After spending some time in ministry at Antioch, Paul proposed to his fellow worker that they set forth on another missionary journey. “Let us go again,” he said to Barnabas, “and visit our brethren in every city where we have preached the word of the Lord, and see how they do.” {AA 201.1}
Miután Pál hosszabb időt töltött már Antiókhiában az ige szolgálatában, javasolta munkatársának, hogy újabb misszióútra induljanak. „Visszatérve most” – így szólt Barnabáshoz –, „látogassuk meg a mi atyánkfiait minden városban, melyben hirdettük az Úrnak igéjét, hogyan vannak.” (Ap. csel. 15:36) {AA 201.1}
Both Paul and Barnabas had a tender regard for those who had recently accepted the gospel message under their ministry, and they longed to see them once more. This solicitude Paul never lost. Even when in distant mission fields, far from the scene of his earlier labors, he continued to bear upon his heart the burden of urging these converts to remain faithful, “perfecting holiness in the fear of God.” 2 Corinthians 7:1. Constantly he tried to help them to become self-reliant, growing Christians, strong in faith, ardent in zeal, and wholehearted in their consecration to God and to the work of advancing His kingdom. {AA 201.2}
Pál és Barnabás szívükön viselték mindazok jólétét, akik munkálkodásuk következtében nemrég fogadták el az evangéliumi igazságot; vágyakoztak tehát viszontlátni őket. Pál mindvégig megtartotta a résztvevő gondoskodás jó vonását. Még akkor is, ha előbbi munkahelyeitől távoli misszióterületeken tartózkodott, állandóan szívén hordozta őket, hogy hűségesek maradjanak továbbra is, „istenfélelemben vivén véghez megszentelődésüket” (II. Kor. 7:1). Igyekezett állandóan segítségükre lenni, hogy önálló és folytonosan fejlődő keresztények legyenek, akik a hitben megerősödve és buzgóságtól égve, egész szívvel szentelik életüket Istennek és országa fellendítésének. {AA 201.2}
Barnabas was ready to go with Paul, but wished to take with them Mark, who had again decided to devote himself to the ministry. To this Paul objected. He “thought not good to take ... with them” one who during their first missionary journey had left them in a time of need. He was not inclined to excuse Mark's weakness in deserting the work for the safety and comforts of home. He urged that one with so little stamina was unfitted for a work requiring patience, self-denial, bravery, devotion, faith, and a willingness to sacrifice, if need be, even life itself. So sharp was the contention that Paul and Barnabas separated, the latter following out his convictions and taking Mark with him. “So Barnabas took Mark, and sailed unto Cyprus; and Paul chose Silas, and departed, being recommended by the brethren unto the grace of God.” {AA 202.1}
Barnabás kész volt Pállal útra kelni, azonban azt kívánta, hogy vigyék magukkal Márkot is, aki újból elhatározta, hogy életét az Úr szolgálatára szenteli. Pál ez ellen tiltakozott. „Azt tartá méltónak, hogy ne vegyék maguk mellé azt”, aki első misszióútjukon, a szükségben elhagyta őket. Nem volt hajlandó elnézni Márk gyöngeségét, aki a reá váró otthoni biztonság és kényelem kedvéért munkáját otthagyta. Hangsúlyozta, hogy olyan ember, akinek kevés a kitartása, alkalmatlan olyan munkára, amely türelmet, önmegtagadást, bátorságot, odaadást, hitet, áldozatkészséget, sőt szükség esetén még az életet is igényli. Pál és Barnabás itt olyan éles ellentétbe kerültek egymással, hogy szétváltak. Barnabás, meggyőződéséhez híven, Márkot vette maga mellé és „elhajózék Cziprusba; Pál pedig Silást választva maga mellé, elméne, az Isten kegyelmére bízatván az atyafiaktól.” (Ap. csel. 15:39–40) {AA 202.1}
Journeying through Syria and Cilicia, where they strengthened the church, Paul and Silas at length reached Derbe and Lystra in the province of Lycaonia. It was at Lystra that Paul had been stoned, yet we find him again on the scene of his former danger. He was anxious to see how those who through his labors had accepted the gospel were enduring the test of trial. He was not disappointed, for he found that the Lystrian believers had remained firm in the face of violent opposition. {AA 202.2}
Pál és Silás keresztülutaztak Szírián és Czilicián, ahol erősítették a gyülekezeteket és végül Derbébe, majd Listrába érkeztek. Listrában kövezték meg múltkor Pált; és mégis újból láthatjuk őt az előbbi veszély színhelyén. Vágyakozott megtudni, hogy azok, akik munkálkodása következtében fogadták el az evangéliumot, miként állták ki a próbák iskoláját. Nem csalódott, mert úgy tapasztalta, hogy a listrai hívők a heves ellenállás dacára is kitartottak. {AA 202.2}
Here Paul again met Timothy, who had witnessed his sufferings at the close of his first visit to Lystra and upon whose mind the impression then made had deepened with the passing of time until he was convinced that it was his duty to give himself fully to the work of the ministry. His heart was knit with the heart of Paul, and he longed to share the apostle's labors by assisting as the way might open. {AA 202.3}
Itt találkozott Pál újból Timótheussal, aki tanúja volt a Listrában tett első látogatása alkalmával átélt szenvedéseinek. Az a benyomás, amelyet Timótheus akkor szerzett, idővel elmélyült, úgyhogy ő is kötelességének érezte, hogy életét teljesen Isten szolgálatának szentelje. Szívében összekapcsolódott Pállal, és arra vágyott, hogy segítségül legyen az apostolok munkájában, mihelyt arra alkalom kínálkozik. {AA 202.3}
Silas, Paul's companion in labor, was a tried worker, gifted with the spirit of prophecy; but the work to be done was so great that there was need of training more laborers for active service. In Timothy Paul saw one who appreciated the sacredness of the work of a minister; who was not appalled at the prospect of suffering and persecution; and who was willing to be taught. Yet the apostle did not venture to take the responsibility of giving Timothy, an untried youth, a training in the gospel ministry, without first fully satisfying himself in regard to his character and his past life. {AA 203.1}
Pál munkatársa, Silás, kipróbált és a jövendőmondás lelkével megáldott munkás volt ugyan, de a tennivalók annyira felszaporodtak, hogy szükségesnek mutatkozott több munkás előkészítése a szolgálatra. Pál felismerte Timótheusban azt a férfit, aki szent tisztségnek tekinti a prédikátori hivatást, és a szenvedésektől, sőt üldözésektől sem riad vissza; ezen kívül mindig kész volt a kioktatást is elfogadni. Mindezek ellenére, az apostol mégsem merte Timótheusnak, a tapasztalatlan ifjú kiképzésének felelősségét magára vállalni addig, míg jelleméről és előéletéről teljes bizonyosságot nem szerzett. {AA 203.1}
Timothy's father was a Greek and his mother a Jewess. From a child he had known the Scriptures. The piety that he saw in his home life was sound and sensible. The faith of his mother and his grandmother in the sacred oracles was to him a constant reminder of the blessing in doing God's will. The word of God was the rule by which these two godly women had guided Timothy. The spiritual power of the lessons that he had received from them kept him pure in speech and unsullied by the evil influences with which he was surrounded. Thus his home instructors had co-operated with God in preparing him to bear burdens. {AA 203.2}
Timótheus atyja görög, anyja zsidó származású volt. Kicsi korától kezdve tanítást nyert a Szentírásból. Szülei házában mélységes és józan vallásos élet folyt. Anyjának és nagyanyjának az élő Isten igéjébe vetett hite mindig arra intette, hogy mily nagy boldogság Isten akaratát teljesíteni. Isten igéje volt a zsinórmérték, amely szerint Timótheust ez a két istenfélő nő nevelte. A tőlük nyert tanítások hatása és ereje őrizte meg Timótheust, hogy beszéde és jelleme őszinte és tiszta maradt; sőt a környező gonosz befolyások sem szennyezték be. Így munkálkodott együtt otthon a család Istennel, hogy előkészítsék őt felelősségteljes tisztségeinek betöltésére. {AA 203.2}
Paul saw that Timothy was faithful, steadfast, and true, and he chose him as a companion in labor and travel. Those who had taught Timothy in his childhood were rewarded by seeing the son of their care linked in close fellowship with the great apostle. Timothy was a mere youth when he was chosen by God to be a teacher, but his principles had been so established by his early education that he was fitted to take his place as Paul's helper. And though young, he bore his responsibilities with Christian meekness. {AA 203.3}
Pál látta, hogy Timótheus kitartó és őszinte. Társául választotta tehát munkájához utazásai alatt. Akik Timótheust gyermekkorában oktatták, abban a jutalomban részesülhettek, hogy a gondosan nevelt gyermeket a nagy apostollal bensőséges, szoros kapcsolatban láthatták. Timótheus ifjú volt még, amikor Isten tanítónak választotta; s éppen a korai kiképzés következtében életelvei olyan szilárdak voltak, hogy bátran betölthette helyét az apostol mellett. Noha fiatal volt még, de a reábízott felelősségeket keresztényi alázattal viselte. {AA 203.3}
As a precautionary measure, Paul wisely advised Timothy to be circumcised—not that God required it, but in order to remove from the minds of the Jews that which might be an objection to Timothy's ministration. In his work Paul was to journey from city to city, in many lands, and often he would have opportunity to preach Christ in Jewish synagogues, as well as in other places of assembly. If it should be known that one of his companions in labor was uncircumcised, his work might be greatly hindered by the prejudice and bigotry of the Jews. Everywhere the apostle met determined opposition and severe persecution. He desired to bring to his Jewish brethren, as well as to the Gentiles, a knowledge of the gospel, and therefore he sought, so far as was consistent with the faith, to remove every pretext for opposition. Yet while he conceded this much to Jewish prejudice, he believed and taught circumcision or uncircumcision to be nothing and the gospel of Christ everything. {AA 204.1}
Pál óvatosságból ajánlotta Timótheusnak a körülmetélkedést. Nem mintha Isten kívánná ezt, hanem hogy elhárítsák az utolsó akadályt is, ami a zsidókat visszatarthatná attól, hogy Timótheus prédikátori tisztségét elismerjék. Az apostolt sokoldalú tevékenysége arra kényszerítené, hogy városról városra és különböző országokba utazzon, és így sokszor a zsinagógákban és egyéb gyülekezési helyeken prédikálta Krisztust. Ha azután kiderülne, hogy egyik munkatársa körülmetéletlen, munkáját a zsidók előítélete és vakbuzgósága nagyon akadályozhatná. Az apostol mindenütt határozott ellenállást vagy heves üldözést várhatott. Ő azonban mind zsidó testvéreit, mind a pogányokat az evangélium ismeretére akarta eljuttatni, és így igyekezett, amennyiben hitével összeegyeztethette, hogy az ellenállás minden ürügyét eloszlassa. Noha iparkodott a zsidós előítéletnek élét venni, mégis hitte és tanította, hogy a körülmetélkedés mit sem jelent, ellenben Krisztus evangéliuma: minden. {AA 204.1}
Paul loved Timothy, his “own son in the faith.” 1 Timothy 1:2. The great apostle often drew the younger disciple out, questioning him in regard to Scripture history, and as they traveled from place to place, he carefully taught him how to do successful work. Both Paul and Silas, in all their association with Timothy, sought to deepen the impression that had already been made upon his mind, of the sacred, serious nature of the work of the gospel minister. {AA 204.2}
Pál szerette Timótheust, mint „igaz fiamat a hitben.” (I. Tim. 1:2). A nagy apostol gyakran vizsgáztatta fiatalabb kísérőjét, amennyiben bibliai pontokra vonatkozó kérdéseket tett fel neki; és miközben helységről helységre utaztak, gondosan kioktatta, hogyan végezhet eredményes munkát. Pál és Silás mindig azon fáradoztak a Timótheussal való érintkezésükben, hogy lelkében az evangélista munkájának szent és komoly hivatásáról már életre keltett benyomásokat mindjobban elmélyítsék. {AA 204.2}
In his work, Timothy constantly sought Paul's advice and instruction. He did not move from impulse, but exercised consideration and calm thought, inquiring at every step, Is this the way of the Lord? The Holy Spirit found in him one who could be molded and fashioned as a temple for the indwelling of the divine Presence. {AA 205.1}
Timótheus viszont állandóan tanácsért és tanításért fordult Pálhoz. Nem engedte, hogy pillanatnyi benyomásai vezessék, hanem higgadtan és nyugodt megfontoltsággal cselekedett. Minden lépésénél feltette e kérdést: Vajon Isten útja-e ez? A Szentlélek munkálkodhatott benne, és építhette szent templommá, amelyben Isten lakozik. {AA 205.1}
As the lessons of the Bible are wrought into the daily life, they have a deep and lasting influence upon the character. These lessons Timothy learned and practiced. He had no specially brilliant talents, but his work was valuable because he used his God-given abilities in the Master's service. His knowledge of experimental piety distinguished him from other believers and gave him influence. {AA 205.2}
Ha a Biblia tanításait megvalósítjuk a mindennapi életben, akkor annak mély és maradandó hatása jellemünkben megnyilvánul. Timótheus ezeket a tanokat megtanulta és gyakorolta is. Nem volt ugyan rendkívüli, fényes tehetség; de munkája értékes volt, mert képességeit a Mester szolgálatára szentelte. Hitbeli tapasztalatainak mélységével tűnt ki hittestvérei közül, és ez biztosított befolyást számára. {AA 205.2}
Those who labor for souls must attain to a deeper, fuller, clearer knowledge of God than can be gained by ordinary effort. They must throw all their energies into the work of the Master. They are engaged in a high and holy calling, and if they gain souls for their hire they must lay firm hold upon God, daily receiving grace and power from the Source of all blessing. “For the grace of God that bringeth salvation hath appeared to all men, teaching us that, denying ungodliness and worldly lusts, we should live soberly, righteously, and godly, in this present world; looking for that blessed hope, and the glorious appearing of the great God and our Saviour Jesus Christ; who gave Himself for us, that He might redeem us from all iniquity, and purify unto Himself a peculiar people, zealous of good works.” Titus 2:11-14. {AA 205.3}
Akik lelkekért munkálkodnak, szükséges, hogy Istennek mélyebb, teljesebb és világosabb ismeretére jussanak. Ezt csupán közönséges erőfeszítésekkel elérni nem lehet. Minden erejüket a Mester szolgálatába kell állítaniuk. Hivatásuk magasztos és szent; és ha jutalmul lelkeket nyernek, Istenhez kell ragaszkodniuk, és naponként kell erőt nyerniük az áldások forrásából. „Mert megjelent az Isten idvezítő kegyelme minden embernek, amely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon, várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsőséges megjelenését; aki önmagát adta mi érettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképpen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt.” (Tit. 2:11–14) {AA 205.3}
Before pressing forward into new territory, Paul and his companions visited the churches that had been established in Pisidia and the regions round about. “As they went through the cities, they delivered them the decrees for to keep, that were ordained of the apostles and elders which were at Jerusalem. And so were the churches established in the faith, and increased in number daily.” {AA 205.4}
Mielőtt Pál és társai új területekre indultak volna, meglátogatták azokat a gyülekezeteket, amelyeket Pisadiában és annak környékén alapítottak. „És amint általmentek a városokon, meghagyák nekik, hogy tartsák meg a rendeléseket, melyeket végeztek a Jeruzsálemben lévő apostolok és vének. A gyülekezetek azért erősödének a hitben, és gyarapodónak számban naponként.” (Ap. csel. 16:4–5) {AA 205.4}
The apostle Paul felt a deep responsibility for those converted under his labors. Above all things, he longed that they should be faithful, “that I may rejoice in the day of Christ,” he said, “that I have not run in vain, neither labored in vain.” Philippians 2:16. He trembled for the result of his ministry. He felt that even his own salvation might be imperiled if he should fail of fulfilling his duty and the church should fail of co-operating with him in the work of saving souls. He knew that preaching alone would not suffice to educate the believers to hold forth the word of life. He knew that line upon line, precept upon precept, here a little and there a little, they must be taught to advance in the work of Christ. {AA 206.1}
Pál apostol fokozott felelősséget érzett azokért a lelkekért, akik munkálkodása következtében tértek meg. Mindenekelőtt azt kívánta, hogy hűségesek legyenek, hogy dicsekedhessen majd a Krisztus napján: „nem futottam hiába, sem nem fáradtam hiába” (Gal. 2:16). Aggódott munkája eredményéért. Úgy érezte, hogy még saját üdvössége is veszélyben forogna, ha kötelességét nem teljesítené, és ha a gyülekezet nem dolgozna együtt vele a lélekmentés munkájában. Tudta, hogy a prédikáció nem elegendő a hívők kiképzésére, hogy az élet igéjét hirdethessék. Tudta, hogy „szabályra új szabály, parancsra új parancs” következik; „itt egy kicsi, ott egy kicsi” (Ésa. 28:10; Elberf. ford.). Így kell kioktatni őket az Úr művében való tevékenykedésre. {AA 206.1}
It is a universal principle that whenever one refuses to use his God-given powers, these powers decay and perish. Truth that is not lived, that is not imparted, loses its life-giving power, its healing virtue. Hence the apostle's fear that he might fail of presenting every man perfect in Christ. Paul's hope of heaven grew dim when he contemplated any failure on his part that would result in giving the church the mold of the human instead of the divine. His knowledge, his eloquence, his miracles, his view of eternal scenes when caught up to the third heaven—all would be unavailing if through unfaithfulness in his work those for whom he labored should fail of the grace of God. And so, by word of mouth and by letter, he pleaded with those who had accepted Christ, to pursue a course that would enable them to be “blameless and harmless, the sons of God, without rebuke, in the midst of a crooked and perverse nation, ... as lights in the world, holding forth the word of life.” Philippians 2:15, 16. {AA 206.2}
Általános és egyetemes törvény, hogy az Istentől nyert erők és képességek elsatnyulnak, elvesznek, ha azokat nem használják. Így az igazság is elveszti éltető erejét, gyógyító hatalmát, ha nem élik ki és nem közlik másokkal. Ettől félt az apostol is, hogy esetleg nem sikerül neki mindenben „kiábrázolni a Krisztust”. A mennyek országába vetett reménysége elborult, ha arra gondolt, hogy esetleges hibája folytán a gyülekezet az isteni jelleg helyett inkább az emberinek pecsétét hordaná. Minden tudása, szónoki képessége, csodatételei, az örök dolgok szemlélése – amikor elragadtatott a harmadik mennybe –, mindez nem segítene, ha akikért dolgozott, munkájában való hűtlensége miatt elveszítenék Isten kegyelmét. Ezért mind szóban, mind levélben kérte azokat, akik elfogadták Krisztust, „hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette..., mint csillagok e világon”, akik „az életnek beszédét tárják eléjük” (Fil. 2:15–16). {AA 206.2}
Every true minister feels a heavy responsibility for the spiritual advancement of the believers entrusted to his care, a longing desire that they shall be laborers together with God. He realizes that upon the faithful performance of his God-given work depends in a large degree the well-being of the church. Earnestly and untiringly he seeks to inspire the believers with a desire to win souls for Christ, remembering that every addition to the church should be one more agency for the carrying out of the plan of redemption. {AA 207.1}
Istennek minden őszinte szolgája súlyos felelősséget hord a gondjaira bízott hívők lelki fejlődéséért és minden vágya, hogy Isten munkatársai legyenek. Felismeri, hogy a gyülekezet fejlődése jórészt az Istentől rábízott munka lelkiismeretes elvégzésétől függ. Arra gondol, hogy minden új tag újabb eszköz a megváltás tervének megvalósítására; ezért komolyan és fáradhatatlanul igyekszik a hívőkben vágyat ébreszteni, hogy lelkeket nyerjenek meg Krisztus számára. {AA 207.1}
Having visited the churches in Pisidia and the neighboring region, Paul and Silas, with Timothy, pressed on into “Phrygia and the region of Galatia,” where with mighty power they proclaimed the glad tidings of salvation. The Galatians were given up to the worship of idols; but, as the apostles preached to them, they rejoiced in the message that promised freedom from the thralldom of sin. Paul and his fellow workers proclaimed the doctrine of righteousness by faith in the atoning sacrifice of Christ. They presented Christ as the one who, seeing the helpless condition of the fallen race, came to redeem men and women by living a life of obedience to God's law and by paying the penalty of disobedience. And in the light of the cross many who had never before known of the true God, began to comprehend the greatness of the Father's love. {AA 207.2}
Miután Pál és Silás meglátogatták a Pisidiában és annak közeli határain fekvő gyülekezeteket, Timótheussal együtt keresztülhaladtak „Frigia és Galácia tartományán”, ahol nagy erővel hirdették az üdv örömhírét. Galata lakói bálványimádók voltak, de amikor hallották az apostolok prédikációit, örömmel elfogadták az üzenetet, amely szabadulást ígért a bűn rabságából. Pál és munkatársai a hit általi megigazulást hirdették nekik, melyet Krisztus engesztelő halála szerzett. Úgy szemléltették Krisztust, mint aki látta a bukott emberiség tehetetlen állapotát, és lejött a földre, hogy mindenkit megváltson; amennyiben Isten törvénye iránti engedelmes életet élt és büntetésüket engedetlenségük miatt Magára vette. Ezután a kereszt fényében sokak lelkében felderengett az Atya szeretetének nagysága, akik előbb az igaz Istenről mit sem tudtak. {AA 207.2}
Thus the Galatians were taught the fundamental truths concerning “God the Father” and “our Lord Jesus Christ, who gave Himself for our sins, that He might deliver us from this present evil world, according to the will of God and our Father.” “By the hearing of faith” they received the Spirit of God and became “the children of God by faith in Christ.” Galatians 1:3, 4; 3:2, 26. {AA 208.1}
Ily módon tanították a galatabelieknek az igazság alaptételeit Istenről, az Atyáról és „a mi Urunk Jézus Krisztusról, aki adta önmagát a mi bűneinkért, hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból az Istennek és a mi Atyánknak akarata szerint.” Hallás által jutottak hitre, vették Isten Lelkét és lettek „Isten fiai a Krisztus Jézusban való hit által.” (Gal. 1:4; 3:2, 26) {AA 208.1}
Paul's manner of life while among the Galatians was such that he could afterward say, “I beseech you, be as I am.” Galatians 4:12. His lips had been touched with a live coal from off the altar, and he was enabled to rise above bodily infirmities and to present Jesus as the sinner's only hope. Those who heard him knew that he had been with Jesus. Endued with power from on high, he was able to compare spiritual things with spiritual and to tear down the strongholds of Satan. Hearts were broken by his presentation of the love of God, as revealed in the sacrifice of His only-begotten Son, and many were led to inquire, What must I do to be saved? {AA 208.2}
Pál olyan életmódot folytatott Galáciában, hogy később elmondhatta: „Legyetek olyanok, mint én... kérlek titeket” (Gal. 4:12). Ajkait az oltárról származó égő tűz érintette. Emellett képes volt minden testi gyengeséget leküzdeni, és Jézust úgy mutatta be, mint a bűnös egyedüli reménységét. Aki hallotta őt, tudta, hogy Jézussal volt együtt. A magasságból származó erővel felövezve, lelki dolgokat lelkileg ítélt meg, és Sátán erődítményeit lerontotta. Szívek törtek meg, ha vázolta Isten szeretetét, ahogyan egyszülött Fiának feláldozása által megnyilvánult. Többeket késztetett erre a kérdésre: mit is kell tennem, hogy üdvözüljek? {AA 208.2}
This method of presenting the gospel characterized the labors of the apostle throughout his ministry among the Gentiles. Always he kept before them the cross of Calvary. “We preach not ourselves,” he declared in the later years of his experience, “but Christ Jesus the Lord; and ourselves your servants for Jesus’ sake. For God, who commanded the light to shine out of darkness, hath shined in our hearts, to give the light of the knowledge of the glory of God in the face of Jesus Christ.” 2 Corinthians 4:5, 6. {AA 208.3}
Az evangélium hirdetésének ez a módja jellemezte az apostol munkáját a pogányok között töltött ideje alatt. Állandóan a golgotai keresztet tárta eléjük. Későbbi élményei folyamán elmondhatta: „Mert nem magunkat prédikáljuk; hanem az Úr Jézus Krisztust; magunkat pedig, mint a ti szolgáitokat a Jézusért. Mert az Isten, aki szólt: setétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett.” (II. Kor. 4:5–6) {AA 208.3}
The consecrated messengers who in the early days of Christianity carried to a perishing world the glad tidings of salvation, allowed no thought of self-exaltation to mar their presentation of Christ and Him crucified. They coveted neither authority nor pre-eminence. Hiding self in the Saviour, they exalted the great plan of salvation, and the life of Christ, the Author and Finisher of this plan. Christ, the same yesterday, today, and forever, was the burden of their teaching. {AA 209.1}
Isten ama szolgái, akik a kereszténység első szakában az elbukott világnak az üdvösség örömhírét hirdették, nem engedték meg, hogy a megfeszített Krisztusról szóló beszédüket az önfelmagasztalásnak csak egyetlen gondolata is elhomályosítsa. Nem kívántak sem hatalmat, sem elsőbbséget. Önmagukat elrejtve az Üdvözítőben, dicsőítették a megváltás nagy tervét és Krisztus életét; e terv kezdeményezőjét és befejezőjét. Krisztus, aki „tegnap, ma és mindörökké ugyanaz” volt tanaik súlypontja. {AA 209.1}
If those who today are teaching the word of God, would uplift the cross of Christ higher and still higher, their ministry would be far more successful. If sinners can be led to give one earnest look at the cross, if they can obtain a full view of the crucified Saviour, they will realize the depth of God's compassion and the sinfulness of sin. {AA 209.2}
Ha napjainkban Isten igéjének tanítói jobban felmagasztalnák Krisztus keresztjét, munkájuk sokkal eredményesebb volna. Ha a bűnösöket rávezethetnénk, hogy vágyakozó tekintettel nézzenek fel a keresztre; ha csak egyszer megláthatnák a megfeszített Krisztust, akkor felismernék az isteni irgalom mélységét és a bűn szörnyű terhét. {AA 209.2}
Christ's death proves God's great love for man. It is our pledge of salvation. To remove the cross from the Christian would be like blotting the sun from the sky. The cross brings us near to God, reconciling us to Him. With the relenting compassion of a father's love, Jehovah looks upon the suffering that His Son endured in order to save the race from eternal death, and accepts us in the Beloved. {AA 209.3}
Krisztus halála: Isten nagy szeretetének bizonyítéka, üdvösségünk záloga. A kereszténytől megvonni a keresztet, annyit jelentene, mint kioltani a napot az égen. A kereszt közelebb visz bennünket Istenhez és kiengesztel Vele. Az atyai szeretet gyöngéd részvétével tekint Isten az Ő Fiának gyötrelmeire, amelyeket elszenvedett azért, hogy az embereket megmentse az örök haláltól. Bennünket pedig elfogad szeretett Fiában. {AA 209.3}
Without the cross, man could have no union with the Father. On it depends our every hope. From it shines the light of the Saviour's love, and when at the foot of the cross the sinner looks up to the One who died to save him, he may rejoice with fullness of joy, for his sins are pardoned. Kneeling in faith at the cross, he has reached the highest place to which man can attain. {AA 209.4}
A kereszt nélkül nem lehetne az embernek közössége az Atyával. Minden reménységünk Benne gyökerezik. Róla sugárzik az Üdvözítő szeretetének fénye, és ha a bűnös a kereszt tövéből felnéz arra, aki megmentéséért meghalt, teljes örömmel örvendhet, mert bűnei megbocsáttattak. Hittel térdelve a kereszt alá, eléri azt a legmagasabb helyet, amelyet ember a földön elérhet. {AA 209.4}
Through the cross we learn that the heavenly Father loves us with a love that is infinite. Can we wonder that Paul exclaimed, “God forbid that I should glory, save in the cross of our Lord Jesus Christ”? Galatians 6:14. It is our privilege also to glory in the cross, our privilege to give ourselves wholly to Him who gave Himself for us. Then, with the light that streams from Calvary shining in our faces, we may go forth to reveal this light to those in darkness. {AA 210.1}
A kereszt által tudjuk, hogy az Atya végtelen szeretettel szeret bennünket. Csodálhatjuk-e, hogy Pál így kiáltott fel. „Nekem pedig ne legyen másban dicsekvésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében.” (Gal. 6:14) Kiváltságunk, hogy dicsekedjünk a kereszttel; kiváltságunk, hogy magunkat teljesen átadjuk annak, aki önmagát odaadta érettünk. Arcunkon a Golgotáról áradó fény sugaraival mehetünk embertársaink közé, hogy közvetítsük a világosságot azok számára, akik még a sötétségben vergődnek. {AA 210.1}