Among the cities of the ancient world in the days of divided Israel one of the greatest was Nineveh, the capital of the Assyrian realm. Founded on the fertile bank of the Tigris, soon after the dispersion from the tower of Babel, it had flourished through the centuries until it had become “an exceeding great city of three days’ journey.” Jonah 3:3. {PK 265.1}
A kettészakadt Izráel korában az ókor egyik legnagyobb városa, az asszír birodalom fővárosa, Ninive volt. A Bábel tornyánál történt szétszóródás után nemsokkal, a Tigris folyó termékeny partján alapították. Gazdagon virágzott századokon át, s „három nap kellett a bejárásához.” „...nagy város” lett (Jón 3:3). {PK 265.1}
In the time of its temporal prosperity Nineveh was a center of crime and wickedness. Inspiration has characterized it as “the bloody city, ... full of lies and robbery.” In figurative language the prophet Nahum compared the Ninevites to a cruel, ravenous lion. “Upon whom,” he inquired, “hath not thy wickedness passed continually?” Nahum 3:1, 19. {PK 265.2}
Anyagi jóléte idején Ninive elöl járt a bűnözésben és gonoszságban. Az ihletett Ige „vérontó város”-ként jellemezte, amely „rablással van tele” (Náh 3:1). Náhum próféta jelképes beszédében kegyetlen, ragadozó oroszlánhoz hasonlította Ninivét. „...van-e, akin nem gázolt át örökös gonoszságod?!” – kérdezte (Náh 3:19). {PK 265.2}
Yet Nineveh, wicked though it had become, was not wholly given over to evil. He who “beholdeth all the sons of men” (Psalm 33:13) and “seeth every precious thing” (Job 28:10) perceived in that city many who were reaching out after something better and higher, and who, if granted opportunity to learn of the living God, would put away their evil deeds and worship Him. And so in His wisdom God revealed Himself to them in an unmistakable manner, to lead them, if possible, to repentance. {PK 265.3}
Bármilyen elvetemültté vált is Ninive, mégsem merült el teljesen a bűnben. Aki „...lát minden embert” (Zsolt 33:13) és akinek szeme „minden drágaságot meglát” (Jób 28:10), sok olyan embert vett észre a városban, akik jobbra és nemesebbre vágyakoztak, akik – ha alkalmuk lenne megismerni az élő Istent –, elfordulnának a gonoszságtól, és Istent imádnák. Ezért a bölcs Isten félreérthetetlen módon kinyilatkoztatta nekik önmagát, hogy – ha lehet – bűnbánatra indítsa őket. {PK 265.3}
As the prophet thought of the difficulties and seeming impossibilities of this commission, he was tempted to question the wisdom of the call. From a human viewpoint it seemed as if nothing could be gained by proclaiming such a message in that proud city. He forgot for the moment that the God whom he served was all-wise and all-powerful. While he hesitated, still doubting, Satan overwhelmed him with discouragement. The prophet was seized with a great dread, and he “rose up to flee unto Tarshish.” Going to Joppa, and finding there a ship ready to sail, “he paid the fare thereof and went down into it, to go with them.” Verse 3. {PK 266.2}
Amikor a próféta megbízatásának nehézségeire és látszólagos kivitelezhetetlenségére gondolt, kísértést érzett arra, hogy megkérdőjelezze a küldetés bölcs voltát. Emberileg nézve úgy tűnt, hogy semmilyen eredményt nem érhet el az üzenet abban a büszke városban. Abban a pillanatban elfelejtette, hogy Isten, akit szolgál, mindentudó és mindenható. Miközben kételkedve tétovázott, Sátán egészen elbátortalanította. Nagy félelem lett úrrá rajta, és „el is indult... hogy Társisba meneküljön...” Miután elment Jáfóba és ott indulásra kész hajót talált, „kifizette az útiköltséget, és hajóra szállt...” (Jón 1:3). {PK 266.2}
In the charge given him, Jonah had been entrusted with a heavy responsibility; yet He who had bidden him go was able to sustain His servant and grant him success. Had the prophet obeyed unquestioningly, he would have been spared many bitter experiences, and would have been blessed abundantly. Yet in the hour of Jonah's despair the Lord did not desert him. Through a series of trials and strange providences, the prophet's confidence in God and in His infinite power to save was to be revived. {PK 266.3}
Jónás feladata súlyos felelősséggel járt. De aki megparancsolta, hogy menjen, erőt és eredményt is tudott adni szolgájának. Ha a próféta habozás nélkül engedelmeskedik, sok keserű tapasztalattól megmenekül és Isten gazdagon megáldja. Az Úr azonban nem hagyta el a kétségbeesett prófétát. Egy sor próba és különös intézkedés nyomán újjáéledt bizalma Istenben és menteni tudó végtelen hatalmában. {PK 266.3}
If, when the call first came to him, Jonah had stopped to consider calmly, he might have known how foolish would be any effort on his part to escape the responsibility placed upon him. But not for long was he permitted to go on undisturbed in his mad flight. “The Lord sent out a great wind into the sea, and there was a mighty tempest in the sea, so that the ship was like to be broken. Then the mariners were afraid, and cried every man unto his god, and cast forth the wares that were in the ship into the sea, to lighten it of them. But Jonah was gone down into the sides of the ship; and he lay, and was fast asleep.” Verses 4, 5. {PK 267.1}
Ha Jónás higgadtan gondolkozik első megbízatásakor, akkor megérti, ostoba dolog bárminemű erőfeszítést is tennie a felelősség előli menekülésre. Azonban nem sokáig haladt háborítatlanul eszeveszett menekülése útján. „Az Úr... nagy szelet bocsátott a tengerre. Nagy vihar támadt a tengeren, és már azt hitték, hogy hajótörést szenvednek. Félelem fogta el a hajósokat; mindegyik a maga istenéhez kiáltott, és a hajóban levő holmikat a tengerbe dobták, hogy így könnyebbé tegyék azt. Jónás pedig lement a hajó mélyébe, és ott feküdt mély álomba merülve” (Jón 1:4–5). {PK 267.1}
But the prayers of the man who had turned aside from the path of duty brought no help. The mariners, impressed with the thought that the strange violence of the storm betokened the anger of their gods, proposed as a last resort the casting of lots, “that we may know,” they said, “for whose cause this evil is upon us. So they cast lots, and the lot fell upon Jonah. Then said they unto him, Tell us, we pray thee, for whose cause this evil is upon us; what is thine occupation? and whence comest thou? what is thy country? and of what people art thou? {PK 267.3}
A kötelesség útjáról letérő ember imája azonban nem segített semmit. A tengerészek benyomása az volt, hogy a vihar különös hevessége isteneik haragját jelzi. Végső menedékként a sorsvetést indítványozták „és tudjuk meg, ki miatt ért bennünket ez a veszedelem – mondták! Sorsot vetettek, és a sors Jónásra esett. Akkor így beszéltek hozzá: Mondd el nekünk, miért van rajtunk ez a veszedelem? Mi a foglalkozásod, és honnan jössz? Hol a hazád, és melyik népből való vagy? {PK 267.3}
“Then said they unto him, What shall we do unto thee, that the sea may be calm unto us? for the sea wrought, and was tempestuous. And he said unto them, Take me up, and cast me forth into the sea; so shall the sea be calm unto you: for I know that for my sake this great tempest is upon you. {PK 268.3}
és ezt mondták neki: Hogy tehettél ilyet?! Majd ezt kérdezték tőle: Mit tegyünk veled, hogy lecsendesedjék körülöttünk a tenger? Mert a tenger egyre viharosabb lett. Ő pedig így válaszolt nekik: Fogjatok meg, és dobjatok a tengerbe, akkor lecsendesedik körülöttetek a tenger! Mert tudom, hogy énmiattam támadt ez a nagy vihar rátok. {PK 268.3}
“Nevertheless the men rowed hard to bring it to the land; but they could not: for the sea wrought, and was tempestuous against them. Wherefore they cried unto the Lord, and said, We beseech Thee, O Lord, we beseech Thee, let us not perish for this man's life, and lay not upon us innocent blood: for Thou, O Lord, hast done as it pleased Thee. So they took up Jonah, and cast him forth into the sea: and the sea ceased from her raging. Then the men feared the Lord exceedingly, and offered a sacrifice unto the Lord, and made vows. {PK 268.4}
Az emberek azonban igyekeztek visszaevezni a szárazföldre, de nem tudtak, mert a tenger egyre viharosabb lett körülöttük. Ekkor így kiáltottak az Úrhoz: Jaj, Uram, ne vesszünk el emiatt az ember miatt, ne terheljen bennünket ártatlan vér! Mert te, Uram, azt teszed, amit akarsz! Azzal fogták Jónást, beledobták a tengerbe; a tenger háborgása pedig megszűnt. Ezért az emberek nagy félelemmel félték az Urat, áldozatot mutattak be, és fogadalmakat tettek az Úrnak. {PK 268.4}
Once more the servant of God was commissioned to warn Nineveh. “The word of the Lord came unto Jonah the second time, saying, Arise, go unto Nineveh, that great city, and preach unto it the preaching that I bid thee.” This time he did not stop to question or doubt, but obeyed unhesitatingly. He “arose, and went unto Nineveh, according to the word of the Lord.” Jonah 3:1-3. {PK 269.7}
Isten újra megbízta szolgáját, hogy intse meg Ninivét. „Az Úr igéje másodszor is szólt Jónáshoz: Indulj, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd ott azt az üzenetet, amelyet én mondok neked!” Most már nem volt kérdés, most már nem kételkedett, hanem tétovázás nélkül engedelmeskedett. „Jónás elindult, és elment Ninivébe az Úr szava szerint” (Jón 3:1–3). {PK 269.7}
The message was not in vain. The cry that rang through the streets of the godless city was passed from lip to lip until all the inhabitants had heard the startling announcement. The Spirit of God pressed the message home to every heart and caused multitudes to tremble because of their sins and to repent in deep humiliation. {PK 270.2}
“The people of Nineveh believed God, and proclaimed a fast, and put on sackcloth, from the greatest of them even to the least of them. For word came unto the king of Nineveh, and he arose from his throne, and he laid his robe from him, and covered him with sackcloth, and sat in ashes. And he causeth it to be proclaimed and published through Nineveh by the decree of the king and his nobles, saying, Let neither man nor beast, herd nor flock, taste anything: let them not feed, nor drink water: but let man and beast be covered with sackcloth, and cry mightily unto God: yea, let them turn everyone from his evil way, and from the violence that is in their hands. Who can tell if God will turn and repent, and turn away from His fierce anger, that we perish not?” Verses 5-9. {PK 270.3}
„Ninive lakosai azonban hittek Istennek, böjtöt hirdettek, és zsákruhát öltött a város apraja-nagyja. Amikor ez a hír eljutott Ninive királyához, fölkelt trónjáról, levetette magáról díszruháját, zsákruhát öltött magára, és hamuba ült. Azután kihirdették Ninivében a király és a főurak rendeletére a következőket: Az emberek és állatok, a szarvasmarhák és juhok semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek, vizet se igyanak! Öltsön zsákruhát ember és állat, kiáltsanak teljes erővel Istenhez, és térjen meg mindenki a rossz útról, és hagyjon fel erőszakos tetteivel! Ki tudja, talán felénk fordul, és megszán az Isten, lelohad lángoló haragja, és nem veszünk el!” (Jón 3:5–9) {PK 270.3}
As king and nobles, with the common people, the high and the low, “repented at the preaching of Jonas” (Matthew 12:41) and united in crying to the God of heaven, His mercy was granted them. He “saw their works, that they turned from their evil way; and God repented of the evil, that He had said that He would do unto them; and He did it not.” Jonah 3:10. Their doom was averted, the God of Israel was exalted and honored throughout the heathen world, and His law was revered. Not until many years later was Nineveh to fall a prey to the surrounding nations through forgetfulness of God and through boastful pride. [For an account of the downfall of Assyria, see chapter 30.] {PK 270.4}
A király és a főemberek a köznéppel együtt, nagyok és kicsinyek „megtértek Jónás prédikálására” (Mt 12:41). Közösen kiáltottak a menny Istenéhez, és Ő könyörült rajtuk. „...látta amit tettek, és hogy megtértek a rossz útról: megbánta Isten, hogy veszedelembe akarta dönteni őket, és nem tette meg” (Jón 3:10). Az ítélet elhárult. Izráel Istene felmagasztosult és megdicsőült az egész pogány világban, törvényét pedig tisztelték. Ninive csak hosszú évekkel később lett a környező népek zsákmánya, amikor büszke gőgjében elfeledkezett Istenről. (Asszíria bukásának történetét lásd a 30. fejezetben.) {PK 270.4}
When Jonah learned of God's purpose to spare the city that, notwithstanding its wickedness, had been led to repent in sackcloth and ashes, he should have been the first to rejoice because of God's amazing grace; but instead he allowed his mind to dwell upon the possibility of his being regarded as a false prophet. Jealous of his reputation, he lost sight of the infinitely greater value of the souls in that wretched city. The compassion shown by God toward the repentant Ninevites “displeased Jonah exceedingly, and he was very angry.” “Was not this my saying,” he inquired of the Lord, “when I was yet in my country? Therefore I fled before unto Tarshish: for I knew that Thou art a gracious God, and merciful, slow to anger, and of great kindness, and repentest Thee of the evil.” Jonah 4:1, 2. {PK 271.1}
Jónásnak elsőként kellett volna örvendeznie a menny csodálatos kegyelmén, amikor megtudta, hogy Isten irgalmaz a városnak, amely gonoszsága ellenére bűnbánatot tartott, és zsákban, hamuban bánkódott. Ehelyett az a gondolat foglalkoztatta, hogy hamis prófétának fogják tartani. Hírnevét féltve, szem elől tévesztette, hogy a saját hírnevénél felmérhetetlenül többet érnek e szerencsétlen város lakói. Isten szánalma a bűnbánó niniveiek iránt „nagyon rosszul esett Jónásnak, és megharagudott... Ó, Uram! Gondoltam én ezt már akkor, amikor még hazámban voltam! Azért akartam először Tarsísba menekülni, mert tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türelmed hosszú, nagy a szereteted, és még a rosszat is megbánod” (Jón 4:1–2). {PK 271.1}
Once more he yielded to his inclination to question and doubt, and once more he was overwhelmed with discouragement. Losing sight of the interests of others, and feeling as if he would rather die than live to see the city spared, in his dissatisfaction he exclaimed, “Now, O Lord, take, I beseech Thee, my life from me; for it is better for me to die than to live.” {PK 271.2}
Újra engedett gáncsoskodó, kételkedő hajlamának. Ismét erőt vett rajta a csüggedés. Szem elől tévesztette mások érdekeit. Szeretett volna inkább meghalni mint élni és látni, hogy a város megmarad. Elégedetlenül kiáltott: „Most azért Uram, vedd el az én életemet, mert jobb meghalnom, mint élnem!” {PK 271.2}
“Doest thou well to be angry?” the Lord inquired. “So Jonah went out of the city, and sat on the east side of the city, and there made him a booth, and sat under it in the shadow, till he might see what would become of the city. And the Lord God prepared a gourd, and made it to come up over Jonah, that it might be a shadow over his head, to deliver him from his grief. So Jonah was exceeding glad of the gourd.” Verses 3-6. {PK 272.1}
„Igazad van-e hogy haragszol? – kérdezte az Úr. Azután kiment Jónás a városból, letelepedett a várostól keletre, készített ott magának egy kunyhót, és odaült az árnyékába, hogy lássa, mi történik majd a várossal. Az Úristen pedig úgy intézte, hogy egy bokor nőjön Jónás fölé, árnyékot tartva a feje fölött, és megvédje a rosszulléttől. Jónás nagyon örült a bokornak” (Jón 4:3–6). {PK 272.1}
Then the Lord gave Jonah an object lesson. He “prepared a worm when the morning rose the next day, and it smote the gourd that it withered. And it came to pass, when the sun did arise, that God prepared a vehement east wind; and the sun beat upon the head of Jonah, that he fainted, and wished in himself to die, and said, It is better for me to die than to live.” {PK 272.2}
Ezután az Úr szemléltető oktatást adott Jónásnak. „Isten azonban úgy intézte, hogy másnap hajnalhasadáskor egy féreg megszúrja a bokrot, és az elszáradjon. Amikor kisütött a nap, Isten úgy intézte, hogy tikkasztó keleti szél támadjon. Jónás napszúrást kapott, ájuldozott, a halált kívánta magának, és azt mondta: jobb meghalnom, mint élnem!” {PK 272.2}
“Then said the Lord, Thou hast had pity on the gourd, for the which thou hast not labored, neither madest it grow; which came up in a night, and perished in a night: and should not I spare Nineveh, that great city, wherein are more than sixscore thousand persons that cannot discern between their right hand and their left hand; and also much cattle?” Verses 7-11. {PK 272.4}
Az Úr ezt mondta: Te szánod ezt a bokrot, amelyért nem fáradtál, és amelyet nem te neveltél; amely egy éjjel felnőtt, másik éjjelre pedig elpusztult. Én meg ne szánjam meg Ninivét, a nagy várost, amelyben több mint tizenkétezerszer tízezer ember van, akik nem tudnak különbséget tenni a jobb és a bal kezük között? És ott a sok állat is!” (Jón 4:7–11). {PK 272.4}
Confused, humiliated, and unable to understand God's purpose in sparing Nineveh, Jonah nevertheless had fulfilled the commission given him to warn that great city; and though the event predicted did not come to pass, yet the message of warning was nonetheless from God. And it accomplished the purpose God designed it should. The glory of His grace was revealed among the heathen. Those who had long been sitting “in darkness and in the shadow of death, being bound in affliction and iron,” “cried unto the Lord in their trouble,” and “He saved them out of their distresses. He brought them out of darkness and the shadow of death, and brake their bands in sunder.” “He sent His word, and healed them, and delivered them from their destructions.” Psalm 107:10, 13, 14, 20. {PK 272.5}
Kuszáltan, megalázottan képtelen megérteni Isten célját Ninive megkímélésében. Jónás mégis teljesítette megbízatását, a nagy város megintését. Jóllehet a megjövendölt esemény nem következett be, az intő üzenet Istentől volt, és megtörtént az, amit Isten el akart érni általa. Kegyelmének dicsősége megmutatkozott a pogányok között. Akik hosszú ideje „setétségben ültek, és a halálnak árnyékában” „nyomorultan vasra verve”, „az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban és megszabadította őket szorult helyzetükből. Kihozta őket a sötétségből és a halál árnyékából, köteleiket pedig letépte.” „Elküldte igéjét, meggyógyította, és a sír mélyéről kimentette őket” (Zsolt 107:10, 13–14, 20). {PK 272.5}
Christ during His earthly ministry referred to the good wrought by the preaching of Jonah in Nineveh, and compared the inhabitants of that heathen center with the professed people of God in His day. “The men of Nineveh,” He declared, “shall rise in judgment with this generation, and shall condemn it: because they repented at the preaching of Jonas; and, behold, a greater than Jonas is here.” Matthew 12:40, 41. Into the busy world, filled with the din of commerce and the altercation of trade, where men were trying to get all they could for self, Christ had come; and above the confusion His voice, like the trump of God, was heard: “What shall it profit a man, if he shall gain the whole world, and lose his own soul? or what shall a man give in exchange for his soul?” Mark 8:36, 37. {PK 273.1}
Krisztus földi szolgálata alatt hivatkozott arra az eredményre, amelyet Jónás prédikációja ért el Ninivében. E pogány központ lakóit összehasonlította azokkal, akik az Ő korában Isten népének vallották magukat. „Ninive férfiai – jelentette ki – feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel együtt, és elítélik ezt a nemzedéket, mert ők megtértek Jónás prédikálására; ámde itt nagyobb van Jónásnál!” (Mt 12:41) Krisztus eljött a nyüzsgő világba, amely tele volt az üzleti élet zajával és a kereskedők civódásával; ahol az emberek önmaguknak akartak megszerezni mindent, amit csak tudtak. Krisztus eljött ide, és Isten harsonájaként hallatszott hangja a kavargás felett: „Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Mk 8:36). {PK 273.1}
The lesson is for God's messengers today, when the cities of the nations are as verily in need of a knowledge of the attributes and purposes of the true God as were the Ninevites of old. Christ's ambassadors are to point men to the nobler world, which has largely been lost sight of. According to the teaching of the Holy Scriptures, the only city that will endure is the city whose builder and maker is God. With the eye of faith man may behold the threshold of heaven, flushed with God's living glory. Through His ministering servants the Lord Jesus is calling upon men to strive with sanctified ambition to secure the immortal inheritance. He urges them to lay up treasure beside the throne of God. {PK 274.2}
Ez a tanítás Isten szolgáinak ma is szól. A nagy városoknak ma éppen olyan szükségük van az igaz Isten tulajdonságainak és szándékainak megismerésére, amint annak idején volt a niniveieknek. Krisztus követeinek meg kell ismertetniük az emberekkel a szem elől tévesztett nemesebb világot. A Szentírás tanítása szerint csak az a város marad meg, amelynek építője és alkotója Isten. A hit szemével az ember megláthatja a menny küszöbét, amelyet eláraszt Isten dicsősége. Az Úr Jézus munkálkodó szolgái által szólítja fel az embert, hogy megszentelt vágyakozással törekedjen a soha el nem múló örökségre. Buzdítja, hogy gyűjtsön kincset Isten trónjánál. {PK 274.2}
There is coming rapidly and surely an almost universal guilt upon the inhabitants of the cities, because of the steady increase of determined wickedness. The corruption that prevails is beyond the power of the human pen to describe. Every day brings fresh revelations of strife, bribery, and fraud; every day brings its heart-sickening record of violence and lawlessness, of indifference to human suffering, of brutal, fiendish destruction of human life. Every day testifies to the increase of insanity, murder, and suicide. {PK 275.1}
A városok lakóit gyorsan, biztosan és majdnem általánosan hatalmába ejti a bűn, mert állandóan fokozódik a tudatos gonoszság. Annyira eluralkodott a romlottság, hogy azt ember tolla nem képes leírni. Napról napra látjuk a viszály, a megvesztegetés és a csalás újabb megnyilatkozásait. Minden nap meghozza a maga csüggesztő beszámolóját az erőszakos és törvényellenes cselekményekről, az emberi szenvedéssel szembeni közömbösségről, az emberi élet brutális, sátáni pusztításáról. Minden nap tanúskodik az elmebetegek, gyilkosságok és öngyilkosságok szaporodásáról. {PK 275.1}
From age to age Satan has sought to keep men in ignorance of the beneficent designs of Jehovah. He has endeavored to remove from their sight the great things of God's law—the principles of justice, mercy, and love therein set forth. Men boast of the wonderful progress and enlightenment of the age in which we are now living; but God sees the earth filled with iniquity and violence. Men declare that the law of God has been abrogated, that the Bible is not authentic; and as a result, a tide of evil, such as has not been seen since the days of Noah and of apostate Israel, is sweeping over the world. Nobility of soul, gentleness, piety, are bartered away to gratify the lust for forbidden things. The black record of crime committed for the sake of gain is enough to chill the blood and fill the soul with horror. {PK 275.2}
Sátán korszakról korszakra igyekszik az emberek elől elrejteni Jahve üdvöt hozó tervét. Megkísérli eltakarni Isten törvényének nagyszerű elveit, a bennük feltárt méltányosságot, irgalmasságot és szeretetet. Az ember büszkélkedik korunk csodás fejlődésével és felvilágosultságával. Isten azonban látja, hogy a föld tele van gonoszsággal és erőszakossággal. Az ember azt mondja, Isten törvénye érvénytelen, a Biblia nem hiteles. Ennek következménye, hogy a bűn áradata oly mértékben söpör végig a világon, amire Noé és a hitehagyó Izráel kora óta nem volt példa. A nemeslelkűséget, szelídséget, kegyességet áruba bocsátják, hogy kielégítsék tiltott dolgok utáni vágyukat. A nyerészkedésért elkövetett bűncselekmények sötét listája láttán a vér meghűl az emberben, és lelke rémülettel telik meg. {PK 275.2}
Our God is a God of mercy. With long-sufferance and tender compassion He deals with the transgressors of His law. And yet, in this our day, when men and women have so many opportunities for becoming familiar with the divine law as revealed in Holy Writ, the great Ruler of the universe cannot behold with any satisfaction the wicked cities, where reign violence and crime. The end of God's forbearance with those who persist in disobedience is approaching rapidly. {PK 275.3}
Istenünk az irgalom Istene. Hosszútűréssel és szerető szánalommal bánik törvénye áthágóival. Ma azonban, amikor az embereknek olyan sok alkalmuk van a Szentírás kinyilatkoztatásából Isten törvényének megismerésére, a világegyetem nagy Ura nem nézheti nyugodtan a gonosz városok erőszakosságát és bűneit. Isten türelme a makacsul engedetlenkedőkkel szemben nemsokára véget ér. {PK 275.3}
Ought men to be surprised over a sudden and unexpected change in the dealings of the Supreme Ruler with the inhabitants of a fallen world? Ought they to be surprised when punishment follows transgression and increasing crime? Ought they to be surprised that God should bring destruction and death upon those whose ill-gotten gains have been obtained through deception and fraud? Notwithstanding the fact that increasing light regarding God's requirements has been shining on their pathway, many have refused to recognize Jehovah's rulership, and have chosen to remain under the black banner of the originator of all rebellion against the government of heaven. {PK 276.1}
Szükséges-e, hogy az embert meglepetésszerűen érje, amikor a legfőbb Uralkodó hirtelen és váratlanul megváltoztatja bánásmódját az elbukott világ lakóival? Csodálkozhat-e, amikor büntetés követi a törvényszegést és a fokozódó bűnt? Meglepődhet-e azon, hogy Isten pusztulással és halállal sújtja azokat, akik csalással és megtévesztéssel jutottak nyereségükhöz? Sokan nem hajlandók Jahve uralkodását elismerni, pedig Isten egyre nagyobb fénnyel világítja meg kívánalmait előttük. Inkább a menny kormányzása elleni lázadás elindítójának fekete zászlaja alatt akarnak maradni. {PK 276.1}
The forbearance of God has been very great—so great that when we consider the continuous insult to His holy commandments, we marvel. The Omnipotent One has been exerting a restraining power over His own attributes. But He will certainly arise to punish the wicked, who so boldly defy the just claims of the Decalogue. {PK 276.2}
God allows men a period of probation; but there is a point beyond which divine patience is exhausted, and the judgments of God are sure to follow. The Lord bears long with men, and with cities, mercifully giving warnings to save them from divine wrath; but a time will come when pleadings for mercy will no longer be heard, and the rebellious element that continues to reject the light of truth will be blotted out, in mercy to themselves and to those who would otherwise be influenced by their example. {PK 276.3}
Isten próbaidőt ad az embernek; de Isten türelmének határa van és büntetése elkerülhetetlen. Az Úr hosszú ideig elnéző az emberekkel és a városokkal. Irgalmában figyelmezteti, hogy a menny haragjától megmentse őket. De eljön az idő, amikor már nem hallgatja meg az irgalomért könyörgőket, és elpusztítja az igazság világosságát állandóan visszautasító lázadókat, mert könyörületes velük és azokkal is, akiket befolyásolnának példájukkal. {PK 276.3}
The time is at hand when there will be sorrow in the world that no human balm can heal. The Spirit of God is being withdrawn. Disasters by sea and by land follow one another in quick succession. How frequently we hear of earthquakes and tornadoes, of destruction by fire and flood, with great loss of life and property! Apparently these calamities are capricious outbreaks of disorganized, unregulated forces of nature, wholly beyond the control of man; but in them all, God's purpose may be read. They are among the agencies by which He seeks to arouse men and women to a sense of their danger. {PK 277.1}
Közel van az idő, amikor olyan gyötrelem lesz a világon, amelyet emberi balzsam nem tud gyógyítani. Isten visszavonja Lelkét. Tengeren és szárazon egyik katasztrófa a másikat éri nagy gyorsasággal. Mily gyakran hallunk emberéletben és anyagiakban nagy áldozattal járó földrengésekről és tornádókról, a tűz és víz pusztításairól! Ezek az elemi csapások látszólag a természet megzavart, rendellenes erőinek szeszélyes kitörései, amelyeket az ember nem tud befolyásolni. Belőlük azonban Isten szándékát olvashatjuk ki. Ezek is oly eszközök, amelyekkel rá akarja ébreszteni az embert a veszélyre. {PK 277.1}
God's messengers in the great cities are not to become discouraged over the wickedness, the injustice, the depravity, which they are called upon to face while endeavoring to proclaim the glad tidings of salvation. The Lord would cheer every such worker with the same message that He gave to the apostle Paul in wicked Corinth: “Be not afraid, but speak, and hold not thy peace: for I am with thee, and no man shall set on thee to hurt thee: for I have much people in this city.” Acts 18:9, 10. Let those engaged in soul-saving ministry remember that while there are many who will not heed the counsel of God in His word, the whole world will not turn from light and truth, from the invitations of a patient, forbearing Saviour. In every city, filled though it may be with violence and crime, there are many who with proper teaching may learn to become followers of Jesus. Thousands may thus be reached with saving truth and be led to receive Christ as a personal Saviour. {PK 277.2}
Isten szolgáit a nagy városokban ne csüggessze el a gonoszság, jogtalanság, istentelenség, amellyel szembe kell nézniük, miközben a megváltás örömhírét igyekeznek hirdetni. Az Úr ezeket a munkásokat ugyanazzal az üzenettel bátorítja, mint amelyet Pál apostolnak adott az elvetemült Korinthusban: „Ne félj, hanem szólj és ne hallgass: mert én veled vagyok, és senki sem fog rád támadni és ártani neked, mert sok népem van ebben a városban” (ApCsel 18:9–10). A lelkek megmentésén fáradozók ne felejtsék el, hogy jóllehet sokan nem fogadják meg Isten Igéje tanácsait, de nem az egész világ fordul el a menny világosságától és igazságától; nem mindenki fordít hátat, amikor a türelmes, elnéző Megváltó hívja. Minden városban, ha bűnnel és erőszakossággal van is tele, sok olyan ember van, akik megfelelő tanítással Krisztus követőivé válhatnak. Ezreket lehet így a megmentő igazsággal elérni, és Krisztusnak mint személyes Megváltójuknak elfogadására késztetni. {PK 277.2}
God's message for the inhabitants of earth today is, “Be ye also ready: for in such an hour as ye think not the Son of man cometh.” Matthew 24:44. The conditions prevailing in society, and especially in the great cities of the nations, proclaim in thunder tones that the hour of God's judgment is come and that the end of all things earthly is at hand. We are standing on the threshold of the crisis of the ages. In quick succession the judgments of God will follow one another—fire, and flood, and earthquake, with war and bloodshed. We are not to be surprised at this time by events both great and decisive; for the angel of mercy cannot remain much longer to shelter the impenitent. {PK 278.1}
“Behold, the Lord cometh out of His place to punish the inhabitants of the earth for their iniquity: the earth also shall disclose her blood, and shall no more cover her slain.” Isaiah 26:21. The storm of God's wrath is gathering; and those only will stand who respond to the invitations of mercy, as did the inhabitants of Nineveh under the preaching of Jonah, and become sanctified through obedience to the laws of the divine Ruler. The righteous alone shall be hid with Christ in God till the desolation be overpast. Let the language of the soul be: {PK 278.2}
