Korah, Dathan, and Abiram rebelled against Moses and Aaron, and so against the Lord. The Lord had placed special responsibilities upon Moses and Aaron in selecting them for the priesthood and in conferring upon them the dignity and authority of leading the congregation of Israel. Moses was afflicted by the continual rebellion of the Hebrews. As God's appointed, visible leader, he had been connected with the Israelites through seasons of peril, and had borne with their discontent, their jealousies, and their murmurings, without retaliation and without seeking to be released from his trying position. {3T 339.1}
Kórah, Dátán és Abirám fellázadt Mózes és Áron ellen, s így az Úr ellen. Az Úr rendkívüli felelősséget helyezett kettejükre, amikor papnak választotta őket, s tekintélyt ruházott rájuk, hogy Isten gyülekezetének vezetői legyenek. A zsidók örökös lázongása nagyon lesújtotta Mózest. Mint Isten által választott, látható vezető, az izraelitákkal együtt veszedelmes napokat vészelt át, elviselte elégedetlenségüket, féltékenykedéseiket, zúgolódásaikat, anélkül, hogy bosszút állt volna, vagy felmentést kért volna a fárasztó tisztség alól. {3T 339.1}
When the Hebrews were brought into scenes of danger, or where their appetite was restricted, instead of trusting in God, who had done wondrous things for them, they murmured against Moses. The Son of God, although invisible to the congregation, was the leader of the Israelites. His presence went before them and conducted all their travels, while Moses was their visible leader, receiving his directions from the Angel, who was Christ. {3T 339.2}
Mikor a zsidók veszélyes helyzetbe kerültek, vagy korlátozva volt az étrendjük, ahelyett, hogy Istenben bíztak volna, aki addig is csodákat tett értük, Mózes ellen zúgolódtak. Az izraeliták segítője, bár láthatatlanul, Isten Fia volt. Az ő jelenléte járt előttük, ő vezette vándorlásaikat. Közben Mózes volt a látható vezető, s ő az angyaltól nyerte utasításait, aki maga Krisztus volt. {3T 339.2}
In the absence of Moses the congregation demanded of Aaron to make them gods to go before them and lead them back into Egypt. This was an insult to their chief leader, the Son of the infinite God. Only a few weeks before, they had stood trembling with awe and terror before the mount, listening to the words of the Lord: “Thou shalt have no other gods before Me.” The glory which sanctified the mount when the voice was heard which shook the mountain to its foundation, still hovered over it in sight of the congregation; but the Hebrews turned away their eyes and asked for other gods. Moses, their visible leader, was in converse with God in the mount. They forgot the promise and the warning of God: “Behold, I send an Angel before thee, to keep thee in the way, and to bring thee into the place which I have prepared. Beware of Him, and obey His voice, provoke Him not; for He will not pardon your transgressions: for My name is in Him.” {3T 339.3}
Mózes távollétében a gyülekezet követelte Árontól, hogy készítsen nekik isteneket, akik előttük járnak, hogy visszavezessék őket Egyiptomba. Ez a lépésük sértés volt vezetőjük, a végtelen Isten Fia ellen. Hiszen alig néhány hete félelemmel és tisztelettel álltak a hegy lábánál, hallgatták az Úr szavát: „Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem.” A dicsfény, mely megszentelte a hegyet, a hang, mely alapjáig megrendítette, még mindig ott lebegett a csúcs felett a gyülekezet szemeláttára, a zsidók mégis hátat fordítottak annak, s más isteneket követtek. Mózes, látható vezérük, eközben Istennel beszélt a hegyen. A zsidók elfelejtették Isten ígéretét és figyelmeztetését „Íme én Angyalt bocsátok el te előtted, hogy megőrizzen téged az útban, és bevigyen téged arra a helyre, amelyet elkészítettem. Vigyázz magadra előtte, és hallgass az ő szavára, meg ne bosszantsd őt, mert nem szenvedi el a ti gonoszságaitokat, mert az én nevem van őbenne.” {3T 339.3}
The Hebrews were cruelly unbelieving and basely ungrateful in their impious request: “Make us gods, which shall go before us.” If Moses was absent, the presence of the Lord remained; they were not forsaken. The manna continued to fall, and they were fed by a divine hand morning and evening. The cloudy pillar by day and the pillar of fire by night signified the presence of God, which was a living memorial before them. The divine presence was not dependent upon the presence of Moses. But at the very time that he was pleading with the Lord in the mount in their behalf, they were rushing into shameful errors, into transgression of the law so recently given in grandeur. {3T 340.1}
A zsidók szertelen hitetlenséget és hitvány hálátlanságot tanúsítottak ez istentelen kérésükkel: Készíts nekünk istent, amely előttünk jár. Ha Mózes távol volt is, az Úr velük maradt, nem feledkezett meg róluk. A manna továbbra is hullt, este-reggel Isten keze táplálta őket. Nappal felhőoszlop, éjjel tűzoszlop jelezte, hogy Isten jelenléte nem függött Mózes jelenlététől. Mégis, épp mikor Mózes könyörgött értük az Úrnál, szégyenteljes ballépéseket tettek, megszegve a nemrég, lélegzetelállító körülmények között kapott törvényt. {3T 340.1}
Here we see the weakness of Aaron. Had he stood with true moral courage and in boldness rebuked the leaders in this shameful request, his timely words would have saved that terrible apostasy. But his desire to be popular with the congregation, and his fear of incurring their displeasure, led him to cowardly sacrifice the allegiance of the Hebrews in that decisive moment. He raised an altar, made a graven image, and proclaimed a day in which to consecrate that image as an object of worship and to proclaim before all Israel: These be the gods which led you out of Egypt. While the top of the mount is still illuminated with the glory of God, he calmly witnesses the merriment and dancing to this senseless image; and Moses is sent down from the mount by the Lord to rebuke the people. But Moses would not consent to leave the mount until his pleadings in behalf of Israel were heard and his request that God would pardon them was granted. {3T 340.2}
Ekkor derült ki Áron gyengesége. Ha Áron erkölcsi bátorsággal helytállt volna, ha erélyesen megrótta volna a szégyenteljes kérés fő támogatóit, idejében kiejtett szavai borzalmas hitehagyást fojtottak volna csirájába. Hanem Áron vágya, hogy népszerű legyen, s attól rettegése, hogy megneheztelnek rá, arra sodorták őt, hogy a döntő pillanatban gyáván áldozatul lökje a zsidók Úrral kötött szövetségét. Oltárt emelt hát, szobrot állított, s kihirdette a napot, mikor egész Izráel előtt imádás tárgyává szentelik a szobrot: Ez a te istened, aki kivezetett téged Egyiptomból. Bár Isten dicsősége még mindig megvilágítja a hegy tetejét, Áron mégis nyugodtan nézi hogy mulatoznak, s táncolnak az élettelen bálvány előtt, az Úr pedig leküldte Mózest a hegyről, hogy utasítsa rendre a népet. De Mózes addig nem volt hajlandó lejönni a hegyről, amíg Isten meg nem hallgatta Izráelért mondott könyörgését, míg bele nem egyezett, hogy megbocsát nekik. {3T 340.2}
Moses came from the mount with the precious record in his hands, a pledge of God to man on condition of obedience. Moses was the meekest man upon the earth, but when he viewed the apostasy of Israel he was angry and jealous for the glory of God. In his indignation he cast to the ground the precious pledge of God, which was more dear to him than life. He saw the law broken by the Hebrews, and in his zeal for God, to deface the idol that they were worshiping, he sacrificed the tables of stone. Aaron stood by, calmly, patiently bearing the severe censure of Moses. All this might have been prevented by a word from Aaron at the right time. True, noble decision for the right in the hour of Israel's peril would have balanced their minds in the right direction. {3T 341.1}
Mózes a Tízparancsolat becses feljegyzésével a kezében jött le a hegyről, Isten engedelmességhez kötött ígéretével. Mózes volt a legszelídebb ember a világon, mégis, mikor megpillantotta Izráel hitehagyását, haragra lobbant, félelem fogta el Isten dicsőségéért. Felháborodásában földhöz vágta Isten drága ígéretét, mely pedig becsesebb volt neki, mint élete. Látta, hogy a zsidók megszegik a törvényt, s Isten iránti buzgalmában, hogy megrongálja a bálványt, melyet imádtak, feláldozta a két táblát. Áron nyugodtan állt, türelmesen viselte Mózes szigorú megrovását. Mindezt meg tehetett volna előzni Áron idejekorán kiejtett szavával. Izráel veszedelmének óráján a helyes mellett tett igaz, nemes kiállás a helyes irányba terelte volna gondolkodásukat. {3T 341.1}
Does God condemn Moses? No, no; the great goodness of God pardons the rashness and zeal of Moses, because it was all on account of his fidelity and his disappointment and grief at the sight of his eyes in the evidence of Israel's apostasy. The man who might have saved the Hebrews in the hour of their peril is calm. He does not show indignation because of the sins of the people, neither does he reproach himself and manifest remorse under the sense of his wrongs; but he seeks to justify his course in a grievous sin. He makes the people accountable for his weakness in yielding to their request. He was unwilling to bear the murmuring of Israel and to stand under the pressure of their clamors and unreasonable wishes, as Moses had done. He entered into the spirit and feelings of the people without remonstrance, and then sought to make them responsible. {3T 341.2}
Elítéli-e Isten ezért Mózest? Dehogy ítéli. Isten nagy jósága elnézi Mózes elhamarkodottságát és túlbuzgalmát, mert hűsége miatt történt. Mózes most csalódott, gyászolt, mert előtte volt Izráel hitehagyásának bizonyítéka. Aki meg megmenthette volna a zsidókat veszedelmük óráján, most nyugodtan állt. Nem látszik rajta felháborodás a nép bűnei láttán, hogy magát okolná, vagy lelkiismeretfurdalást érezne helytelen tette miatt. Inkább igazolni igyekszik magát a súlyos bűnben. A népet tartja felelősnek a maga gyengeségéért, amiért eleget tett követelésüknek. Nem akarta hallani Izráel zúgolódását, nem akart ellenállni követeléseik és ésszerűtlen kívánságaik nyomásának, mint Mózes, hanem lelkiismeretfurdalás nélkül átvette a nép lelkületét, később pedig őket tartotta felelősnek. {3T 341.2}
The congregation of Israel thought Aaron a much more pleasant leader than Moses. He was not so unyielding. They thought that Moses showed a very bad spirit, and their sympathies were with Aaron, whom Moses so severely censured. But God pardoned the indiscretion of honest zeal in Moses, while He held Aaron accountable for his sinful weakness and lack of integrity under a pressure of circumstances. In order to save himself, Aaron sacrificed thousands of the Israelites. The Hebrews felt the punishment of God for this act of apostasy, but in a short time they were again full of discontent and rebellion. {3T 341.3}
Izráel gyülekezete sokkal kellemesebb vezetőnek tartotta Áront, mint Mózest. Áron nem volt oly hajthatatlan. Azt gondolták, hogy Mózesből rossz lelkület áradt, ezért Áronhoz húzott a szívük, akit Mózes most szigorúan kérdőre vont. Isten megbocsátotta Mózesnek a becsületes túlbuzgalomból elkövetett ballépését, Áront viszont felelősnek tartotta bűnös gyengeségéért, s azért, hogy a körülmények nyomása alatt nem állt helyt becsületesen. Áron, hogy mentse magát, az izraeliták ezreit áldozta fel. A zsidók bőrükön érezték Isten büntetését hitehagyásuk miatt, mégis rövid időn belül újra tele voltak elégedetlenséggel és lázongással. {3T 341.3}
When the armies of Israel prospered, they took all the glory to themselves; but when they were tested and proved by hunger or warfare they charged all their hardships to Moses. The power of God which was manifested in a remarkable manner in their deliverance from Egypt, and seen from time to time all through their journeyings, should have inspired them with faith and forever closed their mouths from one expression of ingratitude. But the least apprehension of want, the least fear of danger from any cause, overbalanced the benefits in their favor and caused them to overlook the blessings received in their times of greatest danger. The experience they passed through in the matter of worshiping the golden calf should have made so deep an impression upon their minds as never to be effaced. But although the marks of God's displeasure were fresh before them in their broken ranks and missing numbers because of their repeated offenses against the Angel who was leading them, they did not take these lessons to heart and by faithful obedience redeem their past failure; and again they were overcome by the temptations of Satan. {3T 342.1}
Mikor Izráel népének jól ment sora, maguknak tulajdonították a dicsőséget. De ha vizsgára és próbára került sor az éhség vagy harcok miatt, Mózest kárhoztatták minden bajukért. Isten hatalmának, mely az Egyiptomból szabadulásuk csodáiban nyilvánult meg, s melyet időről időre egész vándorlásuk alatt is láthattak, hitre kellett volna serkentenie őket, örökre be kellett volna zárni szájukat, hogy a hálátlanság egyetlen hangját se eresszék ki rajta. Mégis az ínség legkisebb közelsége, a veszélytől való legparányibb félelem nagyobb súllyal esett latba, mint a tengernyi kedvezés, melyben részesültek. Akkor nem emlékeztek a legfenyegetőbb veszélyek idején nyert áldásokra. Amin az aranyborjú imádása miatt át kellett menniük, olyan mély benyomást kellett volna tenni rájuk, melyet lehetetlen kitörölni. De, bár Isten haragjának jelei frissen lebegtek előttük, a foghíjas sorok, a hiányzók száma, akik azért estek el, mert ismételten vétkeztek az angyal ellen, aki vezette őket, mégsem szívlelték meg a leckét, mégsem tették jóvá hű engedelmességgel múltbeli bukásaikat, s a Sátán kísértései újra legyőzték őket. {3T 342.1}
The best efforts of the meekest man upon the earth could not quell their insubordination. The unselfish interest of Moses was rewarded with jealousy, suspicion, and calumny. His humble shepherd's life was far more peaceful and happy than his present position as pastor of that vast congregation of turbulent spirits. Their unreasonable jealousies were more difficult to manage than the fierce wolves of the wilderness. But Moses dared not choose his own course and do as best pleased himself. He had left the shepherd's crook at God's command and in its place had received a rod of power. He dared not lay down this scepter and resign his position till God should dismiss him. {3T 342.2}
A világ legszelídebb emberének legnagyobb igyekezete sem tudott gátat vetni engedetlenségüknek. Mózes önzetlenségét féltékenységgel, gyanakvással és rágalommal viszonozták. Szerény pásztorélete sokkal, de sokkal békésebb és boldogabb volt, mint a szilaj lelkű roppant gyülekezet lelkipásztorsága. Sokkal nehezebb volt elviselni indokolatlan féltékenységeiket, mint a puszta vad farkasait. Mózes mégse merte a maga útját választani, s azt tenni, ami legkellemesebb lett volna számára. Isten parancsára maga mögött hagyta a pásztorbotot, s a hatalom pálcáját kapta helyette kezébe. Mózes nem merte letenni a kormánypálcát, nem mert lemondani, míg Isten el nem bocsátotta. {3T 342.2}
It is Satan's work to tempt minds. He will insinuate his wily suggestions and stir up doubting, questioning, unbelief, and distrust of the words and acts of the one who stands under responsibilities and who is seeking to carry out the mind of God in his labors. It is the special purpose of Satan to pour upon and around the servants of God's choice, troubles, perplexities, and opposition, so that they will be hindered in their work and, if possible, discouraged. Jealousies, strife, and evil surmising will counteract, in a great measure, the very best efforts that God's servants, appointed to a special work, may be able to put forth. {3T 343.1}
Az értelem megkísértése az ősellenség aknamunkája. Belopja számító sugallatait, felkavarja a kételkedést, hitetlenséget és bizalmatlanságot annak szavai és tettei iránt, aki felelősség terhe alatt áll, s aki Isten elgondolását törekszik megvalósítani munkásságával. Sátán külön célja bajokat, zavart és ellenállást zúdítani Isten választott szolgáira és környezetükre, amivel majd akadályozza munkásságukat, s ha csak lehet, elcsüggessze őket. Féltékenykedés, belvillongás és aljas gyanúsítás nagymértékben ellensúlyozza Isten azon szolgáinak igyekezetét, akiket az Úr rendkívüli munkára jelölt ki. {3T 343.1}
Satan's plan is to drive them from the post of duty by working through agents. All whom he can excite to distrust and suspicion he will use as his instruments. The position of Moses in carrying the burdens that he bore for the Israel of God was not appreciated. There is in the nature of man, when not under the direct influence of the Spirit of God, a disposition to envy, jealousy, and cruel distrust, which, if not subdued, will lead to a desire to undermine and tear down others, while selfish spirits will seek to build themselves up upon their ruins. {3T 343.2}
Az ősellenfél terve, hogy elűzze őket kötelességük őrhelyéről, ezért eszközein át végzi romboló munkáját. Akit csak bizalmatlanságra, gyanakvásra tud késztetni, mindet eszközeiül használja. A zsidók nem becsülték meg Mózes helyzetét, amint Izráel Istenéért hordozta a terheket. Az ember természete, ha nem áll közvetlen Isten Lelkének hatása alatt, hajlamos az irigykedésre, féltékenységre, kegyetlen bizalmatlanságra, amiket, ha le nem győznek, arra a kívánságra vezet, hogy belekössenek és letiporjanak másokat, miközben önző emberek építik fel magukat az Úr szolgáinak romjain. {3T 343.2}
By God's appointment these men had been entrusted with special honors. They had been of that number who, with the seventy elders, went up with Moses into the mount and beheld the glory of God. They saw the glorious light which covered the divine form of Christ. The bottom of this cloud was in appearance like the “paved work of a sapphire stone, and as it were the body of heaven in his clearness.” These men were in the presence of the glory of the Lord and did eat and drink without being destroyed by the purity and unsurpassed glory that was reflected upon them. But a change had come. A temptation, slight at first, had been harbored; and as it was encouraged it had strengthened until the imagination was controlled by the power of Satan. These men upon the most frivolous pretense ventured upon their work of disaffection. At first they hinted and expressed doubts, which took so readily with many minds that they ventured still further. And being more and more confirmed in their suspicions by a word from one and another, each expressing what he thought of certain things which had come under his notice, these deluded souls really came to believe that they had a zeal for the Lord in the matter and that they would not be excusable unless they carried out to the full their purpose of making Moses see and feel the preposterous position he occupied toward Israel. A little leaven of distrust and of dissension, envy, and jealousy was leavening the camp of Israel. {3T 343.3}
Isten rendelésére különleges tisztséggel bízták meg e három férfit. Azok közt voltak, akik a hetven vénnel együtt felmentek a hegyre, hogy szemtanúi legyenek Isten dicsőségének. Szemtanúi voltak a dicső fénynek, mely Krisztus Isten-alakját borította. A felhő alja olyan volt, mint a zafír kövezet, s fénylett, mint a tiszta ég. Ezek hárman az Úr dicsőségének jelenlétében voltak. Ettek és ittak anélkül, hogy megölte volna őket a tisztaság és felülmúlhatatlan ragyogás, mely visszatükröződött rájuk. Ám később változás állt be bennük. Kísértésnek, eleinte csak jelentéktelen kísértésnek adtak helyet, s mikor azt ápolták magukban, a kísértés megerősödött, míg az ördög hatalma el nem uralkodott gondolataikon. Ezek hárman a lehető legképtelenebb ürüggyel kezdték az elhidegülés terjesztését. Eleinte csak célozgattak, s kétségüket hangoztatták, melyet sokan kedvezőn fogadtak, ezért ők még többre merészkedtek. S miután megerősödtek gyanújukban az ettől vagy mástól elejtett szó nyomán, mindegyik hangot adva annak, amint bizonyos dolgokról – melyre felfigyelt – vélekedett, e félrevezetett lelkek valóban azt kezdték hinni, hogy az Úrért lelkesednek ez ügyben, s hogy nem maradna mentségük, ha be nem láttatják, és meg nem értetik Mózessel, hogy mily lehetetlenül visszás helyzetet foglal el Izráellel szemben. A bizalmatlanság, a széthúzás, az irigység és féltékenység csekélyke kovásza egyre erjesztette Izráel táborát. {3T 343.3}
Korah, Dathan, and Abiram first commenced their cruel work upon the men to whom God had entrusted sacred responsibilities. They were successful in alienating two hundred and fifty princes who were famous in the congregation, men of renown. With these strong and influential men on their side, they felt sure of making a radical change in the order of things. They thought they could transform the government of Israel and greatly improve it from its present administration. {3T 344.1}
Kóré, Dátán és Abirám először azokon kezdték kegyetlen áskálódásukat, akiket Isten szent felelősségekkel bízott meg. Sikerült is elidegeníteniük kétszázötven fejedelmet, akiket jól ismertek, s tiszteltek a gyülekezetben. Ezekkel a hatalmas és tekintélyes emberekkel a pártjukon, biztosak voltak benne, hogy alapos változást hoznak a dolgok rendjébe. Azt képzelték, hogy át tudják alakítani Izráel kormányát, és jókorát tudnak javítani a jelenlegi vezetésen. {3T 344.1}
Korah was not satisfied with his position. He was connected with the service of the tabernacle, yet he desired to be exalted to the priesthood. God had established Moses as chief governor, and the priesthood was given to Aaron and his sons. Korah determined to compel Moses to change the order of things, that he might be raised to the dignity of the priesthood. To be more sure of accomplishing his purpose, he drew Dathan and Abiram, descendants of Reuben, into his rebellion. These reasoned that, being descendants of the eldest son of Jacob, the chief authority, which Moses usurped, belonged to them; and, with Korah, they were resolved to obtain the office of the priesthood. These three became very zealous in an evil work and influenced two hundred and fifty men of renown, who were also determined to have a share in the priesthood and the government, to join them. {3T 344.2}
Kóré elégedetlen volt helyzetével. Bár részt vett a szentsátor szolgálatában, azt szerette volna, ha papi tisztre emelik. Isten Mózest tette meg Kormányzónak, a papi tisztet pedig Áronnak, és Áron fiainak adta. Kóré eltökélte, hogy kényszeríteni fogja Mózest, változtasson a rendszeren, hogy ő emelkedhessék papi méltóságra. Hogy biztosabb legyen dolgában, Dátánt és Abirámot, Rúben két leszármazottját is bevonta a lázadásba. Azzal érveltek, hogy mivel Jákob legidősebb fiától származnak, a főhatalom, amit Mózes bitorolt, valójában az ő joguk, s Kóréval belevetették magukat a gonosz áskálódásba. Majd kétszázötven hírneves férfit is rávettek, hogy csatlakozzanak hozzájuk, akik részt akartak a papságból és a kormányzásból. {3T 344.2}
God had honored the Levites to do service in the tabernacle because they took no part in making and worshiping the golden calf and because of their faithfulness in executing the order of God upon the idolaters. To the Levites was also assigned the office of erecting the tabernacle and encamping around about it, while the hosts of Israel pitched their tents at a distance from it. And when they journeyed, the Levites took down the tabernacle and bore it and the ark and all the sacred articles of furniture. Because God thus honored the Levites, they became ambitious for still higher office, that they might obtain greater influence with the congregation. “And they gathered themselves together against Moses and against Aaron, and said unto them, Ye take too much upon you, seeing all the congregation are holy, every one of them, and the Lord is among them: wherefore then lift ye up yourselves above the congregation of the Lord?” {3T 345.1}
Isten azért tűntette ki a lévitákat a szentsátor szolgálatának végzésével, mert nem vettek részt sem az aranyborjú elkészítésében, sem imádásában, s mert hűen végrehajtották Isten parancsát a bálványimádókon. A léviták tisztje volt a szentsátor felállítása is, s hogy körülötte táborozzanak, míg Izráel seregei távolabb ütötték fel sátrukat. Vándorláskor ők bontották le, ők vitték a szentsátrat, a szövetség ládáját s a többi szent berendezést. Mivel Isten ennyire megtisztelte a lévitákat, ők még nagyra vágyóbbak lettek, magasabb tisztségre pályáztak, hogy nagyobb tekintélyük legyen a gyülekezetben. „Összejöttek Mózes és Áron ellen, és így beszéltek: Elegünk van belőletek! Az egész közösség szent, mind együtt, mert körében az Úr. Miért emelkedtek hát az Úr közössége fölé?” {3T 345.1}
There is nothing which will please the people better than to be praised and flattered when they are in darkness and wrong, and deserve reproof. Korah gained the ears of the people, and next their sympathies, by representing Moses as an overbearing leader. He said that he was too harsh, too exacting, too dictatorial, and that he reproved the people as though they were sinners when they were a holy people, sanctified to the Lord, and the Lord was among them. Korah rehearsed the incidents in their experience in their travels through the wilderness, where they had been brought into strait places, and where many of them had died because of murmuring and disobedience, and with their perverted senses they thought they saw very clearly that all their trouble might have been saved if Moses had pursued a different course. He was too unyielding, too exacting, and they decided that all their disasters in the wilderness were chargeable to him. Korah, the leading spirit, professed great wisdom in discerning the true reason for their trials and afflictions. {3T 345.2}
Semmi sem tetszik jobban az embereknek, mintha dicsérik őket, hízelegnek nekik, mikor pedig sötétben tévelyegnek, helytelenül tesznek, és intést érdemelnének. Kóré először meghallgatásra talált a népnél, aztán megnyerte támogatásukat, mikor kényúr-vezetőnek nevezte Mózest. Azt mondta, hogy túl szigorú, túl követelőző, túl parancsolgató, és hogy úgy inti meg a népet, mintha bűnösök lennének, holott ők szent nép, az Úr szentelte meg őket, ő lakozott köztük. Kóré felsorolta a pusztai vándorlás eseményeit, mikor szorult helyzetbe jutottak, s hogy sokan meghaltak a zúgolódás és engedetlenség miatt. Romlott gondolkodásukkal azt képzelték, nagyon világosan látják, hogy minden bajuknak elejét lehetett volna venni, ha Mózes másképp viselkedik. Mert nagyon hajthatatlan, követelőző volt, ezért arra a következtetésre jutottak, hogy a pusztában minden szerencsétlenségük Mózes hibája volt. Kórah, a vezető szellem, igen bölcsnek kiáltotta ki magát, hogy ő már rájött, mi volt megpróbáltatásaik és szerencsétlenségeik oka. {3T 345.2}
In this work of disaffection there was greater harmony and union of views and feelings among these discordant elements than had ever been known to exist before. Korah's success in gaining the larger part of the congregation of Israel on his side led him to feel confident that he was wise and correct in judgment, and that Moses was indeed usurping authority that threatened the prosperity and salvation of Israel. He claimed that God had opened the matter to him and laid upon him the burden of changing the government of Israel just before it was too late. He stated that the congregation were not at fault; they were righteous; that this great cry about the murmuring of the congregation bringing upon them the wrath of God was all a mistake; and that the people only wanted to have their rights; they wanted individual independence. {3T 346.1}
Az elégedetlenség szításában a nézetek nagyobb összhangja és egysége uralkodott a széthúzó elemek között, mint valaha. Mivel Kórénak sikerült megnyerni Izráel gyülekezetének nagyobb részét, bizonyos volt benne, hogy okosan jár el, és jó az ítélőképessége, s Mózes bitorolja csupán a hatalmat, s ezzel Izráel jólétét és megmentését fenyegeti. Azt állította, hogy Isten tárta elé a helyzetet, s azt a felelősséget hárította rá, hogy még mielőtt késő lenne, változtassa meg Izráel kormányát. Kijelentette, hogy a gyülekezet nem követett el hibát, hanem igaz volt. Ez a nagy hűhó, hogy a gyülekezet elégedetlensége hozta volna rájuk Isten haragját, csak légből kapott mese. {3T 346.1}
As a sense of the self-sacrificing patience of Moses would force itself upon their memories, and as his disinterested efforts in their behalf while they were in the bondage of slavery would come before them, their consciences would be somewhat disturbed. Some were not wholly with Korah in his views of Moses and sought to speak in his behalf. Korah, Dathan, and Abiram must assign some reason before the people why Moses had from the first shown so great an interest for the congregation of Israel. Their selfish minds, which had been debased as Satan's instruments, suggested that they had at last found out the object of the apparent interest of Moses. He had designed to keep them wandering in the wilderness until they all, or nearly all, should perish and he should come into possession of their property. {3T 346.2}
Mivel azonban önkéntelenül emlékezetükbe ötlött Mózes önfeláldozó türelme s értük kifejtett önzetlen igyekezete, mikor rabszolgaságban sínylődtek, ezért bizonyos fokig nyugtalan volt a lelkiismeretük. Némelyek nem értettek egyet Kóréval Mózest illetően, s igyekeztek Mózes mellett felemelni szavukat. Kórénak Dáthánnak és Abirámnak tehát valamilyen okkal kellett előállni, hogy miért viselte Mózes kezdettől fogva annyira szívén Izráel gyülekezetének javát. Önző gondolkodásuk, mivel az ördög eszközei lettek, mélyre züllött, azt sugallva, hogy megtalálták az okot, amiért Mózes látszólag annyira szívén viselte sorsukat. Az volt a terve, hogy addig vándoroltatja őket a pusztában, míg mind meghalnak, s akkor ő örökli vagyonukat. {3T 346.2}
Korah, Dathan, and Abiram, and the two hundred and fifty princes who had joined them, first became jealous, then envious, and next rebellious. They had talked in regard to the position of Moses as ruler of the people until they imagined that it was a very enviable position which any of them could fill as well as he. And they gave themselves up to discontent until they really deceived themselves and thought that Moses and Aaron had placed themselves in the position which they occupied in Israel. They said that Moses and Aaron exalted themselves above the congregation of the Lord in taking upon them the priesthood and the government, and that this office should not be conferred on their house alone. They said that it was sufficient for them if they were on a level with their brethren; for they were no more holy than the people, who were equally favored with God's peculiar presence and protection. {3T 346.3}
Kóré, Dátán, Abirám, s a hozzájuk csatlakozott kétszázötven fejedelem először féltékeny, aztán irigy, végül lázadó lett. Addig beszéltek Mózes tisztjéről, mint Izráel vezetőjéről, míg azt képzelték, hogy nagyon irigylésre méltó a helyzete, s bármelyikük úgy be tudná tölteni azt, mint ő. Ezzel átadták magukat az elégedetlenségnek, és azt képzelték, hogy Mózes és Áron önkényesen emelték magukat az Izráelben elfoglalt tisztségbe. Azt mondták, hogy Mózes és Áron, mikor magukra vállalták a papi tisztet és kormányzást, akkor az Úr gyülekezete fölé emelték magukat, s hogy ezt a megtiszteltetést nemcsak az ő házukra kellene ruházni. Azt mondták, elég lett volna, ha egy szinten maradnak a néppel, mert hisz a népet is ugyanúgy kedvelte az Úr különös kegyelme és védelme. {3T 346.3}
As Moses listened to the words of Korah, he was filled with anguish and fell upon his face before the people. “And he spake unto Korah and unto all his company, saying, Even tomorrow the Lord will show who are His, and who is holy; and will cause him to come near unto Him: even him whom He hath chosen will He cause to come near unto Him. This do; take you censers, Korah, and all his company; and put fire therein, and put incense in them before the Lord tomorrow: and it shall be that the man whom the Lord doth choose, he shall be holy. Ye take too much upon you, ye sons of Levi. And Moses said unto Korah, Hear, I pray you, ye sons of Levi: seemeth it but a small thing unto you, that the God of Israel hath separated you from the congregation of Israel, to bring you near to Himself to do the service of the tabernacle of the Lord, and to stand before the congregation to minister unto them? And He hath brought thee near to Him, and all thy brethren the sons of Levi with thee: and seek ye the priesthood also? For which cause both thou and all thy company are gathered together against the Lord: and what is Aaron, that ye murmur against him?” Moses told them that Aaron had assumed no office of himself, that God had placed him in the sacred office. {3T 347.1}
Mikor Mózes meghallgatta Kóré szavait, gyötrelem vett rajta erőt, és arcra borult a nép előtt. „És szólt Kórénak és az ő egész gyülekezetének, mondván: Reggel megmutatja az Úr, ki az övé, és ki szent, és kit fogad magához; mert akit magának választott, magához fogadja azt. Ezt cselekedjétek: Vegyetek magatoknak tömjénezőket, Kóré és az ő egész gyülekezete! És tegyetek azokba tüzet, és rakjatok rá füstölő szereket az Úr előtt holnap. És az a férfiú lesz szent, akit kiválaszt az Úr. Sokat tulajdonítotok magatoknak Lévi fiai! És mondta Mózes Kórénak: Halljátok meg, kérlek, Lévi fiai! Avagy keveslitek-e azt, hogy titeket Izráel Istene külön választott Izráel gyülekezetétől, hogy magához fogadjon titeket, hogy szolgáljatok az Úr sátorának szolgálatában, hogy álljatok e gyülekezet előtt és szolgáljatok néki? És hogy magának fogadott téged, és minden atyádfiát, a Lévi fiait teveled, hanem még a papságot is kívánjátok? Azért hát te és a te egész gyülekezeted az Úr ellen gyűltetek össze, mert Áron micsoda, hogy őellene zúgolódtok?” Mózes megmondta nekik, hogy Áron nem tolakodott e tisztre, hanem Isten ruházta rá a szent hivatalt. {3T 347.1}
Dathan and Abiram said: “Is it a small thing that thou hast brought us up out of a land that floweth with milk and honey, to kill us in the wilderness, except thou make thyself altogether a prince over us? Moreover thou hast not brought us into a land that floweth with milk and honey, or given us inheritance of fields and vineyards: wilt thou put out the eyes of these men? we will not come up.” {3T 347.2}
Dátán és Abirám azt felelték: „Avagy nem elég neked, hogy kihoztál egy tejjel-mézzel folyó földről, hogy megölj minket a pusztában, hanem még uralkodni is akarsz rajtunk? Éppen nem tejjel és mézzel folyó földre hoztál minket, sem szántóföldet és szőlőt nem adtál nekünk örökségül. Avagy ki akarod szúrni az emberek szemét? Nem megyünk fel!” {3T 347.2}
They accused Moses of being the cause of their not entering the Promised Land. They said that God had not dealt with them thus, and that He had not said that they should die in the wilderness, and they would never believe that He had said so; it was Moses who had said this, not the Lord; and it was all arranged by Moses never to bring them to the land of Canaan. They spoke of his leading them from a land that flowed with milk and honey. In their blind rebellion they forgot their sufferings in Egypt and the desolating plagues brought upon the land. And they now accuse Moses of bringing them from a good land to kill them in the wilderness, that he might be made rich with their possessions. They inquire of Moses, in an insolent manner, if he thought that none of all the host of Israel were wise enough to understand his motives and discover his imposture, or if he thought they would all submit to have him lead them about like blind men as he pleased, sometimes toward Canaan, then back again toward the Red Sea and Egypt. These words they spoke before the congregation, and they utterly refused any longer to acknowledge the authority of Moses and Aaron. {3T 348.1}
Mózest vádolták, hogy ő az oka, amiért még nem mentek be az ígéret földjére. Azt mondták, hogy nem Isten teszi ezt velük. Nem az Úr mondta, hogy meg kell halni nekik a pusztában, s nem is hiszik, hogy Isten mondta volna. Mózes intézi úgy az ügyeket, hogy sose vigye be őket Kánaán földjére. Arról beszéltek, hogy tejjel mézzel folyó országból hozta ki őket. Elvakult lázongásukban elfelejtették, mit szenvedtek Egyiptomban. El a pusztító csapásokat is, melyek Egyiptomot érték. S most azzal vádolják Mózest, hogy jó országból hozta ki őket, hogy elpusztuljanak a pusztában, hogy aztán ő gazdagodjék meg vagyonukból. Arcátlanul azt kérdezték Mózestől, hogy azt képzeli tán, hogy Izráel egész seregéből senki sem lenne elég okos, hogy átlássa a szándékát, s felismerné álnokságát, vagy azt hiszi tán, hogy mind alávetik magukat, hogy vakként vezesse őket össze-vissza, kénye-kedvére, néha Kánaán irányában, majd vissza a Vörös-tengernek, Egyiptom felé. A gyülekezet előtt ejtették ki e szavakat, és kereken visszautasították, hogy szemernyit is elismerjenek Mózes és Áron hatalmából. {3T 348.1}
Moses was greatly moved at these unjust accusations. He appealed to God before the people whether he had ever acted arbitrarily, and implored Him to be his judge. The people in general were disaffected and influenced by the misrepresentations of Korah. “And Moses said unto Korah, Be thou and all thy company before the Lord, thou, and they, and Aaron, tomorrow: and take every man his censer, and put incense in them, and bring ye before the Lord every man his censer, two hundred and fifty censers; thou also, and Aaron, each of you his censer. And they took every man his censer, and put fire in them, and laid incense thereon, and stood in the door of the tabernacle of the congregation with Moses and Aaron.” {3T 348.2}
Mózes mélyen megrendült az igazságtalan vádak hallatára. A nép előtt Istenhez folyamodott, s kérdezte tőlük, hogy valaha is önkényeskedett-e velük? Istent kérte meg, legyen a bírája. A nép túlnyomó része elhidegült tőle, nem pergett le róluk hatástalanul Kóré csűrése-csavarása. Ezt mondta Kórénak: „Aztán mondta Mózes Kórénak: Te, és a te egész gyülekezeted legyetek az Úr előtt, te és azok, és Áron, holnap. És ki-ki vigye az ő tömjénezőjét, és tegyetek abba füstölő szert, és vigyétek az Úr elé, ki-ki az ő tömjénezőjét, kétszáz és ötven tömjénezőt, te is és Áron is, ki-ki az ő tömjénezőjét. Vették azért ki-ki az ő tömjénezőjét, és tettek abba tüzet, és raktak arra füstölőszert, és megálltak a gyülekezet sátorának nyílása előtt, Mózes is és Áron.” {3T 348.2}
Korah and his company, who in their self-confidence aspired to the priesthood, even took the censers and stood in the door of the tabernacle with Moses. Korah had cherished his envy and rebellion until he was self-deceived, and he really thought that the congregation were a very righteous people and that Moses was a tyrannical ruler, continually dwelling upon the necessity of the congregation's being holy, when there was no need of it, for they were holy. {3T 349.1}
Kóré és elbizakodottan papságra vágyó csoportja, fogták a füstölőket, és Mózessel együtt a szent sátor ajtaja elé álltak. Kóré addig melengette az irigységet és a lázadást, amíg félre nem vezette magát, azt képzelve, hogy a gyülekezet igaz emberekből áll, s hogy Mózes zsarnok fejedelem volt, hiszen egyre csak arról papolt, hogy a gyülekezetnek meg kell szentelődni, bár erre nem volt szükség, hiszen már úgyis szentek voltak. {3T 349.1}
These rebellious ones had flattered the people in general to believe that they were right and that all their troubles arose from Moses, their ruler, who was continually reminding them of their sins. The people thought that if Korah could lead them and encourage them by dwelling upon their righteous acts instead of reminding them of their failures, they would have a very peaceful, prosperous journey, and he would without doubt lead them, not back and forward in the wilderness, but into the Promised Land. They said that it was Moses who had told them that they could not go into the land, and that the Lord had not thus said. {3T 349.2}
A lázongók már előzőleg azzal áltatták a nép túlnyomó részét, hogy semmi hiba bennük, hanem minden bajuk Mózestől, a vezetőjüktől származik, aki soha el nem hagyta felejtetni velük bűneiket. A nép azt gondolta, hogy ha Kóré vezetne, ahelyett, hogy hibáikra emlékeztetné, inkább jócselekedeteik folytonos emlegetésével bátorítaná őket, akkor nagyon békés és eredményes lenne vándorlásuk. Azonfelül Kóré kétségkívül nem fel és alá vezetné őket a pusztában, hanem egyenesen az ígéret földjére. Azt mondták, Mózes határozta el, hogy nem mehetnek be az ígéret földjére, nem pedig az Úr. {3T 349.2}
Korah, in his exalted self-confidence, gathered all the congregation of Israel against Moses and Aaron, “unto the door of the tabernacle of the congregation: and the glory of the Lord appeared unto all the congregation. And the Lord spake unto Moses and unto Aaron, saying, Separate yourselves from among this congregation, that I may consume them in a moment. And they fell upon their faces, and said, O God, the God of the spirits of all flesh, shall one man sin, and wilt Thou be wroth with all the congregation? {3T 349.3}
Kóré elbizakodottan összegyűjtötte Izráel egész közösségét Mózes és Áron ellen a megnyilatkozás sátrának ajtajába. „Kóré pedig összegyűjtötte ellenük az egész gyülekezetet a gyülekezet sátorának nyílásához és megjelent az Úrnak dicsősége az egész gyülekezetnek. És szólt az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván: Váljatok külön e gyülekezettől, hogy megemésszem őket egy szempillantásban. Ők pedig arcukra borultak, és mondták: Isten, minden test lelkének Istene! Nem egy férfiú vétkezett-e, és az egész gyülekezetre haragszol-e? {3T 349.3}
“And the Lord spake unto Moses, saying, Speak unto the congregation, saying, Get you up from about the tabernacle of Korah, Dathan, and Abiram. And Moses rose up and went unto Dathan and Abiram; and the elders of Israel followed him. And he spake unto the congregation, saying, Depart, I pray you, from the tents of these wicked men, and touch nothing of theirs, lest ye be consumed in all their sins. So they gat up from the tabernacle of Korah, Dathan, and Abiram, on every side: and Dathan and Abiram came out, and stood in the door of their tents, and their wives, and their sons, and their little children. And Moses said, Hereby ye shall know that the Lord hath sent me to do all these works; for I have not done them of mine own mind. If these men die the common death of all men, or if they be visited after the visitation of all men, then the Lord hath not sent me. But if the Lord make a new thing, and the earth open her mouth, and swallow them up, with all that appertain unto them, and they go down quick into the pit; then ye shall understand that these men have provoked the Lord.” As Moses ceased speaking, the earth opened, and their tents, and all that pertained unto them, were swallowed up. They went down alive into the pit, the earth closed over them, and they perished from among the congregation. {3T 349.4}
Akkor szól az Úr Mózesnek mondván: Szólj a gyülekezetnek, mondván: Menjetek el Kóré, Dátán és Abirám hajléka mellől köröskörül. Felkelt azért Mózes, és elment Dátán és Abirám felé, követték őt Izráel vénjei. És szólt a gyülekezetnek, mondván: Kérlek, távozzatok el ez istentelen emberek sátorai mellől, és semmit ne illessetek abból, ami az övék, hogy el ne vesszetek az ő bűneik miatt. És elmentek a Kóré, Dátán és Abirám hajléka mellől köröskörül. Dátán pedig és Abirám kimentek, megállván az ő sátoraiknak nyílásánál feleségeikkel, fiaikkal és kisdedjeikkel. Akkor mondta Mózes: Ebből tudjátok meg, hogy az Úr küldött engem, hogy cselekedjem mind e dolgokat, hogy nem magamtól indultam: Ha úgy halnak meg ezek, amint meghal minden más ember, és ha minden más ember büntetése szerint büntettetnek meg ezek, akkor nem az Úr küldött engem. Ha pedig az Úr valami új dolgot cselekszik, és a föld megnyitja az ő száját, és elnyeli őket, és mindazt, ami az övék, és elevenen szállnak alá a pokolba, akkor megismeritek, hogy gyalázták ezek az emberek az Urat.” Alighogy befejezte szavait, máris megnyílt a föld alattuk, s elnyelte őket családjukkal, s azokkal az emberekkel együtt, akik Kóréhoz tartoztak, javaikkal egyetemben. Így szálltak le mindazzal együtt, ami az övék volt, élve a mélységbe, s a föld bezárult felettük. Így tűntek el a közösségből. {3T 349.4}
As the children of Israel heard the cry of the perishing ones, they fled a great distance from them. They knew that they were in a measure guilty, for they had received the accusations against Moses and Aaron, and they were afraid that they would also perish with them. But the judgment of God was not yet finished. A fire came from the cloud of glory and consumed the two hundred and fifty men that offered incense. These were princes; that is, men generally of good judgment and of influence in the congregation, men of renown. They were highly esteemed, and their judgment had often been sought in difficult matters. But they were affected by a wrong influence, and became envious, jealous, and rebellious. They perished not with Korah, Dathan, and Abiram because they were not the first in rebellion. They were first to see the end of the leaders in the rebellion, and have an opportunity to repent of their crime. But they were not reconciled to the destruction of those wicked men, and the wrath of God came upon them and destroyed them also. {3T 350.1}
Mikor Izráel gyermekei meghallották halálordításukat, messze futottak onnét. Tudták, hogy bizonyos fokig ők is bűnösök, mivel teret engedtek a Mózes és Áron ellni vádaknak, azért attól féltek, hogy őket is elnyeli a föld. Isten büntetése ezzel még nem ért véget. Tűz csapott ki a dicsőség felhőjéből, s elemésztette a kétszázötvenet, aki tömjént hozott. Ezek kétszázötvenen fejedelmek voltak, vagyis olyanok, akinek rendszerint helyes ítélőképességük volt, a nép vezetői, híres-neves emberek. Tiszteletben tartották őket, komoly ügyekben is gyakran kikérték tanácsukat. Mégis rossz hatás alá kerültek, irigyek, féltékenyek és lázadók lettek. De mivel nem ők vezették a lázadást, nem a három főbűnössel pusztultak el. A kétszázötven először a lázadás vezetői végveszedelmének volt tanúja, s még alkalmuk lett volna megbánni bűnüket. Ők azonban nem értettek egyet a három gonosz férfi pusztulásával, ezért Isten haragja ellenük fordult, s őket is megemésztette. {3T 350.1}
“And the Lord spake unto Moses, saying, Speak unto Eleazar the son of Aaron the priest, that he take up the censers out of the burning, and scatter thou the fire yonder; for they are hallowed. The censers of these sinners against their own souls, let them make them broad plates for a covering of the altar: for they offered them before the Lord, therefore they are hallowed: and they shall be a sign unto the children of Israel.” {3T 350.2}
„Szólt pedig az Úr Mózesnek mondván: Mondd meg Eleázárnak, Áron főpap fiának, hogy szedje ki a tömjénezőket a tűzből, a tüzet pedig hintsd szét, mert megszenteltettek a tömjénezők, ezeknek tömjénezői, akik a maguk lelke ellen vétkeztek. És csináljanak azokból vékonyra vert lapokat az oltár beborítására. Mivelhogy járultak azokkal az Úr elé, és megszenteltettek, legyenek jegyül Izráel férfijainak.” {3T 350.2}
After this terrible exhibition of God's judgment the people returned to their tents. They were terrified, but not humbled. They had been deeply influenced by the spirit of rebellion and had been flattered by Korah and his company to believe that they were a very good people and that they had been wronged and abused by Moses. Their minds were so thoroughly imbued with the spirit of those who had perished that it was difficult to free themselves from their blind prejudice. If they should admit that Korah and his company were all wicked and Moses righteous, then they would be compelled to receive as the word of God that which they were unwilling to believe, that they should certainly all die in the wilderness. They were not willing to submit to this and tried to believe that it was all an imposture, that Moses had deceived them. The men who had perished had spoken pleasant words to them and had manifested special interest and love for them, and they thought Moses a designing man. They decided that they could not be wrong; that, after all, those men who had perished were good men, and Moses had by some means been the cause of their destruction. {3T 351.1}
Isten büntetésének döbbenetes megnyilvánulása után a nép visszatért sátrába. Bár halálra rémültek, mégsem alázkodtak meg. Mélyen beléjük vette magát a lázadás lelkülete, s Kóré és csoportjának dicsérete, hogy ők nagyon jók, csak Mózes szólja le őket, ő bánik rosszul velük. Annyira áthatotta őket az elpusztult csoport szelleme, hogy nehezen szabadultak elvakultságuktól. Ha elismerik, hogy Kóré és társai gonoszok voltak, Mózes pedig igaz, akkor kénytelenek lennének Isten szavának elfogadni azt, amit sehogy sem akartak hinni, hogy mindnyájan a pusztában fognak elhullani. Ezt nem tudták felfogni, ezért tíz körömmel ragaszkodtak a nézethez, hogy hazugság az egész, Mózes félrevezette őket. Az előbb elpusztultak kellemes szavakat szóltak hozzájuk, megértéssel és szeretettel vették körül őket. Mózesről pedig azt tartották, hogy számító. Arra a következtetésre jutottak, hogy nekik van igazuk, hogy az elpusztultak rendesek voltak, s valami módon Mózes mészárolta le őket. {3T 351.1}
Satan can lead deceived souls to great lengths. He can pervert their judgment, their sight, and their hearing. It was so in the case of the Israelites. “But on the morrow all the congregation of the children of Israel murmured against Moses and against Aaron, saying, Ye have killed the people of the Lord.” The people were disappointed that the matter resulted as it did in favor of Moses and Aaron. The appearance of Korah and his company, all impiously exercising the priests’ office with their censers, struck the people with admiration. They did not see that these men were offering a daring affront to the divine Majesty. When they were destroyed, the people were terrified; but after a short time all came in a tumultuous manner to Moses and Aaron, and charged them with the blood of those who had perished by the hand of God. {3T 351.2}
Az ördög messzire el tudja vezetni a megcsaltakat. Meg tudja rontani mind józan eszüket, mind szemüket, fülüket. Ez történt az izraelitákkal: „Másnap felzúdult Izráel fiainak egész gyülekezete, zúgolódott Mózes es Áron ellen, mondván: Ti öltétek meg az Úr népét.” A nép csalódott volt, hogy az ügy Mózes javára dőlt el. Kóré és csoportjának felvonulása, mikor mind bitorolva végezték a papi tisztséget a füstölőikkel, rajongással töltötte el a népet. Nem vették eszükbe, hogy ezek vakmerően Isten fenségével dacoltak. Mikor megsemmisültek, a népnek inába szállt a bátorsága, de később Mózeshez és Áronhoz siettek, s az Isten kezétől elesettek vérével vádolták őket. {3T 351.2}
“And it came to pass, when the congregation was gathered against Moses and against Aaron, that they looked toward the tabernacle of the congregation: and, behold, the cloud covered it, and the glory of the Lord appeared. And Moses and Aaron came before the tabernacle of the congregation. And the Lord spake unto Moses, saying, Get you up from among this congregation, that I may consume them as in a moment. And they fell upon their faces.” Notwithstanding the rebellion of Israel and their cruel conduct to Moses, he still manifested for them the same interest as before. Falling upon his face before the Lord, he implored Him to spare the people. While thus praying for the Lord to pardon the sins of His people, Moses requested Aaron to make an atonement for their sin while he remained before the Lord, that his prayers might ascend with the incense and be acceptable to God, and that all the congregation might not perish in their rebellion. {3T 352.1}
„Mikor pedig egybegyűlt a gyülekezet Mózes és Áron ellen, akkor fordultak a gyülekezet sátora felé, és íme, befedezte azt a felhő, és megjelent az Úr dicsősége. Mózes azért, és Áron mentek a gyülekezet sátora elé. És szólt az Úr Mózesnek, mondván: Menjetek ki e gyülekezet közül, hogy megemésszem őket, ők pedig orcájukra borultak.” Izráel lázadása és Mózes iránti kegyetlensége ellenére még mindig úgy szívén viselte őket, mint azelőtt. Arcra borult hát az Úr előtt, s kérlelte, hogy kímélje meg a népet. Míg így az Úr előtt könyörgött, hogy bocsássa meg népének bűneit, szólt Áronnak, hogy fedezné el a nép vétkét, míg ő az Úr előtt marad, hogy imája együtt szálljon fel a tömjénfüsttel, és kedves legyen Isten előtt, nehogy az egész gyülekezet elpusztuljon lázadása miatt. {3T 352.1}
“And Moses said unto Aaron, Take a censer, and put fire therein from off the altar, and put on incense, and go quickly unto the congregation, and make an atonement for them: for there is wrath gone out from the Lord; the plague is begun. And Aaron took as Moses commanded, and ran into the midst of the congregation, and, behold, the plague was begun among the people: and he put on incense, and made an atonement for the people. And he stood between the dead and the living; and the plague was stayed. Now they that died in the plague were fourteen thousand and seven hundred, beside them that died about the matter of Korah. And Aaron returned unto Moses unto the door of the tabernacle of the congregation: and the plague was stayed.” {3T 352.2}
„Mondta Mózes Áronnak: Fogd a tömjénezőt, s tégy abba tüzet az oltárról, s rakj rá füstölő szert, és vidd hamar a gyülekezethez, és végezz engesztelést értük, mert kijött az Úrtól a nagy harag, elkezdődött a csapás. Vette azért Áron a tömjénezőt, amint mondta Mózes, és futott a község közé, és íme elkezdődött a csapás a nép között. És füstölő áldozatot tett, és engesztelést szerzett a népnek. És megállt a meghaltak és az élők között, és megszűnt a csapás. Mindazonáltal azoknak száma, akik a vészben meghaltak, tizennégyezer hétszázan, azokon kívül, akik meghaltak a Kóré dolgáért” {3T 352.2}
In the case of Korah, Dathan, and Abiram we have a lesson of warning lest we follow their example. “Neither let us tempt Christ, as some of them also tempted, and were destroyed of serpents. Neither murmur ye, as some of them also murmured, and were destroyed of the destroyer. Now all these things happened unto them for ensamples: and they are written for our admonition, upon whom the ends of the world are come.” {3T 353.1}
Tanulság rejlik Kóré, Dátán és Abirám esetében. Figyelmeztetés, nehogy kövessük példájukat. „Se Krisztust ne kísértsük, amint közülük kísértették némelyek, és elveszének a kígyók miatt. Se pedig ne zúgolódjatok, miképpen őközülük zúgolódtak némelyek, és elvesztek a pusztító által. Mindezek pedig példaképen estek rajtuk. Megírattak a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett.” {3T 353.1}
We have evidence in God's word of the liability of His people to be greatly deceived. There are many instances where what may seem to be a sincere zeal for the honor of God has its origin in leaving the soul unguarded for the enemy to tempt and to impress the mind with a perverted sense of the real state of things. And we may expect just such things in these last days, for Satan is just as busy now as he was in the congregation of Israel. The cruelty and strength of prejudice are not understood. After the congregation had the evidence before their sight of the destruction of these leaders in rebellion, the power of suspicion and distrust which had been let into their souls was not removed. They saw the ground open and the leaders of rebellion go down into the bowels of the earth. This fearful exhibition surely ought to have cured them and led them to the deepest repentance for their abuse of Moses. {3T 353.2}
Isten szavában találjuk a bizonyítékot, hogy népe ki van téve a teljes félrevezetésnek. Sok olyan eset fordul elő, ami Isten becsületéért izzó őszinte lelkesedésnek tűnik ugyan, mégis abból ered, hogy védtelenül hagyja az ember lelkét az ellenség kísértései s az előtt, hogy a dolgok valódi állásának torz változatát lopja az ember gondolatába. Ilyen állapotokat várhatunk az utolsó időkben, mert hiszen az ördög ma is oly serényen ügyeskedik, mint régen Izráel gyülekezetében. Nem érjük fel ésszel az előítélet kegyetlenségét, sem erejét. Még akkor sem tűnt el lelkületükből a gyanakvás és bizalmatlanság hatalma, mikor a gyülekezet tulajdon szemével látta a bizonyítékot, a lázadás vezetőinek pusztulását. Látták megnyílni a földet, s a vezetőket aláhullani a föld gyomrába. E félelmetes látványnak ki kellett volna józanítani, s a legmélyebb bűnbánatra vezetni őket, amiért Mózesre támadtak. {3T 353.2}
Here God gave all Israel an opportunity to see and to feel the sinfulness of their course, which should have led them to repentance and confession. He gave the deceived ones overwhelming evidence that they were sinners and that His servant Moses was right. They had an opportunity to pass one night in reflection upon the fearful visitation of Heaven which they had witnessed. But reason was perverted. Korah had instigated the rebellion, and two hundred and fifty princes had joined him in spreading the disaffection. All the congregation were, to a greater or less degree, affected with the prevailing jealousy, surmisings, and hatred against Moses, which had brought the displeasure of God in a fearfully marked manner. Yet our gracious God shows Himself a God of justice and mercy. He made a distinction between the instigators—the leaders in the rebellion—and those who had been deceived or led by them. He pitied the ignorance and folly of those who had been deceived. {3T 353.3}
Isten itt az egész Izráelnek lehetőséget nyújtott felismerni és megérteni útjuk bűnös voltát, aminek azután bűnbánatra és bűnvallomásra kellett volna vezetni. Az Úr megcáfolhatatlan bizonyítékot nyújtott a félrevezetetteknek, hogy vétkeztek, s Mózesnek van igaza. Alkalmuk nyílt egész éjjel gondolkozni a menny félelmetes büntetésén, melynek tanúi voltak. De romlott volt az érvelésük. Kóré kezdeményezte a lázadást, majd kétszázötven fejedelem csatlakozott hozzá, hogy terjessze az elhidegülést. Jóformán az egész gyülekezetet megfertőzte az uralkodó féltékenység, aljas gyanúsítás, a Mózes elleni gyűlölet, mely megdöbbentő módon rájuk hozta Isten haragját. Kegyelmes Istenünk mégis az igazság és könyörület Istenének mutatkozik. Különbséget tesz a kezdeményezők – a lázadás vezetői –, s azok között, akiket félrevezettek. Megesett a szíve az elámítottak tudatlanságán és dőreségén. {3T 353.3}
God spoke to Moses to bid the congregation leave the tents of the men whom they had chosen in the place of Moses. The very men whose destruction they premeditated were the instruments in the hands of God of saving their lives upon that occasion. Said Moses: “Get you up from about the tabernacle of Korah.” They also were in alarming danger of being destroyed in their sins by the wrath of God, for they were sharers in the crimes of the men to whom they had given their sympathy and with whom they had associated. {3T 354.1}
Isten szólt Mózesnek, hogy távolítsa el a gyülekezetet azok sátraitól, akiket Mózes helyébe választottak. Épp az a két férfi lett az eszköz Isten kezében, hogy ez alkalommal is megmentse életüket, akiknek a pusztulását tervezték. Mózes rájuk parancsolt: „Húzódjatok hátra a Kóré sátra környékéről!” Őket is az a riasztó veszély fenyegette, hogy Isten haragjától megsemmisülnek bűnük miatt, mert hisz ők is részesek voltak azok bűntetteiben, akikkel egyetértettek, akikkel összefogtak. {3T 354.1}
If while Moses was trying the test before the congregation of Israel, those who had started the rebellion had repented and sought the forgiveness of God and of His injured servant, the vengeance of God would even then have been stayed. But there in their tents boldly stood Korah, the instigator of the rebellion, and his sympathizers, as if in defiance of God's wrath, as though God had never wrought through His servant Moses. And much less did these rebellious ones act as though they had been so recently honored of God by being brought with Moses almost directly into His presence, and beholding His unsurpassed glory. These men saw Moses come down from the mount after he had received the second tables of stone and while his face was so resplendent with the glory of God that the people would not approach him, but fled from him. He called to them, but they seemed terrified. He presented the tables of stone and said: I pleaded in your behalf and have turned the wrath of God from you. I urged that, if God must forsake and destroy His congregation, my name might also be blotted from His book. Lo, He has answered me, and these tables of stone that I hold in my hand are the pledge given me of His reconciliation with His people. {3T 354.2}
Ha amíg Mózes Izráel előtt a kivizsgálást folytatta, a lázadás vezetői bűnbánatot tartottak volna, s keresték volna Isten és megbántott szolgáinak bocsánatát, akkor Isten bosszúállása e késői percben is megtorpant volna. De Kóré, a lázadás kezdeményezője, s támogatói dacosan álltak sátraikban, mintha szembeszegülnének Isten haragjával, mintha Isten soha semmit sem tett volna szolgája, Mózes által. S a többi lázadó még kevésbé viselkedett úgy, mint akiket alig néhány napja az a kitüntetés ért, hogy Mózessel együtt csaknem Isten jelenlétében álltak, s tanúi voltak felülmúlhatatlan dicsőségének. Látták Mózest, mikor lejött a csúcsról, miután megkapta a második pár kőtáblát, látták, hogy olyan ragyogó volt az arca Isten dicsőségétől, hogy a nép nem tudott közeledni hozzá, hanem elfutott előle. Mózes utánuk kiáltott, de a népet rémület szállta meg. Megmutatta nekik a két kőtáblát, s így szólt: Könyörögtem értetek, és elhárítottam rólatok Isten haragját. Azt kértem, hogy ha Isten kénytelen elhagyni és elpusztítani e gyülekezetet, az én nevemet is törölje könyvéből. Ez a két kőtábla, melyet a kezemben tartok, az ígéret, melyet adott nekem, hogy megbékél népével. {3T 354.2}
The people perceive that it is the voice of Moses; that, although he is transformed and glorified, he is Moses yet. They tell him that they cannot look into his face, for the radiant light in his countenance is exceedingly painful to them. His face is like the sun; they cannot look upon it. When Moses finds out the difficulty, he covers his face with a veil. He does not plead that the light and glory upon his face is the reflection of God's glory that He placed upon him, and that the people must bear it; but he covers his glory. The sinfulness of the people make it painful to behold his glorified face. So will it be when the saints of God are glorified just previous to the second appearing of our Lord. The wicked will retire and shrink away from the sight, for the glory in the countenances of the saints will pain them. But all this glory upon Moses, all this divine stamp seen upon God's humble servant, is forgotten. {3T 354.3}
A nép hallja, hogy Mózes hangja szól, hogy bár megváltozott, noha megdicsőült, mégis Mózes az. Megmondják neki, hogy nem tudnak arcába tekinteni, mert arca ragyogásától megfájdul a szemük. Olyan az arca, mint a napé, nem lehet belenézni. Mikor Mózes megérti, hogy mi a bajuk, kendővel takarja el arcát. Nem magyarázkodik, hogy arcának fénye és ragyogása Isten dicsőségének tükröződése, melyet ráhelyezett, s hogy a népnek el kell azt viselni, hanem eltakarja a dicsőséget. Azért volt nekik fájdalmas rátekinteni, mert bűnösök voltak. Így lesz ez akkor is, mikor közvetlenül Urunk második megjelenése előtt Isten szentjei megdicsőülnek. A gonoszok elfutnak és visszahőkölnek a látvány előtt, mert a szentek arcának ragyogása fájdalmat okoz nekik. Ám a Mózesen tükröződő dicsőség – Isten látható pecsétje szolgáján – feledve most. {3T 354.3}
The Hebrews had an opportunity to reflect upon the scene that they had witnessed in the visitation of God's wrath upon the most prominent ones in this great rebellion. The goodness and mercy of God were displayed in not completely exterminating this ungrateful people when His wrath was kindled against the most responsible ones. He gave the congregation who had permitted themselves to be deceived, space for repentance. The fact that the Lord, their invisible Leader, showed so much long-suffering and mercy in this instance is distinctly recorded as evidence of His willingness to forgive the most grievous offenders when they have a sense of their sin and return unto Him with repentance and humiliation. The congregation had been arrested in their presumptuous course by the display of the Lord's vengeance; but they were not convinced that they were great sinners against Him, deserving His wrath for their rebellious course. {3T 355.1}
A zsidók előtt lehetőség nyílt elgondolkozni azon, aminek szemtanúi voltak, hogy Isten haragja sújtotta a lázadás legfőbb szervezőit. Isten jósága és kegyelme most is megnyilvánult, hogy nem törölte el teljesen a hálátlan népet, mikor haragja a legfelelősebbek ellen támadt. Időt adott a megtérésre a gyülekezetnek, mely hagyta, hogy félrevezessék. Az Úr, láthatatlan vezetőjük, ez esetben annyira hosszútűrő és kegyelmes volt, ami félreérthetetlenül kiviláglik, hogy kész lett volna megbocsátani a legsúlyosabb vétkezőknek is, ha átérezték volna bűnüket, s ha bűnbánattal és alázattal visszatértek volna hozzá. {3T 355.1}
It is hardly possible for men to offer a greater insult to God than to despise and reject the instrumentalities that He has appointed to lead them. They had not only done this, but had purposed to put both Moses and Aaron to death. These men fled from the tents of Korah, Dathan, and Abiram through fear of destruction; but their rebellion was not cured. They were not in grief and despair because of their guilt. They felt not the effect of an awakened, convicted conscience because they had abused their most precious privileges and sinned against light and knowledge. We may here learn precious lessons of the long-suffering of Jesus, the Angel who went before the Hebrews in the wilderness. {3T 355.2}
Az Úr bosszújának kitörése megtorpantotta a gyülekezetet istenkísértő ösvényén, mégsem győződtek meg lelkükben, hogy súlyos bűnt követtek el ellene, hogy lázongásukért ők is megérdemelnék haragját. Az emberek aligha sérthetnék meg jobban Istent, mint hogy megvetik és visszautasítják a vezetőket, akiket ő rendelt vezetésükre. S ők nemcsak ezt követték el, hanem meg akarták ölni Mózest és Áront. Ezek elfutottak ugyan Kóré, Dátán és Abirám sátorától, mert féltek a haláltól, mégsem gyógyultak ki lázadásukból. Nem bűnük miatt gyászoltak és rettegtek. Nem a felébredt s meggyőzött lelkiismeret hajtotta őket, amiért visszaéltek legbecsesebb előjogukkal, amiért vétkeztek a világosság s a nyilvánvaló ismeretek ellen. Mi is értékes leckéket tanulhatunk meg Jézus hosszútűréséből, hisz ő volt az angyal, aki a pusztában a zsidók előtt járt. {3T 355.2}
Their invisible Leader would save them from a disgraceful destruction. Forgiveness lingers for them. It is possible for them to find pardon if they will even now repent. The vengeance of God has now come near to them and appealed to them to repent. A special, irresistible interference from heaven has arrested their presumptuous rebellion. If they now respond to the interposition of God's providence they may be saved. But the repentance and humiliation of the congregation must be proportionate to their transgression. The revelation of the signal power of God has placed them beyond uncertainty. They may have a knowledge of the true position and holy calling of Moses and Aaron if they will accept it. But their neglect to regard the evidences that God had given them was fatal. They did not realize the importance of immediate action on their part to seek pardon of God for their grievous sins. {3T 356.1}
Láthatatlan vezetőjük szeretné megmenteni őket a szégyenteljes pusztulástól. A megbocsátás még mindig várakozik rájuk. Ha most megtérnek, még mindig bűnbocsánatot találhatnak. Isten bosszúja ugyan közel ért hozzájuk, de felszólította őket a bűnbánatra. A mennyből jövő rendkívüli beavatkozás megtorpantotta Isten elleni lázadásukat. Ha most hallgatnak Isten gondviselésének beavatkozására, még megmenekülhetnek, hanem a gyülekezet bűnbánatának és megalázkodásának arányban kell állnia vétkükkel. Isten hatalmának megdöbbentő beavatkozása kibillentette őket a bizonytalanságból. Most már megismerhették volna Mózes és Áron tényleges helyzetét és szent elhívatását, ha hajlandók lettek volna, de az Isten által nyújtott bizonyíték semmibevétele végzetesnek bizonyult. Nem értették meg, mily fontos megtenniük az első lépést, hogy Isten bocsánatát keressék súlyos bűneikre. {3T 356.1}
That night of probation to the Hebrews was not passed by them in confessing and repenting of their sins, but in devising some way to resist the evidences which showed them to be the greatest of sinners. They still cherished their jealous hatred of the men of God's appointment and strengthened themselves in their mad course of resisting the authority of Moses and Aaron. Satan was at hand to pervert the judgment and lead them blindfolded to destruction. Their minds had been most thoroughly poisoned with disaffection, and they had the matter fixed beyond a question in their minds that Moses and Aaron were wicked men, and that they were responsible for the death of Korah, Dathan, and Abiram, who they thought would have been the saviors of the Hebrews by bringing in a better order of things, where praise would take the place of reproof, and peace the place of anxiety and conflict. {3T 356.2}
A zsidóknak engedélyezett próbaidő éjjelét nem töltötték bűnvallomással és bűnbánattal, hanem törték fejüket, miként szegülhetnének szembe a bizonyítékokkal, melyek bűnösöknek nyilvánították őket. Még mindig melengették magukban az Isten megbízott két férfija elleni gyűlöletüket, még mindig csak eszeveszett viselkedésükkel erősítették magukat Mózes és Áron elleni szembeszegülésre. Az ördög kéznél volt megrontani értelmüket, s bekötött szemmel vezetni őket a pusztulásba. Az elhidegülés megmérgezte értelmüket, ezért kételkedés nélkül megállapították, hogy Mózes és Áron gonosz emberek, hogy ők felelősek Kóré, Dátán és Abirám haláláért, akikről azt gondolták, hogy a zsidók szabadítói lesznek, mert jobb rendszert vezetnek be, ahol dicséret váltja fel a dorgálást, és béke az aggodalom s viszály helyét. {3T 356.2}
The day before, all Israel had fled in alarm at the cry of the doomed sinners who went down into the pit; for they said: “Lest the earth swallow us up also.” “But on the morrow all the congregation of the children of Israel murmured against Moses and against Aaron, saying, Ye have killed the people of the Lord.” In their indignation they were prepared to lay violent hands upon the men of God's appointment, who they believed had done a great wrong in killing those who were good and holy. {3T 357.1}
Előző nap egész Izráel rémülten szétfutott az elkárhozottak ordítása miatt, akiket elnyelt a föld, mert azt mondták: Nehogy bennünket is elnyeljen a föld. „Másnap felzúdult Izráel egész gyülekezete Mózes ellen és Áron ellen, mondván: Ti öltétek meg az Úrnak népét!” Felháborodásukban készek voltak kezet emelni Isten két megbízottja ellen, mert szerintük súlyos gonoszságot követtek el, mikor megölték azokat, akik szerintük jók és szentek voltak. {3T 357.1}
But the Lord's presence is manifested in His glory over the tabernacle, and rebellious Israel are arrested in their mad, presumptuous course. The voice of the Lord from His terrible glory now speaks to Moses and Aaron in the same words which they were the day before commanded to address to the congregation of Israel: “Get you up from among this congregation, that I may consume them as in a moment.” {3T 357.2}
De az Úr jelenléte megnyilvánult – dicsősége felragyogott a szent sátornál, s a lázongó Izráel megtorpant eszeveszett, istenkísértő útján. A rettenetes dicsőségből az Úr szólta Mózesnek és Áronnak egyazon szavakat, melyeket nekik kellett előző nap Izráel. gyülekezetéhez intézni: „Menjetek ki e gyülekezet közül, hogy megemésszem őket egy szempillantásban!” {3T 357.2}
Here we find a striking exhibition of the blindness that will compass human minds that turn from light and evidence. Here we see the strength of settled rebellion, and how difficult it is to be subdued. Surely the Hebrews had had the most convincing evidence in the destruction of the men who had deceived them; but they still stood forth boldly and defiantly, and accused Moses and Aaron of killing good and holy men. “For rebellion is as the sin of witchcraft, and stubbornness is as iniquity and idolatry.” {3T 357.3}
Szembeszökőn bizonyítja ez a vakságot, mely hatalmába veszi azok gondolkodását, akik hátat fordítanak a világosságnak és a bizonyítéknak. Látjuk a lázadás hatalmát, s hogy mily nehéz abból megszabadulni. A zsidók előtt kétségkívül meggyőző bizonyíték állt, mikor félrevezetőik meghaltak, ők mégis szemtelenül és merészen kiálltak azzal vádolni Mózest és Áront, hogy ők ölték meg a jó és szent férfiakat. „Mert mint a varázslásnak bűne, olyan az engedetlenség, és bálványozás és bálványimádás az ellenszegülés.” {3T 357.3}
Moses did not feel the guilt of sin and did not hasten away at the word of the Lord and leave the congregation to perish, as the Hebrews had fled from the tents of Korah, Dathan, and Abiram the day before. Moses lingered; for he could not consent to give up all that vast multitude to perish, although he knew that they deserved the vengeance of God for their persistent rebellion. He prostrated himself before God because the people felt no necessity for humiliation; he mediated for them because they felt no need of interceding in their own behalf. {3T 357.4}
Mózes nem érezte magán a bűn súlyát, ezért nem sietett el az Úr szavára, nem hagyta úgy pusztulni a közösséget, mint ahogy előző nap a zsidók menekültek Kóré, Dátán és Abirám sátrától. Ott maradt, mert nem bírt belenyugodni, hogy pusztulni hagyja a roppant sokaságot, ha jól tudta is, hogy megérdemlik Isten büntetését, amiért egyre lázadoztak ellene. Mivel a nép nem tartotta szükségesnek megalázni magát, ő borult arcra Isten előtt, ő járt közben értük, mert a nép nem vélte szükségesnek közbenjárni magáért. {3T 357.4}
Moses here typifies Christ. At this critical time Moses manifested the True Shepherd's interest for the flock of His care. He pleaded that the wrath of an offended God might not utterly destroy the people of His choice. And by his intercession he held back the arm of vengeance, that a full end was not made of disobedient, rebellious Israel. He directed Aaron what course to pursue in that terrible crisis when the wrath of God had gone forth and the plague had begun. Aaron stood with his censer, waving it before the Lord, while the intercessions of Moses ascended with the smoke of the incense. Moses dared not cease his entreaties. He took hold of the strength of the Angel, as did Jacob in his wrestling, and like Jacob he prevailed. Aaron was standing between the living and the dead when the gracious answer came: I have heard thy prayer, I will not consume utterly. The very men whom the congregation despised and would have put to death were the ones to plead in their behalf that the avenging sword of God might be sheathed and sinful Israel spared. {3T 358.1}
Mózes ezzel Krisztus előképévé vált. A válságos időpontban az igaz pásztor szívén viseli a gondjaira bízott nyáj sorsát. Könyörgött, hogy a megbántott Isten haragja ne pusztítsa el teljesen választott népét. S e közbenjárással lefogta a bosszú karját, ezért nem lett teljesen vége az engedetlen, lázongó Izráelnek. Megmondta Áronnak, mit tegyen a borzalmas válságban, mikor Isten haragja útjára indult, mikor a pusztulás kezdetét vette. Áron közéjük futott füstölőjével, azt lóbálta az Úr előtt, s Mózes közbenjárása az illatos füsttel szállt az égre. Mózes nem merte abbahagyni könyörgését. Megragadta az Angyal erejét, mint Jákob, mikor vele küzdött, s akár Jákob, ő is győzelmet aratott. Áron az elevenek és a holtak közt állt, mikor megjött a kegyelmes válasz: Hallottam imádat, nem pusztítom el őket teljesen. Épp az a két férfi, akit a gyülekezet elvetett, s meg akart ölni, könyörgött a gyülekezetért, hogy Isten bosszúálló kardja nyugodjék meg, hagyja életben a bűnös Izráelt. {3T 358.1}
The apostle Paul plainly states that the experience of the Israelites in their travels has been recorded for the benefit of those living in this age of the world, those upon whom the ends of the world are come. We do not consider that our dangers are any less than those of the Hebrews, but greater. There will be temptations to jealousies and murmurings, and there will be outspoken rebellion, as are recorded of ancient Israel. There will ever be a spirit to rise up against the reproof of sins and wrongs. But shall the voice of reproof be hushed because of this? If so, we shall be in no better situation than are the various denominations in our land who are afraid to touch the errors and prevailing sins of the people. {3T 358.2}
Pál apostol egyértelműen kijelenti, hogy az izraeliták pusztában viselt dolgait azok javára jegyezték fel, akik a mai időkben élnek, akikhez a világ vége elérkezett. Ne gondoljuk, hogy a minket fenyegető veszély csekélyebb lenne, mint a zsidóké, hanem még súlyosabb. Olyan kísértések állnak elő, hogy irigység és panasz üsse fel a fejét. Nyílt lázadás is lesz, csakúgy, mint az ősi Izráel történetében olvassuk. Mindig élni fog a lelkület, hogy lázadjunk fel a bűn és a gonoszságok megrovása ellen. Elhallgasson talán emiatt az intő szó? Ha ez következik be, nekünk sem lesz kedvezőbb helyzetünk, mint más felekezeteké, akik félnek felemelni szavukat a nép tévelygései, bűnei ellen. {3T 358.2}
Those whom God has set apart as ministers of righteousness have solemn responsibilities laid upon them to reprove the sins of the people. Paul commanded Titus: “These things speak, and exhort, and rebuke with all authority. Let no man despise thee.” There are ever those who will despise the one who dares to reprove sin; but there are times when reproof must be given. Paul directs Titus to rebuke a certain class sharply, that they may be sound in the faith. Men and women who, with their different organizations, are brought together in church capacity have peculiarities and faults. As these are developed, they will require reproof. If those who are placed in important positions never reproved, never rebuked, there would soon be a demoralized condition of things that would greatly dishonor God. But how shall the reproof be given? Let the apostle answer: “With all long-suffering and doctrine.” Principle should be brought to bear upon the one who needs reproof, but never should the wrongs of God's people be passed by indifferently. {3T 358.3}
Akiket Isten az igaz tettek szolgáinak különített el, azokra súlyos felelősségeket hárított, hogy intsék meg a nép bűneit. Pál utasította Tituszt: „Ezeket szóld, ints és feddj, teljes méltósággal, senki téged meg ne vessen.” Mindig akadnak, akik megvetik azt, aki meg meri inteni a bűnöst, mégis van idő, mikor feltétlenül intenünk kell. Pál utasítja Tituszt, hogy keményen feddjen meg egy csoportot, hogy hit dolgában épek legyenek. A férfiak és a nők, akik más-más jellemükkel gyülekezetbe tömörülnek, sajátos vonásokkal és hibákkal terheltek. Amikor e hibák kifejlődnek, akkor jön el az intés ideje. Ha a fontos tisztségek betöltői sosem intenének, sosem rónának meg, rövidesen olyan szétzüllött állapotokhoz érkeznének, mely szégyent hozna Istenre. Hogyan kell intenünk? Feleljen erre az apostol: „Teljes béketűréssel és tanítással.” Az elvet az intésre szoruló szeme elé kell állítani, és sose menjünk el közömbösen Isten népe helytelenségei mellett. {3T 358.3}
There will be men and women who despise reproof and whose feelings will ever rise up against it. It is not pleasant to be told of our wrongs. In almost every case where reproof is necessary, there will be some who entirely overlook the fact that the Spirit of the Lord has been grieved and His cause reproached. These will pity those who deserved reproof, because personal feelings have been hurt. All this unsanctified sympathy places the sympathizers where they are sharers in the guilt of the one reproved. In nine cases out of ten if the one reproved had been left under a sense of his wrongs, he might have been helped to see them and thereby have been reformed. But meddlesome, unsanctified sympathizers place altogether a wrong construction upon the motives of the reprover and the nature of the reproof given, and by sympathizing with the one reproved lead him to feel that he has been really abused; and his feelings rise up in rebellion against the one who has only done his duty. Those who faithfully discharge their unpleasant duties under a sense of their accountability to God will receive His blessing. God requires His servants to be always in earnest to do His will. In the apostle's charge to Timothy he exhorts him to “preach the word; be instant in season, out of season; reprove, rebuke, exhort with all long-suffering and doctrine.” {3T 359.1}
Akadnak, akik megvetik a feddést, s akik érzülete mindig fellázad az intés ellen. Nem kellemes, ha fejünkre olvassák hibáinkat. Csaknem minden szükséges intés esetén akad, aki elfeledkezik arról, hogy a hiba elkövetője megszomorította Isten Lelkét, őrá hozott szégyent. A feddést érdemlőket sajnálják, mert a feddők megbántották a hibák elkövetőinek érzékenységét. A meg nem szentelt szánakozás oda helyezi a szánakozókat, ahol ők is vétkesek a megintettek bűnében. Tíz közül kilenc esetben, ha a megróttat meghagynák hibái tudatával, segítenének neki felismerni vétkeiket, s jó útra térni. Ám a kotnyeles, szentségtelen szánakozók helytelen indítékot tulajdonítanak az intőnek és intésnek, s a megintett feletti sajnálkozás azt az érzést kelti a megróttban, hogy igazságtalanság érte, ezért érzései az ellen borzolódnak, aki csak kötelességét teljesítette. Akik hűen eleget tesznek kellemetlen kötelességeiknek, mert átérzik Isten iránti felelősségüket, az Úr áldásában fognak részesülni. Isten elvárja szolgáitól, hogy mindenkor lelkiismeretesen teljesítsék akaratát. Az apostol, Titusz megbízatását közölve, lelkére köti, hogy hirdesse az Igét. Álljon elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Intsen, kérleljen, buzdítson nagy türelemmel és hozzáértéssel. {3T 359.1}
The Hebrews were not willing to submit to the directions and restrictions of the Lord. They simply wanted their own way, to follow the leadings of their own mind, and be controlled by their own judgment. Could they have been left free to do this, no complaints would have been made of Moses; but they were restless under restraint. {3T 360.1}
God would have His people disciplined and brought into harmony of action, that they may see eye to eye and be of the same mind and of the same judgment. In order to bring about this state of things, there is much to be done. The carnal heart must be subdued and transformed. God designs that there shall ever be a living testimony in the church. It will be necessary to reprove and exhort, and some will need to be rebuked sharply, as the case demands. We hear the plea: “Oh, I am so sensitive, I cannot bear the least reflection!” If these persons would state the case correctly, they would say: “I am so self-willed, so self-sufficient, so proud-spirited, that I will not be dictated to; I will not be reproved. I claim the right of individual judgment; I have a right to believe and talk as I please.” The Lord would not have us yield up our individuality. But what man is a proper judge of how far this matter of individual independence should be carried? {3T 360.2}
Isten azt akarja, hogy népe fegyelmezett legyen, egy akarattal cselekedve. Azt akarja, hogy megértsék egymást, hogy fogjanak össze egyazon elvben, egyazon felfogásban. Az ilyen állapot eléréséhez sokat kell még tennünk. Le kell csillapítanunk, át kell alakítanunk gonosz szívünket. Isten terve, hogy az élő bizonyságtevés mindig ott legyen a gyülekezetben. Mindig szükség lesz feddeni, inteni, némelyeket szigorúan meg is kell dorgálni, amint a helyzet megköveteli. Halljuk a kifogást: Jaj, érzékeny vagyok, a legenyhébb helytelenítést sem viselem el. De ha tárgyilagosan szólnának, ezt mondanák: Annyira beképzelt, büszke, önfejű vagyok, hogy nem tűröm, hogy megfeddjenek. Jogot formálok az egyéni felfogásra. Jogom van azt hinni, azt mondani, ami nekem tetszik. Az Úr nem akarja, hogy feladjuk egyéniségünket. S ki lehetne alkalmas bíró, hogy mennyire terjedhet az egyéni függetlenség? {3T 360.2}
Peter exhorts his brethren: “Likewise, ye younger, submit yourselves unto the elder. Yea, all of you be subject one to another, and be clothed with humility: for God resisteth the proud, and giveth grace to the humble.” The apostle Paul also exhorts his Philippian brethren to unity and humility: “If there be therefore any consolation in Christ, if any comfort of love, if any fellowship of the Spirit, if any bowels and mercies, fulfill ye my joy, that ye be like-minded, having the same love, being of one accord, of one mind. Let nothing be done through strife or vainglory; but in lowliness of mind let each esteem other better than themselves. Look not every man on his own things, but every man also on the things of others. Let this mind be in you, which was also in Christ Jesus.” Again Paul exhorts his brethren: “Let love be without dissimulation. Abhor that which is evil; cleave to that which is good. Be kindly affectioned one to another with brotherly love; in honor preferring one another.” In writing to the Ephesians he says: “Submitting yourselves one to another in the fear of God.” {3T 360.3}
Péter inti testvéreit: „Hasonlatosképpen ti ifjabbak engedelmeskedjetek a véneknek, mindnyájan pedig egymásnak engedelmeskedvén, az alázatosságot öltsétek fel, mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.” Pál apostol egységre inti filippi-i testvéreit. „Ha annakokáért helye van Krisztusban az intésnek, ha helye van a szeretet vigasztalásának, ha helye van a lélekben való közösségnek, ha helye van a szívnek és a könyörgésnek. Teljesítsétek be az én örömömet, hogy egyenlő indulattal legyetek, ugyanazon szeretettel viseltetvén, egy érzésben, ugyanazon indulattal lévén. Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbnek tartván ti magatoknál. Ne nézze ki-ki a mag hasznát, hanem mindenki a másokét is. Annakokáért az az indulat [lelkület] legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is.” Ismét Pál inti testvéreit: „A szeretet képmutatás nélkül való legyen. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz. Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymás megelőzők legyetek.” {3T 360.3}
The history of the Israelites presents before us the great danger of deception. Many do not have a sense of the sinfulness of their own natures nor of the grace of forgiveness. They are in nature's darkness, subject to temptations and to great deception. They are far from God; yet they take great satisfaction in their lives, when their conduct is abhorred of God. This class will ever be at war with the leadings of the Spirit of God, especially with reproof. They do not wish to be disturbed. Occasionally they have selfish fears and good purposes, and sometimes anxious thoughts and convictions; but they have not a depth of experience, because they are not riveted to the eternal Rock. This class never see the necessity of the plain testimony. Sin does not appear so exceedingly sinful to them for the very reason that they are not walking in the light as Christ is in the light. {3T 361.1}
Az izraeliták története az önámítás súlyos veszélyére tanít. Sokan nem látják mely igen bűnös a természetük, s nem értik meg a megbocsátás kegyességét. Természetük sötétjében élnek, kísértéseknek és súlyos ámításoknak kitéve. Bár távol állnak Istentől, mégis elégedettek az életükkel, noha Isten borzad a viselkedésüktől. Ezek mindig harcban állnak Isten Lelke vezetésével, különösen a feddéssel. Nem szeretik, ha zavarják őket. Időnként önzésből fakadó félelem és jó szándék tör rájuk, máskor aggályos gondolatok és meggyőződések, mégsem élnek elég mély lelki életet, mert nem rögzítették magukat az örök kősziklához. Sosem látják be, hogy szükség van a szókimondó bizonyságtételre. A bűn nem tűnik előttük undorítónak, mert nem járnak a világosságban, amint Krisztus a világosságban van. {3T 361.1}
There is still another class who have had great light and special conviction, and a genuine experience in the workings of the Spirit of God; but the manifold temptations of Satan have overcome them. They do not appreciate the light that God has given them. They do not heed the warnings and reproofs from the Spirit of God. They are under condemnation. These will ever be at variance with the straight testimony because it condemns them. {3T 361.2}
További csoportot alkotnak azok, akik nagy világosságot, rendkívüli meggyőződést, s Isten Lelke munkálkodásainak valódi élményét nyerték, az ördög sokágú kísértése mégis legyőzte őket. Nem becsülik meg a világosságot, melyet Isten nyújtott nekik. Nem hallgatnak Isten Lelkének figyelmeztetéseire és intéseire, ítélet alatt állnak. Sosem értenek egyet a köntörfalazás nélküli bizonyságtevéssel, mert elítéli őket. {3T 361.2}
God designs that His people shall be a unit, that they shall see eye to eye and be of the same mind and of the same judgment. This cannot be accomplished without a clear, pointed, living testimony in the church. The prayer of Christ was that His disciples might be one as He was one with His Father. “Neither pray I for these alone, but for them also which shall believe on Me through their word; that they all may be one; as Thou, Father, art in Me, and I in Thee, that they also may be one in Us: that the world may believe that Thou hast sent Me. And the glory which Thou gavest Me I have given them; that they may be one, even as We are one: I in them, and Thou in Me, that they may be made perfect in one; and that the world may know that Thou hast sent Me, and hast loved them, as Thou hast loved Me.” {3T 361.3}
Isten azt akarja, hogy népe legyen egységes, értsék meg egymást, forrjanak össze egyazon elvben, egyazon felfogásban. Ezt lehetetlen elérni, ha nincs a gyülekezetben világos, éles, életerős bizonyságtevés. Az volt a Krisztus imája, hogy tanítványai legyenek egyek, amint ő is egy az Atyával. „De nemcsak értük könyörgök, hanem azokért is, akik szavukra hinni fognak bennem. Legyenek mindnyájan egyek, amint te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy legyenek egyek ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Én átadtam nekik a dicsőséget, amit nekem adtál, hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk. Én őbennük, te énbennem, hogy így tökéletesen egyek legyenek ők is. Ismerje meg ebből a világ, hogy te küldtél engem, és hogy szereted őket, amint engem szerettél.” {3T 361.3}
