It was Christ who, amid thunder and flame, had proclaimed the law upon Mount Sinai. The glory of God, like devouring fire, rested upon its summit, and the mountain quaked at the presence of the Lord. The hosts of Israel, lying prostrate upon the earth, had listened in awe to the sacred precepts of the law. What a contrast to the scene upon the mount of the Beatitudes! Under the summer sky, with no sound to break the stillness but the song of birds, Jesus unfolded the principles of His kingdom. Yet He who spoke to the people that day in accents of love, was opening to them the principles of the law proclaimed upon Sinai. {MB 45.1}
A Sínai-hegyen Krisztus mennydörgések és villámlások között hirdette ki a törvényt. Isten dicsősége megemésztő tűzként nyugodott meg a csúcson, s a hegy rengett az Úr jelenlététől. Izrael seregei földre borulva, félelemmel vegyes tisztelettel hallgatták a törvény szent előírásait. Milyen ellentéte ennek a Hegyi beszéd jelenete! A nyári ég alatt, ahol csak madárdal törte meg a csöndet, Jézus bemutatta tanítványai előtt országának elveit. Itt a szeretet hangján szólt a néphez, mégis a Sínai-hegyen meghirdetett törvény elveit fejtette ki előttük. {MB 45.1}
“The Lord came from Sinai,
And rose from Seir unto them;
He shined forth from Mount Paran,
And He came from the ten thousands of holy ones:
At His right hand was a fiery law unto them.
Yea, He loveth the tribes;
All their holy ones are in Thy hand:
And they sat down at Thy feet;
Everyone received of Thy words.”
{MB 45.3}
It was to Moses that God revealed His glory in those wonderful words that have been the treasured heritage of the ages: “The Lord, The Lord God, merciful and gracious, long-suffering, and abundant in goodness and truth, keeping mercy for thousands, forgiving iniquity and transgression and sin.” Exodus 34:6, 7. {MB 46.1}
Az Úr csodálatos szavakkal nyilatkoztatta ki dicsőségét Mózesnek. Ez a nyilatkozat egyik legbecsesebb örökségünk lett: „Az Úr, az Úr irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgalmas marad ezeríziglen, megbocsát hamisságot, vétket és bűnt.” (II. Móz. 34:6–7) {MB 46.1}
The law given upon Sinai was the enunciation of the principle of love, a revelation to earth of the law of heaven. It was ordained in the hand of a Mediator—spoken by Him through whose power the hearts of men could be brought into harmony with its principles. God had revealed the purpose of the law when He declared to Israel, “Ye shall be holy men unto Me.” Exodus 22:31. {MB 46.2}
A Sínai-hegyen kinyilatkoztatott törvény a szeretet elvének, a menny törvényének földi meghirdetése volt. Az Üdvözítő rendelte el, Ő hirdette ki, akinek hatalma össze tudja hangolni az emberek szívét a törvény elveivel. Isten, amikor Izrael lelkére kötötte: „És szent emberek legyetek énelőttem” (II. Móz. 22:31), a törvény célját hirdette ki. {MB 46.2}
But Israel had not perceived the spiritual nature of the law, and too often their professed obedience was but an observance of forms and ceremonies, rather than a surrender of the heart to the sovereignty of love. As Jesus in His character and work represented to men the holy, benevolent, and paternal attributes of God, and presented the worthlessness of mere ceremonial obedience, the Jewish leaders did not receive or understand His words. They thought that He dwelt too lightly upon the requirements of the law; and when He set before them the very truths that were the soul of their divinely appointed service, they, looking only at the external, accused Him of seeking to overthrow it. {MB 46.3}
Sajnos, Izrael nem ismerte fel a törvény lelki jellegét, így látszatengedelmességük gyakran csak a külsőségek és szertartások betartása volt, ahelyett, hogy a szeretet hatalmának adták volna át szívüket. Amikor Jézus jellemével és tevékenységével Isten szent, jóságos, atyai vonásait szemléltette, egyúttal a nem szívből fakadó, szertartásos engedelmesség értéktelenségét is kifejtette. A korabeli vallásos vezetők nem értették meg, ezért el sem fogadták szavait. Véleményük szerint Jézus túl könnyen vette a törvény követelményeit; s amikor az Istentől elrendelt istentiszteletek lényegi igazságát tárta eléjük, a vezetők, csak a külsőre tekintve, a törvény eltörlésének szándékával vádolták. {MB 46.3}
The words of Christ, though calmly spoken, were uttered with an earnestness and power that stirred the hearts of the people. They listened for a repetition of the lifeless traditions and exactions of the rabbis, but in vain. They “were astonished at His teaching: for He taught them as one having authority, and not as their scribes.” Matthew 7:29 , R.V. The Pharisees noted the vast difference between their manner of instruction and that of Christ. They saw that the majesty and purity and beauty of the truth, with its deep and gentle influence, was taking firm hold upon many minds. The Saviour's divine love and tenderness drew the hearts of men to Him. The rabbis saw that by His teaching the whole tenor of the instruction they had given to the people was set at nought. He was tearing down the partition wall that had been so flattering to their pride and exclusiveness; and they feared that, if permitted, He would draw the people entirely away from them. Therefore they followed Him with determined hostility, hoping to find some occasion for bringing Him into disfavor with the multitudes and thus enabling the Sanhedrin to secure His condemnation and death. {MB 46.4}
Krisztus bár nyugodtan, mégis olyan komolyan és hatalommal szólt, hogy szava megérintette a nép szívét. A holt hagyományok és a vallásos tanítók előírásainak megismétlését várták tőle is, de hiába. „Álmélkodik vala a sokaság az Ő tanításán: Mert úgy tanítja vala őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.” (Mt. 3:28–29) A farizeusok észrevették a roppant különbséget tanító módszereik s Krisztus módszere között. Látták, hogy az igazság fensége, tisztasága és szépsége mély és gyöngéd áldásos hatásával sokak értelmét megragadta. Az Üdvözítő isteni szeretete és gyöngédsége Őhozzá vonta az emberek szívét. A vallásos tanítók látták, hogy Jézus igehirdetése semmivé teszi tanításukat. Attól féltek, hogy ha engedik, Jézus teljesen elhódítja tőlük a népet. Ezért ellenséges érzülettel jártak a nyomában, remélve, hogy ürügyet találnak, hogy a sokságot ellene fordítsák, így alkalmat adjanak a főtanácsnak elítélni és halálra adni Őt. {MB 46.4}
On the mount, Jesus was closely watched by spies; and as He unfolded the principles of righteousness, the Pharisees caused it to be whispered about that His teaching was in opposition to the precepts that God had given from Sinai. The Saviour said nothing to unsettle faith in the religion and institutions that had been given through Moses; for every ray of divine light that Israel's great leader communicated to his people was received from Christ. While many are saying in their hearts that He has come to do away with the law, Jesus in unmistakable language reveals His attitude toward the divine statutes. “Think not,“ He said, “that I am come to destroy the law, or the prophets.” {MB 47.1}
Jézust sasszemmel figyelő kémek vették körül a hegyen; s amint kifejtette a szentség elveit, a farizeusok körbesuttogták, hogy tanításai ellenkeznek Isten ősi, Sínai-hegyen adott utasításaival. Pedig az Üdvözítő egyetlen szót sem szólt, hogy megingassa a Mózesen át adott vallást és rendeléseket, hiszen az isteni világosság minden egyes, Mózesen át közölt sugara Krisztustól eredt. Igaz, manapság is sokan azt mondják, hogy Krisztus a törvény eltörléséért jött. Félreérthetetlen kijelentése azonban eloszlatja ezt a tévhitet: „Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére.” (Mt. 5:17) {MB 47.1}
It is the Creator of men, the Giver of the law, who declares that it is not His purpose to set aside its precepts. Everything in nature, from the mote in the sunbeam to the worlds on high, is under law. And upon obedience to these laws the order and harmony of the natural world depend. So there are great principles of righteousness to control the life of all intelligent beings, and upon conformity to these principles the well-being of the universe depends. Before this earth was called into being, God's law existed. Angels are governed by its principles, and in order for earth to be in harmony with heaven, man also must obey the divine statutes. To man in Eden Christ made known the precepts of the law “when the morning stars sang together, and all the sons of God shouted for joy.” Job 38:7. The mission of Christ on earth was not to destroy the law, but by His grace to bring man back to obedience to its precepts. {MB 48.1}
Az ember Teremtője, a Törvényadó jelenti ki, hogy nem szándéka eltörölni a törvény utasításait. A természetben – a napsugárban táncoló porszemtől a magasságban keringő világokig – minden Isten törvényének alávetett. Világának rendje és összhangja az ezen törvények iránti engedelmességtől függ. Ugyanígy minden értelmes lény életét a szentség csodálatos elvének kell irányítania. A világmindenség jóléte is az ezekhez az elvekhez való igazodáson múlik. Isten törvénye már a világ teremtése előtt létezett. Az angyalokat a törvény elvei igazgatják, s ahhoz, hogy földünk összhangra jusson a mennyel, az embernek is engedelmeskednie kell az isteni rendelkezésnek. Az Édenben Krisztus az ember elé tárta a törvény utasításait, „mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának” (Jób 38:7). Krisztus földi küldetése nem a törvény eltörlése volt, hanem hogy kegyelme által visszavezesse az embert a törvény iránti engedelmességre. {MB 48.1}
The beloved disciple, who listened to the words of Jesus on the mount, writing long afterward under the inspiration of the Holy Spirit, speaks of the law as of perpetual obligation. He says that “sin is the transgression of the law” and that “whosoever committeth sin transgresseth also the law.” 1 John 3:4. He makes it plain that the law to which he refers is “an old commandment which ye had from the beginning.” 1 John 2:7. He is speaking of the law that existed at the creation and was reiterated upon Mount Sinai. {MB 48.2}
János, a szeretett tanítvány, aki a hegyen hallgatta Jézus szavait, jóval később a Szentlélek ihletésére a törvényről mint örök kötelességről írt. Azt mondja: „Valaki a bűnt cselekszi, az a törvénytelenséget is cselekszi; a bűn pedig a törvénytelenség.” (I. Jn. 3:4) Kijelenti, hogy a törvény, amelyről beszél, „előttetek volt kezdettől fogva” (I. Jn. 2:7), tehát arról a törvényről van szó, mely már a teremtéskor létezett, s amelyet Isten a Sínai-hegyen csupán megújított. {MB 48.2}
Speaking of the law, Jesus said, “I am not come to destroy, but to fulfill.” He here used the word “fulfill” in the same sense as when He declared to John the Baptist His purpose to “fulfill all righteousness” (Matthew 3:15); that is, to fill up the measure of the law's requirement, to give an example of perfect conformity to the will of God. {MB 48.3}
A törvényről szólva Jézus azt mondja: „Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.” (Mt. 5:17) Ugyanolyan értelemben használja itt a „betöltés” szót, mint amikor Keresztelő Jánosnak mondta, hogy így kell nekünk minden igazságot betöltenünk, vagyis eleget tennünk a törvény követelményeinek. Példát mutatni az Isten akaratához való tökéletes igazodásra. {MB 48.3}
The divine beauty of the character of Christ, of whom the noblest and most gentle among men are but a faint reflection; of whom Solomon by the Spirit of inspiration wrote, He is “the chiefest among ten thousand, ... yea, He is altogether lovely” (Song of Solomon 5:10-16); of whom David, seeing Him in prophetic vision, said, “Thou art fairer than the children of men” (Psalm 45:2); Jesus, the express image of the Father's person, the effulgence of His glory; the self-denying Redeemer, throughout His pilgrimage of love on earth, was a living representation of the character of the law of God. In His life it is made manifest that heaven-born love, Christlike principles, underlie the laws of eternal rectitude. {MB 49.2}
Krisztus jellemének isteni szépsége mellett a legnemesebb, leggyöngédebb ember is halvány árnyék csupán. Salamon az ihletés lelke által írja róla, hogy az Úr „tízezer közül is kitetszik… és Ő mindenestől fogva kívánatos” (Én. én. 5:10, 16). Dávid szent látomásban látva Őt, így írt: „Szebb, szebb vagy az ember fiainál.” (Zsolt. 45:3) Jézus az Atya személyének tökéletes mása, dicsőségének tündöklése, az önmegtagadó Üdvözítő, földi szeretetzarándoklatán mindvégig Isten törvényének élő képviselője volt. Az Ő életében vált nyilvánvalóvá, hogy mennyei szeretet és krisztusi elvek képezik az igaz élet örök törvényének alapját. {MB 49.2}
“Till heaven and earth pass,” said Jesus, “one jot or one tittle shall in nowise pass from the law, till all be fulfilled.” By His own obedience to the law, Christ testified to its immutable character and proved that through His grace it could be perfectly obeyed by every son and daughter of Adam. On the mount He declared that not the smallest iota should pass from the law till all things should be accomplished—all things that concern the human race, all that relates to the plan of redemption. He does not teach that the law is ever to be abrogated, but He fixes the eye upon the utmost verge of man's horizon and assures us that until this point is reached the law will retain its authority so that none may suppose it was His mission to abolish the precepts of the law. So long as heaven and earth continue, the holy principles of God's law will remain. His righteousness, “like the great mountains” (Psalm 36:6), will continue, a source of blessing, sending forth streams to refresh the earth. {MB 49.3}
„Míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik” (Mt. 5:18) – mondta Jézus. Az isteni rendelkezések iránti engedelmességgel Krisztus bizonyságot tett a törvény változhatatlanságáról. Bebizonyította, hogy kegyelme ereje által Ádám leszármazottai tökéletesen engedelmeskedni tudnának a törvénynek. Ott a hegyen jelentette ki, hogy a törvényből a legparányibb pont sem múlik el, míg minden be nem teljesedik; minden, ami a megváltás tervét érinti. Jézus nem mondja, hogy valaha is eltörli a törvényt, hanem a távoli eseményekre irányítva tekintetünket kijelenti, hogy amíg azokhoz el nem érkezünk, a törvény megőrzi tekintélyét – úgyhogy senki sem föltételezheti, hogy Krisztus küldetése a törvény eltörlése lett volna. Míg csak ég és föld fennáll, Isten szent törvényeinek elvei mindvégig megmaradnak. Igazságossága „mint Isten hegyei” (Zsolt. 36:7) megmaradnak, az áldás patakjait indítva útjukra, hogy felfrissítsék a földet. {MB 49.3}
Because the law of the Lord is perfect, and therefore changeless, it is impossible for sinful men, in themselves, to meet the standard of its requirement. This was why Jesus came as our Redeemer. It was His mission, by making men partakers of the divine nature, to bring them into harmony with the principles of the law of heaven. When we forsake our sins and receive Christ as our Saviour, the law is exalted. The apostle Paul asks, “Do we then make void the law through faith? God forbid: yea, we establish the law.” Romans 3:31. {MB 50.1}
Mivel az Úr törvénye tökéletes – s ezért változhatatlan –, a bűnös ember számára lehetetlen a maga erejéből eleget tenni a törvény követelményeinek. Jézus ezért jött el Megváltóként. Az Ő küldetése, hogy az isteni természet részeseivé téve összehangoljon bennünket a menny törvényeinek elveivel. Amikor elhagyjuk bűneinket, és Krisztust Üdvözítőnknek fogadjuk el, akkor „megdicsőítjük a törvényt”. {MB 50.1}
The new-covenant promise is, “I will put My laws into their hearts, and in their minds will I write them.” Hebrews 10:16. While the system of types which pointed to Christ as the Lamb of God that should take away the sin of the world was to pass away at His death, the principles of righteousness embodied in the Decalogue are as immutable as the eternal throne. Not one command has been annulled, not a jot or tittle has been changed. Those principles that were made known to man in Paradise as the great law of life will exist unchanged in Paradise restored. When Eden shall bloom on earth again, God's law of love will be obeyed by all beneath the sun. {MB 50.2}
Az újszövetség ígérete ez: „Adom az én törvényemet a szíveikbe, és az ő elméjükbe írom be azokat.” (Zsid. 10:16) Krisztus az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét. Az Őrá mutató jelképrendszernek Krisztus halálakor meg kellett szűnnie. Ezzel szemben isteni jellemének a Tízparancsolatban bemutatott elvei oly változhatatlanok, mint Isten örök trónja. Egyetlen parancsolatot sem törölt el, egyetlen pont vagy vessző sem változott meg. Az Édenben közölt elvek a helyreállított paradicsomban is érvényben lesznek. Amikor Éden kertje újra a földön fog virulni, mindenki engedelmeskedik majd Isten törvényének. {MB 50.2}
It is not the greatness of the act of disobedience that constitutes sin, but the fact of variance from God's expressed will in the least particular; for this shows that there is yet communion between the soul and sin. The heart is divided in its service. There is a virtual denial of God, a rebellion against the laws of His government. {MB 51.3}
Nem az engedetlenség tettének nagysága képezi a bűnt, hanem az, ha akár a legkisebb mértékben is Isten kifejezett akaratától tért el valaki. Mert ez azt bizonyítja, hogy lelkének a bűnnel van közössége. A valóságban még mindig megtagadja Istent, még mindig lázadozik kormányának törvénye ellen. {MB 51.3}
Were men free to depart from the Lord's requirements and to set up a standard of duty for themselves, there would be a variety of standards to suit different minds and the government would be taken out of the Lord's hands. The will of man would be made supreme, and the high and holy will of God—His purpose of love toward His creatures—would be dishonored, disrespected. {MB 51.4}
Ha az embernek szabad lenne eltávolodni az Úr közelségéből és önállóan megszabni a kötelesség mértékét, akkor sokféle mérték jönne létre, hogy megfeleljen a sokféleképpen gondolkodó embereknek. Ezzel kivennék a kormányzást az Úr kezéből, s az emberek akaratát tennék legfőbbé. Az Isten magas és szent akaratát – teremtményei iránti szeretetszándékát – pedig megvetnék és meggyaláznák. {MB 51.4}
Whenever men choose their own way, they place themselves in controversy with God. They will have no place in the kingdom of heaven, for they are at war with the very principles of heaven. In disregarding the will of God, they are placing themselves on the side of Satan, the enemy of God and man. Not by one word, not by many words, but by every word that God has spoken, shall man live. We cannot disregard one word, however trifling it may seem to us, and be safe. There is not a commandment of the law that is not for the good and happiness of man, both in this life and in the life to come. In obedience to God's law, man is surrounded as with a hedge and kept from the evil. He who breaks down this divinely erected barrier at one point has destroyed its power to protect him; for he has opened a way by which the enemy can enter to waste and ruin. {MB 52.1}
Amikor az emberek a maguk útját választják, Istennel helyezkednek szembe. Nem lesz helyük Isten országában, mivel ellenséges viszonyban állnak a menny elveivel. Amikor semmibe veszik Isten akaratát, akkor a Sátán – Isten és az ember ellensége – oldalára helyezkednek. Az ember nem egyetlen, nem számos, hanem minden egyes ige szerint él, mely Isten szájából származik. Egyetlen szót sem vehetünk semmibe, bármilyen jelentéktelennek tűnik is előttünk. Egyetlen parancsolat sincs a törvényben, mely ne az ember javát és boldogságát szolgálná, mind ebben, mind az eljövendő életben. Az Isten törvénye iránti engedelmesség által az embert mintegy várfal, kőfal veszi körül, mely visszatartja őt a gonoszkodástól. Ha valaki egyetlen ponton is ledönti ezt az Isten által állított korlátot, az a kőfalnak azt a képességét pusztítja el, hogy megvédje őt. Hiszen így utat nyitott, melyen az ellenség be tud hatolni, hogy pusztítson, tönkretegyen. {MB 52.1}
By venturing to disregard the will of God upon one point, our first parents opened the floodgates of woe upon the world. And every individual who follows their example will reap a similar result. The love of God underlies every precept of His law, and he who departs from the commandment is working his own unhappiness and ruin. {MB 52.2}
Amikor ősszüleink vették a bátorságot, hogy bár csak egyetlen ponton is, de semmibe vegyék Isten akaratát, azzal a nyomorúság zsilipjeit nyitották meg a világra. Aki követi példájukat, hasonló következményeket fog aratni. A törvény minden utasításának alapzata Isten szeretete, s aki eltávolodik Isten parancsolataitól, az tulajdon boldogtalanságának és romlásának vet ágyat. {MB 52.2}
The scribes and Pharisees had accused not only Christ but His disciples as sinners because of their disregard of the rabbinical rites and observances. Often the disciples had been perplexed and troubled by censure and accusation from those whom they had been accustomed to revere as religious teachers. Jesus unveiled the deception. He declared that the righteousness upon which the Pharisees set so great value was worthless. The Jewish nation had claimed to be the special, loyal people who were favored of God; but Christ represented their religion as devoid of saving faith. All their pretensions of piety, their human inventions and ceremonies, and even their boasted performance of the outward requirements of the law, could not avail to make them holy. They were not pure in heart or noble and Christlike in character. {MB 53.1}
Az írástudók és farizeusok, vagyis a kor vallásos vezetői nem csupán Krisztust vádolták bűnnel, hanem a tanítványokat is, amiért figyelmen kívül hagyták a vallás tanítóinak szertartásait és szabályait. A tanítványokat gyakran megzavarta és nyugtalanította ez, hiszen azok vádolták őket, akiket eddig mint a vallás tanítóit tiszteltek. Jézus leleplezte a vallásos vezetők ámításait. Azt hirdette, hogy teljesen értéktelen a farizeusok által oly nagyra tartott „szentség”. A zsidó nép azt állította magáról, hogy különleges, hűséges nép, akiket Isten kedvezéseiben részesített. Krisztus viszont úgy ecsetelte vallásukat, mint amelyből hiányzik a megmentő hit. Az istenfélelem minden tettetése, emberi kitalálásaik és szertartásaik, sőt még a törvény külső követelményeinek teljesítése, mellyel dicsekedtek, sem elegendő, hogy szentté tegye őket. Nem voltak tiszta szívűek, nemesek, sem krisztusi jelleműek. {MB 53.1}
A legal religion is insufficient to bring the soul into harmony with God. The hard, rigid orthodoxy of the Pharisees, destitute of contrition, tenderness, or love, was only a stumbling block to sinners. They were like the salt that had lost its savor; for their influence had no power to preserve the world from corruption. The only true faith is that which “worketh by love” (Galatians 5:6) to purify the soul. It is as leaven that transforms the character. {MB 53.2}
A törvényeskedő vallás nem tudja összhangba hozni Istennel a lelket. A farizeusok zord, merev óhitűsége, melyből hiányzott a megtört szív, a gyöngédség vagy szeretet, csupán a megütközés köve volt a bűnösök számára. Olyanok voltak, mint az ízét vesztett só, hiszen a befolyásuknak nem volt ereje megóvni a világot a romlottságtól. Az egyedül igaz hit szeretetből munkálkodik és megtisztítja a lelket. Ez a szeretet kovászként áthatja, átalakítja a jellemet. {MB 53.2}
All this the Jews should have learned from the teachings of the prophets. Centuries before, the cry of the soul for justification with God had found voice and answer in the words of the prophet Micah: “Wherewith shall I come before the Lord, and bow myself before the high God? shall I come before Him with burnt offerings, with calves of a year old? Will the Lord be pleased with thousands of rams, or with ten thousands of rivers of oil? ... He hath showed thee, O man, what is good; and what doth the Lord require of thee, but to do justly, and to love mercy, and to walk humbly with thy God?” Micah 6:6-8. {MB 53.3}
Krisztus kortársainak a próféták tanításaiból mindezt meg kellett volna érteni. Az emberi lélek fohásza, hogy megigazulást, vagyis bocsánatot találjon Istennél, már több száz évvel azelőtt kifejezésre jutott és választ kapott Mikeás próféta szavaiban: „Mivel menjek eleibe az Úrnak? Hajlongjak-é a magasságos Istennek? Égőáldozatokkal menjek-é elébe, esztendős borjúkkal?! Kedvét leli-é az Úr ezernyi kosokban vagy tízezernyi olajpatakokban? Elsőszülöttemet adjam-é vétkemért, vagy méhem gyümölcsét lelkemnek bűnéért?! Megjelentette néked, óh ember, mi légyen a jó és mit kíván az Úr tetőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedj, szeresd az irgalmasságot és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.” (Mik. 6:6–8) {MB 53.3}
The prophet Hosea had pointed out what constitutes the very essence of Pharisaism, in the words, “Israel is an empty vine, he bringeth forth fruit unto himself.” Hosea 10:1. In their professed service to God, the Jews were really working for self. Their righteousness was the fruit of their own efforts to keep the law according to their own ideas and for their own selfish benefit. Hence it could be no better than they were. In their endeavor to make themselves holy, they were trying to bring a clean thing out of an unclean. The law of God is as holy as He is holy, as perfect as He is perfect. It presents to men the righteousness of God. It is impossible for man, of himself, to keep this law; for the nature of man is depraved, deformed, and wholly unlike the character of God. The works of the selfish heart are “as an unclean thing;” and “all our righteousnesses are as filthy rags.” Isaiah 64:6. {MB 54.1}
A farizeusi szellem legbelső lényegére Hóseás próféta mutatott rá: „Buja szőlőtő az Izráel, amely termi az ő gyümölcseit.” (Hós. 10:1) Isten állítólagos szolgálatában a zsidók valójában énjüket szolgálták. A törvényt saját elképzeléseik szerint, saját erejükből, saját önző hasznukra tartották meg. Igazságosságuk ennek gyümölcse volt. Ezért nem is lehetett jobb náluk. Szentté válásra való törekvésükben, a tisztátalanból – magukból – akartak kihozni szent dolgot. Isten törvénye szent; tökéletes, amint Ő is tökéletes. A törvény Isten szentségét tárja az ember elé. Az ember számára lehetetlen a maga erejéből megtartani a törvényt – hiszen az ember természete romlott, nyomorék, torz, mindenestől eltérő az Isten jellemétől. Az önző szív cselekedetei tisztátalanok, mivel „mint megfertőztetett ruha minden mi igazságunk” (Ésa. 64:5). {MB 54.1}
While the law is holy, the Jews could not attain righteousness by their own efforts to keep the law. The disciples of Christ must obtain righteousness of a different character from that of the Pharisees, if they would enter the kingdom of heaven. God offered them, in His Son, the perfect righteousness of the law. If they would open their hearts fully to receive Christ, then the very life of God, His love, would dwell in them, transforming them into His own likeness; and thus through God's free gift they would possess the righteousness which the law requires. But the Pharisees rejected Christ; “being ignorant of God's righteousness, and going about to establish their own righteousness” (Romans 10:3), they would not submit themselves unto the righteousness of God. {MB 54.2}
Bár a törvény szent, a zsidók, mivel a maguk erejéből törekedtek megtartani azt, nem tudtak eljutni az életszentségre. Krisztus tanítványainak másféle életszentségre kell eljutniuk, ha be akarnak jutni a mennyek országába. Isten az Ő Fiában a törvény tökéletes megszentelődését ajánlja föl. Ha teljesen megnyitnák szívüket Krisztus befogadására, magának Istennek az élete, szeretete élne bennük, az Ő mására alakítva őket. Így Isten ingyen ajándéka által annak a megszentelődésnek lennének birtokában, melyet a törvény követel. A vallásos vezetők azonban elvetették Krisztust, „mert az Isten igazságát nem ismervén, és az ő tulajdon igazságukat igyekezvén érvényesíteni, az Isten igazságának nem engedelmeskedtek” (Rm. 10:3). {MB 54.2}
Through Moses the Lord had said, “Thou shalt not hate thy brother in thine heart.... Thou shalt not avenge, nor bear any grudge against the children of thy people, but thou shalt love thy neighbor as thyself.” Leviticus 19:17, 18. The truths which Christ presented were the same that had been taught by the prophets, but they had become obscured through hardness of heart and love of sin. {MB 55.2}
Mózes által hirdette meg az Úr: „Ne gyűlöld a te atyádfiát szívedben… Bosszúálló ne légy és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, mint magadat.” (III. Móz. 19:17–18) Krisztus ugyanazokat az igazságokat fejtette ki, amelyeket a próféták hirdettek, de amelyeket a szív keménysége és a bűn szeretete elhomályosított. {MB 55.2}
Across the sea from the place where they were assembled was the country of Bashan, a lonely region, whose wild gorges and wooded hills had long been a favorite lurking ground for criminals of all descriptions. Reports of robbery and murder committed there were fresh in the minds of the people, and many were zealous in denouncing these evildoers. At the same time they were themselves passionate and contentious; they cherished the most bitter hatred of their Roman oppressors and felt themselves at liberty to hate and despise all other peoples, and even their own countrymen who did not in all things conform to their ideas. In all this they were violating the law which declares, “Thou shalt not kill.” {MB 56.1}
A tó túlsó partján terült el Básán tartomány, elhagyatott vidék, melynek vad szurdokaiban és erdős halmain sok gonosztevő lappangott. Az ott elkövetett útonállások és gyilkosságok híre friss volt az emberek emlékezetében, ezért sokan nagy hangon elítélték e gonoszságok elkövetőit; pedig maguk is indulatosak, féktelenek, civakodók voltak, s a legkeserűbb gyűlöletet táplálták római elnyomóik ellen. Azt is megengedhetőnek tartották, hogy gyűlöljenek és megvessenek minden más népet, sőt azokat a honfitársaikat is, akik nem mindenben alkalmazkodtak elképzeléseikhez. Mindezzel a „Ne ölj” (II. Móz. 20:13) parancsolatát szegték meg. {MB 56.1}
The spirit of hatred and revenge originated with Satan, and it led him to put to death the Son of God. Whoever cherishes malice or unkindness is cherishing the same spirit, and its fruit will be unto death. In the revengeful thought the evil deed lies enfolded, as the plant in the seed. “Whosoever hateth his brother is a murderer: and ye know that no murderer hath eternal life abiding in him.” 1 John 3:15. {MB 56.2}
A gyűlölet és bosszúállás szelleme a Sátántól ered, ez vitte rá őt Isten Fiának megölésére. Aki rosszindulatot táplál magában, ugyanezt a szellemet melengeti, melynek halál lesz a gyümölcse. A bosszúálló gondolatban úgy rejtőzik a gonosz cselekedet, mint növény a magban. „Aki gyűlöli az ő atyjafiát, mind embergyilkos az: és tudjátok, hogy egy embergyilkosnak sincs örök élete, ami megmaradhatna őbenne.” (I. Jn. 3:15) {MB 56.2}
“Whosoever shall say to his brother, Raca [vain fellow], shall be in danger of the council.” In the gift of His Son for our redemption, God has shown how high a value He places upon every human soul, and He gives to no man liberty to speak contemptuously of another. We shall see faults and weaknesses in those about us, but God claims every soul as His property—His by creation, and doubly His as purchased by the precious blood of Christ. All were created in His image, and even the most degraded are to be treated with respect and tenderness. God will hold us accountable for even a word spoken in contempt of one soul for whom Christ laid down His life. {MB 56.3}
„Aki pedig azt mondja atyjafiának: ráka, méltó a főtörvényszékre.” (Mt. 5:22) Isten odaajándékozta Fiát megváltásunkért. Ezzel bebizonyította, hogy minden embert értékesnek tart. Ezért nem engedélyezi, hogy megvetően szóljunk másokról. A körülöttünk levőkben hibákat és gyöngeségeket fogunk észrevenni, Isten mégis tulajdonának tekint minden lelket, mivel Ő teremtette valamennyit. Sőt kétszeresen, mivel Krisztus vére vásárolta meg őket. Valamennyiüket a maga mására teremtette, ezért még a legzüllöttebb emberrel is tisztelettel és gyöngéden kell bánnunk. Isten felelősnek tart minket akár egyetlen megvető szóért is, melyet olyan lélek ellen ejtünk ki, akiért Jézus Krisztus az életét adta. {MB 56.3}
“Who maketh thee to differ from another? and what hast thou that thou didst not receive? now if thou didst receive it, why dost thou glory, as if thou hadst not received it?” “Who art thou that judgest another man's servant? to his own master he standeth or falleth.” 1 Corinthians 4:7; Romans 14:4. {MB 57.1}
“Whosoever shall say, Thou fool, shall be in danger of the hell of fire.” R.V. In the Old Testament the word “fool” is used to designate an apostate, or one who has abandoned himself to wickedness. Jesus says that whoever shall condemn his brother as an apostate or a despiser of God shows that he himself is worthy of the same condemnation. {MB 57.2}
„Aki pedig azt mondja: bolond, méltó a gyehenna tüzére.” (Mt. 5:22) Az ószövetség idején a bolond szót a hitehagyóra vagy a magát gonoszságra adó emberre használták. Jézus azt mondja, hogy ha valaki hitehagyónak vagy Istent megvetőnek pecsételi meg testvérét, ezzel ugyanilyen kárhoztatásra, ítéletre méltónak bizonyítja magát. {MB 57.2}
Christ Himself, when contending with Satan about the body of Moses, “durst not bring against him a railing accusation.” Jude 9. Had He done this, He would have placed Himself on Satan's ground, for accusation is the weapon of the evil one. He is called in Scripture, “the accuser of our brethren.” Revelation 12:10. Jesus would employ none of Satan's weapons. He met him with the words, “The Lord rebuke thee.” Jude 9. {MB 57.3}
Maga Krisztus, amikor az ördöggel vetélkedett Mózes teste fölött, „nem mert arra káromló ítéletet mondani” (Júd. 9). Ha ezt tette volna, akkor Sátán területére lép, hiszen a vádaskodás az ördög fegyvere. A Szentírás az ember vádolójának nevezi őt. Jézus Sátán egyetlen fegyverét sem volt hajlandó igénybe venni. Ezekkel a szavakkal szegült hát szembe vele: „Dorgáljon meg téged az Úr!” (Júd. 9) {MB 57.3}
His example is for us. When we are brought in conflict with the enemies of Christ, we should say nothing in a spirit of retaliation or that would bear even the appearance of a railing accusation. He who stands as a mouthpiece for God should not utter words which even the Majesty of heaven would not use when contending with Satan. We are to leave with God the work of judging and condemning. {MB 57.4}
Ezzel is példát mutatott nekünk. Amikor Krisztus ellenségeivel érintkezünk, ne vágjunk vissza a bosszú szellemében, sem a maró vádaskodás látszatát keltve. Aki Isten szószólójaként áll, ne ejtsen ki olyan szót, amilyet a mennyei Fenség nem vett ajkára, amikor Sátánnal vitázott. Hagyjuk Istenre az ítélkezést. {MB 57.4}
The love of God is something more than a mere negation; it is a positive and active principle, a living spring, ever flowing to bless others. If the love of Christ dwells in us, we shall not only cherish no hatred toward our fellows, but we shall seek in every way to manifest love toward them. {MB 58.1}
Isten szeretete több a vétektől való puszta tartózkodásnál. Cselekvő, tettre kész elv ez, buzgó, élő forrás, mely szakadatlanul árad, hogy mások áldására legyen. Ha Krisztus szeretete él bennünk, nemhogy gyűlöletet nem melengetünk embertársaink iránt, hanem minden úton igyekszünk szeretetet tanúsítani irántuk. {MB 58.1}
Jesus said, “If thou bring thy gift to the altar, and there rememberest that thy brother hath aught against thee; leave there thy gift before the altar, and go thy way; first be reconciled to thy brother, and then come and offer thy gift.” The sacrificial offerings expressed faith that through Christ the offerer had become a partaker of the mercy and love of God. But for one to express faith in God's pardoning love, while he himself indulged an unloving spirit, would be a mere farce. {MB 58.2}
Jézus mondta: „Azért ha a te ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened: hagyd ott az oltár előtt ajándékodat, és menj el, előbb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel az ajándékodat” (Mt. 5:23). Az áldozati ajándékok azt a hitet fejezték ki, hogy az ajándékot hozó ember – Krisztus áldozatán keresztül – Isten szeretetében és kegyelmében részesülhet. Ámde puszta bohózat, ha olyan ember fejezi ki az Isten megbocsátó szeretetébe vetett hitét, aki engesztelhetetlen lelkületet tűr meg magában. {MB 58.2}
When one who professes to serve God wrongs or injures a brother, he misrepresents the character of God to that brother, and the wrong must be confessed, he must acknowledge it to be sin, in order to be in harmony with God. Our brother may have done us a greater wrong than we have done him, but this does not lessen our responsibility. If when we come before God we remember that another has aught against us, we are to leave our gift of prayer, of thanksgiving, of freewill offering, and go to the brother with whom we are at variance, and in humility confess our own sin and ask to be forgiven. {MB 58.3}
Amikor állítólag Istent szolgáljuk, de megbántjuk testvérünket vagy ártunk neki, akkor hamisan képviseljük Isten jellemét, ezért be kell vallanunk viselkedésünk helytelenségét, elismernünk, hogy bűnt követtünk el. Vétkünk miatt lehetetlen összhangban állni Istennel. Lehet, hogy ez a testvér már súlyosabban bántalmazott minket, mint mi őt, ez mégsem csökkenti felelősségünket. Ha Isten elé járulva eszünkbe jut, hogy valakinek panasza van ellenünk, hagyjuk ott könyörgésünk, hálaadásunk ajándékát vagy önkéntes adományunkat, keressük föl testvérünket, akivel rendezetlen ügyünk van, alázatosan valljuk meg bűnünket, kérjük bocsánatát. {MB 58.3}
If we have in any manner defrauded or injured our brother, we should make restitution. If we have unwittingly borne false witness, if we have misstated his words, if we have injured his influence in any way, we should go to the ones with whom we have conversed about him, and take back all our injurious misstatements. {MB 59.1}
Ha kárt okoztunk testvérünknek, vagy megcsaltuk őt, fizessünk kárpótlást. Ha akaratlanul hamis tanúságot tettünk ellene, ha megmásítva idéztük szavait, ha bármi módon ártottunk hírnevének, menjünk el azokhoz, akikkel testvérünkről beszélgettünk, s vonjuk vissza bántó, elferdítő állításainkat, hazugságainkat. {MB 59.1}
If matters of difficulty between brethren were not laid open before others, but frankly spoken of between themselves in the spirit of Christian love, how much evil might be prevented! How many roots of bitterness whereby many are defiled would be destroyed, and how closely and tenderly might the followers of Christ be united in His love! {MB 59.2}
Ha két testvér a köztük támadt nehézséget nem teregeti mások elé, hanem őszintén, nyíltan, a krisztusi szeretet szellemében megbeszélik egymással, mennyi rosszat elfedezhetnének ezzel! A keserűség hány gyökerét irthatnák ki, ahelyett, hogy beszennyezik magukat. Krisztus követői milyen szorosan, milyen gyöngéden egyesülhetnének a szeretetben! {MB 59.2}
The Jews prided themselves on their morality and looked with horror upon the sensual practices of the heathen. The presence of the Roman officers whom the imperial rule had brought into Palestine was a continual offense to the people, for with these foreigners had come in a flood of heathen customs, lust, and dissipation. In Capernaum, Roman officials with their gay paramours haunted the parades and promenades, and often the sound of revelry broke upon the stillness of the lake as their pleasure boats glided over the quiet waters. The people expected to hear from Jesus a stern denunciation of this class, but what was their astonishment as they listened to words that laid bare the evil of their own hearts! {MB 59.3}
A zsidók büszkélkedtek erkölcsösségükkel, másrészt rémülettel tekintettek a pogányok érzéki szokásaira. A római tisztek jelenléte örökös botránkozás volt a nép számára, mivel az idegenekkel a pogány szokások áradata, erkölcstelenség, erkölcsi züllés áramlott be. A római tisztviselők szeretőikkel látogatták a felvonulásokat és a sétányokat. A tó csöndjét is gyakran szilaj jókedv, duhajkodás zaja törte meg, amint a kirándulóhajók tovasiklottak a csöndes vízen. A nép azt várta Jézustól, hogy szigorúan ítéli el ezeket. Mennyire megdöbbentek hát, mikor az ő szívük gonoszságát leplezte le! {MB 59.3}
When the thought of evil is loved and cherished, however secretly, said Jesus, it shows that sin still reigns in the heart. The soul is still in the gall of bitterness and in the bond of iniquity. He who finds pleasure in dwelling upon scenes of impurity, who indulges the evil thought, the lustful look, may behold in the open sin, with its burden of shame and heart-breaking grief, the true nature of the evil which he has hidden in the chambers of the soul. The season of temptation, under which, it may be, one falls into grievous sin, does not create the evil that is revealed, but only develops or makes manifest that which was hidden and latent in the heart. As a man “thinketh in his heart, so is he;” for out of the heart “are the issues of life.” Proverbs 23:7; 4:23. {MB 60.1}
Jézus azt mondta, hogy ha titkon is, de szeretjük és melengetjük a gonosz, erkölcstelen gondolatokat, ez azt bizonyítja, hogy még mindig a bűn uralkodik a szívünkben. A lélek még mindig a bűn rabszolgaságában sínylődik. Aki örömöt lel a tisztátalan jelenetekben, aki megtűri magában a gonosz gondolatot, aki kéjvágyó pillantást enged meg magának, az majd a nyílt bűnben, a tényleges elkövetésben ismerheti föl a lelkében rejtegetett gonoszság valódi természetét. A bűn szégyenterhe és szívet tépő nyomorúság lesz a sorsa. A kísértés alatt valaki talán súlyos bűnbe esik, mégsem ez az időszak termi meg a nyilvánvalóvá vált gonoszságot. A kísértés csupán napvilágra hozza, ami már azelőtt is a szívében lappangott. „Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet.” (Péld. 4:23) {MB 60.1}
Through the gospel, souls that are degraded and enslaved by Satan are to be redeemed to share the glorious liberty of the sons of God. God's purpose is not merely to deliver from the suffering that is the inevitable result of sin, but to save from sin itself. The soul, corrupted and deformed, is to be purified, transformed, that it may be clothed in “the beauty of the Lord our God,” “conformed to the image of His Son.” “Eye hath not seen, nor ear heard, neither have entered into the heart of man, the things which God hath prepared for them that love Him.” Psalm 90:17; Romans 8:29; 1 Corinthians 2:9. Eternity alone can reveal the glorious destiny to which man, restored to God's image, may attain. {MB 60.3}
Az örömüzenettel az Úr a Sátán által lealjasított, lezüllesztett és rabszolgaságba döntött lelkeket vált meg, hogy ezentúl Isten fiai dicső szabadságának örvendezzenek. Célja nem csupán a bűn elkerülhetetlen következményétől, a szenvedéstől megmenteni bennünket, hanem magától a bűntől is. A romlott és eltorzult lelket akarja megtisztítani, átalakítani, hogy Urunk és Istenünk szépségébe öltözhessen, s Isten Fiának képmására alakuljon át. „Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, amiket Isten készített az Őt szeretőknek.” (I. Kor. 2:9) Csak az örökkévalóságban válik nyilvánvalóvá az a dicső sors, melyben az Isten képmására visszaállított ember részesülhet. {MB 60.3}
In order for us to reach this high ideal, that which causes the soul to stumble must be sacrificed. It is through the will that sin retains its hold upon us. The surrender of the will is represented as plucking out the eye or cutting off the hand. Often it seems to us that to surrender the will to God is to consent to go through life maimed or crippled. But it is better, says Christ, for self to be maimed, wounded, crippled, if thus you may enter into life. That which you look upon as disaster is the door to highest benefit. {MB 61.1}
E hatalmas cél eléréséhez le kell mondanunk arról, ami lelkünk bukását okozza. A bűn az akaratunkon keresztül tart bilincsben minket. Akaratunk átadását ábrázolja az Úr a szem kivájásának, kezünk levágásának példájával. Gyakran úgy tűnik előttünk, hogy akaratunk Istennek való átadásával abba egyezünk bele, hogy nyomorékon, csonkán éljük le életünket. Mégis jobb, mondja Jézus, ha énünket csonkítjuk meg és önzésünket nyomorítjuk meg, s így életre jutunk. Amit mi szerencsétlenségnek tartunk, az jólétünk kapuja. {MB 61.1}
God is the fountain of life, and we can have life only as we are in communion with Him. Separated from God, existence may be ours for a little time, but we do not possess life. “She that liveth in pleasure is dead while she liveth.” 1 Timothy 5:6. Only through the surrender of our will to God is it possible for Him to impart life to us. Only by receiving His life through self-surrender is it possible, said Jesus, for these hidden sins, which I have pointed out, to be overcome. It is possible that you may bury them in your hearts and conceal them from human eyes, but how will you stand in God's presence? {MB 61.2}
Isten az élet forrása, s nekünk csak annyiban lehet életünk, amennyiben Ővele vagyunk közösségben. Istentől elszakadva ideig-óráig létezhetünk bár, mégsem rendelkezünk élettel. „A bujálkodó pedig élvén megholt.” (I. Tim. 5:6) Csakis akkor lehetséges, hogy az Úr életet adjon nekünk, ha Istennek adjuk át akaratunkat. Csakis akkor tudjuk e rejtett bűnöket legyőzni, amelyekre most rámutatott, ha a magunk átadása által Krisztus életét fogadjuk el. Szívetekbe temethetitek bűneiteket, elrejthetitek az emberek szeme elől, ám az a kérdés, hogyan fogtok megállni Isten jelenlétében? {MB 61.2}
If you cling to self, refusing to yield your will to God, you are choosing death. To sin, wherever found, God is a consuming fire. If you choose sin, and refuse to separate from it, the presence of God, which consumes sin, must consume you. {MB 62.1}
Ha ragaszkodtok önző, önfejű énetekhez, ha nem vagytok hajlandók átadni azt az Istennek, akkor a halált választjátok. A bűn számára az Úr megemésztő tűz. Ha a bűnt választjátok, s nem vagytok hajlandók elszakadni a bűntől, Isten jelenléte, mivel megemészti a bűnt, a bűnnel együtt titeket is megsemmisít. {MB 62.1}
It will require a sacrifice to give yourself to God; but it is a sacrifice of the lower for the higher, the earthly for the spiritual, the perishable for the eternal. God does not design that our will should be destroyed, for it is only through its exercise that we can accomplish what He would have us do. Our will is to be yielded to Him, that we may receive it again, purified and refined, and so linked in sympathy with the Divine that He can pour through us the tides of His love and power. However bitter and painful this surrender may appear to the willful, wayward heart, yet “it is profitable for thee.” {MB 62.2}
Áldozathozatalt követel, ha Istennek adjuk át magunkat. Ez azonban csupán alantasabb dolgaink feláldozása a magasztosabbért, a testi feláldozása a lelkiért, a mulandó feláldozása az örökkévalóért. Istennek nem szándéka, hogy megsemmisítse akaratunkat, hiszen szándékát csakis az akarat segítségével tudjuk megvalósítani. Neki kell átadnunk akaratunkat, hogy azután visszakapjuk, de már megtisztítva, kifinomítva, és a szeretet által úgy Istenhez kötve, hogy az Úr keresztül tudja áramoltatni rajtunk a szeretet és az erő hatalmas árjait. Bármilyen keserűnek és fájdalmasnak tűnik is ez az átadás a csökönyös, konok szív előtt, mégis áldás lesz számára: „jobb tenéked.” {MB 62.2}
Not until he fell crippled and helpless upon the breast of the covenant angel did Jacob know the victory of conquering faith and receive the title of a prince with God. It was when he “halted upon his thigh” (Genesis 32:31) that the armed bands of Esau were stilled before him, and the Pharaoh, proud heir of a kingly line, stooped to crave his blessing. So the Captain of our salvation was made “perfect through sufferings” (Hebrews 2:10), and the children of faith “out of weakness were made strong,” and “turned to flight the armies of the aliens” (Hebrews 11:34). So do “the lame take the prey” (Isaiah 33:23), and the weak become “as David,” and “the house of David ... as the angel of the Lord” (Zechariah 12:8). {MB 62.3}
Amíg Jákób nem borult rokkant csípővel, magatehetetlenül a szövetség angyalának keblére, addig nem ismerte a hit győzelmét. Csakis akkor nyerte el az „Isten győztes harcosa” címet, amit az Izrael név jelent, amikor már sántítva járt. Ézsau fegyveresei csak akkor álltak meg előtte tisztelettel. Majd később a fáraó – ősi királyok büszke sarja – áldására szomjazva hajolt meg előtte. Üdvösségünk fejedelme, Jézus is szenvedések által vált tökéletessé, a hit fiai így „felerősödtek a betegségből… megszalasztották az idegenek táborait” (Zsid. 11:34). Így „még a sánták is zsákmányt vetnek” (Ésa. 33:23), „olyan lesz köztük a legalábbvaló, mint Dávid, a Dávid háza… mint az Úrnak angyala” (Zak. 12:8). {MB 62.3}
Among the Jews a man was permitted to put away his wife for the most trivial offenses, and the woman was then at liberty to marry again. This practice led to great wretchedness and sin. In the Sermon on the Mount Jesus declared plainly that there could be no dissolution of the marriage tie, except for unfaithfulness to the marriage vow. “Everyone,” He said, “that putteth away his wife, saving for the cause of fornication, maketh her an adulteress: and whosoever shall marry her when she is put away committeth adultery.” R.V. {MB 63.1}
Jézus Krisztus korában a férj a legjelentéktelenebb vétségért elbocsáthatta a feleségét, az asszony pedig újra férjhez mehetett. Ez a szokás nagy nyomorúsághoz és bűnhöz vezetett. A Hegyi beszédben Jézus világosan kijelentette, hogy csakis a házassági erkölcshöz való hűtlenség miatt szabad feloldozni a házasság kötelékét. „Valaki elbocsátja feleségét, paráznaság okán kívül, paráznává teszi azt; és aki elbocsátott asszonyt vesz el, paráználkodik.” (Mt. 5:32) {MB 63.1}
When the Pharisees afterward questioned Him concerning the lawfulness of divorce, Jesus pointed His hearers back to the marriage institution as ordained at creation. “Because of the hardness of your hearts,” He said, Moses “suffered you to put away your wives: but from the beginning it was not so.” Matthew 19:8. He referred them to the blessed days of Eden, when God pronounced all things “very good.” Then marriage and the Sabbath had their origin, twin institutions for the glory of God in the benefit of humanity. Then, as the Creator joined the hands of the holy pair in wedlock, saying, A man shall “leave his father and his mother, and shall cleave unto his wife: and they shall be one” (Genesis 2:24), He enunciated the law of marriage for all the children of Adam to the close of time. That which the Eternal Father Himself had pronounced good was the law of highest blessing and development for man. {MB 63.2}
Amikor a farizeusok később megkérdezték Jézust a válás törvényességéről, az Úr a házasság intézményére terelte figyelmüket, amint azt Isten a teremtéskor elrendelte. „Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte volt meg néktek, hogy feleségeiteket elbocsássátok; de kezdettől fogva nem így volt.” (Mt. 19:8) Jézus Éden áldott, boldog napjaira hívta fel figyelmüket, amikor Isten mindent „igen jó”-nak jelentett ki. Az Úr akkor vezette be a szombatünneplést, akkor alapozta meg a házasságot Isten dicsőségére és az emberiség áldására. Akkor hirdette ki a házasság törvényét Ádám gyermekei számára, amikor házasságban kapcsolta össze a szent pár kezét, mondván: „Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté” (I. Móz. 2:24), így jelentve be a házasság törvényét Ádám utódai számára, egészen az idők végéig. Amit az örökkévaló Atya jónak jelentett ki, az a legmagasztosabb áldás és legmagasabb növekedés törvénye az ember számára. {MB 63.2}
Like every other one of God's good gifts entrusted to the keeping of humanity, marriage has been perverted by sin; but it is the purpose of the gospel to restore its purity and beauty. In both the Old and the New Testament the marriage relation is employed to represent the tender and sacred union that exists between Christ and His people, the redeemed ones whom He has purchased at the cost of Calvary. “Fear not,” He says; “thy Maker is thine husband; the Lord of hosts is His name; and thy Redeemer, the Holy One of Israel.” “Turn, O backsliding children, saith the Lord; for I am married unto you.” Isaiah 54:4, 5; Jeremiah 3:14. In the “Song of Songs” we hear the bride's voice saying, “My Beloved is mine, and I am His.” And He who is to her “the chiefest among ten thousand,” speaks to His chosen one, “Thou art all fair, My love; there is no spot in thee.” Song of Solomon 2:16; 5:10; 4:7. {MB 64.1}
Akár Isten minden más megőrzendő ajándékát, a házasságot is megrontotta a bűn. Az evangélium célja viszont visszaállítani a házasság tisztaságát és szépségét. Mind az ó-, mind az újszövetségben az Úr a házastársi kapcsolatot használja a Krisztus és népe között fennálló gyöngéd és szent kapcsolat szemléltetésére, akiket a Golgota árán váltott meg. Ezt mondja: „Ne félj… mert férjed a te Teremtőd, seregeknek Ura az Ő neve, és megváltód Izraelnek Szentje.” (Ésa. 54:4–5) „Térjetek meg, szófogadatlan fiak, azt mondja az Úr, mert én férjetekké lettem néktek.” (Jer. 3:14) Az Énekek énekében fölcsendül a menyasszony hangja: „Az én szerelmesem az enyém, és én az övé.” (Én. én. 2:16) A vőlegény pedig, aki „tízezer közül is kitetszik”, és aki „mindenestől fogva kívánatos”, így szól: „Mindenestől szép vagy, én mátkám, és semmi szeplő nincs benned.” (Én. én. 5:10, 16; 4:7) {MB 64.1}
In later times Paul the apostle, writing to the Ephesian Christians, declares that the Lord has constituted the husband the head of the wife, to be her protector, the house-band, binding the members of the family together, even as Christ is the head of the church and the Saviour of the mystical body. Therefore he says, “As the church is subject unto Christ, so let the wives be to their own husbands in everything. Husbands, love your wives, even as Christ also loved the church, and gave Himself for it; that He might sanctify and cleanse it with the washing of water by the word, that He might present it to Himself a glorious church, not having spot, or wrinkle, or any such thing; but that it should be holy and without blemish. So ought men to love their wives.” Ephesians 5:24-28. {MB 64.2}
A későbbi korban Pál apostol az efézusiaknak írta, hogy az Úr a férjet tette a feleség fejévé, hogy a családban védelmező, irányadó, összefogó kapocs legyen, amely egymáshoz köti a család tagjait, amint Jézus Krisztus is az egyház feje, és testének megmentője. Ezért mondja: „De miképpen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképpen az asszonyok is engedelmesek legyenek férjüknek mindenben. Ti férfiak, szeressétek a feleségeteket, miképpen a Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta azért, hogy megszentelje, megtisztítván a víznek fürdőjével az ige által, hogy majd önmaga elébe állítsa dicsőségben az egyházat, úgy, hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen.” (Ef. 5:24–28) {MB 64.2}
Now, as in Christ's day, the condition of society presents a sad comment upon heaven's ideal of this sacred relation. Yet even for those who have found bitterness and disappointment where they had hoped for companionship and joy, the gospel of Christ offers a solace. The patience and gentleness which His Spirit can impart will sweeten the bitter lot. The heart in which Christ dwells will be so filled, so satisfied, with His love that it will not be consumed with longing to attract sympathy and attention to itself. And through the surrender of the soul to God, His wisdom can accomplish what human wisdom fails to do. Through the revelation of His grace, hearts that were once indifferent or estranged may be united in bonds that are firmer and more enduring than those of earth—the golden bonds of a love that will bear the test of trial. {MB 65.2}
Krisztus napjaihoz hasonlóan a társadalom állapota ma is szomorú árnyéka csupán e szent kapcsolat mennyei elgondolásának. Ennek dacára Krisztus örömüzenete vigaszt kínál még ott is, ahol a felek valódi társ és örömök helyett keserűséget és csalódást találtak. A Szentlélek által adományozott türelem és gyöngédség megédesíti a keserű sorsot. A szív, amelyben Krisztus lakik, annyira elégedett lesz az Ő szeretetével, hogy nem emészti a vágy, hogy sajnáltassa magát, önmagára terelve a figyelmet. Ha lelkünket Istennek adjuk át, az Úr eléri, amire az ember képtelen. Kegyelme által a valamikor közönyös, elidegenedett szívek a földinél szilárdabb, tartósabb kötelékkel kapcsolódhatnak össze. Olyan szeretet arany kötelékével, mely elvisel bármilyen próbát. {MB 65.2}
The reason for this command is given: We are not to swear “by the heaven, for it is the throne of God; nor by the earth, for it is the footstool of His feet; nor by Jerusalem, for it is the city of the great King. Neither shalt thou swear by thy head, for thou canst not make one hair white or black.” R.V. {MB 66.1}
All things come of God. We have nothing that we have not received; and, more than this, we have nothing that has not been purchased for us by the blood of Christ. Everything we possess comes to us stamped with the cross, bought with the blood that is precious above all estimate, because it is the life of God. Hence there is nothing that we have a right to pledge, as if it were our own, for the fulfillment of our word. {MB 66.2}
Minden Istentől származik. Semmink sincs, amit ne tőle kaptunk volna. Sőt, semmink sincs, amit ne Krisztus vére vásárolt volna meg számunkra. Amiben részesülünk, minden a kereszt pecsétjét viseli magán. Az Úr mindent olyan véren vásárolt meg, amelynek értéke kimondhatatlan, mivel ez a vér Isten életét jelenti. Ezért semmi sincs, amire jogunk lenne esküdni, adott szavunk teljesítését szavatolni. {MB 66.2}
The Jews understood the third commandment as prohibiting the profane use of the name of God; but they thought themselves at liberty to employ other oaths. Oath taking was common among them. Through Moses they had been forbidden to swear falsely, but they had many devices for freeing themselves from the obligation imposed by an oath. They did not fear to indulge in what was really profanity, nor did they shrink from perjury so long as it was veiled by some technical evasion of the law. {MB 66.3}
A zsidók megértették, hogy a harmadik parancsolat tiltja Isten nevének tiszteletlen említését. Másrészt megengedettnek tartották, hogy másra esküdjenek. Mindennapos volt közöttük az esküdözés. Bár Mózesen át Isten megtiltotta nekik a hamis esküt, mégis sokféle módot találtak, hogy kibújjanak az eskü által magukra vett kötelezettség alól. Nem féltek megengedni maguknak azt, ami valójában szentségtörés volt. A hamis eskütől sem riadtak vissza, ha a törvény ügyes kijátszása által titokban maradhatott. {MB 66.3}
Jesus condemned their practices, declaring that their custom in oath taking was a transgression of the commandment of God. Our Saviour did not, however, forbid the use of the judicial oath, in which God is solemnly called to witness that what is said is truth and nothing but the truth. Jesus Himself, at His trial before the Sanhedrin, did not refuse to testify under oath. The high priest said unto Him, “I adjure Thee by the living God, that Thou tell us whether Thou be the Christ, the Son of God.” Jesus answered, “Thou hast said.” Matthew 26:63, 64. Had Christ in the Sermon on the Mount condemned the judicial oath, He would at His trial have reproved the high priest and thus, for the benefit of His followers, have enforced His own teaching. {MB 66.4}
Jézus helytelenítette ezeket a szokásokat. Szokásos esküdözéseiket Isten parancsa megszegésének nyilvánította. Viszont nem tiltotta meg a törvény által kívánt eskütételt, melyben Istent hívják meg ünnepélyesen, hogy legyen tanúja: ami elhangzik, az a teljes igazság. A főtanács előtti kihallgatásán Jézus nem tagadta meg, hogy eskü alatt tegyen tanúságot. Amikor a főpap így szólt hozzá: „Az élő Istenre kényszerítelek téged, hogy mondd meg nékünk, ha te vagy-é a Krisztus, az Istennek fia?” Jézus azt felelte: „Te mondád.” (Mt. 26:63–64) Ha Jézus a Hegyi beszédben elítélte volna a törvény előtti eskütételt, akkor kihallgatásakor megfeddte volna a főpapot, ezzel szerezve érvényt tanításának. {MB 66.4}
There are very many who do not fear to deceive their fellow men, but they have been taught, and have been impressed by the Spirit of God, that it is a fearful thing to lie to their Maker. When put under oath they are made to feel that they are not testifying merely before men, but before God; that if they bear false witness, it is to Him who reads the heart and who knows the exact truth. The knowledge of the fearful judgments that have followed this sin has a restraining influence upon them. {MB 67.1}
Sokan nem riadnak vissza embertársaik félrevezetésétől, annak ellenére, hogy Isten Lelke tanította és meggyőzte őket, hogy félelmetes dolog hazudni alkotójuk előtt. Amikor eskü elé állítják őket, tudomásul kell venniük, hogy nem csupán emberek, hanem Isten jelenlétében tesznek tanúbizonyságot. Hogyha hamis tanúságot tesznek, annak teszik, aki olvas a szívükben, és ismeri a pontos tényállást. Azoknak a félelmetes büntetéseknek az emlékezete, melyek olykor a hamis esküt követték, visszariaszthatja őket. {MB 67.1}
But if there is anyone who can consistently testify under oath, it is the Christian. He lives constantly as in the presence of God, knowing that every thought is open to the eyes of Him with whom we have to do; and when required to do so in a lawful manner, it is right for him to appeal to God as a witness that what he says is the truth, and nothing but the truth. {MB 67.2}
These words condemn all those meaningless phrases and expletives that border on profanity. They condemn the deceptive compliments, the evasion of truth, the flattering phrases, the exaggerations, the misrepresentations in trade, that are current in society and in the business world. They teach that no one who tries to appear what he is not, or whose words do not convey the real sentiment of his heart, can be called truthful. {MB 68.1}
Ez a krisztusi utasítás elveti az istenkáromlással határos esküket. Elítéli a félrevezető bókokat, az igazság előli kitérést, a hízelgő kifejezéseket, a túlzást, a mai társas és üzleti ügyekben szokásos félrevezetést. Jézus szavai azt tanítják, hogy aki másnak akar látszani, mint ami, vagy akinek a szava nem szívének tényleges gondolatát közli, azt nem lehet becsületesnek neveznünk. {MB 68.1}
If these words of Christ were heeded, they would check the utterance of evil surmising and unkind criticism; for in commenting upon the actions and motives of another, who can be certain of speaking the exact truth? How often pride, passion, personal resentment, color the impression given! A glance, a word, even an intonation of the voice, may be vital with falsehood. Even facts may be so stated as to convey a false impression. And “whatsoever is more than” truth, “is of the evil one.” {MB 68.2}
Ha tiszteletben tartanánk Krisztus eme szavait, az megakadályozna minket a rosszakaratú gyanúsításban vagy a rideg gáncsoskodásban. Hiszen amikor a másik ember cselekedeteire és indítékaira teszünk megjegyzéseket, ki lehetne bizonyos, hogy a pontos igazságot mondja? Gyakran előfordul, hogy büszkeség, indulatosság, személyes neheztelés színezi a másokra tett benyomást. Egyetlen pillantásunk, szavunk, sőt hangunk színezete is része lehet a hazugságnak. Még a tényeket is úgy mondhatjuk el, hogy hazug, hamis benyomást teszünk, pedig ami az igazságon „felül van, a gonosztól van”. {MB 68.2}
Everything that Christians do should be as transparent as the sunlight. Truth is of God; deception, in every one of its myriad forms, is of Satan; and whoever in any way departs from the straight line of truth is betraying himself into the power of the wicked one. Yet it is not a light or an easy thing to speak the exact truth. We cannot speak the truth unless we know the truth; and how often preconceived opinions, mental bias, imperfect knowledge, errors of judgment, prevent a right understanding of matters with which we have to do! We cannot speak the truth unless our minds are continually guided by Him who is truth. {MB 68.3}
Amit a keresztények tesznek, legyen átlátszó, mint a napsugár. Az igazság Istentől van; a hazugság és a hamisság ezernyi megnyilvánulása pedig az ördögtől. Aki bármi módon eltávolodik az igazmondástól, az a gonosz hatalmába juttatja magát. Igaz, hogy nem mindig könnyű a pontos igazságot szólnunk. Nem számolhatunk be az igazságról, ha nem ismerjük. Milyen gyakran előfordul, hogy előítélet, hiányos ismeret, helytelen mérlegelés akadályozza annak helyes megítélését, amiről szó van. Nem tudjuk az igazságot szólni, csak ha értelmünket mindenkor az irányítja, aki maga az igazság. {MB 68.3}
Through the apostle Paul, Christ bids us, “Let your speech be alway with grace.” “Let no corrupt communication proceed out of your mouth, but that which is good to the use of edifying, that it may minister grace unto the hearers.” Colossians 4:6; Ephesians 4:29. In the light of these scriptures the words of Christ upon the mount are seen to condemn jesting, trifling, and unchaste conversation. They require that our words should be not only truthful, but pure. {MB 68.4}
Krisztus Pál apostolon át erre utasít minket: „A ti beszédetek mindenkor kellemetes legyen.” (Kol. 4:6). „Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak amely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak.” (Ef. 4:29) A Szentírás szerint Krisztus szavai elítélik a hamiskodó élcelődést, a léha, üres fecsegést, az erkölcstelenségre hajló társalgást. Megköveteli, hogy szavaink ne csupán igazak, de erkölcsileg is tiszták legyenek. {MB 68.4}
Those who have learned of Christ will “have no fellowship with the unfruitful works of darkness.” Ephesians 5:11. In speech, as in life, they will be simple, straightforward, and true; for they are preparing for the fellowship of those holy ones in whose mouth “was found no guile.” Revelation 14:5. {MB 69.1}
Akik Krisztustól tanulnak, azoknak nem lesz közösségük „a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel” (Ef. 5:11). Beszédükben csakúgy, mint életükben, őszinték, egyenesek, igazak lesznek, hiszen az azokkal való közösségre készülődnek, akiknek „álnokság sem találtatott szájában” (Ésa. 53:9). {MB 69.1}
Occasions of irritation to the Jews were constantly arising from their contact with the Roman soldiery. Detachments of troops were stationed at different points throughout Judea and Galilee, and their presence reminded the people of their own degradation as a nation. With bitterness of soul they heard the loud blast of the trumpet and saw the troops forming around the standard of Rome and bowing in homage to this symbol of her power. Collisions between the people and the soldiers were frequent, and these inflamed the popular hatred. Often as some Roman official with his guard of soldiers hastened from point to point, he would seize upon the Jewish peasants who were laboring in the field and compel them to carry burdens up the mountainside or render any other service that might be needed. This was in accordance with the Roman law and custom, and resistance to such demands only called forth taunts and cruelty. Every day deepened in the hearts of the people the longing to cast off the Roman yoke. Especially among the bold, rough-handed Galileans the spirit of insurrection was rife. Capernaum, being a border town, was the seat of a Roman garrison, and even while Jesus was teaching, the sight of a company of soldiers recalled to His hearers the bitter thought of Israel's humiliation. The people looked eagerly to Christ, hoping that He was the One who was to humble the pride of Rome. {MB 69.2}
A római katonákkal való érintkezések alkalmával a zsidókkal gyakran megalázó esetek fordultak elő. Júdea és Galilea különböző pontjain helyőrségek állomásoztak, elnyomott állapotára emlékeztetve a népet. A zsidók keserű lélekkel hallották a harsonák hangját, s látták fölsorakozni a katonákat a római sasok alatt, amint hatalmuk e jelének adóztak hódolattal. Gyakori volt az összeütközés a lakosság és a katonák közt, s ezek az összeütközések felszították a nép gyűlöletét. Gyakran előfordult, hogy amikor a római tisztviselők katonai kísérettel helységről helységre siettek, kényszerítették a mezőn dolgozó zsidó földműveseket, hogy terheket vigyenek föl a domboldalakon, vagy más szolgálatokat teljesítsenek. Ez megfelelt a római törvényeknek és szokásoknak, és a szembeszegülés ellenséges és kegyetlen bánásmódot váltott ki a rómaiakból. A nép szívében egyre növekedett a vágy, hogy lerázzák a római igát. Különösen a vakmerő és nyers galileaiak közt harapózott el a lázadás szelleme. Kapernaum határ menti város volt, ezért helyőrség állomásozott benne. Miközben Jézus Krisztus tanította a népet, a mellettük elvonuló római katonák emlékeztették hallgatóit Izrael megalázott helyzetére. A nép vágyakozva nézett Krisztusra, remélve, hogy Ő hivatott véget vetni Róma uralmának. {MB 69.2}
With sadness Jesus looks into the upturned faces before Him. He notes the spirit of revenge that has stamped its evil imprint upon them, and knows how bitterly the people long for power to crush their oppressors. Mournfully He bids them, “Resist not him that is evil: but whosoever smiteth thee on thy right cheek, turn to him the other also.” {MB 70.1}
Jézus szomorúan tekintett hallgatóira. Fölismerte bennük a bosszúállás szellemét, amely az arcokra is rányomta bélyegét. Tudta, milyen keserűen vágynak hatalom után, hogy lerázzák elnyomóikat. Szomorúan intette őket: „Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki arcul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orcádat is.” {MB 70.1}
These words were but a reiteration of the teaching of the Old Testament. It is true that the rule, “Eye for eye, tooth for tooth” (Leviticus 24:20), was a provision in the laws given through Moses; but it was a civil statute. None were justified in avenging themselves, for they had the words of the Lord: “Say not thou, I will recompense evil.” “Say not, I will do so to him as he hath done to me.” “Rejoice not when thine enemy falleth.” “If he that hateth thee be hungry, give him bread to eat; and if he be thirsty, give him water to drink.” Proverbs 20:22; 24:29, 17; Proverbs 25:21, 22 , R.V., margin. {MB 70.2}
Minden szava csupán az ószövetségi tanítások felújítása volt. Igaz, hogy a „szemet szemért, fogat fogért” szabály ott állt Mózes törvényében, ez azonban polgári törvény volt. Senkinek sem volt joga, hogy bosszút álljon saját magáért, hiszen ismerték az Úr utasítását: „Ne mondd: bosszút állok rajta!” (Péld. 20:22) „Ne mondd ezt: amiképpen cselekedett énvelem, úgy cselekszem ővele.” (Péld. 24:29) „Ha éhezik, aki téged gyűlöl, adj enni néki kenyeret; és ha szomjúhozik, adj néki inni vizet.” (Péld. 25:21) „Mikor elesik a te ellenséged: ne örülj; és mikor megütközik, ne vigadjon a te szíved.” (Péld. 24:17) {MB 70.2}
The whole earthly life of Jesus was a manifestation of this principle. It was to bring the bread of life to His enemies that our Saviour left His home in heaven. Though calumny and persecution were heaped upon Him from the cradle to the grave, they called forth from Him only the expression of forgiving love. Through the prophet Isaiah He says, “I gave My back to the smiters, and My cheeks to them that plucked off the hair: I hid not My face from shame and spitting.” “He was oppressed, and He was afflicted, yet He opened not His mouth: He is brought as a lamb to the slaughter, and as a sheep before her shearers is dumb, so He openeth not His mouth.” Isaiah 50:6; 53:7. And from the cross of Calvary there come down through the ages His prayer for His murderers and the message of hope to the dying thief. {MB 71.1}
Jézus egész élete ezen elv megtestesülése volt. Megváltónk azért hagyta el mennyei otthonát, hogy elhozza ellenségeinek az élet kenyerét. Bár a bölcsőtől a sírig rágalmazták és zaklatták, ez mégis a megbocsátó szeretet szavait váltotta ki belőle. Ésaiás prófétán át mondja: „Hátamat odaadám a verőknek, és orcámat a szaggatóknak, képemet nem fedeztem be a gyalázás és köpdösés előtt.” (Ésa. 50:6) „Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt; és száját nem nyitotta meg!” (Ésa. 53:7) A Golgota keresztjéről hallatszott gyilkosaiért mondott imája és a haldokló latorhoz intézett reménységüzenete. {MB 71.1}
The Father's presence encircled Christ, and nothing befell Him but that which infinite love permitted for the blessing of the world. Here was His source of comfort, and it is for us. He who is imbued with the Spirit of Christ abides in Christ. The blow that is aimed at him falls upon the Saviour, who surrounds him with His presence. Whatever comes to him comes from Christ. He has no need to resist evil, for Christ is his defense. Nothing can touch him except by our Lord's permission, and “all things” that are permitted “work together for good to them that love God.” Romans 8:28. {MB 71.2}
Krisztust az Atya jelenléte vette körül. Így semmi sem érte Őt, csak amit a végtelen szeretet a világ áldására megengedett. Az volt számára – s ez a mi számunkra is – a vigasz forrása. Akit Krisztus szelleme itatott át, az Krisztusban él. Az őt ért csapás a Megváltóra hull, aki jelenlétével veszi körül. Bármi éri, nincs szükség arra, hogy ellenálljon a gonosznak, mert Krisztus a védelme. Csakis Urunk hozzájárulásával érheti bármi, és „tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az Ő végzése szerint hivatalosak” (Rm. 8:28). {MB 71.2}
Jesus bade His disciples, instead of resisting the demands of those in authority, to do even more than was required of them. And, so far as possible, they should discharge every obligation, even if it were beyond what the law of the land required. The law, as given through Moses, enjoined a very tender regard for the poor. When a poor man gave his garment as a pledge, or as security for a debt, the creditor was not permitted to enter the dwelling to obtain it; he must wait in the street for the pledge to be brought to him. And whatever the circumstances the pledge must be returned to its owner at nightfall. Deuteronomy 24:10-13. In the days of Christ these merciful provisions were little regarded; but Jesus taught His disciples to submit to the decision of the court, even though this should demand more than the law of Moses authorized. Though it should demand a part of their raiment, they were to yield. More than this, they were to give to the creditor his due, if necessary surrendering even more than the court gave him authority to seize. “If any man would go to law with thee,” He said, “and take away thy coat, let him have thy cloak also.” R.V. And if the couriers require you to go a mile with them, go two miles. {MB 72.1}
Jézus meghagyta követőinek, hogy ne szegüljenek szembe a hatósági közegekkel. Inkább többet tegyenek, mint amenynyit elvárnak tőlük. Lehetőség szerint tegyenek eleget minden kötelezettségnek, még ha az ország törvényeinél többet követelnek is tőlük. A Mózes által adott törvény kíméletes bánásmódot ír elő a szegények iránt. Amikor egy szegény ember zálogba vagy adóssága biztosítékául odaadta ruháját, a hitelező nem léphetett be a szegény ember hajlékába, hanem az utcán kellett megvárnia, hogy a zálogot kihozzák. Napszálltakor mindenképpen vissza kellett adni a zálogot. Krisztus napjaiban alig vették figyelembe e rendelkezéseket. Jézus arra tanította tanítványait, hogy vessék alá magukat a törvényszék döntésének, ha többet kíván is tőlük, mint amit Mózes törvénye előír. Még ha ruházatuk egy részét követelné is, engedelmeskedjenek. Sőt, a hitelezőnek meg kell adni, ami jár neki, s ha kell, többet is adni, mint amennyi elkobzására a bíróság felhatalmazta. „Aki törvénykezni akar veled s elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda néki a felsőt is.” Ha a római futárok egy mérföldre kényszerítenek, menjél el kettőre. {MB 72.1}
Jesus added, “Give to him that asketh thee, and from him that would borrow of thee turn not thou away.” The same lesson had been taught through Moses: “Thou shalt not harden thine heart, nor shut thine hand from thy poor brother: but thou shalt open thine hand wide unto him, and shalt surely lend him sufficient for his need, in that which he wanteth.” Deuteronomy 15:7, 8. This scripture makes plain the meaning of the Saviour's words. Christ does not teach us to give indiscriminately to all who ask for charity; but He says, “Thou shalt surely lend him sufficient for his need;” and this is to be a gift, rather than a loan; for we are to “lend, hoping for nothing again.”. {MB 72.2}
Jézus hozzáfűzte: „Aki tőled kér, adj néki; s aki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól.” (Mt. 5:42) Az Úr Mózesen át is ugyanezt tanította: „Ha mégis szegénnyé lesz valaki a te atyádfiai közül valamelyikben a te kapuid közül a földeden, amelyet az Úr, a te Istened ád néked: ne keményítsd meg a szívedet, be se zárjad kezedet a te szegény atyádfia előtt. Hanem örömest nyisd meg kezedet néki, és örömest adj kölcsön néki, amennyi elég az ő szükségére, ami nélkül szűkölködik.” (V. Móz. 15:7–8) Ez a szöveg világossá teszi az Üdvözítő szavait. Nem azt tanítja, hogy válogatás nélkül adjunk mindenkinek, aki alamizsnát kér tőlünk. „Adj néki, ami nélkül szűkölködik.” Ez pedig inkább ajándék, mintsem kölcsön legyen; mert „adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván” (Lk. 6:35). {MB 72.2}
“Ye have heard that it hath been said, Thou shalt love thy neighbor, and hate thine enemy. But I say unto you, Love your enemies, bless them that curse you, do good to them that hate you, and pray for them which despitefully use you and persecute you; that ye may be the children of your Father which is in heaven.” {MB 73.3}
„Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket. Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai.” (Mt. 5:43–45) {MB 73.3}
Such was the spirit of the law which the rabbis had misinterpreted as a cold and rigid code of exactions. They regarded themselves as better than other men, and as entitled to the special favor of God by virtue of their birth as Israelites; but Jesus pointed to the spirit of forgiving love as that which would give evidence that they were actuated by any higher motives than even the publicans and sinners, whom they despised. {MB 73.4}
Ez volt a szelleme annak a törvénynek, melyet a rabbik félremagyaráztak mint hideg, rideg követelmények gyűjteményét. Jobbnak tartották magukat más embereknél, s mivel izraelitának születtek, jogosultnak gondolták magukat Isten kedvezésére. Jézus ellenben a megbocsátó szeretet szellemére mutatott: ez bizonyítaná, hogy magasztosabb indítékok késztetik őket, mint a megvetett vámszedőket és bűnösöket. {MB 73.4}
He pointed His hearers to the Ruler of the universe, under the new name, “Our Father.” He would have them understand how tenderly the heart of God yearned over them. He teaches that God cares for every lost soul; that “like as a father pitieth his children, so the Lord pitieth them that fear Him.” Psalm 103:13. Such a conception of God was never given to the world by any religion but that of the Bible. Heathenism teaches men to look upon the Supreme Being as an object of fear rather than of love—a malign deity to be appeased by sacrifices, rather than a Father pouring upon His children the gift of His love. Even the people of Israel had become so blinded to the precious teaching of the prophets concerning God that this revelation of His paternal love was as an original subject, a new gift to the world. {MB 74.1}
Jézus most új néven nevezte a mindenség uralkodóját: „mi Atyánk”. Meg akarta értetni velük, hogy Isten szíve gyöngéden vágyik utánuk. Azt tanította, hogy Isten minden elveszett lélekért aggódik, hogy „amilyen könyörülő az Atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az Őt félők iránt” (Zsolt. 103:13). Az összes vallás közt egyedül a Biblia vallása alkot ilyen fogalmat Istenről. A pogány vallások arra tanítják az embereket, hogy a legfelsőbb lényt inkább rettegniük kell, mintsem szeretniük. Rosszakaratú istenségnek tenkinteni inkább, akit áldozatokkal kell kiengesztelni, mintsem olyan apának, aki szeretetének ajándékait árasztja gyermekeire. Még Izrael népe is annyira elvakulttá vált a próféták Istenről szóló értékes tanításaival szemben, hogy Isten atyai szeretetének kinyilatkoztatása új gondolat volt számukra. Új ajándék ez a világnak. {MB 74.1}
The Jews held that God loved those who served Him,—according to their view, those who fulfilled the requirements of the rabbis,—and that all the rest of the world lay under His frown and curse. Not so, said Jesus; the whole world, the evil and the good, lies in the sunshine of His love. This truth you should have learned from nature itself; for God “maketh His sun to rise on the evil and on the good, and sendeth rain on the just and on the unjust.” {MB 74.2}
A zsidók véleménye szerint Isten csak azokat szereti, akik szolgálnak neki; akik eleget tettek a vallásos tanítók kívánalmainak, a világ többi része pedig Isten helytelenítése, Isten átka alatt áll. Nem úgy van, mondta Jézus: az egész világ, mind a jók, mind a gonoszok Isten szeretetének napsütésében élnek. Ezt az igazságot megtanulhatták volna a természetből, hiszen Isten „felhozza napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ad mind az igazaknak, mind a hamisaknak” (Mt. 5:45). {MB 74.2}
It is not because of inherent power that year by year the earth produces her bounties and continues her motion round the sun. The hand of God guides the planets and keeps them in position in their orderly march through the heavens. It is through His power that summer and winter, seedtime and harvest, day and night follow each other in their regular succession. It is by His word that vegetation flourishes, that the leaves appear and the flowers bloom. Every good thing we have, each ray of sunshine and shower of rain, every morsel of food, every moment of life, is a gift of love. {MB 74.3}
A Föld nem a benne rejlő erővel kering a Nap körül. Isten irányítja a bolygókat, s tartja azokat kijelölt helyükön, szabályos keringésükben. A nyár és tél, vetés és aratás, nappal és éjszaka Isten hatalma által követik rendben egymást. A növényzet az Ő szavára növekszik, fejlődik. A fák ágai az Ő szavára rügyeznek ki, s a virágok az Ő szavára nyílnak. Minden jó, amiben részesülünk: a fény, a csapadék, a táplálék, életünk minden perce a szeretet ajándéka. {MB 74.3}
While we were yet unloving and unlovely in character, “hateful, and hating one another,” our heavenly Father had mercy on us. “After that the kindness and love of God our Saviour toward man appeared, not by works of righteousness which we have done, but according to His mercy He saved us.” Titus 3:3-5. His love received, will make us, in like manner, kind and tender, not merely toward those who please us, but to the most faulty and erring and sinful. {MB 75.1}
Amikor még szeretet nélkül valók, méltatlanok, gyűlöltek és gyűlölködők voltunk, mennyei Atyánk megkönyörült rajtunk. „De mikor a mi megtartó Istenünk jóvolta és az emberekhez való szeretete megjelent, nem az igazságnak cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az Ő irgalmasságából tartott meg minket.” (Tit. 3:4–5) Ha befogadjuk Isten szeretetét, jóságossá és gyöngéddé tesz minket, nemcsak a kedvünkre valók, hanem a leghibásabb, legtévelygőbb, legbűnösebb emberek iránt is. {MB 75.1}
The children of God are those who are partakers of His nature. It is not earthly rank, nor birth, nor nationality, nor religious privilege, which proves that we are members of the family of God; it is love, a love that embraces all humanity. Even sinners whose hearts are not utterly closed to God's Spirit, will respond to kindness; while they may give hate for hate, they will also give love for love. But it is only the Spirit of God that gives love for hatred. To be kind to the unthankful and to the evil, to do good hoping for nothing again, is the insignia of the royalty of heaven, the sure token by which the children of the Highest reveal their high estate. {MB 75.2}
Azok Isten gyermekei, akik isteni természetének részesei. Nem földi rang, születés, nemzetiség vagy vallásos előjog bizonyítja, hogy Isten családjának tagjai vagyunk, hanem az egész emberiséget magába foglaló szeretet. Még a bűnösök is, akik nem zárkóztak el teljesen Isten Lelke elől, fogékonyak a szeretetre. Bár gyűlölségre gyűlölködéssel felelhetnek, a szeretetet szeretettel viszonozzák. Egyedül Isten lelkülete viszonozza szeretettel a gyűlöletet. Szeretettel kell viseltetünk a hálátlanok iránt, jót tennünk azokkal, akiktől semmi viszonzást nem várunk. Ez a mennyei uralkodó pecsétje. A Magasságos gyermekei ezzel a biztos jellel igazolják küldetésüket. {MB 75.2}
The word “therefore” implies a conclusion, an inference from what has gone before. Jesus has been describing to His hearers the unfailing mercy and love of God, and He bids them therefore to be perfect. Because your heavenly Father “is kind unto the unthankful and to the evil” (Luke 6:35), because He has stooped to lift you up, therefore, said Jesus, you may become like Him in character, and stand without fault in the presence of men and angels. {MB 76.1}
Az „azért” szócska az előbb elhangzottakra való hivatkozás. Jézus az imént Isten kifogyhatatlan irgalmasságát és szeretetét ecsetelte, ezért felszólította hallgatóit, hogy legyenek tökéletesek. Mivel mennyei Atyánk „jóltevő a háládatlanokkal és gonoszokkal”, mivel lehajolt, hogy fölemeljen minket, ezért – mondta Jézus – jellemünkben váljunk olyanná, mint Ő, álljunk szeplőtlenül emberek és angyalok előtt. {MB 76.1}
The conditions of eternal life, under grace, are just what they were in Eden—perfect righteousness, harmony with God, perfect conformity to the principles of His law. The standard of character presented in the Old Testament is the same that is presented in the New Testament. This standard is not one to which we cannot attain. In every command or injunction that God gives there is a promise, the most positive, underlying the command. God has made provision that we may become like unto Him, and He will accomplish this for all who do not interpose a perverse will and thus frustrate His grace. {MB 76.2}
A kegyelem időszakában élünk. Az örök élet feltételei tehát ma is ugyanazok, mint az Édenben voltak: tökéletes életszentség, összhang Istennel, valamint az isteni törvények elveihez való tökéletes alkalmazkodás. Az ószövetség a jellem ugyanazon mértékét szabja meg, mint az új. Ezt a mértéket nem lehetetlen elérnünk. Minden Isten által adott parancs, minden utasítás egyúttal a lehető legbiztosabb ígéretet rejti magában. Isten gondoskodott arról, hogy Őhozzá hasonlóvá válhassunk, s ezt az átalakulást el is fogja végezni mindenkiben, aki a saját romlott akaratát nem szegezi szembe az Övével, s ezzel nem akadályozza kegyelmének munkálkodását. {MB 76.2}
With untold love our God has loved us, and our love awakens toward Him as we comprehend something of the length and breadth and depth and height of this love that passeth knowledge. By the revelation of the attractive loveliness of Christ, by the knowledge of His love expressed to us while we were yet sinners, the stubborn heart is melted and subdued, and the sinner is transformed and becomes a child of heaven. God does not employ compulsory measures; love is the agent which He uses to expel sin from the heart. By it He changes pride into humility, and enmity and unbelief into love and faith. {MB 76.3}
Isten kimondhatatlan szeretettel ragaszkodik hozzánk. Amint megértünk valamennyit Isten minden értelmet felülmúló szeretetének hosszúságából, szélességéből, mélységéből és magasságából (Ef. 3:18), szeretetünk fölébred iránta. Krisztus vonzó jellemének kinyilatkoztatására, és arra, hogy már akkor szeretett minket, amikor még bűnösök voltunk, a konok szív meglágyul, lecsillapodik, a bűnös megváltozik, és a menny gyermekévé válik. Isten nem alkalmaz kényszert. A szeretetet használja eszközül, hogy kiűzze a szívből a bűnt, így változtatja a kevélységet alázattá, az ellenségeskedést és hitetlenséget pedig szeretetté és hitté. {MB 76.3}
The Jews had been wearily toiling to reach perfection by their own efforts, and they had failed. Christ had already told them that their righteousness could never enter the kingdom of heaven. Now He points out to them the character of the righteousness that all who enter heaven will possess. Throughout the Sermon on the Mount He describes its fruits, and now in one sentence He points out its source and its nature: Be perfect as God is perfect. The law is but a transcript of the character of God. Behold in your heavenly Father a perfect manifestation of the principles which are the foundation of His government. {MB 77.1}
Krisztus kortársai fárasztó igyekezettel, a maguk erejéből próbáltak eljutni a tökéletességre, de eredménytelenül. Krisztus már megmondta nekik, hogy saját igazságukkal nem juthatnak be a mennybe. Most azt az életszentséget ecseteli, mellyel azok rendelkeznek majd, akik eljuthatnak az örök életre. A Hegyi beszédben Jézus Krisztus előírja az igazságosság, vagyis a szentség gyümölcseit. Most pedig egyetlen mondatban a szentség forrását és mikéntjét is közli. Legyetek tökéletesek, amint Isten is tökéletes. Mennyei Atyátokban ismerjétek fel az Isten kormánya alapjait képező elvek megtestesülését. {MB 77.1}
He tells us to be perfect as He is, in the same manner. We are to be centers of light and blessing to our little circle, even as He is to the universe. We have nothing of ourselves, but the light of His love shines upon us, and we are to reflect its brightness. “In His borrowed goodness good,” we may be perfect in our sphere, even as God is perfect in His. {MB 77.4}
Szívünkre köti, hogy legyünk hozzá hasonlóan tökéletesek. Környezetünk számára legyünk a világosság és áldás forrása, amint Ő is az a mindenség számára. Bár önmagunkban semmink sincs, mégis Isten szeretete ragyog ránk, s nekünk az Ő tündöklését kell visszatükröznünk. A tőle kölcsönzött jósággal jók lehetünk, tökéletesek a magunk területén. {MB 77.4}
Jesus said, Be perfect as your Father is perfect. If you are the children of God you are partakers of His nature, and you cannot but be like Him. Every child lives by the life of his father. If you are God's children, begotten by His Spirit, you live by the life of God. In Christ dwells “all the fullness of the Godhead bodily” (Colossians 2:9); and the life of Jesus is made manifest “in our mortal flesh” (2 Corinthians 4:11). That life in you will produce the same character and manifest the same works as it did in Him. Thus you will be in harmony with every precept of His law; for “the law of the Lord is perfect, restoring the soul.” Psalm 19:7 , margin. Through love “the righteousness of the law” will be “fulfilled in us, who walk not after the flesh, but after the Spirit.” Romans 8:4. {MB 77.5}
Jézus így szólt: „Legyetek azért tökéletesek, miként a ti menynyei Atyátok tökéletes.” Ha Isten gyermekei vagyunk, természetének is részeseivé válunk. Hozzá hasonlók leszünk. Minden gyermek az atyja élete által él. Ha Isten gyermekei vagyunk, ha az Ő Lelkétől születtünk, mi is Isten élete által élünk. Krisztusban „lakozik az istenségnek egész teljessége testileg” (Kol. 2:9). „Hogy a Jézus élete is látható legyen a mi halandó testünkben.” (II. Kor. 4:11) Ez az élet ugyanazt a jellemet, ugyanazokat a cselekedeteket fogja létrehozni, amelyeket Krisztusban termett. Ezáltal Isten törvényével összhangban állunk majd, hiszen „az Úr törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket” (Zsolt. 19:8). Szeretet által „a törvény igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem lélek szerint” (Rm. 8:4). {MB 77.5}
