Chapter 26—Battling Against Disease

Küzdelem a betegség ellen

[Historical Note.—“Our people are generally waking up to the subject of health,” wrote Elder James White in an editorial in the The Review and Herald, December 13, 1864.“And they should have publications on the subject to meet their present wants, at prices within reach of the poorest.” He announced the early issuance of a series of pamphlets, under the general title, “Health: or How to Live.” {LS 167.1}

Történeti megjegyzés. - "Testvéreink általánosan mind nagyobb érdeklődéssel foglalkoztak az egészségügyi tárgyakkal", írta White Jakab testvér 1864. dec. 13-án a "Review" vezércikkében, "ezért iratokat kell kezükbe adni, melyek jelenlegi szükségleteinek megfelelnek, olyan árban, hogy azokat a legszegényebbek is megvehessék." Bejelentette egy röpirat sorozat kiadását ezen általános cím alatt: "Health, or How to live", Egészség, vagy hogyan éljünk. {LS 167.1}   

The strong conviction of Elder and Mrs. White, that the reforms to be outlined in these pamphlets were of great importance, is thus expressed in a note in the The Review and Herald, January 24, 1865, calling attention to the publication of the first of the series: {LS 167.2}

Az a szilárd meggyőződés, mely a White testvéreket, a röpiratban tárgyalt reformok fontosságát illeti, áthatotta a "Review" 1825. jan. 25-i számában, mely az első röpirat megjelenését közölte, a következő módon jutott kifejezésre: {LS 167.2}   

“We wish to call the attention of the brethren everywhere to these works, prepared with especial care, on the important subject of a reform in our manners of life, which is greatly needed, and as we view it, will surely be accomplished in whatever people find themselves at last prepared for translation.“ {LS 167.3}

"Minden testvérünk figyelmét felhívjuk a művekre, melyeket különös gondossággal írtak életmódunk reformjának e szükséges tárgyáról és amennyire meg tudjuk ítélni ez a műben Isten népe közt állandósulni fog, hogy az végül is az elváltozásra elkészüljön." {LS 167.3}   

During the first five months of 1865 this series was completed. These health pamphlets, six in number, contained articles from Mrs. White on “Disease and Its Causes,” and on allied subjects; and many extracts from the writings of various physicians and others interested in health reform principles. Hygienic recipes were included, also hints on the use of water as a remedial agency. The harmful effects of alcohol, tobacco, tea and coffee, spices, and other stimulants and narcotics, were further emphasized. {LS 167.4}

Ez az irat sorozat az 1865-ös év első öt hónapjában elkészült. Ezek az egészségügyi röpiratok, szám szerint hat, White testvérnő cikkeit tartalmazta az "Egészség és okai"-ról és más hasonló tárgyakról, valamint különböző orvosok irataiból vett kivonatokat és azoknak cikkeit, akiket az egészségügyi reform alapjai érdekeltek. Higiénikus főzési tanácsokkal, valamint a vízgyógymódra utalásokkal is foglalkoztak ezen iratok, továbbá az alkohol, dohány, tea, kávé, fűszerek és más izgató és kábítószerek káros hatását is hangsúlyozták. {LS 167.4}   

The winter of 1864-65 was a time of stress and trial. While uniting with his wife in the preparation of matter on health and temperance for publication, Elder White found it necessary to labor untiringly in behalf of Sabbath keepers who were being drafted for service in the army. This work was attended with perplexity and anxiety, and drew heavily on his sympathies, besides overtaxing his physical strength. The administrative cares in the session of the General Conference held in May, 1865, added to his weariness. {LS 167.5}

Az 1864-65-ös tél a nagy erőfeszítések és próbák ideje volt. Mialatt White testvér feleségével az egészségügyi és mértékletességi iratok elterjesztésével foglalkozott, szükségesnek tartotta, hogy azokért a szombatünneplőkért munkálkodjék, akiket az Úr munkájára elhívott. Ez a munka sok gonddal és nagy nyugtalansággal járt és nagyrészt az ő közreműködését követelte és így fizikai erejét túlságosan igénybevette. Az 1865 májusában tartott generálkonferencia vezetése fokozta kimerülését. {LS 167.5}   

Worn with the labors of writing and publishing, and of looking after many interests connected with the general work, Elder White and his wife were nevertheless given no rest. Immediately after the conference session, they were called to Wisconsin and Iowa, where they endured many hardships. Soon after their return to Michigan, he was stricken with partial paralysis. An account of this affliction, and of the impetus it indirectly brought to the health reform movement a few months later, is given by Mrs. White in the The Review and Herald, February 20 and 27, 1866, a portion of which forms the text of this chapter.] {LS 168.1}

Az írás és a nyilvános munka fáradsága és az egész művel összeköttetésben levő sokféle szükséglettel való törődés után sem pihenhettek a White testvér és felesége. Rögtön a konferencia után Iowába és Wisconsinba hívták őket, hol sokat vesződhettek. A Michiganbe való visszatérésük után White testvér nemsokára részleges bénulást kapott. E csapásról és az ösztönzésről, a "Review" adott hírt 1866. febr. 27-i számában és ennek egy részét tartalmazza ez a fejezet. {LS 168.1}   

The Sickness of Elder James White

WHITE JAKAB TESTVÉR BETEGSÉGE

One morning, as we were taking our usual walk before breakfast, we stepped into Brother Lunt's garden, and while my husband attempted to open an ear of corn, I heard a strange noise. Looking up, I saw his face flushed, and his right arm hanging helpless at his side. His attempt to raise his right arm was ineffectual—the muscles refused to obey his will. {LS 168.2}

Egy reggel, mikor a reggeli előtti szokásos sétánkat tettük, beléptünk Lunts testvér kertjébe és mialatt férjem egy tengeri kalász felnyitásával foglalatoskodott különös zajt hallottam. Mikor felnéztem, arca kipirult és jobb karja élettelenül csüngött. Jobb karját képtelen volt felemelni, izmai nem engedelmeskedtek akaratának. {LS 168.2}   

I helped him into the house, but he could not speak to me until in the house he indistinctly uttered the words, “Pray, pray.” We dropped on our knees and cried to God, who had ever been to us a present help in time of trouble. My husband soon uttered words of praise and gratitude to God, because he could use his arm. His hand was partially restored, but not fully. {LS 168.3}

A házban segítettem, azonban nem tudott hozzám szólni míg e szavakat: "Imádkozz! Imádkozz!" érthetően ki nem ejtette. Térdeinkre hulltunk és az Úrhoz kiáltottunk, ki mindig megsegített bennünket a szükség idején. {LS 168.3}   

My husband and myself felt the need of drawing near to God. And as by confession and prayer we drew near to God, we had the blessed assurance that He drew near to us. Precious, exceedingly precious, were these seasons of communion with God. {LS 169.1}

Férjem és én annak szükségét éreztük, hogy Isten közelebb jöjjön hozzánk és mikor vallomások és imák által közeledtünk Istenhez, azt a boldog biztosítékot nyertük, hogy ő is közeledett hozzánk. Értékesek, rendkívül értékesek voltak Istennel való összeköttetésünk ezen órái. {LS 169.1}   

The first five weeks of our affliction we spent at our own home. For wise purposes our heavenly Father did not see fit to raise my husband to immediate health in answer to our earnest prayers, although He seemed preciously near to comfort and sustain us by His Holy Spirit. {LS 169.2}

A csapás utáni öt hetet otthonunkban töltöttük. Mennyei Atyánk nem találta helyesnek, hogy imáink meghallgatásaképp férjemet rögtön meggyógyítsa, noha ő igen közel jött hozzánk, hogy megvigasztaljon és Szentlelke által támogasson. {LS 169.2}   

Sojourn at Dansville, N. Y.

TARTÓZKODÁSUNK DANSWILLE-BEN /N.Y./

We had confidence in the use of water as one of God's appointed remedies, but no confidence in drugs. But my own vital energies were too much exhausted for me to attempt to use hydropathic remedies in my husband's case; and we felt that it might be duty to take him to Dansville, N. Y., where he could rest, and where we could have the care of those well skilled as hydropathic physicians. We dared not follow our own judgment, but asked counsel of God, and after prayerful consideration of the matter, decided to go. My husband endured the journey well. {LS 169.3}

A víz alkalmazásában, mint Isten által adott gyógyszerben bíztunk, de az orvosságokhoz nem volt bizalmunk. Saját életerőm annyira kimerült, hogy férjemnél a vízgyógykezeléseket meg sem kísérelhettem és éreztük, hogy talán kötelességünk őt Danswille-be vinni, ahol pihenhet és egy gyakorlott vízgyógyász orvos kezelheti. Nem mertük saját véleményünket követni, hanem az Úrtól kértünk tanácsot és a dolog imádkozó lelkülettel való megvizsgálása után elhatároztuk, hogy megyünk. Férjem az utazást jól bírta. {LS 169.3}   

We remained in Dansville about three months. We obtained rooms a short distance from the institution, and were both able to walk out and be in the open air much of the time. Every day, excepting Sabbath and first day, we took treatment. {LS 169.4}

Kb. 3 hónapig maradtunk Danswille-ben. Az intézethez közel béreltünk szobákat és így mindketten kimehettünk és sokat tartózkodtunk a szabadban. Mindennap kezelésre mentünk kivéve a szombatot és a hét első napját. {LS 169.4}   

Some may have thought that when we went to Dansville and placed ourselves under the care of physicians, we had given up our faith that God would raise my husband to health in answer to prayer. But not so. While we did not feel like despising the means that God had placed in our reach for the recovery of health, we felt that God was above all, and that He who had provided remedial agencies would have us use them to assist abused nature to recover her exhausted energies. We believed that God would bless the efforts we were making in the direction of health. {LS 169.5}

Egyesek azt hitték, mikor Danswille-be mentünk orvosi kezelésre, hogy feladtuk hitünket, hogy az Úr imáink meghallgatásaképpen férjemet ismét meggyógyítja. Nem így volt. Miközben nem vetettük meg a nekünk juttatott eszközöket, melyeket Isten adott az egészség helyreállítására, éreztük, hogy Isten mindenek felett való és ő, ki a gyógyeszközöket teremtette, kívánja, hogy azokat használjuk fel, hogy leromlott szervezetünk erőit ismét visszanyerjük. Hittük, hogy Isten egészségünk helyreállításáért való törekvéseinket megáldja. {LS 169.5}   

Seasons of Prayer and Blessing

AZ IMA ÉS AZ ÁLDÁS IDEJE

Three times a day we had special seasons of prayer for the Lord to restore my husband to health, and for His special grace to sustain us in our affliction. These seasons of prayer were very precious to us. Our hearts were often filled with unspeakable gratitude that in our affliction we had a heavenly Father in whom we could trust without fear. {LS 170.1}

Háromszor naponta együtt imádkoztunk, hogy az Úr gyógyítsa meg férjemet és hogy ajándékozzon meg kegyelmével, hogy szenvedéseinkben kitartsunk. Az imának az ideje nagyon értékes volt. Szívünk gyakran kimondhatatlan hálával telt meg, hogy szenvedéseinkben Mennyei Atyánk mellettünk áll, akiben minden félelem nélkül bízhatunk. {LS 170.1}   

December 4, 1865, my husband passed a restless night of suffering. I prayed by his bedside as usual, but the Lord was not pleased to send relief. My husband was troubled in mind. He thought that he might go down into the grave. He stated that death had no terrors for him. {LS 170.2}

1865. dec. 3-án férjem az éjszakát nyugtalanul szenvedve töltötte. Szokásom szerint ott imádkoztam ágya mellett, az Úr azonban nem adott enyhülést. Férjemet belső nyugtalanság gyötörte. Azt hitte, hogy meghal. Azt mondta, hogy nem fél a haláltól. {LS 170.2}   

I felt intensely over the matter. I did not believe for a moment that my husband would die. But how was he to be inspired with faith? I prayed God to guide me, and not suffer me to take one wrong step; but to give me wisdom to choose the right course. The more earnestly I prayed, the stronger was my conviction that I must take my husband among his brethren, even if we should again return to Dansville. {LS 170.3}

Egész bensőmet megragadta e dolog. Egy pillanatig sem hittem, hogy férjem meghal. De hogyan lehetne hitet önteni belé? Kértem Istent, hogy vezessen és ne engedje, hogy hamis irányba menjek, hanem adjon bölcsességet, hogy a helyes úton haladjak. Minél komolyabban imádkoztam, annál nagyobb lett a meggyőződésem, hogy férjemet a testvérek közé kell vinnem, ha utána vissza is kellene jönnünk Danswille-be. {LS 170.3}   

In the morning Dr. Lay called, and I told him that unless there should be a decided improvement in the case of my husband in two or three weeks, at most, I should take him home. He answered: “You cannot take him home. He is not able to endure such a journey.” I answered: “I shall go. I shall take my husband by faith, relying upon God, and shall make Rochester my first point, tarry there a few days, and then go on to Detroit, and if necessary, tarry there a few days to rest, and then go on to Battle Creek.” {LS 170.4}

Reggel, mikor Dr. Lay belépett, így szóltam hozzá, ha férjem állapota két vagy három héten belül nem javul hazaviszem őt. Azt válaszolta: Nem tudja hazavinni őt, nem bír ki ilyen utazást. Így feleltem: Elmegyek, férjemet hitben magammal viszem. Istenben bízva első úti célom Rochester, hol pár napot töltöttünk, azután Detroitba utaztunk, ha szükséges itt is pihenünk pár napig és azután Battle Creekbe megyünk. {LS 170.4}   

This was the first intimation my husband had of my intentions. He said not a word. That evening we packed our trunks, and the next morning were on our way. My husband rode comfortably. {LS 171.1}

Most értesült először férjem szándékaimról. Nem szólt egy szót sem. Aznap este becsomagoltuk bőröndjeinket és másnap reggel már utaztunk. Férjem kényelmesen utazott. {LS 171.1}   

During the three weeks that we were in Rochester, much of the time was spent in prayer. My husband proposed sending to Maine for Elder J. N. Andrews, to Olcott for Brother and Sister Lindsay, and to Roosevelt, requesting those who had faith in God, and felt it their duty, to come and pray for him. These friends came in answer to his call, and for ten days we had special and earnest seasons of prayer. All who engaged in these seasons of prayer were greatly blessed. We were often so refreshed with heavenly showers of grace that we could say, “My cup runneth over.” We could weep and praise God for His rich salvation. {LS 171.2}

Azalatt a három hét alatt, míg Rochesterben tartózkodtunk többnyire imádkoztunk. Férjem az javasolta, hogy hívjuk meg I. R. Andrews testvért Maine-ből, Linsay testvéreket Olecottból és egyeseket Rooseweltből, hogy ezek kinek hitük van Istenben és kötelességüknek érzik, hogy jöjjenek, imádkozzanak érte. Ezek a barátok eljöttek a hívásra és tíz napon az imádkozás nagyon komoly idejét éltük át. Mindenki gazdag áldást nyert, aki ezeken az imákon részt vett. A mennyei kegyelem gyakran annyira felüdített minket, hogy azt mondhattuk: "Edényem színültig megtelt." Sírtunk és dicsértük Istent az ő gazdag üdvéért. {LS 171.2}   

Those who came from Roosevelt were soon obliged to return to their homes. Brother Andrews and Brother and Sister Lindsay remained. We continued our earnest supplications to heaven. It seemed to be a struggle with the powers of darkness. Sometimes the trembling faith of my husband would grasp the promises of God, and sweet and precious was the victory then enjoyed. {LS 171.3}

Azoknak kik Rooseweltből jöttek nemsokára visszakellett térni otthonukba. Andrews testvér és Kindsay testvérnő ott maradt. Folytattuk komoly könyörgéseinket. A sötétség hatalmai ellen harcoltunk. Néha férjem remegő hite megragadta Isten ígéreteit és ilyenkor édes és értékes győzelmet arattunk. {LS 171.3}   

Christmas evening, as we were humbling ourselves before God and earnestly pleading for deliverance, The light of heaven seemed to shine upon us, and I was wrapped in a vision of God's glory. It seemed that I was borne quickly from earth to heaven, where all was health, beauty, and glory. Strains of music fell upon my ear, melodious, perfect, and entrancing. I was permitted to enjoy this scene a while before my attention was called to this dark world. Then my attention was called to things taking place upon this earth. [A portion of the instruction given during this memorable vision, urging the establishment of a health institution by the Seventh-day Adventist denomination, is given in Testimonies for the Church 1:485-495, 553-564.] I had an encouraging view of the case of my husband. {LS 171.4}

Karácsony este, mikor Isten előtt alázatosan leborultunk és komolyan könyörögtünk szabadításáért, a menny dicsősége ránk áradt és Isten dicsőségének egy látomása vett körül. Úgy tűnt fel nekem, mintha a földről gyorsan az égbe vittek volna, hol minden egészséges szép és dicső volt. Tökéletesen dallamos zenét hallottam. Egy ideig ezt a jelenetet szemlélhettem, mielőtt figyelmemet e sötét világra felhívták. Ezután a világba végbemenő eseményekre lettem figyelmes. Majd férjemet illetően is bátorítót láttam. {LS 171.4}   

Circumstances did not seem to favor our starting for Battle Creek, but my mind seemed fixed that we must go. {LS 172.1}

A körülmények nem voltak kedvezőek a battle creeki utazás megkezdésére, de szilárdan elhatároztam, hogy megyünk. {LS 172.1}   

We were prospered on our journey. On the arrival of the train at Battle Creek, we were met by several of our faithful brethren, who received us gladly. My husband rested well through the night. The next Sabbath, although feeble, he walked to the meetinghouse, and spoke for about three quarters of an hour. We also attended the communion season in the evening. The Lord strengthened him as he walked out by faith. {LS 172.2}

Utunk szerencsés volt. Mikor vonatunk Battle Creekbe érkezett, több hű testvér várt ránk, kik készségesen felvettek bennünket. Férjem egész éjszaka jól pihent. Következő szombaton bár gyenge volt elment a gyülekezetbe, hol háromnegyed óráig beszélt. Este résztvettünk az úrvacsorán is. Az megerősítette akkor, mikor hitben előre jutott. {LS 172.2}   

The long sickness of my husband was a heavy blow, not only to myself and my children, but to the cause of God. The churches were deprived both of my husband's labors and of my own. Satan triumphed as he saw the work of truth thus hindered; but, thank God! he was not permitted to destroy us. After being cut off from all active labor for fifteen months, we ventured out once more together to work among the churches. {LS 172.3}

Férjem hosszú betegsége súlyos csapás volt nem csak nekem és gyerekeimnek, hanem Isten művének is. A gyülekezet nélkülözte a férjem és az én munkámat. Sátán diadalmaskodott mikor az igazság művét így akadályozta, de Istené a dicsőség, nem pusztíthatott el bennünket. Mivel tizenöt hónapig minden munkától hátráltatva voltunk, ismét együttesen kimentünk a területre, hogy a gyülekezetben munkálkodjunk. {LS 172.3}