Levites. Beyond these were encamped all the other tribes. {PP 374.3}
A héber tábort is pontos rend szerint három nagy körzetre különítették el. Mindegyiknek megvolt a maga kijelölt helye a táborban. A táborhely középpontjában állt a sátor, a láthatatlan Király tartózkodási helye. A sátor körül állomásoztak a papok és léviták. Mögöttük sátoroztak az összes többi törzsek. {PP 374.3}
To the Levites was committed the charge of the tabernacle and all that pertained thereto, both in the camp and on the journey. When the camp set forward they were to strike the sacred tent; when a halting place was reached they were to set it up. No person of another tribe was allowed to come near, on pain of death. The Levites were separated into three divisions, the descendants of the three sons of Levi, and each was assigned its special position and work. In front of the tabernacle, and nearest to it, were the tents of Moses and Aaron. On the south were the Kohathites, whose duty it was to care for the ark and the other furniture; on the north Merarites, who were placed in charge of the pillars, sockets, boards, etc.; in the rear the Gershonites, to whom the care of the curtains and hangings was committed. {PP 375.1}
A sátor felügyeletét és mindannak gondozását, ami a sátorhoz tartozott, a lévitákra bízták, úgy a táborozás, mint a vándorlás ideje alatt. Mikor a táborhelyről továbbmentek, nekik kellett a szent sátort lebontaniuk. Ha pedig elérték a következő pihenőállomást, akkor szintén a lévitáknak kellett a sátort újra felállítani. A többi törzs tagjainak halálbüntetés terhe mellett tilos volt a sátorhoz közel menni. A lévitákat három csoportba osztották el, Lévi három fiának leszármazottai szerint. Mindegyik csoportnak megvolt a maga különleges feladata és munkája. A szent sátor előtt, annak közvetlen közelében állították fel Mózes és Áron sátrát. Tőlük délre táboroztak a kéhátiták. Az ő kötelességük volt, hogy gondoskodjanak a szövetség ládájáról és más tartozékokról. Északon helyezkedtek el a méráriták. Megbízták őket, hogy gondoskodjanak a sátor pilléreiről, karmantyúiról, deszkalapjairól, stb. A sátor hátsó része mögött táboroztak a gersoniták. Rájuk bízták a sátor felügyeletét; takaróinak, lepleinek és függönyeinek őrzését. {PP 375.1}
The position of each tribe also was specified. Each was to march and to encamp beside its own standard, as the Lord had commanded: “Every man of the children of Israel shall pitch by his own standard, with the ensign of their father's house: far off about the tabernacle of the congregation shall they pitch.” “As they encamp, so shall they set forward, every man in his place by their standards.” Numbers 2:2, 17. The mixed multitude that had accompanied Israel from Egypt were not permitted to occupy the same quarters with the tribes, but were to abide upon the outskirts of the camp; and their offspring were to be excluded from the community until the third generation. Deuteronomy 23:7, 8. {PP 375.2}
Mindegyik törzsnek pontosan meghatározták a helyét. Mindegyik törzsnek a saját zászlója alatt kellett menetelnie és saját zászlója mellett letáboroznia, mégpedig úgy, ahogy az Úr megparancsolta nekik. "Az Izrael fiai, kiki az ő zászlója alatt, az ő atyáik háznépének jeleivel járjon tábort, a gyülekezet sátora körül járjon tábort annak oldalai felől. Amiképpen tábort járnak, aképpen induljanak, kiki az ő helyén, az ő zászlója mellett" (4Móz 2:2.17). Annak a kevert népségnek azonban, amely még Egyiptomban csatlakozott Izraelhez és jött velük, nem engedték meg, hogy a törzsek mellett a tábor területén foglalják el szálláshelyüket. A vegyes sokaságnak a tábor határán kívül kellett tartózkodnia. Még ivadékaikat is ki kellett zárni az izraeliták közösségéből egészen a harmadik nemzedékig (5Móz 23:7-8). {PP 375.2}
Scrupulous cleanliness as well as strict order throughout the encampment and its environs was enjoined. Thorough sanitary regulations were enforced. Every person who was unclean from any cause was forbidden to enter the camp. These measures were indispensable to the preservation of health among so vast a multitude; and it was necessary also that perfect order and purity be maintained, that Israel might enjoy the presence of a holy God. Thus He declared: “The Lord thy God walketh in the midst of thy camp, to deliver thee, and to give up thine enemies before thee; therefore shall thy camp be holy.” {PP 375.3}
Nagyon gondos tisztaságot és szigorú rendet kellett tartani a tábor egész területén. Érvényre kellett juttatni a táborban az egészségügyi előírásokat, rendelkezéseket is. Mindenkinek, aki bármiféle okból tisztátalanná lett, megtiltották, hogy belépjen a táborba. Ezeknek a rendszabályoknak az alkalmazására elengedhetetlenül szükség volt ahhoz, hogy az egészséget megőrizhessék ilyen hatalmas sokaságban. A tökéletes rend és tisztaság megtartására is szükség volt annak érdekében, hogy Izrael élvezhesse a szent Isten jelenlétét, aki kijelentette: "Mert az Úr, a te Istened, a te táborodban jár, hogy megszabadítson téged, és elődbe vesse a te ellenségeidet [...] hogy ne lásson te közted valami rútságot, és el ne forduljon tőled" (5Móz 23:14). {PP 375.3}
In all the journeyings of Israel, “the ark of the covenant of the Lord went before them, ... to search out a resting place for them.” Numbers 10:33. Borne by the sons of Kohath, the sacred chest containing God's holy law was to lead the van. Before it went Moses and Aaron; and the priests, bearing silver trumpets, were stationed near. These priests received directions from Moses, which they communicated to the people by the trumpets. It was the duty of the leaders of each company to give definite directions concerning all the movements to be made, as indicated by the trumpets. Whoever neglected to comply with the directions given was punished with death. {PP 375.4}
Izrael vándorlásának egész ideje alatt "[...] az Úr szövetségének ládája megyen vala ő előttök [...] hogy kiszemelje nékik: hol kelljen megszállniok" (4Móz 10:33). A Kéhát fiai által hordozott szent ládának, amely Isten szent törvényét tartalmazta, kellett előharcosként vezetnie a népet. Mózes és Áron ment a láda előtt. Az ezüst kürtöket hordozó papok pedig mindig a közelükben tartózkodtak. Ezek a papok Mózestől kapták meg azokat az utasításokat, amelyeket a trombiták hangjával közöltek a néppel. Mindegyik csoport vezetőjének az volt a kötelessége, hogy határozott utasításokat adjon azokról a mozdulatokról, amelyeket meg kellett tennie a menetelő népnek a trombiták jelzése szerint. Azt, aki elmulasztotta teljesíteni az így kapott parancsot, halállal büntették meg. {PP 375.4}
God is a God of order. Everything connected with heaven is in perfect order; subjection and thorough discipline mark the movements of the angelic host. Success can only attend order and harmonious action. God requires order and system in His work now no less than in the days of Israel. All who are working for Him are to labor intelligently, not in a careless, haphazard manner. He would have his work done with faith and exactness, that He may place the seal of His approval upon it. {PP 376.1}
Isten a rend Istene. Minden mennyel kapcsolatos dolog tökéletes rendben van. Alávetettség és teljes fegyelem jellemzi az angyali seregek mozdulatait is. Siker, eredmény csak a rend és az összehangolt cselekmény útján érhető el. Isten ma is éppen azt - s nem kisebb rendet és rendszert - követeli meg tőlünk ügyeinek szolgálatában, mint amit Izraeltől akkor és ott megkövetelt. Mindazok, akik érette munkálkodnak, végezzék azt bölcsen és nem hanyagsággal vagy felületesen. Isten csak azoknak a munkájára nyomhatja rá elismerésének pecsétjét, akik az ő munkáját hittel és lelkiismerettel végzik. {PP 376.1}
God Himself directed the Israelites in all their travels. The place of their encampment was indicated by the descent of the pillar of cloud; and so long as they were to remain in camp, the cloud rested over the tabernacle. When they were to continue their journey it was lifted high above the sacred tent. A solemn invocation marked both the halt and the departure. “It came to pass, when the ark set forward, that Moses said, Rise up, Lord, and let Thine enemies be scattered; and let them that hate Thee flee before Thee. And when it rested, he said, Return, O Lord, unto the many thousands of Israel.” Numbers 10:35, 36. {PP 376.2}
Isten maga irányította az izraelitákat pusztai vándorlásuk során. Letáborozásuk helyét a felhőoszlop leereszkedésével jelezte, mutatta meg nekik. Mindaddig a táborhelyen kellett maradniuk, míg a felhőoszlop a sátor felett nyugodott. Mikor folytatniuk kellett útjukat, a felhőoszlop magasan a szent sátor fölé emelkedett. Úgy a letáborozást, mint a továbbindulást Mózes ünnepélyes könyörgése, Isten segítségül hívása vezette be: "Mikor pedig el akarták indítani a ládát, ezt mondja vala Mózes: Kelj fel Uram, és széledjenek el a te ellenségeid, és fussanak el előled a te gyűlölőid. Mikor pedig megáll vala, ezt mondja: Fordulj vissza Uram Izraelnek tízezerszer való ezreihez" (4Móz 10:35-36). {PP 376.2}
A distance of only eleven days’ journey lay between Sinai and Kadesh, on the borders of Canaan; and it was with the prospect of speedily entering the goodly land that the hosts of Israel resumed their march when the cloud at last gave the signal for an onward movement. Jehovah had wrought wonders in bringing them from Egypt, and what blessings might they not expect now that they had formally covenanted to accept Him as their Sovereign, and had been acknowledged as the chosen people of the Most High? {PP 376.3}
A Sinai és a Kánaán határán fekvő Kádes között csak tizenegy napi utat jelentő távolság terült el. Mikor a felhő végül megadta a jelt az indulásra és a továbbmenésre, akkor Izrael seregei abban a reményben folytatták útjukat, hogy hamarosan bevonulhatnak majd az ígéret földjére. Jahve csodákat tett, amikor kihozta őket Egyiptomból. Most pedig, amikor ünnepélyesen szövetséget kötöttek Jahvéval és elfogadták őt uralkodójuknak és a Fenséges választott népének ismerte el őket, vajon várhatják-e Uruk áldásainak sokaságát? {PP 376.3}
Yet it was almost with reluctance that many left the place where they had so long encamped. They had come almost to regard it as their home. Within the shelter of those granite walls God had gathered His people, apart from all other nations, to repeat to them His holy law. They loved to look upon the sacred mount, on whose hoary peaks and barren ridges the divine glory had so often been displayed. The scene was so closely associated with the presence of God and holy angels that it seemed too sacred to be left thoughtlessly, or even gladly. {PP 376.4}
Mégis, sokan szinte vonakodással hagyták el azt a táborhelyet, ahol olyan hosszú ideig tartózkodtak. Szinte hazájuknak tekintették már a Sinai hegy lábánál elterülő földet. A hegy gránitfalainak védelmébe gyűjtötte össze Isten az ő népét, távol minden más néptől, hogy ismét átadja nekik szent törvényét. Szerettek feltekinteni a szent hegyre, amelynek fehér csúcsain és kopár gerincein olyan sokszor megmutatkozott szemeik előtt az isteni dicsőség. Ez a hely és látvány oly szorosan társult Isten és a szent angyalok jelenlétével, hogy túl szentnek látszott számukra ahhoz, hogy meggondolatlanul vagy éppen boldogan elhagyják. {PP 376.4}
At the signal from the trumpeters, however, the entire camp set forward, the tabernacle borne in the midst, and each tribe in its appointed position, under its own standard. All eyes were turned anxiously to see in what direction the cloud would lead. As it moved toward the east, where were only mountain masses huddled together, black and desolate, a feeling of sadness and doubt arose in many hearts. {PP 377.1}
A trombiták jelére mindazáltal az egész tábor felkerekedett és útnak indult. Középütt vitték a szent sátort. A törzsek mindegyike a maga kijelölt helyén, saját zászlója alatt haladt előre. Minden szem aggodalmasan nézte, vajon milyen irányba fordul majd az őket vezető felhőoszlop. Mikor a felhőoszlop keleti irányba mozdult el, arra csak fekete és elhagyott kopár hegytömegeket láttak. Sokuk szívét összeszorította a szomorúság és a kétség érzése. {PP 377.1}
As they advanced, the way became more difficult. Their route lay through stony ravine and barren waste. All around them was the great wilderness—“a land of deserts and of pits,” “a land of drought, and of the shadow of death,” “a land that no man passed through, and where no man dwelt.” Jeremiah 2:6. The rocky gorges, far and near, were thronged with men, women, and children, with beasts and wagons, and long lines of flocks and herds. Their progress was necessarily slow and toilsome; and the multitudes, after their long encampment, were not prepared to endure the perils and discomforts of the way. {PP 377.2}
Előrehaladásuk közben azt tapasztalták, hogy az út egyre nehezebben és nehezebben járható számukra. Útjuk vízmosásokon és kopár pusztaságokon vezetett át. Körülöttük mindenütt csak a vadon terült el - "[...] kietlen és járatlan föld, a szomjúságnak és a halál árnyékának földe, amelyen nem vonult át ember, és ahol halandó nem lakott" (Jer 2:6). Közel és távol mindenütt csak sziklás szurdokokon kellett a férfiaknak, nőknek és gyermekeknek átvergődniük, háziállataikkal és szekereikkel, nyájak és csordák hosszan elnyúló sorával. Előrehaladásuk nagyon lassú és fáradságos volt. A nép pedig a hosszú táborozás után nem készült fel az út veszélyeinek és kényelmetlenségeinek elviselésére. {PP 377.2}
After three days’ journey open complaints were heard. These originated with the mixed multitude, many of whom were not fully united with Israel, and were continually watching for some cause of censure. The complainers were not pleased with the direction of the march, and they were continually finding fault with the way in which Moses was leading them, though they well knew that he, as well as they, was following the guiding cloud. Dissatisfaction is contagious, and it soon spread in the encampment. {PP 377.3}
Háromnapi út után már nyílt panaszkodások hallatszottak. Ezek a többi népből összekeveredett sokaságtól eredtek. Közülük ugyanis sokan nem egyesültek teljesen Izraellel, és folytonosan valami okot kerestek a bírálatra. A panaszkodók, zúgolódók nem voltak megelégedve a menetelés irányával. Mindig találtak valami hibát abban az útban, amelyen Mózes vezette őket, bár jól tudták, hogy éppen úgy, ahogy ők is, Mózes is a vezető felhőoszlopot követte. Az elégedetlenség mindig ragadós és így hamarosan elterjedt az egész táborban. {PP 377.3}
Again they began to clamor for flesh to eat. Though abundantly supplied with manna, they were not satisfied. The Israelites, during their bondage in Egypt, had been compelled to subsist on the plainest and simplest food; but then keen appetite induced by privation and hard labor had made it palatable. Many of the Egyptians, however, who were now among them, had been accustomed to a luxurious diet; and these were the first to complain. At the giving of the manna, just before Israel reached Sinai, the Lord had granted them flesh in answer to their clamors; but it was furnished them for only one day. {PP 377.4}
Ismét elkezdték követelni a húseledelt. Bár bőségesen el voltak látva mannával, de ezzel már nem elégedtek meg. Az izraeliták egyiptomi rabszolgaságuk ideje alatt, a legegyszerűbb ételek elfogyasztásából kényszerültek megélni. Az az étvágy, amelyet a szűkölködés és a kemény munka gerjesztett bennük, ezeket az egyszerű ételeket is ízletessé tette számukra. Az egyiptomiak közül azonban sokan, akik most közöttük voltak, hozzászoktak a pazar és bőséges ételekhez. Természetes, hogy ők voltak az elsők, akik elkezdtek zúgolódni. {PP 377.4}
God might as easily have provided them with flesh as with manna, but a restriction was placed upon them for their good. It was His purpose to supply them with food better suited to their wants than the feverish diet to which many had become accustomed in Egypt. The perverted appetite was to be brought into a more healthy state, that they might enjoy the food originally provided for man—the fruits of the earth, which God gave to Adam and Eve in Eden. It was for this reason that the Israelites had been deprived, in a great measure, of animal food. {PP 378.1}
A manna adásakor, éppen mielőtt Izrael eljutott a Sinai hegyhez, az Úr egy napig húst is ajándékozott nekik válaszul hangos követelőzésükre. Isten könnyen elláthatta volna őket hússal is, éppen úgy, ahogy mannával ellátta őket, de saját érdekükben korlátozta étrendjüket. Isten szándéka az volt, hogy olyan eledelt ad nekik, amely jobban megfelel igényeiknek, mint az a húsétrend, amelyhez sokan közülük hozzászoktak Egyiptomban. Természetellenes étvágyukat egészségesebb állapotba kellett hozni, hogy élvezhessék azokat az ételeket, amelyekkel Isten eredetileg az emberekről gondoskodott - a föld gyümölcseit adta Ádámnak és Évának - az Édenben. Ez volt az oka annak, hogy Izraelt Isten nagymértékben megfosztotta az állatok húsának evésétől. {PP 378.1}
Satan tempted them to regard this restriction as unjust and cruel. He caused them to lust after forbidden things, because he saw that the unrestrained indulgence of appetite would tend to produce sensuality, and by this means the people could be more easily brought under his control. The author of disease and misery will assail men where he can have the greatest success. Through temptations addressed to the appetite he has, to a large extent, led men into sin from the time when he induced Eve to eat of the forbidden fruit. It was by this same means that he led Israel to murmur against God. Intemperance in eating and drinking, leading as it does to the indulgence of the lower passions, prepares the way for men to disregard all moral obligations. When assailed by temptation, they have little power of resistance. {PP 378.2}
Sátán persze megkísértette őket, hogy ezt a korlátozást tekintsék igazságtalannak és kegyetlennek. Rávette őket, hogy a megtiltott dolgok után vágyakozzanak, mert jól tudta, hogy az étvágy korlátlan élvezete az érzékiséget segíti elő. Az érzékiség eszközével pedig könnyebben hatalmába kerítheti az embereket. A nyomorúság és a betegség szerzője mindig ott támad, ahol a legnagyobb sikert érheti el. Az étvágynak címzett kísértésekkel Sátán mindig nagymértékben vezette bűnbe az embereket attól az időtől fogva, amikor a tiltott gyümölcsből való evésre vette rá Évát. Ugyanezzel az eszközzel vette rá Izraelt is, hogy zúgolódjék Isten ellen. Az evésben és az ivásban való mértéktelenség mindig az alacsony szenvedélyek élvezetébe való belemerülésbe vezeti az embereket, és így utat készít az erkölcsi kötelezettségek semmibevételére. Ezért, mikor megtámadja őket a kísértés, alig-alig marad erejük az ellenállásra. {PP 378.2}
God brought the Israelites from Egypt, that He might establish them in the land of Canaan, a pure, holy, and happy people. In the accomplishment of this object He subjected them to a course of discipline, both for their own good and for the good of their posterity. Had they been willing to deny appetite, in obedience to His wise restrictions, feebleness and disease would have been unknown among them. Their descendants would have possessed both physical and mental strength. They would have had clear perceptions of truth and duty, keen discrimination, and sound judgment. But their unwillingness to submit to the restrictions and requirements of God, prevented them, to a great extent, from reaching the high standard which He desired them to attain, and from receiving the blessings which He was ready to bestow upon them. {PP 378.3}
Isten azért hozta ki az izraelitákat Egyiptomból, hogy tiszta, szent és boldog népként honosíthassa meg őket Kánaán földjén. Ennek a célnak a megvalósítása érdekében fegyelmezési, nevelési folyamatnak vetette őket alá saját és leszármazottaik javára. Ha készek lettek volna megtagadni étvágyukat és engedelmesen elfogadják Isten bölcs megszorításait, akkor a testi gyengeség és betegség ismeretlen lett volna közöttük. Leszármazottaik testi és értelmi erű birtokába kerültek volna. Tiszta és világos felfogóképességük és érzékelésük lett volna az igazságról és a kötelességről; éles megkülönböztető képességgel és egészséges ítélőképességgel rendelkeztek volna. Az a tény azonban, hogy Isten korlátozásainak, követelményeinek nem voltak hajlandók magukat alávetni, nagyon megnehezítette a számukra kilátásba helyezett isteni eszmény elérését és a nekik szánt áldások elnyerését. {PP 378.3}
Says the psalmist: “They tempted God in their heart by asking meat for their lust. Yea, they spake against God; they said, Can God furnish a table in the wilderness? Behold, He smote the rock, that the waters gushed out, and the streams overflowed; can He give bread also? can He provide flesh for His people? Therefore the Lord heard this, and was wroth.” Psalm 78:18-21. Murmuring and tumults had been frequent during the journey from the Red Sea to Sinai, but in pity for their ignorance and blindness God had not then visited the sin with judgments. But since that time He had revealed Himself to them at Horeb. They had received great light, as they had been witnesses to the majesty, the power, and the mercy of God; and their unbelief and discontent incurred the greater guilt. Furthermore, they had covenanted to accept Jehovah as their king and to obey His authority. Their murmuring was now rebellion, and as such it must receive prompt and signal punishment, if Israel was to be preserved from anarchy and ruin. “The fire of Jehovah burnt among them, and consumed them that were in the uttermost parts of the camp.” The most guilty of the complainers were slain by lightning from the cloud. {PP 379.1}
A zsoltáríró azt mondja: "És megkísérték Istent az ő szívökben, ennivalót kérvén az ő kívánságuk szerint. És szólának Isten ellen, mondván: avagy tudna-é Isten asztalt teríteni a pusztában? Ímé, megcsapta a kősziklát és víz ömlött és patakok özönlöttek; de vajon tud-é kenyeret is adni? avagy készíthet-é húst az ő népének? Meghallotta az Úr és megharagudott ezért, és tűz gyulladt fel Jákób ellen, és harag gerjedt fel Izrael ellen" (Zsolt 78:18-21). Gyakran zúgolódtak és lázongtak a Vörös-tengertől a Sinai hegyig tartó vándorlás alatt, de Isten megszánta tudatlanságukat és vakságukat, bűnüket nem látogatta meg ítélettel. Közben a Hóreben kijelentette magát nekik. Ennek következtében nagy világosságot kaptak, ami által tanúi lettek Isten fenségének, hatalmának és dicsűségének. Ezután azonban elégedetlenségükkel és hitetlenségükkel még nagyobb bűnt vettek magukra, és vétkesebbé lettek Isten előtt. Zúgolódásuk most már lázadás volt és mint ilyent, meg kellett kapják az azonnali és kiemelkedő büntetést, ha Izraelt meg akarta őrizni az Úr az anarchiától és az összeomlástól. "[...] és felgyullada ellenük az Úrnak tüze és megemészté a tábornak szélét" (4Móz 11:1). A panaszkodók legbűnösebbjeit elpusztította a felhőből előcikázó villám. {PP 379.1}
But the evil was soon worse than before. Instead of leading the survivors to humiliation and repentance, this fearful judgment seemed only to increase their murmurings. In all directions the people were gathered at the door of their tents, weeping and lamenting. “The mixed multitude that was among them fell a lusting: and the children of Israel also wept again, and said, Who shall give us flesh to eat? We remember the fish, which we did eat in Egypt freely; the cucumbers, and the melons, and the leeks, and the onions, and the garlic: but now our soul is dried away: there is nothing at all, beside this manna, before our eyes.” Thus they manifested their discontent with the food provided for them by their Creator. Yet they had constant evidence that it was adapted to their wants; for notwithstanding the hardships they endured, there was not a feeble one in all their tribes. {PP 379.3}
Nemsokára azonban rosszabb lett a helyzet, mint előzőleg. Ez a félelmetes ítélet ahelyett, hogy a túlélőket alázatosságra és bűnbánatra késztette volna, látszólag csak még szaporította zúgolódásukat. A nép minden irányból sírva és jajgatva sátrai nyílásához gyülekezett. "A gyülevész nép, amely köztök vala, kívánságba esék, és Izrael fiai is újra siránkozni kezdének, és mondának: Kicsoda ád nékünk húst ennünk? Visszaemlékezünk a halakra, amelyeket ettünk Egyiptomban ingyen, az ugorkákra és dinnyékre, a párhagymákra, vereshagymákra és a foghagymákra. Most pedig a mi lelkünk eleped, mindennek híjával lévén: szemünk előtt nincs egyéb mint manna" (4Móz 11:4-6). Így nyilatkoztatták ki azzal az eledellel szembeni elégedetlenségüket, amelyet Teremtűjük adott nekik. Pedig állandóan nyilvánvaló volt előttük, hogy ez az eledel megfelelt szükségüknek; mert mindazon nehézségek ellenére, amelyeket el kellett hordozniuk, törzseikben nem akadt egyetlen egy beteg sem. {PP 379.3}
The heart of Moses sank. He had pleaded that Israel should not be destroyed, even though his own posterity might then become a great nation. In his love for them he had prayed that his name might be blotted from the book of life rather than that they should be left to perish. He had imperiled all for them, and this was their response. All their hardships, even their imaginary sufferings, they charged upon him; and their wicked murmurings made doubly heavy the burden of care and responsibility under which he staggered. In his distress he was tempted even to distrust God. His prayer was almost a complaint. “Wherefore hast Thou afflicted Thy servant? and wherefore have I not found favor in Thy sight, that Thou layest the burden of all this people upon me? ... whence should I have flesh to give unto all this people? for they weep unto me, saying, Give us flesh, that we may eat. I am not able to bear all this people alone, because it is too heavy for me.” {PP 379.4}
Mózes szíve elcsüggedt. Azért könyörgött, hogy Izraelnek ne kelljen elpusztulnia, bár akkor saját utódai nagy nemzetté válnának. Népe iránt érzett szeretetében azt kérte Istentől, hogy inkább az ő nevét törölje ki az élet könyvéből, mintsem hogy népének kelljen elpusztulnia. Mindent kockára tett népéért, és ímé, most ez a hálátlanság volt válaszuk. Minden nehézségüket, még a képzelt szenvedéseik terhét is reá vetették. Gonosz zúgolódásaikkal kétszeresen nehézzé tették gondoskodása és felelőssége terhét, amely alatt roskadozott. Szorultságában már-már kísértésbe esett, hogy még Istenben se bízzék. Imádsága majdnem szemrehányás és zúgolódás volt. "[...] Miért nyomorítád meg a te szolgádat? és miért nem találék kegyelmet a te szemeid előtt, hogy az egész népnek terhét én reám vetéd? [...] Hol vegyek én húst, hogy adjam azt mind az egész népnek? mert reám sírnak, mondván: Adj nekünk húst, hadd együnk! Nem viselhetem én magam mind az egész népet; mert erőm felett van" (4Móz 11:11.13-14). {PP 379.4}
The Lord hearkened to his prayer, and directed him to summon seventy men of the elders of Israel—men not only advanced in years, but possessing dignity, sound judgment, and experience. “And bring them unto the tabernacle of the congregation,” He said, “that they may stand there with thee. And I will come down and talk with thee there: and I will take of the spirit which is upon thee, and will put it upon them; and they shall bear the burden of the people with thee, that thou bear it not thyself alone.” {PP 380.1}
Isten meghallgatta imáját és utasította: "[...] Gyűjts egybe nékem hetven férfiút Izrael vénei közül, akikről tudod, hogy vénei a népnek, és álljanak ott veled. Akkor alászállok, és szólok ott veled, és elszakasztok abból a lélekből, amely te benned van, és teszem ő beléjök, hogy viseljék te veled a népnek terhét, és ne viseljed te magad" (4Móz 11:16-17). {PP 380.1}
The Lord permitted Moses to choose for himself the most faithful and efficient men to share the responsibility with him. Their influence would assist in holding in check the violence of the people, and quelling insurrection; yet serious evils would eventually result from their promotion. They would never have been chosen had Moses manifested faith corresponding to the evidences he had witnessed of God's power and goodness. But he had magnified his own burdens and services, almost losing sight of the fact that he was only the instrument by which God had wrought. He was not excusable in indulging, in the slightest degree, the spirit of murmuring that was the curse of Israel. Had he relied fully upon God, the Lord would have guided him continually and would have given him strength for every emergency. {PP 380.2}
Az Úr azt is megengedte Mózesnek, hogy a leghűségesebb és legtevékenyebb férfiakat válassza ki, hogy ezek osszák meg vele a felelősséget. Mózes azt hitte, hogy az általa kiválasztott férfiak befolyása segít majd neki fékezni az emberek hevességét és elnyomni a felkelést. Megválasztásukból azonban végül is komoly bajok keletkeztek. Mózes sohasem választotta volna ki őket, ha megélt hite megfelelt volna azoknak a bizonyítékoknak, amelyek támogatásával tanúbizonyságot tett Isten hatalmáról és jóságáról. Mózes azonban annyira felnagyította saját terheit és szolgálatait, hogy majdnem szem elől tévesztette azt a tényt, hogy ő csak eszköz, amellyel Isten munkálkodik. Nem volt megbocsátható a legkisebb mértékben sem, hogy ezt megengedte magának, mert a zúgolódás lelkülete volt Izrael átka. Ha teljesen bízott volna Istenben, akkor az Úr folyamatosan vezette volna őt és erűt kap minden szükségállapot elhordozásához. {PP 380.2}
Moses was directed to prepare the people for what God was about to do for them. “Sanctify yourselves against tomorrow, and ye shall eat flesh: for ye have wept in the ears of the Lord, saying, Who shall give us flesh to eat? for it was well with us in Egypt: therefore the Lord will give you flesh, and ye shall eat. Ye shall not eat one day, nor two days, nor five days, neither ten days, nor twenty days; but even a whole month, until it come out at your nostrils, and it be loathsome unto you: because that ye have despised the Lord which is among you, and have wept before Him, saying, Why came we forth out of Egypt?” {PP 380.3}
Isten utasította Mózest, hogy készítse fel a népet arra, amit velük és érettük tenni készült. "A népnek pedig mond meg: Készítsétek el magatokat holnapra, és húst esztek; mert sírtatok az Úr hallására, mondván: Kicsoda ád nekünk húst ennünk? mert jobban vala nékük dolgunk Egyiptomban. Azért az Úr ád néktek húst és enni fogtok. Nem csak egy napon esztek, sem két napon, sem tíz napon, sem húsz napon; Hanem egy egész hónapig, míglen kijön az orrotokon, és utálatossá lesz előttetek; mivelhogy megvetettétek az Urat, aki közöttetek van; és sírtatok ő előtte mondván: Miért jöttünk ide ki Egyiptomból?" (4Móz 11:18-20). {PP 380.3}
“The people, among whom I am,” exclaimed Moses, “are six hundred thousand footmen; and Thou has said, I will give them flesh, that they may eat a whole month. Shall the flocks and the herds be slain for them, to suffice them? or shall all the fish of the sea be gathered together for them?” {PP 381.1}
Moses repeated to the congregation the words of the Lord, and announced the appointment of the seventy elders. The great leader's charge to these chosen men might well serve as a model of judicial integrity for the judges and legislators of modern times: “Hear the causes between your brethren, and judge righteously between every man and his brother, and the stranger that is with him. Ye shall not respect persons in judgment; but ye shall hear the small as well as the great; ye shall not be afraid of the face of man; for the judgment is God's.” Deuteronomy 1:16, 17. {PP 381.3}
Mózes újra elmondta az Úr beszédét a gyülekezetnek és bejelentette a hetven vén megválasztását. A nagy vezér megbízása, amit ennek a hetven választott férfiúnak adott, jó mintául szolgálhatna a modern idők bíráinak és törvényhozóinak a bírói pártatlanság és becsületesség tekintetében. "[...] Hallgassátok ki atyátok fiait, és ítéljetek igazságosan mindenkit, az ő atyjafiaival és jövevényeivel egyben. Ne legyetek személyválogatók az ítéletben: kicsinyt úgy, mint nagyot hallgassatok ki; ne féljetek senkitől, mert az ítélet az Istené" (5Móz 1:16-17). {PP 381.3}
Moses now summoned the seventy to the tabernacle. “And the Lord came down in a cloud, and spake unto him, and took of the spirit that was upon him, and gave it unto the seventy elders: and it came to pass, that, when the spirit rested upon them, they prophesied, and did not cease.” Like the disciples on the Day of Pentecost, they were endued with “power from on high.” It pleased the Lord thus to prepare them for their work, and to honor them in the presence of the congregation, that confidence might be established in them as men divinely chosen to unite with Moses in the government of Israel. {PP 381.4}
Mózes most összehívta a hetven vént a sátorhoz. "Akkor leszálla az Úr felhőben, és szóla néki, és elszakaszta abból a lélekből, amely vala ő benne, és adá a hetven vén férfiúba. Mihelyt pedig megnyugovék ő rajtok a lélek, menten prófétálának, de nem többé" (4Móz 11:24-25). A magasból ruházták fel őket "erővel", mint ahogy Krisztus tanítványait is pünkösd napján. Tetszett az Úrnak, hogy így készítse fel őket a munkára és így adja meg nekik a tisztességet a gyülekezet jelenlétében, hogy bizalommal legyenek velük, mint Isten által kiválasztott emberekkel szemben, akik majd Mózessel együtt vesznek részt Izrael kormányzásában. {PP 381.4}
Again evidence was given of the lofty, unselfish spirit of the great leader. Two of the seventy, humbly counting themselves unworthy of so responsible a position, had not joined their brethren at the tabernacle; but the Spirit of God came upon them where they were, and they, too, exercised the prophetic gift. On being informed of this, Joshua desired to check such irregularity, fearing that it might tend to division. Jealous for the honor of his master, “My lord Moses,” he said, “forbid them.” The answer was, “Enviest thou for my sake? would God that all the Lord's people were prophets, and that the Lord would put His Spirit upon them.” {PP 381.5}
Újból nyilvánvalóvá lett a nagy vezető fennkölt és önzetlen lelkülete. Ketten a hetven közül alázatosan méltatlannak tartották magukat erre a felelős pozícióra és nem csatlakoztak testvéreikhez a sátornál. Isten lelke azonban leszállott reájuk ott, ahol voltak, így ők is megkapták és gyakorolták a prófétaság ajándékát. Mikor erről értesítették Józsuét, azonnal meg akarta akadályozni ezt a szabálytalanságot, mert félt, hogy véleménykülönbségre, sőt szakadásra vezethet a táborban. Mivel féltékenyen őrizte azt a megbecsülést, tiszteletet, amelyben mesterét részesítették, ezt mondta: "[...] Uram, Mózes, tiltsd meg őket! És felele néki Mózes: Avagy érettem buzgólkodol-é? Vajha az Úrnak minden népe próféta volna, hogy adná az Úr az ő lelkét őbeléjök" (4Móz 11:28-29). {PP 381.5}
A strong wind blowing from the sea now brought flocks of quails, “about a day's journey on this side, and a day's journey on the other side, round about the camp, and about two cubits above the face of the earth.” Numbers 11:31, R.V. All that day and night, and the following day, the people labored in gathering the food miraculously provided. Immense quantities were secured. “He that gathered least gathered ten homers.” All that was not needed for present use was preserved by drying, so that the supply, as promised, was sufficient for a whole month. {PP 382.1}
Igen erős szél kezdett fújni a tengerről és a fürjek seregét sodorta a táborra "[...] egynapi járásnyira egyfelől, és egynapi járásnyira másfelől a tábor körül, és mintegy két sing magasságnyira a földnek színén" - ott volt a sok fürj (4Móz 11:31). A nép pedig egész nap és éjjel, sőt még a következő napon is a csodálatosan szolgáltatott húseledel összegyűjtésén munkálkodott. Hihetetlen nagy mennyiséget biztosítottak belőle maguknak. Még az, aki "[...] keveset gyűjtött is, gyűjtött tíz hómert." Azt a mennyiséget pedig, amelyet nem használtak fel azonnal, megszárították és így tartalékolták. Ily módon a hússal való ellátásuk, ahogy az Úr megígérte nekik, elegendő volt egy egész hónapra. {PP 382.1}
God gave the people that which was not for their highest good, because they persisted in desiring it; they would not be satisfied with those things that would prove a benefit to them. Their rebellious desires were gratified, but they were left to suffer the result. They feasted without restraint, and their excesses were speedily punished. “The Lord smote the people with a very great plague.” Large numbers were cut down by burning fevers, while the most guilty among them were smitten as soon as they tasted the food for which they had lusted. {PP 382.2}
Isten megadta a népnek azt az eledelt, amely nem szolgálta a javát. Megadta nekik, mert állhatatosan kitartottak a hús kívánása mellett. Nem elégedtek meg azokkal az ételekkel, amelyek a javukat és egészségüket szolgálták volna. Isten eleget tett lázadással fenyegető kívánságuknak, de most el kellett szenvedniük ennek következményét. Féktelen lakmározásba kezdtek, de kicsapongásukért hamarosan meg kellett bűnhődniük. "[...] megveré az Úr a népet igen nagy csapással" (4Móz 11:33). Nagyon sokat közülük égető láz vert le lábáról. A legbűnösebbek pedig abban a pillanatban elpusztultak, amikor megérintették azt az ételt, amely után áhítoztak. {PP 382.2}
At Hazeroth, the next encampment after leaving Taberah, a still more bitter trial awaited Moses. Aaron and Miriam had occupied a position of high honor and leadership in Israel. Both were endowed with the prophetic gift, and both had been divinely associated with Moses in the deliverance of the Hebrews. “I sent before thee Moses, Aaron, and Miriam” (Micah 6:4), are the words of the Lord by the prophet Micah. Miriam's force of character had been early displayed when as a child she watched beside the Nile the little basket in which was hidden the infant Moses. Her self-control and tact God had made instrumental in preserving the deliverer of His people. Richly endowed with the gifts of poetry and music, Miriam had led the women of Israel in song and dance on the shore of the Red Sea. In the affections of the people and the honor of Heaven she stood second only to Moses and Aaron. But the same evil that first brought discord in heaven sprang up in the heart of this woman of Israel, and she did not fail to find a sympathizer in her dissatisfaction. {PP 382.3}
Háseróthnál, a legközelebbi táborhelyen, ahol megálltak Thabera elhagyása után, még keserűbb megpróbáltatás várt Mózesre. Áron és Miriám igen megbecsült tisztséget és vezető helyet foglalt el Izrael népe körében. Isten mindkettőjüket megajándékozta a prófétaság lelkével és mindketten kapcsolatban voltak Mózessel a héberek megszabadításában. "[...] előtted küldém Mózest, Áront és Máriát!" (Mik 6:4). Így adta tovább az Úr szavát Mikeás próféta. Miriám erős jelleme és rátermettsége már gyermekkorában, tehát elég korán kitűnt, amikor a Nílus mellett azt a kis gyékényből fonott kosarat őrizte, amelybe a csecsemőt Mózest rejtették el. Önuralmát és ügyes viselkedését Isten már akkor eszközül használta fel népe megszabadítójának megőrzésére és megmentésére. Gazdagon megajándékozta költői és zenei adottságokkal. Miriám Izrael asszonyait énekelve és táncolva vezette a Vörös-tenger partján. A nép iránta való szeretete és a menny személye iránt tanúsított megbecsülése tekintetében kétségtelen, hogy közvetlenül Mózes és Áron mögött állt. Az a gonosz azonban, amely a mennyben is megzavarta az összhangot, ennek az izraelita asszonynak a szívében is megjelent, aki nem mulasztotta el, hogy elégedetlenkedő társat találjon magának. {PP 382.3}
In the appointment of the seventy elders Miriam and Aaron had not been consulted, and their jealousy was excited against Moses. At the time of Jethro's visit, while the Israelites were on the way to Sinai, the ready acceptance by Moses of the counsel of his father-in-law had aroused in Aaron and Miriam a fear that his influence with the great leader exceeded theirs. In the organization of the council of elders they felt that their position and authority had been ignored. Miriam and Aaron had never known the weight of care and responsibility which had rested upon Moses; yet because they had been chosen to aid him they regarded themselves as sharing equally with him the burden of leadership, and they regarded the appointment of further assistants as uncalled for. {PP 382.4}
A hetven vén kiválasztásánál és kinevezésénél Mózes nem tanácskozott előzőleg Miriámmal és Áronnal. Ez felkeltette a féltékenységet, sőt az irigységet szívükben Mózessel szemben. Jethró látogatása alkalmával, amikor az izraeliták a Sinai felé vezető úton vándoroltak, már feltámadt Áron és Miriám szívében a félelem, mivel Mózes készségesen fogadta apósa tanácsát, és azt gondolták, hogy annak befolyása a nagy vezetőre nagyobb lesz az övékénél. Most a vének tanácsának megszervezésénél úgy érezték, Mózes semmibe sem vette pozíciójukat és tekintélyüket. Miriám és Áron valójában sohasem fogták fel annak a gondnak és felelősségnek súlyát, amely Mózes vállára nehezedett. Mivel Isten arra választotta ki őket, hogy legyenek Mózes segítségére, azért olyanoknak tekintették magukat, mint akik vele egyenlő mértékben osztoznak a vezetés minden terhében és úgy gondolták, további segítőtársak kinevezésére nem volt semmi szükség. {PP 382.4}
Moses felt the importance of the great work committed to him as no other man had ever felt it. He realized his own weakness, and he made God his counselor. Aaron esteemed himself more highly, and trusted less in God. He had failed when entrusted with responsibility, giving evidence of the weakness of his character by his base compliance in the matter of the idolatrous worship at Sinai. But Miriam and Aaron, blinded by jealousy and ambition, lost sight of this. Aaron had been highly honored by God in the appointment of his family to the sacred office of the priesthood; yet even this now added to the desire for self-exaltation. “And they said, Hath the Lord indeed spoken only by Moses? hath He not spoken also by us?” Regarding themselves as equally favored by God, they felt that they were entitled to the same position and authority. {PP 383.1}
Mózes a rábízott nagy munka fontosságát úgy érezte át, ahogy azt senki más soha nem érezte át. Tudatában volt saját gyengeségének és éppen ezért csak Istent fogadta el egyedüli tanácsadójának. Áron sokkal többre és magasabbra értékelte magát a kelleténél és kevésbé bízott Istenben. Mindig kudarcot vallott, amikor felelősséggel járó feladatokkal bízták meg. Ilyenkor mindig nyilvánvalóvá lett jellembeli gyengesége. Ez mutatkozott meg a Sinai hegynél is, amikor alapvető engedékenységével hozzájárult a nép bálványimádásához. Miriám és Áron azonban féltékenységüktől és nagyravágyásuktól elvakítva, szem elől tévesztették ezt a tényt. Isten magasra becsülte Áront azzal, hogy a papság szent tisztének betöltésére rendelte családját. Sajnos éppen ez a tény járult most hozzá önfelmagasztalásához. Áron és Miriám ezt mondták: "Avagy csak Mózes által szólott-é az Úr? avagy nem szólott-é mi általunk is?" (4Móz 12:2). Azt gondolták, hogy Isten Mózessel egyenlő mértékben tüntette ki és tisztelte meg őket és ezért úgy érezték, hogy ugyanarra a pozícióra és tekintélyre is jogosultak, amelyben eddig csak Mózes részesült. {PP 383.1}
Yielding to the spirit of dissatisfaction, Miriam found cause of complaint in events that God had especially overruled. The marriage of Moses had been displeasing to her. That he should choose a woman of another nation, instead of taking a wife from among the Hebrews, was an offense to her family and national pride. Zipporah was treated with ill-disguised contempt. {PP 383.2}
Miriám teljesen behódolva az elégedetlenség lelkületének, olyan dolgokban is okot talált a panaszra, a kifogásra, amelyeket Isten különösképpen önmaga kívánt rendezni. Miriámnak nem tetszett Mózes házassága. Családi és népi büszkeségét sértette az a tény, hogy Mózes más nemzetségből vett magának feleséget, ahelyett, hogy a héberek közül választott volna. Ezért aztán Czippórát mindig rosszul palástolt megvetéssel kezelte. {PP 383.2}
Though called a “Cushite woman” (Numbers 12:1, R.V.), the wife of Moses was a Midianite, and thus a descendant of Abraham. In personal appearance she differed from the Hebrews in being of a somewhat darker complexion. Though not an Israelite, Zipporah was a worshiper of the true God. She was of a timid, retiring disposition, gentle and affectionate, and greatly distressed at the sight of suffering; and it was for this reason that Moses, when on the way to Egypt, had consented to her return to Midian. He desired to spare her the pain of witnessing the judgments that were to fall on the Egyptians. {PP 383.3}
Bár Mózes feleségét "kúsita asszony"-nak (4Móz 12:1) nevezték, Czippóra valójában a midiániták nemzetségéből származott, és így Ábrahám leszármazottja volt. Külső megjelenése különbözött a héber nőkétől, mivel az arcszíne egy kicsit sötétebb volt. Annak ellenére, hogy nem volt izraelita, Czippóra mégis az egy igaz Istent imádta. Félénk, visszahúzódó természetű, alázatos és odaadó nő volt, akit a szenvedés látványa nagyon megszomorított. Mózes ez okból járult hozzá ahhoz, hogy felesége térjen vissza Midiánba, mikor ő útban volt Egyiptom felé. Meg akarta őt kímélni az egyiptomiakat sújtó ítéletek látványától. {PP 383.3}
When Zipporah rejoined her husband in the wilderness, she saw that his burdens were wearing away his strength, and she made known her fears to Jethro, who suggested measures for his relief. Here was the chief reason for Miriam's antipathy to Zipporah. Smarting under the supposed neglect shown to herself and Aaron, she regarded the wife of Moses as the cause, concluding that her influence had prevented him from taking them into his counsels as formerly. Had Aaron stood up firmly for the right, he might have checked the evil; but instead of showing Miriam the sinfulness of her conduct, he sympathized with her, listened to her words of complaint, and thus came to share her jealousy. {PP 384.1}
Mikor Czippóra újból csatlakozott férjéhez a pusztaságban, megrendülve látta, hogy a terhek megtörték Mózes erejét. Félelmeit közölte édesapjával, Jethróval, aki Mózes terheinek megkönnyítésére nagyszerű megoldást javasolt. Ez volt a fő oka annak, hogy Miriám ellenszenvvel viseltetett Czippórával szemben. Szenvedve egy feltételezett mellőzés miatt, amelyben Mózes őt és Áront részesítette, Mózes feleségét tekintette e képzelt mellőzés okának. Arra a következtetésre jutott, hogy Czippóra befolyása akadályozta meg Mózest abban, hogy az előző évekhez hasonlóan bevegye őket tanácsadói közé. Ha most Áron szilárdan kiállt volna az igazság mellett, akkor megakadályozhatta volna a gonoszt. Áron azonban ahelyett, hogy rámutatott volna Miriám viselkedésének bűnös voltára, együttérzett vele, hallgatott zúgolódó szavaira és így maga is osztozott féltékenységében és irigységében. {PP 384.1}
Their accusations were borne by Moses in uncomplaining silence. It was the experience gained during the years of toil and waiting in Midian—the spirit of humility and long-suffering there developed—that prepared Moses to meet with patience the unbelief and murmuring of the people and the pride and envy of those who should have been his unswerving helpers. Moses “was very meek, above all the men which were upon the face of the earth,” and this is why he was granted divine wisdom and guidance above all others. Says the Scripture, “The meek will He guide in judgment: and the meek will He teach His way.” Psalm 25:9. The meek are guided by the Lord, because they are teachable, willing to be instructed. They have a sincere desire to know and to do the will of God. The Saviour's promise is, “If any man will do His will, he shall know of the doctrine.” John 7:17. And He declares by the apostle James, “If any of you lack wisdom, let him ask of God, that giveth to all men liberally, and upbraideth not; and it shall be given him.” James 1:5. But His promise is only to those who are willing to follow the Lord wholly. God does not force the will of any; hence He cannot lead those who are too proud to be taught, who are bent upon having their own way. Of the double-minded man—he who seeks to follow his own will, while professing to do the will of God—it is written, “Let not that man think that he shall receive anything of the Lord.” James 1:7. {PP 384.2}
Mózes türelmesen és csendesen viselte vádaskodásaikat. Midiánban, a várakozás küzdelmes évei alatt tapasztalatokat szerzett. Ott alázatosságot és türelmet tanult, amely felkészítette arra, hogy hosszútűréssel elviselje azok hitetlenségét és zúgolódását; büszkeségét és irigységét, akiknek tántoríthatatlanul mellette kellett volna állniuk. "[...] Mózes igen szelíd vala, minden embernél inkább, akik e föld színén vannak" (4Móz 12:3). Isten éppen ezért ajándékozta meg isteni bölcsességgel és mindenekfelett vezetői képességgel. A Szentírás szerint: "Igazságban járatja az alázatosokat, és az ő útjára tanítja meg az alázatosokat" (Zsolt 25:9). A szelídeket, az alázatosokat az Úr vezérli, mert ezek taníthatók és azok elfogadására is készek. Ezek őszintén vágyakoznak Isten akaratának megismerésére és cselekvésére. A Megváltó ígérete így hangzik: "Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti e tudományról" (Jn 7:17). Jakab apostol útján pedig ezt jelenti ki Isten: "Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki" (Jak 1:5). Isten ígérete azonban csak azokhoz szól, akik készek teljesen követni az Urat. Isten senkire sem erőszakolja rá akaratát. Ennélfogva Isten senkit sem tud vezetni azok közül, akik túl gőgösek ahhoz, hogy tanítani engedjék magukat és akik hajlamosak arra, hogy csak a saját útjaikon akarjanak járni. A kétszínű emberről, - aki csak a saját akaratát igyekszik követni, miközben arról tesz vallomást, hogy csak az Isten akaratát cselekszi, - ezt mondja a Biblia: "[...] ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól" (Jak 1:7). {PP 384.2}
God had chosen Moses, and had put His Spirit upon him; and Miriam and Aaron, by their murmurings, were guilty of disloyalty, not only to their appointed leader, but to God Himself. The seditious whisperers were summoned to the tabernacle, and brought face to face with Moses. “And Jehovah came down in the pillar of the cloud, and stood in the door of the tabernacle, and called Aaron and Miriam.” Their claim to the prophetic gift was not denied; God might have spoken to them in visions and dreams. But to Moses, whom the Lord Himself declared “faithful in all Mine house,” a nearer communion had been granted. With him God spake mouth to mouth. “Wherefore then were ye not afraid to speak against My servant Moses? And the anger of the Lord was kindled against them; and He departed.” The cloud disappeared from the tabernacle in token of God's displeasure, and Miriam was smitten. She “became leprous, white as snow.” Aaron was spared, but he was severely rebuked in Miriam's punishment. Now, their pride humbled in the dust, Aaron confessed their sin, and entreated that his sister might not be left to perish by that loathsome and deadly scourge. In answer to the prayers of Moses the leprosy was cleansed. Miriam was, however, shut out of the camp for seven days. Not until she was banished from the encampment did the symbol of God's favor again rest upon the tabernacle. In respect for her high position, and in grief at the blow that had fallen upon her, the whole company abode in Hazeroth, awaiting her return. {PP 384.3}
Isten Mózest választotta ki és adta Szentlelkét. Miriám és Áron zúgolódásukkal nemcsak az Isten által kijelölt vezető ellen, hanem maga Isten ellen is a hűtlenség bűnét követték el. Isten a zendülő suttogókat a sátorhoz hívta össze, és szembe állította őket Mózessel. "Akkor leszálla az Úr felhőnek oszlopában, és megálla a sátornak nyílásánál és szólítá Áront és Miriámot, és kimenének mindketten" (4Móz 12:5). Igényüket a prófétikus ajándékra Isten nem vonta kétségbe. Isten szólhatott volna hozzájuk látomásokban és álmokban is. Mózesnek azonban, akiről maga Isten ezt jelentette ki: "[...] aki az én egész házamban hív" (4Móz 12:7), önmagával való bensőségesebb közösséget ajándékozott. Mózessel Isten színről-színre beszélt. "[...] Miért nem féltetek hát szólni az én szolgám ellen, Mózes ellen? És felgyullada az Úr haragja ő reájok, és elméne" (4Móz 12:8-9). Isten nemtetszésének jeleként a felhő eltűnt a sátor fölül és Miriámot megverte az Isten. "[...] és ímé Miriám poklos vala, fejér mint a hó". Isten ugyan megkímélte életüket, de Miriámot büntetésével szigorúan megdorgálta. Isten most porig alázta gőgjüket. Áron megvallotta bűnüket és könyörögve kérte Mózesen keresztül Istent, hogy nővérét ne engedje elpusztulni ebben az undorító és halálos betegségben. Válaszul Mózes imádságára Miriámról Isten letisztította a poklosságot. Mindazáltal Miriámot hét napra kizárták a táborból. Mindaddig, amíg Miriámnak a táborból való száműzetése tartott, Isten kegyének jele nem nyugodott meg újra a sátor felett. Tekintettel Miriám magas tisztségére és a büntetés felett érzett fájdalmára, az egész nép, amely Háseróthban tartózkodott, Miriám visszatérésére várakozott. {PP 384.3}
This manifestation of the Lord's displeasure was designed to be a warning to all Israel, to check the growing spirit of discontent and insubordination. If Miriam's envy and dissatisfaction had not been signally rebuked, it would have resulted in great evil. Envy is one of the most satanic traits that can exist in the human heart, and it is one of the most baleful in its effects. Says the wise man, “Wrath is cruel, and anger is outrageous; but who is able to stand before envy?” Proverbs 27:4. It was envy that first caused discord in heaven, and its indulgence has wrought untold evil among men. “Where envying and strife is, there is confusion and every evil work.” James 3:16. {PP 385.1}
Az Úr nemtetszésének ez a kinyilatkoztatása figyelmeztetés, volt az egész Izráel számára, hogy megakadályozza az elégedetlenség és az engedetlenség lelkületének növekedését. Ha Miriám irigységét, elégedetlenségét Isten nem büntette volna meg ily feltűnő módon, akkor az nagyon sok rosszat és bajt eredményezett volna. Az irigység egyike a legsátánibb jellegzetességeknek, amely csak az emberi szívben létezhet, hatásaiban pedig egyike a legkárosabbaknak. A bibliai bölcs így szól: "A búsulásban kegyetlenség van, és a haragban áradás; de ki állhatna meg az irigység előtt?" (Péld 27:4). A mennyben is az irigység okozta a viszályt. Az emberek között is az irigység elnézése hozta létre a kibeszélhetetlen nyomort. "Mert ahol irigység van, ott háborúság és minden gonosz cselekedet is van" (Jak 3:16). {PP 385.1}
It should not be regarded as a light thing to speak evil of others or to make ourselves judges of their motives or actions. “He that speaketh evil of his brother, and judgeth his brother, speaketh evil of the law, and judgeth the law: but if thou judge the law, thou art not a doer of the law, but a judge.” James 4:11. There is but one judge—He “who both will bring to light the hidden things of darkness, and will make manifest the counsels of the hearts.” 1 Corinthians 4:5. And whoever takes it upon himself to judge and condemn his fellow men is usurping the prerogative of the Creator. {PP 385.2}
Nem tekinthetjük csekély dolognak, mikor másokról rosszat mondunk, vagy pedig magunkat tesszük meg embertársaink indokainak és cselekedeteinek bíráivá: "[...] aki kárhoztatja atyjafiát, az a törvény ellen szól, és a törvényt kárhoztatja. ha pedig a törvényt kárhoztatod, nem megtartója, hanem bírája vagy a törvénynek" (Jak 4:11). Csak egy bíró van - az Úr, "[...] aki egyrészt világra hozza a sötétségnek titkait, másrészt megjelenti a szíveknek tanácsait..." (1Kor 4:5). Azért mindaz, aki magára veszi azt a felelősséget, hogy elítélje és kárhoztassa embertársait, bitorolja a Teremtő jogát. {PP 385.2}
The Bible specially teaches us to beware of lightly bringing accusation against those whom God has called to act as His ambassadors. The apostle Peter, describing a class who are abandoned sinners, says, “Presumptuous are they, self-willed, they are not afraid to speak evil of dignities. Whereas angels, which are greater in power and might, bring not railing accusation against them before the Lord.” 2 Peter 2:10, 11. And Paul, in his instruction for those who are placed over the church, says, “Against an elder receive not an accusation, but before two or three witnesses.” 1 Timothy 5:19. He who has placed upon men the heavy responsibility of leaders and teachers of His people will hold the people accountable for the manner in which they treat His servants. We are to honor those whom God has honored. The judgment visited upon Miriam should be a rebuke to all who yield to jealousy, and murmur against those upon whom God lays the burden of His work. {PP 386.1}
A Biblia különösképpen arra tanít bennünket, óvakodjunk megvádolni azokat, akiket Isten követeiként hívott el ezen a földön. Péter apostol az elhagyatott bűnösök osztályáról beszélve ezt mondja: "[...] Vakmerők, akik a méltóságokat káromolni nem rettegnek: Holott az angyalok, akik erőre és hatalomra nézve nagyobbak, nem szólnak azok ellen az Úr előtt káromló ítéletet" (2Pét 2:10-11). Pál apostol pedig, mikor oktatásában azokról beszél, akiket az egyház élére vezetőkként helyeztek, azt mondja: "Presbiter ellen vádat ne fogadj el, hanem csak két vagy három tanúbizonyságra" (1Tim 5:19). Az, aki népe tanítóinak és vezetőinek súlyos felelősségét emberekre helyezte, számon kéri népétől szolgáival szembeni magatartását. Meg kell becsülnünk és meg kell adnunk minden tiszteletet azoknak, akiket Isten tisztséggel tisztelt meg. Az az ítélet, amely meglátogatta Miriámot, mindazokat megdorgálja, akik helyet adnak szívükben a féltékenységnek, az irigységnek és zúgolódásnak azok ellen, akiknek a vállára helyezte Isten az ő munkájának terhét. {PP 386.1}
