To many minds the origin of sin and the reason for its existence are a source of great perplexity. They see the work of evil, with its terrible results of woe and desolation, and they question how all this can exist under the sovereignty of One who is infinite in wisdom, in power, and in love. Here is a mystery of which they find no explanation. And in their uncertainty and doubt they are blinded to truths plainly revealed in God's word and essential to salvation. There are those who, in their inquiries concerning the existence of sin, endeavor to search into that which God has never revealed; hence they find no solution of their difficulties; and such as are actuated by a disposition to doubt and cavil seize upon this as an excuse for rejecting the words of Holy Writ. Others, however, fail of a satisfactory understanding of the great problem of evil, from the fact that tradition and misinterpretation have obscured the teaching of the Bible concerning the character of God, the nature of His government, and the principles of His dealing with sin. {GC 492.1}
Sok embert a bűn eredete és oka nagyon elbizonytalanít. Látják a gonoszság munkáját, és rettenetes következményeit: a szenvedést, a pusztulást, és azt kérdezik, miként lehetséges mindez annak a Lénynek az uralma alatt, akinek a bölcsessége, hatalma és szeretete végtelen. Ez olyan titok, amelyre nem találnak magyarázatot. Bizonytalanságuk és kétkedésük vakká teszi őket, és nem veszik észre az Isten Igéjében világosan kinyilatkoztatott és az üdvösség szempontjából nélkülözhetetlen igazságokat. Vannak olyanok is, akik – miközben a bűn létezéséről kérdezősködnek – azt is meg akarják tudni, amit Isten nem nyilatkoztatott ki. Ezért nem találnak megoldást problémáikra. S mivel hajlanak a kételyre és az akadékoskodásra, mentségül hozzák fel ezt Isten Igéjének elvetésére. Mások pedig azért nem tudnak megnyugtató magyarázatot adni a bűn nagy problémájára, mert a hagyomány és a téves magyarázatok elhomályosítják az Isten jelleméről, kormányzatának jellegéről és a bűnnel való bánásmódjának elveiről adott bibliai tanítást. {GC 492.1}
It is impossible to explain the origin of sin so as to give a reason for its existence. Yet enough may be understood concerning both the origin and the final disposition of sin to make fully manifest the justice and benevolence of God in all His dealings with evil. Nothing is more plainly taught in Scripture than that God was in no wise responsible for the entrance of sin; that there was no arbitrary withdrawal of divine grace, no deficiency in the divine government, that gave occasion for the uprising of rebellion. Sin is an intruder, for whose presence no reason can be given. It is mysterious, unaccountable; to excuse it is to defend it. Could excuse for it be found, or cause be shown for its existence, it would cease to be sin. Our only definition of sin is that given in the word of God; it is “the transgression of the law;” it is the outworking of a principle at war with the great law of love which is the foundation of the divine government. {GC 492.2}
A bűn eredetére lehetetlen olyan magyarázatot találni, ami megindokolná létezését. De eleget tudhatunk mind a bűn eredetéről, mind végleges megszüntetéséről ahhoz, hogy világosan lássuk: Isten igazságosan és jóakarattal kezeli a bűnt. Semmit sem tanít a Szentírás világosabban, mint azt, hogy Isten semmiképpen sem felelős a bűn létrejöttéért; hogy Ő nem vonta vissza önkényesen kegyelmét; hogy nem volt hiba kormányzatában, ami alkalmat adott volna a lázadásra. A bűn „betolakodó”, amelynek jelenlétét nem lehet megindokolni. A bűn titokzatos, érthetetlen; mentegetése egyenlő volna igazolásával. Ha mentséget lehetne találni rá, vagy okot létezésére, akkor megszűnne bűn lenni. A bűnre egyetlen meghatározás van, amelyet Isten Igéje ad: „a bűn pedig a törvénytelenség”; egy olyan elv testet öltése, mely harcban áll Isten kormányzatának alapjával: a szeretet nagyszerű törvényével. {GC 492.2}
Before the entrance of evil there was peace and joy throughout the universe. All was in perfect harmony with the Creator's will. Love for God was supreme, love for one another impartial. Christ the Word, the Only Begotten of God, was one with the eternal Father,—one in nature, in character, and in purpose,—the only being in all the universe that could enter into all the counsels and purposes of God. By Christ the Father wrought in the creation of all heavenly beings. “By Him were all things created, that are in heaven, ... whether they be thrones, or dominions, or principalities, or powers” (Colossians 1:16); and to Christ, equally with the Father, all heaven gave allegiance. {GC 493.1}
A bűn keletkezése előtt béke és boldogság uralta az egész világegyetemet. Minden tökéletes összhangban volt a Teremtő akaratával. Az Isten iránti szeretet mindent túlszárnyalt, az egymás iránti szeretet pedig tiszta volt. Krisztus, az Ige, Isten egyszülöttje egy volt az örökkévaló Atyával – természetben, jellemben és szándékban. Ő volt az egyetlen lény az egész világegyetemben, aki tanácskozhatott Istennel, és osztozhatott szándékaiban. Krisztus által teremtette Isten a mennyei lényeket. „Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben... akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok” (Kol. 1:16); és Krisztusnak, éppúgy mint az Atyának, az egész menny hódolatát fejezte ki. {GC 493.1}
The law of love being the foundation of the government of God, the happiness of all created beings depended upon their perfect accord with its great principles of righteousness. God desires from all His creatures the service of love—homage that springs from an intelligent appreciation of His character. He takes no pleasure in a forced allegiance, and to all He grants freedom of will, that they may render Him voluntary service. {GC 493.2}
Mivel Isten kormányzatának alapja a szeretet törvénye, az összes teremtett lény boldogsága azon múlott, hogy tökéletes összhangban vannak-e a törvény nagyszerű elvével, az igazságossággal. Isten szeretetből fakadó szolgálatot kíván minden teremtményétől – olyan hódolatot, amely Isten jellemének megértéséből fakad. A Teremtő nem talál örömet a kikényszerített engedelmességben. Mindenkinek szabad akaratot ad, hogy önként szolgálhasson neki. {GC 493.2}
But there was one that chose to pervert this freedom. Sin originated with him who, next to Christ, had been most honored of God and who stood highest in power and glory among the inhabitants of heaven. Before his fall, Lucifer was first of the covering cherubs, holy and undefiled. “Thus saith the Lord God; Thou sealest up the sum, full of wisdom, and perfect in beauty. Thou hast been in Eden the garden of God; every precious stone was thy covering....Thou art the anointed cherub that covereth; and I have set thee so: thou wast upon the holy mountain of God; thou hast walked up and down in the midst of the stones of fire. Thou wast perfect in thy ways from the day that thou wast created, till iniquity was found in thee.” Ezekiel 28:12-15. {GC 493.3}
De volt valaki, aki visszaélt ezzel a szabadsággal. Benne – akit Krisztus után Isten a legjobban kitüntetett, és aki a menny lakói közül a leghatalmasabb és legdicsőségesebb volt – fogant meg a bűn. Bukása előtt Lucifer volt az első oltalmazó kérub. Szent volt és makulátlan. „Így szól az Úr Isten: Te valál az arányosság pecsétgyűrűje, teljes bölcsességgel, tökéletes szépségben. Édenben, Isten kertjében voltál; rakva valál mindenféle drágakövekkel.” „Valál felkent oltalmazó Kérub; és úgy állattalak téged, hogy Isten szent hegyén valál, tüzes kövek közt jártál. Feddhetetlen valál utaidban attól a naptól fogva, melyen teremtetél, míg gonoszság nem találtaték benned” (Ez. 28:12–15). {GC 493.3}
Lucifer might have remained in favor with God, beloved and honored by all the angelic host, exercising his noble powers to bless others and to glorify his Maker. But, says the prophet, “Thine heart was lifted up because of thy beauty, thou hast corrupted thy wisdom by reason of thy brightness.” Verse 17. Little by little, Lucifer came to indulge a desire for self-exaltation. “Thou hast set thine heart as the heart of God.” “Thou hast said, ... I will exalt my throne above the stars of God: I will sit also upon the mount of the congregation....I will ascend above the heights of the clouds; I will be like the Most High.” Verse 6; Isaiah 14:13, 14. Instead of seeking to make God supreme in the affections and allegiance of His creatures, it was Lucifer's endeavor to win their service and homage to himself. And coveting the honor which the infinite Father had bestowed upon His Son, this prince of angels aspired to power which it was the prerogative of Christ alone to wield. {GC 494.1}
Lucifer örökké élvezhette volna Isten megbecsülését, az angyalsereg szeretetét és tiszteletét; használhatta volna nemes képességeit mások áldására és Alkotója dicsőségére. De – mondja a próféta „szíved felfuvalkodott szépséged miatt; megrontottad bölcsességedet fényességedben” (Ez. 28:17). Luciferben lassan-lassan kialakult az önfelmagasztalás vágya. „Ollyá tevéd szíved, minő az Isten szíve.” „Ezt mondád:... az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén... Fölibük hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz” (Ez. 28:6; Ésa. 14:13–14). Ahelyett, hogy igyekezett volna a teremtmények Isten iránti szeretetét és hűségét a legmagasabb szintre növelni, Lucifer megpróbálta szolgálatukat és hódolatukat a maga számára megnyerni. Ez az angyalfejedelem arra a dicsőségre sóvárgott, amelyet a végtelen Atya egyedül Fiának adott, és olyan hatalomra pályázott, amelynek a gyakorlása egyedül Krisztus kiváltsága volt. {GC 494.1}
All heaven had rejoiced to reflect the Creator's glory and to show forth His praise. And while God was thus honored, all had been peace and gladness. But a note of discord now marred the celestial harmonies. The service and exaltation of self, contrary to the Creator's plan, awakened forebodings of evil in minds to whom God's glory was supreme. The heavenly councils pleaded with Lucifer. The Son of God presented before him the greatness, the goodness, and the justice of the Creator, and the sacred, unchanging nature of His law. God Himself had established the order of heaven; and in departing from it, Lucifer would dishonor his Maker, and bring ruin upon himself. But the warning, given in infinite love and mercy, only aroused a spirit of resistance. Lucifer allowed jealousy of Christ to prevail, and he became the more determined. {GC 494.2}
Az egész menny örömmel dicsőítette a Teremtőt, és boldogan sugározta vissza dicsőségét. Amíg Istent ilyen tisztelet övezte, az egész mennyben béke és boldogság honolt. Egy disszonáns hang azonban megzavarta a menny harmóniáját. Az „én” szolgálata és magasztalása, amely Isten tervével ellenkezett, balsejtelmeket ébresztett azok lelkében, akiknek Isten dicsősége volt a legfontosabb. A mennyei tanácskozó testületek kérlelték Lucifert. Isten Fia elétárta a Teremtő nagyságát, jóságát és igazságosságát, valamint törvényének szentségét és változatlanságát. A menny rendjét Isten állapította meg; és ha Lucifer eltér attól, meggyalázza Alkotóját, magát pedig romlásba dönti. De a végtelen szeretettel és irgalommal adott figyelmeztetés csak ellenállást keltett. Lucifer hagyta, hogy a Krisztussal szembeni féltékenység eluralkodjék rajta, és még elszántabb lett. {GC 494.2}
Pride in his own glory nourished the desire for supremacy. The high honors conferred upon Lucifer were not appreciated as the gift of God and called forth no gratitude to the Creator. He gloried in his brightness and exaltation, and aspired to be equal with God. He was beloved and reverenced by the heavenly host. Angels delighted to execute his commands, and he was clothed with wisdom and glory above them all. Yet the Son of God was the acknowledged Sovereign of heaven, one in power and authority with the Father. In all the councils of God, Christ was a participant, while Lucifer was not permitted thus to enter into the divine purposes. “Why,” questioned this mighty angel, “should Christ have the supremacy? Why is He thus honored above Lucifer?” {GC 495.1}
A maga dicsőségétől eltelve elsőbbség után vágyott. Lucifer a neki adományozott magas méltóságot nem tartotta Isten ajándékának, és nem volt hálás érte Teremtőjének. Büszkélkedett fényességével és magasztos helyével. Istennel egyenlő akart lenni. A mennyei sereg szerette és tisztelte Lucifert. Az angyalok boldogan hajtották végre parancsait, Ő volt a legbölcsebb és legdicsőségesebb közöttük. De a menny elismert Királya Isten Fia volt, akinek hatalma és tekintélye felért az Atyáéval. Isten mindig Krisztussal tanácskozott, Lucifer előtt pedig nem tárult fel Isten minden szándéka. „Miért legyen Krisztus az első? – kérdezte ez a hatalmas angyal. – Miért megbecsültebb Ő, mint Lucifer?” {GC 495.1}
Leaving his place in the immediate presence of God, Lucifer went forth to diffuse the spirit of discontent among the angels. Working with mysterious secrecy, and for a time concealing his real purpose under an appearance of reverence for God, he endeavored to excite dissatisfaction concerning the laws that governed heavenly beings, intimating that they imposed an unnecessary restraint. Since their natures were holy, he urged that the angels should obey the dictates of their own will. He sought to create sympathy for himself by representing that God had dealt unjustly with him in bestowing supreme honor upon Christ. He claimed that in aspiring to greater power and honor he was not aiming at self-exaltation, but was seeking to secure liberty for all the inhabitants of heaven, that by this means they might attain to a higher state of existence. {GC 495.2}
Lucifer eltávozott Isten közvetlen közeléből. Elment, hogy elégedetlenséget szítson az angyalok között. Munkáját titokban végezte, és egy ideig valódi szándékát az Isten iránti tisztelet látszata mögé rejtve igyekezett elégedetlenséget ébreszteni a mennyei lények között. A törvény ellen lázította őket. Azt állította, hogy e törvények szükségtelen korlátokat szabnak. Lucifer arra biztatta az angyalokat, lényük szentségére hivatkozva, hogy kövessék saját akaratuk parancsait. Azzal a kijelentésével, hogy Isten igazságtalan vele, amikor a legnagyobb dicsőségben Krisztust részesíti, sajnáltatni akarta magát. Azt állította, hogy nem azért igényel nagyobb hatalmat és dicsőséget, mert önmagát szeretné felmagasztalni, hanem a menny minden lakója számára szabadságot akar biztosítani, hogy eljussanak a lét magasabb szintjére. {GC 495.2}
God in His great mercy bore long with Lucifer. He was not immediately degraded from his exalted station when he first indulged the spirit of discontent, nor even when he began to present his false claims before the loyal angels. Long was he retained in heaven. Again and again he was offered pardon on condition of repentance and submission. Such efforts as only infinite love and wisdom could devise were made to convince him of his error. The spirit of discontent had never before been known in heaven. Lucifer himself did not at first see whither he was drifting; he did not understand the real nature of his feelings. But as his dissatisfaction was proved to be without cause, Lucifer was convinced that he was in the wrong, that the divine claims were just, and that he ought to acknowledge them as such before all heaven. Had he done this, he might have saved himself and many angels. He had not at this time fully cast off his allegiance to God. Though he had forsaken his position as covering cherub, yet if he had been willing to return to God, acknowledging the Creator's wisdom, and satisfied to fill the place appointed him in God's great plan, he would have been reinstated in his office. But pride forbade him to submit. He persistently defended his own course, maintained that he had no need of repentance, and fully committed himself, in the great controversy, against his Maker. {GC 495.3}
A nagy irgalmú Isten sokáig tűrt Lucifernek. Elégedetlenkedése kezdetén Lucifer még nem vesztette el kimagasló helyét; sőt még akkor sem, amikor hazugságait a hűséges angyaloknak mondogatni kezdte. Még sokáig a mennyben maradhatott. Isten újra és újra bocsánatot kínált neki azzal a feltétellel, hogy megbánja bűnét és engedelmeskedik. Isten olyan eszközökkel próbálta Sátánt meggyőzni tévedéséről, amelyeket csak a végtelen szeretet és bölcsesség tud kigondolni. Az elégedetlenség szelleme mindaddig ismeretlen volt a mennyben. Először Lucifer maga sem látta, hova sodródik. Nem volt tisztában a saját érzéseivel. De amikor bebizonyosodott, hogy elégedetlenségének semmi oka nincs, már tudta, hogy tévedett, hogy Isten kívánalmai jogosak, és ezt az egész menny előtt be kell ismernie. Ha ezt megtette volna, megmenthette volna önmagát és sok angyaltársát. Ekkor még nem számolta fel teljesen Isten iránti hűségét. Elhagyta ugyan oltalmazó kérubként betöltött helyét, de ha elismerve a Teremtő bölcsességét, vissza akart volna térni Istenhez, és örömmel vállalta volna az Isten csodálatos tervében neki szánt helyet, újra elfoglalhatta volna tisztét. De büszkesége nem engedte meghódolni. Elszántan védte a maga álláspontját, bizonygatva, hogy nincs szüksége bűnbánatra, és teljesen belevetette magát az Alkotója elleni nagy küzdelembe. {GC 495.3}
All the powers of his master mind were now bent to the work of deception, to secure the sympathy of the angels that had been under his command. Even the fact that Christ had warned and counseled him was perverted to serve his traitorous designs. To those whose loving trust bound them most closely to him, Satan had represented that he was wrongly judged, that his position was not respected, and that his liberty was to be abridged. From misrepresentation of the words of Christ he passed to prevarication and direct falsehood, accusing the Son of God of a design to humiliate him before the inhabitants of heaven. He sought also to make a false issue between himself and the loyal angels. All whom he could not subvert and bring fully to his side he accused of indifference to the interests of heavenly beings. The very work which he himself was doing he charged upon those who remained true to God. And to sustain his charge of God's injustice toward him, he resorted to misrepresentation of the words and acts of the Creator. It was his policy to perplex the angels with subtle arguments concerning the purposes of God. Everything that was simple he shrouded in mystery, and by artful perversion cast doubt upon the plainest statements of Jehovah. His high position, in such close connection with the divine administration, gave greater force to his representations, and many were induced to unite with him in rebellion against Heaven's authority. {GC 496.1}
Lángeszének minden képességét a megtévesztésre összpontosította, hogy megnyerje a vezetése alatt álló angyalok rokonszenvét. Még azt a tényt is, hogy Krisztus figyelmeztette és tanácsolta őt, kiforgatta, és saját áruló céljai szolgálatába állította. Azoknak, akiket a szeretet és a bizalom legerősebb szálai fűztek hozzá, Sátán azt mondta, hogy Isten őt rosszul ítéli meg, álláspontját nem veszi figyelembe, és szabadságát korlátozza. Sátán először csak elferdítette Krisztus szavait, majd megmásította, és kimondottan hazudott, azzal vádolva Isten Fiát, hogy meg akarja alázni a menny lakói előtt. Ürügyet keresett az angyalokkal való vitára. Azokat pedig, akiket nem tudott fellázítani és teljesen a maga oldalára állítani, azzal vádolta, hogy a mennyei lények érdekeivel szemben közömbösek. Pontosan azzal vádolta az Istenhez hűségeseket, amit ő követett el. Igazolni akarta azt a vádját, hogy Isten igazságtalan vele szemben, ezért a Teremtő szavainak és tetteinek hamis beállításához folyamodott. Isten szándékait ravaszul vitatva el akarta bizonytalanítani az angyalokat. Mindazt, ami egyszerű volt, titokzatosságba burkolta. Ravaszul kiforgatva Jahve legvilágosabb kijelentéseit, kételyt ébresztett velük szemben. Magas beosztása, a menny kormányzatával való szoros kapcsolata nagyobb súlyt adott állításainak, és sok angyalt rábírt arra, hogy lázadjon a Menny tekintélye ellen, miként ő is. {GC 496.1}
God in His wisdom permitted Satan to carry forward his work, until the spirit of disaffection ripened into active revolt. It was necessary for his plans to be fully developed, that their true nature and tendency might be seen by all. Lucifer, as the anointed cherub, had been highly exalted; he was greatly loved by the heavenly beings, and his influence over them was strong. God's government included not only the inhabitants of heaven, but of all the worlds that He had created; and Satan thought that if he could carry the angels of heaven with him in rebellion, he could carry also the other worlds. He had artfully presented his side of the question, employing sophistry and fraud to secure his objects. His power to deceive was very great, and by disguising himself in a cloak of falsehood he had gained an advantage. Even the loyal angels could not fully discern his character or see to what his work was leading. {GC 497.1}
A bölcs Isten hagyta, hogy Sátán addig folytassa munkáját, mígnem az elégedetlenség szelleme nyílt lázadássá érett. Sátán terveinek teljesen ki kellett bontakoznia ahhoz, hogy valódi jellegüket és céljukat mindenki felismerhesse. Lucifernek mint felkent kérubnak kimagasló helye volt; a mennyei lények végtelenül szerették, és nagy befolyást gyakorolt rájuk. Isten uralma nemcsak a menny lakóira terjedt ki, hanem minden teremtményére, a világegyetem összes lakójára is. Sátán azt gondolta, hogy ha az angyalokat maga mellé tudja állítani, akkor a többi világ is vele tart. Saját szempontjait ravaszul előtérbe helyezte, hogy célját elérje. Nagyon ügyesen tudott hazudni, és a hazugság mögé bújva előnyt szerzett magának. Még a hűséges angyalok sem voltak egészen tisztában jellemével, sem azzal, hogy tevékenysége hova vezet. {GC 497.1}
Satan had been so highly honored, and all his acts were so clothed with mystery, that it was difficult to disclose to the angels the true nature of his work. Until fully developed, sin would not appear the evil thing it was. Heretofore it had had no place in the universe of God, and holy beings had no conception of its nature and malignity. They could not discern the terrible consequences that would result from setting aside the divine law. Satan had, at first, concealed his work under a specious profession of loyalty to God. He claimed to be seeking to promote the honor of God, the stability of His government, and the good of all the inhabitants of heaven. While instilling discontent into the minds of the angels under him, he had artfully made it appear that he was seeking to remove dissatisfaction. When he urged that changes be made in the order and laws of God's government, it was under the pretense that these were necessary in order to preserve harmony in heaven. {GC 497.2}
Sátánt olyan nagy tisztelet övezte, és minden tettét olyan titokzatosság vette körül, hogy nehéz volt az angyalok előtt leleplezni munkájának igazi jellegét. A bűn, amíg teljesen ki nem bontakozott, nem tűnt olyan gonosznak, amilyen valójában volt. Mindeddig nem létezett Isten világegyetemében, és a szent lényeknek fogalmuk sem volt jellegéről és veszedelmes voltáról. Nem tudták, milyen borzasztó következményekkel jár Isten törvényének semmibevevése. Sátán először az Isten iránti hűség tetszetős látszata mögé rejtette ténykedését. Azt állította, hogy Isten dicsőségét szolgálja, kormányzatát megszilárdítja és a menny összes lakójának javát akarja. Miközben elégedetlenséget csepegtetett az angyalokba, ravaszul azt a látszatot keltette, hogy meg akarja szabadítani őket az elégedetlenségtől. Amikor azt bizonygatta, hogy változtatni kell Isten kormányzatának rendjén és törvényein, úgy tüntette fel, hogy e változtatásokra a menny összhangjának megőrzése érdekében van szükség. {GC 497.2}
In His dealing with sin, God could employ only righteousness and truth. Satan could use what God could not—flattery and deceit. He had sought to falsify the word of God and had misrepresented His plan of government before the angels, claiming that God was not just in laying laws and rules upon the inhabitants of heaven; that in requiring submission and obedience from His creatures, He was seeking merely the exaltation of Himself. Therefore it must be demonstrated before the inhabitants of heaven, as well as of all the worlds, that God's government was just, His law perfect. Satan had made it appear that he himself was seeking to promote the good of the universe. The true character of the usurper, and his real object, must be understood by all. He must have time to manifest himself by his wicked works. {GC 498.1}
Isten igazságosan kezelte a bűnt. Sátán viszont azt a módszert alkalmazta, ami Istentől távol állt – a hízelgést és a csalást. Meg akarta hazudtolni Isten szavait, és az angyalok előtt hamis színben tűntette fel kormányzási módszerét. Azt állította, hogy Isten nem jár el igazságosan, amikor törvényeket és szabályokat ró a menny lakóira; hogy a meghódolás és engedelmesség megkövetelésével csupán a maga dicsőségét keresi. Ezért be kellett bizonyítani a menny lakói és az egész világegyetem előtt, hogy Isten kormányzása igazságos, törvénye tökéletes. Sátán úgy tüntette fel, hogy egyedül ő akarja a világegyetem javát szolgálni. Mindenkinek meg kellett azonban látnia a bitorló jellemét és valódi céljait. Időt kellett adni ahhoz, hogy gonosz cselekedeteivel leleplezze önmagát. {GC 498.1}
The discord which his own course had caused in heaven, Satan charged upon the law and government of God. All evil he declared to be the result of the divine administration. He claimed that it was his own object to improve upon the statutes of Jehovah. Therefore it was necessary that he should demonstrate the nature of his claims, and show the working out of his proposed changes in the divine law. His own work must condemn him. Satan had claimed from the first that he was not in rebellion. The whole universe must see the deceiver unmasked. {GC 498.2}
Sátán a viszályért, amit ő okozott a mennyben, Isten törvényét és kormányzását okolta. Minden bajt az isteni uralkodás következményeként tűntetett fel. Az állította, hogy ő meg akarja jobbítani Jahve törvényeit. Ezért nyilvánvalóvá kellett válnia, hogy mi húzódik állításai mögött, és mi lesz akkor, ha megcsinálja javasolt változtatásait Isten törvényében. Saját művének kell kárhoztatnia őt. Sátán kezdettől fogva azt állította, hogy nem lázad. Ezért az egész világegyetemnek álarc nélkül kell látnia a csalót. {GC 498.2}
Even when it was decided that he could no longer remain in heaven, Infinite Wisdom did not destroy Satan. Since the service of love can alone be acceptable to God, the allegiance of His creatures must rest upon a conviction of His justice and benevolence. The inhabitants of heaven and of other worlds, being unprepared to comprehend the nature or consequences of sin, could not then have seen the justice and mercy of God in the destruction of Satan. Had he been immediately blotted from existence, they would have served God from fear rather than from love. The influence of the deceiver would not have been fully destroyed, nor would the spirit of rebellion have been utterly eradicated. Evil must be permitted to come to maturity. For the good of the entire universe through ceaseless ages Satan must more fully develop his principles, that his charges against the divine government might be seen in their true light by all created beings, that the justice and mercy of God and the immutability of His law might forever be placed beyond all question. {GC 498.3}
A végtelen Bölcsesség még akkor sem pusztította el Sátánt, amikor már eldöntött tény volt, hogy nem maradhat tovább a mennyben. Mivel Isten csak szeretetből fakadó szolgálatot fogadhat el, teremtményei engedelmességének arra a meggyőződésre kell épülnie, hogy Isten jó és igazságos. Mivel a menny és a többi világ lakói akkor még nem ismerték a bűn jellegét és következményeit, nem látták volna meg Isten igazságos és irgalmas voltát, ha Sátánt elpusztítja. Ha Sátán azonnal megszűnt volna létezni, Istent inkább félelemből szolgálták volna, mint szeretetből. A csaló befolyása nem szűnt volna meg teljesen, és nem semmisült volna meg egészen a lázadás szelleme. A bűnnek be kellett érnie. Sátánnak az egész világegyetem érdekében, amelynek korszakai szünet nélkül peregnek, alaposabban ki kellett bontakoztatnia elveit, hogy az Isten kormányzása elleni vádját igazi megvilágításban lássa minden teremtett lény, és hogy Isten igazságossága, irgalma és törvényének változhatatlansága örökre vitán felül álljon. {GC 498.3}
Satan's rebellion was to be a lesson to the universe through all coming ages, a perpetual testimony to the nature and terrible results of sin. The working out of Satan's rule, its effects upon both men and angels, would show what must be the fruit of setting aside the divine authority. It would testify that with the existence of God's government and His law is bound up the well-being of all the creatures He has made. Thus the history of this terrible experiment of rebellion was to be a perpetual safeguard to all holy intelligences, to prevent them from being deceived as to the nature of transgression, to save them from committing sin and suffering its punishments. {GC 499.1}
Sátán lázadása tanulságul szolgál a világegyetem számára az egymást követő századok során; örök bizonyságul a bűn jellegéről és borzalmas következményeiről. A sátáni elv megvalósulása, az emberekre és angyalokra gyakorolt hatása mutatja, mi következik Isten tekintélyének félretevéséből. Nyilvánvalóvá lesz, hogy Isten kormányzatának és törvényének létével fonódik össze minden teremtményének jóléte. E lázadás szörnyű emléke örök időkön át védeni fogja a szent lényeket a törvényszegés természetének fel nem ismerésétől, a bűn elkövetésétől és a büntetéstől. {GC 499.1}
To the very close of the controversy in heaven the great usurper continued to justify himself. When it was announced that with all his sympathizers he must be expelled from the abodes of bliss, then the rebel leader boldly avowed his contempt for the Creator's law. He reiterated his claim that angels needed no control, but should be left to follow their own will, which would ever guide them right. He denounced the divine statutes as a restriction of their liberty and declared that it was his purpose to secure the abolition of law; that, freed from this restraint, the hosts of heaven might enter upon a more exalted, more glorious state of existence. {GC 499.2}
A mennyben folyó küzdelem utolsó percéig a nagy bitorló igazolni próbálta magát. Amikor elhangzott a kijelentés, hogy Sátánnak összes hívével együtt el kell a boldogság honát hagynia, a lázadó vezér arcátlanul kimondta, hogy semmibe veszi a Teremtő törvényét. Megismételte azt az állítását, hogy az angyaloknak nincs szükségük irányításra, hanem hagyni kell, hogy tegyék azt, amit tenni akarnak, és akaratuk mindig jól fogja őket irányítani. Isten törvényeit a szabadság korlátjának bélyegezte, és kijelentette: el kell törölni a törvényt, hogy a mennyei seregek a törvény korlátjától megszabadulva a lét magasabb, dicsőségesebb szintjére juthassanak. {GC 499.2}
With one accord, Satan and his host threw the blame of their rebellion wholly upon Christ, declaring that if they had not been reproved, they would never have rebelled. Thus stubborn and defiant in their disloyalty, seeking vainly to overthrow the government of God, yet blasphemously claiming to be themselves the innocent victims of oppressive power, the archrebel and all his sympathizers were at last banished from heaven. {GC 499.3}
Sátán és követői a lázadás minden felelősségét egyhangúan Krisztusra hárították. Azt mondták, ha Isten nem feddte volna meg őket, akkor nem lázadtak volna fel. E makacs és kihívóan hűtlen őscsaló híveivel együtt megpróbálta megdönteni Isten kormányzását. Tiszteletlenül azt állították, hogy egy' elnyomó hatalom ártatlan áldozatai. De végül el kellett hagyniuk a mennyet. {GC 499.3}
The same spirit that prompted rebellion in heaven still inspires rebellion on earth. Satan has continued with men the same policy which he pursued with the angels. His spirit now reigns in the children of disobedience. Like him they seek to break down the restraints of the law of God and promise men liberty through transgression of its precepts. Reproof of sin still arouses the spirit of hatred and resistance. When God's messages of warning are brought home to the conscience, Satan leads men to justify themselves and to seek the sympathy of others in their course of sin. Instead of correcting their errors, they excite indignation against the reprover, as if he were the sole cause of difficulty. From the days of righteous Abel to our own time such is the spirit which has been displayed toward those who dare to condemn sin. {GC 500.1}
Ugyanaz a szellem, amely lázadást szított a mennyben, a földön még mindig lázadást sugall. Sátán ugyanazt a módszert alkalmazza az emberek között, amit egykor az angyaloknál. Az ő szelleme uralja az engedetlenség fiait, akik hozzá hasonlóan igyekeznek lerombolni Isten törvényének korlátait, és szabadságot ígérnek a parancsolatok áthágóinak. A bűn megfeddése ma is gyűlöletes és ellenállást vált ki az emberekben. Amikor Isten intő üzenetei érintik a lelkiismeretet, Sátán arra indítja az embert, hogy igazolja magát, és próbáljon másokat is rábírni a bűneivel való egyetértésre. Az ember ahelyett, hogy hibáit kijavítaná, felháborodást szít a dorgáló ellen, mintha ő volna a probléma egyedüli oka. Az igazi Ábel napjaitól fogva mindmáig ez a lelkület mutatkozik meg azok ellen, akik el merik ítélni a bűnt. {GC 500.1}
By the same misrepresentation of the character of God as he had practiced in heaven, causing Him to be regarded as severe and tyrannical, Satan induced man to sin. And having succeeded thus far, he declared that God's unjust restrictions had led to man's fall, as they had led to his own rebellion. {GC 500.2}
In the banishment of Satan from heaven, God declared His justice and maintained the honor of His throne. But when man had sinned through yielding to the deceptions of this apostate spirit, God gave an evidence of His love by yielding up His only-begotten Son to die for the fallen race. In the atonement the character of God is revealed. The mighty argument of the cross demonstrates to the whole universe that the course of sin which Lucifer had chosen was in no wise chargeable upon the government of God. {GC 500.4}
Isten megvédte trónja becsületét, és kinyilvánította igazságosságát, amikor Sátánt kiűzte a mennyből. De amikor az ember a hitehagyó lelkület csalásainak engedve vétkezett, Isten bizonyságot tett szeretetéről azzal, hogy egyszülött Fiát halálra adta az elbukott emberért. Az engesztelésben megmutatkozik Isten jelleme. A kereszt súlyos érvelése az egész világegyetem előtt bebizonyítja, hogy a bűn útjáért, amelyet Lucifer választott, semmiképp sem lehet Isten kormányzatát vádolni. {GC 500.4}
In the contest between Christ and Satan, during the Saviour's earthly ministry, the character of the great deceiver was unmasked. Nothing could so effectually have uprooted Satan from the affections of the heavenly angels and the whole loyal universe as did his cruel warfare upon the world's Redeemer. The daring blasphemy of his demand that Christ should pay him homage, his presumptuous boldness in bearing Him to the mountain summit and the pinnacle of the temple, the malicious intent betrayed in urging Him to cast Himself down from the dizzy height, the unsleeping malice that hunted Him from place to place, inspiring the hearts of priests and people to reject His love, and at the last to cry, “Crucify Him! crucify Him!”—all this excited the amazement and indignation of the universe. {GC 501.1}
A Krisztus és Sátán közötti küzdelemben a Megváltó földi szolgálata során a nagy csaló jelleme lelepleződött. Semmi sem téphette volna ki erősebben a mennyei angyalok és az egész hűséges világegyetem lakóinak szívéből a Sátán iránti szeretetet, mint az, hogy Sátán kegyetlen harcot indított a világ Megváltója ellen. Kihívóan követelte, hogy Krisztus hódoljon meg előtte. Elbizakodott vakmerőségében felvitte Krisztust a hegycsúcsra és a templom tetejére. Gonosz szándékát elárulta, amikor arra biztatta, hogy ugorjon le a szédítő magasból. Sátán elszánt rosszindulattal helyről-helyre üldözte a Megváltót. Azt sugallta a papoknak és a népnek, hogy utasítsák el szeretetét, és azt kiáltsák: „Feszítsd meg! Feszítsd meg!”. Mindez megdöbbentette és felháborította a világegyetem lakóit. {GC 501.1}
It was Satan that prompted the world's rejection of Christ. The prince of evil exerted all his power and cunning to destroy Jesus; for he saw that the Saviour's mercy and love, His compassion and pitying tenderness, were representing to the world the character of God. Satan contested every claim put forth by the Son of God and employed men as his agents to fill the Saviour's life with suffering and sorrow. The sophistry and falsehood by which he had sought to hinder the work of Jesus, the hatred manifested through the children of disobedience, his cruel accusations against Him whose life was one of unexampled goodness, all sprang from deep-seated revenge. The pent-up fires of envy and malice, hatred and revenge, burst forth on Calvary against the Son of God, while all heaven gazed upon the scene in silent horror. {GC 501.2}
Sátán késztette arra a világot, hogy tagadja meg Krisztust. A gonoszság fejedelme felhasználta minden képességét és ravaszságát Jézus elpusztítására, mert látta, hogy a Megváltó irgalma és szeretete, könyörülete és szánakozó kedvessége bemutatja a világnak Isten jellemét. Sátán vitatta Isten Fiának minden igényét, és emberek segítségével szenvedéssel és fájdalommal nehezítette a Megváltó életét. Az álbölcselet és hazugság, amellyel Sátán gátolni akarta Jézus munkáját, az engedetlenség fiainak gyűlölete, a kegyetlen vádak a példátlan jóságú élet ellen – mind mélyen gyökerező bosszúszomjból fakadtak. Az irigység és a rosszindulat visszafojtott tüze, a gyűlölet és a bosszúvágy előtört a Golgotán Isten Fia ellen, és az egész menny néma fájdalommal nézte a jelenetet. {GC 501.2}
When the great sacrifice had been consummated, Christ ascended on high, refusing the adoration of angels until He had presented the request: “I will that they also, whom Thou hast given Me, be with Me where I am.” John 17:24. Then with inexpressible love and power came forth the answer from the Father's throne: “Let all the angels of God worship Him.” Hebrews 1:6. Not a stain rested upon Jesus. His humiliation ended, His sacrifice completed, there was given unto Him a name that is above every name. {GC 501.3}
Krisztus, miután meghozta nagy áldozatát, felemelkedett a mennybe, de addig nem fogadta el az angyalok imádatát, míg el nem mondta kérését: „Akiket nékem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is énvelem legyenek” (Jn. 17:24). Kimondhatatlan szeretettel és súllyal hangzott a válasz az Atya trónjáról: „Imádják Őt az Istennek minden angyalai!” (Zsid. 1: 6). Egyetlen folt sem volt Jézusban. Megalázkodása véget ért. Áldozatát befejezte, és olyan nevet kapott, amely minden név felett áll. {GC 501.3}
Now the guilt of Satan stood forth without excuse. He had revealed his true character as a liar and a murderer. It was seen that the very same spirit with which he ruled the children of men, who were under his power, he would have manifested had he been permitted to control the inhabitants of heaven. He had claimed that the transgression of God's law would bring liberty and exaltation; but it was seen to result in bondage and degradation. {GC 502.1}
Sátán bűnére nem volt mentség. A hazug és gyilkos őscsaló megmutatta valódi jellemét. Nyilvánvaló volt, hogy ugyanazt a lelkületet tanúsította volna, ha irányíthatta volna a menny lakóit, mint amivel hatalmában tartotta az embereket. Azt állította, hogy Isten törvényének áthágása szabadságot és dicsőséget teremt. De bebizonyosodott, hogy a következmény rabszolgaság és gyalázat. {GC 502.1}
Satan's lying charges against the divine character and government appeared in their true light. He had accused God of seeking merely the exaltation of Himself in requiring submission and obedience from His creatures, and had declared that, while the Creator exacted self-denial from all others, He Himself practiced no self-denial and made no sacrifice. Now it was seen that for the salvation of a fallen and sinful race, the Ruler of the universe had made the greatest sacrifice which love could make; for “God was in Christ, reconciling the world unto Himself.” 2 Corinthians 5:19. It was seen, also, that while Lucifer had opened the door for the entrance of sin by his desire for honor and supremacy, Christ had, in order to destroy sin, humbled Himself and become obedient unto death. {GC 502.2}
Lelepleződtek Sátán hazug vádjai, amelyeket Isten jelleme és kormányzása ellen felhozott. Azzal vádolta Istent, hogy csupán a maga dicsőségét keresi, amikor teremtményeitől hódolatot és engedelmességet kíván. Kijelentette, hogy míg a Teremtő mindenki mástól önmegtagadást követel, Ő maga nem gyakorol önmegtagadást, és nem hoz áldozatot. De nyilvánvaló lett, hogy az elbukott és bűnös ember megváltásáért a világegyetem Uralkodója meghozta a legnagyobb áldozatot, amire a szeretet csak képes; mert „Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot” (II. Kor. 5:19). Az is bebizonyosodott, hogy míg Lucifer dicsőség és elsőbbség utáni vágyával kinyitotta az ajtót a bűn előtt, Krisztus – hogy a bűnt megsemmisítse – megalázta magát, és engedelmes volt mindhaláig. {GC 502.2}
God had manifested His abhorrence of the principles of rebellion. All heaven saw His justice revealed, both in the condemnation of Satan and in the redemption of man. Lucifer had declared that if the law of God was changeless, and its penalty could not be remitted, every transgressor must be forever debarred from the Creator's favor. He had claimed that the sinful race were placed beyond redemption and were therefore his rightful prey. But the death of Christ was an argument in man's behalf that could not be overthrown. The penalty of the law fell upon Him who was equal with God, and man was free to accept the righteousness of Christ and by a life of penitence and humiliation to triumph, as the Son of God had triumphed, over the power of Satan. Thus God is just and yet the justifier of all who believe in Jesus. {GC 502.3}
Világossá vált, hogy Isten mennyire iszonyodik a lázadás indítékaitól. Az egész menny láthatta Isten igazságos voltát mind Sátán elítélésében, mind pedig az ember megváltásában. Lucifer kijelentette: ha Isten törvénye változhatatlan, ha a büntetést nem lehet elengedni, akkor minden törvényszegőt örökre ki kell rekeszteni a Teremtő kegyelméből. Azt állította, hogy a bűnös emberiség nem válható meg, ezért az ő jogos zsákmánya. De Krisztus halála olyan érv volt az ember érdekében, amit nem lehetett megdönteni. A törvény büntetése Krisztust érte, ki Istennel egyenlő, az ember pedig magáénak tudhatja Krisztus igaz életét, és töredelmes, alázatos élettel győzhet Sátán halmán, miként Isten Fia győzött. Isten igaz, és megigazítja azokat, akik hisznek Jézusban. {GC 502.3}
But it was not merely to accomplish the redemption of man that Christ came to the earth to suffer and to die. He came to “magnify the law” and to “make it honorable.” Not alone that the inhabitants of this world might regard the law as it should be regarded; but it was to demonstrate to all the worlds of the universe that God's law is unchangeable. Could its claims have been set aside, then the Son of God need not have yielded up His life to atone for its transgression. The death of Christ proves it immutable. And the sacrifice to which infinite love impelled the Father and the Son, that sinners might be redeemed, demonstrates to all the universe—what nothing less than this plan of atonement could have sufficed to do—that justice and mercy are the foundation of the law and government of God. {GC 503.1}
Krisztus azonban nemcsak azért vállalta a szenvedést és a halált, hogy megváltsa az embert. Azért jött, hogy a „törvényt naggyá” tegye és „dicsőségessé”. Nemcsak azért jött, hogy e föld lakói úgy tekintsék a törvényt, ahogy kell, hanem azért is, hogy az egész világegyetemnek megmutassa: Isten törvénye változhatatlan. Ha a törvényt el lehetett volna törölni, akkor Isten Fiának nem kellett volna élete feláldozásával engesztelést szereznie annak áthágásáért. Krisztus halála bizonyítja a törvény változhatatlanságát. A bűnös megváltásáért hozott áldozat, amelyre a végtelen szeretet késztette az Atyát és a Fiút, az egész világegyetem előtt arról tesz bizonyságot, hogy Isten törvényének és kormányzásának alapja: igazságosság és irgalom. Ennek bizonyítására kevesebb, mint ez az engesztelés nem lett volna elég. {GC 503.1}
In the final execution of the judgment it will be seen that no cause for sin exists. When the Judge of all the earth shall demand of Satan, “Why hast thou rebelled against Me, and robbed Me of the subjects of My kingdom?” the originator of evil can render no excuse. Every mouth will be stopped, and all the hosts of rebellion will be speechless. {GC 503.2}
A végső ítéletkor bebizonyosodik, hogy a bűnre semmiféle ok nincs. Amikor az egész föld Bírája Sátánnak szegezi a kérdést: „Miért lázadtál ellenem, és ragadtad el tőlem országom polgárait?” – a bűn szerzőjének nem lesz semmi mentsége. Minden száj megnémul, és a lázadás serege szótlan lesz. {GC 503.2}
The cross of Calvary, while it declares the law immutable, proclaims to the universe that the wages of sin is death. In the Saviour's expiring cry, “It is finished,” the death knell of Satan was rung. The great controversy which had been so long in progress was then decided, and the final eradication of evil was made certain. The Son of God passed through the portals of the tomb, that “through death He might destroy him that had the power of death, that is, the devil.” Hebrews 2:14. Lucifer's desire for self-exaltation had led him to say: “I will exalt my throne above the stars of God: ... I will be like the Most High.” God declares: “I will bring thee to ashes upon the earth, ... and never shalt thou be any more.” Isaiah 14:13, 14; Ezekiel 28:18, 19. When “the day cometh, that shall burn as an oven;....all the proud, yea, and all that do wickedly, shall be stubble: and the day that cometh shall burn them up, saith the Lord of hosts, that it shall leave them neither root nor branch.” Malachi 4:1. {GC 503.3}
A Golgota keresztje nemcsak a törvény változhatatlanságát hirdeti a világegyetemnek, hanem azt is, hogy a bűn zsoldja a halál. A haldokló Megváltó „elvégeztetett” kiáltásával megkondult Sátán felett a lélekharang. Az oly régóta folyó nagy küzdelem eldőlt, és most már biztos volt, hogy a bűn végleg megsemmisült. Isten Fia átlépte a sír kapuját, hogy „a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt” (Zsid. 2:14). Lucifer magas méltóságra vágyott, és ezért ezt mondta: „Az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, ... hasonló leszek a Magasságoshoz.” Isten pedig kijelenti: „Tevélek hamuvá a földön... s többé örökké nem leszel!” (Ésa. 14:13–14; Ez. 28:18–19). Amikor „eljön a nap, lángoló, mint a sütő-kemence... olyanná lesz minden kevély és minden gonosztevő, mint a pozdorja, és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregeknek Ura, amely nem hagy rajtuk gyökeret, sem ágat” (Mal. 4:1). {GC 503.3}
The whole universe will have become witnesses to the nature and results of sin. And its utter extermination, which in the beginning would have brought fear to angels and dishonor to God, will now vindicate His love and establish His honor before the universe of beings who delight to do His will, and in whose heart is His law. Never will evil again be manifest. Says the word of God: “Affliction shall not rise up the second time.” Nahum 1:9. The law of God, which Satan has reproached as the yoke of bondage, will be honored as the law of liberty. A tested and proved creation will never again be turned from allegiance to Him whose character has been fully manifested before them as fathomless love and infinite wisdom. {GC 504.1}
Az egész világegyetem látni fogja a bűn jellegét és következményeit. A bűn végleges megsemmisítése, ami kezdetben az angyalokat megfélemlítette, Istent pedig meggyalázta volna, most bizonyítja Isten szeretetét, és megalapozza dicsőségét a világegyetem lényei előtt, akik boldogan teljesítik akaratát, akiknek szívében van törvénye. Soha többé nem lesz gonoszság. Isten Igéje így hangzik: „Nem lészen kétszer veszedelem” (Náh. 1:9). Isten törvényét, amelyet Sátán a szolgaság jármának bélyegzett, minden lény a szabadság törvényeként fogja tisztelni. A próbára tett és a próbából győztesként kikerült teremtettség soha többé nem lesz hűtlen azzal szemben, aki tökéletesen bemutatta mérhetetlen szeretetét és végtelen bölcsességét. {GC 504.1}
