Brethren C and D failed in some respects in their management of church matters at Battle Creek. They moved too much in their own spirit and did not make God their whole dependence. They failed of doing their duty by not leading the church to God, the Fountain of living waters, at which they could supply their want and satisfy their soul hunger. The renewing, sanctifying influence of the Holy Spirit, which would give peace and hope to the troubled conscience, and restore health and happiness to the soul, was not made of the highest importance. The good object they had in view was not attained. These brethren had too much of a spirit of cold criticism in the examination of individuals who presented themselves for church membership. The spirit of weeping with those who weep and rejoicing with those who rejoice was not in the hearts of these ministering brethren as it should have been. {3T 186.1}
C. és D. atyafi néhány szempontból rosszul igazgatják a Battle Creek-i gyülekezet ügyeit. Túlságosan a maguk lelkülete szerint cselekszenek és nem támaszkodnak teljesen Istenre. Elmulasztják kötelességüket, mert nem vezetik a gyülekezetet Istenhez, az élő vizek forrásához, ahol elláthatnák szükségleteiket és kielégíthetnék lelkük éhségét. Nem támaszkodtak mindenek felett a Szentlélek éltető, megszentelő hatására, mely békét és reményt nyújtott volna a nyugtalan lelkiismeretnek, helyreállította volna az egészséget és a lelki boldogságot. Nem érték el a maguk elé tűzött magasztos célt. Ez a két fivérünk, fagyosan és kritizálva néz azokra, akik a gyülekezeti tagságra jelentkezők lelkületét vizsgálják. Ennek a két igehirdető testvérünknek szívében nem él az a szeretet, mely együtt sír a sírókkal, együtt örül az örvendezőkkel. {3T 186.1}
Christ identified Himself with the necessities of His people. Their needs and their sufferings were His. He says: “I was an hungered, and ye gave Me meat: I was thirsty, and ye gave Me drink: I was a stranger, and ye took Me in: naked, and ye clothed Me: I was sick, and ye visited Me: I was in prison, and ye came unto Me.” God's servants should have hearts of tender affection and sincere love for the followers of Christ. They should manifest that deep interest that Christ brings to view in the care of the shepherd for the lost sheep; they should follow the example given by Christ and exercise the same compassion and gentleness, and the same tender, pitying love that He has exercised toward us. {3T 186.2}
Krisztus mindig azonosította magát népének szükségleteivel. Magáénak tekintette hiányukat és szenvedéseiket. Azt mondja: "Éheztem és ennem adtatok, szomjaztak és innom adtatok, vándor voltam és befogadtatok, mezítelen voltam és felruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok, börtönben voltam és felkerestetek." Krisztus szolgáiban éljen gyöngéd együttérzés és őszinte szeretet Krisztus követői iránt. Annyira viseljék szívükön az emberek életét, mint ahogy Krisztus szólt a pásztorról elveszett juha iránti gondoskodását bemutató példázatában. Kövessék Krisztus példáját. Legyenek ugyanolyan szánakozók és gyöngédek, éljen bennük ugyanaz a féltő, sajnálkozó szeretet, mint ami Krisztusban él irántuk. {3T 186.2}
The great moral powers of the soul are faith, hope, and love. If these are inactive, a minister may be ever so earnest and zealous, but his labor will not be accepted of God and cannot be productive of good to the church. A minister of Christ who bears the solemn message from God to the people should ever deal justly, love mercy, and walk humbly before God. The spirit of Christ in the heart will incline every power of the soul to nourish and protect the sheep of His pasture, like a faithful, true shepherd. Love is the golden chain which binds believing hearts to one another in willing bonds of friendship, tenderness, and faithful constancy, and which binds the soul to God. There is a decided lack of love, compassion, and pitying tenderness among brethren. The ministers of Christ are too cold and heartless. Their hearts are not all aglow with tender compassion and earnest love. The purest and most elevated devotion to God is that which is manifested in the most earnest desires and efforts to win souls to Christ. The reason ministers who preach present truth are not more successful is that they are deficient, greatly deficient, in faith, hope, and love. There are toils and conflicts, self-denials and secret heart trials, for us all to meet and bear. There will be sorrow and tears for our sins; there will be constant struggles and watchings, mingled with remorse and shame because of our deficiencies. {3T 187.1}
A lélek hatalmas erkölcsi erői a hit, remény és szeretet. Ha ezek tétlenek, az igehirdető lehet mégannyira buzgó és lelkes, Isten mégsem fogadja el a fáradozását, mégsem válik munkássága a gyülekezet javára. Krisztus szolgája, aki Isten komoly, ünnepélyes üzenetét közvetíti az Úr népének, mindig legyen igazságos, szeresse a könyörületet és járjon alázatosan az Isten előtt. Ha Krisztus lelkülete él a szívében, akkor arra szenteli lelkének minden erejét, hogy megbízható, igaz pásztorként táplálja és védje legelőjének juhait. A szeretet aranylánc, mely a barátság szíves kötelékeivel, gyöngédséggel és megbízható állhatatossággal köti egymáshoz a hívők szívét, és amely Istenhez láncolja a lelket. A testvérek között most mégis fájón hiányzik a szeretet, a szánakozás és a könyörületes gyöngédség. Még a Krisztus szolgái is túl fagyosak és szívtelenek. Szívük nem izzik gyöngéd sajnálkozástól és őszinte szeretettől. Az az Isten iránti legtisztább és legmagasztosabb odaadás, ami abban nyilvánul meg, hogy a legbuzgóbban kívánunk embereket megnyerni Krisztusnak és törekszünk is erre. A jelen igazságot hirdető lelkészek azért nem eredményesebbek, mert hiányosak, nagyon hiányosak a hit, remény, szeretet területén. Valamennyiünknek fárasztó munkával, viszályokkal, lemondással, titkos szívfájdalmakkal kell szembenéznünk, és ezeket el kell viselnünk. Szomorúság és könnyek követik bűneinket, őrködnünk kell és folyvást küzdenünk a hibáink és hiányosságaink miatti lelkiismeret furdalással és szégyennel. {3T 187.1}
Let not the ministers of the cross of our dear Saviour forget their experience in these things; but let them ever bear in mind that they are but men, liable to err, and possessing like passions with their brethren, and that if they help their brethren they must be persevering in their efforts to do them good, having their hearts filled with pity and love. They must come to the hearts of their brethren and help them where they are weak and need help the most. Those who labor in word and doctrine should break their own hard, proud, unbelieving hearts if they would witness the same in their brethren. Christ has done all for us because we were helpless; we were bound in chains of darkness, sin, and despair, and could therefore do nothing for ourselves. It is through the exercise of faith, hope, and love that we come nearer and nearer to the standard of perfect holiness. Our brethren feel the same pitying need of help that we have felt. We should not burden them with unnecessary censure, but should let the love of Christ constrain us to be very compassionate and tender, that we can weep over the erring and those who have backslidden from God. The soul is of infinite value. Its worth can be estimated only by the price paid to ransom it. Calvary! Calvary! Calvary! will explain the true value of the soul. {3T 187.2}
Drága Megváltónk keresztjének szolgái ne feledjék el tapasztalataikat, hanem mindig tartsák emlékezetükben, hogy emberek csupán, hajlamosak a tévedésre és ugyanolyan szenvedélyek lobognak bennük is, mint testvéreikben. S ha segíteni szeretnének rajtuk, legyenek kitartóak igyekezetükben, hogy szánakozással és szeretettel teli szívvel tegyenek jót velük. Férkőzzenek testvéreik szívéhez, segítsék őket, amiben gyöngék, amiben leginkább segítségre szorulnak. Akik igével és tanítással szolgálnak, előbb törjék meg a maguk kemény, büszke, hitetlen szívét, ha erre akarják tanítani testvéreiket is. Krisztus mindent megtett értünk, mert tehetetlenek voltunk a sötétség, a bűn, a kétségbeesés láncaiban, mit sem tehettünk magunkért. A hit, a remény és szeretet gyakorlásával közelíthetjük meg egyre jobban a tökéletes megszentelődés mértékét. Testvéreink most a segítségnek ugyanazt a sajnálatos szükségét érzik, mint amit mi éreztünk valamikor. Ne terheljük őket fölösleges akadékoskodással, hanem Krisztus szeretete késztessen minket, hogy legyünk szánakozók és gyöngédek, hogy sírni tudjunk a tévelygőkért és azokért, akik eltávolodtak Istentől. Az emberek üdvössége végtelenül értékes. Csakis úgy becsülhetjük fel értékét, ha látjuk az érte fizetett váltságdíjat – a Kálváriát! Ez mutatja ki az üdvösség, az ember igazi értékét. {3T 187.2}
