In the hope of impressing vividly upon the minds of the Corinthian believers the importance of firm self-control, strict temperance, and unflagging zeal in the service of Christ, Paul in his letter to them made a striking comparison between the Christian warfare and the celebrated foot races held at stated intervals near Corinth. Of all the games instituted among the Greeks and the Romans, the foot races were the most ancient and the most highly esteemed. They were witnessed by kings, nobles, and statesmen. Young men of rank and wealth took part in them and shrank from no effort or discipline necessary to obtain the prize. {AA 309.1}
Miután Pál a korinthusi gyülekezetnek írt levelében a hívőkkel megértetni kívánta a kemény önmegtagadás, a szigorú mértékletesség és végtelen buzgalom nagy fontosságát a Krisztus szolgálatában – megfelelő párhuzamot vont tehát a keresztény hitharca és a világhírű futóversenyek között. E versenyek Korinthus közelében zajlottak le. A görögök és rómaiak között meghonosodott összes sportjátékok között a legrégibb és egyszersmind a legtekintélyesebb volt a versenyfutás. Ezt királyok, nemesek és államférfiak jelenlétében tartották meg. Nemes és gazdag ifjak vettek részt benne, és nem riadtak vissza semmiféle szükséges fáradságtól vagy önfegyelmezéstől, hogy a díjat elnyerjék. {AA 309.1}
The contests were governed by strict regulations, from which there was no appeal. Those who desired their names entered as competitors for the prize had first to undergo a severe preparatory training. Harmful indulgence of appetite, or any other gratification that would lower mental or physical vigor, was strictly forbidden. For one to have any hope of success in these trials of strength and speed, the muscles must be strong and supple, and the nerves well under control. Every movement must be certain, every step swift and unswerving; the physical powers must reach the highest mark. {AA 309.2}
Ezen versenyeknél szigorú szabályokat tartottak be, amelyek alól nem volt felmentés. Aki versenyzőként benevezett a díjra, az előbb szigorú előkészületnek és kiképzésnek vetette alá magát. Szigorúan tilos volt minden ártalmas és dúskálkodó étkezés, tobzódás vagy bármely más élvezet, ami a szellemi vagy fizikai erőt gyengíthette. A pályázó csak akkor remélhette, hogy ezt a gyorsaság- és erőpróbát eredményesen megállja, ha izmai erősek és mozgékonyak. Ha teljesen uralkodik idegein, ha minden mozdulata határozott, minden lépése gyors és biztos. Ha fizikai teljesítőképességének magaslatán áll. {AA 309.2}
As the contestants in the race made their appearance before the waiting multitude, their names were heralded, and the rules of the race were distinctly stated. Then they all started together, the fixed attention of the spectators inspiring them with a determination to win. The judges were seated near the goal, that they might watch the race from its beginning to its close and give the prize to the true victor. If a man reached the goal first by taking an unlawful advantage, he was not awarded the prize. {AA 310.1}
Amikor a versenyfutók a tömeg előtt megjelentek, neveiket kikiáltották, és a versenyfutás szabályait érthetően kihirdették. Ezután valamennyi futó egyszerre kezdte meg futását; a nézők feszült figyelme ösztökélte őket a győzelem kivívására. A bírók a cél közvetlen közelében helyezkedtek el, úgyhogy elejétől fogva figyelhették a versenyzőket, hogy így a díjat a valódi győztesnek ítélhessék oda. Ha valaki valamilyen meg nem engedett módon szerzett előny révén érte el a célt, a díjat nem nyerhette el. {AA 310.1}
In these contests great risks were run. Some never recovered from the terrible physical strain. It was not unusual for men to fall on the course, bleeding at the mouth and nose, and sometimes a contestant would drop dead when about to seize the prize. But the possibility of lifelong injury or of death was not looked upon as too great a risk to run for the sake of the honor awarded the successful contestant. {AA 310.2}
A versenyzők az ilyen küzdelmeknél nagy kockázatokat vállaltak. Némelyek sohasem heverték ki többé a rettenetes testi-lelki erőfeszítéseket. Egyáltalában nem volt szokatlan, hogy a versenyzők orrán-száján dőlt a vér, és összeestek a versenypályán; sőt néha az is megtörtént, hogy egy-egy versenyző élettelenül terült el a földön, amikor éppen a díjat készült átvenni. Azonban az életfogytig tartó testi megbetegedést vagy az esetleges halált sem tartották túl nagy tétnek, hogy elnyerjék a győztesnek járó megtiszteltetést és a jutalmat. {AA 310.2}
As the winner reached the goal, the applause of the vast multitude of onlookers rent the air and awoke the echoes of the surrounding hills and mountains. In full view of the spectators, the judge presented him with the emblems of victory—a laurel crown and a palm branch to carry in his right hand. His praise was sung throughout the land; his parents received their share of honor; and even the city in which he lived was held in high esteem for having produced so great an athlete. {AA 310.3}
Amikor a győztes a célba ért, az átláthatatlan tömeg kitörő tetszésnyilvánítása rengette meg a levegőt, és a környező hegyek visszhangja még fokozta éljenzésüket. A bíró azután a nézők szeme láttára átnyújtotta a győzőnek a győzelmi jelvényt: – egy babérkoszorút és egy pálmaágat, amelyet jobb kezében hordozhatott. Az egész ország egy szívvel-lélekkel dicsőítette; szülei is osztoztak dicsőségében; sőt még a városnak, lakóhelyének is becsületet szerzett, hogy onnan ilyen kiváló versenyző származott. {AA 310.3}
In referring to these races as a figure of the Christian warfare, Paul emphasized the preparation necessary to the success of the contestants in the race—the preliminary discipline, the abstemious diet, the necessity for temperance. “Every man that striveth for the mastery,” he declared, “is temperate in all things.” The runners put aside every indulgence that would tend to weaken the physical powers, and by severe and continuous discipline trained their muscles to strength and endurance, that when the day of the contest should arrive, they might put the heaviest tax upon their powers. How much more important that the Christian, whose eternal interests are at stake, bring appetite and passion under subjection to reason and the will of God! Never must he allow his attention to be diverted by amusements, luxuries, or ease. All his habits and passions must be brought under the strictest discipline. Reason, enlightened by the teachings of God's word and guided by His Spirit, must hold the reins of control. {AA 311.1}
Az ilyen versenyfutás példájára, mint a hitharc jelképére, utal Pál, hogy az eredmény eléréséért folytatott szükséges előkészületeket hangsúlyozza. Az előzetes önfegyelem, mérsékelt étkezés a győzelem feltétele. „Mert mindenki, aki küzd, megtartóztatja magát mindenektől.” A versenyfutók minden élvezettől tartózkodtak, ami esetleg gyengíthette fizikai erejüket. Tartós, kemény önfegyelemmel igyekeztek izmaikat edzeni, és kitartóvá tenni, hogy a versenyfutás napján a legnagyobb erőt fejthessék ki. Mennyivel fontosabb tehát, hogy a keresztény, akinek örök élete forog kockán, étvágyát és szenvedélyeit a józan ész és Isten akarata alá rendelje! Nem szabad sohasem megengednie, hogy mulatozások, fényűzés vagy kényelemszeretet elvonja figyelmét, hanem tartsa minden szokását és szenvedélyét a legszigorúbban féken. Isten igéje által megvilágított és Lelke által vezetett értelmének rendelje alá magát. {AA 311.1}
And after this has been done, the Christian must put forth the utmost exertion in order to gain the victory. In the Corinthian games the last few strides of the contestants in the race were made with agonizing effort to keep up undiminished speed. So the Christian, as he nears the goal, will press onward with even more zeal and determination than at the first of his course. {AA 311.2}
Sőt, ha mindez már megtörtént, a keresztény ezután is szedje össze minden erejét, hogy a győzelmet kivívja. A korinthusi játékoknál a versenyzők az utolsó lépéseknél minden erejüket megfeszítették, nehogy gyorsaságuk csökkenjen. Így a keresztény is, minél jobban közeledik a célhoz, annál nagyobb buzgalommal és annál határozottabban törjön előre; még inkább, mint futása kezdetén. {AA 311.2}
Paul presents the contrast between the chaplet of fading laurel received by the victor in the foot races, and the crown of immortal glory that will be given to him who runs with triumph the Christian race. “They do it,” he declares, “to obtain a corruptible crown; but we an incorruptible.” To win a perishable prize, the Grecian runners spared themselves no toil or discipline. We are striving for a prize infinitely more valuable, even the crown of everlasting life. How much more careful should be our striving, how much more willing our sacrifice and self-denial! {AA 311.3}
Pál végül rámutat a romlandó babérkoszorú – a győztes versenyző jutalma – és a dicsőség romolhatatlan koronája közötti nagy-nagy különbségre, amelyet csak az nyerhet el, aki győzelmesen végzi be a hit nemes harcát. Amazok azért teszik, mondotta, „hogy romlandó koronát nyerjenek, mi azonban romolhatatlant”. A görög versenyfutók, hogy a mulandó díjat elnyerjék, vállalták a fáradságot, az önmegtagadást. Mi azonban végtelenül értékesebb díjra törekszünk; az örök élet koronájára. Mennyivel gondosabb legyen hát igyekezetünk, mennyivel készségesebb legyen hát áldozatunk és önmegtagadásunk! {AA 311.3}
In the epistle to the Hebrews is pointed out the single-hearted purpose that should characterize the Christian's race for eternal life: “Let us lay aside every weight, and the sin which doth so easily beset us, and let us run with patience the race that is set before us, looking unto Jesus the author and finisher of our faith.” Hebrews 12:1, 2. Envy, malice, evil thinking, evilspeaking, covetousness—these are weights that the Christian must lay aside if he would run successfully the race for immortality. Every habit or practice that leads into sin and brings dishonor upon Christ must be put away, whatever the sacrifice. The blessing of heaven cannot attend any man in violating the eternal principles of right. One sin cherished is sufficient to work degradation of character and to mislead others. {AA 312.1}
A Zsidókhoz írt levél rendkívül világosan tárja elénk ezt az egyetlen célt, a keresztény futását az örök élet elnyeréséért: „...Félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőtért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére, Jézusra.” (Zsid. 12:1–2) Irigység, gyűlölet, gyanúsítás, rágalmazás, kapzsiság – olyan terhek, akadályok, amelyeket a kereszténynek el kell vetnie, ha győztesen akarja megfutni pályáját az örök életért. Minden szokást vagy hajlamot, amely bűnre csábít, vagy szégyent hoz Krisztusra, le kell vetni, kerüljön bármibe. Senkin sem nyugodhat meg Isten áldása, ha megsérti az igazság örök alapelveit. Ha csak egyetlen bűnt is melengetünk, elegendő arra, hogy jellemünket lealjasítsa, és másokat félrevezessen. {AA 312.1}
“If thy hand cause thee to stumble,” the Saviour said, “Cut it off: it is good for thee to enter into life maimed, rather than having thy two hands to go into hell, into the unquenchable fire. And if thy foot cause thee to stumble, cut it off: it is good for thee to enter into life halt, rather than having thy two feet to be cast into hell.” Mark 9:43-45, R.V. If to save the body from death, the foot or the hand should be cut off, or even the eye plucked out, how much more earnest should the Christian be to put away sin, which brings death to the soul! {AA 312.2}
„És ha megbotránkoztat téged a te kezed, vágd le azt – mondotta az Üdvözítő –, jobb néked csonkán bemenned az életre, mint két kézzel menned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre... És ha a te lábad botránkoztat meg téged, vágd le azt. Jobb néked sántán bemenned az életre, mint két lábbal vettetned a gyehennára.” (Mk. 9:43–45) Ha lábunkat vagy kezünket levágatnánk testünkről, vagy szemünket kivágatnánk annak érdekében, hogy megmentsük testünket a haláltól, mennyivel inkább kell a kereszténynek igyekeznie, hogy levetkezze a bűnt, amely a lélek halálát okozza. {AA 312.2}
The competitors in the ancient games, after they had submitted to self-denial and rigid discipline, were not even then sure of the victory. “Know ye not,” Paul asked, “that they which run in a race run all, but one receiveth the prize?” However eagerly and earnestly the runners might strive, the prize could be awarded to but one. One hand only could grasp the coveted garland. Some might put forth the utmost effort to obtain the prize, but as they reached forth the hand to secure it, another, an instant before them, might grasp the coveted treasure. {AA 313.1}
Az egykori versenyek résztvevői, minden önmegtagadásuk és önmegtartóztatásuk mellett, még nem is lehettek biztosak győzelmükben. „Nem tudjátok-é” – kérdezte Pál –, „hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat?” (I. Kor. 9:24) Bármennyire buzgón és komolyan fáradozott is valamennyi versenyfutó, a díjat mégis csak egy kaphatta meg. Csak egyetlen kéz nyúlhatott a sóvárgott babérkoszorú után. Mily gyakran megtörténhetett tehát, hogy valakit, aki a legnagyobb erőfeszítések után kezét már-már a díj felé nyújthatta, az utolsó pillanatban versenytársa előzte meg, s helyette magához ragadta a vágyva vágyott kincset! {AA 313.1}
Such is not the case in the Christian warfare. Not one who complies with the conditions will be disappointed at the end of the race. Not one who is earnest and persevering will fail of success. The race is not to the swift, nor the battle to the strong. The weakest saint, as well as the strongest, may wear the crown of immortal glory. All may win who, through the power of divine grace, bring their lives into conformity to the will of Christ. The practice, in the details of life, of the principles laid down in God's word, is too often looked upon as unimportant—a matter too trivial to demand attention. But in view of the issue at stake, nothing is small that will help or hinder. Every act casts its weight into the scale that determines life's victory or defeat. And the reward given to those who win will be in proportion to the energy and earnestness with which they have striven. {AA 313.2}
A keresztényi élet harcában ez nem fordulhat elő. A verseny végén senkit sem érhet kudarc, aki a követelményeknek mindenben megfelel. Mindenki győzelmet arathat, ha komolyan igyekszik, és kitartással harcol. Nemcsak a gyorsé a futás, nemcsak az erős nyerhet csatát. A leggyengébb szent éppúgy elnyerheti az örök élet dicsőséges koronáját, mint a legerősebb. Mindenki győztes lehet, aki Isten kegyelméből alárendeli életét Krisztus akaratának. Az élet minden viszonylatában gyakorlatilag megvalósítani az Isten igéjében lefektetett alapelveket, némelyek ugyan lényegtelennek tarthatják, olyasminek, ami csekélység, ami figyelemre sem méltó. Azonban a kockán forgó tétre való tekintettel semmi sem csekélység, ami segíthet vagy gátolhat. Minden egyes cselekményünk súlyosan esik a latba, győzelemre vagy vereségre. Sőt a jutalom, amelyet a győztesek elnyernek, arányban fog állni buzgalmukkal, komolyságukkal, amelyet a küzdelembe vetettek. {AA 313.2}
The apostle compared himself to a man running in a race, straining every nerve to win the prize. “I therefore so run,” he says, “not as uncertainly; so fight I, not as one that beateth the air: but I keep under my body, and bring it into subjection: lest that by any means, when I have preached to others, I myself should be a castaway.” That he might not run uncertainly or at random in the Christian race, Paul subjected himself to severe training. The words, “I keep under my body,” literally mean to beat back by severe discipline the desires, impulses, and passions. {AA 314.1}
Az apostol önmagát olyan emberhez hasonlította, aki részt vesz a versenyben, és minden idegszálát megfeszíti, hogy elnyerje a jutalmat. „Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra” – mondotta – „úgy viaskodom, mint aki nem levegőt vagdos; hanem megsanyargatom testemet és szolgává teszem, hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek.” (I. Kor. 9:26–27) Maga Pál is szigorúan önmegtartóztató életet élt, hogy ne fusson bizonytalanra, avagy csak találomra. Szava: „Megsanyargatom testemet” – szó szerint annyit jelent, hogy minden vágyat, hajlamot és szenvedélyt szigorú fegyelemmel le kell küzdeni. {AA 314.1}
Paul feared lest, having preached to others, he himself should be a castaway. He realized that if he did not carry out in his life the principles he believed and preached, his labors in behalf of others would avail him nothing. His conversation, his influence, his refusal to yield to self-gratification, must show that his religion was not a profession merely, but a daily, living connection with God. One goal he kept ever before him, and strove earnestly to reach—“the righteousness which is of God by faith.” Philippians 3:9. {AA 314.2}
Pál tartott attól, hogy míg másoknak prédikál, valahogy maga méltatlanná ne váljék. Tudatában volt annak, hogy másokén való fáradozásai mit sem segítenek rajta, ha azokat az alapelveket, amelyeket hitt és tanított, életében meg nem valósítja. Társalgása, befolyása, lemondása saját vágyairól, kell, hogy bizonyítsák, miszerint hite nem csupán szóbeszéd, hanem Istennel való eleven, állandó összeköttetés. Egyetlen cél lebegett állandóan szemei előtt, melyet komolyan igyekezett elérni: „Istentől való igazságot, a hit alapján.” (Fil. 3:9) {AA 314.2}
Paul knew that his warfare against evil would not end so long as life should last. Ever he realized the need of putting a strict guard upon himself, that earthly desires might not overcome spiritual zeal. With all his power he continued to strive against natural inclinations. Ever he kept before him the ideal to be attained, and this ideal he strove to reach by willing obedience to the law of God. His words, his practices, his passions—all were brought under the control of the Spirit of God. {AA 314.3}
Pál meg volt győződve arról, hogy a gonosz ellen vívott küzdelme egészen élete végéig tart. Állandóan szükségét érezte, hogy gondosan ügyeljen magára, nehogy földi vágyak elnyomják lelki buzgalmát. Minden erejével folyton küzdött természetes hajlamai ellen. Amellett tekintetét állandóan a kitűzött célra irányította, amelyet igyekezett el is érni, az Isten törvénye iránti alázatos engedelmesség által. Szavait, szokásait, szenvedélyeit – mindent Isten Lelkének uralma alá helyezett. {AA 314.3}
It was this singlehearted purpose to win the race for eternal life that Paul longed to see revealed in the lives of the Corinthian believers. He knew that in order to reach Christ's ideal for them, they had before them a life struggle from which there would be no release. He entreated them to strive lawfully, day by day seeking for piety and moral excellence. He pleaded with them to lay aside every weight and to press forward to the goal of perfection in Christ. {AA 315.1}
Pál ugyanezt a szilárd célkitűzést szerette volna látni a korinthusi hívők életében, hogy elnyerjék az örök élet koronáját. Tudta, hogy ha el akarják érni a Krisztus által számukra kitűzött eszményt, élethosszig tartó küzdelem áll előttük, amely alól nincs felmentés. Kérte őket tehát, hogy szabályszerűen küzdjenek, igyekezzenek napról napra megszentelődni és az erkölcsi tökéletességért harcolni. Felhívta őket egyszersmind, hogy vessenek el minden terhet, és törekedjenek a tökéletességre a Krisztus Jézusban. {AA 315.1}
Paul pointed the Corinthians to the experience of ancient Israel, to the blessings that rewarded their obedience, and to the judgments that followed their transgressions. He reminded them of the miraculous way in which the Hebrews were led from Egypt under the protection of the cloud by day and the pillar of fire by night. Thus they were safely conducted through the Red Sea, while the Egyptians, essaying to cross in like manner, were all drowned. By these acts God had acknowledged Israel as His church. They “did all eat the same spiritual meat; and did all drink the same spiritual drink: for they drank of that spiritual Rock that followed them: and that Rock was Christ.” The Hebrews, in all their travels, had Christ as a leader. The smitten rock typified Christ, who was to be wounded for men's transgressions, that the stream of salvation might flow to all. {AA 315.2}
Pál a korinthusiak figyelmét a hajdani Izráel tapasztalataira irányította. Azokra az áldásokra, amelyek engedelmességüket megjutalmazták és azokra az ítéletekre, amelyek áthágásaikra következtek. Emlékeztette őket, hogy az Úr mily csodálatos módon vezette ki a hébereket Egyiptomból: nappal felhő-, éjjel tűzoszlop védelme alatt. Így biztonságban vitte át őket Isten a Vörös-tengeren, míg az egyiptomiak, akik ugyanígy akartak átjutni, valamennyien a tengerbe fúltak. Ezen tette által ismerte el Isten Izráelt saját gyülekezetének. „És mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, amely követi vala őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt.” (I. Kor. 10:4) A héberek vezetője minden útjukban: Krisztus volt. A megütött kőszikla Krisztust jelképezte, akit az emberek törvényszegése miatt sebeznek meg, hogy az üdvösség forrása mindenkire áradhasson. {AA 315.2}
Notwithstanding the favor that God showed to the Hebrews, yet because of their lust for the luxuries left behind in Egypt, and because of their sin and rebellion, the judgments of God came upon them. The apostle enjoined the Corinthian believers to heed the lesson contained in Israel's experience. “Now these things were our examples,” he declared, “to the intent we should not lust after evil things, as they also lusted.” He showed how love of ease and pleasure had prepared the way for sins that called forth the signal vengeance of God. It was when the children of Israel sat down to eat and drink, and rose up to play, that they threw off the fear of God, which they had felt as they listened to the giving of the law; and, making a golden calf to represent God, they worshiped it. And it was after enjoying a luxurious feast connected with the worship of Baalpeor, that many of the Hebrews fell through licentiousness. The anger of God was aroused, and at His command “three and twenty thousand” were slain by the plague in one day. {AA 315.3}
Azonban az izráelitáknak nyújtott kedvezmények ellenére, mert visszavágytak az Egyiptomban hagyott húsos fazekak után, mert bűnöztek és lázadoztak, végül mégis utolérte őket Isten ítélete. Az apostol felhívja a korinthusi hívők figyelmét azokra a tanulságokra, amelyeket az izráeliták tapasztalatai nyújtanak. „Ezek pedig példáink lőnek” – magyarázta –, „hogy mi ne kívánjunk gonosz dolgokat, amiképpen azok kívántak.” Kimutatta, hogy a kényelem és élvezet szeretete miként készítette elő a bűn útját, amelyekkel Istent haragra ingerelték. Amikor Izráel fiai leültek enni, inni és felkeltek, hogy játsszanak, megszűnt bennük az istenfélelem, amelyet éreztek a Sínai-hegynél, a törvényadásnál; aranyborjút készítettek maguknak, amely Istent helyettesítette, és azt imádták. Hasonlóképpen, miután részt vettek a Baal-Peór imádásával egybekötött fényűző lakomán, közülők sokan elvesztek kicsapongásaik miatt. Isten haragja felgerjedt, úgyhogy parancsára, e csapás következtében, egyetlen napon „huszonháromezren” estek el. {AA 315.3}
The apostle adjured the Corinthians, “Let him that thinketh he standeth take heed lest he fall.” Should they become boastful and self-confident, neglecting to watch and pray, they would fall into grievous sin, calling down upon themselves the wrath of God. Yet Paul would not have them yield to despondency or discouragement. He gave them the assurance: “God is faithful, who will not suffer you to be tempted above that ye are able; but will with the temptation also make a way of escape, that ye may be able to bear it.” {AA 316.1}
Az apostol intette a korinthusiakat: „Azért aki hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék.” (I. Kor. 10:12) Ha dicsekvővé és önhitté válnak, ha elhanyagolják az imát, az éber őrködést, súlyos bűnökbe esnek és kihívják magukra Isten haragját. Pálnak azonban nem az volt a szándéka, hogy ezáltal csüggedés és félelem vegyen erőt rajtuk. Ezért arról biztosította őket: „Hű az Isten, aki nem hágy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.” (I. Kor. 10:13) {AA 316.1}
Paul urged his brethren to ask themselves what influence their words and deeds would have upon others and to do nothing, however innocent in itself, that would seem to sanction idolatry or offend the scruples of those who might be weak in the faith. “Whether therefore ye eat, or drink, or whatsoever ye do, do all to the glory of God. Give none offense, neither to the Jews, nor to the Gentiles, nor to the church of God.” {AA 316.2}
Pál bensőségesen kérte a testvéreket, kérdezzék meg önmagukat, milyen benyomást tesznek szavaik és cselekedeteik másokra. Ne tegyenek semmit – bármily ártatlan legyen is –, ami a bálványimádás helyeslésének látszatát kelthetné, avagy sérthetné azok érzelmeit, akik még gyengék a hitben. „Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek is, mindent az Isten dicsőségére míveljétek. Meg ne botránkoztassátok se a zsidókat, se a görögöket, se az Isten gyülekezetét.” (I. Kor. 10:31) {AA 316.2}
The apostle's words of warning to the Corinthian church are applicable to all time and are especially adapted to our day. By idolatry he meant not only the worship of idols, but self-serving, love of ease, the gratification of appetite and passion. A mere profession of faith in Christ, a boastful knowledge of the truth, does not make a man a Christian. A religion that seeks only to gratify the eye, the ear, and the taste, or that sanctions self-indulgence, is not the religion of Christ. {AA 317.1}
Az apostolnak a korinthusi gyülekezethez intézett szavai vonatkoznak valamennyi korszakra, de különösen napjainknak szólnak. A bálványimádat alatt nem csupán bálványok tiszteletét értette az apostol, hanem az önimádatot, a kényelemszeretetet, valamint a kívánságok és szenvedélyek kielégítését. Krisztus megvallása csupán, vagy az igazság ismerete nem tesz senkit sem kereszténnyé. Vallás, mely pusztán a szemet, fület és az ízlést gyönyörködteti, vagy jóváhagyja az önszeretetet, nem Krisztus vallása. {AA 317.1}
By a comparison of the church with the human body, the apostle aptly illustrated the close and harmonious relationship that should exist among all members of the church of Christ. “By one Spirit,” he wrote, “are we all baptized into one body, whether we be Jews or Gentiles, whether we be bond or free; and have been all made to drink into one Spirit. For the body is not one member, but many. If the foot shall say, Because I am not the hand, I am not of the body; is it therefore not of the body? And if the ear shall say, Because I am not the eye, I am not of the body; is it therefore not of the body? If the whole body were an eye, where were the hearing? If the whole were hearing, where were the smelling? But now hath God set the members every one of them in the body, as it hath pleased Him. And if they were all one member, where were the body? But now are they many members, yet but one body. And the eye cannot say unto the hand, I have no need of thee: nor again the head to the feet, I have no need of you.... God hath tempered the body together, having given more abundant honor to that part which lacked: that there should be no schism in the body; but that the members should have the same care one for another. And whether one member suffer, all the members suffer with it; or one member be honored, all the members rejoice with it. Now ye are the body of Christ, and members in particular.” {AA 317.2}
Pál a gyülekezetet az emberi testtel hasonlítja össze; találóan szemlélteti azt a szoros és bensőséges viszonyt, amely Krisztus gyülekezetének tagjait kell, hogy összekösse. „Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg. Mert a test sem egy tag, hanem sok. Ha ezt mondaná a láb: mivelhogy nem kéz vagyok, nem vagyok a testből való; avagy nem a testből való-e azért? És, ha a fül azt mondaná; mivelhogy nem vagyok szem, nem vagyok a testből való; avagy nem a testből való-e azért? Ha az egész test szem, hol a hallás? Ha az egész hallás, hol a szaglás? Most pedig az Isten elhelyezte a tagokat a testben egyenként mindeniket, amint akarta. Ha pedig az egész egy tag volna, hol volna a test? Így azonban sok tag van ugyan, de egy test. Nem mondhatja pedig a szem a kéznek: Nincs rád szükségem; vagy viszont a fej a lábaknak: Nem kelletek nékem... De az Isten szerkeszté egybe a testet, az alábbvalónak nagyobb tisztességet adván, hogy ne legyen hasonlás a testben, hanem ugyanarról gondoskodjanak egymásért a tagok. És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind, akár tisztességgel illettetik egy tag, vele együtt örülnek a tagok mind. Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint.” (I. Kor. 12:13–21, 24–27) {AA 317.2}
And then, in words which from that day to this have been to men and women a source of inspiration and encouragement, Paul set forth the importance of that love which should be cherished by the followers of Christ: “Though I speak with the tongues of men and of angels, and have not charity, I am become as sounding brass, or a tinkling cymbal. And though I have the gift of prophecy, and understand all mysteries, and all knowledge; and though I have all faith, so that I could remove mountains, and have not charity, I am nothing. And though I bestow all my goods to feed the poor, and though I give my body to be burned, and have not charity, it profiteth me nothing.” {AA 318.1}
Pál azután bensőséges szavakkal, amelyek azóta is mind a mai napig, férfiakat és nőket lelkesítettek és bátorítottak, tárta fel annak a mély szeretetnek fontosságát, amelyet Jézus követőinek is ápolniuk kell: „Ha embereknek, vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincs én bennem, semmi vagyok. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.” (I. Kor.13:1–3) {AA 318.1}
No matter how high the profession, he whose heart is not filled with love for God and his fellow men is not a true disciple of Christ. Though he should possess great faith and have power even to work miracles, yet without love his faith would be worthless. He might display great liberality; but should he, from some other motive than genuine love, bestow all his goods to feed the poor, the act would not commend him to the favor of God. In his zeal he might even meet a martyr's death, yet if not actuated by love, he would be regarded by God as a deluded enthusiast or an ambitious hypocrite. {AA 318.2}
Bármilyen hangzatos is hitvallomásunk, mégsem vagyunk Jézus őszinte tanítványai, ha szívünk nincs telve Isten és embertársaink iránti szeretettel. Még ha volna is nagy hitünk és hatalmunk csodák művelésére, de hitünk szeretet nélkül, teljesen értéktelen lenne. És ha még olyan bőkezű adakozók volnánk is, esetleg minden vagyonunkat elajándékoznánk a szegények táplálására, mindez értéktelen volna Isten előtt, ha nem a tiszta szeretet az indítórugónk. És ha buzgóságunkban mártírhalált szenvednénk is, de nem szeretetből, akkor Isten csak úgy tekintene, mint elvakult rajongót vagy becsvágyó képmutatót. {AA 318.2}
Charity “doth not behave itself unseemly, seeketh not her own, is not easily provoked, thinketh no evil.” Christ-like love places the most favorable construction on the motives and acts of others. It does not needlessly expose their faults; it does not listen eagerly to unfavorable reports, but seeks rather to bring to mind the good qualities of others. {AA 319.2}
A szeretet „nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt” (I. Kor. 13:5). Az olyan szeretet, amilyen Krisztusban élt, mások cselekedeteit és eljárását jóindulattal ítéli meg. Mások hibáit szükségtelenül nem állítja pellengérre, nem hallgat meg szívesen rágalmakat, hanem inkább igyekszik mások jó tulajdonságaira emlékeztetni. {AA 319.2}
Love “rejoiceth not in iniquity, but rejoiceth in the truth; beareth all things, believeth all things, hopeth all things, endureth all things.” This love “never faileth.” It can never lose its value; it is a heavenly attribute. As a precious treasure, it will be carried by its possessor through the portals of the city of God. {AA 319.3}
A szeretet „nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél és mindent eltűr.” Ez a szeretet „soha el nem fogy”. (I. Kor. 13: 6–8) Sohasem vesztheti értékét; hiszen mennyei tulajdonság. Aki ezzel rendelkezik, mint értékes kinccsel fog áthaladni Isten városának kapuján. {AA 319.3}
In the lowering of the moral standard among the Corinthian believers, there were those who had given up some of the fundamental features of their faith. Some had gone so far as to deny the doctrine of the resurrection. Paul met this heresy with a very plain testimony regarding the unmistakable evidence of the resurrection of Christ. He declared that Christ, after His death, “rose again the third day according to the Scriptures,” after which “He was seen of Cephas, then of the Twelve: after that, He was seen of above five hundred brethren at once; of whom the greater part remain unto this present, but some are fallen asleep. After that, He was seen of James; then of all the apostles. And last of all He was seen of me also.” {AA 319.5}
A korinthusi hívők között voltak olyanok, akik feladták hitük néhány alapigazságát, akik lesüllyesztették az erkölcsi színvonalat. Egyesek olyan messzire mentek, hogy tagadták a feltámadás tanát. Pál ezzel a tévtannal szembeszállt és pedig Krisztus feltámadásának letagadhatatlan bizonyítékával. Világosan kijelentette, hogy halála után „Krisztus feltámadott a harmadik napon az írások szerint; és hogy megjelent Kéfásnak, azután a tizenkettőnek. Azután megjelent több mint ötszáz atyafinak egyszerre, kik közül a legtöbben mind máig élnek, némelyek azonban el is aludtak. Azután megjelent Jakabnak; azután mind az apostoloknak. Legutolszor pedig mindenek között, mint egy idétlennek, nékem is megjelent.” (I. Kor. 15:4–8) {AA 319.5}
With convincing power the apostle set forth the great truth of the resurrection. “If there be no resurrection of the dead,” he argued, “then is Christ not risen: and if Christ be not risen, then is our preaching vain, and your faith is also vain. Yea, and we are found false witnesses of God; because we have testified of God that He raised up Christ: whom He raised not up, if so be that the dead rise not. For if the dead rise not, then is not Christ raised: and if Christ be not raised, your faith is vain; ye are yet in your sins. Then they also which are fallen asleep in Christ are perished. If in this life only we have hope in Christ, we are of all men most miserable. But now is Christ risen from the dead, and become the first fruits of them that slept.” {AA 320.1}
Meggyőző erővel fejtette ki az apostol a feltámadás felmérhetetlen igazságát. Jelentőségét így vázolta: „Mert ha nincsen halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadott fel. Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is. Sőt az Isten hamis bizonyságtevőinek is találtatunk, mivelhogy az Isten felől bizonyságot tettünk, hogy feltámasztotta a Krisztust, akit nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. Mert ha a halottak fel nem támadnak, a Krisztus sem támadott fel. Ha pedig Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. Akik a Krisztusban elaludtak, azok is elvesztek tehát. Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjök lőn azoknak, kik elaludtak.” (I. Kor. 15:13–20) {AA 320.1}
The apostle carried the minds of the Corinthian brethren forward to the triumphs of the resurrection morn, when all the sleeping saints are to be raised, henceforth to live forever with their Lord. “Behold,” the apostle declared, “I show you a mystery: We shall not all sleep, but we shall all be changed, in a moment, in the twinkling of an eye, at the last trump: for the trumpet shall sound, and the dead shall be raised incorruptible, and we shall be changed. For this corruptible must put on incorruption, and this mortal must put on immortality. So when this corruptible shall have put on incorruption, and this mortal shall have put on immortality, then shall be brought to pass the saying that is written, Death is swallowed up in victory. O death, where is thy sting? O grave, where is thy victory? ... Thanks be to God, which giveth us the victory through our Lord Jesus Christ.” {AA 320.2}
Az apostol azután a korinthusi testvérek figyelmét a feltámadás hajnalának diadalmas virradatára irányította, amikor is az Úr az összes elszunnyadt szenteket feltámasztja, hogy ezentúl örökké Vele éljenek. „Ímé titkot mondok néktek” – magyarázta: „Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk. Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra, mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk. Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára. Mikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva: Elnyeletett a halál diadalra. Halál! Hol a te fullánkod? Pokol! Hol a te diadalmad!?... De hála az Istennek, aki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által.” (I. Kor. 15:51–57) {AA 320.2}
Glorious is the triumph awaiting the faithful. The apostle, realizing the possibilities before the Corinthian believers, sought to set before them that which uplifts from the selfish and the sensual, and glorifies life with the hope of immortality. Earnestly he exhorted them to be true to their high calling in Christ. “My beloved brethren,” he pleaded, “be ye steadfast, unmovable, always abounding in the work of the Lord, forasmuch as ye know that your labor is not in vain in the Lord.” {AA 321.1}
Dicső diadal vár a hűséges hívőkre! Az apostol tudatában volt a korinthusi hívők szükségleteinek és lehetőségeinek. Igyekezett szemük elé tárni azt, ami kiemel az önzésből és az érzékiségből, az életet pedig a halhatatlanság reménye által megdicsőíti. Komolyan felhívta őket, hogy hűek maradjanak magasztos elhivatásukhoz Krisztusban. „Azért szerelmes atyámfiai erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.” (I. Kor. 15:58) {AA 321.1}
Thus the apostle, in the most decided and impressive manner, endeavored to correct the false and dangerous ideas and practices that were prevailing in the Corinthian church. He spoke plainly, yet in love for their souls. In his warnings and reproofs, light from the throne of God was shining upon them, to reveal the hidden sins that were defiling their lives. How would it be received? {AA 321.2}
Így az apostol igen határozott és megkapó módon igyekezett helyreigazítani azokat a téves és veszélyes eszméket, szokásokat, amelyek a korinthusi gyülekezetben lábra kaptak. Egyszerűen, határozottan, de nagy szeretettel beszélt lelkükre. Intései és feddései által Isten trónjáról áramló fény világított rájuk, hogy megláttassa velük rejtett bűneiket, amelyek életüket beszennyezték. De vajon milyen benyomást keltenek szavai, és hogyan fogadják azokat? {AA 321.2}
After the letter had been dispatched, Paul feared lest that which he had written might wound too deeply those whom he desired to benefit. He keenly dreaded a further alienation and sometimes longed to recall his words. Those who, like the apostle, have felt a responsibility for beloved churches or institutions, can best appreciate his depression of spirit and self-accusing. The servants of God who bear the burden of His work for this time know something of the same experience of labor, conflict, and anxious care that fell to the lot of the great apostle. Burdened by divisions in the church, meeting with ingratitude and betrayal from some to whom he looked for sympathy and support, realizing the peril of the churches that harbored iniquity, compelled to bear a close, searching testimony in reproof of sin, he was at the same time weighed down with fear that he might have dealt with too great severity. With trembling anxiety he waited to receive some tidings as to the reception of his message. {AA 321.3}
Miután Pál elküldte a levelet, aggodalmak fogták el, hogy intelmei esetleg nagyon is megsebzik azokat, akiken segíteni akart. Remegett az esetleges további elhidegüléstől, és néha szerette volna visszavonni szavait. Aki, hasonlóan az apostolhoz, már szívén hordozta kedves gyülekezeteit vagy intézményeit, legjobban meg tudja érteni levertségét, önvádjait. Isten azon szolgái tudnának munkájuk hasonló tapasztalatairól beszélni, akik jelenleg művének terheit hordozzák; tudnának arról a küzdelemről és aggasztó gondokról beszámolni, amelyek a nagy apostol életét kitöltötték. Hiszen már a gyülekezeti viszályok is nagy teherként nehezedtek reá. Akikre bizalommal tekintett, akiktől megértést és segítséget várt, csak hálátlansággal és árulással fizettek. Kénytelen volt tehát a veszély felismerése után, azokat a gyülekezeteket, amelyek eltűrték a bűnt és az igazságtalanságot, a legélesebben és leghatározottabb hangon figyelmeztetni és meginteni. Ugyanakkor még az az aggodalom is bántotta, hogy esetleg túl szigorú volt hozzájuk. Remegve és félve várta a híreket, hogy üzenete milyen fogadtatásban részesült. {AA 321.3}
