A Great religious awakening under the proclamation of Christ's soon coming is foretold in the prophecy of the first angel's message of Revelation 14. An angel is seen flying “in the midst of heaven, having the everlasting gospel to preach unto them that dwell on the earth, and to every nation, and kindred, and tongue, and people.” “With a loud voice” he proclaims the message: “Fear God, and give glory to Him; for the hour of His judgment is come: and worship Him that made heaven, and earth, and the sea, and the fountains of waters.” Verses 6, 7. {GC 355.1}
A Jelenések 14. fejezetében kinyilatkoztatott első angyali üzenet arról ad hírt, hogy a Krisztus közeli eljövetelének hirdetését nagy vallási ébredés követi. Egy repülő angyal látható „az ég közepén”. Nála van „az örökkévaló evangélium, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangéliumot, és minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek”. Az angyal „nagy szóval” hirdeti ezt az üzenetet: „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az Ő ítéletének órája; és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és földet, és a tengert és a vizek forrásait” (Jel. l4:6–7). {GC 355.1}
The fact that an angel is said to be the herald of this warning is significant. By the purity, the glory, and the power of the heavenly messenger, divine wisdom has been pleased to represent the exalted character of the work to be accomplished by the message and the power and glory that were to attend it. And the angel's flight “in the midst of heaven,” the “loud voice” with which the warning is uttered, and its promulgation to all “that dwell on the earth,”—“to every nation, and kindred, and tongue, and people,”—give evidence of the rapidity and world-wide extent of the movement. {GC 355.2}
Sokatmondó az a tény, hogy ezt az intő üzenetet egy angyal hirdeti. A bölcs Isten úgy látta jónak, hogy a mennyei követ tisztaságával, dicsőségével és hatalmával ábrázolja annak a munkának a magasztos jellegét, amelyet az evangélium hatalmának és dicsőségének kell elvégezni. Az angyal repülése „az ég közepén”, a „nagy szó”, amellyel az üzenet hangzik „a föld lakosainak” – „minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek” – tanúsítja e mozgalom gyorsaságát és világszéles voltát. {GC 355.2}
The message itself sheds light as to the time when this movement is to take place. It is declared to be a part of the “everlasting gospel;” and it announces the opening of the judgment. The message of salvation has been preached in all ages; but this message is a part of the gospel which could be proclaimed only in the last days, for only then would it be true that the hour of judgment had come. The prophecies present a succession of events leading down to the opening of the judgment. This is especially true of the book of Daniel. But that part of his prophecy which related to the last days, Daniel was bidden to close up and seal “to the time of the end.” Not till we reach this time could a message concerning the judgment be proclaimed, based on the fulfillment of these prophecies. But at the time of the end, says the prophet, “many shall run to and fro, and knowledge shall be increased.” Daniel 12:4. {GC 355.3}
Az üzenetből világossá válik, hogy mikor kezdődik ez a mozgalom. A kinyilatkoztatás szerint az „örökkévaló evangélium” magában foglalja azt az üzenetet is, amelyből elénk tárul az ítélet megkezdésének ideje. A megváltás üzenetét minden korban prédikálták, de az evangéliumnak ezt a részét csak az utolsó napokban lehet hirdetni, mert csak akkor igaz, hogy az ítélet órája eljött. A próféciákból egy eseménysort ismerünk meg, amely az ítélet megkezdéséig tart. Ez különösen Dániel könyvében figyelhető meg. A próféciának azt a részét, amely az utolsó napokra vonatkozik, Dánielnek be kellett pecsételnie „a végidőig”. A végidő előtt nem lehetett hirdetni az ítéletről szóló üzenetet, mert az üzenet a próféciák beteljesedésére épül. De a végső időben – mondja a próféta – „tudakozzák majd sokan, és nagyobbá lesz a tudás” (Dn. 12:4). {GC 355.3}
The apostle Paul warned the church not to look for the coming of Christ in his day. “That day shall not come,” he says, “except there come a falling away first, and that man of sin be revealed.” 2 Thessalonians 2:3. Not till after the great apostasy, and the long period of the reign of the “man of sin,” can we look for the advent of our Lord. The “man of sin,” which is also styled “the mystery of iniquity,” “the son of perdition,” and “that wicked,” represents the papacy, which, as foretold in prophecy, was to maintain its supremacy for 1260 years. This period ended in 1798. The coming of Christ could not take place before that time. Paul covers with his caution the whole of the Christian dispensation down to the year 1798. It is this side of that time that the message of Christ's second coming is to be proclaimed. {GC 356.1}
Pál apostol figyelmeztette a gyülekezetet, hogy Krisztus eljövetelét ne saját korában várja. „Nem jön el az addig – mondta –, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere” (II. Thessz. 2:3). A nagy hitehagyás, azaz „a bűn embere” hosszú uralkodása előtt nem várható Urunk adventje. A „bűn embere”, aki „a törvényszegés titkos bűne”, „a veszedelemnek fia” és „a törvénytaposó” néven is ismert, a pápaságot jelképezi, amelyről a próféta megjövendölte, hogy 1260 évig fenntartja uralmát. Ez az időszak 1798-ban ért véget. Krisztus ezt megelőzően nem jöhetett el. Pál figyelmeztetése egészen 1798-ig érvényes. Krisztus második eljövetelének hirdetése ezután vált esedékessé. {GC 356.1}
No such message has ever been given in past ages. Paul, as we have seen, did not preach it; he pointed his brethren into the then far-distant future for the coming of the Lord. The Reformers did not proclaim it. Martin Luther placed the judgment about three hundred years in the future from his day. But since 1798 the book of Daniel has been unsealed, knowledge of the prophecies has increased, and many have proclaimed the solemn message of the judgment near. {GC 356.2}
Ez az üzenet a letűnt korokban soha nem hangzott. Tudjuk, hogy Pál nem prédikálta. Az apostol azt mondta testvéreinek, hogy az Úr sokára jön el. A reformátorok sem hirdették ezt az üzenetet. Luther Márton úgy gondolta, hogy az ő korától az ítéletig mintegy háromszáz év fog még eltelni. 1798 óta nincs már pecsét Dániel könyvén. A próféciaismeret növekszik, és sokan szent komolysággal hirdetik, hogy az ítélet elközelgett. {GC 356.2}
Like the great Reformation of the sixteenth century, the advent movement appeared in different countries of Christendom at the same time. In both Europe and America men of faith and prayer were led to the study of the prophecies, and, tracing down the inspired record, they saw convincing evidence that the end of all things was at hand. In different lands there were isolated bodies of Christians who, solely by the study of the Scriptures, arrived at the belief that the Saviour's advent was near. {GC 357.1}
Az adventmozgalom a különböző keresztény országokban egyszerre tűnt fel, akárcsak a XVI. századi nagy reformáció. Mind Európában, mind Amerikában hivő és imádkozó emberek úgy érezték, hogy tanulmányozniuk kell a próféciákat. Az ihletett feljegyzést nyomon követve meggyőző bizonyítékokat találtak arra, hogy mindennek a vége az ajtó előtt van. A különböző országokban élő elszigetelt keresztény csoportok kizárólag a Szentírás tanulmányozása nyomán arra a meggyőződésre jutottak, hogy a Megváltó adventje közel van. {GC 357.1}
In 1821, three years after Miller had arrived at his exposition of the prophecies pointing to the time of the judgment, Dr. Joseph Wolff, “the missionary to the world,” began to proclaim the Lord's soon coming. Wolff was born in Germany, of Hebrew parentage, his father being a Jewish rabbi. While very young he was convinced of the truth of the Christian religion. Of an active, inquiring mind, he had been an eager listener to the conversations that took place in his father's house as devout Hebrews daily assembled to recount the hopes and anticipations of their people, the glory of the coming Messiah, and the restoration of Israel. One day hearing Jesus of Nazareth mentioned, the boy inquired who He was. “A Jew of the greatest talent,” was the answer; “but as He pretended to be the Messiah, the Jewish tribunal sentenced Him to death.” “Why,” rejoined the questioner, “is Jerusalem destroyed, and why are we in captivity?” “Alas, alas!” answered his father, “because the Jews murdered the prophets.” The thought was at once suggested to the child: “Perhaps Jesus was also a prophet, and the Jews killed Him when He was innocent.”—Travels and Adventures of the Rev. Joseph Wolff, vol. 1, p. 6. So strong was this feeling that, though forbidden to enter a Christian church, he would often linger outside to listen to the preaching. {GC 357.2}
1821-ben, három évvel azután, hogy Miller az ítélet idejével foglalkozó próféciákat értelmezte, dr. Joseph Wolff, „a világ misszionáriusa” hirdetni kezdte, hogy az Úr nemsokára eljön. Wolff németországi zsidó családban született. Apja rabbi volt. Wolff már nagyon fiatalon meggyőződött a keresztény vallás igazságáról. Ez az éles eszű, érdeklődő fiú kíváncsian figyelte azokat a beszélgetéseket, amelyek atyja házában folytak, ahol az istenfélő zsidók naponta összegyűltek, hogy népük reményéről és váradalmáról – az eljövendő Messiás dicsőségéről és Izrael helyreállításáról – beszéljenek. Egy napon hallott a Názáreti Jézusról, és megkérdezte, ki az. „Egy zsidó a legtehetségesebbek közül – volt a válasz. – De mivel azt színlelte, hogy Ő a Messiás, a zsidó törvényszék halálra ítélte.” „Miért pusztították el Jeruzsálemet – vágott vissza a fiú –, és miért vagyunk rabságban?” „Ó jaj, azért – válaszolt az apa –, mert a zsidók megölték a prófétákat.” A gyermekben azonnal felmerült ez a gondolat: „Talán Jézus is próféta volt, és a zsidók megölték, pedig ártatlan volt.” Annyira erőt vett rajta ez az érzés, hogy sokszor ácsorgott a keresztény templomon kívül, hogy hallja a prédikációt, de belépnie nem volt szabad. {GC 357.2}
When only seven years old he was boasting to an aged Christian neighbor of the future triumph of Israel at the advent of the Messiah, when the old man said kindly: “Dear boy, I will tell you who the real Messiah was: He was Jesus of Nazareth, ... whom your ancestors have crucified, as they did the prophets of old. Go home and read the fifty-third chapter of Isaiah, and you will be convinced that Jesus Christ is the Son of God.”—Ibid., vol. 1, p. 7. Conviction at once fastened upon him. He went home and read the scripture, wondering to see how perfectly it had been fulfilled in Jesus of Nazareth. Were the words of the Christian true? The boy asked of his father an explanation of the prophecy, but was met with a silence so stern that he never again dared to refer to the subject. This, however, only increased his desire to know more of the Christian religion. {GC 357.3}
Még csak hétéves volt, amikor egy idős keresztény szomszéd előtt azzal dicsekedett, hogy milyen diadalmas lesz Izrael jövője a Messiás eljövetelekor. Az idős ember kedvesen válaszolt: „Drága fiam, én megmondom neked, ki volt az igazi Messiás: a Názáreti Jézus..., akit őseid keresztre feszítettek, mint a régi prófétákat. Menj haza, és olvasd el Ésaiás könyve 53. fejezetét, és meg fogsz győződni arról, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia!” A fiúban hit ébredt. Hazatérve elolvasta Ésaiás 53. fejezetét, és csodálta, hogy az ige tökéletesen teljesedett a Názáreti Jézus életében. Igazat mondott-e az a keresztény? A fiú kérte atyját, hogy magyarázza meg ezt a próféciát, de olyan rideg hallgatásba ütközött, hogy soha többé nem merte felhozni ezt a témát. De egyre jobban szeretett volna többet megtudni a keresztény vallásról. {GC 357.3}
The knowledge he sought was studiously kept from him in his Jewish home; but, when only eleven years old, he left his father's house and went out into the world to gain for himself an education, to choose his religion and his lifework. He found a home for a time with kinsmen, but was soon driven from them as an apostate, and alone and penniless he had to make his own way among strangers. He went from place to place, studying diligently and maintaining himself by teaching Hebrew. Through the influence of a Catholic instructor he was led to accept the Romish faith and formed the purpose of becoming a missionary to his own people. With this object he went, a few years later, to pursue his studies in the College of the Propaganda at Rome. Here his habit of independent thought and candid speech brought upon him the imputation of heresy. He openly attacked the abuses of the church and urged the necessity of reform. Though at first treated with special favor by the papal dignitaries, he was after a time removed from Rome. Under the surveillance of the church he went from place to place, until it became evident that he could never be brought to submit to the bondage of Romanism. He was declared to be incorrigible and was left at liberty to go where he pleased. He now made his way to England and, professing the Protestant faith, united with the English Church. After two years’ study he set out, in 1821, upon his mission. {GC 358.1}
Zsidó otthonában azonban gondosan elrejtették előle azt, amit úgy szeretett volna megismerni. Már tizenegy éves korában elhagyta atyja házát. Kiment a nagy világba, hogy tanuljon; hogy maga döntse el, mi legyen a vallása, és milyen pályát válasszon. Egy ideig a rokonainál élt, de nemsokára elűzték a „hitehagyó” fiút, és idegenek között egyedül, fillér nélkül kellett megállnia a saját lábán. Egyik helyről a másikra vándorolt, és szorgalmasan tanult. Hébertanítással tartotta fenn magát. Egy katolikus tanító befolyására elfogadta a római vallást, és elhatározta, hogy saját népe között misszionárius lesz. Néhány évvel később Rómába ment, hogy célja elérése érdekében egy katolikus misszióintézetben tanuljon. Itt azonban önálló gondolkozása és nyílt beszéde miatt eretnekséggel vádolták. Wolff nyíltan támadta az egyház visszaéléseit, és hangoztatta a reform szükségességét. Bár a pápai méltóságok eleinte különleges jóindulattal bántak vele, egy idő után távoznia kellett Rómából. Az egyház felügyelete mellett egyik helyről a másikra ment, mígnem nyilvánvaló lett, hogy soha nem fog meghódolni Róma előtt. „Javíthatatlan” – mondták. Ezentúl oda mehetett, ahova akart. Ő pedig Angliába utazott, és hitet téve a protestáns vallás mellett, belépett az anglikán egyházba. Majd két évig tartó tanulás után – 1821-ben – elkezdte misszióját. {GC 358.1}
While Wolff accepted the great truth of Christ's first advent as “a Man of Sorrows, and acquainted with grief,” he saw that the prophecies bring to view with equal clearness His second advent with power and glory. And while he sought to lead his people to Jesus of Nazareth as the Promised One, and to point them to His first coming in humiliation as a sacrifice for the sins of men, he taught them also of His second coming as a king and deliverer. {GC 358.2}
Amikor Wolff elfogadta Krisztus első adventjének nagyszerű igazságát – hogy Krisztus eljött mint „fájdalmak férfia és betegség ismerője” –, felismerte, hogy a próféciák éppily világosan beszélnek a másodszor hatalommal és dicsőséggel megjelenő Jézusról is. És miközben igyekezett népét a Názáreti Jézushoz, a „Megígért”-hez vezetni, felhívta figyelmüket az emberek bűneiért áldozattá lett alázatos Megváltóra. Beszélt nekik a második adventről, a királyként és szabadítóként megjelenő Jézusról. {GC 358.2}
“Jesus of Nazareth, the true Messiah,” he said, “whose hands and feet were pierced, who was brought like a lamb to the slaughter, who was the Man of Sorrows and acquainted with grief, who after the scepter was taken from Judah, and the legislative power from between his feet, came the first time; shall come the second time in the clouds of heaven, and with the trump of the Archangel” (Joseph Wolff, Researches and Missionary Labors, page 62) “and shall stand upon the Mount of Olives; and that dominion, once consigned to Adam over the creation, and forfeited by him (Genesis 1:26; 3:17), shall be given to Jesus. He shall be king over all the earth. The groanings and lamentations of the creation shall cease, but songs of praises and thanksgivings shall be heard. ... When Jesus comes in the glory of His Father, with the holy angels,... the dead believers shall rise first. 1 Thessalonians 4:16; 1 Corinthians 15:32. This is what we Christians call the first resurrection. Then the animal kingdom shall change its nature (Isaiah 11:6-9), and be subdued unto Jesus. Psalm 8. Universal peace shall prevail.”—Journal of the Rev. Joseph Wolff, pages 378, 379. “The Lord again shall look down upon the earth, and say, ‘Behold, it is very good.’”—Ibid., page 294. {GC 359.1}
„A názáreti Jézus az igazi Messiás – szólt –, akinek kezét és lábát átszegezték; akit bárányként mészárszékre vittek; aki fájdalmak férfia és bánat ismerője volt; aki először akkor jött el, amikor már Juda kezéből kihullt a fejedelmi bot, és térdei közül a törvényhozói hatalom, másodszor az ég felhőiben, harsonázó arkangyal kíséretében jön el”, és az Olajfák-hegyére áll. Ő veszi át a teremtettség feletti uralmat, amit először Ádám kapott, de elvesztett (I. Móz. 1:26; 3:17). Jézus lesz az egész föld királya. A teremtett világ nem fog többé nyögni és panaszkodni. A panasz helyett a dicsőítés és hálaadás éneke hallatszik... Amikor Jézus eljön Atyjának dicsőségében, és vele a szent angyalok, feltámadnak először a meghalt igazak (I. Thessz. 4:16; I. Kor. 15:23). Ez az, amit mi, keresztények első feltámadásnak nevezünk. Majd az állatok tulajdonságai megváltoznak (Ésa. 11:6–8), és meghódolnak Jézus előtt (Zsolt. 8. fejezet). Mindenütt béke lesz.” „Isten újra letekint a földre és így szól: »Ímé igen jó!«” {GC 359.1}
Wolff believed the coming of the Lord to be at hand, his interpretation of the prophetic periods placing the great consummation within a very few years of the time pointed out by Miller. To those who urged from the scripture, “Of that day and hour knoweth no man,” that men are to know nothing concerning the nearness of the advent, Wolff replied: “Did our Lord say that that day and hour should never be known? Did He not give us signs of the times, in order that we may know at least the approach of His coming, as one knows the approach of the summer by the fig tree putting forth its leaves? Matthew 24:32. Are we never to know that period, whilst He Himself exhorteth us not only to read Daniel the prophet, but to understand it? and in that very Daniel, where it is said that the words were shut up to the time of the end (which was the case in his time), and that ‘many shall run to and fro’ (a Hebrew expression for observing and thinking upon the time), ‘and knowledge' (regarding that time) ‘shall be increased.’ Daniel 12:4. Besides this, our Lord does not intend to say by this, that the approach of the time shall not be known, but that the exact ‘day and hour knoweth no man.’ Enough, He does say, shall be known by the signs of the times, to induce us to prepare for His coming, as Noah prepared the ark.”—Wolff, Researches and Missionary Labors, pages 404, 405. {GC 359.2}
Wolff hitte, hogy az Úr eljövetele közel van. A prófétikus időszakokról szóló magyarázatában e nagyszerű beteljesedést alig néhány évvel a Miller által meghatározott idő utánra tette. Azoknak, akik az „arról a napról és óráról pedig senki nem tud” ige alapján azt hangoztatták, hogy az ember nem ismerheti fel az advent közelségét, Wolff így válaszolt: „Vajon Urunk azt mondta, hogy a napot és az órát sohasem tudhatjuk meg? Hát nem azért adta-e az idők jeleit, hogy visszajövetelének legalább a közeledtét megtudjuk, miként a fügefa kizöldelléséből a nyár közeledtére következtethetünk? (Mt. 24:32) Soha nem ismerhetjük fel ezt az időszakot annak ellenére, hogy a Dániel könyvének nemcsak olvasására, hanem megértésére is buzdít? Annak a Dánielnek, aki azt mondja, hogy ezek az igék a vég idejéig lesznek bepecsételve (az ő idejében így is volt), és hogy »tudakozzák majd sokan« (a héber így fejezi ki az idő megfigyelését és vizsgálását), és a tudás (az idővel kapcsolatban) nagyobbá lesz (Dn. 12:4). Az Úr nem azt mondja, hogy az idő közeledte nem ismerhető fel, hanem hogy a »pontos napról és óráról... senki nem tud«. Eleget fogunk tudni – mondja – az idők jeleiből ahhoz, hogy készüljünk az Úr eljövetelére, miként Noé is készítette a bárkát.” {GC 359.2}
Concerning the popular system of interpreting, or misinterpreting, the Scriptures, Wolff wrote: “The greater part of the Christian church have swerved from the plain sense of Scripture, and have turned to the phantomizing system of the Buddhists, who believe that the future happiness of mankind will consist in moving about in the air, and suppose that when they are reading Jews they must understand Gentiles; and when they read Jerusalem, they must understand the church; and if it is said earth, it means sky; and for coming of the Lord they must understand the progress of the missionary societies; and going up to the mountain of the Lord's house, signifies a grand class meeting of Methodists.”—Journal of the Rev. Joseph Wolff, page 96. {GC 360.1}
A Szentírás magyarázásának, illetve félremagyarázásának népszerű rendszeréről Wolff ezt írta: „A keresztény egyház nagyobb része eltért a Szentírás egyszerű értelmezésétől, és elfogadta a buddhisták rendszerét. A buddhisták azt hiszik, hogy az emberiség eljövendő boldogsága a levegőben való lebegésből áll. Azt vélik, hogy amikor ezt a szót látják: zsidó, pogányt kell alatta érteni; Jeruzsálemen pedig az egyházat; és ha a földről van szó, az az eget jelenti; az Úr eljövetelén a missziós társaságok fejlődését kell érteni; az Isten házának hegyére való felmenetel pedig a metodisták nagy csoportjának összejövetelét jelenti.” {GC 360.1}
During the twenty-four years from 1821 to 1845, Wolff traveled extensively: in Africa, visiting Egypt and Abyssinia; in Asia, traversing Palestine, Syria, Persia, Bokhara, and India. He also visited the United States, on the journey thither preaching on the island of Saint Helena. He arrived in New York in August, 1837; and, after speaking in that city, he preached in Philadelphia and Baltimore, and finally proceeded to Washington. Here, he says, “on a motion brought forward by the ex-President, John Quincy Adams, in one of the houses of Congress, the House unanimously granted to me the use of the Congress Hall for a lecture, which I delivered on a Saturday, honored with the presence of all the members of Congress, and also of the bishop of Virginia, and of the clergy and citizens of Washington. The same honor was granted to me by the members of the government of New Jersey and Pennsylvania, in whose presence I delivered lectures on my researches in Asia, and also on the personal reign of Jesus Christ.”—Ibid., pages 398, 399. {GC 360.2}
Az 1821–1845-ig eltelt 24 év alatt Wolff sokfelé utazott. Afrikában jártakor látogatást tett Egyiptomban és Etiópiában. Ázsiában bejárta Palesztinát, Szíriát, Perzsiát, Bokharát és Indiát. Az Egyesült Államokba is elment, és útközben prédikált Szent Ilona szigetén. 1837 augusztusában érkezett New Yorkba. E városban való prédikálás után Filadelfiában és Baltimorban is beszélt. Végül pedig eljutott Washingtonba. Itt, amint mondja, „egy javaslatra, amelyet John Quincy Adams, a volt elnök tett a kongresszus egyik ülésén, a Ház egyhangúlag megszavazta, hogy a kongresszusi teremben előadást tarthatok, amelyet egy szombati napon meg is tartottam. A kongresszus teljes tagsága, Virginia püspöke, Washington papsága és polgársága megtisztelt jelenlétével. New Jersey és Pennsylvania kormányának tagjai éppilyen megbecsülésben részesítettek; beszámoltam ázsiai kutatásaimról, és Jézus Krisztus személyes uralmáról tartottam előadást.” {GC 360.2}
Dr. Wolff traveled in the most barbarous countries without the protection of any European authority, enduring many hardships and surrounded with countless perils. He was bastinadoed and starved, sold as a slave, and three times condemned to death. He was beset by robbers, and sometimes nearly perished from thirst. Once he was stripped of all that he possessed and left to travel hundreds of miles on foot through the mountains, the snow beating in his face and his naked feet benumbed by contact with the frozen ground. {GC 361.1}
Dr. Wolff hatósági védelem nélkül utazta be a legbarbárabb országokat. Sok nehézséget viselt el, és számtalanszor sodródott veszélybe. Megverték, éheztették, rabszolgaként eladták, és háromszor halálra ítélték. Rablók támadták meg, és néha kis híján szomjan halt. Egy alkalommal megfosztották mindenétől, és a hegyeken át több száz mérföldet kellett gyalogolnia. A hó az arcába vert, és meztelen lába meggémberedett a fagyott földtől. {GC 361.1}
When warned against going unarmed among savage and hostile tribes, he declared himself “provided with arms”—“prayer, zeal for Christ, and confidence in His help.” “I am also,” he said, “provided with the love of God and my neighbor in my heart, and the Bible is in my hand.”—W.H.D. Adams, In Perils Oft, page 192. The Bible in Hebrew and English he carried with him wherever he went. Of one of his later journeys he says: “I ... kept the Bible open in my hand. I felt my power was in the Book, and that its might would sustain me.”—Ibid., page 201. {GC 361.2}
Amikor figyelmeztették, hogy ne menjen fegyvertelenül a vad és ellenséges törzsek közé, azt mondta, hogy van fegyvere: „az ima, a Krisztus iránti buzgóság és a segítségébe vetett hit.” „ Szívemben van az Isten és a felebarátaim iránti szeretet – folytatta –, kezemben pedig a Biblia.” A héber és angol nyelvű Bibliát mindenhova magával vitte. Egyik későbbi útjáról ez mondta: „A nyitott Bibliát kezemben tartottam. Éreztem, hogy erőm a Könyvben rejlik, és a könyv hatalma meg fog őrizni.” {GC 361.2}
Thus he persevered in his labors until the message of the judgment had been carried to a large part of the habitable globe. Among Jews, Turks, Parsees, Hindus, and many other nationalities and races he distributed the word of God in these various tongues and everywhere heralded the approaching reign of the Messiah. {GC 361.3}
In his travels in Bokhara he found the doctrine of the Lord's soon coming held by a remote and isolated people. The Arabs of Yemen, he says, “are in possession of a book called Seera, which gives notice of the second coming of Christ and His reign in glory; and they expect great events to take place in the year 1840.”—Journal of the Rev. Joseph Wolff, page 377. “In Yemen ... I spent six days with the children of Rechab. They drink no wine, plant no vineyard, sow no seed, and live in tents, and remember good old Jonadab, the son of Rechab; and I found in their company children of Israel, of the tribe of Dan, ... who expect, with the children of Rechab, the speedy arrival of the Messiah in the clouds of heaven.”—Ibid., page 389. {GC 361.4}
Amikor Bokharában járt, egy távoli elszigetelt nép között találkozott az Úr közeli eljövetelének tanításával. A jemeni araboknak „van egy Seera nevezetű könyvük, amely hírt ad Krisztus második eljöveteléről, dicsőséges uralmáról; és 1840-re nagy események bekövetkeztét várják.” „Jemenben... hat napot töltöttem Rékáb fiaival, akik nem isznak bort, nem plántálnak szőlőt, nem vetnek magot, sátorban laknak, és megemlékeznek a jó öreg Jonadábról, Rékáb fiáról. Közöttük találtam Dán törzséből való izraelitákat is..., kik Rékáb fiaival együtt várják az ég felhőiben hamarosan megérkező Messiást.” {GC 361.4}
A similar belief was found by another missionary to exist in Tatary. A Tatar priest put the question to the missionary as to when Christ would come the second time. When the missionary answered that he knew nothing about it, the priest seemed greatly surprised at such ignorance in one who professed to be a Bible teacher, and stated his own belief, founded on prophecy, that Christ would come about 1844. {GC 362.1}
Egy másik misszionárius hasonló tanítással találkozott a tatárok országában. Egy tatár pap megkérdezte a misszionáriustól, hogy mikor jön el Jézus másodszor. Amikor a misszionárius azt felelte, hogy erről semmit nem tud, úgy tűnt, hogy a papot nagyon meglepte annak a tudatlansága, aki magát a Biblia tanítójának vallja. Ez a pap elmondta, hogy meggyőződése a prófécia alapján, hogy Krisztus 1844 táján fog eljönni. {GC 362.1}
As early as 1826 the advent message began to be preached in England. The movement here did not take so definite a form as in America; the exact time of the advent was not so generally taught, but the great truth of Christ's soon coming in power and glory was extensively proclaimed. And this not among the dissenters and nonconformists only. Mourant Brock, an English writer, states that about seven hundred ministers of the Church of England were engaged in preaching “this gospel of the kingdom.” The message pointing to 1844 as the time of the Lord's coming was also given in Great Britain. Advent publications from the United States were widely circulated. Books and journals were republished in England. And in 1842 Robert Winter, an Englishman by birth, who had received the advent faith in America, returned to his native country to herald the coming of the Lord. Many united with him in the work, and the message of the judgment was proclaimed in various parts of England. {GC 362.2}
Angliában az advent üzenetet már 1826-ban hirdették. A mozgalom itt nem öltött olyan határozott formát, mint Amerikában. Az advent pontos idejéről nem esett olyan sok szó. Azt a nagyszerű igazságot azonban, hogy Krisztus nemsokára eljön hatalommal és dicsőséggel, sokfelé hirdették. És nem is csupán az államegyházon kívüliek és az onnan kiszakadtak között. Mourant Brock angol író szerint mintegy hétszáz anglikán lelkész ajkáról hangzott „Isten országának ez az evangéliuma”. Nagy-Britanniában is hirdették, hogy az Úr eljövetelének ideje: 1844. Az Egyesült Államokból széltében-hosszában terjedtek az adventről szóló kiadványok. Voltak olyan könyvek és folyóiratok, amelyeket Angliában újra megjelentettek. 1842-ben pedig az angol származású Robert Winter, aki Amerikában fogadta el az advent hitet, visszatért szülőhazájába, hogy hirdesse az Úr eljövetelét. Sokan csatlakoztak hozzá ebben a munkában, és Anglia különböző részein felhangzott az ítéletről szóló tanítás. {GC 362.2}
In South America, in the midst of barbarism and priest-craft, Lacunza, a Spaniard and a Jesuit, found his way to the Scriptures and thus received the truth of Christ's speedy return. Impelled to give the warning, yet desiring to escape the censures of Rome, he published his views under the assumed name of “Rabbi Ben-Ezra,” representing himself as a converted Jew. Lacunza lived in the eighteenth century, but it was about 1825 that his book, having found its way to London, was translated into the English language. Its publication served to deepen the interest already awakening in England in the subject of the second advent. {GC 363.1}
A barbár Dél-Amerikában, ahol Róma papsága mesterkedett, Lacunza, egy spanyol jezsuita utat talált a Szentíráshoz, és magáévá tette azt az igazságot, hogy Krisztus nemsokára visszajön. Érezte, hogy kötelessége másokat is figyelmeztetni erre. De el akarta hárítani Róma rosszallását, ezért nézeteit „Rabbi Ben-Ezra” álnév alatt adta ki, megtért zsidónak nevezve magát. Lacunza a XVIII. században élt, de könyve csak kb. 1825-ben jutott el Londonba, ahol angol nyelvre lefordították. E kiadvány fokozta azt az érdeklődést, ami Angliában a második advent iránt már ébredezni kezdett. {GC 363.1}
In Germany the doctrine had been taught in the eighteenth century by Bengel, a minister in the Lutheran Church and a celebrated Biblical scholar and critic. Upon completing his education, Bengel had “devoted himself to the study of theology, to which the grave and religious tone of his mind, deepened by his early training and discipline, naturally inclined him. Like other young men of thoughtful character, before and since, he had to struggle with doubts and difficulties of a religious nature, and he alludes, with much feeling, to the ‘many arrows which pierced his poor heart, and made his youth hard to bear.’” Becoming a member of the consistory of Wurttemberg, he advocated the cause of religious liberty. “While maintaining the rights and privileges of the church, he was an advocate for all reasonable freedom being accorded to those who felt themselves bound, on grounds of conscience, to withdraw from her communion.”—Encyclopaedia Britannica, 9th ed., art. “Bengel.” The good effects of this policy are still felt in his native province. {GC 363.2}
Németországban ezt a hittételt Bengel evangélikus lelkész, neves teológus és bibliakritikus már a XVIII. században hirdette. Bengel, miután befejezte tanulmányait, „a teológia tanulására szentelte magát. A gyermekkori szoktatás és fegyelmezés, valamint komolysága és vallásossága az ifjút alkalmassá tette e komoly munkára. Bengel is vallási kételyekkel és problémákkal vívódott, mint a hozzá hasonló, gondolkodó ifjak. Mély megindultsággal beszélt arról a sok nyílról, amely szegény szívét meggyötörte és ifjúkorát megnehezítette.” Miután a württembergi egyháztanács tagja lett, támogatta a vallásszabadság ügyét. „Bár védte az egyház jogait és kiváltságait, szót emelt mindazok szabadságjogaiért, akik lelkiismereti okokból ki akartak lépni egyházukból.” Álláspontjának jótékony hatása szülőföldjén még mindig érezhető. {GC 363.2}
It was while preparing a sermon from Revelation 21 for advent Sunday that the light of Christ's second coming broke in upon Bengel's mind. The prophecies of the Revelation unfolded to his understanding as never before. Overwhelmed with a sense of the stupendous importance and surpassing glory of the scenes presented by the prophet, he was forced to turn for a time from the contemplation of the subject. In the pulpit it again presented itself to him with all its vividness and power. From that time he devoted himself to the study of the prophecies, especially those of the Apocalypse, and soon arrived at the belief that they pointed to the coming of Christ as near. The date which he fixed upon as the time of the second advent was within a very few years of that afterward held by Miller. {GC 363.3}
Krisztus második adventjének igazsága akkor villant fel Bengel lelkében, amikor advent vasárnapjára a Jelenések 21. fejezete alapján prédikációt készített. Soha azelőtt nem értette meg ennyire a Jelenések könyvének próféciáit. A próféta által feltárt jelenetek óriási hordereje és páratlan dicsősége annyira hatott rá, hogy kénytelen volt egy időre felhagyni a téma vizsgálatával. A szószéken azonban ismét felötlött benne a gondolat elevenen és súlyosan. Ettől kezdve a próféciáknak – különösen az apokalipszis próféciáinak – szentelte magát, és nemsokára arra a meggyőződésre jutott, hogy azok Krisztus közeli eljövetelére hívják fel a figyelmet. Az a dátum, amelyet ő állapított meg a második advent időpontjaként, néhány évvel tért el attól, amit később Miller hirdetett. {GC 363.3}
Bengel's writings have been spread throughout Christendom. His views of prophecy were quite generally received in his own state of Wurttemberg, and to some extent in other parts of Germany. The movement continued after his death, and the advent message was heard in Germany at the same time that it was attracting attention in other lands. At an early date some of the believers went to Russia and there formed colonies, and the faith of Christ's soon coming is still held by the German churches of that country. {GC 364.1}
Bengel írásai az egész keresztény világban elterjedtek. Prófétikus nézeteit városa, Württemberg körzetében az emberek többsége elfogadta, és Németországban másutt is voltak hívei. Mozgalma halála után is tartott. Az advent üzenet hangzott Németországban, és más országok figyelmét is magára vonta. Néhány hivő hamarosan eljutott Oroszországba is. Településeket alakítottak. A Krisztus közeli eljövetelébe vetett hitet Oroszország német gyülekezetei még mindig őrzik. {GC 364.1}
The light shone also in France and Switzerland. At Geneva where Farel and Calvin had spread the truth of the Reformation, Gaussen preached the message of the second advent. While a student at school, Gaussen had encountered that spirit of rationalism which pervaded all Europe during the latter part of the eighteenth and the opening of the nineteenth century; and when he entered the ministry he was not only ignorant of true faith, but inclined to skepticism. In his youth he had become interested in the study of prophecy. After reading Rollin's Ancient History, his attention was called to the second chapter of Daniel, and he was struck with the wonderful exactness with which the prophecy had been fulfilled, as seen in the historian's record. Here was a testimony to the inspiration of the Scriptures, which served as an anchor to him amid the perils of later years. He could not rest satisfied with the teachings of rationalism, and in studying the Bible and searching for clearer light he was, after a time, led to a positive faith. {GC 364.2}
A világosság Franciaországban és Svájcban is sugárzott. Genfben, ahol Farel és Kálvin terjesztette a reformáció igazságát, Gaussen prédikálta a második advent üzenetét. Gaussen még diák korában szembe találta magát azzal a racionalizmussal, amely a XVIII. sz. végén és a XIX. sz. elején egész Európát átitatta. Amikor Gaussen a lelkészi szolgálatba lépett, nemcsak hogy nem ismerte az igaz hitet, de a kételkedésre is hajlott. Ifjú korában érdeklődni kezdett a prófécia iránt. Olvasta Rollin: Ancient History című művét, és figyelme Dániel könyve 2. fejezetére terelődött. Gaussent meglepte, hogy milyen csodálatos pontossággal teljesedett a prófécia, amint arról a történelem tanúskodik. A Szentírás ihletettségének ez a bizonyítéka horgony volt számára a későbbi évek veszélyei között. A racionalizmus tanítása nem nyugtatta meg. A Biblia kutatása és a nagyobb világosság keresése nyomán azonban szilárd hit ébredt lelkében. {GC 364.2}
As he pursued his investigation of the prophecies he arrived at the belief that the coming of the Lord was at hand. Impressed with the solemnity and importance of this great truth, he desired to bring it before the people; but the popular belief that the prophecies of Daniel are mysteries and cannot be understood was a serious obstacle in his way. He finally determined—as Farel had done before him in evangelizing Geneva—to begin with the children, through whom he hoped to interest the parents. {GC 364.3}
Miközben a próféciákat vizsgálgatta, meggyőződött arról, hogy az Úr eljövetele közel van. Ez a csodálatos és nagy fontosságú igazság mélyen érintette lelkét, és vágyott arra, hogy azt másokkal is megismertesse. Az a közhiedelem azonban, hogy Dániel próféciái titokzatosak és érthetetlenek, súlyos akadályt gördített útjába. Végül elhatározta, hogy a tanítást a gyermekeknél kezdi – mint korábban Farel is tette Genf evangélizálásakor –, remélve, hogy általuk a szülök érdeklődését is sikerül felkeltenie. {GC 364.3}
“I desire this to be understood,” he afterward said, speaking of his object in this undertaking, “it is not because of its small importance, but on the contrary because of its great value, that I wished to present it in this familiar form, and that I addressed it to the children. I desired to be heard, and I feared that I would not be if I addressed myself to the grown people first.” “I determined therefore to go to the youngest. I gather an audience of children; if the group enlarges, if it is seen that they listen, are pleased, interested, that they understand and explain the subject, I am sure to have a second circle soon, and in their turn, grown people will see that it is worth their while to sit down and study. When this is done, the cause is gained.”—L. Gaussen, Daniel the Prophet, vol. 2, Preface. {GC 365.1}
„Szeretném világossá tenni – mondta később –, hogy nem azért fordultam a gyermekek felé, mintha az ügy jelentéktelen volna, hanem éppen nagy fontossága miatt folyamodtam ilyen egyszerű módszerhez. Szerettem volna, ha meghallgatnak, és féltem, hogy ez nem sikerül, ha először a felnőtteket szólítom meg.” „Ezért elhatároztam, hogy először a kicsinyek felé fordulok, gyermekhallgatóságot gyűjtök. És ha számuk nő, ha látom, hogy figyelnek, örülnek és érdeklődnek; hogy értik és magyarázzák a témát, akkor tudom, hogy hamarosan egy második kör is lesz. Idővel a felnőttek is belátják, hogy nekik is érdemes leülni és tanulni. Ha ez így lesz, nyert ügyünk van.” {GC 365.1}
Encouraged by this success, Gaussen published his lessons, with the hope of promoting the study of the prophetic books in the churches of the French-speaking people. “To publish instruction given to the children,” says Gaussen, “is to say to adults, who too often neglect such books under the false pretense that they are obscure, ‘How can they be obscure, since your children understand them?’” “I had a great desire,” he adds, “to render a knowledge of the prophecies popular in our flocks, if possible.” “There is no study, indeed, which it seems to me answers the needs of the time better.” “It is by this that we are to prepare for the tribulation near at hand, and watch and wait for Jesus Christ.” {GC 365.3}
A sikeren felbátorodva, Gaussen közzétette tanításait azzal a reménnyel, hogy előmozdítja a prófétikus könyvek kutatását a franciául beszélők között. „A gyermekeknek adott tanítás terjesztésével – szólt Gaussen – a felnőttekhez szeretnék szólni, akik igen sokszor elfordulnak az ilyen könyvektől azzal az ürüggyel, hogy azok érthetetlenek. »Hogyan lennének érthetetlenek, hiszen gyermekeitek megértik?«” „Az a hő vágyam – teszi hozzá –, hogy népszerű próféciaismeretet nyújtsak nyájunknak, ha lehet.” „Ahogy én látom, semmiféle tanulmány sem elégíti ki jobban korunk szükségleteit.” „A próféciák segítségével tudunk felkészülni a küszöbönálló megpróbáltatásra, figyelni és várni Jézus Krisztusra.” {GC 365.3}
Though one of the most distinguished and beloved of preachers in the French language, Gaussen was after a time suspended from the ministry, his principal offense being that instead of the church's catechism, a tame and rationalistic manual, almost destitute of positive faith, he had used the Bible in giving instruction to the youth. He afterward became teacher in a theological school, while on Sunday he continued his work as catechist, addressing the children and instructing them in the Scriptures. His works on prophecy also excited much interest. From the professor's chair, through the press, and in his favorite occupation as teacher of children he continued for many years to exert an extensive influence and was instrumental in calling the attention of many to the study of the prophecies which showed that the coming of the Lord was near. {GC 366.1}
Gaussent, aki az egyik legkiválóbb és legkedveltebb francia nyelvű prédikátor volt, egy idő után mégis felfüggesztették a szolgálatból. Fő vétke az volt, hogy az egyház katekizmusa, az igazi hitet szinte teljesen nélkülöző, semmitmondó és racionalista kézikönyv helyett a Bibliát használta az ifjúság tanításában. Később egy teológiai iskola tanára lett, és közben vasárnaponként továbbra is hitoktatóként a Szentírás alapján tanította a gyermekeket. A próféciáról szóló művei szintén nagy érdeklődést keltettek. A tanári katedráról, a sajtó útján és kedvelt foglalkozásával, gyermekoktatóként hosszú éveken át nagy befolyást gyakorolt és nagy szerepe volt abban, hogy sokan kutatni kezdték azokat a próféciákat, amelyek az Úr közeli eljövetelét tanúsítják. {GC 366.1}
In Scandinavia also the advent message was proclaimed, and a widespread interest was kindled. Many were roused from their careless security to confess and forsake their sins, and seek pardon in the name of Christ. But the clergy of the state church opposed the movement, and through their influence some who preached the message were thrown into prison. In many places where the preachers of the Lord's soon coming were thus silenced, God was pleased to send the message, in a miraculous manner, through little children. As they were under age, the law of the state could not restrain them, and they were permitted to speak unmolested. {GC 366.2}
Skandináviában szintén hangzott az advent üzenet, és széltében-hosszában érdeklődést keltett. Sokan felébredtek gondtalan biztonságukból. Bűneiket megvallva és elhagyva Krisztus nevében kértek bűnbocsánatot. Az államegyház papsága azonban fellépett a mozgalom ellen, és befolyására az üzenet hirdetői közül egyesek börtönbe kerültek. Sok helyen, ahol az Úr közeli eljövetelének prédikálóit így elhallgattatták, Isten csodát művelt, és gyermekek útján küldte üzenetét. A gyermekek háborítatlanul beszélhettek, az állam törvénye őket nem korlátozta, mivel kiskorúak. {GC 366.2}
The movement was chiefly among the lower class, and it was in the humble dwellings of the laborers that the people assembled to hear the warning. The child-preachers themselves were mostly poor cottagers. Some of them were not more than six or eight years of age; and while their lives testified that they loved the Saviour, and were trying to live in obedience to God's holy requirements, they ordinarily manifested only the intelligence and ability usually seen in children of that age. When standing before the people, however, it was evident that they were moved by an influence beyond their own natural gifts. Tone and manner changed, and with solemn power they gave the warning of the judgment, employing the very words of Scripture: “Fear God, and give glory to Him; for the hour of His judgment is come.” They reproved the sins of the people, not only condemning immorality and vice, but rebuking worldliness and backsliding, and warning their hearers to make haste to flee from the wrath to come. {GC 366.3}
A mozgalom főleg az egyszerűbb néprétegek között terjedt. Az emberek a munkások szerény otthonában gyűltek össze, hogy az intő üzenetet meghallgassák. A gyermek-prédikátorok zöme is szegény parasztgyermek volt. Egyik-másik alig volt hat-nyolc éves; s bár életük tanúsította, hogy szeretik a Megváltót, és igyekeznek Isten szent kívánalmainak engedelmeskedni, rendes körülmények között ők sem voltak okosabbak és tanulékonyabbak, mint a hasonló korú gyermekek. De amikor az emberek elé álltak, kétségtelenül természetes képességeiket meghaladó hatalom szólalt meg általuk. Hanghordozásuk és viselkedésük megváltozott. A Szentírást szó szerint idézve nagy komolysággal figyelmeztették az embereket az ítéletre: „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az Ő ítéletének órája.” Dorgálták az embereket bűneik miatt. Nemcsak az erkölcstelenséget és kicsapongást kárhoztatták, hanem a világiasságot és a hitehagyást is. Intették hallgatóikat, hogy sietve meneküljenek az eljövendő haragtól. {GC 366.3}
The people heard with trembling. The convicting Spirit of God spoke to their hearts. Many were led to search the Scriptures with new and deeper interest, the intemperate and immoral were reformed, others abandoned their dishonest practices, and a work was done so marked that even ministers of the state church were forced to acknowledge that the hand of God was in the movement. {GC 367.1}
Az emberek remegve hallgatták őket. Isten meggyőző Lelke szívükhöz szólt. Sokan új és nagyobb érdeklődéssel kezdték kutatni a Szentírást. A részegesek, az erkölcstelenek jobb útra tértek, és mások is elhagyták becstelen szokásaikat. Olyan szembetűnő volt a változás, hogy még az államegyház lelkészei is kénytelenek voltak elismerni, hogy Isten irányítja a mozgalmat. {GC 367.1}
It was God's will that the tidings of the Saviour's coming should be given in the Scandinavian countries; and when the voices of His servants were silenced, He put His Spirit upon the children, that the work might be accomplished. When Jesus drew near to Jerusalem attended by the rejoicing multitudes that, with shouts of triumph and the waving of palm branches, heralded Him as the Son of David, the jealous Pharisees called upon Him to silence them; but Jesus answered that all this was in fulfillment of prophecy, and if these should hold their peace, the very stones would cry out. The people, intimidated by the threats of the priests and rulers, ceased their joyful proclamation as they entered the gates of Jerusalem; but the children in the temple courts afterward took up the refrain, and, waving their branches of palm, they cried: “Hosanna to the Son of David!” Matthew 21:8-16. When the Pharisees, sorely displeased, said unto Him, “Hearest Thou what these say?” Jesus answered, “Yea; have ye never read, Out of the mouth of babes and sucklings Thou hast perfected praise?” As God wrought through children at the time of Christ's first advent, so He wrought through them in giving the message of His second advent. God's word must be fulfilled, that the proclamation of the Saviour's coming should be given to all peoples, tongues, and nations. {GC 367.2}
Isten azt akarta, hogy a Megváltó eljövetelének híre eljusson a skandináv országokba is. És amikor szolgáinak hangját elnémították, Lelkét a gyermekekre árasztotta, hogy a munka folytatódjék. Amikor Jézus az örvendező sokaság kíséretében, győzelmi kiáltások és lengő pálmaágak közepette Jeruzsálemhez közeledett, a nép „Dávid Fiá”-nak nevezte. A féltékeny farizeusok felszólították Jézust, hogy hallgattassa el őket. Ő azonban azt válaszolta, hogy mindez a prófécia teljesedése, és ha ezek hallgatnának, akkor a kövek kiáltanának. A boldog kiáltozás azonban a nép ajkára fagyott, amikor beléptek Jeruzsálem kapuin. Megfélemlítették őket a papok és a főemberek. De a gyermekek, akik ellepték a templom udvarait, pálmaágakat lengetve kiáltották: „Hozsánna a Dávid Fiának!” (Mt. 21:8–16). „Hallod, mit mondanak ezek?” – kérdezték a dühödt farizeusok. Jézus így válaszolt: „Sohasem olvastátok-é: a gyermekek és csecsszopók szája által szereztél dicsőséget?”. Isten gyermekek által munkálkodott Krisztus első adventje idején. Éppígy küldte gyermekek útján második adventjének üzenetét is. Isten szava kétségkívül beteljesedik: a Megváltó eljövetelének üzenete hangzik minden népnek, nyelvnek és nemzetnek. {GC 367.2}
To William Miller and his colaborers it was given to preach the warning in America. This country became the center of the great advent movement. It was here that the prophecy of the first angel's message had its most direct fulfillment. The writings of Miller and his associates were carried to distant lands. Wherever missionaries had penetrated in all the world, were sent the glad tidings of Christ's speedy return. Far and wide spread the message of the everlasting gospel: “Fear God, and give glory to Him; for the hour of His judgment is come.” {GC 368.1}
William Millernek és munkatársainak Amerikában kellett az intő üzenetet hirdetniük. Ez az ország lett a nagy adventmozgalom központja. A leghatározottabban itt teljesedett az első angyal próféciája. Millernek és társainak az írásait távoli országok is megismerték. A misszionáriusok a világ minden részébe, ahova sikerült eljutniuk, magukkal vitték Krisztus közeli eljövetelének örömhírét. Közelben és távolban terjedt az örökkévaló evangélium: „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az Ő ítéletének órája.” {GC 368.1}
The testimony of the prophecies which seemed to point to the coming of Christ in the spring of 1844 took deep hold of the minds of the people. As the message went from state to state, there was everywhere awakened widespread interest. Many were convinced that the arguments from the prophetic periods were correct, and, sacrificing their pride of opinion, they joyfully received the truth. Some ministers laid aside their sectarian views and feelings, left their salaries and their churches, and united in proclaiming the coming of Jesus. There were comparatively few ministers, however, who would accept this message; therefore it was largely committed to humble laymen. Farmers left their fields, mechanics their tools, traders their merchandise, professional men their positions; and yet the number of workers was small in comparison with the work to be accomplished. The condition of an ungodly church and a world lying in wickedness, burdened the souls of the true watchmen, and they willingly endured toil, privation, and suffering, that they might call men to repentance unto salvation. Though opposed by Satan, the work went steadily forward, and the advent truth was accepted by many thousands. {GC 368.2}
A próféciák, amelyek szerint úgy tűnt, hogy Krisztus második eljövetele 1844 tavaszán lesz, mélyen megragadták az emberek figyelmét. Az üzenet államról államra terjedt, és mindenütt nagy érdeklődést keltett. Sokan meggyőződtek arról, hogy a prófétikus időszakokat igazoló érvelések helyesek, és nagyra tartott elképzeléseiket feladva, örömmel elfogadták az igazságot. Egyes lelkészek, félretéve egyéni nézeteiket és érzéseiket, lemondtak fizetésükről, otthagyták egyházukat, és hirdették Jézus eljövetelét. De viszonylag kevés lelkész fogadta el ezt az üzenetet, ezért jórészt egyszerű egyháztagok hirdették. Farmerek otthagyták földjüket, kézművesek szerszámaikat, kereskedők áruikat, értelmiségiek hivatásukat. A munkások száma mégis kicsi volt az elvégzendő munkához képest. Az Istent nélkülöző egyház és a gonoszságban veszteglő világ állapota nyomta a hű őrszemek lelkét. Készek voltak fáradozni, nélkülözni és szenvedni azért, hogy emberek megtérjenek és elnyerjék az üdvösséget. A munka biztos léptekkel haladt előre. Sátán támadása ellenére is sok ezren fogadták el az advent igazságot. {GC 368.2}
Everywhere the searching testimony was heard, warning sinners, both worldlings and church members, to flee from the wrath to come. Like John the Baptist, the forerunner of Christ, the preachers laid the ax at the root of the tree and urged all to bring forth fruit meet for repentance. Their stirring appeals were in marked contrast to the assurances of peace and safety that were heard from popular pulpits; and wherever the message was given, it moved the people. The simple, direct testimony of the Scriptures, set home by the power of the Holy Spirit, brought a weight of conviction which few were able wholly to resist. Professors of religion were roused from their false security. They saw their backslidings, their worldliness and unbelief, their pride and selfishness. Many sought the Lord with repentance and humiliation. The affections that had so long clung to earthly things they now fixed upon heaven. The Spirit of God rested upon them, and with hearts softened and subdued they joined to sound the cry: “Fear God, and give glory to Him; for the hour of His judgment is come.” {GC 369.1}
Mindenütt hallatszott a szívhez szóló bizonyságtevés, amely arra intette a bűnösöket – a világ fiait és az egyháztagokat egyaránt –, hogy meneküljenek az eljövendő haragtól. Keresztelő Jánoshoz, Krisztus előfutárához hasonlóan a prédikátorok a fa gyökerére helyezték a fejszét, és mindenkit arra buzdítottak, hogy teremjenek megtéréshez illő gyümölcsöt. Megrázó felhívásaik éles ellentétben álltak a szószékről hangzó közkedvelt békesség-, biztonság-ígéretekkel. Az üzenet, ahol csak felhangzott, megérintette az emberek szívét. A Szentírás egyszerű, egyértelmű bizonyságtevése, amelyet a Szentlélek ereje kísért, olyan meggyőző erővel szólalt meg, amelynek kevés ember tudott teljesen ellenállni. Vallásos emberek felocsúdtak hamis biztonságérzetükből. Felismerték, hogy hitehagyók, világiasak, hitetlenek, gőgösek és önzőek. Sokan bűnbánattal és alázattal keresték az Urat. Szívük, amely oly sokáig földi dolgokhoz ragaszkodott, most a menny felé fordult. Isten Lelke megnyugodott rajtuk, és töredelmes, alázatos szívvel ők is kiáltották: „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az Ő ítéletének órája.” {GC 369.1}
Sinners inquired with weeping: “What must I do to be saved?” Those whose lives had been marked with dishonesty were anxious to make restitution. All who found peace in Christ longed to see others share the blessing. The hearts of parents were turned to their children, and the hearts of children to their parents. The barriers of pride and reserve were swept away. Heartfelt confessions were made, and the members of the household labored for the salvation of those who were nearest and dearest. Often was heard the sound of earnest intercession. Everywhere were souls in deep anguish pleading with God. Many wrestled all night in prayer for the assurance that their own sins were pardoned, or for the conversion of their relatives or neighbors. {GC 369.2}
Bűnösök sírva kérdezték: „Mit kell nékem cselekednem, hogy üdvözüljek?” Azok, akik eddig becstelenül éltek, igyekeztek az okozott kárt megtéríteni. Mindazok, akik békét találtak Krisztusban, vágytak másokkal is megosztani az áldást. A szülők szíve gyermekeik felé fordult, a gyermekeké pedig szüleik felé. A gőg emelte válaszfalak halomra dőltek. Őszinte bűnvallomások hangzottak el, és a család tagjai azok üdvösségéért fáradoztak, akik a legdrágábbak voltak nekik. Sokszor lehetett a buzgó ima hangját hallani. Mindenfelé gyötrődő lelkek küzdöttek Istennel. Sokan egész éjszaka buzgón könyörögtek a bűnbocsánat bizonyosságáért, vagy rokonaik és barátaik megtéréséért. {GC 369.2}
All classes flocked to the Adventist meetings. Rich and poor, high and low, were, from various causes, anxious to hear for themselves the doctrine of the second advent. The Lord held the spirit of opposition in check while His servants explained the reasons of their faith. Sometimes the instrument was feeble; but the Spirit of God gave power to His truth. The presence of holy angels was felt in these assemblies, and many were daily added to the believers. As the evidences of Christ's soon coming were repeated, vast crowds listened in breathless silence to the solemn words. Heaven and earth seemed to approach each other. The power of God was felt upon old and young and middle-aged. Men sought their homes with praises upon their lips, and the glad sound rang out upon the still night air. None who attended those meetings can ever forget those scenes of deepest interest. {GC 369.3}
Minden rendű és rangú ember tódult az adventhivők istentiszteleteire. Gazdagok és szegények, rangosak és egyszerűek más-más okból, de saját fülükkel akarták hallani a második adventről szóló tanítást. Az Úr féken tartotta az ellenkezés szellemét, amíg szolgái elmondták, miért hisznek. Néha az eszköz gyenge volt, de Isten Lelke erőt lehelt az igazságba. Ezeken az összejöveteleken érezhető volt a szent angyalok jelenléte, és naponta sok emberrel nőtt a hivők száma. Amikor újra és újra felhangzottak Krisztus közeli eljövetelének bizonyítékai, roppant tömegek hallgatták némán, lélegzetvisszafojtva a súlyos szavakat. Mintha a menny közeledett volna a földhöz, és a föld a mennyhez. Isten hatalmát idősek, fiatalok és középkorúak egyaránt érezték. Az emberek ajkukon dicsőítéssel tértek haza, és boldog hangok csendültek fel a csendes éjszakában. Az összejövetelek résztvevői soha nem tudták elfelejteni azokat a különös jeleneteket, amelyeket ott láttak, és a mélységes érdeklődést, amelyet ott tapasztaltak. {GC 369.3}
The proclamation of a definite time for Christ's coming called forth great opposition from many of all classes, from the minister in the pulpit down to the most reckless, Heaven-daring sinner. The words of prophecy were fulfilled: “There shall come in the last days scoffers, walking after their own lusts, and saying, Where is the promise of His coming? for since the fathers fell asleep, all things continue as they were from the beginning of the creation.” 2 Peter 3:3, 4. Many who professed to love the Saviour, declared that they had no opposition to the doctrine of the second advent; they merely objected to the definite time. But God's all-seeing eye read their hearts. They did not wish to hear of Christ's coming to judge the world in righteousness. They had been unfaithful servants, their works would not bear the inspection of the heart-searching God, and they feared to meet their Lord. Like the Jews at the time of Christ's first advent they were not prepared to welcome Jesus. They not only refused to listen to the plain arguments from the Bible, but ridiculed those who were looking for the Lord. Satan and his angels exulted, and flung the taunt in the face of Christ and holy angels that His professed people had so little love for Him that they did not desire His appearing. {GC 370.1}
Krisztus eljövetelének pontos időre való meghirdetése minden osztály számos tagjában nagy ellenkezést váltott ki, a szószéken szolgáló lelkésztől egészen a legvakmerőbb, istenkáromló bűnösig. A prófétai ige teljesedett: „Az utolsó időben csúfolódók támadnak, akik saját kívánságaik szerint járnak, és ezt mondják: Hol van az Ő eljövetelének ígérete? Mert amióta az atyák elhunytak, minden azonképpen marad a teremtés kezdetétől fogva.” (II. Pt 3:3–4) Sokan, akik azt állították, hogy szeretik a Megváltót, kijelentették, hogy egyáltalán nem kifogásolják a második advent tanítását; csupán az ellen tiltakoznak, hogy Jézus visszajövetelének idejét pontosan meg lehet határozni. Isten mindent látó szeme azonban olvasott szívükben. Ezek az emberek nem akartak hallani arról a Krisztusról, aki eljön, hogy igazságosan megítélje a világot. Hűtlen szolgák voltak. Cselekedeteik nem állták volna ki a szívet fürkésző Isten vizsgálatát. Féltek találkozni Urukkal. Ők sem készültek fel Jézus fogadására, akárcsak a zsidók Krisztus első adventje idején. Nemcsak vonakodtak meghallgatni a Biblia világos érveit, de ki is gúnyolták azokat, akik várták az Urat. Sátán és angyalai diadalt ültek. Gúnyosan vágták Jézus és a szent angyalok arcába, hogy hitvalló népe oly kevéssé szereti Őt, hogy nem kívánja megjelenését. {GC 370.1}
“No man knoweth the day nor the hour” was the argument most often brought forward by rejecters of the advent faith. The scripture is: “Of that day and hour knoweth no man, no not the angels of heaven, but My Father only.” Matthew 24:36. A clear and harmonious explanation of this text was given by those who were looking for the Lord, and the wrong use made of it by their opponents was clearly shown. The words were spoken by Christ in that memorable conversation with His disciples upon Olivet after He had for the last time departed from the temple. The disciples had asked the question: “What shall be the sign of Thy coming, and of the end of the world?” Jesus gave them signs, and said: “When ye shall see all these things, know that it is near, even at the doors.” Verses 3, 33. One saying of the Saviour must not be made to destroy another. Though no man knoweth the day nor the hour of His coming, we are instructed and required to know when it is near. We are further taught that to disregard His warning, and refuse or neglect to know when His advent is near, will be as fatal for us as it was for those who lived in the days of Noah not to know when the flood was coming. And the parable in the same chapter, contrasting the faithful and the unfaithful servant, and giving the doom of him who said in his heart, “My Lord delayeth His coming,” shows in what light Christ will regard and reward those whom He finds watching, and teaching His coming, and those denying it. “Watch therefore,” He says. “Blessed is that servant, whom his Lord when He cometh shall find so doing.” Verses 42, 46. “If therefore thou shalt not watch, I will come on thee as a thief, and thou shalt not know what hour I will come upon thee.” Revelation 3:3. {GC 370.2}
„Senki sem tudja a napot és az órát” – érveltek leggyakrabban az advent reménység elutasítói. A Szentírás ezt mondja: „Arról a napról és óráról pedig senki nem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül” (Mt. 24:36). Azok, akik várták az Urat, ezt az igét világosan és egybehangzóan magyarázták. Világosan kimutatták, hogy ellenfeleik e kijelentést rosszul értelmezik. Krisztus e szavakat akkor mondta, amikor tanítványaival beszélgetett az Olajfák-hegyén – miután utoljára távozott a templomból. A tanítványok ezt kérdezték: „Micsoda jele lesz a Te eljövetelednek, és a világ végének?” Jézus jelekről beszélt, és ezt mondta: „Mikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt” (Mt. 24:3.33). A Megváltó egyik kijelentését nem szabad cáfolni másik kijelentésével. Jóllehet senki ember nem tudja eljövetelének napját, sem óráját, de tanultuk, és tudnunk is kell, hogy mikor van közel. Isten arra is tanít, hogy ha figyelmen kívül hagyjuk intését, és nem akarunk tudomást venni adventje közeledtéről, ez éppoly végzetes lesz számunkra, mint Noé kortársainak az, hogy nem vettek tudomást az özönvíz közeledtéről. A Máté 24. fejezetében olvasható példázat szerint éles különbség van a hű és a hűtlen szolga között. Világossá válik, mi lesz a sorsa annak, aki ezt mondja szívében: „Halogatja még az én uram a hazajövetelt.” Kiderül, hogy az Úr miként látja és jutalmazza azokat, akiket vigyázva, eljövetelét hirdetve talál, és hogyan bünteti azokat, akik visszajövetelét figyelmen kívül hagyják. „Vigyázzatok azért” – mondja. „Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál” (Mt. 24:42–46). „Hogyha tehát nem vigyázol, elmegyek hozzád, mint a tolvaj, és nem tudod, mely órában megyek hozzád.” (Jel. 3:3) {GC 370.2}
Paul speaks of a class to whom the Lord's appearing will come unawares. “The day of the Lord so cometh as a thief in the night. For when they shall say, Peace and safety; then sudden destruction cometh upon them, ... and they shall not escape.” But he adds, to those who have given heed to the Saviour's warning: “Ye, brethren, are not in darkness, that that day should overtake you as a thief. Ye are all the children of light, and the children of the day: we are not of the night, nor of darkness.” 1 Thessalonians 5:2-5. {GC 371.1}
Pál megemlíti, hogy lesznek olyan emberek, akiket az Úr megjelenése váratlanul talál. „Az Úrnak napja úgy jő el, mint a tolvaj étjel. Mert amikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jő rájuk... és semmiképpen meg nem menekednek.” De azoknak, akik megfogadják a Megváltó intését, ezt mondja: „Ti, atyámfiai, nem vagytok a sötétségben, hogy az a nap tolvajmódra lephetne meg titeket. Ti mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé!” (I. Thessz. 5:2–5) {GC 371.1}
Thus it was shown that Scripture gives no warrant for men to remain in ignorance concerning the nearness of Christ's coming. But those who desired only an excuse to reject the truth closed their ears to this explanation, and the words “No man knoweth the day nor the hour” continued to be echoed by the bold scoffer and even by the professed minister of Christ. As the people were roused, and began to inquire the way of salvation, religious teachers stepped in between them and the truth, seeking to quiet their fears by falsely interpreting the word of God. Unfaithful watchmen united in the work of the great deceiver, crying, Peace, peace, when God had not spoken peace. Like the Pharisees in Christ's day, many refused to enter the kingdom of heaven themselves, and those who were entering in they hindered. The blood of these souls will be required at their hand. {GC 372.1}
A Szentírás tehát nem igazolja azokat, akik nem tudják, hogy Krisztus eljövetele közel van. Azok, akik ürügyet akartak találni az igazság elutasítására, bezárták fülüket a magyarázat előtt. A vakmerő gúnyolódók, sőt még Krisztus állítólagos szolgái is egyre harsogták: „senki sem tudja a napot és az órát”. Amikor az emberek felébredtek, és kezdtek érdeklődni az üdvösség után, vallási tanítók léptek közéjük és az igazság közé, és Isten szavát félremagyarázva, igyekeztek félelmüket elhessegetni. Hűtlen őrök csatlakoztak a nagy csaló munkájához, és ezt kiáltották: békesség, békesség – pedig Isten nem szólt békességről. A Krisztus korabeli farizeusokhoz hasonlóan sokan nem akartak belépni a mennyek országába, és gátolták azokat is, akik elindultak afelé. E lelkek vérét Isten az ő kezükből követeli. {GC 372.1}
The most humble and devoted in the churches were usually the first to receive the message. Those who studied the Bible for themselves could not but see the unscriptural character of the popular views of prophecy; and wherever the people were not controlled by the influence of the clergy, wherever they would search the word of God for themselves, the advent doctrine needed only to be compared with the Scriptures to establish its divine authority. {GC 372.2}
Általában a gyülekezet legszerényebb és leghívebb tagjai fogadták el először az üzenetet. Akik kutatták a Bibliát, kénytelenek voltak meglátni a népszerű próféciaszemlélet bibliátlan jellegét; akik nem álltak a papság befolyása alatt, akik Isten szavát személy szerint kutatták, azoknak az adventről szóló tanítást csak össze kellett vetniük a Szentírással, hogy felismerjék rajta a menny pecsétjét. {GC 372.2}
Many were persecuted by their unbelieving brethren. In order to retain their position in the church, some consented to be silent in regard to their hope; but others felt that loyalty to God forbade them thus to hide the truths which He had committed to their trust. Not a few were cut off from the fellowship of the church for no other reason than expressing their belief in the coming of Christ. Very precious to those who bore this trial of their faith were the words of the prophet: “Your brethren that hated you, that cast you out for My name's sake, said, Let the Lord be glorified: but He shall appear to your joy, and they shall be ashamed.” Isaiah 66:5. {GC 372.3}
Sok embert üldöztek hitetlen testvéreik. Egyesek csak azért hallgattak reménységükről, hogy egyházi állásukat megtarthassák. Mások azonban érezték, hogy Isten iránti hűségük nem engedi, hogy elrejtsék azt az igazságot, amelyet Isten rájuk bízott. Nem volt kevés azoknak a száma, akiket kizártak a gyülekezetből, csupán azért, mert megvallották, hogy hisznek Krisztus eljövetelében. Azoknak, akik e hitpróbát elviselték, nagyon értékesek voltak a próféta szavai: „Így szólnak testvéreitek, akik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek” (Ésa. 66:5). {GC 372.3}
Angels of God were watching with the deepest interest the result of the warning. When there was a general rejection of the message by the churches, angels turned away in sadness. But there were many who had not yet been tested in regard to the advent truth. Many were misled by husbands, wives, parents, or children, and were made to believe it a sin even to listen to such heresies as were taught by the Adventists. Angels were bidden to keep faithful watch over these souls, for another light was yet to shine upon them from the throne of God. {GC 372.4}
Isten angyalai mélységes érdeklődéssel kísérték az intés hatását. Amikor az egyházak egyetemesen elutasították az üzenetet, az angyalok szomorúan fordultak el tőlük. De sokan voltak, akiket még nem tett próbára az advent igazság. Sok embert megtévesztett a férj vagy a feleség, félrevezettek a szülők vagy a gyermekek. Elhitették velük, hogy még az is bűn, ha meghallgatják az adventhivők „eretnek” tanításait. Isten megparancsolta angyalainak, hogy híven őrizzék e lelkeket, mert Isten trónjától újabb világosság fog rájuk sugározni. {GC 372.4}
With unspeakable desire those who had received the message watched for the coming of their Saviour. The time when they expected to meet Him was at hand. They approached this hour with a calm solemnity. They rested in sweet communion with God, and earnest of the peace that was to be theirs in the bright hereafter. None who experienced this hope and trust can forget those precious hours of waiting. For some weeks preceding the time, worldly business was for the most part laid aside. The sincere believers carefully examined every thought and emotion of their hearts as if upon their deathbeds and in a few hours to close their eyes upon earthly scenes. There was no making of “ascension robes” (see Appendix); but all felt the need of internal evidence that they were prepared to meet the Saviour; their white robes were purity of soul—characters cleansed from sin by the atoning blood of Christ. Would that there were still with the professed people of God the same spirit of heart searching, the same earnest, determined faith. Had they continued thus to humble themselves before the Lord and press their petitions at the mercy seat they would be in possession of a far richer experience than they now have. There is too little prayer, too little real conviction of sin, and the lack of living faith leaves many destitute of the grace so richly provided by our Redeemer. {GC 373.1}
Azok, akik elfogadták az üzenetet, kimondhatatlan vágyakozással várták Megváltójuk jövetelét. Az idő, amikorra várták, a küszöbön volt. Békés komolysággal várakoztak. Nyugodt szívvel élvezték az Istennel való áldott közösséget. Ez záloga volt annak a békességnek, amelyben Isten dicső országában lesz részük. Akik ilyen reménységgel és bizalommal vártak, nem tudják elfelejteni a várakozás drága óráit. A meghatározott idő előtt néhány héttel már nem sokat törődtek evilági ügyeikkel. Az őszinte hivők gondosan megvizsgálták szívük minden gondolatát és érzését, mint a halálos ágyán fekvő ember, akinek már csak néhány órája van hátra. Nem készültek „mennybemeneteli ruhák”, de mindnyájuknak az a belső bizonyosság volt a fontos, hogy elkészültek a Megváltó fogadására. Fehér ruhájuk lelkük tisztasága volt; a jellem, amelyet Krisztus engesztelő vére a bűntől megtisztított. Bárcsak most is megvolna még Isten állítólagos népénél ez az önvizsgáló lelkület, ez a komoly, őszinte hit! Ha továbbra is az Úr előtt megalázva magukat, tárták volna könyörgéseiket a kegyelem királyi széke elé, sokkal gazdagabb tapasztalatokban lett volna részük. Túl keveset imádkoznak, túl kevesen ítélik el igazán bűneiket, és az élő hit hiánya miatt sokan nélkülözik azt a kegyelmet, amelyet Megváltónk oly gazdagon kínál. {GC 373.1}
God designed to prove His people. His hand covered a mistake in the reckoning of the prophetic periods. Adventists did not discover the error, nor was it discovered by the most learned of their opponents. The latter said: “Your reckoning of the prophetic periods is correct. Some great event is about to take place; but it is not what Mr. Miller predicts; it is the conversion of the world, and not the second advent of Christ.” (See Appendix.) {GC 373.2}
Isten próbára akarta tenni népét. Keze eltakart egy hibát, amelyet a prófétikus időszakok kiszámításánál ejtettek. Az adventhivők nem jöttek rá a tévedésre, de a legképzettebb ellenségeik sem. Az utóbbiak ezt mondták: „A próféciai időszakok kiszámítása helyes. Valami nagy esemény előtt állunk, de nem az előtt, amit Miller úr jövendöl. A világ megtérése következik, nem pedig Krisztus második adventje.” {GC 373.2}
The time of expectation passed, and Christ did not appear for the deliverance of His people. Those who with sincere faith and love had looked for their Saviour, experienced a bitter disappointment. Yet the purposes of God were being accomplished; He was testing the hearts of those who professed to be waiting for His appearing. There were among them many who had been actuated by no higher motive than fear. Their profession of faith had not affected their hearts or their lives. When the expected event failed to take place, these persons declared that they were not disappointed; they had never believed that Christ would come. They were among the first to ridicule the sorrow of the true believers. {GC 374.1}
A várt idő elmúlt, és Krisztus nem jelent meg, hogy népét megszabadítsa. Akik Megváltójukat őszinte hittel és szeretettel várták, keservesen csalódtak. Isten szándéka mégis megvalósult. Isten próbára tette azokat az embereket, akik azt állították, hogy várják Krisztus visszatértét. Sok embert csak a félelem, nem pedig szentebb indíték sarkallt. Hitvallásuk nem érintette szívüket és életüket. Amikor a várt esemény elmaradt, ezek az emberek azt mondták, hogy nem is csalódtak. Sohasem hitték, hogy Krisztus eljön, és az elsők között gúnyolódtak az igaz hívők fájdalmán. {GC 374.1}
But Jesus and all the heavenly host looked with love and sympathy upon the tried and faithful yet disappointed ones. Could the veil separating the visible world have been swept back, angels would have been seen drawing near to these steadfast souls and shielding them from the shafts of Satan. {GC 374.2}
De Jézus és a mennyei sereg szeretettel és együttérzéssel nézte a megpróbált, hűséges, de csalódott embereket. Ha a látható és láthatatlan világot elválasztó fátyol fellebbent volna, angyalokat láttak volna, akik közel húzódtak ezekhez az állhatatos lelkekhez, és Sátán nyilai ellen védték őket. {GC 374.2}