“Grace and peace be multiplied unto you through the knowledge of God, and of Jesus our Lord, according as His divine power hath given unto us all things that pertain unto life and godliness, through the knowledge of Him that hath called us to glory and virtue: whereby are given unto us exceeding great and precious promises: that by these ye might be partakers of the divine nature, having escaped the corruption that is in the world through lust. {AA 529.2}
„Kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen az Istennek és Jézusnak, a mi Urunknak megismerésében! Mivelhogy az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre való, Annak megismerése által, aki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott: amelyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, amely a kívánságban van e világon. {AA 529.2}
“And beside this, giving all diligence, add to your faith virtue; and to virtue knowledge; and to knowledge temperance; and to temperance patience; and to patience godliness; and to godliness brotherly kindness; and to brotherly kindness charity. For if these things be in you, and abound, they make you that ye shall neither be barren nor unfruitful in the knowledge of our Lord Jesus Christ.” {AA 529.3}
Ugyanerre pedig teljes igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt, a tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tűrést, a tűrés mellé pedig kegyességet; a kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság mellé pedig szeretetet. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenésére nézve.” (II. Pt. 1:2–8) {AA 529.3}
These words are full of instruction, and strike the keynote of victory. The apostle presents before the believers the ladder of Christian progress, every step of which represents advancement in the knowledge of God, and in the climbing of which there is to be no standstill. Faith, virtue, knowledge, temperance, patience, godliness, brotherly kindness, and charity are the rounds of the ladder. We are saved by climbing round after round, mounting step after step, to the height of Christ's ideal for us. Thus He is made unto us wisdom, and righteousness, and sanctification, and redemption. {AA 530.1}
Ezek a tanítások egyúttal győzelemről is zengenek. Az apostol a hívők elé tárja a keresztényi élet fejlődésének fokozatait. E létra minden egyes foka az istenismeret egy-egy állomását jelzi; a felfelé haladásban pedig ne legyen megállás. Hit, erény, ismeret, mértékletesség, türelem, kegyesség, hittestvéri szeretet és jótékonyság követik soron egymást. A fokonkénti felfelé haladás mindaddig, míg a Krisztus által kívánt eszményt el nem érjük, vezethet üdvösségünkhöz. Így lesz Ő számunkra „bölcsességül, igazságul, szentségül és váltságul”. {AA 530.1}
God has called His people to glory and virtue, and these will be manifest in the lives of all who are truly connected with Him. Having become partakers of the heavenly gift, they are to go on unto perfection, being “kept by the power of God through faith.” 1 Peter 1:5. It is the glory of God to give His virtue to His children. He desires to see men and women reaching the highest standard; and when by faith they lay hold of the power of Christ, when they plead His unfailing promises, and claim them as their own, when with an importunity that will not be denied they seek for the power of the Holy Spirit, they will be made complete in Him. {AA 530.2}
Isten elhívta népét dicsőségre és szentségre; ezek a tulajdonságok megnyilvánulnak mindazok életében, akik őszinte összeköttetésben élnek vele. Ha pedig részeseivé lettek a mennyei adománynak, „törekedjenek a tökéletességre” (Zsid. 6:1), mint akiket „Isten őriz, hit által” (I. Pt. 1:5). Isten gyönyörűsége, ha jellemtulajdonságait gyermekeinek adhatja. Szeretné látni, hogy elérjék a legmagasabb életszintet. Ha hitben megragadják Krisztus erejét, ha ígéretei megvalósításáért könyörögnek, ha sajátjukként igénylik, ha úgy esdik és sürgetik a Szentlélek kiárasztását, hogy Isten meg nem tagadhatja, akkor tökéletessé lesznek Őbenne. {AA 530.2}
Having received the faith of the gospel, the next work of the believer is to add to his character virtue, and thus cleanse the heart and prepare the mind for the reception of the knowledge of God. This knowledge is the foundation of all true education and of all true service. It is the only real safeguard against temptation; and it is this alone that can make one like God in character. Through the knowledge of God and of His Son Jesus Christ, are given to the believer “all things that pertain unto life and godliness.” No good gift is withheld from him who sincerely desires to obtain the righteousness of God. {AA 530.3}
Ha a hívő hitben már elfogadta az evangéliumot, tűzzön jelleméhez erényt, s így tisztítsa meg szívét, készítse elő lelkét Isten ismeretére. Ez az ismeret az alapja minden igaz fejlődésnek és minden őszinte szolgálatnak. Ez az egyetlen biztos védelem a kísértések ellen; egyedül ez teszi jellemileg hasonlóvá az embert Istenhez. Az Isten és Fiának, Jézus Krisztusnak ismerete által kapja a hívő mindazt, „ami az életre és a kegyességre hasznos”. {AA 530.3}
“This is life eternal,” Christ said, “that they might know Thee the only true God, and Jesus Christ, whom Thou hast sent.” John 17:3. And the prophet Jeremiah declared: “Let not the wise man glory in his wisdom, neither let the mighty man glory in his might, let not the rich man glory in his riches: but let him that glorieth glory in this, that he understandeth and knoweth Me, that I am the Lord which exercise loving-kindness, judgment, and righteousness, in the earth: for in these things I delight, saith the Lord.” Jeremiah 9:23, 24. Scarcely can the human mind comprehend the breadth and depth and height of the spiritual attainments of him who gains this knowledge. {AA 531.1}
Krisztus mondotta: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust.” (Jn. 17:8) Jeremiás próféta pedig kijelentette: „Ne dicsekedjék a bölcs az ő bölcsességével, az erős se dicsekedjék az erejével, a gazdag se dicsekedjék gazdagságával. Hanem azzal dicsekedjék, aki dicsekszik, hogy értelmes és ismer engem, hogy én vagyok az Úr, aki kegyelmet, ítéletet és igazságot gyakorlok e földön; mert ezekben telik kedvem, azt mondja az Úr.” (Jer. 9:23–24) Az emberi értelem alig tudja felfogni, hogy a szellemi képességek milyen szélességét, mélységét és magasságát érheti el az, aki erre az ismeretre eljutott. {AA 531.1}
None need fail of attaining, in his sphere, to perfection of Christian character. By the sacrifice of Christ, provision has been made for the believer to receive all things that pertain to life and godliness. God calls upon us to reach the standard of perfection and places before us the example of Christ's character. In His humanity, perfected by a life of constant resistance of evil, the Saviour showed that through co-operation with Divinity, human beings may in this life attain to perfection of character. This is God's assurance to us that we, too, may obtain complete victory. {AA 531.2}
A saját körében mindenki eljuthat a keresztényi jellem tökéletességére. Krisztus áldozata által nyílt meg a lehetőség, hogy a hívő elnyerje mindazt, ami a megszentelődéshez szükséges. Isten felszólít, hogy érjük el a tökéletesség színvonalát; elénk állítja példaképül Krisztus jellemét. A Megváltó földi életében – amelyet a gonosszal szemben tanúsított állandó ellenállás csiszolt tökéletessé – bemutatta, miként juthat az ember Istennel együttmunkálkodva, már itt is, a jellem tökéletességére. Isten így biztosít bennünket, hogy mi is teljes győzelmet arathatunk. {AA 531.2}
Before the believer is held out the wonderful possibility of being like Christ, obedient to all the principles of the law. But of himself man is utterly unable to reach this condition. The holiness that God's word declares he must have before he can be saved is the result of the working of divine grace as he bows in submission to the discipline and restraining influences of the Spirit of truth. Man's obedience can be made perfect only by the incense of Christ's righteousness, which fills with divine fragrance every act of obedience. The part of the Christian is to persevere in overcoming every fault. Constantly he is to pray to the Saviour to heal the disorders of his sin-sick soul. He has not the wisdom or the strength to overcome; these belong to the Lord, and He bestows them on those who in humiliation and contrition seek Him for help. {AA 532.1}
Így áll a hívő előtt az a csodálatos lehetőség, hogy hasonlóvá válhat Krisztushoz, engedelmeskedhet a törvény minden tételének. Önmagától azonban képtelen ide eljutni. Az Isten igéje szerinti szentség, amelyet el kell érnie, hogy üdvözülhessen, az isteni kegyelem munkálkodásának eredménye. A hívőnek alázatos engedelmességgel kell meghajolnia az igazság Lelke fegyelmező és fékező hatása alatt. Az ember engedelmessége Krisztus szentsége, érdeme által lesz tökéletessé, amely ahhoz mennyei jó illattal járul hozzá. Ebben a keresztény munkarésze az, hogy állandóan küzdjön minden fogyatkozása ellen. Folyton könyörögjön Megváltójához, hogy gyógyítsa meg lelke valamennyi hibáját. A hívő önmaga nem elég bölcs, nem elég erős, hogy győzzön. Ezek a tulajdonságok az Úréi, aki megadja mindazoknak, akik alázatosan és töredelmesen könyörgik segítségét. {AA 532.1}
The work of transformation from unholiness to holiness is a continuous one. Day by day God labors for man's sanctification, and man is to co-operate with Him, putting forth persevering efforts in the cultivation of right habits. He is to add grace to grace; and as he thus works on the plan of addition, God works for him on the plan of multiplication. Our Saviour is always ready to hear and answer the prayer of the contrite heart, and grace and peace are multiplied to His faithful ones. Gladly He grants them the blessings they need in their struggle against the evils that beset them. {AA 532.2}
A szentségtelen élet átalakulása megszentelt életre állandó folyamat. Isten napról napra munkálkodik a hívő megszentelődésén; az embernek azonban vele együtt kell működnie, kitartóan törekednie, hogy az egyik erényt a másik után megszerezze. Mialatt az ember ezen fáradozik, Isten munkálja a megszerzett jó tulajdonságok gyarapodását. Megváltónk mindenkor kész meghallgatni a töredelmes, bűnbánó szív imáját, megsokszorozza hűségesei iránti kegyelmét és békességét. Örömmel árasztja rájuk áldásait, amelyekre a gonosszal való küzdelemben szükségük van. {AA 532.2}
There are those who attempt to ascend the ladder of Christian progress; but as they advance they begin to put their trust in the power of man, and soon lose sight of Jesus, the Author and Finisher of their faith. The result is failure—the loss of all that has been gained. Sad indeed is the condition of those who, becoming weary of the way, allow the enemy of souls to rob them of the Christian graces that have been developing in their hearts and lives. “He that lacketh these things,” declares the apostle, “is blind, and cannot see afar off, and hath forgotten that he was purged from his old sins.” {AA 532.3}
Sokan igyekszenek a keresztényi erények lépcsőzetén fölfelé haladni, mihelyt azonban kissé feljebb jutottak, emberi erőben kezdenek bizakodni, és csakhamar szem elől tévesztik Jézust, hitüknek megkezdőjét és bevégzőjét. Ennek következménye az eddigi eredmények elvesztése. Valóban szánalomra méltó azok állapota, akik az úton elfáradva engedik, hogy őket a lélek ellensége eddig elért keresztényi erényeiktől megfossza. „Mert akiben ezek nincsenek” – jelenti ki az apostol –, „az vak, rövidlátó, elfelejtkezvén régi bűneiből való megtisztulásáról.” {AA 532.3}
The apostle Peter had had a long experience in the things of God. His faith in God's power to save had strengthened with the years, until he had proved beyond question that there is no possibility of failure before the one who, advancing by faith, ascends round by round, ever upward and onward, to the topmost round of the ladder that reaches even to the portals of heaven. {AA 533.1}
Péter apostolnak isteni dolgokban hosszú tapasztalat állt háta mögött. Isten megmentő hatalmába vetett hite az évek folyamán csak növekedett, úgyannyira, hogy határozottan állíthatta: kudarc nem érheti azt, aki folyton hitben haladva előre, fokról fokra hág felfelé a menny kapujához vezető létrán, mígnem eléri annak legmagasabb fokát. {AA 533.1}
For many years Peter had been urging upon the believers the necessity of a constant growth in grace and in a knowledge of the truth; and now, knowing that soon he would be called to suffer martyrdom for his faith, he once more drew attention to the precious privileges within the reach of every believer. In the full assurance of his faith the aged disciple exhorted his brethren to steadfastness of purpose in the Christian life. “Give diligence,” he pleaded, “to make your calling and election sure: for if ye do these things, ye shall never fall: for so an entrance shall be ministered unto you abundantly into the everlasting kingdom of our Lord and Saviour Jesus Christ.” Precious assurance! Glorious is the hope before the believer as he advances by faith toward the heights of Christian perfection! {AA 533.2}
Péter már hosszú évek óta tanította a hívőket arra, hogy a kegyelemben és igazságban állandóan növekedni kell. Most azonban, amikor már tudta, hogy mártírhalál vár reá, figyelmüket még egyszer ráirányította azokra a csodálatos kiváltságokra, amelyek feltárulnak minden hívő előtt. Az ősz apostol, hitének teljes tudatában inti hittestvéreit céltudatos, állhatatos keresztényi életre. Kérte őket: „Annakokáért atyámfiai, igyekezzetek inkább a ti elhivatástokat és kiválasztástokat erőssé tenni; mert ha ezeket cselekszitek, nem ütköztök meg soha. Mert ekképpen gazdagon adatik majd néktek a mi Urunknak és megtartónknak, a Jézus Krisztusnak örök országába való bemenetel.” (II. Pt. 1:10–11) Milyen nagyszerű bizonyosság! Milyen dicső reménység tündököl a hívő szemei előtt, amikor hit által törekszik a keresztényi tökéletesség magaslataira! {AA 533.2}
“I will not be negligent,” the apostle continued, “to put you always in remembrance of these things, though ye know them, and be established in the present truth. Yea, I think it meet, as long as I am in this tabernacle, to stir you up by putting you in remembrance; knowing that shortly I must put off this my tabernacle, even as our Lord Jesus Christ hath showed me. Moreover I will endeavor that ye may be able after my decease to have these things always in remembrance.” {AA 534.1}
Az apostol folytatta: „Annakokáért nem mulasztom el, hogy mindenkor emlékeztesselek titeket ezekre, noha tudjátok ezeket, és erősek vagytok a jelenvaló igazságban. Méltónak vélem pedig, amíg ebben a sátorban vagyok, hogy emlékeztetés által ébresztgesselek titeket; mint aki tudom, hogy hamar leteszem sátoromat, amiképpen a mi Urunk Jézus Krisztus is megjelentette nékem. De igyekezni fogok azon, hogy ti az én halálom után is mindenkor megemlékezhessetek ezekről.” (II. Pt. 1:12–15) {AA 534.1}
The apostle was well qualified to speak of the purposes of God concerning the human race; for during the earthly ministry of Christ he had seen and heard much that pertained to the kingdom of God. “We have not followed cunningly devised fables,” he reminded the believers, “when we made known unto you the power and coming of our Lord Jesus Christ, but were eyewitnesses of His majesty. For He received from God the Father honor and glory, when there came such a voice to Him from the excellent glory, This is My beloved Son, in whom I am well pleased. And this voice which came from heaven we heard, when we were with Him in the holy mount.” {AA 534.2}
Az apostol joggal beszélhetett Istennek az emberre vonatkozó terveiről, hiszen Krisztus tanítói működése alatt sokat látott és hallott az Isten országához tartozó dolgokról. Hogy a hívőket még egyszer emlékeztesse ezekre, így ír: „Mert nem mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét; hanem mint akik szemlélői voltunk az ő nagyságának. Mert amikor az Atya Istentől azt a tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen szózata jutott: Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm: Ezt az égből jövő szózatot mi hallottuk, együtt lévén vele a szent hegyen.” (II. Pt. 1:16–18) {AA 534.2}
Yet convincing as was this evidence of the certainty of the believers’ hope, there was another still more convincing in the witness of prophecy, through which the faith of all might be confirmed and securely anchored. “We have also,” Peter declared, “a more sure word of prophecy; whereunto ye do well that ye take heed, as unto a light that shineth in a dark place, until the day dawn, and the daystar arise in your hearts: knowing this first, that no prophecy of the Scripture is of any private interpretation. For the prophecy came not in old time by the will of man: but holy men of God spake as they were moved by the Holy Ghost.” {AA 534.3}
Bármennyire meggyőző volt ez a bizonyíték hiterősítés szempontjából, mégis ennél nagyobb erő rejlett a próféciák bizonyságában. Péter kijelenti: „És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, amelyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnal csillag kél fel szívetekben; tudván először azt, hogy az írásban egy prófétai szó sem támadt saját magyarázatból. Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei.” (II. Pt. 1:19–21) {AA 534.3}
While exalting the “sure word of prophecy” as a safe guide in times of peril, the apostle solemnly warned the church against the torch of false prophecy, which would be uplifted by “false teachers,” who would privily bring in “damnable heresies, even denying the Lord.” These false teachers, arising in the church and accounted true by many of their brethren in the faith, the apostle compared to “wells without water, clouds that are carried with a tempest; to whom the mist of darkness is reserved forever.” “The latter end is worse with them,” he declared, “than the beginning. For it had been better for them not to have known the way of righteousness, than, after they have known it, to turn from the holy commandment delivered unto them.” {AA 535.1}
Az apostol egyrészt dicsőítette az igaz prófétai beszédet, mint biztos vezetőt a veszély idején, másrészt azonban ünnepélyesen óvta a gyülekezetet a hamis prófécia fáklyájától, a hamis tanítóktól, akik jönni fognak, és igyekszenek becsempészni veszedelmes eretnekségeket. Ezeket a gyülekezetben fellépő álnok tanítókat, akik sok hittestvért félrevezetnek, az apostol „víztelen kútfők”-höz, „széltől hányatott fellegek”-hez hasonlítja, „akiknek a sötétség homálya van fenntartva örökre” (II. Pt. 2:17). Amint állította: „utolsó állapotjuk gonoszabbá lett az elsőnél. Mert jobb volna rájok nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság útját, minthogy megismervén, elpártoljanak a nekik adott szent parancsolattól.” (II. Pt. 2:21) {AA 535.1}
Looking down through the ages to the close of time, Peter was inspired to outline conditions that would exist in the world just prior to the second coming of Christ. “There shall come in the last days scoffers,” he wrote, “walking after their own lusts, and saying, Where is the promise of His coming? for since the fathers fell asleep, all things continue as they were from the beginning of the creation.” But “when they shall say, Peace and safety; then sudden destruction cometh upon them.” 1 Thessalonians 5:3. Not all, however, would be ensnared by the enemy's devices. As the end of all things earthly should approach, there would be faithful ones able to discern the signs of the times. While a large number of professing believers would deny their faith by their works, there would be a remnant who would endure to the end. {AA 535.2}
Mialatt Péter lelki szemei előtt elvonultak az évszázadok egészen az idők végeztéig, a Szentlélek sugallatára leírta azokat az állapotokat, amelyek Krisztus visszajövetelét megelőzik. „Tudván először azt, hogy az utolsó időben csúfolkodók támadnak, akik saját kívánságaik szerint járnak, és ezt mondják: Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert amióta az atyák elhunytak, minden azonképpen marad a teremtés kezdetétől fogva.” (II. Pt. 3:3–4) De „amikor azt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jő rájuk” (I. Thess. 5:3). De nem mindenkit hálózhat be az ellenség. Amikor minden földi dolog vége közeleg, lesznek hűségesek, akik képesek az idők jelei megértésére. Mialatt a magukat keresztényeknek vallók tömegei cselekedeteik által megtagadják hitüket, a maradék mindvégig kitart. {AA 535.2}
Peter kept alive in his heart the hope of Christ's return, and he assured the church of the certain fulfillment of the Saviour's promise, “If I go and prepare a place for you, I will come again, and receive you unto Myself.” John 14:3. To the tried and faithful ones the coming might seem long delayed, but the apostle assured them: “The Lord is not slack concerning His promise, as some men count slackness; but is long-suffering to usward, not willing that any should perish, but that all should come to repentance. But the day of the Lord will come as a thief in the night; in the which the heavens shall pass away with a great noise, and the elements shall melt with fervent heat, the earth also and the works that are therein shall be burned up. {AA 536.1}
Péter megőrizte szívében a Krisztus újra jövetelére vonatkozó élő reménységet, és biztosította a gyülekezetet, miszerint a Megváltó ígérete: „És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket” (Jn. 14:3) – egészen bizonyosan beteljesül. Ha a megpróbáltaknak és hűségeseknek úgy tűnik fel, hogy az Úr sokáig késik eljövetelével, az apostol biztosítja őket: „Nem késik el az ígérettel az Úr; mint némelyek késedelemnek tartják, hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson. Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, amikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak és a föld és a rajta levő dolgok is megégnek. {AA 536.1}
“Seeing then that all these things shall be dissolved, what manner of persons ought ye to be in all holy conversation and godliness, looking for and hasting unto the coming of the day of God, wherein the heavens being on fire shall be dissolved, and the elements shall melt with fervent heat? Nevertheless we, according to His promise, look for new heavens and a new earth, wherein dwelleth righteousness. {AA 536.2}
“Wherefore, beloved, seeing that ye look for such things, be diligent that ye may be found of Him in peace, without spot, and blameless. And account that the long-suffering of our Lord is salvation; even as our beloved brother Paul also according to the wisdom given unto him hath written unto you.... Ye therefore, beloved, seeing ye know these things before, beware lest ye also, being led away with the error of the wicked, fall from your own steadfastness. But grow in grace, and in the knowledge of our Lord and Saviour Jesus Christ.” {AA 536.3}
Annakokáért szeretteim, ezeket várván, igyekezzetek, hogy szeplő nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben. És a mi Urunknak hosszútűrését idvességnek tartsátok… őrizkedjetek, hogy az istentelenek tévelygéseitől elragadtatva, a saját erősségetekből ki ne essetek; hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében.” (II. Pt. 3:9–12, 14–15, 17–18) {AA 536.3}
In the providence of God, Peter was permitted to close his ministry in Rome, where his imprisonment was ordered by the emperor Nero about the time of Paul's final arrest. Thus the two veteran apostles, who for many years had been widely separated in their labors, were to bear their last witness for Christ in the world's metropolis, and upon its soil to shed their blood as the seed of a vast harvest of saints and martyrs. {AA 537.1}
Isten gondviselése volt, hogy Péter apostol Rómában fejezhette be lelkipásztori szolgálatát. Néró császár elrendelte bebörtönzését, Pál utolsó fogsága idején. Így tehát a küzdelemben megőszült két apostolnak, akiket eltérő működési körük hosszú éveken át elválasztott egymástól, most együtt kellett bizonyságot tenni Krisztusról a világ fővárosában; együtt hullatták vérüket, mint magvetést, szentek és mártírok aratására. {AA 537.1}
Since his reinstatement after his denial of Christ, Peter had unflinchingly braved danger and had shown a noble courage in preaching a crucified, risen, and ascended Saviour. As he lay in his cell he called to mind the words that Christ had spoken to him: “Verily, verily, I say unto thee, When thou wast young, thou girdedst thyself, and walkedst whither thou wouldest: but when thou shalt be old, thou shalt stretch forth thy hands, and another shall gird thee, and carry thee whither thou wouldest not.” John 21:18. Thus Jesus had made known to the disciple the very manner of his death, and even foretold the stretching of his hands upon the cross. {AA 537.2}
Amióta Péter Krisztus megtagadása után újból elfoglalta helyét az apostolok között, minden veszéllyel bátran szembeszállva, a megfeszített, feltámadott és mennybe szállt Megváltót rettenthetetlen bátorsággal hirdette. Római börtönében visszaemlékezett arra, hogy Jézus egykor így szólt hozzá: „Bizony, bizony mondom néked, amikor ifjabb valál, felövezéd magadat, és oda mégy vala, ahová akarád; mikor pedig megöregszel, kinyújtod a te kezedet és más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod.” (Jn. 21:18) Ezzel Jézus pontosan megjelölte, hogy Péter mártírhalált szenved; még karjainak kifeszítését is a kereszten előre megjövendölte. {AA 537.2}
Peter, as a Jew and a foreigner, was condemned to be scourged and crucified. In prospect of this fearful death, the apostle remembered his great sin in denying Jesus in the hour of His trial. Once so unready to acknowledge the cross, he now counted it a joy to yield up his life for the gospel, feeling only that, for him who had denied his Lord, to die in the same manner as his Master died was too great an honor. Peter had sincerely repented of that sin and had been forgiven by Christ, as is shown by the high commission given him to feed the sheep and lambs of the flock. But he could never forgive himself. Not even the thought of the agonies of the last terrible scene could lessen the bitterness of his sorrow and repentance. As a last favor he entreated his executioners that he might be nailed to the cross with his head downward. The request was granted, and in this manner died the great apostle Peter. {AA 537.3}
Pétert, aki a rómaiak szemében zsidó és jövevény volt, megkorbácsolásra és keresztre feszítésre ítélték. Mikor az apostol erről a borzalmas ítéletről értesült, arra a súlyos bűnére gondolt, amelyet elkövetett, amikor Jézust, kihallgatásának órájában megtagadta. Aki egykor annyira irtózott a kereszt hordozásától, most öröm töltötte el, hogy odaadhatta életét az evangéliumért. Az az érzése volt, hogy reá nézve, aki Urát megtagadta, túl nagy megtiszteltetés olyan halállal kiszenvedni, mint ahogy Ura meghalt. Jóllehet bűnét őszintén megbánta, és Krisztustól is bocsánatot nyert, amit a juhok és a nyáj legeltetésére vonatkozó megbízatás igazolt, ő maga azonban sohasem tudta megbocsátani eltévelyedését. Még az utolsó, rettenetes óra gyötrelmeinek gondolata sem tudta enyhíteni szomorúságának és bűnbánatának fájdalmait. Hóhéraitól tehát, mint utolsó kegyet, azt kérte, hogy fejjel lefelé szegezzék keresztre, és ezt a kérelmét teljesítették is. Így halt meg Péter, a nagy apostol. {AA 537.3}
