When Jesus revealed to His disciples the fate of Jerusalem and the scenes of the second advent, He foretold also the experience of His people from the time when He should be taken from them to His return in power and glory for their deliverance. From Olivet the Saviour beheld the storms about to fall upon the apostolic church, and, penetrating deeper into the future, His eye discerned the fierce, wasting tempests that were to beat upon His followers in the coming ages of darkness and persecution. In a few brief utterances, of awful significance, He foretold the portion which the rulers of this world would mete out to the church of God. The followers of Christ must tread the same path of humiliation, reproach, and suffering which their Master trod. The enmity that burst forth against the world's Redeemer would be manifested against all who should believe on His name. {SR 320.1}
Amikor Jézus kijelentette tanítványainak Jeruzsálemben sorsát és második eljövetelének jeleneteit, előre megmondta népének tapasztalatát is, eltávozásának idejétől fogva egészen addig, amíg hatalomban és dicsőségben visszatér, hogy megszabadítsa őket. Az Olajfák hegyéről Jézus szemlélte azokat a viharokat, amelyek az apostoli egyházat érik majd, és amelyekben jövőbe látó szemei szemlélték azon hatalmas és heves viharokat, amelyek követőit érik majd az üldözés és sötétség elkövetkezendő korszakaiban. Néhány félelmetes jelentőségű, rövid szóban kijelentette azt a sorsot, amely Isten egyházát éri a világ fejedelmei részéről. Krisztus követőinek a megaláztatás, gyalázat és szenvedés ugyanazon útját kell megjárniuk mint Mesterüknek. Az az ellenségeskedés, amely kitört a világ Megváltója ellen, megnyilvánul mindazok ellen, akik hisznek nevében. {SR 320.1}
The history of the early church testified to the fulfillment of the Saviour's words. The powers of earth and hell arrayed themselves against Christ in the person of His followers. Paganism foresaw that should the gospel triumph, her temples and altars would be swept away; therefore she summoned her forces to destroy Christianity. The fires of persecution were kindled. Christians were stripped of their possessions and driven from their homes. They “endured a great fight of afflictions.” They “had trial of cruel mockings and scourgings, yea, moreover of bonds and imprisonment.” Hebrews 11:36. Great numbers sealed their testimony with their blood. Noble and slave, rich and poor, learned and ignorant, were alike slain without mercy. {SR 320.2}
A korai egyház története igazolta a Megváltó szavainak beteljesedését. A föld és pokol hatalmasságai feltámadtak Krisztus ellen követőinek személyében. A pogányság előre látta, ha az evangélium diadalmaskodik, elsepri templomaikat és bálványoltáraikat, azért egyesítették erőiket, hogy megsemmisítsék a kereszténységet. Az üldözés tüze fellángolt. A keresztényektől elkobozták vagyonukat, és elűzték őket otthonukból. A szenvedésnek nagy harcát állták ki, „megcsúfoltatások és megostoroztatások próbáját állták ki, sőt még bilincseket és börtönt is.” (Zsid. 11:36) Sokan vérükkel pecsételték meg bizonyságtételüket. A nemeseket és rabszolgákat, gazdagokat és szegényeket, tanultakat és tanulatlanokat egyaránt irgalmatlanul lemészárolták. {SR 320.2}
In vain were Satan's efforts to destroy the church of Christ by violence. The great controversy in which the disciples of Jesus yielded up their lives did not cease when these faithful standard-bearers fell at their post. By defeat they conquered. God's workmen were slain, but His work went steadily forward. The gospel continued to spread, and the number of its adherents to increase. It penetrated into regions that were inaccessible, even to the eagles of Rome. Said a Christian, expostulating with the heathen rulers who were urging forward the persecution: You may “kill us, torture us, condemn us.... Your injustice is the proof that we are innocent.... Nor does your cruelty ... avail you.” It was but a stronger invitation to bring others to their persuasion. “The oftener we are mown down by you, the more in number we grow; the blood of Christians is seed.” {SR 321.1}
Sátán törekvése az egyház erőszakos megsemmisítésére hatástalan volt. A nagy küzdelem, amelyben Jézus tanítványai feladták életüket, nem szűnt meg akkor sem, amikor ezek a hűséges zászlóhorben Jézus tanítványai feladták életüket, nem szűnt meg akkor sem, amikor ezek a hűséges zászlóhordozók elestek őrhelyükön. Vereségük révén győztek. Isten munkásait megölték, de műve állandóan előre haladt. Az evangélium tovább terjedt, és követőinek száma növekedett. Behatolt a hozzáférhetetlen vidékekre is, még a „római sas” területeire is. Egy keresztény szóváltásba elegyedve a pogány fejedelmekkel, akik az üldözések előrehaladását sürgették, így szólt: „Megölhettek, kínozhattok, elkárhoztathattok bennünket… Igazságtalanságotok csak ártatlanságunkat igazolja… Kegyetlenségetek által semmit sem értek el. Sőt, inkább erősebb felhívást fog jelenteni, hogy másokat is meggyőződésre bírjon. Minél gyorsabban kaszáltok le bennünket, annál jobban növekszik számunk, mert a keresztények vére: mag.” {SR 321.1}
Thousands were imprisoned and slain; but others sprang up to fill their places. And those who were martyred for their faith were secured to Christ, and accounted of Him as conquerors. They had fought the good fight, and they were to receive the crown of glory when Christ should come. The sufferings which they endured brought Christians nearer to one another and to their Redeemer. Their living example and dying testimony were a constant witness for the truth; and, where least expected, the subjects of Satan were leaving his service and enlisting under the banner of Christ. {SR 321.2}
Ezreket börtönöztek be, öltek meg, de mások keltek fel, hogy helyüket elfoglalják. Azokat, akiket megöltek, biztosították Krisztus számára, hogy a győztesek közé számlálta őket. Megharcolták a nemes harcot, hogy elnyerjék az élet koronáját, ha majd Jézus eljön. Az eltűrt szenvedések közelebb hozták őket egymáshoz és Megváltójukhoz. Élő példájuk és haldoklásukban tett bizonyságtételük állandó tanúbizonyság volt az igazság mellett, és ahol a legkevésbé várták, Sátán alattvalói ott hagyták szolgálatát, és Krisztus zászlaja alá gyülekeztek. {SR 321.2}
Satan therefore laid his plans to war more successfully against the government of God, by planting his banner in the Christian church. If the followers of Christ could be deceived and led to displease God, then their strength, fortitude, and firmness would fail, and they would fall an easy prey. {SR 322.1}
The great adversary now endeavored to gain by artifice what he had failed to secure by force. Persecution ceased, and in its stead were substituted the dangerous allurements of temporal prosperity and worldly honor. Idolaters were led to receive a part of the Christian faith, while they rejected other essential truths. They professed to accept Jesus as the Son of God and to believe in His death and resurrection; but they had no conviction of sin and felt no need of repentance or of a change of heart. With some concessions on their part, they proposed that Christians should make concessions, that all might unite on the platform of belief in Christ. {SR 322.2}
A nagy ellenség most ravaszsággal igyekezett elérni azt, amit nem tudott elérni erőszakkal. Az üldözést beszüntette, de helyettesítette a földi siker és világi dicsőség veszélyes csábjaival. A bálványimádókat rávették, hogy fogadják el a kereszténységnek egy részét, miközben a többi lényeges igazságot visszautasították. Vallották, hogy elfogadják Jézust, Istennek fiát, hogy hisznek halálában és feltámadásában, de nem győződtek meg bűneikről és nem érezték a megtérésnek vagy szívük megváltoztatásának szükségességét. Miután bizonyos engedményeket tettek, azt javasolták, hogy a keresztények is tegyenek engedményeket, hogy mindnyájan egyesülhessenek a Krisztusban való hit magaslatán. {SR 322.2}
Now was the church in fearful peril. Prison, torture, fire, and sword were blessings in comparison with this. Some of the Christians stood firm, declaring that they could make no compromise. Others reasoned that if they should yield or modify some features of their faith, and unite with those who had accepted a part of Christianity, it might be the means of their full conversion. That was a time of deep anguish to the faithful followers of Christ. Under a cloak of pretended Christianity, Satan was insinuating himself into the church, to corrupt their faith and turn their minds from the word of truth. {SR 322.3}
Az egyház most félelmetes veszedelemben volt. Börtön, kínzás, tűz és kard áldásnak számított ehhez képest. A keresztények egy része szilárdan állt, kijelentették, hogy ők nem alkudnak meg. Mások úgy érveltek, hogy engedményeket tesznek vagy módosítják hitüket, és egyesülnek azokkal, akik elfogadták a kereszténység egy részét, az teljes megtérésükre vezethet. Ez az idő a mély lelki gyötrelem korszaka volt Krisztus követői számára. A színlelt kereszténység köpenye alatt Sátán belopózott az egyházba, hogy megrontsa hitüket, és elfordítsa gondolataikat az ige szavaitól. {SR 322.3}
At last the larger portion of the Christian company lowered their standard, and a union was formed between Christianity and paganism. Although the worshipers of idols professed to be converted, and united with the church, they still clung to their idolatry, only changing the objects of their worship to images of Jesus, and even of Mary and the saints. The foul leaven of idolatry, thus introduced into the church, continued its baleful work. Unsound doctrines, superstitious rites, and idolatrous ceremonies were incorporated into her faith and worship. As the followers of Christ united with idolaters, the Christian religion became corrupted and the church lost her purity and power. There were some, however, who were not misled by these delusions. They still maintained their fidelity to the Author of truth and worshiped God alone. {SR 322.4}
Végül a keresztény közösség legnagyobb része lesüllyesztette színvonalát. A kereszténység egyesült a pogánysággal. Habár a bálványimádók azt állították, hogy megtértek, és egyek a gyülekezettel, mégis még mindig ragaszkodtak bálványaikhoz, csupán imádatuk tárgyát változtatták meg Jézus, Mária és a szentek képeire. A bálványimádás romlott kovászát így bevitték az egyházba, és folytatták átkos munkájukat. Egészségtelen tanokat, babonás szertartásokat és bálványimádó szokásokat olvasztottak be hitükbe és istentiszteleteikbe. Mivel Krisztus követői egyesültek a bálványimádókkal, a ketottak be hitükbe és istentiszteleteikbe. Mivel Krisztus követői egyesültek a bálványimádókkal, a keresztény hit megromlott, és az egyház elveszítette tisztaságát és erejét. Voltak azonban egyesek, akiket a csalások nem vezettek félre. Ezek megőrizték hűségüket az igazság szerzője iránt, és csak Istent imádták. {SR 322.4}
There have ever been two classes among those who profess to be followers of Christ. While one class study the Saviour's life and earnestly seek to correct their defects and to conform to the Pattern, the other class shun the plain, practical truths which expose their errors. Even in her best estate the church was not composed wholly of the true, pure, and sincere. Our Saviour taught that those who willfully indulge in sin are not to be received into the church; yet He connected with Himself men who were faulty in character, and granted them the benefits of His teachings and example, that they might have an opportunity to see and correct their errors. {SR 323.1}
Krisztus hitvalló követői között mindig két osztály létezett. Mialatt az egyik osztály tanulmányozza a Megváltó életét, és komolyan igyekszik kiküszöbölni hibáit és törekszik hasonlóvá válni példaképéhez, a másik osztály kerüli az egyszerű gyakorlati igazságokat, amelyek feltárják hibáikat. Az egypéhez, a másik osztály kerüli az egyszerű gyakorlati igazságokat, amelyek feltárják hibáikat. Az egyház még legjobb állapotában sem áll teljesen igazakból és őszintékből. Megváltónk azt tanította, hogy akik készakarva hódolnak a bűnnek, azokat ne fogadják be a gyülekezetbe. Mégis magához kapcsolt olyan férfiakat, akik fogyatékos jellemmel bírtak, és tanításainak és példájának áldásaiban részesítette őket, hogy alkalmuk legyen javítani tévedéseiken. {SR 323.1}
But there is no union between the Prince of light and the prince of darkness, and there can be no union between their followers. When Christians consented to unite with those who were but half converted from paganism, they entered upon a path which led farther and farther from the truth. Satan exulted that he had succeeded in deceiving so large a number of the followers of Christ. He then brought his power to bear more fully upon them, and inspired them to persecute those who remained true to God. None could so well understand how to oppose the true Christian faith as could those who had once been its defenders; and these apostate Christians, uniting with their half-pagan companions, directed their warfare against the most essential features of the doctrines of Christ. {SR 323.2}
De nincs közösség a világosság fejedelme és a sötétség fejedelme között, azért követői között sem lehet. Amikor a keresztények beleegyeztek abba, hogy egyesülnek azokkal, akik csak félig tértek meg a pogányságból, olyan ösvényre léptek, amely mind távolabb vezette őket az igazságtól. Sátán ujjongott, hogy sikerült megcsalni Krisztus követőinek oly nagy tömegét. Ekkor hatalmát nagyobb mértékben gyakorolta rajtuk, és arra indította őket, hogy üldözzék azokat, akik hűek maradtak Istenhez. Senki sem tudott annyira ellene fordulni a keresztény hitnek, mint azok, akik valamikor védelmezői volki sem tudott annyira ellene fordulni a keresztény hitnek, mint azok, akik valamikor védelmezői voltak. Ezek a hitszegő keresztények egyesülve félpogány társaikkal, támadásaikat a keresztény hit leglényegesebb tantételei ellen indították. {SR 323.2}
It required a desperate struggle for those who would be faithful to stand firm against the deceptions and abominations which were disguised in sacerdotal garments and introduced into the church. The Bible was not accepted as the standard of faith. The doctrine of religious freedom was termed heresy, and its upholders were hated and proscribed. {SR 324.1}
After a long and severe conflict the faithful few decided to dissolve all union with the apostate church if she still refused to free herself from falsehood and idolatry. They saw that separation was an absolute necessity if they would obey the Word of God. They dared not tolerate errors fatal to their own souls and set an example which would imperil the faith of their children and children's children. To secure peace and unity they were ready to make any concession consistent with fidelity to God; but they felt that even peace would be too dearly purchased at the sacrifice of principle. If unity could be secured only by the compromise of truth and righteousness, then let there be difference, and even war. Well would it be for the church and the world if the principles that actuated those steadfast souls were revived in the hearts of God's professed people. {SR 324.2}
Hosszú, heves küzdelem után a hűségesek közül néhányan elhatározták, hogy megszakítanak minden közösséget a hithagyó egyházzal, ha továbbra is vonakodik megszabadulni a hamisságoktól és a bálványimádástól. Látták, hogy az elkülönülésre határozottan szükségük van, ha engedelmeskedni akarnak Isten igéjének. Nem mertek eltűrni olyan végzetes tévedéseket saját lelkük rovására és oly példát nyújtani, amely veszélyeztetné gyermekeik és unokáik hitét. A béke és egység biztosítása érdekében készek voltak arra, hogy engedményeket tegyenek, amelyeket Isten iránti hűségükkel összekében készek voltak arra, hogy engedményeket tegyenek, amelyeket Isten iránti hűségükkel összeegyeztethettek, érezték azonban, hogy a békét túl drágán vásárolnák meg elveik feladása árán. Ha az egységet csak az igazság és igazságosság feladása árán tudnák megteremteni, akkor később összekülönbözések, nézeteltérések és háborúságok támadnának közöttük. Áldás lenne a gyülekezet és a világ számára, ha megelevenednének Isten hitvalló népének szívében azok az alapelvek, amelyek ezeket az állhatatos lelkeket tettre késztették. {SR 324.2}
The apostle Paul declares that “all that will live godly in Christ Jesus shall suffer persecution.” 2 Timothy 3:12. Why is it, then, that persecution seems in a great degree to slumber? The only reason is that the church has conformed to the world's standard, and therefore awakens no opposition. The religion current in our day is not of the pure and holy character which marked the Christian faith in the days of Christ and His apostles. It is only because of the spirit of compromise with sin, because the great truths of the Word of God are so indifferently regarded, because there is so little vital godliness in the church, that Christianity is apparently so popular with the world. Let there be a revival of the faith and power of the early church, and the spirit of persecution will be revived and the fires of persecution will be rekindled. {SR 324.3}
Pál apostol kijelenti, hogy „mindazok is, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak.” (II. Tim. 3:12) Mi az oka akkor annak, hogy az üldözés tüze oly nagymértékben kialudt? Egyetlen oka az, hogy a gyülekezet alkalmazkodott a világ színvonalához, azért nem ébreszt ellenállást. A jelen kor hitvallását napjainkban nem a tiszta, szent jellem alkotja, mint amely Krisztusnak és apostolainak idejében jellemezte a keresztény hitet. Ennek oka csak a bűnnel való megalkuvás, mivel Isten igéjének igazságait oly közömbösséggel szemlélik, és oly kevés jámborság található a gyülekezetben, azért oly népszerű a kereszténység a világ előtt. Elevenedjék csak fel a korai egyház hite és ereje, majd feltámad az üldözés szelleme, és fellángol az üldözés tüze is. {SR 324.3}
