Many make a serious mistake in their religious life by keeping the attention fixed upon their feelings and thus judging of their advancement or decline. Feelings are not a safe criterion. We are not to look within for evidence of our acceptance with God. We shall find there nothing but that which will discourage us. Our only hope is in “looking unto Jesus the Author and Finisher of our faith.” There is everything in Him to inspire with hope, with faith, and with courage. He is our righteousness, our consolation and rejoicing. {5T 199.5}
Sokan azt a súlyos hibát követik el hitéletükben, hogy érzelmeikre figyelnek, és ezek alapján ítélik meg fejlődésüket vagy hanyatlásukat. Az érzelmek nem biztos ismertetőjegyek. Ne magunkban keressük annak biztosítékát, hogy Isten elfogadott minket. Ott csak csüggesztő dolgokra bukkanunk. Egyetlen reményünk, ha „feltekintünk Jézusra, a hit szerzőjére és bevégzőjére” (Zsid. 12:2). Benne találunk meg mindent, ami reményt, hitet és bátorítást ad. Ő a mi igazságunk, vigaszunk és örömünk. {5T 199.5}
Those who look within for comfort will become weary and disappointed. A sense of our weakness and unworthiness should lead us with humility of heart to plead the atoning sacrifice of Christ. As we rely upon His merits we shall find rest and peace and joy. He saves to the uttermost all who come unto God by Him. {5T 200.1}
Aki önmagában keres megnyugvást, elfárad és csalódott lesz. Gyöngeségünk és méltatlanságunk tudatának arra kellene vezetnie minket, hogy alázatos szívvel hivatkozzunk Krisztus elfedező áldozatára. Ha az Ő érdemeire támaszkodunk, akkor nyugalmat, békét és örömet találunk. Tökéletesen megment mindenkit, aki általa jön Istenhez. {5T 200.1}
We need to trust in Jesus daily, hourly. He has promised that as our day is, our strength shall be. By His grace we may bear all the burdens of the present and perform its duties. But many are weighed down by the anticipation of future troubles. They are constantly seeking to bring tomorrow's burdens into today. Thus a large share of all their trials are imaginary. For these, Jesus has made no provision. He promises grace only for the day. He bids us not to burden ourselves with the cares and troubles of tomorrow; for “sufficient unto the day is the evil thereof.” {5T 200.2}
Szükséges, hogy naponta, óráról órára bízzunk Jézusban. Megígérte, hogy kegyelmével el tudjuk hordozni a jelen terheit, és teljesíteni tudjuk kötelességeinket. Sokakat leterhel, hogy a jövő bajaira gondolnak, már ma viselik a holnap terheit, azonban megpróbáltatásaik jórészt a képzeletükből származnak. Jézus mára ígéri kegyelmét. Felszólít, hogy ne terheljük és ne nyugtalanítsuk magunkat a holnap gondjaival, mert „elég a mának a maga baja” (Mt. 6:34). {5T 200.2}
The habit of brooding over anticipated evils is unwise and unchristian. In thus doing we fail to enjoy the blessings and to improve the opportunities of the present. The Lord requires us to perform the duties of today and to endure its trials. We are today to watch that we offend not in word or deed. We must today praise and honor God. By the exercise of living faith today we are to conquer the enemy. We must today seek God and be determined that we will not rest satisfied without His presence. We should watch and work and pray as though this were the last day that would be granted us. How intensely earnest, then, would be our life. How closely would we follow Jesus in all our words and deeds. {5T 200.3}
Balga és keresztényietlen magatartás a jövő várható nehézségein tépelődni. Ha ezt tesszük, elmulasztjuk, hogy a jelen áldásainak örüljünk és kihasználjuk lehetőségeit. Az Úr azt kívánja, hogy teljesítsük a ma kötelességeit és viseljük a ma megpróbáltatásait. Ma őrizkedjünk attól, hogy szóval és tettel bántsunk. Ma dicsérjük és magasztaljuk Istent. Hitünk gyakorlásával ma kell legyőznünk az ellenséget. Ma keressük Istent, ma határozzuk el, hogy nem nyugszunk bele távollétébe. Úgy virrasszunk, munkálkodjunk és imádkozzunk, mintha ez lenne az utolsó napunk. Milyen komoly, milyen buzgó is lenne akkor az életünk! Milyen szorosan követnénk Jézust minden szavunkkal és tettünkkel! {5T 200.3}
There are few who rightly appreciate or improve the precious privilege of prayer. We should go to Jesus and tell Him all our needs. We may bring Him our little cares and perplexities as well as our greater troubles. Whatever arises to disturb or distress us, we should take it to the Lord in prayer. When we feel that we need the presence of Christ at every step, Satan will have little opportunity to intrude his temptations. It is his studied effort to keep us away from our best and most sympathizing friend. We should make no one our confidant but Jesus. We can safely commune with Him of all that is in our hearts. {5T 200.4}
Kevesen becsülik meg és hasznosítják az ima értékes kiváltságát. Menjünk Jézushoz, és mondjuk el neki minden szükségletünket. Apróbb gondjainkat és tanácstalanságunkat csakúgy, mint nagyobb bajainkat. Bármi nyugtalanít, bármi gyötör, vigyük az Úr elé imában. Amíg tudjuk, hogy minden lépésünkhöz Krisztus jelenlétére van szükségünk, addig Sátán kevés alkalmat talál arra, hogy kísértéseivel gyötörjön. Ellenfelünk ügyesen kigondolt mesterkedése arra irányul, hogy távol tartson bennünket legjobb és legmegértőbb barátunktól. Nem kellene senkit a bizalmunkba fogadnunk, egyedül csak Jézust. {5T 200.4}
Brethren and sisters, when you assemble for social worship, believe that Jesus meets with you; believe that He is willing to bless you. Turn the eye away from self; look unto Jesus, talk of His matchless love. By beholding Him you will become changed into His likeness. When you pray, be brief, come right to the point. Do not preach the Lord a sermon in your long prayers. Ask for the bread of life as a hungry child asks bread of his earthly father. God will bestow upon us every needed blessing if we ask Him in simplicity and faith. {5T 201.1}
Testvéreim, amikor istentiszteletre jöttök össze, higgyétek, hogy Jézussal találkoztok, higgyétek, hogy meg kíván áldani. Tekinteteteket fordítsátok önmagatokról Jézusra, beszélgessetek páratlan szeretetéről. Ha Őt szemlélitek, Őhozzá hasonultok. Imádkozzunk tömören, térjünk egyenesen a tárgyra. Ne tartsunk hosszas imákban szentbeszédet az Úrnak. Kérjük az élet kenyerét, ahogy az éhes gyermek kér apjától. Isten megad minden szükséges áldást, ha egyszerűen és bízva kérjük. {5T 201.1}
The prayers offered by ministers previous to their discourses are frequently long and inappropriate. They embrace a whole round of subjects that have no reference to the necessities of the occasion or the wants of the people. Such prayers are suitable for the closet, but should not be offered in public. The hearers become weary and long for the minister to close. Brethren, carry the people with you in your prayers. Go to your Saviour in faith, tell Him what you need on that occasion. Let the soul go out after God with intense longing for the blessing needed at that time. {5T 201.2}
Istentisztelet előtt a lelkészek hosszasan és nem az alkalomhoz illően imádkoznak. Egész tárgyköröket ölelnek fel, amelyeknek kevés közük van a gyülekezet szükségleteihez. Ilyen imák a belső szobákba és nem a nyilvánosság elé valók. A hallgatók belefáradnak, és szeretnék, ha már befejezné. Testvéreim, amikor imádkoztok, ragadjátok magatokkal a hallgatóságot! Járuljatok bízva a Megváltó elé. Mondjátok el neki, amire most szükségetek van. Lelketek emelkedjék mélységes vággyal Istenhez az alkalomhoz szabott áldásért. {5T 201.2}
Prayer is the most holy exercise of the soul. It should be sincere, humble, earnest—the desires of a renewed heart breathed in the presence of a holy God. When the suppliant feels that he is in the divine presence, self will be forgotten. He will have no desire to display human talent; he will not seek to please the ear of men, but to obtain the blessing which the soul craves. {5T 201.3}
Az ima a lélek legszentebb tevékenysége. Az ima legyen őszinte, alázatos, buzgó – tárja fel a megújult szív kívánságait Isten szent jelenlétében. Ha az esdeklő tudja, hogy Isten jelen van, megfeledkezik önmagáról. Nem kíván majd emberi képességeket fitogtatni, nem az emberek fülét akarja gyönyörködtetni, hanem áldást nyerni, amelyre lelke vágyakozik. {5T 201.3}
