The apostle Paul, in his second letter to the Thessalonians, foretold the great apostasy which would result in the establishment of the papal power. He declared that the day of Christ should not come, “except there come a falling away first, and that man of sin be revealed, the son of perdition; who opposeth and exalteth himself above all that is called God, or that is worshiped; so that he as God sitteth in the temple of God, shewing himself that he is God.” And furthermore, the apostle warns his brethren that “the mystery of iniquity doth already work.” 2 Thessalonians 2:3, 4, 7. Even at that early date he saw, creeping into the church, errors that would prepare the way for the development of the Papacy. {SR 326.1}
Pál apostol a Thessalonikabeliekhez írt második levelében előre megmondta a nagy hitehagyást, amely a pápai hatalom megalapításának következtében fellép. Kijelentette, hogy Krisztus napja „nem jön el addig, mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia. Aki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, ami Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát… Működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne, csakhogy annak, aki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia.” (II. Thess. 2:3–4, 7) Már abban a korai időszakban látta, hogy tévelygések lopóznak be a gyülekezetbe, amelyek előkészítik majd a pápaság kialakulásának útját. {SR 326.1}
Little by little, at first in stealth and silence and then more openly as it increased in strength and gained control of the minds of men, the mystery of iniquity carried forward its deceptive and blasphemous work. Almost imperceptibly the customs of heathenism found their way into the Christian church. The spirit of compromise and conformity was restrained for a time by the fierce persecutions which the church endured under paganism. But as persecution ceased, and Christianity entered the courts and palaces of kings, she laid aside the humble simplicity of Christ and His apostles for the pomp and pride of pagan priests and rulers; and in place of the requirements of God, she substituted human theories and traditions. The nominal conversion of Constantine in the early part of the fourth century caused great rejoicing; and the world, arrayed in robes of righteousness, walked into the church. Now the work of corruption rapidly progressed. Paganism, while appearing to be vanquished, became the conqueror. Her spirit controlled the church. Her doctrines, ceremonies, and superstitions were incorporated into the faith and worship of the professed followers of Christ. {SR 326.2}
Eleinte apránként, alattomosan és csendesen, majd nyíltan növekedett erőben, és jutott uralomra az emberek lelkében a gonoszság titka, és vitte előre ámító, istenkáromló művét. A pogányság szokásai majdnem észrevétlenül lopóztak be a keresztény egyházba. A megalkuvás és alkalmazkodás szellemét egy ideig visszatartották a heves üldözések, amelyeket az egyház eltűrt a pogányságtól. De minden üldözés megszűnt, és a kereszténység bejutott a királyok udvariba és palotáiba. Félretette Krisztusnak és apostolainak egyszerűségét, a pogány papok és fejedelmek fényűzéséért és büszkeségéért, és Isten követelményeit emberi hagyományokkal és elméletekkel helyettesítették. Konstantin császár névleges megtérése a IV. század elején nagy örömet szerzett, de vele együtt a világ az igazság ruháiba öltözve bevonult az egyházba. A romlottság műve gyorsan haladt előre. A látszólag legyőzött pogányság győzött. Szelleme uralta a gyülekezetet. Tanait, szertartásait és babonáit becsempészték Krisztus állítólazött. Szelleme uralta a gyülekezetet. Tanait, szertartásait és babonáit becsempészték Krisztus állítólagos követőinek hitébe és istentiszteletébe. {SR 326.2}
This compromise between paganism and Christianity resulted in the development of the man of sin foretold in prophecy as opposing and exalting himself above God. That gigantic system of false religion is a masterpiece of Satan's power—a monument of his efforts to seat himself upon the throne to rule the earth according to his will. {SR 327.1}
A pogányság és kereszténység között létrejött kiegyezés következménye volt a jövendölésben előre kijelentett bűn emberének kifejlődése, aki „ellene volt és fölébe emeli magát Istennek.” A hamis hitvallásának ezen óriási kiterjedésű rendszere Sátán hatalmának mesterműve, erőfeszítéseinek emlékvallásának ezen óriási kiterjedésű rendszere Sátán hatalmának mesterműve, erőfeszítéseinek emlékműve, hogy trónra üljön, és saját akarata szerint kormányozza a földet. {SR 327.1}
Satan well knew that the Holy Scriptures would enable men to discern his deceptions and withstand his power. It was by the Word that even the Saviour of the world had resisted his attacks. At every assault Christ presented the shield of eternal truth, saying, “It is written.” To every suggestion of the adversary he opposed the wisdom and power of the Word. In order for Satan to maintain his sway over men and establish the authority of the papal usurper, he must keep them in ignorance of the Scriptures. The Bible would exalt God and place finite men in their true position; therefore its sacred truths must be concealed and suppressed. This logic was adopted by the Roman church. For hundreds of years the circulation of the Bible was prohibited. The people were forbidden to read it, or to have it in their houses, and unprincipled priests and prelates interpreted its teachings to sustain their pretensions. Thus the pope came to be almost universally acknowledged as the vicegerent of God on earth, endowed with supreme authority over church and state. {SR 327.4}
Sátán jól tudta, hogy a Szentírás arra képesíti az embereket, hogy felismerjék csalásait és ellenálljanak hatalmának. Maga a világ Megváltója is ellená llt hatalmának igéje által. Krisztus Sátánnak minjanak hatalmának. Maga a világ Megváltója is ellená llt hatalmának igéje által. Krisztus Sátánnak minden támadásánál az örök igazság pajzsát emelte fel e szavakkal: „Meg van írva.” Az ellenség minden sugallatával szemben az ige bölcsességével és hatalmával szállt szembe. Az emberek feletti uralmának fenntartása és pápai tekintélyének megalapozása végett tudatlanságban kellett őket tartani a Szentírás felől. A Biblia felmagasztalja Istent, és az embert a valódi helyére állítja, azért szent igazságait el kellett titkolni, és el kellett nyomni. Ezt a következtetést fogadta el a római egyház. A Biblia terjesztését évszázadokon át betiltották. Az embereknek megtiltották olvasását, és azt is, hogy házukban tartsák, és a lelkiismeretlen papok és prelátusok úgy magyarázták tanítását, és azt is, hogy házukban tartsák, és a lelkiismeretlen papok és prelátusok úgy magyarázták tanításait, hogy támogassa vakmerő állításaikat. Így a pápát majdnem egyetemesen elismerték Isten földi helyettesének, és az egyház és állam feletti legfelsőbb tekintéllyel ruházták fel. {SR 327.4}
The detector of error having been removed, Satan worked according to his will. Prophecy had declared that the Papacy was to “think to change times and laws.” Daniel 7:25. This work it was not slow to attempt. To afford converts from heathenism a substitute for the worship of idols, and thus to promote their nominal acceptance of Christianity, the adoration of images and relics was gradually introduced into the Christian worship. The decree of a general council finally established this system of popish idolatry. To complete the sacrilegious work, Rome presumed to expunge from the law of God the second commandment, forbidding image worship, and to divide the tenth commandment, in order to preserve the number. {SR 328.1}
Miután a tévelygés felfedőjét a Szentírást eltávolították, Sátán a saját akar ata szerint munkálkodott. A jövendölés kijelentette, hogy a pápaság „véli, hogy megváltoztatja az időket és törvényt” (Dn. 7:25) E munka elvégzését gyorsan kellett megkísérelni. Hogy meggyőzzék a pogányokat a bálványimádás helyettesítéséről, és így elősegítsék a kereszténység névleges elfogadását, a képek és ereklyék imádását fokozatosan vezették be a keresztény egyházba. Néhány általános zsinat végül megalapozta a pápai bálványimádás ezen rendszerét. Róma, hogy teljessé tegye szentségtörő munkáját, Isten törvényéből kivéste a második parancsolatot, a faragott képek imádásának tilalmát, azért a tizedik parancsolatot kettéosztotta, hogy megőrizze számukat. {SR 328.1}
The spirit of concession to paganism opened the way for a still further disregard of Heaven's authority. Satan tampered with the fourth commandment also, and essayed to set aside the ancient Sabbath, the day which God had blessed and sanctified, and in its stead to exalt the festival observed by the heathen as “the venerable day of the sun.” This change was not at first attempted openly. In the first centuries the true Sabbath had been kept by all Christians. They were jealous for the honor of God, and, believing that His law is immutable, they zealously guarded the sacredness of its precepts. But with great subtlety Satan worked through his agents to bring about his object. That the attention of the people might be called to the Sunday, it was made a festival in honor of the resurrection of Christ. Religious services were held on it; yet it was regarded as a day of recreation, the Sabbath being still sacredly observed. {SR 328.2}
A pogányság iránti engedékenység lelkülete a menny tekintélyének további megvetése felé nyitotta meg az utat. Sátán lábbal taposta a negyedik parancsolatot, a szombatot is, és megkísérelte, hogy félretegye az ősrégi szombatot, azt a napot, amelyet Isten megáldott és megszentelt, hogy helyette azt az ünnepet magasztalja fel, amelyet a pogányok a „Nap isten” tiszteletre méltó napjaként ünnepeltek. Eleinte ezt a változtatást titokban akarták végrehajtani. Az els ő évszázadokban az igazi szombatot az egész kereszténység megtartotta. Féltékenyen őrizték Isten tiszteletét. Hitték, hogy az Ő törvénye változhatatlan, azért buzgón megőrizték előírásainak szentségét. Sátán azonban nagy ravaszsággal muntozhatatlan, azért buzgón megőrizték előírásainak szentségét. Sátán azonban nagy ravaszsággal munkálkodott eszközei által, hogy elérje célját. Azért, hogy az emberek figyelmét felhívják a vasárnapra, Krisztus feltámadásának emlékére rendelt ünneppé tették, és istentiszteleteket tartottak azon a napon. Mégis inkább pihenőnapnak nyilvánították, és a szombatot még mindig szentül megtartották. {SR 328.2}
Constantine, while still a heathen, issued a decree enjoining the general observance of Sunday as a public festival throughout the Roman Empire. After his conversion he remained a stanch advocate of Sunday, and his pagan edict was then enforced by him in the interests of his new faith. But the honor shown this day was not as yet sufficient to prevent Christians from regarding the true Sabbath as the holy of the Lord. Another step must be taken; the false sabbath must be exalted to an equality with the true. A few years after the issue of Constantine's decree, the Bishop of Rome conferred on the Sunday the title of Lord's day. Thus the people were gradually led to regard it as possessing a degree of sacredness. Still the original Sabbath was kept. {SR 329.1}
Konstantin császár még pogány korában kibocsátott egy rendeletet, amelyben megparancsolta a vasárnap általános megtartását az egész római birodalomban. Áttérése után is a vasárnap makacs védője maradt, és pogány rendeletét ekkor az új hit érd ekében megerősítette. Az e nap iránt tanúsított tisztelet azonban még nem volt elég ahhoz, hogy megakadályozza a keresztényeket, hogy a valódi szombatot tekintsék az Úr napjának, azért újabb lépéseket kellett tenniük. A hamis szombatot egyenlő fokra kellett emelni az igazival. Néhány évvel Konstantin rendeletének kiadása után Róma püspöke a vasárnapot az „Úrnak napja” elnevezéssel ruházta fel. Így fokozatosan arra vezette az embereket, hogy bizonyos mértékben szentnek tekintsék. Az eredeti szombatot azonban még mindig megtartották. {SR 329.1}
The archdeceiver had not completed his work. He was resolved to gather the Christian world under his banner, and to exercise his power through his vicegerent, the proud pontiff who claimed to be the representative of Christ. Through half-converted pagans, ambitious prelates, and world-loving churchmen he accomplished his purpose. Vast councils were held, from time to time, in which the dignitaries of the church were convened from all the world. In nearly every council the Sabbath which God had instituted was pressed down a little lower, while the Sunday was correspondingly exalted. Thus the pagan festival came finally to be honored as a divine institution, while the Bible Sabbath was pronounced a relic of Judaism, and its observers were declared to be accursed. {SR 329.2}
Az őscsaló ezzel még nem fejezte be munkáját. Elhatározta, hogy zászlaja alá gyűjti a keresztény világot, és helyettese, a büszke főpap által gyakorolja hatalmát, aki Krisztus képviselőjének vallotta magát. Félig megtért pogányok, becsvágyó prelátusok és világszerető egyháztagok által hajtotta végre célját. Időnként nagy zsinatokat tartottak, amelyeken összegyűltek az egyházi méltóságok az egész világból. A szombatot, amelyet Isten rendelt, majdnem minden zsinaton egy kicsit lejjebb nyomták, míg a vasárnapot ennek megfelelően feljebb emelték. Végül e pogány ünnepet úgy tisztelték mint isteni intézményt, a bibliai szombatot pedig zsidó maradványnak nyilvánították, és megtartóit átkozottaknak bélyegezték meg. {SR 329.2}
The great apostate had succeeded in exalting himself “above all that is called God, or that is worshipped.” 2 Thessalonians 2:4. He had dared to change the only precept of the divine law that unmistakably points all mankind to the true and living God. In the fourth commandment God is revealed as the Creator of the heavens and the earth, and is thereby distinguished from all false gods. It was as a memorial of the work of creation that the seventh day was sanctified as a rest day for man. It was designed to keep the living God ever before the minds of men as the source of being and the object of reverence and worship. Satan strives to turn men from their allegiance to God and from rendering obedience to His law; therefore he directs his efforts especially against that commandment which points to God as the Creator. {SR 330.1}
A nagy hitszegőnek sikerült fölébe emelnie magát „mindannak, ami Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik.” (II. Tim. 2:4) Megmerte változtatni az Isten törvényének azon egyetlen előírását, amely az egész emberiséget félreérthetetlenül az igaz és élő Istenhez utasítja. A negyedik parancsolat, a szombat parancsa kinyilatkoztatja Istent, mint az ég és föld Teremtőjét, ezáltal megkülönbözteti minden hamis istentől. Az Úr a teremtés emlékére szentelte meg a hetedik napot, a szombatot, nyugalomnapul az emberiség számára. Arra szánta, hogy állandóan az emberek elméjében tartsa az élő Islomnapul az emberiség számára. Arra szánta, hogy állandóan az emberek elméjében tartsa az élő Istent mint létük forrását, tiszteletük és imádatuk tárgyát. Sátán igyekszik az emberiséget elfordítani Isten iránti alattvalói hűségüktől, azért erőfeszítéseit különösen azon parancsolat ellen irányítja, amely Istenre mint Teremtőre utal. {SR 330.1}
Protestants now urge that the resurrection of Christ on Sunday made it the Christian Sabbath. But Scripture evidence is lacking. No such honor was given to the day by Christ or His apostles. The observance of Sunday as a Christian institution has its origin in that “mystery of lawlessness” which, even in Paul's day, had begun its work. Where and when did the Lord adopt this child of the Papacy? What valid reason can be given for a change concerning which the Scriptures are silent? {SR 330.2}
A protestánsok most azt hangoztatják, hogy Krisztusnak vasárnap történt feltámadása keresztény szombattá tette a vasárnapot. De bizonyítékuk nincs a Szentírásból. Krisztus és az apostolok nem részesítették ilyen tiszteletben a vasárnapot. A vasárnap megünneplése mint keresztény intézmény „a gonoszság titkában” találja eredetét, amely már Pál apostol idejében megkezdte munkáját. Hol és mikor fogadta örökbe az Úr a pápaságnak e gyermekét? Milyen érvényes okot hozhatnának fel a szombat megváltoztatására, amelyről a Szentírás hallgat? {SR 330.2}
In the sixth century the Papacy had become firmly established. Its seat of power was fixed in the imperial city, and the Bishop of Rome was declared to be the head over the entire church. Paganism had given place to the Papacy. The dragon had given to the beast “his power, and his seat, and great authority.” Revelation 13:2. And now began the 1260 years of papal oppression foretold in the prophecies of Daniel and John. (Daniel 7:25; Revelation 13:5-7.) Christians were forced to choose, either to yield their integrity and accept the papal ceremonies and worship, or to wear away their lives in dungeon cells, or suffer death by the rack, the fagot, or the headsman's ax. Now were fulfilled the words of Jesus, “Ye shall be betrayed both by parents, and brethren, and kinsfolks, and friends; and some of you shall they cause to be put to death. And ye shall be hated of all men for My name's sake.” Luke 21:16, 17. Persecution opened upon the faithful with greater fury than ever before, and the world became a vast battlefield. For hundreds of years the church of Christ found refuge in seclusion and obscurity. Thus says the prophet: “The woman fled into the wilderness, where she hath a place prepared of God, that they should feed her there a thousand two hundred and threescore days.” Revelation 12:6. {SR 330.3}
A VI. században a pápaság szilárdan megalapozódott. Hatalmának székhelyét a birodalmi városban, Rómában erősítette meg, és Róma püspökét az egész egyház fejedelmének nyilvánították. A poban, Rómában erősítette meg, és Róma püspökét az egész egyház fejedelmének nyilvánították. A pogányság helyet adott a pápaságnak. A sárkány „adta az ő erejét annak (fenevadnak), és az ő királyiban, Rómában erősítette meg, és Róma püspökét az egész egyház fejedelmének nyilvánították. A pogányság helyet adott a pápaságnak. A sárkány „adta az ő erejét annak (fenevadnak), és az ő királyigányság helyet adott a pápaságnak. A sárkány „adta az ő erejét annak (fenevadnak), és az ő királyiszékét és nagy hatalmat.” (Jel. 13:2) Most azután bekövetkezett a Dániel és János által megjövendölt pápai elnyomás 1260 éve. (lásd: Dn. 7:25; Jel. 13:5–7) A keresztényeknek választaniuk kellett: vagy feladják feddhetetlenségüket és elfogadják a pápai szertartásokat és istentiszteleti rendet, vagy életüket börtönök celláiban töltik el vagy kínpadon, máglyán vagy a hóhér bárdja által halnak meg. Most teljesedtek be János szavai: „Elárulnak pedig titeket szülők és testvérek is, rokonok és barátok is; és megölnek némelyeket ti közületek. És gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért.” (Lk. 21:16–17) Az üldözések nagyobb dühhel törtek rá a hűségesekre, mint bármikor azelőtt, és a világ egy nagy csatatérré vált. Krisztus egyháza évszázadokon át a visszavonultságban és homályban talált menedéket. Így szól a próféta: „Az asszony pedig elfutott a pusztába, hol Istentől készített helye van, hogy ott táplálják őt 1260 napig.” (Jel. 12:6) {SR 330.3}
The accession of the Roman Church to power marked the beginning of the Dark Ages. As her power increased, the darkness deepened. Faith was transferred from Christ, the true foundation, to the pope of Rome. Instead of trusting in the Son of God for forgiveness of sins and for eternal salvation, the people looked to the pope and to the priests and prelates to whom he delegated authority. They were taught that the pope was their mediator, and that none could approach God except through him, and, further, that he stood in the place of God to them, and was therefore to be implicitly obeyed. A deviation from his requirements was sufficient cause for the severest punishment to be visited upon the bodies and souls of the offenders. {SR 331.1}
A római egyház hatalomra jutása jelezte a sötétség korszakának kezdetét. Amint hatalma növekedett, a sötétség fokozódott. A Krisztusba vetett hitet igazi alapjáról, Krisztusról áthelyezték a római pápára. Ahelyett, hogy Isten fiára bízták volna bűneik megbocsátását és örök üdvösségüket, az emberek a pápára, prelátusokra és papokra néztek, s tekintéllyel ruházták fel őket. Arra tanították őket, hogy közbenjárójuk a pápa, és az emberek csak általa közeledhetnek Istenhez, és hogy Isten helyét tölti be értük, azért feltétlenül engedelmeskedniük kell neki. Ezen követelménytől való elhajlás elegendő okot szolgáltatott arra, hogy a legszigorúbb testi és lelki büntetést szabják ki a vétkezőkre. {SR 331.1}
Thus the minds of the people were turned away from God to fallible, erring, and cruel men—nay, more, to the prince of darkness himself, who exercised his power through them. Sin was disguised in a garb of sanctity. When the Scriptures are suppressed, and man comes to regard himself as supreme, we need look only for fraud, deception, and debasing iniquity. With the elevation of human laws and traditions was manifest the corruption that ever results from setting aside the law of God. {SR 332.1}
Így az emberek gondolatait elterelték Istentől esendő, tévedő, kegyetlen emberekre, sőt mi több, magára a sötétség fejedelmére, aki hatalmát általuk gyakorolta. A bűn a szentség álruháiba öltözött. Ha a Szentírást háttérbe szorítják, és az ember a legfelsőbbnek tekinti magát, akkor csak csalást, rászedést és aljas bűnöket fogunk látni. Az emberi törvények és hagyományok felemelésével megszilárszedést és aljas bűnöket fogunk látni. Az emberi törvények és hagyományok felemelésével megszilárdult a romlottság, amely Isten törvénye félretevésének mindenkori következménye. {SR 332.1}
Those were days of peril for the church of Christ. The faithful standard-bearers were few indeed. Though the truth was not left without witnesses, yet at times it seemed that error and superstition would wholly prevail, and true religion would be banished from the earth. The gospel was lost sight of, but the forms of religion were multiplied, and the people were burdened with rigorous exactions. {SR 332.2}
Ezek a napok a veszedelem napjai voltak Krisztus egyháza számára. A hűséges zászlóhordozók valóban kevesen voltak. Habár az igazság nem maradt tanúbizonyságok nélkül, időnként mégis úgy látszott, mintha a tévelygés és babona egészen győzedelmeskednék, és az igaz vallást száműzték volna a földről. Az evangéliumot szem elől tévesztették, de a vallási formaságok megszaporodtak, és az embereket szigorú rendelkezésekkel terhelték meg. {SR 332.2}
They were taught not only to look to the pope as their mediator but to trust to works of their own to atone for sin. Long pilgrimages, acts of penance, the worship of relics, the erection of churches, shrines, and altars, the payment of large sums to the church—these and many similar acts were enjoined to appease the wrath of God or to secure his favor; as if God were like men, to be angered at trifles, or pacified by gifts or acts of penance! {SR 332.3}
Nemcsak arra tanították őket, hogy a pápára tekintsenek mint közbenjárójukra, hanem arra is, hogy bűneikre saját cselekedeteik által igyekezzenek engesztelést szerezni. Hosszú zarándoklatok, a vezeklés cselekedetei, az ereklyék imádata, templomok, szentségtartók és oltárok építése, nagy összegek fizetése az egyháznak, ilyen és hasonló cselekedetek végrehajtását parancsolták meg nekik, hogy kiengeszteljék Isten haragját, biztosítsák kegyét, mintha Isten emberekhez lenne hasonló vagy csekélységek miatt megharagudna, hogy ajándékkal vagy a vezeklés cselekedeteivel kellene Őt kiengesztelni. {SR 332.3}
The advancing centuries witnessed a constant increase of error in the doctrines put forth from Rome. Even before the establishment of the Papacy, the teachings of heathen philosophers had received attention and exerted an influence in the church. Many who professed conversion still clung to the tenets of their pagan philosophy, and not only continued its study themselves but urged it upon others as a means of extending their influence among the heathen. Thus were serious errors introduced into the Christian faith. Prominent among these was the belief in man's natural immortality and his consciousness in death. This doctrine laid the foundation upon which Rome established the invocation of saints and the adoration of the virgin Mary. From this sprung also the heresy of eternal torment for the finally impenitent, which was early incorporated into the papal faith. {SR 332.4}
Az évszázadok a tévelygés állandó előrehaladásáról tanúskodtak a Róma által hirdetett tantételek következtében. Már a pápaság megalapítása előtt figyelmet szenteltek a pogány bölcsészek tanításainak, és befolyást gyakoroltak a gyülekezetben. Sokan, akik megtérteknek vallották magukat, még mindig ragaszkodtak pogány bölcseletük elveihez, és nemcsak önmaguk tanulmányozták ezeket, hanem másokra is ráerőltették, mint annak eszközét, hogy kiterjeszthessék hatásukat a pogányokra. Ily módon súlyos tévelygéseket hoztak be a keresztény hitbe. Ezek közül kiemelkedik az ember természetes halhatatlanságának és a halálban való öntudatának tantétele. Erre a tanra alapozta Róma a szentek segítségül hívását és szűz Mária imádását. Ebből eredt az örök gyötrelem tévtana a teljes megátalkodottak részére, amit korán behoztak a pápai hitvallásba. {SR 332.4}
Then the way was prepared for the introduction of still another invention of paganism, which Rome named purgatory, and employed to terrify the credulous and superstitious multitudes. By this heresy is affirmed the existence of a place of torment, in which the souls of such as have not merited eternal damnation are to suffer punishment for their sins, and from which, when freed from impurity, they are admitted to heaven. {SR 333.1}
Így előkészítették az utat még más pogány tanok bevezetésére is, amelyet Róma purgatóriumnak, tisztítótűznek nevezett, és arra használt fel, hogy megfélemlítse a hiszékeny, babonás tömeget. Ezen tévtan által megerősítették az örök gyötrelem helyének létesítését, ahol az olyanok lelke szenvedte el bűneinek büntetését, akik nem érdemeltek örök kárhozatot, azért onnan bemehettek a mennybe, bűneiktől való megtisztulásuk után. {SR 333.1}
Still another fabrication was needed to enable Rome to profit by the fears and the vices of her adherents. This was supplied by the doctrine of indulgences. Full remission of sins, past, present, and future, and release from all the pains and penalties incurred, were promised to all who would enlist in the pontiff's wars to extend his temporal dominion, to punish his enemies, or to exterminate those who dared deny his spiritual supremacy. The people were also taught that by the payment of money to the church they might free themselves from sin and also release the souls of their deceased friends who were confined in the tormenting flames. By such means did Rome fill her coffers and sustain the magnificence, luxury, and vice of the pretended representatives of Him who had not where to lay His head. {SR 333.2}
Más cselszövésre is szükség volt ahhoz, hogy Róma hasznot húzhasson híveinek bűnéből és félelméből. Erről gondoskodtak a pénzen megvásárolható bűnbocsánat tana révén. A múlt, jelen és jövő bűneinek teljes megbocsátását, a megérdemelt szenvedések és büntetések elengedését ígérték meg azoknak, akik részt vesznek a pápa háborúiban, hadjárataiban, amelyeket földi uralmának kiterjesztése érdekében indított, hogy megbüntesse ellenségeit vagy kiirtsa azokat, akik meg merték tagadni szellemi felsőbbségét. Az embereket arra is oktatták, hogy az egyháznak fizetett pénz által megszabadulhatnak bűneiktől, és kiszabadíthatják a gyötrő lángokban vergődő elhunyt barátaik lelkét. Ilyen eszközökkel töltötte meg pénzszekrényeit Róma, és tartja fenn Krisztus állítólagos képviselőinek nagyságát, fényűzését és erkölcsi romlottságát, holott Jézusnak nem volt hol fejét lehajtania. {SR 333.2}
The Scriptural ordinance of the Lord's supper had been supplanted by the idolatrous sacrifice of the mass. Papist priests pretended, by their senseless mummery, to convert the simple bread and wine into the actual body and blood of Christ. With blasphemous presumption they openly claimed the power to “create their Creator.” All Christians were required, on pain of death, to avow their faith in this horrible, Heaven-insulting heresy. Those who refused were given to the flames. {SR 334.1}
Az úrvacsora bibliai rendeltetését helyettesítették a bálványozó miseáldozattal. A római katolikus papok azt állítják, hogy lélektelen szemfényvesztésükkel az egyszerű kenyeret és bort Krisztus tényleges testévé és vérévé változtatják. Istenkáromló vakmerőségükkel nyíltan vallják, hogy hatalmukban áll „megteremteni teremtőjüket”. Minden keresztényt ől halálbüntetés terhe mellett megkívánták, hogy megvallják ezen szörnyű, égbekiáltó eretnekségben való hitüket. Azokat, akik ezt megtagadták, máglyán égették el. {SR 334.1}
The noontide of the Papacy was the world's moral midnight. The Holy Scriptures were almost unknown, not only to the people, but to the priests. Like the Pharisees of old, the papist leaders hated the light which would reveal their sins. God's law, the standard of righteousness, having been removed, they exercised power without limit, and practiced vice without restraint. Fraud, avarice, and profligacy prevailed. Men shrank from no crime by which they could gain wealth or position. The palaces of popes and prelates were scenes of the vilest debauchery. Some of the reigning pontiffs were guilty of crimes so revolting that secular rulers endeavored to depose these dignitaries of the church as monsters too vile to be tolerated upon the throne. For centuries there was no progress in learning, arts, or civilization. A moral and intellectual paralysis had fallen upon Christendom. {SR 334.2}
A papság dele a világ éjféle volt. A Szentírás majdnem ismeretlen volt nemcsak a nép, hanem a papok előtt is. A pápai vezetők a régi farizeusokhoz hasonlóan gyűlölték a világosságot, amely kinyilvánította volna bűneiket. Isten törvényét, az igazság mértékegységét eltávolították, mert így korlátlan hatalmat gyakorolhattak, és gátlás nélkül cselekedhették a bűnt. Csalás, kicsapongás és erkölcstelenség uralkodott. Az emberek nem riadtak vissza semmiféle gonoszságtól, ami által világi gazdagságot vagy állást nyerhetnek el. A pápák és prelátusok palotái a legádázabb kicsapongások helyei voltak. Némelyek az uralkodó pápák közül olyan gonoszságokat követtek el, hogy a világi fejedelmek meg akarták őket fosztani egyházi méltóságuktól, mert túlontúl szörnyetegek voltak ahhoz, hogy eltűrjék őket trónjukon. Évszázadokon át nem haladt a tudományos művelődés, a művészet, a kultúra. Erkölcsi és szellemi bénulás sújtotta a kereszténységet. {SR 334.2}
