Az áldás, amelyet minden izraelita oly hőn áhított, nem jutott osztályrészül ennek az istenfélő házaspárnak. Otthonukat nem vidámította gyermekzsivaj, és a vágy, hogy neve fennmaradjon, arra késztette a férjet – mint sok más férfit is –, hogy egy második házasságot kössön. De ez a lépés, amely az Istenbe vetett hit hiányából fakadt, nem hozott boldogságot. Fiúk és lányok születtek a családba, de az Isten alapította szent intézmény örömét, szépségét tönkretették, a család békéje elveszett. Peninna, az új feleség féltékeny és kicsinyes volt, büszkén és arcátlanul viselkedett. Anna reménytelennek látta a helyzetet, az élet teher volt számára, mégis zokszó nélkül, szelíden tűrte a megpróbáltatásokat. {PP 569.2}
Elkána hűségesen megtartotta Isten minden rendelkezését. Akkoriban még folytak Silóban az istentiszteletek, de a sátorszolgálat rendjében előforduló szabálytalanságok miatt nem tartottak igényt a szolgálatára a szentélyben, ahol mint lévitának meg kellett volna jelennie. Mégis felment családjával, hogy imádkozzék és áldozatot mutasson be az elrendelt ünnepeken. {PP 569.3}
Még az Isten szolgálatához kapcsolódó szent ünnepségek közé is befurakodott az otthonán átokként ülő gonoszság szelleme. Miután bemutatták a hálaáldozatot, a kialakult szokásoknak megfelelően minden család ünnepélyes, örömteli étkezéshez gyűlt egybe. Ezeken az alkalmakon Elkána átadta gyermekei anyjának a neki és a gyerekeknek járó részt, és Anna iránti megbecsülése és szeretete jeléül neki kétszer akkora részt adott, mintha neki is volna egy fia. Ekkor a második feleség féltékenységtől fűtve magának követelte az elsőbbséget, mint Isten különös kegyeltje, és kigúnyolta Anna meddő állapotát, amely szerinte az ég nemtetszésének bizonyítéka volt. Ez évről évre megismétlődött, míg végül Anna már nem bírta tovább elviselni. Képtelen volt elrejteni fájdalmát, elsírta magát és visszavonult az ünnepi étkezéstől. Férje hiába próbálta vigasztalni. „Miért sírsz, és miért nem eszel? Mi felett bánkódol szívedben? – mondta. – Avagy nem többet érek én néked tíz fiúnál?” {PP 569.4}
Anna nem tett szemrehányást. A terhet, amelyet földi baráttal nem oszthatott meg, Istenre vetette. Komolyan könyörgött, hogy Isten vegye el a szégyenét, és ajándékozza meg fiúmagzattal. Ünnepélyes fogadalmat tett, hogy ha kérése megadatik, a gyermeket születésétől fogva Istennek neveli. Közelebb ment a szentély bejáratához, ahol lelkében elkeseredve „könyörgött… és igen sírt”. Mégis csendesen szólt Istenhez, hangja nem volt hallható. Azokban a gonosz időkben az ilyen imádság ritka látvány volt. A közönséges dőzsölés, sőt részegeskedés nem volt szokatlan még a vallási ünnepségeken sem, és Éli, a főpap, Annát figyelve azt hitte, hogy részeg. Mivel azt gondolta, hogy megszolgálta a feddést, szigorúan rászólt: „Meddig leszel részeg? Távolítsd el mámorodat magadtól!” {PP 570.1}
A megbántott és megriasztott Anna szelíden azt felelte: „Nem, uram! Bánatos lelkű asszony vagyok én, sem bort, sem részegítő italt nem ittam, csak szívemet öntöttem ki az Úr előtt. Ne tartsd a te szolgálóleányodat rossz asszonynak, mert az én bánatomnak és szomorúságomnak teljességéből szólottam eddig.” {PP 570.2}
Anna imája meghallgatást nyert: ajándékot kapott, egy gyermeket, akiért oly buzgón esedezett. Amikor a gyermekre nézett, Sámuelnek nevezte – „az Úrtól kértem őt”. Az anyai szív minden aggódásával szerette gyermekét, napról napra figyelte fejlődését, egyre szorosabban ragaszkodott hozzá. Ő volt az egyetlen fia, a menny különleges ajándéka. Mégsem szegte meg ígéretét, hogy visszaadja az Adományozónak: mihelyt a kisgyermek elég idős volt, hogy elválasszák, azonnal teljesítette fogadalmát. {PP 570.4}
Anna újból elment férjével Silóba, és Isten nevében átadta a papnak értékes ajándékát, ezekkel a szavakkal: „Ezért a fiúért könyörögtem, és az Úr megadta kérésemet, amelyet Tőle kértem. Most azért én is az Úrnak szentelem; teljes életére az Úrnak legyen szentelve!” Élire mély benyomást tett az asszony hite és odaadása. Mivel ő maga túlzottan engedékeny apa volt, tisztelettel és alázattal tekintett az anya áldozatára, aki képes volt megválni egyetlen gyermekétől, hogy Isten szolgálatára szentelje. Megfeddve érezte magát saját önző szeretete miatt, alázattal és tisztelettel borult le az Úr előtt. {PP 571.1}
„Örvendez az én szívem az Úrban,
felmagasztaltatott az én szarvam az Úrban!
Az én szám felnyílt ellenségeim ellen,
mert szabadításodnak örvendezek én.
Senki sincs olyan szent, mint az Úr,
sőt rajtad kívül senki sincs.
Nincsen olyan kőszál, mint a mi Istenünk!
Ne szóljatok oly kevélyen,
oly nagyon kevélyen,
szátokból ne jöjjön kérkedő szó,
mert mindentudó Isten az Úr,
és a cselekedeteket Ő ítéli meg…
Az Úr öl és elevenít;
sírba visz és visszahoz.
Az Úr szegénnyé tesz és gazdagít,
megaláz és fel is magasztal.
Felemeli a porból a szegényt,
és a sárból kihozza a szűkölködőt,
hogy ültesse hatalmasok mellé,
és a dicsőségnek székét adja nekik.
Mert az Úré a földnek oszlopai,
és azokra helyezte a föld kerekségét.
Híveinek lábait megoltalmazza,
de az istentelenek setétségben némulnak el.
Mert nem az erő teszi hatalmassá az embert.
Az Úr, akik Vele versengenek, megrontja;
mennydörög felettük az égben.
Az Úr megítéli a földnek határait,
királyának pedig hatalmat ad.
És felemeli felkentjének szarvát!”
{PP 571.3}
Anna megnyugodva tért vissza Silóból rámai otthonába, otthagyva a gyermek Sámuelt, hogy a főpap irányítása mellett Isten háza szolgálatára neveljék. Fiát a gyermek értelmének első nyiladozásától kezdve Isten szeretetére és tiszteletére tanította, s hogy az Úr tulajdonának és szolgájának tekintse magát. Mindennel, ami csak a környezetükben volt, a Teremtő felé próbálta irányítani a fiúcska gondolatait. Szerető gondoskodása akkor sem hagyott alább, amikor el kellett válnia gyermekétől. Mindennap érte imádkozott. Minden évben saját kezűleg készített ruhát, hogy a gyermek abban szolgáljon, és amikor felment férjével Silóba az ünnepre, átadta gyermekének, hogy szeretetére emlékeztesse. A kis ruhának minden szálát imádságával szőtte át, hogy fia tiszta, nemes és igaz legyen. Nem kért számára világi elismerést, de buzgón könyörgött, hogy elérje azt a nagyságot, amelyet a menny értékel – hogy tisztelje Istent és áldás legyen embertársai számára. {PP 572.2}
Milyen nagy volt Anna jutalma – és milyen bátorító példa a hűségre! Felbecsülhetetlen értékű lehetőségei, végtelenül becses kiváltságai vannak minden anyának. A kötelességeknek azt a szerény körét, amelyet a nők csak fáradságos munkának tartanak, nagyszerű és nemes feladatnak kellene tekinteni. Az anya felelőssége, hogy befolyása révén áldására legyen a világnak, miközben saját szíve is örömmel telik meg. Egyenessé teheti az utat gyermekei számára, napfényen és árnyékon át, fel a dicső magasságokba. De csak akkor remélheti, hogy sikerül gyermekei jellemét az isteni mintára formálni, ha saját életében is Krisztus tanításainak követésére törekszik. A világ tele van káros befolyásokkal. A divat és a rossz szokások erősen hatnak a fiatalokra. Ha az anya elmulasztja kötelességét, s nem tanítja, tanácsolja gyermekeit és tartja féken kívánságaikat, akkor ők természetszerűleg elfogadják a rosszat és elfordulnak a jótól. Járuljon azért minden anya gyakran az Üdvözítőhöz ezzel a könyörgéssel: „Taníts minket, miként bánjunk a gyermekkel és mit cselekedjék ő?” Fogadja meg az Isten igéjében található útmutatásokat, és bölcsességet nyer, amikor majd szüksége lesz rá. {PP 572.3}
„A gyermek Sámuel pedig folytonosan növekedék és kedves volt mind az Úr, mind az emberek előtt.” Bár Sámuel ifjúsága a szent sátornál telt el az Isten imádatára szentelve, mégsem volt mentes a gonosz befolyásoktól. Éli fiai sem Istent nem félték, sem atyjukat nem tisztelték, de Sámuel nem kereste a társaságukat és rossz példájukat sem követte. Állandóan azon fáradozott, hogy olyanná váljon, amilyennek Isten szeretné látni. Ez a kiváltsága minden fiatalnak. Isten előtt kedves, amikor már kicsiny gyermekek az Ő szolgálatára szentelik magukat. {PP 573.1}
Sámuel jelleme gyöngéd szeretetet ébresztett az idős papban. A gyermek kedves, nagylelkű, engedelmes és tisztelettudó volt. Fiai akaratossága annyi fájdalmat okozott Élinek, s most megnyugvást és vigasztalást talált a rábízott fiúcska nevelésében, aki segítőkész és szeretetteljes volt. Sohasem szerette apa gyengédebben a gyermekét, mint Éli Sámuelt. Egyedülálló volt, hogy a nemzet legfőbb bírája és egy kisgyermek között ilyen meleg, bensőséges kapcsolat jött létre. Amikor Élin úrrá lett az öregség, s fiai erkölcstelensége miatt félelem és lelkiismeret-furdalás gyötörte, Sámuelhez fordult vigasztalásért. {PP 573.2}
Izraelben nem volt szokás, hogy a léviták huszonötödik életévük betöltése előtt megkezdjék különleges szolgálatukat, de Sámuel kivétel volt e szabály alól. Évről évre egyre fontosabb megbízatásokat kapott, és miközben még csak gyermek volt, felövezték gyolcs efóddal, ami azt jelezte, hogy Sámuel a szentély szolgálatára szenteltetett. Nagyon fiatalon kialakult benne a kötelességtudat. Kezdetben igen szerény és nem mindig kellemes kötelességei voltak, de ő legjobb tudása szerint, készségesen végezte el azokat. Vallását élete minden cselekedetébe belevitte. Isten szolgájának tekintette magát, munkáját pedig Isten művének. Fáradozásai kedvet találtak Isten előtt, mert indítékuk az Úr iránti szeretet és az Ő akarata végrehajtásának őszinte vágya volt. Így lett Sámuel a menny és föld Urának munkatársa, és Isten képessé tette, hogy nagy munkát végezzen Izraelért. {PP 573.3}
Mennyivel jobban becsülnék és szeretnék a gyermekek a munkát, ha megtanítanánk őket arra, hogy a mindennapi szerény kötelességeket az Isten által számukra kijelölt útnak tekintsék, olyan iskolának, amelyben hűséges és hatékony szolgálatra kell képességet kapniuk. Ha minden kötelességüket úgy végeznék, mintha az Úrnak tennék, vonzóvá válna számukra a legszerényebb foglalatosság is, és ez a földi munkásokat a szent lényekhez kapcsolná, akik Isten akaratát teljesítik a mennyben. {PP 574.1}
A mostani élet sikerei és az eljövendő élet elnyerése a kis dolgokban tanúsított hűségtől és a lelkiismeretes odafigyeléstől függ. Isten műveinek legkisebbikét is ugyanaz a tökéletesség jellemzi, mint a legnagyobbat. A kéz, amely a világokat a világegyetemben fenntartja, ugyanaz, amely lágy finomsággal alkotta a mezők liliomát. Amiképpen Isten tökéletes, akképpen kell nekünk is tökéletesnek lennünk. A szép és igaz jellem az egyes kötelességek elvégzésével épül fel. Hűségnek kell jellemeznie életünket, legkisebb részletében éppúgy, mint a legnagyobban. A kis dolgokban tanúsított becsületesség, a hűség és szívélyesség apró tettei boldoggá teszik életünket, és amikor munkánk e földön befejeződik, kitűnik majd, hogy a lelkiismeretesen végzett minden egyes kicsiny feladat jó befolyást árasztott – olyan befolyást, amely soha el nem vész. {PP 574.2}
Korunk ifjúsága éppoly becsessé válhat Isten szemében, mint Sámuel volt. Ha keresztény becsületességüket hűségesen fenntartják, erős befolyást áraszthatnak a reformáció munkájára. Ilyen emberekre van szükség ma. Istennek feladata van mindenki számára. Soha senki nem ért el nagyobb eredményt Isten és az emberiség érdekében, mint amit napjainkban érhetnek el azok, akik hűségesnek bizonyulnak Istentől kapott megbízatásaikban. {PP 574.3}
