Chapter 8—Call to Travel

Felhívás az utazásra

In my second vision, about a week after the first, the Lord gave me a view of the trials through which I must pass, and told me that I must go and relate to others what He had revealed to me. It was shown me that my labors would meet with great opposition, and that my heart would be rent with anguish; but that the grace of God would be sufficient to sustain me through all. {LS 69.1}

Egy héttel később újabb látomást mutatott nekem az Úr, melyben értésemre adta, hogy a legnagyobb akadályokkal kell megküzdenem és hogy másokhoz is el kell mennem, hogy azoknak is elmondjam mindazt, amit nékem kinyilatkoztatott. Azonban ezúttal igen nagy ellenállásra találok és nagy lelki gyötrelmeket kell kiállnom. Azonban Isten angyala így szólt hozzám: "Isten kegyelme lesz veled, az támogat és tart téged." {LS 69.1}   

After I came out of this vision I was exceedingly troubled, for it pointed out my duty to go out among the people and present the truth. My health was so poor that I was in constant bodily suffering, and to all appearance had but a short time to live. I was only seventeen years of age, small and frail, unused to society, and naturally so timid and retiring that it was painful for me to meet strangers. {LS 69.2}

Miután látomásomból visszaérkeztem, rendkívüli nyugtalanságot éreztem, mert kötelességemmé vált, hogy az embereknek az igazságot hirdessem. Nagyon gyenge voltam, állandóan szenvedtem testileg és minden jel arra mutatott, hogy nem élek már sokáig. Csak tizenhét éves voltam, kicsi és gyenge. Nem szoktam társaságba járni és természetesen félénk és zárkózott volt, hogy fájdalmas volt részemre idegenekkel találkozni. {LS 69.2}   

For several days, and far into the night, I prayed that this burden might be removed from me, and laid upon some one more capable of bearing it. But the light of duty did not change, and the words of the angel sounded continually in my ears, “Make known to others what I have revealed to you.” {LS 69.3}

Több napon át imádkoztam az Úrhoz egész késő éjszakáig, hogy vegye el tőlem ezt a terhet és adja másnak, aki alkalmasabb annak hordozására. De a nékem mutatott kötelesség nem változott és az angyal szavait hallottam állandóan fülemben csengeni: "Menj és ismertesd meg másokkal is azt, amit néked kinyilatkoztattam." {LS 69.3}   

Hitherto when the Spirit of God had urged me to duty, I had risen above myself, forgetting all fear and timidity in the thought of Jesus’ love and the wonderful work He had done for me. {LS 69.4}

Addig könyörögtem, míg Istennek Lelke, ki a munkára serkentett, felemelt és minden félelmet és félénkséget elfeledtetett velem, miután gondolataimat Jézus szeretetére és csodálatos művére irányította. {LS 69.4}   

But it seemed impossible for me to perform this work that was presented before me; to attempt it seemed certain failure. The trials attending it appeared more than I could endure. How could I, a child in years, go forth from place to place, unfolding to the people the holy truths of God? My heart shrank in terror from the thought. My brother Robert, but two years older than myself, could not accompany me, for he was feeble in health, and his timidity was greater than mine; nothing could have induced him to take such a step. My father had a family to support, and could not leave his business; but he repeatedly assured me that if God had called me to labor in other places, He would not fail to open the way for me. But these words of encouragement brought little comfort to my desponding heart; the path before me seemed hedged in with difficulties that I was unable to overcome. {LS 69.5}

Lehetetlennek tűnt előttem, hogy ezt a művet elvégezzem, úgy véltem, hogy az balsikerrel fog végződni. A munkával kapcsolatos próbák elviselhetetlennek látszottak. Hogy is tudnék én, egy gyermek, helyről- helyre járni és a népnek Isten igazságát hirdetni? A szívem is megborzadt e gondolattól. Róbert fivérem, ki csak két évvel volt idősebb, mint én, sem lehetett kísérőm, mert gyenge volt és bátortalansága, még az enyémnél is nagyobb volt. Semmi sem bírta volna őt arra, hogy ezt a lépést megtegye. Apámnak a családjáról kellett gondoskodnia és ezért nem adhatta fel üzletét, azonban ismételten hangoztatta, hogy ha Isten elhívott más helyeken való működésre, Ő szívesen egyengeti utamat. {LS 69.5}   

I coveted death as a release from the responsibilities that were crowding upon me. At length the sweet peace I had so long enjoyed left me, and despair again pressed upon my soul. {LS 70.1}

Ezek a bátorító szavak azonban nem vigasztalták meg félénk szívemet. Az előttem lévő ösvényt túl nehéznek véltem, sem hogy legyőzhetném. A halált kívántam, hogy a felgyülemlő felelőségtől megszabaduljak. Végül szívem békéje, mely oly hosszú ideig boldoggá tette életemet, elhagyott és lelkembe ismét a kétségbeesés költözött. {LS 70.1}   

Encouragement from the Brethren

Bátorítás

The company of believers in Portland were ignorant concerning the exercises of my mind that had brought me into this state of despondency; but they knew that for some reason my mind had become depressed, and they felt that this was sinful on my part, considering the gracious manner in which the Lord had manifested Himself to me. Meetings were held at my father's house, but my distress of mind was so great that I did not attend them for some time. My burden grew heavier until the agony of my spirit seemed more than I could bear. {LS 70.2}

A portlandi hívők csapata nem tudott lelki harcaimról, melyek engem teljesen elcsüggesztettek. Csak azt látták, hogy kedélyem valami oknál fogva lehangolt és úgy érezték, hogy ez - tekintve azt a végtelen kegyet mely Isten kinyilatkoztatásában nyilvánul meg velem szemben - bűn. Atyám házában összejöveteleket tartottak. Kedélyállapotom azonban oly nyugtalan volt, hogy egy ideig nem vettem rajtuk részt. Terhem súlyosbodott oly mértékben, hogy szívem kínja már-már elviselhetetlenné vált. {LS 70.2}   

At length I was induced to be present at one of the meetings in my own home. The church made my case a special subject of prayer. Father Pearson, who in my earlier experience had opposed the manifestations of the power of God upon me, now prayed earnestly for me, and counseled me to surrender my will to the will of the Lord. Like a tender father he tried to encourage and comfort me, bidding me believe I was not forsaken by the Friend of sinners. {LS 70.3}

Végül legyőzve félénkségemet résztvettem egy otthoni összejövetelen. A gyülekezet esetemet ima tárgyává tette, Pearson atya, ki korábbi tapasztalataimnál a bennem mutatkozó isteni erőnek ellenszegült, most komolyan imádkozott értem és azt ajánlotta, hogy rendeljem akaratomat az Úr akarata alá. Mint egy szerető atya igyekezett bátorítani és vigasztalni és arra kért, hogy higgyem, hogy a bűnösök barátja nem hagy el. {LS 70.3}   

I felt too weak and despondent to make any special effort for myself, but my heart united with the petitions of my friends. I cared little now for the opposition of the world, and felt willing to make every sacrifice if only the favor of God might be restored to me. {LS 71.1}

Nagyon gyenge és levert voltam, semhogy valamit is tehettem volna magamért, de szívem egyesült barátaink imájával. Most már nem törődtem a világ ellenállásával és kész voltam, minden áldozatra, csak hogy Isten kegyének ismét birtokába jussak. {LS 71.1}   

While prayer was offered for me, that the Lord would give me strength and courage to bear the message, the thick darkness that had encompassed me rolled back, and a sudden light came upon me. Something that seemed to me like a ball of fire struck me right over the heart. My strength was taken away, and I fell to the floor. I seemed to be in the presence of the angels. One of these holy beings again repeated the words, “Make known to others what I have revealed to you.” {LS 71.2}

Mialatt imádkoztak értem, hogy az Úr erőt és bátorságot adjon nékem, az üzenet hirdetésére a sűrű sötétség, mely eddig körülvett, eltávolodott tőlem és váratlanul világosság áradt reám. Valami, ami egy tüzes golyónak látszott, eltalálta szívemet. Erőm elhagyott és összeestem. Úgy éreztem, hogy az angyalok jelenlétében vagyok. E szent lények egyike újból ismertette a szavakat: "Hirdesd másoknak, amit közöltem veled." {LS 71.2}   

Father Pearson, who could not kneel on account of his rheumatism, witnessed this occurrence. When I revived sufficiently to see and hear, he rose from his chair, and said: “I have seen a sight such as I never expected to see. A ball of fire came down from heaven, and struck Sister Ellen Harmon right on the heart. I saw it! I saw it! I can never forget it. It has changed my whole being. Sister Ellen, have courage in the Lord. After this night I will never doubt again. We will help you henceforth, and not discourage you.” {LS 71.3}

Pearson atya, ki köszvénye miatt nem tudott letérdelni, szemtanúja volt ennek az eseménynek. Mikor már annyira magamhoz tértem, hogy ismét láttam és hallottam, felállt székéből és azt mondta: "Láttam valamit, ami váratlanul ért. Egy tüzes golyó szállt alá a mennyből és Harmon Ilona testvérnőt szíven találta. Láttam! Láttam! Nem tudom elfelejteni. Egész lényemet ez átalakította. Ilona testvérnő légy bátor az Úrban. Ezentúl már nem akarok kételkedni. Segíteni fogunk neked és többé nem bátortalanítunk el." {LS 71.3}   

Fear of Self-Exaltation

FÉLELEM A FENNHÉJÁZÁSTÓL

One great fear that had oppressed me was that if I obeyed the call of duty, and went out declaring myself to be one favored of the Most High with visions and revelations for the people, I might yield to sinful exaltation, and be lifted above the station that was right for me to occupy, bring upon myself the displeasure of God, and lose my own soul. I had known of such cases, and my heart shrank from the trying ordeal. {LS 71.4}

Nyomasztólag hatott rám, az, hogy ha e kötelesség hívásának engedelmeskedem és elmegyek hirdetni, hogy a Magasságos látomásokat és kinyilatkozásokat adott nekem a nép számára, esetleg fennhéjázó leszek és elbizakodott magas elhivatásom miatt, melyet jogosan töltenék be és így Isten nemtetszését érdemelném ki és elveszteném lelkemet. Hallottam már ilyen esetről, szívem visszariadt a nehéz próbától. {LS 71.4}   

I now entreated that if I must go and relate what the Lord had shown me, I should be preserved from undue exaltation. Said the angel: “Your prayers are heard, and shall be answered. If this evil that you dread threatens you, the hand of God will be stretched out to save you; by affliction He will draw you to Himself, and preserve your humility. Deliver the message faithfully; endure unto the end, and you shall eat the fruit of the tree of life and drink of the water of life.” {LS 72.1}

Nagyon komolyan kértem az Urat, hogy ha mennem és elbeszélnem kell azt, amit nékem mutatott, őrizzen meg az elbizakodástól. Erre megmutatta nékem Isten, hogy imámat meghallgatta, s ha mégis az önmagasztalás veszélye fenyegetne, azonnal betegséget ad rám. Az angyal így szólt hozzám: "Ha híven hirdeted a rád bízott üzenetet, s ha hűségesen kitartasz mindvégig, akkor enni fogsz az Élet Fájának gyümölcséből és az élet folyamának vizét ihatod." {LS 72.1}   

After recovering consciousness of earthly things, I committed myself to the Lord, ready to do His bidding, whatever that might be. {LS 72.2}

Mikor visszanyertem öntudatomat, felajánlottam magam az Úrnak és kész voltam minden parancsát, bármilyenek is legyenek, teljesíteni. {LS 72.2}   

Among the Believers in Maine

HÍVŐK KÖZÖTT MAINE-BEN

It was not long before the Lord opened the way for me to go with my brother-in-law to my sisters in Poland, thirty miles from my home, and while there I had an opportunity to bear my testimony. For three months my throat and lungs had been so diseased that I could talk but little, and that in a low and husky tone. On this occasion I stood up in meeting and commenced to speak in a whisper. I continued thus for about five minutes, when the soreness and obstruction left me, my voice became clear and strong, and I spoke with perfect ease and freedom for nearly two hours. When my message was ended, my voice was gone until I again stood before the people, when the same singular restoration was repeated. I felt a constant assurance that I was doing the will of God, and saw marked results attending my efforts. {LS 72.3}

Nemsokára az Úr megnyitotta az utat. Sógorommal meglátogattam Portlandban lakó nővéremet. Ez a hely harminc mérföldre volt otthonunktól, és mialatt ott voltam, alkalmam volt bizonyságot tenni. A torkom és a tüdőm három hónapig annyira beteg volt, hogy csak keveset tudtam szólni, azt is csak halkan és rekedten. Ennél az alkalomnál felálltam a gyülekezetben és elkezdtem suttogva beszélni. Ez kb. öt percig tartott, ekkor a fájdalmak és akadályok eltűntek és hangom erős és tiszta lett, ezután tökéletes könnyedséggel és szabadon beszéltem majdnem két óra hosszat. Mikor üzenetem véget ért, a hangom is elhagyott, mindaddig, míg ismét nem állottam emberek előtt, s ekkor ez a csodálatos esemény megismétlődött. Meg voltam győződve arról, hogy Isten akaratát teljesítem és fáradozásaimat látható jelek kísérik. {LS 72.3}   

The way providentially opened for me to go to the eastern part of Maine. Brother Wm. Jordan was going on business to Orrington, accompanied by his sister, and I was urged to go with them. As I had promised the Lord to walk in the path He opened before me, I dared not refuse. The Spirit of God attended the message I bore at this place; hearts were made glad in the truth, and the desponding ones were cheered and encouraged to renew their faith. {LS 73.1}

Isten előrelátása megnyitotta az utat Maine állam keleti felének meglátogatására is. W. M. Jordán testvér nővérével, üzleti ügyben Orringtonba utazott, és kértek engem, hogy csatlakozzam hozzájuk. Mivel megfogadtam az Úrnak, hogy a megnyílt ösvényekre elmegyek, nem mertem most sem vonakodni. Isten Lelke kísérte üzenetemet e helyen, s a szívemet az Igazságban való öröm töltötte el. A csüggedtek felbátorodtak és megújították hitüket. {LS 73.1}   

At Orrington I met Elder James White. He was acquainted with my friends, and was himself engaged in work for the salvation of souls. {LS 73.2}

Orringtonban találkoztam White Jakab testvérrel. Barátaim ismerőse volt és maga is a lélekmentés munkájában tevékenykedett. {LS 73.2}   

I also visited Garland, where a large number collected from different quarters to hear my message. {LS 73.3}

Garlandot is felkerestem, hogy az ember különböző helyekről összesereglettek, hogy hallgassák üzenetemet. {LS 73.3}   

Soon after this I went to Exeter, a small village not far from Garland. Here a heavy burden rested upon me, from which I could not be free until I had related what had been shown me in regard to some fanatical persons who were present. I declared that they were deceived in thinking that they were actuated by the Spirit of God. My testimony was very displeasing to these persons and their sympathizers. {LS 73.4}

Majd Exeterbe mentem, mely egy kis falu Garland közelében. Itt egy nehéz terhet éreztem magamon, melytől eddig nem tudtam megszabadulni, míg nem közöltem azt, amit a jelenlevő fanatikus személyekről az Úr mutatott nekem. Közöltem velük, hogy csalódnának, ha azt vélnék, hogy Isten Lelke kíséreli őket. E személyeknek és barátaiknak nem tetszett bizonyságom. {LS 73.4}   

Soon after this I returned to Portland, having borne the testimony that God had given me, and experiencing His approbation at every step. {LS 73.5}

Nemsokára visszatértem Portlandba, ahol az Istentől nyert bizonyságot hirdettem és minden lépésnél Isten tetszésével találkoztam. {LS 73.5}