Chapter 40—God's People Delivered

Isten népe megszabadul

When the protection of human laws shall be withdrawn from those who honor the law of God, there will be, in different lands, a simultaneous movement for their destruction. As the time appointed in the decree draws near, the people will conspire to root out the hated sect. It will be determined to strike in one night a decisive blow, which shall utterly silence the voice of dissent and reproof. {GC 635.1}

Amikor az emberi törvények védelmét megvonják Isten törvényének tisztelőitől, számos országban intézkednek elpusztításukról. A rendeletben kitűzött idő közeledtére az emberek eltervezik a gyűlölt közösség kiirtását. Elhatározzák, hogy egy éjszakán döntő csapást mérnek rájuk, hogy végképp elnémítsák az ellenkezés és a dorgálás hangját. {GC 635.1}   

The people of God—some in prison cells, some hidden in solitary retreats in the forests and the mountains—still plead for divine protection, while in every quarter companies of armed men, urged on by hosts of evil angels, are preparing for the work of death. It is now, in the hour of utmost extremity, that the God of Israel will interpose for the deliverance of His chosen. Saith the Lord; “Ye shall have a song, as in the night when a holy solemnity is kept; and gladness of heart, as when one goeth ... to come into the mountain of the Lord, to the Mighty One of Israel. And the Lord shall cause His glorious voice to be heard, and shall show the lighting down of His arm, with the indignation of His anger, and with the flame of a devouring fire, with scattering, and tempest, and hailstones.” Isaiah 30:29, 30. {GC 635.2}

Isten gyermekei – egyesek a börtöncellákban, mások az erdők és a hegyek eldugott rejtekében – Istenhez könyörögnek védelemért, miközben mindenféle gonosz angyalok által befolyásolt fegyveresek megölésüket tervezik. De amikor a válság tetőzik, Izrael Istene közbelép, hogy megszabadítsa választottait. Az Úr ezt mondja: „És fölzendül éneketek, mint a szent ünnepek éjszakáján, és örvendez szívetek, amint azé, aki... megy az Úr hegyére, Izrael kőszálához. És megzendíti az Úr dicsőséges szavát, karjának lesújtását megmutatja megbúsult haragjában és emésztő tűz lángjában, vízáradással, zivatarral és jégeső kövével” (Ésa. 30:29–30). {GC 635.2}   

With shouts of triumph, jeering, and imprecation, throngs of evil men are about to rush upon their prey, when, lo, a dense blackness, deeper than the darkness of the night, falls upon the earth. Then a rainbow, shining with the glory from the throne of God, spans the heavens and seems to encircle each praying company. The angry multitudes are suddenly arrested. Their mocking cries die away. The objects of their murderous rage are forgotten. With fearful forebodings they gaze upon the symbol of God's covenant and long to be shielded from its overpowering brightness. {GC 635.3}

Amikor a diadalittas, gúnyolódó, átkozódó gonosz tömeg már-már ráront zsákmányára, az éj sötétjénél sűrűbb feketeség ereszkedik a földre. Majd egy szivárvány, amely az Isten trónjáról áradó dicsfényben ragyog, átíveli az eget, és – úgy tűnik – mintha körülzárna minden imádkozó csoportot. A dühös sokaság megtorpan. Elhal a gúnyos kiáltás. Elfelejtkeznek gyilkos dühük célpontjáról. Szörnyű balsejtelmek között merednek Isten szövetségének jelére, és szeretnének elrejtőzni megsemmisítő fényessége elől. {GC 635.3}   

By the people of God a voice, clear and melodious, is heard, saying, “Look up,” and lifting their eyes to the heavens, they behold the bow of promise. The black, angry clouds that covered the firmament are parted, and like Stephen they look up steadfastly into heaven and see the glory of God and the Son of man seated upon His throne. In His divine form they discern the marks of His humiliation; and from His lips they hear the request presented before His Father and the holy angels: “I will that they also, whom Thou hast given Me, be with Me where I am.” John 17:24. Again a voice, musical and triumphant, is heard, saying: “They come! they come! holy, harmless, and undefiled. They have kept the word of My patience; they shall walk among the angels;” and the pale, quivering lips of those who have held fast their faith utter a shout of victory. {GC 636.1}

Isten népe ekkor egy tiszta, csengő hangot hall, amely ezt mondja: „Nézzetek fel!” És ők az égre emelve szemüket, meglátják az ígéret szivárványát. Eltűnnek az eget eltakaró haragos, fekete felhők, és Isten népének tekintete, mint egykor Istváné, a mennyre mered. Megpillantják Isten dicsőségét és a trónon ülő Emberfiát, akinek mennyei alakján a megalázás jelei láthatók; ajkáról pedig hallják a kérést, amelyet Atyja és a szent angyalok előtt mond: „Akiket nékem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is velem legyenek” (Jn. 17:24). Ismét egy zengő, győzelmes hang hallatszik: „Jönnek! Jönnek a szentek, az ártatlanok és makulátlanok; megtartották az én béketűrésre intő beszédemet; angyalok közt fognak járni.” És a szilárd hitűek halvány, remegő ajkáról győzelmes kiáltás hangzik. {GC 636.1}   

It is at midnight that God manifests His power for the deliverance of His people. The sun appears, shining in its strength. Signs and wonders follow in quick succession. The wicked look with terror and amazement upon the scene, while the righteous behold with solemn joy the tokens of their deliverance. Everything in nature seems turned out of its course. The streams cease to flow. Dark, heavy clouds come up and clash against each other. In the midst of the angry heavens is one clear space of indescribable glory, whence comes the voice of God like the sound of many waters, saying: “It is done.” Revelation 16:17. {GC 636.2}

Isten éjfélkor mutatja meg hatalmát népe szabadítására. Feltűnik a nap, és teljes fényben ragyog. Jelek és csodák történnek gyors egymásutánban. A gonoszok rémülten és csodálkozva nézik e jeleneteket, az igazak pedig szent örömmel szemlélik szabadulásuk jeleit. A természetben mintha minden a visszájára fordulna. A folyók állóvizekké válnak. Sötét, nehéz felhők jelennek meg, majd egymásra tornyosulnak. A haragos ég közepén egyetlen tiszta hely van, amely leírhatatlan dicsőségtől tündököl. Onnan hallatszik Isten hangja, amely olyan, mint a sok víz zúgása. Ezt mondja: „Meglett!” (Jel. 16:17) {GC 636.2}   

That voice shakes the heavens and the earth. There is a mighty earthquake, “such as was not since men were upon the earth, so mighty an earthquake, and so great.” Verses 17, 18. The firmament appears to open and shut. The glory from the throne of God seems flashing through. The mountains shake like a reed in the wind, and ragged rocks are scattered on every side. There is a roar as of a coming tempest. The sea is lashed into fury. There is heard the shriek of a hurricane like the voice of demons upon a mission of destruction. The whole earth heaves and swells like the waves of the sea. Its surface is breaking up. Its very foundations seem to be giving way. Mountain chains are sinking. Inhabited islands disappear. The seaports that have become like Sodom for wickedness are swallowed up by the angry waters. Babylon the great has come in remembrance before God, “to give unto her the cup of the wine of the fierceness of His wrath.” Great hailstones, every one “about the weight of a talent,” are doing their work of destruction. Verses 19, 21. The proudest cities of the earth are laid low. The lordly palaces, upon which the world's great men have lavished their wealth in order to glorify themselves, are crumbling to ruin before their eyes. Prison walls are rent asunder, and God's people, who have been held in bondage for their faith, are set free. {GC 636.3}

Ez a hang megremegteti az eget és a földet. Hatalmas földrengés támad, olyan, „amilyen nem volt, mióta az emberek a földön vannak, ilyen földindulás, ilyen nagy” (Jel. 16:18). Úgy tűnik, mintha az ég megnyílna és bezárulna, és az Isten trónjáról áradó dicsőség sugarakat lövellne. A hegyek szélben hajladozó nádként inognak, és durva kövek szóródnak szerteszét. Mennydörgés hallatszik. Vihart jelez. A tenger tombol. Forgószél süvölt, mintha öldöklő démonok kiáltoznának. Az egész föld megduzzad, mint a hullámzó tenger. Felszíne széttöredezik. Mintha az alapja kimozdult volna. Egész hegyláncok lesüllyednek. Lakott szigetek eltűnnek. A kikötők környékét, amelyet a gonoszság Sodomává formált, elnyelik a tajtékzó hullámok. Isten megemlékezik a nagy Babilonról, „hogy adjon annak inni az Ő búsult haragja borának poharából”. Hatalmas jégdarabok, „tálentom”-nyi nagyságúak pusztítanak (Jel. 16:19, 21). A föld legragyogóbb városai összeomlanak. Nagyúri paloták, amelyekre a föld nagyjai vagyonukat tékozolták, hogy a maguk dicsőségét emeljék, szemük láttára válnak romhalmazzá. A börtönfalak széthasadnak, és Isten gyermekei, a hitükért raboskodók megszabadulnak. {GC 636.3}   

Graves are opened, and “many of them that sleep in the dust of the earth... awake, some to everlasting life, and some to shame and everlasting contempt.” Daniel 12:2. All who have died in the faith of the third angel's message come forth from the tomb glorified, to hear God's covenant of peace with those who have kept His law. “They also which pierced Him” (Revelation 1:7), those that mocked and derided Christ's dying agonies, and the most violent opposers of His truth and His people, are raised to behold Him in His glory and to see the honor placed upon the loyal and obedient. {GC 637.1}

Sírok nyílnak meg, és „sokan azok közül, akik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló utálatosságra” (Dn. 12:2). Azok, akik a harmadik angyal üzenetébe vetett hittel haltak meg, megdicsőülten jönnek elő sírjukból, hogy meghallják, amikor Isten békeszövetséget köt törvénye megtartóival. Azok is, „akik Őt általszegezték” (Jel. 1:7), akik gúnyolódtak és nevettek Krisztus haláltusáján; és akik a leghevesebben támadták igazságát és népét, feltámadnak, hogy meglássák Krisztus dicsőségét és a hűségesek megdicsőítését. {GC 637.1}   

Thick clouds still cover the sky; yet the sun now and then breaks through, appearing like the avenging eye of Jehovah. Fierce lightnings leap from the heavens, enveloping the earth in a sheet of flame. Above the terrific roar of thunder, voices, mysterious and awful, declare the doom of the wicked. The words spoken are not comprehended by all; but they are distinctly understood by the false teachers. Those who a little before were so reckless, so boastful and defiant, so exultant in their cruelty to God's commandment-keeping people, are now overwhelmed with consternation and shuddering in fear. Their wails are heard above the sound of the elements. Demons acknowledge the deity of Christ and tremble before His power, while men are supplicating for mercy and groveling in abject terror. {GC 637.2}

Az eget még mindig vastag felhők takarják, de már időnként látható a nap, amely Jahve bosszút árasztó szemének tűnik. Az égből vad villámok cikáznak, és lángszőnyeggel borítják el a földet. A rettenetes égzengést titokzatos, félelmes hangok harsogják túl, és meghirdetik a gonoszok pusztulását. E szavakat nem érti mindenki, de a hamis tanítók jól tudják, mit jelentenek. Akik még nem is olyan rég vakmerők, kérkedők, kihívók voltak, és ujjongva tiporták Isten törvénytartó népét, nem tudnak hova lenni a megdöbbenéstől, és reszketnek a félelemtől. Jajveszékelésük túlharsogja az elemek tombolását. A démonok elismerik Krisztus istenségét, reszketnek hatalma előtt. És páni félelemtől fetrengő emberek irgalomért esedeznek. {GC 637.2}   

Said the prophets of old, as they beheld in holy vision the day of God: “Howl ye; for the day of the Lord is at hand; it shall come as a destruction from the Almighty.” Isaiah 13:6. “Enter into the rock, and hide thee in the dust, for fear of the Lord, and for the glory of His majesty. The lofty looks of man shall be humbled, and the haughtiness of men shall be bowed down, and the Lord alone shall be exalted in that day. For the day of the Lord of hosts shall be upon everyone that is proud and lofty, and upon everyone that is lifted up; and he shall be brought low.” “In that day a man shall cast the idols of his silver, and the idols of his gold, which they made each one for himself to worship, to the moles and to the bats; to go into the clefts of the rocks, and into the tops of the ragged rocks, for fear of the Lord, and for the glory of His majesty, when He ariseth to shake terribly the earth.” Isaiah 2:10-12, 20, 21, margin. {GC 638.1}

Az ősi próféta, aki látomásban szemlélte az ítélet napját, ezt mondta: „Jajgassatok, mert közel van az Úrnak napja, mint pusztító hatalom jő a Mindenhatótól” (Ésa. 13:6). „Menj be a kősziklába, és rejtőzzél el a porba az Úr félelme elől, és az Ő nagyságának dicsősége előtt! A kevély szemű közember megaláztatik, és a főemberek magassága porba hajtatik, és csak az Úr magasztaltatik fel ama napon. Mert a seregek Urának napja eljő minden kevély és magas ellen, és minden felemelkedett ellen, és az megaláztatik.” „Ama napon odadobja az ember ezüst bálványait és arany bálványait, miket magának csinált, hogy azok előtt meghajoljon, a vakondokoknak és denevéreknek, hogy elmenjen a sziklák lyukaiba és a hegyek hasadékaiba, az Úr félelme elől és az Ő nagyságának dicsősége előtt, mikor felkél, hogy megrettentse a földet.” (Ésa. 2:10–12, 20–21) {GC 638.1}   

Through a rift in the clouds there beams a star whose brilliancy is increased fourfold in contrast with the darkness. It speaks hope and joy to the faithful, but severity and wrath to the transgressors of God's law. Those who have sacrificed all for Christ are now secure, hidden as in the secret of the Lord's pavilion. They have been tested, and before the world and the despisers of truth they have evinced their fidelity to Him who died for them. A marvelous change has come over those who have held fast their integrity in the very face of death. They have been suddenly delivered from the dark and terrible tyranny of men transformed to demons. Their faces, so lately pale, anxious, and haggard, are now aglow with wonder, faith, and love. Their voices rise in triumphant song: “God is our refuge and strength, a very present help in trouble. Therefore will not we fear, though the earth be removed, and though the mountains be carried into the midst of the sea; though the waters thereof roar and be troubled, though the mountains shake with the swelling thereof.” Psalm 46:1-3. {GC 638.2}

Csillag tűnik elő egy felhőhasadékban. A sötét háttérben fénye négyszeresére nő. A remény és az öröm üzenetét hozza a hűségeseknek, de szigorral és haraggal tekint az Isten törvényét megszegőkre. Azok, akik mindent feláldoztak Krisztusért, most az Úr sátrának rejtekében biztonságban vannak. Próbára lettek téve, de a világ és az igazság megvetői előtt megmutatták, hogy hívek az értük meghalt Krisztushoz. Csodálatos változás történik azokkal, akik még a halállal farkasszemet nézve is szilárdan megőrizték feddhetetlenségüket. Hirtelen megszabadulnak a démonoktól megszállt emberek sötét és rettentő zsarnokságától. Arcukon, amely nemrég még sápadt, gondterhelt és elgyötört volt, most a csodálat, a hit és a szeretet ragyog. Ajkukon felcsendül a diadalmas ének: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe: zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek rendülhetnek meg háborgásától” (Zsolt. 46:2–4). {GC 638.2}   

While these words of holy trust ascend to God, the clouds sweep back, and the starry heavens are seen, unspeakably glorious in contrast with the black and angry firmament on either side. The glory of the celestial city streams from the gates ajar. Then there appears against the sky a hand holding two tables of stone folded together. Says the prophet: “The heavens shall declare His righteousness: for God is judge Himself.” Psalm 50:6. That holy law, God's righteousness, that amid thunder and flame was proclaimed from Sinai as the guide of life, is now revealed to men as the rule of judgment. The hand opens the tables, and there are seen the precepts of the Decalogue, traced as with a pen of fire. The words are so plain that all can read them. Memory is aroused, the darkness of superstition and heresy is swept from every mind, and God's ten words, brief, comprehensive, and authoritative, are presented to the view of all the inhabitants of the earth. {GC 639.1}

Miközben az ének, amely szent hitről tanúskodik, Isten felé száll, a felhők elvonulnak, és láthatóvá lesz a csillagos ég, amely leírhatatlan fényben tündököl a sötét és haragos mennybolt hátterében. A mennyei város dicsősége átsugárzik a félig nyitott ajtókon. Majd az égen megjelenik egy kéz. Két egymásba hajtott kőtáblát tart. A próféta ezt mondja: „Az egek kijelentik az Ő igazságát, mert az Isten bíró” (Zsolt. 50:6). A szent törvény, Isten igazsága, amely mennydörgés és fényesség közepette az élet kalauzaként hangzott el a Sinai-hegyről, most az ítélet mércéjeként tárul az emberek elé. A kéz szétnyitja a táblákat, és a Tízparancsolat szabályai tüzes tollal írt igéknek látszanak, és oly tisztán rajzolódnak ki, hogy mindenki el tudja olvasni. Az emlékek megélénkülnek, a babonaság és az eretnekség sötétsége szertefoszlik, és Isten tíz rövid, átfogó, hiteles igéje a föld minden lakója elé tárul. {GC 639.1}   

It is impossible to describe the horror and despair of those who have trampled upon God's holy requirements. The Lord gave them His law; they might have compared their characters with it and learned their defects while there was yet opportunity for repentance and reform; but in order to secure the favor of the world, they set aside its precepts and taught others to transgress. They have endeavored to compel God's people to profane His Sabbath. Now they are condemned by that law which they have despised. With awful distinctness they see that they are without excuse. They chose whom they would serve and worship. “Then shall ye return, and discern between the righteous and the wicked, between him that serveth God and him that serveth Him not.” Malachi 3:18. {GC 639.2}

Lehetetlen azoknak a rémületét és kétségbeesését leírni, akik lábbal tiporták Isten szent kívánalmait. Isten kinyilatkoztatta nekik törvényét, összemérhették volna vele jellemüket, és megláthatták volna hibáikat, míg alkalmuk volt a megtérésre és megújulásra. De a világ kegyének elnyeréséért elvetették Isten rendelkezéseit, és másokat is törvényszegésre tanítottak. Isten népét szombatrontásra akarták kényszeríteni. Most az a törvény, amelyet semmibe vettek, elítéli őket. Meg kell látniuk a félelmes valóságot: hogy nincs semmi mentségük. Ők döntötték el, hogy kit fognak szolgálni és imádni. „Akkor ismét látni fogjátok, hogy különbség van az igaz és a bűnös között, az Istent tisztelők és az Őt nem tisztelők között” (Mal. 3:18). {GC 639.2}   

The enemies of God's law, from the ministers down to the least among them, have a new conception of truth and duty. Too late they see that the Sabbath of the fourth commandment is the seal of the living God. Too late they see the true nature of their spurious sabbath and the sandy foundation upon which they have been building. They find that they have been fighting against God. Religious teachers have led souls to perdition while professing to guide them to the gates of Paradise. Not until the day of final accounts will it be known how great is the responsibility of men in holy office and how terrible are the results of their unfaithfulness. Only in eternity can we rightly estimate the loss of a single soul. Fearful will be the doom of him to whom God shall say: Depart, thou wicked servant. {GC 640.1}

Isten törvényének ellenségei – a papoktól a legkisebb emberig – most új fogalmat kapnak az igazságról és a kötelességről. Túl későn ismerik fel, hogy a negyedik parancsolatban foglalt szombat az élő Isten pecsétje. Túl későn látják meg a hamis szombat valódi jellegét, és azt, hogy fövény volt az az alap, amelyre építettek. Rádöbbennek arra, hogy Isten ellen harcolnak. A vallás tanítói sok embert romlásba vittek, miközben azt hazudták, hogy az Éden kapujához vezetik őket. Csak a végső leszámoláskor derül ki, milyen nagy a felelősségük a szent tisztséget viselő embereknek, és milyen súlyos következményekkel jár a hűtlenségük. Csak az örökkévalóságban fogjuk igazán megérteni, hogy milyen veszteség egyetlen lélek elvesztése. Félelmes lesz annak az embernek a végzete, akinek Isten ezt fogja mondani: Távozz tőlem, gonosz szolga! {GC 640.1}   

The voice of God is heard from heaven, declaring the day and hour of Jesus’ coming, and delivering the everlasting covenant to His people. Like peals of loudest thunder His words roll through the earth. The Israel of God stand listening, with their eyes fixed upward. Their countenances are lighted up with His glory, and shine as did the face of Moses when he came down from Sinai. The wicked cannot look upon them. And when the blessing is pronounced on those who have honored God by keeping His Sabbath holy, there is a mighty shout of victory. {GC 640.2}

Isten a mennyből fogja meghirdetni Jézus eljövetelének napját és óráját, és megkötni népével az örökkévaló szövetséget. Szavai zúgó mennydörgésként zengenek végig a földön. Isten Izraele figyel, felfelé tekint. Arcuk Isten dicsőségétől fénylik, mint a Sinai-hegyről alászálló Mózesé. A gonoszok képtelenek rájuk tekinteni. Amikor pedig az áldás elhangzik azok felett, akik a szombat megszentelésével megdicsőítették Istent, hatalmas győzelmi kiáltás hangzik fel. {GC 640.2}   

Soon there appears in the east a small black cloud, about half the size of a man's hand. It is the cloud which surrounds the Saviour and which seems in the distance to be shrouded in darkness. The people of God know this to be the sign of the Son of man. In solemn silence they gaze upon it as it draws nearer the earth, becoming lighter and more glorious, until it is a great white cloud, its base a glory like consuming fire, and above it the rainbow of the covenant. Jesus rides forth as a mighty conqueror. Not now a “Man of Sorrows,” to drink the bitter cup of shame and woe, He comes, victor in heaven and earth, to judge the living and the dead. “Faithful and True,” “in righteousness He doth judge and make war.” And “the armies which were in heaven” (Revelation 19:11, 14) follow Him. With anthems of celestial melody the holy angels, a vast, unnumbered throng, attend Him on His way. The firmament seems filled with radiant forms—“ten thousand times ten thousand, and thousands of thousands.” No human pen can portray the scene; no mortal mind is adequate to conceive its splendor. “His glory covered the heavens, and the earth was full of His praise. And His brightness was as the light.” Habakkuk 3:3, 4. As the living cloud comes still nearer, every eye beholds the Prince of life. No crown of thorns now mars that sacred head; but a diadem of glory rests on His holy brow. His countenance outshines the dazzling brightness of the noonday sun. “And He hath on His vesture and on His thigh a name written, King of kings, and Lord of lords.Revelation 19:16. {GC 640.3}

Nemsokára keleten megjelenik egy kicsiny fekete felhő. A távolból sötétnek látszó felhő körülveszi a Megváltót. Isten népe ebben a felhőben felismeri az Emberfiának jelét. Ünnepélyes csendben figyelik a föld felé közeledő és egyre fényesebb és dicsőségesebb felhőt, mígnem nagy fehér felhő lesz belőle, amely megemésztő dicsőségként fénylik. Felette a szövetség szivárványa ível. Jézus hatalmas győzőként lép elő. Most nem „fájdalmak férfia”-ként jön, hogy kiigya a szégyen és a szenvedés keserű poharát, hanem a menny és a föld győzteseként, az élők és holtak bírájaként, aki „hiv és igaz”; aki „igazságosan ítél és hadakozik”. „És mennyei seregek követik... vala Őt” (Jel. 19:11, 14). A királyt útján szent angyalok hatalmas, megszámlálhatatlan sokasága kíséri. Ajkukon dicsőítő ének, mennyei dallam hangzik. Az égen számtalan tündöklő alak látható – „tízezerszer tízezer és ezerszer ezer”. Emberi tollal nem lehet megrajzolni ezt a képet; az a tündöklés meghaladja az emberi képzeletet. „Dicsősége elborítja az egeket, és dicséretével megtelik a föld. Ragyogása, mint a napé.” (Hab. 3:3–4) Amint az „élő” felhő közelebb ér, minden szem meglátja az élet Fejedelmét. Szent fejét nem csúfítja töviskorona. Szent homlokán a dicsőség királyi koronája tündököl. Arca fényesebb, mint a vakító déli nap. „És az Ő ruháján és tomporán oda vala írva az Ő neve: királyoknak Királya és uraknak Ura.” (Jel. 19:16) {GC 640.3}   

Before His presence “all faces are turned into paleness;” upon the rejecters of God's mercy falls the terror of eternal despair. “The heart melteth, and the knees smite together, ... and the faces of them all gather blackness.” Jeremiah 30:6; Nahum 2:10. The righteous cry with trembling: “Who shall be able to stand?” The angels’ song is hushed, and there is a period of awful silence. Then the voice of Jesus is heard, saying: “My grace is sufficient for you.” The faces of the righteous are lighted up, and joy fills every heart. And the angels strike a note higher and sing again as they draw still nearer to the earth. {GC 641.1}

Közelében minden arc „fakósárgává” válik. Isten kegyelmének visszautasítóit az örök nyomorúság rettegése lepi meg. „Szíve megolvadt, a térdek reszketnek..., mindnyájuk arca elvesztette pirosságát.” (Jer. 30:6; Náh. 2:10) Az igazak reszketve kiáltják: „Ki állhat meg?” Az angyalok ajkán elhal az ének, és egy ideig félelmes csend van. Majd Jézus hangja hallható. Ezt mondja: „Elég néked az én kegyelmem.” Az igazak arca felragyog, és minden szívet öröm tölt be. Az angyalok pedig, akik közelednek a földhöz, egyre hangosabban kezdenek énekelni. {GC 641.1}   

The King of kings descends upon the cloud, wrapped in flaming fire. The heavens are rolled together as a scroll, the earth trembles before Him, and every mountain and island is moved out of its place. “Our God shall come, and shall not keep silence: a fire shall devour before Him, and it shall be very tempestuous round about Him. He shall call to the heavens from above, and to the earth, that He may judge His people.” Psalm 50:3, 4. {GC 641.2}

A királyok Királya leereszkedik a lángoló tűz övezte felhőn. Az ég tekercsszerűen felgöngyölödik, a föld remeg, minden hegy és minden sziget kimozdul a helyéből. „Eljön a mi Istenünk, és nem hallgat; emésztő tűz van előtte, s körülötte erős forgószél. Hívja az egeket onnan felül, és a földet, hogy megítélje népét.” (Zsolt. 50:3–4) {GC 641.2}   

“And the kings of the earth, and the great men, and the rich men, and the chief captains, and the mighty men, and every bondman, and every freeman, hid themselves in the dens and in the rocks of the mountains; and said to the mountains and rocks, Fall on us, and hide us from the face of Him that sitteth on the throne, and from the wrath of the Lamb: for the great day of His wrath is come; and who shall be able to stand?” Revelation 6:15-17. {GC 642.1}

„És a földnek királyai és a fejedelmek és a gazdagok és a vezérek és a hatalmasak, és minden szolga és minden szabad, elrejték magukat a barlangokba és a hegyek kőszikláiba; és mondának a hegyeknek és a kőszikláknak: Essetek mireánk, és rejtsetek el minket annak színe elől, aki a királyi székben ül, és a Bárány haragjától: mert eljött az Ő haragjának ama nagy napja; és ki állhat meg?” (Jel. 6:15–17) {GC 642.1}   

The derisive jests have ceased. Lying lips are hushed into silence. The clash of arms, the tumult of battle, “with confused noise, and garments rolled in blood” (Isaiah 9:5), is stilled. Nought now is heard but the voice of prayer and the sound of weeping and lamentation. The cry bursts forth from lips so lately scoffing: “The great day of His wrath is come; and who shall be able to stand?” The wicked pray to be buried beneath the rocks of the mountains rather than meet the face of Him whom they have despised and rejected. {GC 642.2}

Elhallgat a gúnyolódó tréfálkozás. A hazug ajkak elnémulnak. Megszűnik a fegyverek zaja, a csata kavargása, a saruk harci zaja, és nincs többé „vérbe fertőztetett öltözet” (Ésa. 9:5). Csak az ima, a sírás és a jajveszékelés hangja hallatszik. A nemrég még gúnyolódó ajkak ezt kiáltják: „Eljött az Ő haragjának ama nagy napja; és ki állhat meg?”. A gonoszok azért imádkoznak, hogy inkább a hegyek sziklái temessék el őket, mintsem találkozzanak azzal, akit semmibe vettek és elutasítottak. {GC 642.2}   

That voice which penetrates the ear of the dead, they know. How often have its plaintive, tender tones called them to repentance. How often has it been heard in the touching entreaties of a friend, a brother, a Redeemer. To the rejecters of His grace no other could be so full of condemnation, so burdened with denunciation, as that voice which has so long pleaded: “Turn ye, turn ye from your evil ways; for why will ye die?” Ezekiel 33:11. Oh, that it were to them the voice of a stranger! Says Jesus: “I have called, and ye refused; I have stretched out My hand, and no man regarded; but ye have set at nought all My counsel, and would none of My reproof.” Proverbs 1:24, 25. That voice awakens memories which they would fain blot out—warnings despised, invitations refused, privileges slighted. {GC 642.3}

Ismerik azt a hangot, amely behatol a halottak fülébe. Hányszor hívta megtérésre őket e szomorú, kedves hang! Hányszor szólalt meg barátnak, testvérnek a Megváltó szívhez szóló kérlelése! A kegyelem elutasítóinak semmi sem szólhat olyan kárhoztatóan, vádolóan, mint az a hang, amely oly sokáig esdekelte: „Térjetek meg, térjetek meg gonosz utaitokról! Hiszen miért halnátok meg?” (Ez. 33:11) Ó, ha ez a hang ismeretlen lett volna nekik! Jézus ezt mondja: „Hívtalak titeket, és vonakodtatok, kiterjesztém az én kezemet, és senki eszébe nem vette; és elhagytátok minden én tanácsomat, és az én feddésemmel nem gondoltatok” (Pld. 1:24–25). Ez a hang emlékeket ébreszt bennük, amelyeket szívesen elfelejtenének – a semmibe vett intéseket, a visszautasított hívásokat, a lebecsült kiváltságokat. {GC 642.3}   

There are those who mocked Christ in His humiliation. With thrilling power come to their minds the Sufferer's words, when, adjured by the high priest, He solemnly declared: “Hereafter shall ye see the Son of man sitting on the right hand of power, and coming in the clouds of heaven.” Matthew 26:64. Now they behold Him in His glory, and they are yet to see Him sitting on the right hand of power. {GC 643.1}

Ott vannak azok is, akik kigúnyolták a megalázott, szenvedő Krisztust. Lelkük megremeg, amikor eszükbe jutnak a főpap felszólítására mondott ünnepélyes szavai: „Mostantól fogva meglátjátok az embernek Fiát ülni az Istennek hatalmas jobbján, és eljőni az égnek felhőiben” (Mt. 26:64). És most látják dicsőségben, és látniuk kell azt is, hogy Isten jobbján ül. {GC 643.1}   

Those who derided His claim to be the Son of God are speechless now. There is the haughty Herod who jeered at His royal title and bade the mocking soldiers crown Him king. There are the very men who with impious hands placed upon His form the purple robe, upon His sacred brow the thorny crown, and in His unresisting hand the mimic scepter, and bowed before Him in blasphemous mockery. The men who smote and spit upon the Prince of life now turn from His piercing gaze and seek to flee from the overpowering glory of His presence. Those who drove the nails through His hands and feet, the soldier who pierced His side, behold these marks with terror and remorse. {GC 643.2}

Akik kinevették, amikor Isten Fiának nevezte magát, most szótlanok. Ott van a gőgös Heródes, aki gúnyt űzött Krisztus királyságából, és megparancsolta gúnyolódó katonáinak, hogy koronázzák Krisztust királlyá. Ott vannak azok is, akik durván vállára tették a bíborpalástot, szent homlokára a töviskoszorút, a „jogart” a kezébe adták, és gúnyolódva, átkozódva térdet hajtottak előtte. Akik ütötték és leköpték az élet Fejedelmét, azok most nem tudják elviselni átható tekintetét, és menekülnek megemésztő dicsősége elől. A katona, aki átszúrta oldalát, az emberek, akik átszögezték a kezét és a lábát, rémülten és bűntudattal nézik a szögek és a dárda nyomát. {GC 643.2}   

With awful distinctness do priests and rulers recall the events of Calvary. With shuddering horror they remember how, wagging their heads in satanic exultation, they exclaimed: “He saved others; Himself He cannot save. If He be the King of Israel, let Him now come down from the cross, and we will believe Him. He trusted in God; let Him deliver Him now, if He will have Him.” Matthew 27:42, 43. {GC 643.3}

A papok és a főemberek előtt megdöbbentő pontossággal elevenednek fel a Golgota eseményei. Rémült borzongással emlékeznek vissza, miként kiáltották ujjongva, fejüket csóválva: „Másokat megtartott, magát nem tudja megtartani. Ha Izrael királya, szálljon le most a keresztről, és majd hiszünk neki. Bízott az Istenben; mentse meg most Őt, ha akarja” (Mt. 27:42–43). {GC 643.3}   

Vividly they recall the Saviour's parable of the husbandmen who refused to render to their lord the fruit of the vineyard, who abused his servants and slew his son. They remember, too, the sentence which they themselves pronounced: The lord of the vineyard “will miserably destroy those wicked men.” In the sin and punishment of those unfaithful men the priests and elders see their own course and their own just doom. And now there rises a cry of mortal agony. Louder than the shout, “Crucify Him, crucify Him,” which rang through the streets of Jerusalem, swells the awful, despairing wail, “He is the Son of God! He is the true Messiah!” They seek to flee from the presence of the King of kings. In the deep caverns of the earth, rent asunder by the warring of the elements, they vainly attempt to hide. {GC 643.4}

Jól emlékeznek a példázatra, amelyet a Megváltó azokról a szőlőmunkásokról mondott, akik megtagadták gazdájuktól a szőlőskert termését, bántalmazták szolgáit, és a fiát megölték. Az ítéletre is emlékeznek, amit ők mondtak ki: A szőlőskert ura „mint gonoszokat gonoszul elveszti őket”. A papok és a vének a saját eljárásukat és megérdemelt végzetüket ismerték fel e hűtlen emberek bűnében és büntetésében. Halálos gyötrelmükben kiáltozni kezdenek. A Jeruzsálem utcáin egykor végig harsogó „feszítsd meg, feszítsd meg” kiáltásnál hangosabb ez az ijesztő, kétségbeesett sikoltás: „Ő az Isten Fia, az igazi Messiás!”. És szeretnének elmenekülni a királyok Királyának közelségéből. De az elemek harcában széthasadt föld mély üregeiben hiába próbálnak elrejtőzni. {GC 643.4}   

In the lives of all who reject truth there are moments when conscience awakens, when memory presents the torturing recollection of a life of hypocrisy and the soul is harassed with vain regrets. But what are these compared with the remorse of that day when “fear cometh as desolation,” when “destruction cometh as a whirlwind”! Proverbs 1:27. Those who would have destroyed Christ and His faithful people now witness the glory which rests upon them. In the midst of their terror they hear the voices of the saints in joyful strains exclaiming: “Lo, this is our God; we have waited for Him, and He will save us.” Isaiah 25:9. {GC 644.1}

Az igazság megtagadóinak életében vannak pillanatok, amikor megjelennek előttük képmutató életük kínzó emlékei, lelkiismeretük felébred, és lelkük eleped a mit sem érő sajnálkozástól. De ez nem is hasonlítható ahhoz a bűntudathoz, amely akkor támad bennük, amikor „eljő, mint vihar, az, amitől féltek”, és a nyomorúság, „mint forgószél, elközelget!” (Pld. 1:27) Akkor azok, akik Krisztust és hű népét el akarták pusztítani, meglátják a megdicsőültekre sugárzó fényességet, és rémüldözésük közben hallják a szentek boldog kiáltását: „Ímé Istenünk, akit mi vártunk, és aki megtart minket” (Ésa. 25:9). {GC 644.1}   

Amid the reeling of the earth, the flash of lightning, and the roar of thunder, the voice of the Son of God calls forth the sleeping saints. He looks upon the graves of the righteous, then, raising His hands to heaven, He cries: “Awake, awake, awake, ye that sleep in the dust, and arise!” Throughout the length and breadth of the earth the dead shall hear that voice, and they that hear shall live. And the whole earth shall ring with the tread of the exceeding great army of every nation, kindred, tongue, and people. From the prison house of death they come, clothed with immortal glory, crying: “O death, where is thy sting? O grave, where is thy victory?” 1 Corinthians 15:55. And the living righteous and the risen saints unite their voices in a long, glad shout of victory. {GC 644.2}

A föld rázkódása, a villámok cikázása és az ég zengése közepette hívja elő Isten Fia az alvó szenteket. Kezét az ég felé emeli, és az igazak sírjára tekintve kiáltja: „Ébredjetek, ébredjetek, ébredjetek, ti, akik alusztok a porban, és keljetek fel!”. A halottak az egész földön meghallják ezt a hangot, és akik hallják – minden nemzetségből, ágazatból, nyelvből és népből mérhetetlen sokan életre kelnek. A halál tömlöcéből lépnek elő, hervadhatatlan dicsőségben. Lépésük zajától zeng a föld. „Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?” (I. Kor. 15:55) – kiáltják. Az élő igazak és a feltámadt szentek hangja boldog győzelmi kiáltásban olvad össze. {GC 644.2}   

All come forth from their graves the same in stature as when they entered the tomb. Adam, who stands among the risen throng, is of lofty height and majestic form, in stature but little below the Son of God. He presents a marked contrast to the people of later generations; in this one respect is shown the great degeneracy of the race. But all arise with the freshness and vigor of eternal youth. In the beginning, man was created in the likeness of God, not only in character, but in form and feature. Sin defaced and almost obliterated the divine image; but Christ came to restore that which had been lost. He will change our vile bodies and fashion them like unto His glorious body. The mortal, corruptible form, devoid of comeliness, once polluted with sin, becomes perfect, beautiful, and immortal. All blemishes and deformities are left in the grave. Restored to the tree of life in the long-lost Eden, the redeemed will “grow up” (Malachi 4:2) to the full stature of the race in its primeval glory. The last lingering traces of the curse of sin will be removed, and Christ's faithful ones will appear in “the beauty of the Lord our God,” in mind and soul and body reflecting the perfect image of their Lord. Oh, wonderful redemption! long talked of, long hoped for, contemplated with eager anticipation, but never fully understood. {GC 644.3}

A halottak olyan termettel támadnak fel, amilyennel a sírba szálltak. Ádám is a feltámadt sokaság között áll. Alakja méltóságteljes, alig kisebb, mint az Isten Fiáé. Élesen különbözik a későbbi nemzedékektől. Ez is mutatja, hogy az emberiség elkorcsosult. De az igazak az örök ifjúság frissességével és elevenségével támadnak fel. Isten kezdetben nemcsak a maga jellemének, de alakjának és arcának hasonlatosságára is teremtette az embert. A bűn azonban eltorzította Isten képmását, és majdnem kitörölte az emberből. De Krisztus eljött, hogy visszaadja azt, ami elveszett. Ő át fogja változtatni a mi nyomorúságos testünket, és hasonlóvá teszi az Ő dicsőséges testéhez. A halandó romlandó test, amelyet eltorzított és beszennyezett a bűn, tökéletes, szép és halhatatlan lesz. Minden fogyatékosság és rútság a sírban marad. A rég elvesztett Édenbe – az élet fájához – visszavitt üdvözültek növekedni fognak, mígnem elérik kezdetben kapott méltóságteljes magasságukat. A bűn átkának utolsó maradványa is eltűnik, és Krisztus hű gyermekei „az Úrnak, a mi Istenünknek” szépségét fogják viselni, és testben, lélekben, értelemben Uruk tökéletes hasonmását fogják tükrözni. Ó, sokat emlegetett, régóta remélt, türelmetlenül várt, de igazán soha meg nem értett, csodálatos üdvösség! {GC 644.3}   

The living righteous are changed “in a moment, in the twinkling of an eye.” At the voice of God they were glorified; now they are made immortal and with the risen saints are caught up to meet their Lord in the air. Angels “gather together His elect from the four winds, from one end of heaven to the other.” Little children are borne by holy angels to their mothers’ arms. Friends long separated by death are united, nevermore to part, and with songs of gladness ascend together to the City of God. {GC 645.1}

Az élő igazak „nagy hirtelen, egy szempillantásban” elváltoznak. Isten szava nyomán megdicsőülnek; Isten halhatatlanná teszi őket, és a feltámadt szentekkel együtt elragadja őket az Úr elé a levegőbe. Az angyalok „egybegyűjtik az Ő választottait a négy szelek felől, a föld egyik végétől a másik végéig”. A kicsi gyermekeket szent angyalok helyezik anyjuk karjába. Barátok, akiket régen elszakított egymástól a halál, újra találkoznak, hogy soha többé el ne váljanak. Most boldogan énekelve együtt emelkednek fel Isten városába. {GC 645.1}   

On each side of the cloudy chariot are wings, and beneath it are living wheels; and as the chariot rolls upward, the wheels cry, “Holy,” and the wings, as they move, cry, “Holy,” and the retinue of angels cry, “Holy, holy, holy, Lord God Almighty.” And the redeemed shout, “Alleluia!” as the chariot moves onward toward the New Jerusalem. {GC 645.2}

A felhőhintó oldalán szárnyak vannak; alatta pedig élő kerekek; és amint a szekér felfelé gurul, a kerekek ezt kiáltják: „ Szent!”. Útközben a szárnyak is kiáltják: „Szent!”, és a kísérő angyalok is kiáltják: „Szent, szent, szent, az Úr Isten, a Mindenható!” És amint a szekér az Új Jeruzsálem felé gördül, a megváltottak „Hallelujá”-t zengenek. {GC 645.2}   

Before entering the City of God, the Saviour bestows upon His followers the emblems of victory and invests them with the insignia of their royal state. The glittering ranks are drawn up in the form of a hollow square about their King, whose form rises in majesty high above saint and angel, whose countenance beams upon them full of benignant love. Throughout the unnumbered host of the redeemed every glance is fixed upon Him, every eye beholds His glory whose “visage was so marred more than any man, and His form more than the sons of men.” Upon the heads of the overcomers, Jesus with His own right hand places the crown of glory. For each there is a crown, bearing his own “new name” (Revelation 2:17), and the inscription, “Holiness to the Lord.” In every hand are placed the victor's palm and the shining harp. Then, as the commanding angels strike the note, every hand sweeps the harp strings with skillful touch, awaking sweet music in rich, melodious strains. Rapture unutterable thrills every heart, and each voice is raised in grateful praise: “Unto Him that loved us, and washed us from our sins in His own blood, and hath made us kings and priests unto God and His Father; to Him be glory and dominion for ever and ever.” Revelation 1:5, 6. {GC 645.3}

A Megváltó, mielőtt belép Isten Városába, átadja követőinek győzelmük szimbólumait, és rájuk helyezi királyságuk rangjeleit. A fénylő sorok négyszöget alkotnak Királyuk körül, akinek fenséges alakja messze kimagaslik a szentek és az angyalok között. Szeméből sugárzik a jóság és a szeretet. Az üdvözültek megszámlálhatatlan sokasága Krisztusra függeszti tekintetét. Minden szem az Ő dicsőségét szemléli, akinek „rút, nem emberi volt ábrázatja, és alakja sem ember fiaié”. Jézus a dicsőség koronáját saját jobbjával helyezi a győzők fejére. Mindenkinek van koronája; rajta új neve (Jel. 2:17) és ez a felirat áll: „Szentség az Úrnak.” Jézus minden kézbe győzelmi koronát és csillogó hárfát tesz. Amikor a parancsnokló angyalok megadják a hangot, az üdvözültek ujjai ügyesen futnak végig a hárfa húrjain, és sokszínű dallamot csalnak ki belőlük. Minden szív leírhatatlan örömmámorban úszik, és minden száj hálás dicséretre nyílik: „Annak, aki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinktől az Ő vére által, és tett minket királyokká és papokká az Ő Istenének és Atyjának: annak dicsőség és hatalom mind örökkön örökké!” (Jel. 1:5–6) {GC 645.3}   

Before the ransomed throng is the Holy City. Jesus opens wide the pearly gates, and the nations that have kept the truth enter in. There they behold the Paradise of God, the home of Adam in his innocency. Then that voice, richer than any music that ever fell on mortal ear, is heard, saying: “Your conflict is ended.” “Come, ye blessed of My Father, inherit the kingdom prepared for you from the foundation of the world.” {GC 646.1}

A Szent Város a megváltottak elé tárul. Jézus szélesre tárja gyöngykapuit. Az igazság megtartói belépnek rajtuk, és megpillantják az Édent, az ártatlan Ádám otthonát. Halandó fül által soha nem hallott hangon e szavak hallatszanak: „Küzdelmetek véget ért.” „Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.” {GC 646.1}   

Now is fulfilled the Saviour's prayer for His disciples: “I will that they also, whom Thou hast given Me, be with Me where I am.” “Faultless before the presence of His glory with exceeding joy” (Jude 24), Christ presents to the Father the purchase of His blood, declaring: “Here am I, and the children whom Thou hast given Me.” “Those that Thou gavest Me I have kept.” Oh, the wonders of redeeming love! the rapture of that hour when the infinite Father, looking upon the ransomed, shall behold His image, sin's discord banished, its blight removed, and the human once more in harmony with the divine! {GC 646.2}

Ekkor teljesedik az az ima, amelyet a Megváltó tanítványaiért mondott: „Akiket nékem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is énvelem legyenek.” Krisztus az Atya elé, „az Ő dicsősége elé” állítja „feddhetetlenségben nagy örömmel” (Júd. 24) azokat, akiket vérén vásárolt meg, és ezt mondja: „Ímhol vagyok én és a fiak, kiket Te adtál nekem.” „Akiket nékem adtál, megőrizém.” A megváltó szeretet csodái ezek! Mily mámoros örömet hoz az az óra, amikor az örökkévalóság Atyja a megváltottakra tekintve meglátja a saját képmását, amikor a bűn torzítása megszűnik, rontása elmúlik, és az ember újra összhangba kerül Istennel. {GC 646.2}   

With unutterable love, Jesus welcomes His faithful ones to the joy of their Lord. The Saviour's joy is in seeing, in the kingdom of glory, the souls that have been saved by His agony and humiliation. And the redeemed will be sharers in His joy, as they behold, among the blessed, those who have been won to Christ through their prayers, their labors, and their loving sacrifice. As they gather about the great white throne, gladness unspeakable will fill their hearts, when they behold those whom they have won for Christ, and see that one has gained others, and these still others, all brought into the haven of rest, there to lay their crowns at Jesus’ feet and praise Him through the endless cycles of eternity. {GC 647.1}

Jézus leírhatatlan szeretettel köszönti hűséges gyermekeit „Uruk örömében”. A Megváltó boldog, hogy a dicsőség országában láthatja a gyötrelme és megaláztatása árán megmentett lelkeket. Az üdvözültek osztoznak örömében, amikor a szentek között észreveszik azokat, akik imáik, fáradozásuk, szeretetük és áldozatuk nyomán tértek Krisztushoz. A fenséges fehér trón köré gyűlve, kimondhatatlan öröm tölti el szívüket, amikor meglátják azokat, akiket ők vezettek Krisztushoz. Látják, hogy e hivők is megnyertek másokat, és az ő gyümölcsük is újakat. Mindnyájan révbe jutottak. Koronájukat Jézus lábához teszik, és dicsérik Őt a végtelen örökkévalóságon át. {GC 647.1}   

As the ransomed ones are welcomed to the City of God, there rings out upon the air an exultant cry of adoration. The two Adams are about to meet. The Son of God is standing with outstretched arms to receive the father of our race—the being whom He created, who sinned against his Maker, and for whose sin the marks of the crucifixion are borne upon the Saviour's form. As Adam discerns the prints of the cruel nails, he does not fall upon the bosom of his Lord, but in humiliation casts himself at His feet, crying: “Worthy, worthy is the Lamb that was slain!” Tenderly the Saviour lifts him up and bids him look once more upon the Eden home from which he has so long been exiled. {GC 647.2}

Amikor Jézus Isten városában fogadja a megváltottakat, elragadtatott ujjongás zeng át a légen. A két Ádám találkozik. Isten Fia kitárt karral fogadja az emberiség ősét, akit Ő teremtett, aki Alkotója ellen vétkezett, akinek a bűnéért a Megváltó a keresztre feszítés nyomát a testén viseli. Amikor Ádám megpillantja a durva szögek helyét, Urának nem a keblére, hanem alázattal a lábához borul, és így kiált: „Méltó, méltó a megöletett Bárány!” A Megváltó gyengéden felemeli Ádámot, és tekintetét rég elvesztett édeni otthonára irányítja. {GC 647.2}   

After his expulsion from Eden, Adam's life on earth was filled with sorrow. Every dying leaf, every victim of sacrifice, every blight upon the fair face of nature, every stain upon man's purity, was a fresh reminder of his sin. Terrible was the agony of remorse as he beheld iniquity abounding, and, in answer to his warnings, met the reproaches cast upon himself as the cause of sin. With patient humility he bore, for nearly a thousand years, the penalty of transgression. Faithfully did he repent of his sin and trust in the merits of the promised Saviour, and he died in the hope of a resurrection. The Son of God redeemed man's failure and fall; and now, through the work of the atonement, Adam is reinstated in his first dominion. {GC 647.3}

Ádám élete az Édenből való kiűzetés után tele volt gyötrelemmel. Minden hervadó levél, minden áldozati állat, a gyönyörű természet minden betegsége, az ember tisztaságán ejtet szennyfoltok újra meg újra bűnére emlékeztették. Mérhetetlenül mardosta a bűntudat, amikor látta a sokasodó gonoszságot, és amikor óvó szavára az volt a szemrehányó válasz, hogy ő okozta a bűnt. Csaknem ezer éven át viselte türelmes alázattal vétkének büntetését. Őszintén megbánta bűnét. Bízott a megígért Megváltó érdemeiben, és a feltámadás reménységével halt meg. Isten Fia jóvá tette az ember kudarcát és bukását. Jézus engesztelő szolgálata nyomán Ádám visszakapja korábbi birodalmát. {GC 647.3}   

Transported with joy, he beholds the trees that were once his delight—the very trees whose fruit he himself had gathered in the days of his innocence and joy. He sees the vines that his own hands have trained, the very flowers that he once loved to care for. His mind grasps the reality of the scene; he comprehends that this is indeed Eden restored, more lovely now than when he was banished from it. The Saviour leads him to the tree of life and plucks the glorious fruit and bids him eat. He looks about him and beholds a multitude of his family redeemed, standing in the Paradise of God. Then he casts his glittering crown at the feet of Jesus and, falling upon His breast, embraces the Redeemer. He touches the golden harp, and the vaults of heaven echo the triumphant song: “Worthy, worthy, worthy is the Lamb that was slain, and lives again!” The family of Adam take up the strain and cast their crowns at the Saviour's feet as they bow before Him in adoration. {GC 648.1}

Ádám elragadtatással tekint a fákra, amelyekben egykor gyönyörködött. Ártatlan és boldog korában ő szedte le róluk a gyümölcsöt. Látja a szőlőt, amelyet ő ápolt, a virágokat, amelyeket egykor oly szívesen gondozott. Értelme felfogja, hogy valóság az, amit lát; hogy ez a kert tényleg a helyreállított Éden, amely pompásabb most, mint amikor elvesztette. A Megváltó az élet fájához vezeti. Szakít pompás gyümölcséből, és Ádámnak nyújtja. Ádám körülnéz, és az Édenben meglátja üdvözült családjának sok-sok tagját. Csillogó koronáját Jézus lábához teszi, és keblére borulva átöleli. Majd megérinti az aranyhárfát, és győzelmes énekét visszhangozza a mennybolt: „Méltó, méltó, méltó a Bárány, aki megöletett, és újra él!” Ádám családja átveszi a hangot. Koronájukat a Megváltó lábához teszik, és térdet hajtva imádják Őt. {GC 648.1}   

This reunion is witnessed by the angels who wept at the fall of Adam and rejoiced when Jesus, after His resurrection, ascended to heaven, having opened the grave for all who should believe on His name. Now they behold the work of redemption accomplished, and they unite their voices in the song of praise. {GC 648.2}

E megbékülésnek tanúi azok az angyalok, akik sírtak Ádám bukásán, és örültek, amikor a feltámadt Jézus – megnyitva a nevében hivők sírját – visszatért a mennybe. És most, látva, hogy a megváltás munkája lezárult, az angyalok is dicsénekbe kezdenek. {GC 648.2}   

Upon the crystal sea before the throne, that sea of glass as it were mingled with fire,—so resplendent is it with the glory of God,—are gathered the company that have “gotten the victory over the beast, and over his image, and over his mark, and over the number of his name.” With the Lamb upon Mount Zion, “having the harps of God,” they stand, the hundred and forty and four thousand that were redeemed from among men; and there is heard, as the sound of many waters, and as the sound of a great thunder, “the voice of harpers harping with their harps.” And they sing “a new song” before the throne, a song which no man can learn save the hundred and forty and four thousand. It is the song of Moses and the Lamb—a song of deliverance. None but the hundred and forty-four thousand can learn that song; for it is the song of their experience—an experience such as no other company have ever had. “These are they which follow the Lamb whithersoever He goeth.” These, having been translated from the earth, from among the living, are counted as “the first fruits unto God and to the Lamb.” Revelation 15:2, 3; 14:1-5. “These are they which came out of great tribulation;” they have passed through the time of trouble such as never was since there was a nation; they have endured the anguish of the time of Jacob's trouble; they have stood without an intercessor through the final outpouring of God's judgments. But they have been delivered, for they have “washed their robes, and made them white in the blood of the Lamb.” “In their mouth was found no guile: for they are without fault” before God. “Therefore are they before the throne of God, and serve Him day and night in His temple: and He that sitteth on the throne shall dwell among them.” They have seen the earth wasted with famine and pestilence, the sun having power to scorch men with great heat, and they themselves have endured suffering, hunger, and thirst. But “they shall hunger no more, neither thirst any more; neither shall the sun light on them, nor any heat. For the Lamb which is in the midst of the throne shall feed them, and shall lead them unto living fountains of waters: and God shall wipe away all tears from their eyes.” Revelation 7:14-17. {GC 648.3}

A trón a kristálytengerre néz, amely az Istentől rásugárzó dicsőségben mintha tűzben égő üvegből lenne. A tengeren sorakoznak fel azok, akik diadalmaskodtak „a fenevadon és az ő képén, és bélyegén és az ő nevének számán”. A száznegyvennégyezer a Báránnyal a Sion-hegyén áll, kezükben az „Istennek hárfái”, és a „hárfások szava”, „akik az ő hárfájukkal hárfáznak”, olyan, mint a sok víz zúgása és nagy mennydörgés hangja. A trón előtt „új éneket” énekelnek, amelyet a száznegyvennégyezren kívül senki más nem tanulhat meg. Ez Mózes éneke és a Bárányé – a szabadulás éneke. Ezt az éneket csak a száznegyvennégyezer tudja megtanulni, mert ez tapasztalatuk éneke – olyan tapasztalaté, amilyen senki másnak soha nem volt. „Ezek azok, akik követik a Bárányt valahová megy.” Krisztus a földről, az élők közül ragadta el őket, és ők „Istennek és a Báránynak zsengéi” (Jel. 15:2–3; 14:1–5). „Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból.” Olyan nyomorúságot viseltek el, amilyen nem volt, amióta nép kezdett lenni. Kiállták Jákób éjszakájának gyötrelmeit, és közbenjáró nélkül álltak meg az utolsó csapások idején. De megszabadultak, mert „megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében”. „Szájukban nem találtatott álnokság, mert... feddhetetlenek” Isten előtt. „Ezért vannak az Isten királyi széke előtt; és szolgálnak néki éjjel és nappal az Ő templomában; és aki a királyi széken ül, kiterjeszti sátorát felettük.” Az éhség és a ragály a szemük láttára tette a földet pusztasággá. A nap nagy hőséggel perzselte az embereket. Ők is szenvedtek, éheztek, szomjaztak. De „nem éheznek többé, sem nem szomjúhoznak többé, sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi hőség, mert a Bárány, aki a királyi széknek közepette van, legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira viszi őket; és eltöröl Isten az ő szemeikről minden könnyet” (Jel. 7:14–17). {GC 648.3}   

In all ages the Saviour's chosen have been educated and disciplined in the school of trial. They walked in narrow paths on earth; they were purified in the furnace of affliction. For Jesus’ sake they endured opposition, hatred, calumny. They followed Him through conflicts sore; they endured self-denial and experienced bitter disappointments. By their own painful experience they learned the evil of sin, its power, its guilt, its woe; and they look upon it with abhorrence. A sense of the infinite sacrifice made for its cure humbles them in their own sight and fills their hearts with gratitude and praise which those who have never fallen cannot appreciate. They love much because they have been forgiven much. Having been partakers of Christ's sufferings, they are fitted to be partakers with Him of His glory. {GC 649.1}

A Megváltó minden korszakban a megpróbáltatás iskolájában nevelte és fegyelmezte választottait. Keskeny ösvényen jártak, és megtisztultak a szenvedések kohójában. Jézusért elviseltek támadást, gyűlöletet, rágalmat. Harcok és fájdalmak árán is követték Megváltójukat. Megtagadták önmagukat, és keserves csalódásokban volt részük. Fájó élményeikből megismerték a bűn utálatosságát, hatalmát, terhét, keservét, és meggyűlölték a bűnt. Annak a végtelen áldozatnak a tudata, amelyet a menny gyógyulásukért hozott, szégyennel tölti el őket, Isten iránt pedig olyan hálával és dicsőítéssel telik meg a szívük, ami az el nem bukott lények számára érthetetlen. Mélységesen szeretnek, mert Isten sok bűnt bocsátott meg nekik. Akik osztoztak Krisztus szenvedésében, azok részesülhetnek dicsőségében is. {GC 649.1}   

The heirs of God have come from garrets, from hovels, from dungeons, from scaffolds, from mountains, from deserts, from the caves of the earth, from the caverns of the sea. On earth they were “destitute, afflicted, tormented.” Millions went down to the grave loaded with infamy because they steadfastly refused to yield to the deceptive claims of Satan. By human tribunals they were adjudged the vilest of criminals. But now “God is judge Himself.” Psalm 50:6. Now the decisions of earth are reversed. “The rebuke of His people shall He take away.” Isaiah 25:8. “They shall call them, The holy people, The redeemed of the Lord.” He hath appointed “to give unto them beauty for ashes, the oil of joy for mourning, the garment of praise for the spirit of heaviness.” Isaiah 62:12; 61:3. They are no longer feeble, afflicted, scattered, and oppressed. Henceforth they are to be ever with the Lord. They stand before the throne clad in richer robes than the most honored of the earth have ever worn. They are crowned with diadems more glorious than were ever placed upon the brow of earthly monarchs. The days of pain and weeping are forever ended. The King of glory has wiped the tears from all faces; every cause of grief has been removed. Amid the waving of palm branches they pour forth a song of praise, clear, sweet, and harmonious; every voice takes up the strain, until the anthem swells through the vaults of heaven: “Salvation to our God which sitteth upon the throne, and unto the Lamb.” And all the inhabitants of heaven respond in the ascription: “Amen: Blessing, and glory, and wisdom, and thanksgiving, and honor, and power, and might, be unto our God for ever and ever.” Revelation 7:10, 12. {GC 650.1}

Isten örökösei padlásszobákból, kunyhókból, börtönökből, vesztőhelyekről, hegyekről és pusztaságokból, a föld barlangjaiból, a tenger üregeiből jönnek elő. A földön „nélkülözve, nyomorgattatva, gyötörtetve” jártak. Milliók szálltak meggyalázva a sírba, mert állhatatosan elutasították Sátán megtévesztő követeléseit. Földi bíróságok a legelvetemedettebb bűnözőknek nevezték őket. De most „Isten (a) Bíró” (Zsolt. 50:6), és a földi döntések visszájukra fordultak. „Népe gyalázatát (az Úr) eltávolítja” (Ésa. 25:8). „Hívják őket szent népnek, az Úr megváltottainak.” Isten „ékességet” ad nekik „a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt lélek helyett” (Ésa. 62:12; 61:3). Nem lesznek többé gyengék, lesújtottak, legyőzöttek és elnyomottak. Most már mindig az Úrral lesznek. A föld legnagyobb méltóságai nem viseltek gazdagabb öltözéket annál, mint amilyenben ők állnak a trón előtt. Földi uralkodók homlokára soha nem helyeztek olyan tündöklő fejéket, amilyen az ő fejüket koronázza. Örökre vége szakad a fájdalomnak és a sírásnak. A dicsőség királya letöröl arcukról minden könnyet. Nem lesz többé semmi ok a bánatra. A megváltottak pálmaágat lengetve dicséneket zengnek, tisztán, szépen és harmonikusan. Mindenki énekelni kezd, mígnem az egész mennyet betölti a himnusz: „Az üdvösség a mi Istenünké, aki a királyi székben ül, és a Bárányé!”. És a menny összes lakója e hálaénekkel válaszol: „Ámen: áldás és dicsőség és hálaadás és tisztesség és hatalom és erő a mi Istenünknek mind örökkön örökké” (Jel. 7:10, 12). {GC 650.1}   

In this life we can only begin to understand the wonderful theme of redemption. With our finite comprehension we may consider most earnestly the shame and the glory, the life and the death, the justice and the mercy, that meet in the cross; yet with the utmost stretch of our mental powers we fail to grasp its full significance. The length and the breadth, the depth and the height, of redeeming love are but dimly comprehended. The plan of redemption will not be fully understood, even when the ransomed see as they are seen and know as they are known; but through the eternal ages new truth will continually unfold to the wondering and delighted mind. Though the griefs and pains and temptations of earth are ended and the cause removed, the people of God will ever have a distinct, intelligent knowledge of what their salvation has cost. {GC 651.1}

Ebben az életben csak ízlelgetjük a megváltás csodáit. Véges elménkkel mélységesen elgondolkozhatunk azon a szégyenen és dicsőségen, életen és halálon, igazságon és irgalmasságon, amely a kereszten találkozott, de a legnagyobb erőfeszítéssel sem tudjuk teljesen felfogni, mit is jelent. A megváltó szeretet hosszúságáról és szélességéről, mélységéről és magasságáról csak némi fogalmat alkothatunk. Amikor a megváltottak úgy látnak, amint Isten látja őket, és úgy ismernek, ahogy Isten ismeri őket, akkor sem fogják teljesen megérteni ezt a szeretetet. De az örök korszakokon át újabb és újabb igazságok tárulkoznak ki a csodálkozó és elragadtatott értelem előtt. Amikor földi bajok, fájdalmak és kísértések elmúlnak és okai is megszűnnek, Isten népe még akkor is tisztán és világosan fogja tudni, hogy mi volt megváltásának ára. {GC 651.1}   

The cross of Christ will be the science and the song of the redeemed through all eternity. In Christ glorified they will behold Christ crucified. Never will it be forgotten that He whose power created and upheld the unnumbered worlds through the vast realms of space, the Beloved of God, the Majesty of heaven, He whom cherub and shining seraph delighted to adore—humbled Himself to uplift fallen man; that He bore the guilt and shame of sin, and the hiding of His Father's face, till the woes of a lost world broke His heart and crushed out His life on Calvary's cross. That the Maker of all worlds, the Arbiter of all destinies, should lay aside His glory and humiliate Himself from love to man will ever excite the wonder and adoration of the universe. As the nations of the saved look upon their Redeemer and behold the eternal glory of the Father shining in His countenance; as they behold His throne, which is from everlasting to everlasting, and know that His kingdom is to have no end, they break forth in rapturous song: “Worthy, worthy is the Lamb that was slain, and hath redeemed us to God by His own most precious blood!” {GC 651.2}

Az egész örökkévalóságban Krisztus keresztjét tanulmányozzák a megváltottak és erről énekelnek. A megdicsőült Krisztusban a megfeszített Krisztust fogják látni. Soha nem felejtik el, hogy Ő, aki hatalmával teremtette és fenntartotta a roppant tér megszámlálhatatlan világát, Isten szeretett Fia, a menny Felsége, akit kérubok és fénylő szeráfok gyönyörűséggel imádnak, megalázta magát, hogy felemelhesse az elbukott embert; hogy a bűn átkát és szégyenét, Atyja arcának elrejtőzését viselte, mígnem az elveszett világ szenvedése meghasította szívét, és kioltotta életét a Golgota keresztjén. A világegyetem örökké csodálni és imádni fogja Alkotóját, minden sors Bíráját, aki az ember iránti szeretetből letette dicsőségét, és megalázta magát. Amikor az üdvözültek Megváltójukra néznek, és arcán meglátják az Atya örök dicsőségét; amikor trónjára tekintenek, amely öröktől fogva mindörökké létezik, és felfogják, hogy országának soha nem lesz vége, lelkesen énekelni kezdenek: „Méltó, méltó a Bárány, akit megöltek, és aki megváltott minket Istennek a maga végtelenül drága vérén!” {GC 651.2}   

The mystery of the cross explains all other mysteries. In the light that streams from Calvary the attributes of God which had filled us with fear and awe appear beautiful and attractive. Mercy, tenderness, and parental love are seen to blend with holiness, justice, and power. While we behold the majesty of His throne, high and lifted up, we see His character in its gracious manifestations, and comprehend, as never before, the significance of that endearing title, “Our Father.” {GC 652.1}

A kereszt titka minden más titkot megmagyaráz. A Golgotáról sugárzó fényben Isten tulajdonságait, amelyekre korábban félelemmel és csodálattal gondoltunk, szépnek és vonzónak találjuk. Az irgalom, gyengédség és atyai szeretet egybeolvad a szentséggel, igazsággal és hatalommal. Míg Krisztus magas és felemelt trónjának fenségét szemléljük, meglátjuk jellemének szépségét, és megértjük, ahogy még soha, hogy mit jelent ez az örökkévaló név: „Mi Atyánk”. {GC 652.1}   

It will be seen that He who is infinite in wisdom could devise no plan for our salvation except the sacrifice of His Son. The compensation for this sacrifice is the joy of peopling the earth with ransomed beings, holy, happy, and immortal. The result of the Saviour's conflict with the powers of darkness is joy to the redeemed, redounding to the glory of God throughout eternity. And such is the value of the soul that the Father is satisfied with the price paid; and Christ Himself, beholding the fruits of His great sacrifice, is satisfied. {GC 652.2}

Látni fogjuk, hogy az, akinek bölcsessége végtelen, csak Fiának odaáldozásával válthatott meg minket. De a Megváltót ezért az áldozatért kárpótolja a megváltott, szent, boldog és halhatatlan lényekkel benépesült föld. Annak a küzdelemnek az eredményeként, amelyet a Megváltó a sötétség hatalmaival vívott, a megváltottak boldogsága növelni fogja Isten dicsőségét az örökkévalóságon át. Egyetlen léleknek oly nagy értéke van, hogy az Atya elfogadja az érte fizetett árat. Krisztus is boldogan nézi mérhetetlen áldozatának gyümölcseit. {GC 652.2}