Paul greatly desired to reach Jerusalem before the Passover as he would thus have an opportunity to meet those who should come from all parts of the world to attend the feast. Ever he cherished the hope that in some way he might be instrumental in removing the prejudice of his unbelieving countrymen, so that they might be led to accept the precious light of the gospel. He also desired to meet the church at Jerusalem and bear to them the gifts sent by the Gentile churches to the poor brethren in Judea. And by this visit he hoped to bring about a firmer union between the Jewish and the Gentile converts to the faith. {AA 389.1}
Pál nagyon szeretett volna még a húsvéti ünnepek előtt Jeruzsálembe érkezni. Így alkalma lehetett volna, hogy találkozzék azokkal, akik a világ minden tájáról az ünnepségekre özönlenek. Mindig élt benne az a remény, hogy valamilyen úton-módon hozzájárulhat hitetlen honfitársai előítéleteinek eloszlatásához, ami után rábírhatók lesznek, hogy az evangélium magasztos világosságát elfogadják. Ezen kívül szerette volna meglátogatni a jeruzsálemi gyülekezetet is, hogy átnyújthassa azokat az adományokat, amelyeket a pogány-keresztények küldtek szegény Júdeabeli hittestvéreiknek. Végül pedig azt is remélte, hogy látogatása által szorosabb kapcsolatot teremt a megtért zsidók és a pogány-keresztények között. {AA 389.1}
Having completed his work at Corinth, he determined to sail directly for one of the ports on the coast of Palestine. All the arrangements had been made, and he was about to step on board the ship, when he was told of a plot laid by the Jews to take his life. In the past these opposers of the faith had been foiled in all their efforts to put an end to the apostle's work. {AA 389.2}
Midőn Korinthusban munkáját befejezte, elhatározta, hogy közvetlenül Palesztina partján fekvő valamelyik kikötőbe utazik. Már majdnem minden előkészület megtörtént, és éppen a hajóba akart szállni, amikor értesítették, hogy a zsidók összeesküdtek ellene. A hit ezen ellenségeinek minden eddigi kísérlete meghiúsult, hogy az apostol működésének véget vessenek. {AA 389.2}
The success attending the preaching of the gospel aroused the anger of the Jews anew. From every quarter were coming accounts of the spread of the new doctrine by which Jews were released from the observance of the rites of the ceremonial law and Gentiles were admitted to equal privileges with the Jews as children of Abraham. Paul, in his preaching at Corinth, presented the same arguments which he urged so forcibly in his epistles. His emphatic statement, “There is neither Greek nor Jew, circumcision nor uncircumcision” (Colossians 3:11), was regarded by his enemies as daring blasphemy, and they determined that his voice should be silenced. {AA 390.1}
Az evangélizáló munka sikere felingerelte a zsidók haragját. Mindenfelől futottak be hírek az új tan terjedéséről, amely feloldja a zsidókat a ceremoniális törvény megtartása alól, és a pogányoknak a zsidókkal egyenlő jogokat biztosít, mint Ábrahám gyermekeinek. Pál, a Korinthusban tartott prédikációiban ugyanazokat az alapelveket tárta fel, mint amelyekért leveleiben is olyan nyomatékkal harcolt. Hangsúlyozott kijelentését, hogy „nincsen többé pogány és zsidó, körülmetélkedés és körülmetéletlenség” (Kol. 3:11) ellenségei vakmerő káromlásnak tekintették; elhatározták tehát, hogy elnémítják. {AA 390.1}
Accompanying Paul and Luke were “Sopater of Berea; and of the Thessalonians, Aristarchus and Secundus; and Gaius of Derbe, and Timotheus; and of Asia, Tychicus and Trophimus.” Paul had with him a large sum of money from the Gentile churches, which he purposed to place in the hands of the brethren in charge of the work in Judea; and because of this he made arrangements for these representative brethren from various contributing churches, to accompany him to Jerusalem. {AA 390.3}
Pált és Lukácsot „kíséré pedig Ázsiáig a béreai Sopater, a thessalonikabeliek közül pedig Aristárkhus és Sekundus és a derbei Gájus és Timótheus; Ázsiabeliek pedig Tikhikus és Trofimus” (Ap. csel. 20:4). Pál nagyobb összeget vitt magával a pogány gyülekezetektől, amelyet a júdeai mű élén álló testvéreknek akart átadni. Ezért úgy intézkedett, hogy ezek a testvérek, mint az említett gyülekezetek képviselői, akik hozzájárultak a pénz gyűjtéséhez, kísérjék őt Jeruzsálembe. {AA 390.3}
At Philippi Paul tarried to keep the Passover. Only Luke remained with him, the other members of the company passing on to Troas to await him there. The Philippians were the most loving and truehearted of the apostle's converts, and during the eight days of the feast he enjoyed peaceful and happy communion with them. {AA 390.4}
A páska ünnepét Pál Filippiben töltötte. Csak Lukács maradt vele, többi útitársai továbbmentek Troásba, hogy ott bevárják őt. A filippiek voltak a legszeretetteljesebbek és leghűségesebbek mindazok közül, akiket az apostol megtérített. Az ünnep nyolc napját tehát zavartalanul, boldog együttlétben töltötte el. {AA 390.4}
Upon the last evening of his stay the brethren “came together to break bread.” The fact that their beloved teacher was about to depart, had called together a larger company than usual. They assembled in an “upper chamber” on the third story. There, in the fervency of his love and solicitude for them, the apostle preached until midnight. {AA 391.2}
Ott-tartózkodása utolsó estéjén a testvérek „egybegyűltek a kenyér megszegésére”. Mivel szeretett tanítójuk búcsúzott el tőlük, sokkal nagyobb számban gyűltek össze, mint rendesen. Egybegyűltek „a felházban”, a harmadik emeleten, ahol az apostol szeretete hevével és aggodalmával egészen éjfélig prédikált nekik. {AA 391.2}
In one of the open windows sat a youth named Eutychus. In this perilous position he went to sleep and fell to the court below. At once all was alarm and confusion. The youth was taken up dead, and many gathered about him with cries and mourning. But Paul, passing through the frightened company, embraced him and offered up an earnest prayer that God would restore the dead to life. His petition was granted. Above the sound of mourning and lamentation the apostle's voice was heard, saying, “Trouble not yourselves; for his life is in him.” With rejoicing the believers again assembled in the upper chamber. They partook of the Communion, and then Paul “talked a long while, even till break of day.” {AA 391.3}
Az egyik nyitott ablakban ült egy Eutikhus nevű ifjú. Ebben a veszedelmes helyzetben elaludt, és kiesett az udvarra. Egyszerre nagy zavar és izgalom támadt. Az ifjút csakhamar holtan hozták fel, és sokan gyűltek köréje sírva és jajgatva. Pál azonban utat tört magának a megrémült tömeg sorai között, az ifjút átkarolta, és bensőségesen könyörgött Istenhez, keltené a halottat ismét életre. Isten meghallgatta könyörgését. Minden sírást és jajszót túlharsogva hallatszott az apostol hangja: „Ne háborogjatok; mert a lelke benne van.” (Ap. csel. 20:10) Nagy örömmel ismét összegyűltek a hívők a felházban. Együtt részesültek az Úr vacsorájában, majd hallgatták Pált, aki „mind virradatig beszélgetett”. {AA 391.3}
The ship on which Paul and his companions were to continue their journey, was about to sail, and the brethren hastened on board. The apostle himself, however, chose to take the nearer route by land between Troas and Assos, meeting his companions at the latter city. This gave him a short season for meditation and prayer. The difficulties and dangers connected with his coming visit to Jerusalem, the attitude of the church there toward him and his work, as well as the condition of the churches and the interests of the gospel work in other fields, were subjects of earnest, anxious thought, and he took advantage of this special opportunity to seek God for strength and guidance. {AA 391.4}
Miután a hajó indulásra készen állt, amellyel Pál és kísérői folytatni óhajtották útjukat, a testvérek a fedélzetre siettek. Az apostol azonban a rövidebb szárazföldi utat választotta, elindult tehát Troásból gyalog Assusba, hogy ott útitársaival ismét találkozzék. Kis időt nyert ezáltal az elmélkedésre és imádkozásra. A jeruzsálemi útjával kapcsolatos nehézségek és veszélyek, az ottani gyülekezet magatartása vele és munkájával szemben, valamint a gyülekezetek állapota és az evangélium művének szükségletei az egyéb területeken – komoly és aggasztó gondolatokra adtak okot. Ezért felhasználta ezt a különleges alkalmat, hogy erőért és vezetésért Istenhez forduljon. {AA 391.4}
As the travelers sailed southward from Assos, they passed the city of Ephesus, so long the scene of the apostle's labors. Paul had greatly desired to visit the church there, for he had important instruction and counsel to give them. But upon consideration he determined to hasten on, for he desired, “if it were possible for him, to be at Jerusalem the Day of Pentecost.” On arriving at Miletus, however, about thirty miles from Ephesus, he learned that it might be possible to communicate with the church before the ship should sail. He therefore immediately sent a message to the elders, urging them to hasten to Miletus, that he might see them before continuing his journey. {AA 392.1}
Az utasok Assustól délre, Efézus mellett hajóztak el, ahol az apostol oly hosszú ideig tevékenykedett. Pál szerette volna meglátogatni az ottani gyülekezetet, mivel fontos utasításokat és tanácsokat akart adni számukra. Érett megfontolás után azonban mégis a továbbutazás mellett döntött, mivel „ha lehetne néki, hogy pünkösd napjára Jeruzsálemben legyen”. Milétusba érkezésük után, Efézustól körülbelül hat mérföldnyire, az apostol megtudta, hogy időt szakíthat az efézusi gyülekezet képviselőivel való találkozásra, mielőtt a hajó továbbmenne. Elküldött tehát azonnal a gyülekezet véneiért, és sürgősen kérette őket, jöjjenek Milétusba, hogy beszélhessen velük, mielőtt útját folytatná. {AA 392.1}
In answer to his call they came, and he spoke to them strong, touching words of admonition and farewell. “Ye know,” he said, “from the first day that I came into Asia, after what manner I have been with you at all seasons, serving the Lord with all humility of mind, and with many tears, and temptations, which befell me by the lying in wait of the Jews: and how I kept back nothing that was profitable unto you, but have showed you, and have taught you publicly, and from house to house, testifying both to the Jews, and also to the Greeks, repentance toward God, and faith toward our Lord Jesus Christ.” {AA 392.2}
Meghívásának eleget is tettek. Pál most még egyszer fontos, szívhez szóló intő- és búcsúszavakat intézett hozzájuk: „Ti tudjátok, hogy az első naptól fogva, melyen Ázsiába jöttem, mint viseltem magamat ti köztetek az egész idő alatt. Szolgálván az Úrnak teljes alázatossággal és sok könnyhullatás és sok kísértetek közt, melyek én rajtam a zsidóknak utánam való leselkedése miatt estek. Hogy semmitől sem vonogattam magamat, ami hasznos, hogy hirdessem néktek, és tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként, bizonyságot tévén mind zsidóknak, mind görögöknek az Istenhez való megtérés és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit felől.” (Ap. csel. 20:18–21) {AA 392.2}
Paul had ever exalted the divine law. He had shown that in the law there is no power to save men from the penalty of disobedience. Wrongdoers must repent of their sins and humble themselves before God, whose just wrath they have incurred by breaking His law, and they must also exercise faith in the blood of Christ as their only means of pardon. The Son of God had died as their sacrifice and had ascended to heaven to stand before the Father as their advocate. By repentance and faith they might be freed from the condemnation of sin and through the grace of Christ be enabled henceforth to render obedience to the law of God. {AA 393.1}
Pál az isteni törvényt mindenkor magasztalta. Kimutatta azonban, hogy magában a törvényben nincs erő, hogy az embert engedetlenségének büntetése alól felmentse. A bűnösnek bűneit meg kell bánnia, és meg kell alázkodnia Isten előtt, mert törvényének áthágása jogos haragját hívta ki; azután pedig Krisztus vérében kell bíznia, mint a bocsánat egyedüli lehetőségében. Emlékeztette a híveket arra a tanítására, hogy Isten Fia, mint áldozat, elszenvedte a halált őérettük, felment a mennybe, s ott mint szószólójuk áll az Atya előtt. Csak töredelem és hit által szabadulhatnak a bűn átka alól, hogy azután Krisztus kegyelméből engedelmeskedjenek Isten törvényének. {AA 393.1}
“And now, behold,” Paul continued, “I go bound in the spirit unto Jerusalem, not knowing the things that shall befall me there: save that the Holy Ghost witnesseth in every city, saying that bonds and afflictions abide me. But none of these things move me, neither count I my life dear unto myself, so that I might finish my course with joy, and the ministry, which I have received of the Lord Jesus, to testify the gospel of the grace of God. And now, behold, I know that ye all, among whom I have gone preaching the kingdom of God, shall see my face no more.” {AA 393.2}
„És most ímé én” – folytatta Pál – „a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe, nem tudva, mik következnek ott én reám, kivéve, hogy a Szent Lélek városonként bizonyságot tesz, mondván, hogy én reám fogság és nyomorúság következik. De semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, melyet vettem az Úr Jézustól, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról. És most ímé én tudom, hogy nem látjátok többé az én orczámat ti mindnyájan, kik között általmentem, prédikálván az Istennek országát.” (Ap. csel. 20:22–25) {AA 393.2}
“Wherefore I take you to record this day, that I am pure from the blood of all men. For I have not shunned to declare unto you all the counsel of God.” No fear of giving offense, no desire for friendship or applause, could lead Paul to withhold the words that God had given him for their instruction, warning, or correction. From His servants today God requires fearlessness in preaching the word and in carrying out its precepts. The minister of Christ is not to present to the people only those truths that are the most pleasing, while he withholds others that might cause them pain. He should watch with deep solicitude the development of character. If he sees that any of his flock are cherishing sin he must as a faithful shepherd give them from God's word the instruction that is applicable to their case. Should he permit them in their self-confidence to go on unwarned, he would be held responsible for their souls. The pastor who fulfills his high commission must give his people faithful instruction on every point of the Christian faith, showing them what they must be and do in order to stand perfect in the day of God. He only who is a faithful teacher of the truth will at the close of his work be able to say with Paul, “I am pure from the blood of all men.” {AA 393.4}
Kijelentette továbbá: „Azért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindeneknek vérétől tiszta vagyok, mert nem vonogattam magamat, hogy hirdessem néktek az Istennek teljes akaratát.” (Ap. csel. 20:26) Semmilyen félelem, hogy talán megsért valakit, semmilyen barátság vagy tetszésvágy nem késztethette Pált arra, hogy elhallgasson előttük szavakat, amelyeket Isten adott oktatásaikra, intésükre és megjavításukra. Isten ma is bátorságot kíván szolgáitól, mind az ige prédikálása, mind előírásainak megvalósítása közben. Krisztus szolgája ne csak olyan igazságokat hirdessen az embereknek, amelyeket szívesen fogadnak, hanem azokat sem szabad elhallgatnia előttük, amelyek fájdalmakat okozhatnak. Nagy gondot kell fordítania jellemük kifejlesztésére. Ha lát egyet is a nyáj között, aki bűnt melenget, feladata, mint hűséges pásztornak, az adott esetre vonatkozó tanítást alkalmazni. Ha azonban megengedi, hogy valaki magabízóan továbbhaladjon a rossz úton anélkül, hogy megintené, lelkéért felelnie kell. Az a lelkipásztor, aki magasztos megbízatását híven akarja teljesíteni, a reá bízott lelkeket a keresztény hit minden kérdésében hűségesen oktassa ki; mutassa meg nekik, milyenek legyenek, és hogyan kell cselekedniük, hogy az Úr nagy napján tökéletesen megállhassanak előtte. Csak az igazság hűséges tanítója mondhatja el Pállal együtt, működésének befejezésekor: „Én mindeneknek vérétől tiszta vagyok”. (Ap. csel. 20:26) {AA 393.4}
“Take heed therefore unto yourselves,” the apostle admonished his brethren, “and to all the flock, over the which the Holy Ghost hath made you overseers, to feed the church of God, which He hath purchased with His own blood.” If ministers of the gospel were to bear constantly in mind the fact that they are dealing with the purchase of the blood of Christ, they would have a deeper sense of the importance of their work. They are to take heed to themselves and to their flock. Their own example is to illustrate and enforce their instructions. As teachers of the way of life they should give no occasion for the truth to be evil spoken of. As representatives of Christ they are to maintain the honor of His name. By their devotion, their purity of life, their godly conversation, they are to prove themselves worthy of their high calling. {AA 394.1}
„Viseljetek gondot magatokra” – intette Pál apostol a testvéreket – „és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett”. (Ap. csel. 20:28) Ha az evangélium szolgái mindenkor szívükön viselnék, hogy olyan lelkekkel bánnak, akiket Krisztus, vére által megvásárolt, jobban átéreznék munkájuk fontosságát. Vigyázniuk kell önmagukra, valamint nyájukra. Tanításukat szemléltesse és erősítse meg példaadásuk. Mint az élethez vezető út tanítói, kerülniük kell mindent, ami okot szolgáltatna, hogy az igazságra árnyat vessen. Kötelességük, hogy mint Krisztus képviselői, neve dicsőségét szolgálják. Odaadásukkal, életük tisztaságával és Istennek szentelt magaviseletükkel bizonyítsák be, hogy magasztos hivatásuk méltó képviselői. {AA 394.1}
The dangers that would assail the church at Ephesus were revealed to the apostle. “I know this,” he said, “that after my departing shall grievous wolves enter in among you, not sparing the flock. Also of your own selves shall men arise, speaking perverse things, to draw away disciples after them.” Paul trembled for the church as, looking into the future, he saw the attacks which she must suffer from both external and internal foes. With solemn earnestness he bade his brethren guard vigilantly their sacred trusts. For an example he pointed them to his own unwearied labors among them: “Therefore watch, and remember, that by the space of three years I ceased not to warn everyone night and day with tears. {AA 395.1}
Az efézusi gyülekezetet fenyegető veszélyeket az apostol előre látta. Azért mondotta: „Mert tudom, hogy az én eltávozásom után jönnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak. Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat magok után vonják.” A jövőbe tekintve, látta Pál azokat a támadásokat, amelyek fenyegetik a gyülekezetet, mind külső, mind belső ellenségei részéről. Ünnepélyes komolysággal kérte a testvéreket, hogy éberen őrködjenek a rájuk bízott szent kincs felett. Példaképpen saját fáradhatatlan munkálkodására hivatkozott: „Azért vigyázzatok, megemlékezvén arról, hogy én három esztendeig éjjel és nappal meg nem szűntem könnyhullatással inteni mindenkit.” (Ap. csel. 20:29–31) {AA 395.1}
“And now, brethren,” he continued, “I commend you to God, and to the word of His grace, which is able to build you up, and to give you an inheritance among all them which are sanctified. I have coveted no man's silver, or gold, or apparel.” Some of the Ephesian brethren were wealthy, but Paul had never sought personal benefit from them. It was no part of his message to call attention to his own wants. “These hands,” he declared, “have ministered unto my necessities, and to them that were with me.” Amidst his arduous labors and extensive journeys for the cause of Christ, he was able, not only to supply his own wants, but to spare something for the support of his fellow laborers and the relief of the worthy poor. This he accomplished only by unremitting diligence and the closest economy. Well might he point to his own example as he said, “I have showed you all things, how that so laboring ye ought to support the weak, and to remember the words of the Lord Jesus, how He said, It is more blessed to give than to receive. {AA 395.2}
Majd így folytatta: „És most atyámfiai, ajánllak titeket az Istennek és az ő kegyelmessége igéjének, aki felépíthet és adhat néktek örökséget minden megszenteltek közt. Senkinek ezüstjét, vagy aranyát, vagy ruháját nem kívántam.” Az efézusi hittestvérek között néhányan jómódúak voltak; Pál azonban sohasem akart ebből személyes hasznot húzni. Nem egyeztette össze üzenetével, hogy a figyelmet saját költségeire irányítsa. Sőt kijelentette: „A magam szükségéről és a velem valókról ezek a kezek gondoskodtak.” A Krisztus ügyében végzett megfeszített munkája és kiterjedt utazásai ellenére is, nemcsak saját szükségleteiről, hanem még munkatársai szükségleteiről és az arra méltó szegények támogatásáról is gondoskodott. Ezt azonban csak lankadatlan szorgalma és legnagyobb takarékossága által tehette meg. Ezért hivatkozhatott nyugodtan saját példájára, amikor így szólt: „Mindenestől megmutattam néktek, hogy ily módon munkálkodva kell az erőtlenekről gondot viselni, és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő mondá: Jobb adni, mint venni.” (Ap. csel. 20:32–35) {AA 395.2}
“And when he had thus spoken, he kneeled down, and prayed with them all. And they all wept sore, and fell on Paul's neck, and kissed him, sorrowing most of all for the words which he spake, that they should see his face no more. And they accompanied him unto the ship.” {AA 396.1}
„És mikor ezeket mondotta, térdre esve imádkozék mindazokkal egybe. Mindnyájan pedig nagy sírásra fakadtak; és Pálnak nyakába borulva csókolgaták őt, kesergve kiváltképpen azon a szaván, amelyet mondott, hogy többé az ő orcáját nem fogják látni. Aztán elkísérék őt a hajóra.” (Ap. csel. 20:36–38) {AA 396.1}
From Miletus the travelers sailed in “a straight course unto Coos, and the day following unto Rhodes, and from thence unto Patara,” on the southwest shore of Asia Minor, where, “finding a ship sailing over unto Phoenicia,” they “went aboard, and set forth.” At Tyre, where the ship was unloaded, they found a few disciples, with whom they were permitted to tarry seven days. Through the Holy Spirit these disciples were warned of the perils awaiting Paul at Jerusalem, and they urged him “that he should not go up to Jerusalem.” But the apostle allowed not the fear of affliction and imprisonment to turn him from his purpose. {AA 396.2}
Az utasok Milétusból „egyenesen haladva Kóusba érkezének, másnap pedig Rhódusba és onnét Patarába”, Kis-Ázsia délnyugati partjára, és miután ott „találtak egy hajót, mely Fenicziába méne által, abba beülvén, elhajózának.” Tirusban, ahol a hajó kikötött, találtak néhány tanítványt, akiknél hét napig időzhettek. Ezek a tanítványok, akiket a Szentlélek figyelmeztetett azokra a veszélyekre, melyek várnak Pálra, kérték az apostolt, „hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.” Az apostolt azonban sem a szenvedéstől, sem a bebörtönöztetéstől való félelem nem tudta szándékától eltéríteni. (Ap. csel. 21:1–4) {AA 396.2}
Pursuing their journey southward, the travelers arrived at Caesarea and “entered into the house of Philip the evangelist, which was one of the seven; and abode with him.” Here Paul spent a few peaceful, happy days—the last of perfect freedom that he was to enjoy for a long time. {AA 397.1}
Az utasok azután folytatták útjukat dél felé, és eljutottak Czézáreába; „és bemenvén a Filep evangélista házába, ki ama hét közül való vala, ő nála maradtak.” Pál itt néhány zavartalan, boldog napot töltött; az utolsókat, melyeket – hosszú időre – még teljes szabadságban élvezhetett. (Ap. csel. 21:8) {AA 397.1}
While Paul tarried at Caesarea, “there came down from Judea a certain prophet, named Agabus. And when he was come unto us,” Luke says, “he took Paul's girdle, and bound his own hands and feet, and said, Thus saith the Holy Ghost, So shall the Jews at Jerusalem bind the man that owneth this girdle, and shall deliver him into the hands of the Gentiles.” {AA 397.2}
Mialatt Pál Czézáreában időzött, „alájöve egy Júdeából való próféta, név szerint Agabus. És mikor hozzánk jött, vevé Pálnak az övét, és megkötözvén a maga kezeit és lábait, monda: Ezt mondja a Szent Lélek: a férfiút, akié ez az öv, ekképpen kötözik meg a zsidók Jeruzsálemben, és adják a pogányoknak kezébe.” (Ap. csel. 21:10) {AA 397.2}
“When we heard these things,” Luke continues, “both we, and they of that place, besought him not to go up to Jerusalem.” But Paul would not swerve from the path of duty. He would follow Christ if need be to prison and to death. “What mean ye to weep and to break mine heart?” he exclaimed; “for I am ready not to be bound only, but also to die at Jerusalem for the name of the Lord Jesus.” Seeing that they caused him pain without changing his purpose, the brethren ceased their importunity, saying only, “The will of the Lord be done.” {AA 397.3}
Majd így folytatja Lukács: „Mikor pedig ezeket hallottuk, kérők mind mi, mind az oda valók, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.” Pál azonban nem akart a kötelesség útjáról letérni. Követni akarta Jézust, ha kellett, még a börtönbe és a halálba is. „Mit míveltek” – kiáltotta nékik – „sírván és az én szívemet kesergetvén? mert én nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az Úr Jézusnak nevéért.” A testvérek miután látták, hogy fájdalmat okoznak neki, anélkül, hogy szándékától eltéríthetnék, felhagytak sürgetésükkel, és csak ennyit mondtak: „Legyen meg az Úrnak akaratja.” (Ap. csel. 21:12–14) {AA 397.3}
Never before had the apostle approached Jerusalem with so sad a heart. He knew that he would find few friends and many enemies. He was nearing the city which had rejected and slain the Son of God and over which now hung the threatenings of divine wrath. Remembering how bitter had been his own prejudice against the followers of Christ, he felt the deepest pity for his deluded countrymen. And yet how little could he hope that he would be able to help them! The same blind wrath which had once burned in his own heart, was now with untold power kindling the hearts of a whole nation against him. {AA 397.5}
Az apostol még sohasem közeledett ilyen szomorú szívvel Jeruzsálem felé, mint most. Tudta, hogy csak kevés barátot, de annál több ellenséget talál ott. Közeledett a városhoz, amely elvetette és megfeszítette Isten Fiát; amely fölött az Isten haragjának fellegei gyülekeztek. Amikor arra gondolt, hogy milyen keserű előítélettel viseltetett Krisztus követőivel szemben, mélységes részvétet érzett elvakult honfitársai iránt. És mégis, milyen kicsi volt a reménye, hogy segíthessen rajtuk! Ugyanaz a vak gyűlölet gyulladt most fel kimondhatatlan erővel az egész nép lelkében iránta, mint amely egykor saját szívében lángolt. {AA 397.5}
And he could not count upon the sympathy and support of even his own brethren in the faith. The unconverted Jews who had followed so closely upon his track, had not been slow to circulate the most unfavorable reports at Jerusalem, both personally and by letter, concerning him and his work; and some, even of the apostles and elders, had received these reports as truth, making no attempt to contradict them, and manifesting no desire to harmonize with him. {AA 398.1}
Még saját hittestvéreinek részvétére és támogatására sem számíthatott. A megtéretlen zsidók, akik oly szorosan a sarkában voltak, nem mulasztották el, hogy személyesen, valamint levélileg a lehető legrosszabb híreket terjesszék róla és munkájáról Jeruzsálemben. Sőt még néhány apostol és vén is készpénznek vette ezeket a híreket anélkül, hogy megkísérelte volna megcáfolni azokat, avagy az esetleges ellentétet kiegyenlíteni. {AA 398.1}
Yet in the midst of discouragements the apostle was not in despair. He trusted that the Voice which had spoken to his own heart would yet speak to the hearts of his countrymen, and that the Master whom his fellow disciples loved and served would yet unite their hearts with his in the work of the gospel. {AA 398.2}
Azonban, a csüggesztő körülmények ellenére, az apostol mégsem esett kétségbe. Remélte, hogy az a hang, amely szívéhez szólt, érinteni fogja honfitársai szívét is, és a Mester, kit tanítványtársai szerettek és szolgáltak, összeköti szívüket az övével, egységes odaadásra az evangélium munkájában. {AA 398.2}
