Now Christ again appears to the view of His enemies. Far above the city, upon a foundation of burnished gold, is a throne, high and lifted up. Upon this throne sits the Son of God, and around Him are the subjects of His kingdom. The power and majesty of Christ no language can describe, no pen portray. The glory of the Eternal Father is enshrouding His Son. The brightness of His presence fills the city of God and flows out beyond the gates, flooding the whole earth with its radiance. {SR 421.1}
Most Krisztus ismét megjelenik ellenségei előtt. A szent város felett ragyogó aranylapon van egy nagy trón. Ezen a trónon ül Isten Fia, és körülötte foglalnak helyet országának alattvalói. Krisztus hatalmát és fenségét emberi nyelv nem tudja kifejezni, toll nem tudja leírni. Az örökkévaló Atya dicsősége beburkolja Fiát. Jelenlétének fényessége betölti Isten városát, és a kapukon kiáradva az egész földet elárasztja sugaraival. {SR 421.1}
Nearest the throne are those who were once zealous in the cause of Satan, but who, plucked as brands from the burning, have followed their Saviour with deep, intense devotion. Next are those who perfected Christian characters in the midst of falsehood and infidelity, those who honored the law of God when the Christian world declared it void, and the millions, of all ages, who were martyred for their faith. And beyond is the “great multitude, which no man could number, of all nations, and kindreds, and people, and tongues, ... before the throne, and before the Lamb, clothed with white robes, and palms in their hands.” Revelation 7:9. Their warfare is ended, their victory won. They have run the race and reached the prize. The palm branch in their hands is a symbol of their triumph, the white robe an emblem of the spotless righteousness of Christ, which now is theirs. {SR 421.2}
A trónhoz azok állnak legközelebb, akik valamikor Sátán ügyében buzgólkodtak, de később mint a tűzből kikapott üszög, mély és teljes odaadással követték Megváltójukat. Azután azok következnek, akik tökéletesítették keresztényi jellemüket a hamisság és hitetlenség közepette, akik tisztelték Isten törvényét, amikor a keresztény világ érvénytelennek nyilvánította, és minden korszak milliói, akik vértanúhalált haltak hitükért. Azonkívül van még a „nagy sokaság, amelyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből, ágazatból, népből és nyelvből; és a királyi szék előtt és a Bárány előtt állnak vala, fehér ruhákba öltözve, és az ő kezeikben pálmaágak!” (Jel. 7:9) Küzdelmük véget ért, győzelmüket kivívták. A versenyfutást megfutották, elnyerték a jutalmat. A kezükben levő pálmaág: győzelmük jelképe. A fehér ruha: Krisztus folt nélküli igazsá gának jelképe, amely most az övék. {SR 421.2}
The redeemed raise a song of praise that echoes and re-echoes through the vaults of heaven, “Salvation to our God which sitteth upon the throne, and unto the Lamb.” And angel and seraph unite their voices in adoration. As the redeemed have beheld the power and malignity of Satan, they have seen, as never before, that no power but that of Christ could have made them conquerors. In all that shining throng there are none to ascribe salvation to themselves, as if they had prevailed by their own power and goodness. Nothing is said of what they have done or suffered; but the burden of every song, the keynote of every anthem, is, “Salvation to our God ... and unto the Lamb.” Revelation 7:10. {SR 422.1}
A megváltottak most hálaénekbe kezdenek, amely sokszorosan visszhangzik a menny boltozatain át: „Az üdvösség a mi Istenünké, aki a királyiszékben ül, és a Bárányé!” (Jel. 7:10) Az angyalok és szeráfok egyesítik velük hangjukat Isten imádatában. Mivel a megváltottak látták Sátán hatalmát és rosszindulatát, most tudják, mint még soha azelőtt, hogy Krisztuson kívül semmi más hatalom sem segíthette volna őket győzelemre. A fénylő sokaságban nincs senki, aki saját magának tulajdonítaná üdvösségét, mintha saját ereje és bölcsessége által győzött volna. Egy szót sem szólnak arról, hogy mit tettek vagy szenvedtek. Minden ének refrénje, minden dicsének alaphangja: „Az üdvösség a mi Istenünkét és a Bárányé.” (Jel. 7:10) {SR 422.1}
In the presence of the assembled inhabitants of earth and heaven takes place the final coronation of the Son of God. And now, invested with supreme majesty and power, the King of kings pronounces sentence upon the rebels against His government, and executes justice upon those who have transgressed His law and oppressed His people. Says the prophet of God: “I saw a great white throne, and Him that sat on it, from whose face the earth and the heaven fled away; and there was found no place for them. And I saw the dead, small and great, stand before God; and the books were opened: and another book was opened, which is the book of life: and the dead were judged out of those things which were written in the books, according to their works.” Revelation 20:11, 12. {SR 422.2}
Az ég és föld összegyűlt lakóinak jelenlétében történik meg Isten Fiának végső megkoronázása. Most a királyok Királya, a legmagasabb fenséggel és hatalommal felruházva kijelenti azoknak ítéletét, akik fellázadtak kormányzása ellen, és végrehajtja igazságszolgáltatását azokon, akik megszegték törvényét és elnyomták népét. A próféta így szól Istenről: „És láttam egy nagy fehér királyiszéket, és a rajta ülőt, akinek tekintete elől eltűnt a föld és az ég, és helyük nem találtaték. És láttam a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állni az Isten előtt; és könyvek nyittattak meg, majd egy más könyv nyittatott meg, amely az életnek könyve; és megítéltettek a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint.” (Jel. 20:11–12) {SR 422.2}
As soon as the books of record are opened, and the eye of Jesus looks upon the wicked, they are conscious of every sin which they have ever committed. They see just where their feet diverged from the path of purity and holiness, just how far pride and rebellion have carried them in the violation of the law of God. The seductive temptations which they encouraged by indulgence in sin, the blessings perverted, the waves of mercy beaten back by the stubborn, unrepentant heart—all appear as if written in letters of fire. {SR 422.3}
Amikor felnyitják a feljegyzések könyvét, és Jézus a gonoszokra tekint, minden elkövetett bűnük eszükbe jut. Világosan látják, hol tértek el a tiszta és szent ösvényről, és hogy büszkeségük és lázadásuk milyen messzire vezette őket Isten törvényének megszegésében. A csábító kísértések, amelyeket a bűn cselekvése által még jobban felbátorítottak, a megrontott áldások, a makacs, megtéretlen szívek által visszavert kegyelem hulláma, mind úgy tűnnek fel előttük, mintha tüzes betűkkel írták volna fel őket. {SR 422.3}
Above the throne is revealed the cross; and like a panoramic view appear the scenes of Adam's temptation and fall, and the successive steps in the great plan of redemption. The Saviour's lowly birth; His early life of simplicity and obedience; His baptism in Jordan; the fast and temptation in the wilderness; His public ministry, unfolding to men heaven's most precious blessings; the days crowded with deeds of love and mercy, the nights of prayer and watching in the solitude of the mountains; the plottings of envy, hate, and malice which repaid His benefits; the awful mysterious agony in Gethsemane, beneath the crushing weight of the sins of the whole world; His betrayal into the hands of the murderous mob; the fearful events of that night of horror: the unresisting prisoner, forsaken by His best-loved disciples, rudely hurried through the streets of Jerusalem; the Son of God exultingly displayed before Annas, arraigned in the high priest's palace, in the judgment hall of Pilate, before the cowardly and cruel Herod, mocked, insulted, tortured, and condemned to die—all are vividly portrayed. {SR 423.1}
A trón felett megnyilatkozik a kereszt, és egy körképhez hasonlóan megjelennek Ádám megkísértésének és bukásának jelenetei, és a megváltás tervének végrehajtása végett tett későbbi cselekedetek. A Megváltó alacsony származása, egyszerű földi élete és engedelmessége, megkeresztelkedése a Jordánban, nyilvános szolgálata, amelynek folyamán feltárta az emberek előtt a menny legdrágább áldásait; azok a napok, amelyeken az irgalmasság és szeretet cselekedeteit gyakorolta, a hegyek magányában elmondott imák és a virrasztás éjszakái, az irigység, gyűlölet és rosszindulat ármánykodásai, amelyekkel jótéteményeiért fizettek. A Getsemáné kertben vívott félelmetes, titokzatos halálküzdelme, amikor ránehezedett az egész világ bűneinek nyomasztó terhe, a gyilkos csőcselék kezébe való áruló kiszolgáltatása, a borzalom éjszakájának félelmetes jelenetei: a bűnbánó lator; miként hagyják el legszeretettebb tanítványai; hogyan hajtják durván Jeruzsálem utcáin Isten fiát, és állítják ujjongva Annás elé, és helyezik vád alá a főpap palotájában, Pilátus törvényszéki termében, a gyáva és kegyetlen Heródes előtt, csúfolva, bántalmazva, kínozva és halálra ítélve, mind-mind élénk körképben tárul eléjük. {SR 423.1}
And now before the swaying multitude are revealed the final scenes: the patient Sufferer treading the path to Calvary; the Prince of heaven hanging upon the cross; the haughty priests and the jeering rabble deriding His expiring agony; the supernatural darkness; the heaving earth, the rent rocks, the open graves, marking the moment when the world's Redeemer yielded up His life. {SR 423.2}
Az ingadozó, befolyásolható tömeg előtt most megjelennek a végső jelenetek: a türelmesen szenvedő Megváltó golgotai útja, amint a menny fejedelmeként a kereszten függ, a gőgös papok, és a gúvedő Megváltó golgotai útja, amint a menny fejedelmeként a kereszten függ, a gőgös papok, és a gúnyolódó csőcselék, amint kineveti végső haláltusáját, a földrengés, a megrepedt sziklák, a megnyílt sírok, amelyek jelezték azt a pillanatot, amikor Isten fia kiontotta életét. {SR 423.2}
The awful spectacle appears just as it was. Satan, his angels, and his subjects have no power to turn from the picture of their own work. Each actor recalls the part which he performed. Herod, who slew the innocent children of Bethlehem that he might destroy the King of Israel; the base Herodias, upon whose guilty soul rests the blood of John the Baptist; the weak, time-serving Pilate; the mocking soldiers; the priests and rulers and the maddened throng who cried, “His blood be on us, and on our children”—all behold the enormity of their guilt. They vainly seek to hide from the divine majesty of His countenance, outshining the glory of the sun, while the redeemed cast their crowns at the Saviour's feet, exclaiming, “He died for me!” {SR 424.1}
Amid the ransomed throng are the apostles of Christ, the heroic Paul, the ardent Peter, the loved and loving John, and their truehearted brethren, and with them the vast host of martyrs; while outside the walls, with every vile and abominable thing, are those by whom they were persecuted, imprisoned, and slain. There is Nero, that monster of cruelty and vice, beholding the joy and exaltation of those whom he once tortured, and in whose extremest anguish he found Satanic delight. His mother is there to witness the result of her own work; to see how the evil stamp of character transmitted to her son, the passions encouraged and developed by her influence and example, have borne fruit in crimes that caused the world to shudder. {SR 424.2}
There are papist priests and prelates, who claimed to be Christ's ambassadors, yet employed the rack, the dungeon, and the stake to control the consciences of His people. There are the proud pontiffs who exalted themselves above God and presumed to change the law of the Most High. Those pretended fathers of the church have an account to render to God from which they would fain be excused. Too late they are made to see that the Omniscient One is jealous of His law, and that He will in no wise clear the guilty. They learn now that Christ identifies His interest with that of His suffering people; and they feel the force of His own words, “Inasmuch as ye have done it unto one of the least of these My brethren, ye have done it unto Me.” Matthew 25:40. {SR 424.3}
It is now evident to all that the wages of sin is not noble independence and eternal life, but slavery, ruin, and death. The wicked see what they have forfeited by their life of rebellion. The far more exceeding and eternal weight of glory was despised when offered them; but how desirable it now appears. “All this,” cries the lost soul, “I might have had, but I chose to put these things far from me. Oh, strange infatuation! I have exchanged peace, happiness, and honor for wretchedness, infamy, and despair.” All see that their exclusion from heaven is just. In their lives they declared, We will not have this Jesus to reign over us. {SR 425.2}
Most mindnyájuk előtt világos, hogy a bűn zsoldja nem a nemes függetlenség és örök élet, hanem a rabszolgaság, a romlás és a halál. A gonoszok csak azt látják meg, mit vesztettek lázadásukkal. A dicsőségnek mindent felülmúló, örökkévaló értékét megvetették, amikor felkínálták nekik. Most azoncsőségnek mindent felülmúló, örökkévaló értékét megvetették, amikor felkínálták nekik. Most azonban milyen kívánatosnak tűnik fel előttük! „Mindez az enyém lehetett volna!” – kiáltja az elveszett bűnös – „én azonban félrelöktem azokat magamtól!” Ó mily félrevezetés, gyalázat és kétségbeesés! Mindnyájan belátják, hogy megérdemlik a mennyből való kizárást, mert földi életükben kijelentették: „Nem akarjuk, hogy Jézus uralkodjon felettünk!” {SR 425.2}
As if entranced, the wicked have looked upon the coronation of the Son of God. They see in His hands the tables of the divine law, the statutes which they have despised and transgressed. They witness the outburst of wonder, rapture, and adoration from the saved; and as the wave of melody sweeps over the multitudes without the city, all with one voice exclaim, “Marvellous are Thy works, Lord God Almighty; just and true are Thy ways, Thou King of saints” (Revelation 15:3), and falling prostrate, they worship the Prince of life. 427 {SR 425.3}
A gonoszok elragadtatással nézik Isten Fiának megkoronázását. Kezében látják az isteni törvénytáblákat, amelyeknek parancsolatait megvetették és megszegték. Szemtanúi a megváltottak kitörő csotáblákat, amelyeknek parancsolatait megvetették és megszegték. Szemtanúi a megváltottak kitörő csodálatának és imádatának. Amikor a megváltottak hálaénekének hullámai végigsepernek a szent városon kívül álló sokaság felett, mindnyájan egyhangúlag kiáltják az igazakkal: „Nagyok és csodálatosak a te dolgaid, mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a te útaid ó, szentek királya,” (Jel. 15:3) és imádják az élet fejedelmét. {SR 425.3}
