No longer free to stir up rebellion in heaven, Satan's enmity against God found a new field in plotting the ruin of the human race. In the happiness and peace of the holy pair in Eden he beheld a vision of the bliss that to him was forever lost. Moved by envy, he determined to incite them to disobedience, and bring upon them the guilt and penalty of sin. He would change their love to distrust and their songs of praise to reproaches against their Maker. Thus he would not only plunge these innocent beings into the same misery which he was himself enduring, but would cast dishonor upon God, and cause grief in heaven. {PP 52.1}
Sátán többé nem szíthatott lázadást a mennyben. Istennel szembeni gyűlölete új területet talált: az ember megrontását forralta. A szent pár édeni boldogságában és békéjében azt a mennyei boldogságot látta, amit ő örökre elvesztett. Irigységtől hajtva elhatározta, hogy engedetlenségre készteti őket aminek a következménye bűnösség és büntetés lesz. Szeretetüket bizalmatlansággá változtatja, és dicséneküket Alkotójuk gyalázásává. Ezzel nemcsak az övéhez hasonló boldogtalanságba taszítja ezeket az ártatlan lényeket, de meggyalázza Istent, és fájdalmat okoz a mennynek. {PP 52.1}
Our first parents were not left without a warning of the danger that threatened them. Heavenly messengers opened to them the history of Satan's fall and his plots for their destruction, unfolding more fully the nature of the divine government, which the prince of evil was trying to overthrow. It was by disobedience to the just commands of God that Satan and his host had fallen. How important, then, that Adam and Eve should honor that law by which alone it was possible for order and equity to be maintained. {PP 52.2}
Ősszüleink előtt nem volt ismeretlen az őket fenyegető veszély. A mennyei követek elmondták nekik Sátán bukásának történetét, és azt, hogy az ő elpusztításukat tervezi. Megismertették velük a mennyei kormányzat jellegét, amely kormányzatot a gonoszság fejedelme megpróbált megdönteni. Isten jogos parancsaival szembeni engedetlenség volt az, amiért Sátán és serege elbukott. Milyen fontos tehát, hogy Ádám és Éva tisztelje azt a törvényt. Csak általa lehetséges a rendet és méltányosságot megőrizni. {PP 52.2}
The law of God is as sacred as God Himself. It is a revelation of His will, a transcript of His character, the expression of divine love and wisdom. The harmony of creation depends upon the perfect conformity of all beings, of everything, animate and inanimate, to the law of the Creator. God has ordained laws for the government, not only of living beings, but of all the operations of nature. Everything is under fixed laws, which cannot be disregarded. But while everything in nature is governed by natural laws, man alone, of all that inhabits the earth, is amenable to moral law. To man, the crowning work of creation, God has given power to understand His requirements, to comprehend the justice and beneficence of His law, and its sacred claims upon him; and of man unswerving obedience is required. {PP 52.3}
Isten törvénye oly szent, mint Isten maga. E törvény Isten akaratának kinyilatkoztatása, jellemének tükörképe, szeretetének és bölcsességének kifejeződése. A teremtettség harmóniája az összes lénynek és minden dolognak - élőnek és élettelennek - a Teremtő törvényéhez való igazodásán múlik. Isten törvényekkel szabályozza kormányzatát, nemcsak az élőlényeket, hanem a természet működését is. Mindent változatlan törvények alá helyezett, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. De míg a világon mindent a természeti törvények irányítanak, egyedül az ember az, aki erkölcsi törvény alapján felelős. Az embernek, a teremtés koronájának Isten képességet adott követelményei megértésére, törvényei igazságos és áldásos voltának és szent kívánalmainak felfogására. Az ember pedig köteles rendíthetetlenül engedelmeskedni. {PP 52.3}
Like the angels, the dwellers in Eden had been placed upon probation; their happy estate could be retained only on condition of fidelity to the Creator's law. They could obey and live, or disobey and perish. God had made them the recipients of rich blessings; but should they disregard His will, He who spared not the angels that sinned, could not spare them; transgression would forfeit His gifts and bring upon them misery and ruin. {PP 53.1}
Az angyalokhoz hasonlóan Éden lakóinak is volt próbatételük. Csak a Teremtő törvénye iránti hűség feltételével maradhattak boldogok. Az engedelmesség életet jelentett, az engedetlenség pedig pusztulást. Isten gazdag áldásokat kínált nekik, de ő, aki nem kímélte a vétkes angyalokat akaratának áthágása miatt, nem kímélhette őket sem; a törvényszegésükkel eljátszották ajándékait: saját boldogtalanságukat és pusztulásukat okozták. {PP 53.1}
The angels warned them to be on their guard against the devices of Satan, for his efforts to ensnare them would be unwearied. While they were obedient to God the evil one could not harm them; for, if need be, every angel in heaven would be sent to their help. If they steadfastly repelled his first insinuations, they would be as secure as the heavenly messengers. But should they once yield to temptation, their nature would become so depraved that in themselves they would have no power and no disposition to resist Satan. {PP 53.2}
Az angyalok figyelmeztették őket, hogy óvakodjanak Sátán cselfogásaitól, mert fáradhatatlanul igyekszik őket tőrbe ejteni. Ameddig engedelmeskednek Istennek, a gonosz nem tud ártani nekik; mert ha kell, Isten minden angyalát elküldi segítségükre. Ha rendíthetetlenül elutasítják Sátán első célozgatásait, olyan biztonságban lesznek, mint a mennyei követek. De ha egyszer engednek a kísértésnek, természetük annyira megromlik, hogy önmagukban nem képesek Sátánnak ellenállni. {PP 53.2}
The tree of knowledge had been made a test of their obedience and their love to God. The Lord had seen fit to lay upon them but one prohibition as to the use of all that was in the garden; but if they should disregard His will in this particular, they would incur the guilt of transgression. Satan was not to follow them with continual temptations; he could have access to them only at the forbidden tree. Should they attempt to investigate its nature, they would be exposed to his wiles. They were admonished to give careful heed to the warning which God had sent them and to be content with the instruction which He had seen fit to impart. {PP 53.3}
A tudás fája volt engedelmességük és Isten iránti szeretetük próbája. Az Úr jónak látta, hogy a kert minden dolga közül egytől eltiltsa őket. De ha ezt nem veszik figyelembe, törvényszegőkké lesznek. Sátán nem járhatott állandóan nyomukban kísértéseivel; csak a tiltott fánál férkőzhetett hozzájuk. Ha vizsgálni próbálják azt a fát, ki vannak téve Sátán mesterkedéseinek. Isten követei figyelmeztették őket, hogy nagy gonddal fogadják meg Isten intését, és elégedjenek meg azzal az útbaigazítással, amelyet jónak látott nekik adni. {PP 53.3}
In order to accomplish his work unperceived, Satan chose to employ as his medium the serpent—a disguise well adapted for his purpose of deception. The serpent was then one of the wisest and most beautiful creatures on the earth. It had wings, and while flying through the air presented an appearance of dazzling brightness, having the color and brilliancy of burnished gold. Resting in the rich-laden branches of the forbidden tree and regaling itself with the delicious fruit, it was an object to arrest the attention and delight the eye of the beholder. Thus in the garden of peace lurked the destroyer, watching for his prey. {PP 53.4}
Hogy észrevétlenül végezhesse munkáját, Sátán felhasználta médiumként a kígyót, amely nagyon alkalmas volt csaló szándékának leplezésére. A kígyó akkor az egyik legbölcsebb és legszebb teremtmény volt a földön. Szárnyai voltak és röptében káprázatos fényben ragyogott, a csiszolt arany színében tündökölt. A tiltott fa gazdagon megrakott ágain nyugodva, ízletes gyümölcséből lakmározva megragadta a figyelmet, és gyönyörködtette azt, aki nézte. A békés kertben így ólálkodott zsákmányát figyelve a pusztító. {PP 53.4}
The angels had cautioned Eve to beware of separating herself from her husband while occupied in their daily labor in the garden; with him she would be in less danger from temptation than if she were alone. But absorbed in her pleasing task, she unconsciously wandered from his side. On perceiving that she was alone, she felt an apprehension of danger, but dismissed her fears, deciding that she had sufficient wisdom and strength to discern evil and to withstand it. Unmindful of the angels’ caution, she soon found herself gazing with mingled curiosity and admiration upon the forbidden tree. The fruit was very beautiful, and she questioned with herself why God had withheld it from them. Now was the tempter's opportunity. As if he were able to discern the workings of her mind, he addressed her: “Yea, hath God said, Ye shall not eat of every tree of the garden?” Eve was surprised and startled as she thus seemed to hear the echo of her thoughts. But the serpent continued, in a musical voice, with subtle praise of her surpassing loveliness; and his words were not displeasing. Instead of fleeing from the spot she lingered wonderingly to hear a serpent speak. Had she been addressed by a being like the angels, her fears would have been excited; but she had no thought that the fascinating serpent could become the medium of the fallen foe. {PP 53.5}
Az angyalok figyelmeztették Évát, hogy napi munkája végzése közben ne távozzon el férjétől. Vele kevésbé veszélyezteti a kísértés, mint amikor egyedül van. De belemerülve kellemes munkájába, Éva öntudatlanul elbarangolt mellőle. Amikor észrevette, hogy egyedül van, érzett valami veszélyt, de legyőzte félelmét; elég bölcsnek és erősnek gondolta magát ahhoz, hogy felismerje a bajt, és ellenálljon annak. Nem törődve az angyalok figyelmeztetésével, csakhamar kíváncsisággal vegyes csodálattal bámulta a tiltott fát. A gyümölcs gyönyörű volt, és Éva azt kérdezte magától, hogy Isten miért tagadta meg az tőlük? Most jött el a kísértő alkalma. Mintha belelátott volna Éva gondolatába, megszólította őt: "[...] Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?" (1Móz 3:1). Éva meglepődött és megijedt, amikor saját gondolatai visszhangját hallotta. De a kígyó tovább beszélt. Dallamos hangon ravaszul dicsérte Éva páratlan szépségét; és szavai nem voltak bántóak. Éva ahelyett, hogy elmenekült volna onnan, ott ácsorgott csodálkozva azon, hogy a kígyó beszél. Ha az angyalokhoz hasonló lény szólította volna meg, nagyon megijedt volna, de arra nem is gondolt, hogy az elbűvölő kígyó válhat a bukott ellenség eszközévé. {PP 53.5}
To the tempter's ensnaring question she replied: “We may eat of the fruit of the trees of the garden: but of the fruit of the tree which is in the midst of the garden, God hath said, Ye shall not eat of it, neither shall ye touch it, lest ye die. And the serpent said unto the woman, Ye shall not surely die: for God doth know that in the day ye eat thereof, then your eyes shall be opened, and ye shall be as gods, knowing good and evil.” {PP 54.1}
A kígyó behálózó kérdésére Éva így válaszolt: "[...] A kert fáinak gyümölcséből ehetünk; De annak a fának gyümölcséből, amely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok. És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg; Hanem tudja az Isten, hogy amely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói" (1Móz 3:2-5). {PP 54.1}
By partaking of this tree, he declared, they would attain to a more exalted sphere of existence and enter a broader field of knowledge. He himself had eaten of the forbidden fruit, and as a result had acquired the power of speech. And he insinuated that the Lord jealously desired to withhold it from them, lest they should be exalted to equality with Himself. It was because of its wonderful properties, imparting wisdom and power, that He had prohibited them from tasting or even touching it. The tempter intimated that the divine warning was not to be actually fulfilled; it was designed merely to intimidate them. How could it be possible for them to die? Had they not eaten of the tree of life? God had been seeking to prevent them from reaching a nobler development and finding greater happiness. {PP 54.2}
Sátán kifejezte, hogy ha ősszüleink esznek arról a fáról, a lét magasabb szintjére jutnak, a tudás szélesebb mezejére lépnek. Arra célzott, hogy az Úr féltékenyen vissza akarja ezt tőlük tartani, nehogy vele egyenlővé magasztosuljanak. Sátán maga is evett a tiltott gyümölcsből, és ennek eredményeképpen megszerezte a beszéd képességét. Az a gyümölcs csodálatos bölcsességet és hatalmat ad; Isten ezért tiltotta meg, hogy megkóstolják, vagy csak megérintsék is. A kísértő azt sugalmazta, hogy nem fog bekövetkezni Isten fenyegetése, csak meg akarta félemlíteni őket. Hogyan is halnának meg? {PP 54.2}
Such has been Satan's work from the days of Adam to the present, and he has pursued it with great success. He tempts men to distrust God's love and to doubt His wisdom. He is constantly seeking to excite a spirit of irreverent curiosity, a restless, inquisitive desire to penetrate the secrets of divine wisdom and power. In their efforts to search out what God has been pleased to withhold, multitudes overlook the truths which He has revealed, and which are essential to salvation. Satan tempts men to disobedience by leading them to believe they are entering a wonderful field of knowledge. But this is all a deception. Elated with their ideas of progression, they are, by trampling on God's requirements, setting their feet in the path that leads to degradation and death. {PP 54.3}
Hát nem ettek az élet fájáról? Isten meg akarja gátolni fejlődésüket és boldogságukat. Ez volt Sátán munkája Ádám korától fogva mostanáig, és ezt nagy sikerrel végzi. Arra kísért embereket, hogy ne bízzanak Isten szeretetében, és vonják kétségbe bölcsességét. Állandóan tiszteletlen kíváncsiságot, nyugtalan, firtató vágyat igyekszik kelteni az isteni bölcsesség és hatalom titkaiba való behatolásra. Azt kutatva, amit Istennek tetszett visszatartani, a tömegek figyelmen kívül hagyják azokat az igazságokat, amelyeket kinyilatkoztatott, és amelyek elengedhetetlenek az üdvösséghez. Sátán engedetlenségre kísérti az embereket, elhitetve, hogy a tudás csodálatos mezejére lépnek. De ez mind csalás. A fejlődés gondolatától fellelkesülten, Isten kívánalmainak lábbal tiprásával oly útra lépnek, mely a romlottsághoz és halálhoz vezet. {PP 54.3}
Satan represented to the holy pair that they would be gainers by breaking the law of God. Do we not today hear similar reasoning? Many talk of the narrowness of those who obey God's commandments, while they themselves claim to have broader ideas and to enjoy greater liberty. What is this but an echo of the voice from Eden, “In the day ye eat thereof”—transgress the divine requirement—“ye shall be as gods”? Satan claimed to have received great good by eating of the forbidden fruit, but he did not let it appear that by transgression he had become an outcast from heaven. Though he had found sin to result in infinite loss, he concealed his own misery in order to draw others into the same position. So now the transgressor seeks to disguise his true character; he may claim to be holy; but his exalted profession only makes him the more dangerous as a deceiver. He is on the side of Satan, trampling upon the law of God, and leading others to do the same, to their eternal ruin. {PP 55.1}
Sátán úgy tüntette fel a szent párnak, hogy csak nyernek, ha Isten törvényét áthágják. Vajon nem találkozunk-e ma is hasonló okoskodással? Sokan korlátoltnak mondják azokat, akik engedelmeskednek Isten parancsolatainak, magukat pedig felvilágosultnak tartják, mint akik nagyobb szabadságot élveznek. Mi ez, ha nem az Édenben elhangzott szó visszhangja: "Amely napon ejéndetek arról - szegd csak meg Isten kívánalmát -, olyanok lesztek, mint az Isten"? Sátán azt állította, hogy nagyon jót tett neki az, hogy evett a tiltott gyümölcsből. De azt elhallgatta, hogy törvényszegése miatt kiűzték a mennyből. Bár látta, hogy a bűn következménye végtelen veszteség, eltitkolta saját boldogtalanságát, hogy másokat is ugyanabba helyzetbe sorodon. A kísértő eszmetársai ma is igyekeznek leplezni valódi jellemüket. Mondhatják magukat szentnek, de ez csak még veszélyesebb csalóvá teszi őket. Sátánnal társulnak, lábbal tiporják Isten törvényét, és másokat is ugyanarra késztetnek, hogy végérvényesen elpusztuljanak. {PP 55.1}
Eve really believed the words of Satan, but her belief did not save her from the penalty of sin. She disbelieved the words of God, and this was what led to her fall. In the judgment men will not be condemned because they conscientiously believed a lie, but because they did not believe the truth, because they neglected the opportunity of learning what is truth. Notwithstanding the sophistry of Satan to the contrary, it is always disastrous to disobey God. We must set our hearts to know what is truth. All the lessons which God has caused to be placed on record in His word are for our warning and instruction. They are given to save us from deception. Their neglect will result in ruin to ourselves. Whatever contradicts God's word, we may be sure proceeds from Satan. {PP 55.2}
Éva igazán elhitte Sátán szavait, de ez a hiedelme nem mentette meg a bűn büntetéséről. Éva kételkedett Isten szavában, és ez okozta bukását. Az ítélet nem azért fog kárhoztatni embereket, mert lelkiismeretesen elhitték a hazugságot, hanem mert nem hitték el az igazságot; mert elmulasztották megismerni az igazságot. Sátán ezt cáfoló álokoskodása ellenére mindig végzetes dolog engedetlenkedni Istennel szemben. Törekednünk kell megismerni, mi az igazság. Mindazok a leckék, amelyeket Isten feljegyeztetett Igéjében, intésünkre és eligazításunkra szolgálnak. Isten azért adta ezeket, hogy megóvjanak bennünket a csalástól. Mellőzésükkel pusztulásunkat okozzuk. Biztosak lehetünk abban, hogy minden, ami Isten szavának ellentmond, Sátántól származik. {PP 55.2}
The serpent plucked the fruit of the forbidden tree and placed it in the hands of the half-reluctant Eve. Then he reminded her of her own words, that God had forbidden them to touch it, lest they die. She would receive no more harm from eating the fruit, he declared, than from touching it. Perceiving no evil results from what she had done, Eve grew bolder. When she “saw that the tree was good for food, and that it was pleasant to the eyes, and a tree to be desired to make one wise, she took of the fruit thereof, and did eat.” It was grateful to the taste, and as she ate, she seemed to feel a vivifying power, and imagined herself entering upon a higher state of existence. Without a fear she plucked and ate. And now, having herself transgressed, she became the agent of Satan in working the ruin of her husband. In a state of strange, unnatural excitement, with her hands filled with the forbidden fruit, she sought his presence, and related all that had occurred. {PP 55.3}
A kígyó leszakított a tiltott fáról egy gyümölcsöt, és azt a félig-meddig vonakodó Éva kezébe tette. Majd emlékeztette arra, amit az asszony maga mondott - hogy Isten megtiltotta a fának még az érintését is, nehogy meghaljanak. Nem lesz több kára a gyümölcs megevéséből - mondta a kígyó -, mint az érintéséből. Látva, hogy nem lett semmi baj abból, amit tett, Éva vakmerőbb lett. Amikor "[...] látá [...] hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kívánatos az a fa a bölcsességért: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék" (1Móz 3:6). Íze jól esett, és fogyasztása közben úgy érezte, mintha megélénkülne, és a lét magasabb szintjére lépne. Minden félelem nélkül szakított és evett a gyümölcsből. Most pedig, hogy megszegte Isten parancsát, eszköze lett Sátánnak férje megrontásában. Valami furcsa, természetellenes izgalommal, a tiltott gyümölccsel tele kézzel kereste meg férjét, és elmondott neki mindent, ami történt. {PP 55.3}
An expression of sadness came over the face of Adam. He appeared astonished and alarmed. To the words of Eve he replied that this must be the foe against whom they had been warned; and by the divine sentence she must die. In answer she urged him to eat, repeating the words of the serpent, that they should not surely die. She reasoned that this must be true, for she felt no evidence of God's displeasure, but on the contrary realized a delicious, exhilarating influence, thrilling every faculty with new life, such, she imagined, as inspired the heavenly messengers. {PP 56.1}
Ádám arcára kiült a szomorúság. Döbbentnek és rémültnek látszott. Évának azt válaszolta, hogy ez bizonyára az ellenség, akitől Isten óvta őket; és Isten ítélete folytán Évának meg kell halnia. Erre Éva unszolta Ádámot, hogy egyen csak, és közben a kígyó szavait mondogatta, hogy bizony nem halnak meg. Úgy okoskodott, hogy ennek igaznak kell lennie, mert semmi jelét nem érzi Isten haragjának, sőt ellenkezőleg, valami fenséges, pezsdítő érzés minden képességébe új életet adott. Azt képzelte, hogy ugyanezt érzik a mennyei követek is. {PP 56.1}
Adam understood that his companion had transgressed the command of God, disregarded the only prohibition laid upon them as a test of their fidelity and love. There was a terrible struggle in his mind. He mourned that he had permitted Eve to wander from his side. But now the deed was done; he must be separated from her whose society had been his joy. How could he have it thus? Adam had enjoyed the companionship of God and of holy angels. He had looked upon the glory of the Creator. He understood the high destiny opened to the human race should they remain faithful to God. Yet all these blessings were lost sight of in the fear of losing that one gift which in his eyes outvalued every other. Love, gratitude, loyalty to the Creator—all were overborne by love to Eve. She was a part of himself, and he could not endure the thought of separation. He did not realize that the same Infinite Power who had from the dust of the earth created him, a living, beautiful form, and had in love given him a companion, could supply her place. He resolved to share her fate; if she must die, he would die with her. After all, he reasoned, might not the words of the wise serpent be true? Eve was before him, as beautiful and apparently as innocent as before this act of disobedience. She expressed greater love for him than before. No sign of death appeared in her, and he decided to brave the consequences. He seized the fruit and quickly ate. {PP 56.2}
Ádám tudta, hogy társa megszegte Isten parancsát, nem törődve az egyetlen tilalommal, hűségük és szeretetük próbájával. lelkében rettenetes gyötrelem dúlt. Bánta, hogy elengedte Évát maga mellől. De a tett megtörtént; most el kell válnia attól, akinek társasága boldoggá tette. Hogyan is tudná ezt elviselni? Ádám örült Isten és a szent angyalok társaságának. Szemlélte a Teremtő dicsőségét. Felfogta, milyen magasztos sors vár az emberiségre, ha hűséges Istenhez. De ezekről az áldásokról mind elfeledkezett attól való félelmében, hogy elveszti azt az ajándékot, amely szemében minden másnál drágább volt. A Teremtő iránti szeretetet, hálát, hűséget felülmúlta az Éva iránti szeretet. Éva egy része volt, és nem tudta elviselni az elválás gondolatát. Nem eszmélt rá arra, hogy az a végtelen hatalom, aki a föld porából élővé, gyönyörűvé teremtette meg őt, és szeretetében társat adott neki, be tudja tölteni Éva helyét. Eltökélte, hogy osztozik Éva sorsában. Ha Évának meg kell halnia, ő is meghal vele. Elvégre - gondolta - talán a bölcs kígyó mégis igazat mondott. Éva ott állt előtte. Oly szép volt és oly ártatlannak látszott, mint engedetlen tette előtt. És még nagyobb szeretettel vette körül Ádámot, mint korábban. A halálnak semmi jele nem látszott rajta. És Ádám elhatározta, viseli a következményeket. Megragadta a gyümölcsöt és gyorsan megette. {PP 56.2}
After his transgression Adam at first imagined himself entering upon a higher state of existence. But soon the thought of his sin filled him with terror. The air, which had hitherto been of a mild and uniform temperature, seemed to chill the guilty pair. The love and peace which had been theirs was gone, and in its place they felt a sense of sin, a dread of the future, a nakedness of soul. The robe of light which had enshrouded them, now disappeared, and to supply its place they endeavored to fashion for themselves a covering; for they could not, while unclothed, meet the eye of God and holy angels. {PP 57.1}
Ádám, miután vétkezett, először azt képzelte, hogy a lét magasabb szintjére lép. De bűnére gondolva csakhamar rémület töltötte el. Az addig enyhe, egyenletes hőmérsékletű levegő most megborzongatta a vétkes párt. Elmúlt a szeretet és béke, amely addig szívükben élt, és helyébe bűntudat lépett, félelem a jövőtől, és úgy érezték, hogy a lelkük mezítelen. Eltűnt a fénypalást, amely addig betakarta őket, és pótlására megpróbáltak valamilyen takarót csinálni, mert ruhátlanul nem léphettek Isten és a szent angyalok színe elé. {PP 57.1}
They now began to see the true character of their sin. Adam reproached his companion for her folly in leaving his side and permitting herself to be deceived by the serpent; but they both flattered themselves that He who had given them so many evidences of His love, would pardon this one transgression, or that they would not be subjected to so dire a punishment as they had feared. {PP 57.2}
Most kezdték felismerni bűnük valódi voltát. Ádám vádolta társát oktalanságáért - amiért eltávozott mellőle, és hagyta, hogy a kígyó becsapja. Mindketten azzal áltatták magukat, hogy Ő, aki annyi jelét adta szeretetének, megbocsátja ezt a bűnt és nem teszi ki őket annak az iszonyú büntetésnek, amelytől féltek. {PP 57.2}
But the great Lawgiver was about to make known to Adam and Eve the consequences of their transgression. The divine presence was manifested in the garden. In their innocence and holiness they had joyfully welcomed the approach of their Creator; but now they fled in terror, and sought to hide in the deepest recesses of the garden. But “the Lord God called unto Adam, and said unto him, Where art thou? And he said, I heard Thy voice in the garden, and I was afraid, because I was naked; and I hid myself. And He said, Who told thee that thou wast naked? Hast thou eaten of the tree, whereof I commanded thee that thou shouldest not eat?” {PP 57.4}
De a nagy Törvényadó közölni akarta Ádámmal és Évával törvényszegésük következményeit. Isten megjelent a kertben. Amikor még ártatlanok és szentek voltak, örömmel üdvözölték teremtőjüket. De most rémülten menekültek, és megpróbáltak elrejtőzni a kert mélyebb zugaiban. De "Szólítá [...] az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy? És monda: Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém. És monda Ő: Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak, hogy arról ne egyél?" (1Móz 3:9-11). {PP 57.4}
Adam could neither deny nor excuse his sin; but instead of manifesting penitence, he endeavored to cast the blame upon his wife, and thus upon God Himself: “The woman whom Thou gavest to be with me, she gave me of the tree, and I did eat.” He who, from love to Eve, had deliberately chosen to forfeit the approval of God, his home in Paradise, and an eternal life of joy, could now, after his fall, endeavor to make his companion, and even the Creator Himself, responsible for the transgression. So terrible is the power of sin. {PP 57.5}
Ádám nem tagadhatta le, de nem is mentegethette bűnét. Azonban bűnbánat helyett megpróbálta feleségét hibáztatni, és ezzel Isten magát is vádolta: "[...[ Az asszony, akit mellém adtál vala, ő ada nékem arról a fáról, úgy evém" (1Móz 3:12). Ő, aki Éva iránti szeretetből tudatosan játszotta el Isten jóváhagyását és édeni otthonát, az örök élet örömét, most bukása után képes volt törvényszegéséért társát, sőt magát a Teremtőt is felelőssé tenni. Ilyen rettenetes hatalom a bűn. {PP 57.5}
When the woman was asked, “What is this that thou hast done?” she answered, “The serpent beguiled me, and I did eat.” “Why didst Thou create the serpent? Why didst Thou suffer him to enter Eden?”—these were the questions implied in her excuse for her sin. Thus, like Adam, she charged God with the responsibility of their fall. The spirit of self-justification originated in the father of lies; it was indulged by our first parents as soon as they yielded to the influence of Satan, and has been exhibited by all the sons and daughters of Adam. Instead of humbly confessing their sins, they try to shield themselves by casting the blame upon others, upon circumstances, or upon God—making even His blessings an occasion of murmuring against Him. {PP 58.1}
Az asszony, amikor Isten őt kérdezte: "[...] Mit cselekedtél?" Így válaszolt: "[...] A kígyó ámított el engem, úgy evém" (1Móz 3:13). "Miért teremtetted a kígyót? Miért engedted őt be az Édenbe?" ezek a kérdések rejtőztek bűne mentegetésében. Tehát akárcsak Ádám, ő is Istenre akarta hárítani bukásuk felelősségét. Az önigazolás szelleme a hazugság atyjától ered. Ennek ősszüleink is helyt adtak, amikor engedtek Sátán befolyásának. Ez Ádám minden fiánál és leányánál megmutatkozik. Bűneik alázatos bevallása helyett megpróbálnak védekezni, azt másokra, a körülményekre avagy Istenre hárítani. Még áldásaiban is alkalmat látnak az Isten elleni zúgolódásra. {PP 58.1}
The Lord then passed sentence upon the serpent: “Because thou hast done this, thou art cursed above all cattle, and above every beast of the field; upon thy belly shalt thou go, and dust shalt thou eat all the days of thy life.” Since it had been employed as Satan's medium, the serpent was to share the visitation of divine judgment. From the most beautiful and admired of the creatures of the field, it was to become the most groveling and detested of them all, feared and hated by both man and beast. The words next addressed to the serpent applied directly to Satan himself, pointing forward to his ultimate defeat and destruction: “I will put enmity between thee and the woman, and between thy seed and her seed; it shall bruise thy head, and thou shalt bruise his heel.” {PP 58.2}
Az Úr ezután ítéletet mondott a kígyóra: "[...] Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom és minden mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban" (1Móz 3:14). Mivel a kígyó Sátán eszköze volt, neki is osztozni kellett Isten büntetésében. A mező legszebb és legcsodálatosabb teremtményéből a legvisszataszítóbb és legmegvetettebb állat lett, amelytől fél és irtózik állat és ember. Amit Isten ezután mondott, az közvetlenül Sátánnak szólt. Előre mutatott végső vereségére és pusztulására: "[...] ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod" (1Móz 3:15). {PP 58.2}
Eve was told of the sorrow and pain that must henceforth be her portion. And the Lord said, “Thy desire shall be to thy husband, and he shall rule over thee.” In the creation God had made her the equal of Adam. Had they remained obedient to God—in harmony with His great law of love—they would ever have been in harmony with each other; but sin had brought discord, and now their union could be maintained and harmony preserved only by submission on the part of the one or the other. Eve had been the first in transgression; and she had fallen into temptation by separating from her companion, contrary to the divine direction. It was by her solicitation that Adam sinned, and she was now placed in subjection to her husband. Had the principles joined in the law of God been cherished by the fallen race, this sentence, though growing out of the results of sin, would have proved a blessing to them; but man's abuse of the supremacy thus given him has too often rendered the lot of woman very bitter and made her life a burden. {PP 58.3}
Isten elmondta Évának, hogy milyen bánat és fájdalom lesz ezentúl osztályrésze. Az Úr így szólt: "[...] epekedel a te férjed után, ő pedig uralkodik terajtad" (1Móz 3:16). A teremtéskor Isten Ádámmal egyenlővé alkotta Évát. Ha engedelmesek maradtak volna Isten iránt - összhangban a szeretet nagy törvényével - egymással is mindig összhangban lettek volna. De a bűn viszályt hozott, egységük csak úgy tartható fenn, ha az egyik enged a másiknak. Elsőként Éva vétkezett. Ezért esett kísértésbe, mert Isten parancsával ellentétben eltávozott társa mellől. Ő vette rá Ádámot a bűnre, és most Isten őt vetette férje alá. Ha az elbukott emberiség gyakorolta volna Isten törvényének elveit, ez az ítélet - bár a bűn következménye volt - áldást jelentett volna nekik. De mivel a férfi visszaél felsőbbségével, az asszony sorsa nagyon sokszor keserves, és élete terhes. {PP 58.3}
Eve had been perfectly happy by her husband's side in her Eden home; but, like restless modern Eves, she was flattered with the hope of entering a higher sphere than that which God had assigned her. In attempting to rise above her original position, she fell far below it. A similar result will be reached by all who are unwilling to take up cheerfully their life duties in accordance with God's plan. In their efforts to reach positions for which He has not fitted them, many are leaving vacant the place where they might be a blessing. In their desire for a higher sphere, many have sacrificed true womanly dignity and nobility of character, and have left undone the very work that Heaven appointed them. {PP 59.1}
Édeni otthonában Éva tökéletesen boldog volt férje oldalán, de mint a mai nyugtalan Évák, azzal a reménnyel áltatta magát, hogy magasabb szintre emelkedhet, mint amit Isten kijelölt neki. Mivel megpróbált eredeti helyzete fölé emelkedni, messze az alá zuhant. Hasonló sorsra jutnak mindazok, akik nem vállalják jó szívvel Isten terve szerinti feladatukat. Miközben olyan pozíciók elérésére igyekeznek, amelyekre Isten nem tette alkalmassá őket, üresen hagyják azt a helyet, ahol áldásul lehettek volna. Miközben nagyobb hatáskörre vágynak, feláldozzák igazi női méltóságukat és jellemük nemességét, elvégezetlenül hagyva azt a munkát, amelyet részükre a Menny kijelölt. {PP 59.1}
To Adam the Lord declared: “Because thou hast hearkened unto the voice of thy wife, and hast eaten of the tree, of which I commanded thee, saying, Thou shalt not eat of it: cursed is the ground for thy sake; in sorrow shalt thou eat of it all the days of thy life; thorns also and thistles shall it bring forth to thee; and thou shalt eat the herb of the field; in the sweat of thy face shalt thou eat bread, till thou return unto the ground; for out of it wast thou taken: for dust thou art, and unto dust shalt thou return.” {PP 59.2}
Ádámnak az Úr kijelentette: "[...] Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld temiattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban. Töviset és bogácskórót teremjen tenéked; s egyed a mezőnek füvét. Orcád verítékével egyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz" (1Móz 3:17-19). {PP 59.2}
It was not the will of God that the sinless pair should know aught of evil. He had freely given them the good, and had withheld the evil. But, contrary to His command, they had eaten of the forbidden tree, and now they would continue to eat of it—they would have the knowledge of evil—all the days of their life. From that time the race would be afflicted by Satan's temptations. Instead of the happy labor heretofore appointed them, anxiety and toil were to be their lot. They would be subject to disappointment, grief, and pain, and finally to death. {PP 59.3}
Isten nem akarta, hogy a bűntelen pár bármi rosszat is megismerjen. Sok jót adott nekik, a rosszat pedig visszatartotta. De Isten parancsát áthágva ettek a tiltott fáról és most már mindig enni fognak - ismerni fogják a gonoszt. Ettől az időtől kezdve gyötrik Sátán kísértései az emberiséget. Az örömteli munka helyett, amelyet Isten ezt megelőzően nekik kijelölt, aggódás és fáradságos munka lett a sorsuk. Csalódás, bánat, fájdalom várt rájuk, és végül a halál. {PP 59.3}
Under the curse of sin all nature was to witness to man of the character and results of rebellion against God. When God made man He made him rule over the earth and all living creatures. So long as Adam remained loyal to Heaven, all nature was in subjection to him. But when he rebelled against the divine law, the inferior creatures were in rebellion against his rule. Thus the Lord, in His great mercy, would show men the sacredness of His law, and lead them, by their own experience, to see the danger of setting it aside, even in the slightest degree. {PP 59.4}
Az egész természet magán viseli a bűn átkát; az Isten elleni lázadás jellegéről és következményeiről tanúskodik. Amikor Isten megalkotta az embert, úrrá tette a föld és minden élő teremtmény felett. Ameddig Ádám hű volt Istenhez, uralkodott az egész természeten. De amikor fellázadt Isten törvénye ellen, az alsóbbrendű teremtmények az ő uralma ellen lázadtak fel. Az Úr nagy irgalmában így mutatta meg az embernek, hogy törvénye milyen szent, és azt akarta, hogy saját tapasztalatából tanulja meg, milye veszélyes annak a legkisebb mértékben is a mellőzése. {PP 59.4}
And the life of toil and care which was henceforth to be man's lot was appointed in love. It was a discipline rendered needful by his sin, to place a check upon the indulgence of appetite and passion, to develop habits of self-control. It was a part of God's great plan of man's recovery from the ruin and degradation of sin. {PP 60.1}
A vesződséges és gondterhelt életet, amely ettől fogva az ember sorsa lett, Isten szeretetből fegyelmezésül választotta neki. A bűn miatt volt szükség erre, hogy határt szabjon étvágyának, szenvedélyeinek és önuralomra tanítsa. Ez benne volt Isten csodálatos tervében. Így akarta az embert a bűn rontásától és pusztításától megmenteni. {PP 60.1}
The warning given to our first parents—“In the day that thou eatest thereof thou shalt surely die” (Genesis 2:17)—did not imply that they were to die on the very day when they partook of the forbidden fruit. But on that day the irrevocable sentence would be pronounced. Immortality was promised them on condition of obedience; by transgression they would forfeit eternal life. That very day they would be doomed to death. {PP 60.2}
Az ősszüleinknek adott figyelmeztetés, "[...] amely napon ejéndel arról, bizony meghalsz" (1Móz 2:17) nem azt jelentette, hogy azon a napon kellett meghalniuk, amelyen ettek a tiltott gyümölcsből. Hanem azon a napon Isten kimondja a visszavonhatatlan ítéletet. A halhatatlanságot az engedelmesség feltételével ígérte meg. Törvényszegéssel eljátsszák az örök életet. Azon a napon halálra lesznek ítélve. {PP 60.2}
In order to possess an endless existence, man must continue to partake of the tree of life. Deprived of this, his vitality would gradually diminish until life should become extinct. It was Satan's plan that Adam and Eve should by disobedience incur God's displeasure; and then, if they failed to obtain forgiveness, he hoped that they would eat of the tree of life, and thus perpetuate an existence of sin and misery. But after man's fall, holy angels were immediately commissioned to guard the tree of life. Around these angels flashed beams of light having the appearance of a glittering sword. None of the family of Adam were permitted to pass the barrier to partake of the life-giving fruit; hence there is not an immortal sinner. {PP 60.3}
A végtelen élet feltétele az élet fája gyümölcsének fogyasztása. Attól elzárva az ember életereje fokozatosan csökken egészen a halálig. Sátán azt akarta, hogy engedetlenségével Ádám és Éva magára vonja Isten haragját; azt remélte, hogy bocsánat nélkül enni fognak az élet fájáról, és így állandósítják a bűnt és a szenvedést. Az ember bukása után azonban Isten rögtön szent angyalokat bízott meg az élet fájának őrzésével, akik körül villogó pallosnak tűnő fénysugarak cikáztak. Ádám családjából senki sem léphette át ezt a fénysorompót, és nem ehetett az életadó gyümölcsből. Ezért nincs egyetlen halhatatlan bűnös sem. {PP 60.3}
The tide of woe that flowed from the transgression of our first parents is regarded by many as too awful a consequence for so small a sin, and they impeach the wisdom and justice of God in His dealings with man. But if they would look more deeply into this question, they might discern their error. God created man after His own likeness, free from sin. The earth was to be peopled with beings only a little lower than the angels; but their obedience must be tested; for God would not permit the world to be filled with those who would disregard His law. Yet, in His great mercy, He appointed Adam no severe test. And the very lightness of the prohibition made the sin exceedingly great. If Adam could not bear the smallest of tests, he could not have endured a greater trial had he been entrusted with higher responsibilities. {PP 60.4}
Az ősszüleink törvényszegése miatti fájdalomáradatot sokan túl szörnyű következménynek tartják oly "kicsi" bűnért, és kétségbe vonják Isten bölcsességét és igazságosságát abban, ahogy az emberrel bánik. De ha mélyebben megvizsgálnák ezt a kérdést, talán belátnák tévedésüket. Isten az embert a saját képmására teremtette - bűntelennek. A földet az Angyaloknál csak egy kicsivel alacsonyabb rendű lényekkel akarta benépesíteni. De engedelmességüket próbára kellett tennie, mert Isten nem akarta, hogy a világ olyan lényekkel teljen meg, akik semmibe veszik törvényét. Nagy irgalma folytán azonban nem adott súlyos próbát Ádámnak. Ha Ádám a legkisebb próbába belebukott, nem tudta volna kiállni a nagyobb felelősség próbáját sem. {PP 60.4}
Had some great test been appointed Adam, then those whose hearts incline to evil would have excused themselves by saying, “This is a trivial matter, and God is not so particular about little things.” And there would be continual transgression in things looked upon as small, and which pass unrebuked among men. But the Lord has made it evident that sin in any degree is offensive to Him. {PP 61.1}
Másrészről viszont, ha Ádám nehéz próbát kapott volna, akkor a gonoszságra hajló emberek így mentegetőztek volna: "Ez az én esetem olyan csekélység Ádám bűnéhez viszonyítva, és Isten nem veszi szigorúan az ilyen apróságokat." A törvényszegés pedig állandósult volna a kicsinek tartott dolgokban, amelyeket az emberek még csak meg sem dorgálnak. De az Úr világossá tette, hogy a bűn minden fokon sérti Őt. {PP 61.1}
To Eve it seemed a small thing to disobey God by tasting the fruit of the forbidden tree, and to tempt her husband also to transgress; but their sin opened the floodgates of woe upon the world. Who can know, in the moment of temptation, the terrible consequences that will result from one wrong step? {PP 61.2}
Many who teach that the law of God is not binding upon man, urge that it is impossible for him to obey its precepts. But if this were true, why did Adam suffer the penalty of transgression? The sin of our first parents brought guilt and sorrow upon the world, and had it not been for the goodness and mercy of God, would have plunged the race into hopeless despair. Let none deceive themselves. “The wages of sin is death.” Romans 6:23. The law of God can no more be transgressed with impunity now than when sentence was pronounced upon the father of mankind. {PP 61.3}
Sokan tanítják, hogy Isten törvényét nem kell megtartani, és azt hangsúlyozzák, hogy lehetetlen engedelmeskedni előírásainak. Ha ez igaz volna, miért büntette meg Isten Ádámot törvényszegéséért? Ősszüleink vétke bűnössé tette a világot és fájdalmat zúdított rá. Isten jóságán és irgalmán múlott, hogy az emberiség nem süllyedt a reménytelen kétségbeesésbe. Senki se csapja be magát. "A bűn zsoldja a halál" (Róm 6:23). Isten törvényét most sem lehet büntetlenül áthágni, mint akkor sem, amikor az ítélet elhangzott az emberiség atyja felett. {PP 61.3}
After their sin Adam and Eve were no longer to dwell in Eden. They earnestly entreated that they might remain in the home of their innocence and joy. They confessed that they had forfeited all right to that happy abode, but pledged themselves for the future to yield strict obedience to God. But they were told that their nature had become depraved by sin; they had lessened their strength to resist evil and had opened the way for Satan to gain more ready access to them. In their innocence they had yielded to temptation; and now, in a state of conscious guilt, they would have less power to maintain their integrity. {PP 61.4}
A vétkes Ádám és Éva nem lakhatott többé az Édenben. Könyörögtek Istennek, hogy hadd maradjanak ott, ahol ártatlanok és boldogok voltak. Beismerték, hogy eljátszották minden jogukat arra a boldog otthonra, de megígérték, hogy a jövőben szigorúan engedelmeskedni fognak Istennek. Azonban Isten kijelentette, hogy természetüket megrontotta a bűn; megfogyott erejükkel kevésbé tudnak ellenállni a gonosznak. Utat nyitottak Sátánnak, hogy könnyebben hozzájuk férkőzhessék. Ártatlan korukban is engedtek a kísértésnek; és most, hogy tudatosan vétkeztek, kevésbé lesz erejük feddhetetlenségük megőrzésére. {PP 61.4}
In humility and unutterable sadness they bade farewell to their beautiful home and went forth to dwell upon the earth, where rested the curse of sin. The atmosphere, once so mild and uniform in temperature, was now subject to marked changes, and the Lord mercifully provided them with a garment of skins as a protection from the extremes of heat and cold. {PP 61.5}
Alázatosan és kimondhatatlan bánattal mondtak búcsút gyönyörű otthonuknak, és kiűzve az Édenből a bűn átkát hordó földön telepedtek le. Azt egykor enyhe levegő és egyenletes hőmérséklet most feltűnő változásoknak volt kitéve. Az irgalmas isten ellátta őket bőrruhával védelmül a hőség és a nagy hideg ellen. {PP 61.5}
As they witnessed in drooping flower and falling leaf the first signs of decay, Adam and his companion mourned more deeply than men now mourn over their dead. The death of the frail, delicate flowers was indeed a cause of sorrow; but when the goodly trees cast off their leaves, the scene brought vividly to mind the stern fact that death is the portion of every living thing. {PP 62.1}
Amikor Ádám és társa a lankadt virágokban és hulló falevelekben a pusztulás első jeleit látta, jobban gyászolt, mint most az ember halottai miatt. A törékeny, érzékeny virágok halála valóban okot adott a fájdalomra. De amikor a hatalmas fák elhullatták leveleiket, ez a kép élénken emlékeztette őket arra a rideg tényre, hogy minden élő sorsa a halál. {PP 62.1}
The Garden of Eden remained upon the earth long after man had become an outcast from its pleasant paths. The fallen race were long permitted to gaze upon the home of innocence, their entrance barred only by the watching angels. At the cherubim-guarded gate of Paradise the divine glory was revealed. Hither came Adam and his sons to worship God. Here they renewed their vows of obedience to that law the transgression of which had banished them from Eden. When the tide of iniquity overspread the world, and the wickedness of men determined their destruction by a flood of waters, the hand that had planted Eden withdrew it from the earth. But in the final restitution, when there shall be “a new heaven and a new earth” (Revelation 21:1), it is to be restored more gloriously adorned than at the beginning. {PP 62.2}
Az Édenkert a földön maradt hosszú idővel azután is, hogy gyönyörű ösvényeiről Isten elűzte őket. Az elbukott emberiség még sokáig nézhette az ártatlanság hazáját. Bejáratát angyalőrök zárták el. A Paradicsom kérubok őrizte kapujánál megmutatkozott Isten dicsősége. Ádám és fiai ide jöttek istentiszteletre. Itt fogadták meg újólag, hogy engedelmeskedni fognak a törvénynek, amelynek megszegése miatt kellett az Édent elhagyniuk. Amikor a bűn özöne elárasztotta a világot, és az embert gonoszsága miatt özönvíz pusztította el, az a kéz, amely az Édent ültette, elvitte azt a földről. A végső helyreállításkor azonban, amikor Isten "új eget és új földet" (Jel 21:1) teremt, dicsőbb díszbe fogja az Édent öltöztetni, mint amilyen kezdetben volt. {PP 62.2}
Then they that have kept God's commandments shall breathe in immortal vigor beneath the tree of life; and through unending ages the inhabitants of sinless worlds shall behold, in that garden of delight, a sample of the perfect work of God's creation, untouched by the curse of sin—a sample of what the whole earth would have become, had man but fulfilled the Creator's glorious plan. {PP 62.3}
Akkor azok, akik megtartották Isten parancsolatait, halhatatlanul fognak az élet fája alá lépni, a bűntelen világok lakói abban a gyönyörű kertben a végtelen korszakokon át szemlélni fogják Isten tökéletes teremtői művének egy darabját, azt, amelyet a bűn átka nem érintett - ízelítőt abból, amivé a föld lehetett volna, ha az ember a Teremtő dicső tervét betöltötte volna. {PP 62.3}
