The silent yet powerful influences set in operation by the messages of the prophets regarding the Babylonian Captivity did much to prepare the way for a reformation that took place in the eighteenth year of Josiah's reign. This reform movement, by which threatened judgments were averted for a season, was brought about in a wholly unexpected manner through the discovery and study of a portion of Holy Scripture that for many years had been strangely misplaced and lost. {PK 392.1}
A babiloni fogságról szóló próféciák csendes, de erőteljes befolyásának nagy szerepe volt a Jósiás uralkodása tizennyolcadik évében végbement reformáció kibontakoztatásában. Ez a reformációs mozgalom, amely egy időre elhárította a fenyegető ítéletet, teljesen váratlanul született meg a hosszú évek óta furcsamód elkallódott szentírási rész megtalálása és tanulmányozása nyomán. {PK 392.1}
Nearly a century before, during the first Passover celebrated by Hezekiah, provision had been made for the daily public reading of the book of the law to the people by teaching priests. It was the observance of the statutes recorded by Moses, especially those given in the book of the covenant, which forms a part of Deuteronomy, that had made the reign of Hezekiah so prosperous. But Manasseh had dared set aside these statutes; and during his reign the temple copy of the book of the law, through careless neglect, had become lost. Thus for many years the people generally were deprived of its instruction. {PK 392.2}
Közel egy évszázaddal korábban Ezékiás az általa első ízben megtartott páskabárány ünnepségen elrendelte, hogy a tanító papok naponként nyilvánosan olvassanak a népnek a törvény könyvéből. A Mózes által leírt rendelkezések megtartása – különösen azoké, amelyeket az ötödik könyv „szövetség” része tartalmaz – Ezékiás uralkodását virágzóvá tette. Manassé azonban vakmerően félredobta e törvényeket. Uralkodása alatt a Törvénykönyv templomi példánya gondatlanságból elveszett. A nép hosszú évekig nélkülözte tanításait. {PK 392.2}
The long-lost manuscript was found in the temple by Hilkiah, the high priest, while the building was undergoing extensive repairs in harmony with King Josiah's plan for the preservation of the sacred structure. The high priest handed the precious volume to Shaphan, a learned scribe, who read it and then took it to the king with the story of its discovery. {PK 393.1}
A régen elveszett kéziratot Hilkiás, a főpap, megtalálta a templomban, amikor a ház teljes felújítását végezték, hogy Jósiás király szándéka szerint a szent építményt megóvják a pusztulástól. A főpap az örökbecsű kézirattekercset átadta Sáfánnak, az írástudónak. Sáfán elolvasta, azután elvitte a királynak, és elmondta megtalálása történetét. {PK 393.1}
Josiah was deeply stirred as he heard read for the first time the exhortations and warnings recorded in this ancient manuscript. Never before had he realized so fully the plainness with which God had set before Israel “life and death, blessing and cursing” (Deuteronomy 30:19): and how repeatedly they had been urged to choose the way of life, that they might become a praise in the earth, a blessing to all nations. “Be strong and of a good courage, fear not, nor be afraid,” Israel had been exhorted through Moses; “for the Lord thy God. He it is that doth go with thee; He will not fail thee, not forsake thee.” Deuteronomy 31:6. {PK 393.2}
Jósiás mélyen megrendült, amikor első ízben hallotta az ősi iratban foglalt intéseket és figyelmeztetéseket. Eddig nem volt igazán tudatában, hogy Isten ilyen világosan tárta Izráel elé „az életet és a halált, az áldást és az átkot” (5Móz 30:19); és milyen sokszor kérlelte őket: válasszák az élet útját, hogy a földön dicséretessé, minden nemzet áldásává lehessenek. „Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlük – buzdította Isten Mózes által Izráelt –, mert maga az Úr, a te Istened megy veled, nem hagy el téged, és nem marad el tőled” (5Móz 31:6). {PK 393.2}
The book abounded in assurances of God's willingness to save to the uttermost those who should place their trust fully in Him. As He had wrought in their deliverance from Egyptian bondage, so would He work mightily in establishing them in the Land of Promise and in placing them at the head of the nations of earth. {PK 393.3}
The encouragements offered as the reward of obedience were accompanied by prophecies of judgments against the disobedient; and as the king heard the inspired words, he recognized, in the picture set before him, conditions that were similar to those actually existing in his kingdom. In connection with these prophetic portrayals of departure from God, he was startled to find plain statements to the effect that the day of calamity would follow swiftly and that there would be no remedy. The language was plain; there could be no mistaking the meaning of the words. And at the close of the volume, in a summary of God's dealings with Israel and a rehearsal of the events of the future, these matters were made doubly plain. In the hearing of all Israel, Moses had declared: {PK 393.4}
Az engedelmesség jutalmaként kínált bátorításokat az engedetlenek büntetését meghirdető próféciák kísérték. Amikor a király meghallotta az ihletett szavakat, ráeszmélt arra, hogy az elé táruló kép hasonlít a birodalmában ténylegesen uralkodó állapotokra. Az Istentől való elfordulás prófétikus ábrázolásában döbbenten ismerte fel a gyorsan közelgő súlyos csapások bejelentését, amelyek elől nincs menekülés. A beszéd világos, félreérthetetlen volt. A könyv végén, ahol Mózes összegezte Isten eljárását Izráellel és részletezte a jövő eseményeit, mindezek kétszeresen nyilvánvalóvá lettek. Mózes egész Izráel hallatára nyilatkoztatta ki: {PK 393.4}
“Give ear, O ye heavens, and I will speak;
And hear, O earth, the words of my mouth.
My doctrine shall drop as the rain,
My speech shall distill as the dew,
As the small rain upon the tender herb,
And as the showers upon the grass:
Because I will publish the name of the Lord:
Ascribe ye greatness unto our God.
He is the Rock, His work is perfect:
For all His ways are judgment:
A God of truth and without iniquity,
Just and right is He.”
{PK 394.1}
„Figyeljetek, ti egek, hadd szóljak, a föld is hallja meg számnak mondásait! Esőként szitáljon tanításom, harmatként hulljon mondásom, mint permet a zsenge fűre, záporeső a pázsitra. Bizony, az Úr nevét hirdetem, magasztaljátok Istenünket! Kőszikla ő, cselekvése tökéletes, minden útja igazságos. Hű az Isten, nem hitszegő, igaz és egyenes ő!” {PK 394.1}
“Remember the days of old,
Consider the years of many generations:
Ask thy father, and he will show thee;
Thy elders, and they will tell thee.
When the Most High divided to the nations their
inheritance,
When He separated the sons of Adam,
He set the bounds of the people
According to the number of the children of Israel.
For the Lord's portion is His people;
Jacob is the lot of His inheritance. He found him in a desert land,
And in the waste howling wilderness;
He led him about, He instructed him,
He kept him as the apple of His eye.”
{PK 394.2}
„Emlékezz az ősidőkre, gondolj az elmúlt nemzedékek éveire! Kérdezd atyádat, elbeszéli, véneidet, majd elmondják. A Felséges részt adott a népeknek, és szétosztotta az emberfiakat, megszabta a népek határait, Izráel fiainak száma szerint. Mert az Úr része az ő népe, Jákób a kimért öröksége. Puszta földön talált reá, kietlen, vad sivatagban. Körülvette, gondja volt rá, óvta, mint a szeme fényét” {PK 394.2}
But Israel “forsook God which made him,
And lightly esteemed the Rock of his salvation.
They provoked Him to jealousy with strange gods,
With abominations provoked they Him to anger.
They sacrificed unto devils, not to God;
To gods whom they knew not,
To new gods that came newly up,
Whom your fathers feared not.
Of the Rock that begat thee thou art unmindful,
And hast forgotten God that formed thee.
{PK 395.1}
De Izráel „...elvetette Istent, alkotóját, elhagyta szabadító kőszikláját. Idegen istenekkel ingerelték, utálatosságokkal bosszantották. Szellemeknek áldoztak, nem Istennek, isteneknek, akiket nem ismertek, újaknak, kik nemrég jöttek, akiket az atyák még nem féltek. Kőszikládat, aki nemzett, elfeledted; elfeledted Istent, aki világra hozott! {PK 395.1}
“And when the Lord saw it, He abhorred them,
Because of the provoking of His sons, and of
His daughters.
And He said, I will hide My face from them,
I will see what their end shall be:
For they are a very froward generation,
Children in whom is no faith.
They have moved Me to jealousy with that which
is not God;
They have provoked Me to anger with their vanities:
And I will move them to jealousy with those which
are not a people;
I will provoke them to anger with a foolish nation.”
{PK 395.2}
Látta az Úr, és megutálta bosszúságában fiait s leányait, és ezt mondta: Elrejtem arcom előlük, meglátom, mi lesz a végük! Állhatatlan nemzedék ez, fiak, kikben hűség nincsen. Semmit érő istenekkel ingereltek, hiábavalóságokkal bosszantottak. Semmit érő néppel ingerlem én is, bolond nemzettel bosszantom őket.” {PK 395.2}
“For they are a nation void of counsel,
Neither is there any understanding in them.
O that they were wise, that they understood this,
That they would consider their latter end! How should one chase a thousand,
And two put ten thousand to flight,
Except their Rock had sold them,
And the Lord had shut them up?
For their rock is not as our Rock,
Even our enemies themselves being judges.”
{PK 395.4}
„Milyen tanácstalan ez a nemzet, és milyen értelmetlen! Ha bölcsek lennének, felfognák, s megértenék, mi lesz a végük. Hogyan kergethet ezret egy, és hogy űzhet kettő tízezret? Csak úgy, hogy Kősziklájuk odaadta, az Úr kiszolgáltatta őket. Mert sziklájuk nem ér fel a mi Kősziklánkkal, ezt ellenségeink is megítélhetik.” {PK 395.4}
These and similar passages revealed to Josiah God's love for His people and His abhorrence of sin. As the king read the prophecies of swift judgment upon those who should persist in rebellion, he trembled for the future. The perversity of Judah had been great; what was to be the outcome of their continued apostasy? {PK 396.2}
Ezek és hasonló igeszakaszok tanúsították Jósiásnak, hogy Isten szereti népét, és gyűlöli a bűnt. A király remegett a jövőtől, amikor olvasta annak az ítéletnek megjövendölését, amely gyorsan lesújt a makacsul engedetlenkedőkre. Nagy volt Júda romlottsága. Vajon hogyan végződik tartós hitehagyása? {PK 396.2}
In former years the king had not been indifferent to the prevailing idolatry. “In the eighth year of his reign, while he was yet young,” he had consecrated himself fully to the service of God. Four years later, at the age of twenty, he had made an earnest effort to remove temptation from his subjects by purging “Judah and Jerusalem from the high places, and the groves, and the carved images, and the molten images.” “They brake down the altars of Baalim in his presence; and the images, that were on high above them, he cut down; and the groves, and the carved images, and the molten images, he brake in pieces, and made dust of them, and strowed it upon the graves of them that had sacrificed unto them. And he burnt the bones of the priests upon their altars, and cleansed Judah and Jerusalem.” 2 Chronicles 34:3-5. {PK 396.3}
A király már korábban sem nézte közömbösen az elharapódzó bálványimádást. „Uralkodása nyolcadik évében, még ifjúkorában” teljesen Isten szolgálatára szentelte magát. Négy évvel később, húsz esztendős korában buzgó szívvel elhatározta, hogy eltávolítja alattvalóitól a kísértést. Megtisztítja „Júdát és Jeruzsálemet az áldozóhalmoktól, a bálványoszlopoktól, a faragott és öntött bálvány-szobroktól. Lerombolták az ő jelenlétében a Baalok oltárait... a bálványoszlopokat, a faragott és öntött bálványszobrokat összetörette, porrá zúzatta, és szétszóratta azoknak a sírján, akik áldoztak nekik. Az oltárokon elégette papjaik csontjait. Így tisztította meg Júdát és Jeruzsálemet” (2Krón 34:3–5). {PK 396.3}
Not content with doing thorough work in the land of Judah, the youthful ruler had extended his efforts to the portions of Palestine formerly occupied by the ten tribes of Israel, only a feeble remnant of which now remained. “So did he,” the record reads, “in the cities of Manasseh, and Ephraim, and Simeon, even unto Naphtali.” Not until he had traversed the length and breadth of this region of ruined homes, and “had broken down the altars and the groves, and had beaten the graven images into powder, and cut down all the idols throughout all the land of Israel,” did he return to Jerusalem. Verses 6, 7. {PK 397.1}
A fiatal uralkodó nem elégedett meg azzal, hogy Júdában elvégezte ezt a munkát, kiterjesztette munkaterületét Palesztinának azokra a részeire is, ahol korábban a tíz törzs lakott. Ott már csak egy erőtlen maradék volt. Így cselekedék – hangzik a jelentés – „Manassé, Efraim és Simeon városaiban is, egészen Naftáliig.” Csak akkor tért vissza Jeruzsálembe, amikor már széltében-hosszában bejárta a rombadőlt otthonok borította vidéket, „az oltárokat és a bálványoszlopokat, összetörette a bálványszobrokat, porrá zúzatta... Izrael egész országában. Azután visszatért Jeruzsálembe” (2Krón 34:6–7). {PK 397.1}
Thus Josiah, from his earliest manhood, had endeavored to take advantage of his position as king to exalt the principles of God's holy law. And now, while Shaphan the scribe was reading to him out of the book of the law, the king discerned in this volume a treasure of knowledge, a powerful ally, in the work of reform he so much desired to see wrought in the land. He resolved to walk in the light of its counsels, and also to do all in his power to acquaint his people with its teachings and to lead them, if possible, to cultivate reverence and love for the law of heaven. {PK 398.1}
Jósiás királyi hatalmát kora ifjúságától kezdve Isten szent törvénye elveinek megdicsőítésére igyekezett felhasználni. Most, amikor Sáfán, az íródeák olvasott neki a Törvénykönyvből, az ismeret kincsestárát fedezte fel benne; erőteljes szövetségest abban a reformációs munkában, amelynek az országában való megvalósítására mélységesen vágyott. Elhatározta: tanácsai szerint jár el, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy népével megismertesse tanításait, és – ha lehet – a menny törvénye iránt tiszteletet és szeretetet ébresszen bennük. {PK 398.1}
But was it possible to bring about the needed reform? Israel had almost reached the limit of divine forbearance; soon God would arise to punish those who had brought dishonor upon His name. Already the anger of the Lord was kindled against the people. Overwhelmed with sorrow and dismay, Josiah rent his garments and bowed before God in agony of spirit, seeking pardon for the sins of an impenitent nation. {PK 398.2}
De vajon megvalósítható-e a szükséges reform? Izráel már majdnem elérte Isten türelmének határán, és Isten büntetése már-már lesújtott azokra, akik szégyent hoztak nevére. Az Úr haragja fellobbant a nép ellen. Jósiás a fájdalomtól és rémülettől porba sújtva megszaggatta ruháit. Gyötrődő lélekkel hajolt meg Isten előtt, és könyörgött, hogy bocsássa meg a megátalkodott nép bűneit. {PK 398.2}
At that time the prophetess Huldah was living in Jerusalem, near the temple. The mind of the king, filled with anxious foreboding, reverted to her, and he determined to inquire of the Lord through this chosen messenger to learn, if possible, whether by any means within his power he might save erring Judah, now on the verge of ruin. {PK 398.3}
The gravity of the situation and the respect in which he held the prophetess led him to choose as his messengers to her the first men of the kingdom. “Go ye,” he bade them, “inquire of the Lord for me, and for the people, and for all Judah, concerning the words of this book that is found: for great is the wrath of the Lord that is kindled against us, because our fathers have not hearkened unto the words of this book, to do according unto all that which is written concerning us.” 2 Kings 22:13. {PK 398.4}
A helyzet komolysága és a prófétanő iránti tisztelete arra késztette, hogy országa első embereit küldje hozzá követségbe. „Menjetek – mondta –, kérdezzétek meg az Urat, hogy mit jelentenek ennek a megtalált könyvnek az igéi rám és az egész népre, Júdára nézve! Mert nagy haragra gyulladt ellenünk az Úr, mivel nem hallgattak elődeink ennek a könyvnek az igéire, és nem tették meg mindazt, ami elénk van írva” (2Kir 22:13). {PK 398.4}
Through Huldah the Lord sent Josiah word that Jerusalem's ruin could not be averted. Even should the people now humble themselves before God, they could not escape their punishment. So long had their senses been deadened by wrongdoing that, if judgment should not come upon them, they would soon return to the same sinful course. “Tell the man that sent you to me,” the prophetess declared, “Thus saith the Lord, Behold, I will bring evil upon this place, and upon the inhabitants thereof, even all the words of the book which the king of Judah hath read: because they have forsaken Me, and have burned incense unto other gods, that they might provoke Me to anger with all the works of their hands; therefore My wrath shall be kindled against this place, and shall not be quenched.” Verses 15-17. {PK 399.1}
Az Úr azt üzente Huldával, hogy nem lehet a jeruzsálemi katasztrófát elhárítani. Még ha a nép meg is alázza magát Isten előtt, akkor sem kerülheti el a büntetést. Oly hosszú ideig tompította érzékeiket a gonoszság, hogy hamar visszatérnek bűnös életmódjukhoz, ha nem sújtja őket a büntetés. „Mondjátok meg annak az embernek, aki hozzám küldött benneteket: Ezt mondja az Úr: Én veszedelmet hozok erre a helyre és lakóira, annak a könyvnek minden igéje szerint, amelyet Júda királya elolvasott. Mert elhagytak engem, és más isteneknek tömjéneztek, hogy bosszantsanak engem kezük mindenféle csinálmányával. Ezért gyulladt fel lángoló haragom ez ellen a hely ellen, és nem alszik ki” (2Kir 22:15–17). {PK 399.1}
But because the king had humbled his heart before God, the Lord would acknowledge his promptness in seeking forgiveness and mercy. To him was sent the message: “Because thine heart was tender, and thou hast humbled thyself before the Lord, when thou heardest what I spake against this place, and against the inhabitants thereof, that they should become a desolation and a curse, and hast rent thy clothes, and wept before Me; I also have heard thee, saith the Lord. Behold therefore, I will gather thee unto thy fathers, and thou shalt be gathered into thy grave in peace; and thine eyes shall not see all the evil which I will bring upon this place.” Verses 19, 20. {PK 399.2}
Mivel azonban a király megalázta szívét Isten előtt, az Úr értékelte készségét, amellyel sietett bocsánatot és irgalmat kérni. Neki szólt ez az üzenet: „Mivel meglágyult a szíved, és megaláztad magad az Úr előtt, amikor meghallottad, hogy mit jelentettem ki erről a helyről és lakóiról, hogy milyen pusztulás és átok vár rájuk, megszaggattad ruhádat, és sírtál előttem, ezért én is meghallgatlak! – így szól az Úr. Ezért őseid mellé foglak tétetni, békességgel kerülsz sírodba, és nem látod meg azt a nagy veszedelmet, amelyet erre a helyre hozok” (2Kir 22:19–20). {PK 399.2}
The king must leave with God the events of the future; he could not alter the eternal decrees of Jehovah. But in announcing the retributive judgments of Heaven, the Lord had not withdrawn opportunity for repentance and reformation; and Josiah, discerning in this a willingness on the part of God to temper His judgments with mercy, determined to do all in his power to bring about decided reforms. He arranged at once for a great convocation, to which were invited the elders and magistrates in Jerusalem and Judah, together with the common people. These, with the priests and Levites, met the king in the court of the temple. {PK 400.1}
Bízza a király a jövőt az Úrra; nem tudja megváltoztatni Jahve örök végzéseit. A menny megtorló ítéletének meghirdetésével azonban az Úr nem vonta meg a bűnbánat és reformáció lehetőségét. Jósiás megértette ebből, hogy Isten kész kegyelemmel mérsékelni a büntetést, és a király ezért elhatározta, hogy minden tőle telhetőt megtesz a szigorú reformok megvalósítására. Azonnal intézkedett egy nagy tanácsülés megtartásáról, amelyre meghívta Jeruzsálem és Júda véneit és elöljáróit a köznéppel együtt. A király a templom udvarán fogadta őket a papokkal és lévitákkal együtt. {PK 400.1}
To this vast assembly the king himself read “all the words of the book of the covenant which was found in the house of the Lord.” 2 Kings 23:2. The royal reader was deeply affected, and he delivered his message with the pathos of a broken heart. His hearers were profoundly moved. The intensity of feeling revealed in the countenance of the king, the solemnity of the message itself, the warning of judgments impending—all these had their effect, and many determined to join with the king in seeking forgiveness. {PK 400.2}
Ennek a hatalmas gyülekezetnek a király személyesen olvasta fel mindazon igéket, melyeket „az Úr házában találtak” (2Kir 23:2). Elérzékenyülve, megtört szívvel, ünnepélyesen olvasta az üzenetet. Hallgatói mélyen megrendültek. A király arcán tükröződő érzéseknek, a tanítás komolyságának, a közelgő ítéletre való figyelmeztetésnek megvolt a hatása. Sokan elhatározták, hogy a királlyal együtt könyörögnek bocsánatért. {PK 400.2}
Josiah now proposed that those highest in authority unite with the people in solemnly covenanting before God to co-operate with one another in an effort to institute decided changes. “The king stood by a pillar, and made a covenant before the Lord, to walk after the Lord, and to keep His commandments and His testimonies and His statutes with all their heart and all their soul, to perform the words of this covenant that were written in this book.” The response was more hearty than the king had dared hope for: “All the people stood to the covenant.” Verse 3. {PK 400.3}
Jósiás javasolta, hogy a legfőbb tisztségviselők a néppel együtt ünnepélyesen fogadják meg az Úr előtt, hogy közös erőfeszítéseket tesznek igazi változások létrehozására. „Majd odaállt a király az oszlop mellé, és szövetséget kötött az Úr színe előtt arra nézve, hogy az Urat követik, parancsolatait, intelmeit és rendelkezéseit teljes szívvel és teljes lélekkel megtartják, és teljesítik a szövetség igéit, amelyek meg vannak írva abban a könyvben.” A hatás nagyobb volt, mint amire a király számított: „És az egész nép elfogadta ezt a szövetséget” (2Kir 23:3). {PK 400.3}
In the reformation that followed, the king turned his attention to the destruction of every vestige of idolatry that remained. So long had the inhabitants of the land followed the customs of the surrounding nations in bowing down to images of wood and stone, that it seemed almost beyond the power of man to remove every trace of these evils. But Josiah persevered in his effort to cleanse the land. Sternly he met idolatry by slaying “all the priests of the high places;” “moreover the workers with familiar spirits, and the wizards, and the images, and the idols, and all the abominations that were spied in the land of Judah and in Jerusalem, did Josiah put away, that he might perform the words of the law which were written in the book that Hilkiah the priest found in the house of the Lord.” Verses 20, 24. {PK 401.1}
Az ezután következő reformációban a király figyelme a bálványimádás maradványainak felszámolására irányult. Az ország lakossága olyan régóta követte a környező népek szokásait, a fa- és kőszobrok imádatát, hogy szinte emberfölöttinek látszott e gonoszság minden nyomának eltávolítása. Jósiás azonban rendületlenül tisztogatta az országot. Könyörtelenül végzett a bálványimádással: megölte „az áldozóhalmok összes papjait”. „Jósiás király megtisztította Júda országát és Jeruzsálemet a halottidézőktől és jövendőmondóktól, a házibálványoktól és egyéb bálványszobroktól is, mindazoktól a förtelmes bálványoktól, amelyek ott láthatók voltak. Így szerzett érvényt a törvény rendelkezéseinek, amelyek le vannak írva abban a könyvben, amelyet Hilkijjá pap talált az Úr házában” (2Kir 23:20, 24). {PK 401.1}
In the days of the rending of the kingdom, centuries before, when Jeroboam the son of Nebat, in bold defiance of the God whom Israel had served, was endeavoring to turn the hearts of the people away from the services of the temple in Jerusalem to new forms of worship, he had set up an unconsecrated altar at Bethel. During the dedication of this altar, where many in years to come were to be seduced into idolatrous practices, there had suddenly appeared a man of God from Judea, with words of condemnation for the sacrilegious proceedings. He had “cried against the altar,” declaring: {PK 401.2}
Századokkal előbb, a birodalom kettészakadása idején, amikor Jeroboám, a Nébát fia Izráel Istenével vakmerően dacolva, a nép szívét a jeruzsálemi templom szolgálataitól új istentiszteleti formákhoz igyekezett téríteni, megszenteletlen oltárt állított fel Béthelben. Ennek az oltárnak felajánlási ünnepségén, amelynél a következő években sok embert magukkal ragadtak a bálványimádó szokások, egyszer csak megjelent Júdából Isten embere, és ítéletet mondott a szentségtörő cselekményre. Ezt hirdette az Úr parancsára az oltárnál: {PK 401.2}
“O altar, altar, thus saith the Lord; Behold, a child shall be born unto the house of David, Josiah by name; and upon thee shall he offer the priests of the high places that burn incense upon thee, and men's bones shall be burnt upon thee.” 1 Kings 13:2. This announcement had been accompanied by a sign that the word spoken was of the Lord. {PK 402.1}
„Oltár! Oltár! Így szól az Úr: Egy fiú születik majd Dávid családjából, akinek Jósiás lesz a neve, ő majd föláldozza rajtad az áldozóhalmok papjait, akik most rajtad tömjéneznek, és emberi csontokat fognak elégetni rajtad!” (1Kir 13:2). Ezt a kijelentést jel kísérte, amely tanúsította, hogy az elhangzott beszéd az Úrtól van. {PK 402.1}
“Then he said, What title is that that I see? And the men of the city told him, It is the sepulcher of the man of God, which came from Judah, and proclaimed these things that thou hast done against the altar of Bethel. And he said, Let him alone; let no man move his bones. So they let his bones alone, with the bones of the prophet that came out of Samaria.” 2 Kings 23:15-18. {PK 402.5}
Majd ezt kérdezte: Miféle síremlék ez, amelyet itt látok? A városbeliek így feleltek neki: Isten emberének a sírja ez, aki Júdából jött, és megjövendölte ezeket a dolgokat, amelyeket a bételi oltárral tettél. Erre azt mondta: Hagyjátok nyugodni, senki se bolygassa meg a csontjait! És békén hagyták a csontjait a Samáriából jött próféta csontjaival együtt” (2Kir 23:15–18). {PK 402.5}
On the southern slopes of Olivet, opposite the beautiful temple of Jehovah on Mount Moriah, were the shrines and images that had been placed there by Solomon to please his idolatrous wives. See 1 Kings 11:6-8. For upwards of three centuries the great, misshapen images had stood on the “Mount of Offense,” mute witnesses to the apostasy of Israel's wisest king. These, too, were removed and destroyed by Josiah. {PK 402.6}
Az Olajfák hegyének déli lejtőin, Jahve gyönyörű Mórija-hegyi templomával szemben voltak a szentélyek és bálványok, amelyeket Salamon állított oda, hogy bálványimádó feleségeinek kedveskedjék. Lásd: 1Kir 11:6–8! Több mint három évszázadon át ott álltak ezek a nagy, idomtalan bálványok a „botránkozás hegyén”, némán tanúskodva Izrael legbölcsebb királyának hitehagyásáról. Jósiás ezeket is eltávolította és romba döntötte. {PK 402.6}
The king sought further to establish the faith of Judah in the God of their fathers by holding a great Passover feast, in harmony with the provisions made in the book of the law. Preparation was made by those having the sacred services in charge, and on the great day of the feast, offerings were freely made. “There was not holden such a Passover from the days of the judges that judged Israel, nor in all the days of the kings of Israel, nor of the kings of Judah.” 2 Kings 23:22. But the zeal of Josiah, acceptable though it was to God, could not atone for the sins of past generations; nor could the piety displayed by the king's followers effect a change of heart in many who stubbornly refused to turn from idolatry to the worship of the true God. {PK 405.1}
A király Júdának atyái Istenébe vetett hitét nagy páska ünnepséggel igyekezett tovább erősíteni, amelyet a törvénykönyvben foglalt rendelkezések szerint tartott meg. A szent szolgálatok irányításával megbízottak elvégezték az előkészületeket, és a nép bőkezűen hozta áldozatait az ünnep nagy napján. „Bizony, nem tartottak ehhez hasonló páskát a bírák ideje óta, akik Izráelt ítélték, sem Izráel, sem Júda királyainak az idejében” (2Kir 23:22). Jósiás buzgósága azonban, bármilyen kedves is volt az Úr előtt, nem szerezhetett engesztelést régebbi nemzedékek bűneiért. A király követőinek kegyessége sem hozhatott változást azok szívében, akik konokul ragaszkodtak a bálványimádáshoz, és nem akarták az igaz Istent imádni. {PK 405.1}
For more than a decade following the celebration of the Passover, Josiah continued to reign. At the age of thirty-nine he met death in battle with the forces of Egypt, “and was buried in one of the sepulchers of his fathers.” “All Judah and Jerusalem mourned for Josiah. And Jeremiah lamented for Josiah: and all the singing men and the singing women spake of Josiah in their lamentations to this day, and made them an ordinance in Israel: and, behold, they are written in the lamentations.” 2 Chronicles 35:24, 25. Like unto Josiah “was there no king before him, that turned to the Lord with all his heart, and with all his soul, and with all his might, according to all the law of Moses; neither after him arose there any like him. Notwithstanding the Lord turned not from the fierceness of His great wrath, ... because of all the provocations that Manasseh had provoked Him withal.” 2 Kings 23:25, 26. The time was rapidly approaching when Jerusalem was to be utterly destroyed and the inhabitants of the land carried captive to Babylon, there to learn the lessons they had refused to learn under circumstances more favorable. {PK 405.2}
Jósiás több mint egy évtizedig uralkodott a páskabárány ünnepének megtartása után. Harminckilenc éves korában halt meg az egyiptomi csapatokkal vívott csatában, „...és eltemetteték ősei sírjába. Egész Júda és Jeruzsálem gyászolta Jósiást. Jeremiás siratódalt szerzett Jósiásról, az énekesek és az énekesnők pedig máig is megéneklik Jósiást siratóénekeiben” (2Krón 35:24–25). Nem volt Jósiáshoz „...hasonló király őelőtte, aki úgy megtért volna az Úrhoz teljes szívével, teljes lelkével és teljes erejével, egészen a Mózes törvénye szerint; és utána sem támadt hozzá hasonló. Az Úr izzó nagy haragja azonban nem múlt el, mert haragra gerjedt Júda ellen azért a sok bosszantásért, amivel Manassé bosszantotta” (2Kir 23:25–26). Rohamosan közeledett az az idő, amikor Jeruzsálemet lerombolják, az ország lakosait fogságba viszik Babilonba, hogy ott tanulják meg azt a leckét, amelyet kedvezőbb körülmények között nem akartak megtanulni. {PK 405.2}
